Címke: Daniel Ricciardo

  • A fogadás az fogadás: Készül Abiteboul tetkója!

    A fogadás az fogadás: Készül Abiteboul tetkója!

    Daniel Ricciardo két évet töltött a Renault csapatnál, s ez idő alatt kötött egy fogadást csapatfőnökével, Cyril Abiteboullal.

    Megállapodásuk szerint, ha Ricciardo dobogóra áll, akár egyszer is, a Renault csapat színeiben, akkor Abiteboul magára tetováltat valamit. A versenyző mondja meg, hogy mit és hova.

    Az ausztrálnak 2020-ban sikerült dobogóra állnia, ráadásul kétszer, így aztán egyértelműen teljesítette a fogadás rá eső részét.

    Mindenki elkezdte hát várni, hogy mikor tűnik fel Abiteboulon az emlegetett tetoválás. Ez azonban nem történt meg. A 2020-as szezonnak vége lett, Ricciardo a McLarenhez igazolt, a Renault-ból Alpine lett, Abiteboul pedig távozott a Forma-1-ből. Mi pedig kezdtünk letenni róla, hogy Abiteboul valaha is varratni fog, arról meg végképp, hogy azt a közönség is látni fogja.

    Ma azonban Daniel Ricciardo közzétett egy fotót az Instagramon, némileg kárörvendő, sunyi fejjel felügyeli, hogy a tetoválóasztalon hasaló ex-csapatfőnöke meg ne lógjon a tetoválóművész elől.

    „A fogadás, az fogadás. Videó szerdán” – írta Daniel a képhez.

    Hogy mi készül pontosan, azt egyelőre nem tudni, de az említett szerdai videóban minden bizonnyal kiderül majd. Annyi azonban kivehető a képen, hogy a mű feltehetően Abiteboul vádliját díszíti majd.

    Kíváncsian várjuk! 😀

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo elárulta hol veszít időt Norrishoz képest

    Ricciardo elárulta hol veszít időt Norrishoz képest

    Daniel Ricciardo szerint, még mindig vannak olyan területek, amiken Lando Norris egyszerűen jobban teljesít.

    Az idei szezont a brit ifjonc kezdte jobban, míg ausztrál csapattársa próbálta új alakulatánál felvenni a fonalat. A nyári szünet után a 32 éves versenyző formája ugyan javult, ám még mindig akadnak olyan kanyarok, amiket Norris jobban teljesít. Ezért is volt olyan nagy a különbség a két pilóta között Katarban:

    ,,Az ilyen hosszú, közép-sebességű kanyarok jelentik a legnagyobb kihívást az autónak. Nevezzük ezt egyszerűen McLaren stílusnak. Ilyennel lehet legegyszerűbben átfűzni magad ezeken. Lando (Norris) határozottan jobban teljesít ezekben a kanyarokban, én pedig még mindig nem találom igazán az optimális bemeneti szöget. Arról a helyzetről van szó, mikor bemész a kanyarba és a fékezéssel kombinálod a bekanyarodást. Mondjuk úgy, hogy én is próbálom rávenni az autót valamire, de nem olyan gyorsan fordul és megy át a kanyaron. Ez ugyan csak fél tizedet jelent, ám ezekből a hosszú kanyarokból ott sok volt, így kijött a 3-4 tizedes lemaradás. Tényleg csak erről van szó. Hívjuk inkább ezt az autó gyengeségének, ám az az én gyengeségem, hogy még mindig nem tudom ezt jól kezelni.” – nyilatkozta a Racingnews365.com előtt Ricciardo.

  • Räikkönen meglepődött, hogy az Alfa versenyképes volt Katarban

    Räikkönen meglepődött, hogy az Alfa versenyképes volt Katarban

    Az Alfa Romeo nem szerzett pontot Katarban, de Kimi Räikkönen ennek ellenére meglepődött azon, hogy autója időnként képes volt felvenni a versenyt a középmezőny néhány riválisával Losailban. A rajtrács tizenhatodik helyéről induló Iceman a tizenkettedik helyre lépett előre az első körben, ahol egészen a korai boxkiállásig ottmaradt. Kimi a második etapja során ismét a tizenkettedik pozícióba kapaszkodott vissza, de egy második kerékcserét követően ismét mindent elölről kellett kezdenie, így végül a finn 14. helyen zárta az estét.

    Räikkönen nem sokat tudott felmutatni az első és egyetlen Katari Nagydíján, de a szezon végén visszavonuló F1-es veteránnak némi vigaszt jelentett a C41-es a verseny egy szakaszában mutatott tempója, valamint egy izgalmas előzés, amelyet a Williams versenyzőjének, Nicholas Latifinak a külső oldalán hajtott végre az első kanyarban. Erről ennyit mondott:

    „Jó volt néhány emberrel versenyezni, de nagyjából ugyanaz volt, mint az időmérőn: mindenhol hiányzott egy kis sebesség. Az autó tulajdonképpen egyre jobb lett, ahogy haladtunk a versenyben előre. Szereztünk néhány pozíciót, a végén felzárkóztam, de hiányzott egy kis sebesség, szóval ezért egy kicsit kár… Meglepődtem. Az első kanyarban elég sok autót sikerült megelőznöm, pedig azt hittem, hogy az egy kicsit trükkösebb lesz.”

    A nap végén Räikkönen csak három másodperccel maradt le a mclarenes Daniel Ricciardótól és az alphatauris Yuki Tsunodától.. A Forma-1 rangidős pilótája a kockás zászlónál is közel 25 másodperccel előzte meg csapattársát, Antonio Giovinazzit, ezért a kissé elégedetlen olasz így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, már pénteken és szombaton is láttuk, hogy a célunk az lehet, hogy mindenféle probléma nélkül a Williams és a Haas előtt legyünk. Végül is sikerült, remek első körünk volt, és a végén a tempónk is rendben volt. A kétkiállásos megoldásnál maradtunk, azt hiszem, végül is oké volt. A második megállás után beragadtam egy Williams mögé, ott vesztettünk némi időt. Annál többet, mint amit tettünk, nem tehettünk volna.”

    Az Alfa csapatfőnöke, Fred Vasseur is értékelt:

    „Egy nehéz hétvége után egy jobb vasárnapot zártunk, egy olyan pályán, ami elég kemény dió volt az autóinknak.

    Az edzéseken, az időmérőn és a versenyen mutatott tempónkat befolyásolta néhány sérülés, amelyeket az edzéseken szedtünk össze. Így pozitívum volt, hogy egy jó futamot sikerült összehoznunk, magunk mögött hagyva a Haast és a Williamst. Mindkét versenyzőnk nagyon jól teljesített a rajtnál. Jó előzéseket produkáltak, és a végén három másodpercen belülre tudtunk zárkózni Ricciardóhoz és Tsunodához. A 14. és a 15. helyezés volt a legtöbb, amit elérhettünk, és ez sikerült is.”

  • A címlapon jólfésült Ricciardo elmondta, milyennek látta európai riválisait

    A címlapon jólfésült Ricciardo elmondta, milyennek látta európai riválisait

    Daniel Ricciardo címlapra került. A McLaren versenyzője a T Australia – The New York Times Style Magazine címlapján pózol.

    A 32 éves versenyző, akit a McLaren Technology Centre-nél fotózták, neves márkák ruháit öltötte magára, úgy, mint Bottega Veneta, vagy épp Gucci.

    A fotózás persze interjúhoz készült, melyben a perthi születésű autóversenyző elmondta, még mindig meg kell néha csípnie magát, hogy elhiggye, hogy az F1-ben versenyezhet.

    Beszélt a szerény kezdetekről, és arról, hogy a családja hogyan kaparta össze a pénzt arra, hogy Európába küldhesse, hogy a középiskolát elvégezve megvalósíthassa álmát. Elmondta, hogy soha nem fogja elfelejteni szülei segítségét. Elárulta, hogy ez a vágy motiválja őt, hogy kiaknázhassa a benne rejlő lehetőségeket és büszkévé tegye szüleit.

    „Voltak más gyerekek is Európában, akik ugyanabban a helyzetben voltak, mint én, de láttam, hogy fejben azt hitték, már megcsinálták. Eléggé képben voltam ahhoz, hogy ezt átlássam” – mondta Ricciardo.

    Arra is reflektált, hogy az F1-es versenyzés mennyire változékony tud lenni a hullámvölgyek miatt.

    Bár szenvedélyesen szereti a profi versenyzést, Dan bevallotta: „Vannak napok, amikor tényleg nem szeretem a sportot, amit választottam”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Entente Agency (@ententeagency) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Entente Agency (@ententeagency) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Entente Agency (@ententeagency) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    T Australia (@tmagazineau) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    T Australia (@tmagazineau) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    T Australia (@tmagazineau) által megosztott bejegyzés

  • Furcsa hibaüzenet miatt bukott körönként tizedmásodperceket Ricciardo

    Furcsa hibaüzenet miatt bukott körönként tizedmásodperceket Ricciardo

    Olyan problémára hívta fel folyamatosan Daniel Ricciardo McLarenje az ausztrál figyelmét a Katari Nagydíj első felében, ami igazából nem is létezett.

    Rajtpozíciójához képest végül mindössze két pozíciót tudott előrejönni a Katari Nagydíj leintéséig Daniel Ricciardo. Ezzel az ausztrál a kilencedik helyen befutó Lando Norrisszal ellentétben végül pont nélkül maradt. Ebben a rossz helyezésben közrejátszott egy furcsa és váratlan hibaüzenet is.

    „Csináltam, amit mondott az üzenet és mondott Tom (Stallard) versenymérnök. Spóroltam a benzinnel. Viszont még mindig nem volt elég. Tom folyamatosan instruált, hogy még, spóroljak tovább az üzemanyaggal. Ott tartottunk már, hogy emiatt körönként két tizedet buktunk. Ettől meg persze a fékek is lehűltek és oda volt a tapadás is. Az egész egy lefelé ívelő spirál volt a verseny elején.” – summázott Ricciardo a Motorsport.com kérdésére.

    Aztán hirtelen minden megjavult. „Egyszer csak Tom szólt, hogy nyugodtan nyomhatom, nincs több üzemanyag-spórolás. Én meg: tényleg? Össze voltam zavarodva… Nyilván ez egy rendszerhiba, ami nélkül akár nyomhattam is volna. Ennek lettünk most az áldozatai.”

    Nem ez volt Ricciardo egyetlen problémája. „Nem indultam rosszul a rajtnál, de aztán ott volt Charles (Leclerc) és Lance (Stroll). Ennyire hátul már nehéz belátni mindent, szóval elég nehezen találtam viszonyítási pontot a féktáv vételéhez. Végül emiatt túl korán fékeztem. Szóval már a rajthelyem se volt jó. De nem tudom, mit tehettem volna még.”

  • Ricciardo: Lehet, hogy nekem is árulkodnom kellene, hátha legalább így…

    Ricciardo: Lehet, hogy nekem is árulkodnom kellene, hátha legalább így…

    Daniel Ricciardo számára már eleve az időmérő sem alakult jól és még a poros oldalról is kell rajtolnia. Próbálta elviccelni a helyzetét.

    Lando Norris legalább a Q3-ba bejutott a katari időmérőn és hatodik lett, Daniel Ricciardo viszont csak a 14. helyre kvalifikálta magát Losailben. Emellett ráadásul ez még egy koszos oldali rajtot is jelent az ausztrál számára. A mclarenes így érthető módon kifejezetten depresszív nyilatkozatot adott.

    „Nem elég, hogy rosszul sikerült az időmérő, még a poros oldalról is kell rajtolnom” – sorolta gondjait Ricciardo az időmérő leintése után a Sky kérdésére. „Nagy kár, hogy nincs itt semmilyen betétkategória futama. Hátha tudnak valamit tisztítani a pályán. Vagy nekem is árulkodnom kellene? Nem is rossz ötlet! Felnyomok valakit, hátha így előrébb kerülök. Az egyik Ferrarira is haragudtam, ott volt a Williams, valakibe csak bele lehet kötni…”

    Aztán Ricciardo komolyabb tónusban is folytatta a gyenge időmérő okainak fejtegetését. „Őszintén szólva valószínűleg nem volt meg a kellő tempóm. Egész hétvégén azt keressük. Nem nézett ez ki annyira rossznak, viszont hiányzott még az a néhány tized. A szabad gumiválasztás jó. Viszont ahogy mondtam, leginkább a tempó hiányzott. Izgalmas kanyarok vannak a pályán, viszont pont ezek azok a hosszú kanyarok, amelyekben az autónk a legnehezebb helyzetben van. Ezen rövid távon elég nehéz lenne javítani, nem is tudok belőle sokkal többet kihozni.”

  • Ricciardo egyik legnagyobb F1-es álmában egy póráz is szerepel

    Ricciardo egyik legnagyobb F1-es álmában egy póráz is szerepel

    A McLaren ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo a „Méhészborz” becenevet viseli. Az ausztrál úgy véli, hogy vannak közös tulajdonságai a méhészborzokkal, így a Toro Rossónál töltött napjai óta viseli ezt a becenevet.

    Ricciardo a Katari Nagydíj előtt egy interjúban beszélt a „lélekállatáról”, amikor egy újságíró felhívta rá a figyelmét hogy „a méhészborz a világnak ezen a részén (Ázsia déli és nyugati területein) őshonos”.

    A versenyző a továbbiakban kifejtette álmát, amelyet szeretne megvalósítani, mielőtt elhagyja a Forma-1-et.

    Ricciardo álma, hogy egy pórázon vezetett méhészborzzal sétáljon be egyszer a paddockba.

    Az újságíró kérdésére, miszerint tisztában van-e azzal, hogy a méhész borzok a világnak azon a részén őshonosak, Ricciardo így válaszolt: „Igent mondok, mert természetesen mindent tudok a lélekállatomról”.

    „Az az álmom, hogy egyszer egy méhészborzzal a pórázon, besétáljak a paddockba, mintha az én háziállatom lenne. Mielőtt elhagyom az F1-et, meg akarom csinálni!”

    Az ausztrál úgy véli, ez lenne számára a legmenőbb dolog a világon. Daniel továbbá elmondta, hogy ha bárki, akinek van méhészborza és segítene neki ezen álma megvalósításában, azt nagyon megköszönné.

    Daniel Ricciardo szilárdan hisz abban, hogy ugyanazokkal a tulajdonsággal bír, mint a méhészborzok.

    „Állítólag ez a legbátrabb állat az állatvilágban” – mondta Daniel, még 2014-ben.

    „Ha ránézel, elég aranyosnak és bújósnak tűnik, de amint valaki úgy lépi át a területét, hogy az nem tetszik neki, egy kicsit vadállattá változik, és bármire rátámad – tigrisekre, pitonokra – nagyon gyorsan átváltozik, de ugyanakkor jó srác.”

  • Így néztek ki a mezőny tagjai kezdő versenyzőként – KÉPEKKEL

    Így néztek ki a mezőny tagjai kezdő versenyzőként – KÉPEKKEL

    A Formula 3-as Makaói Nagydíj közösségi oldala osztott meg nemrégiben aranyos posztot. Mivel hamarosan megrendezik a 68. versenyt is a híres-neves utcai pályán, a portál összeválogatott egy olyan képcsokrot, ahol a Forma-1 jelenlegi pilótái szerepelnek, miközben Makaóban is kipróbálták magukat a több, mint 6 kilométer hosszú Guia Circuiten.

    Az viszont eléggé érdekes, hogy a száguldó cirkusz jelenlegi mezőnyében egyetlen olyan pilóta sincsen, aki meg tudta volna nyerni a legendás Formula 3-as versenyt. A legjobb eredménnyel Charles Leclerc és Lando Norris büszkélkedhet. A monacói  a 2015-ös verseny folyamán a második helyen ért célba a főfutamon nem sokkal lemaradva a végső győztes Félix Rosenqvist mögött. A McLaren brit pilótája pedig két évvel később, 2017-ben lett második Dan Ticktum mögött

    Rajtuk kívül még Sebastian Vettelnek és Valtteri Bottasnak sikerült még dobogóra állnia Makaóban. Mindketten egy-egy harmadik helyet tudtak szerezni a kultikus utcai versenypályán. A négyszeres világbajnok 2005-ben, a Mercedes finn pilótája pedig 2010-ben állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

    Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért csak 16 képet láthatunk a posztban? Ez azért van, mert Sergio Pérez, Pierre Gasly, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso sem vett részt egyetlen Makaói Nagydíjon sem a karrierjük során.

  • Egy repedés lett Daniel Ricciardo veszte

    Egy repedés lett Daniel Ricciardo veszte

    Daniel Ricciardo nem tudta befejezni az interlagosi hétvége futamát. A kiesésben az alváz repedése volt a ludas.

    Míg Lando Norris legalább az utolsó pontszerző helyet elcsípte, addig Daniel Ricciardo számára idejekorán véget ért a brazil futam egy technikai hiba miatt. Nem sokkal később kiderült a kiesés oka is.

    „Hirtelen minden erő elveszett Daniel autójából” – kezd bele Andreas Seidl csapatfőnök a Motorsport.com kérdésére. „A kezdeti vizsgálatok alapján repedést fedeztünk fel az alváz erőforrás felőli oldalán lévő illesztésnél. Katarban már részletesebben is tudok erről beszélni.”

    Pedig egyébként Daniel Ricciardo jó érzésekkel vágott neki a futamnak. Az ausztrál szerint a Ferrari is elérhető és akár verhető is lett volna a tervezett eltérő taktikával. „Tudtuk, hogy ők kétszer fognak kiállni. A tempójuk talán jobb volt, de az egy kiállással tudtuk volna ezt kompenzálni. Aztán elszállt minden erő. Nagy kár ez így. Viszont hétvégén jön az újabb lehetőség a javításra.”

    Lando Norrisnak egy Carlos Sainzcal történt kontakt és az ebből adódó defekt miatt lett a vártnál jóval nehezebb versenye. Így Ricciardo nullázása mellett végül ő is csak egy pontot tudott szerezni. Sainz nem győzte hangsúlyozni az incidens vétlen mivoltát. „Azt gondolom, Lando kiválóan kapta el a rajtot, míg Carlos kevésbé. Aztán Landónak ki kellett mennie kívülre. Ott meg már nem igazán volt hely, és sajnos hozzáért Carlos első szárnyához.”

    A mindössze egyetlen szerzett ponttal a McLaren lemaradása 31,5 pontra nőtt a Ferrarival szemben a konsturktőri tabella harmadik helyéért folytatott versenyben.

  • Bizonytalanok Ricciardo kiesésének körülményei

    Bizonytalanok Ricciardo kiesésének körülményei

    Daniel Ricciardo hiába haladt pontszerző helyen, nem tudta befejezni a hétvégi Sao Pauló-i Nagydíjat. A McLaren ausztrálja műszaki hiba miatt kényszerült kiállni a versenyből.

    A meghibásodás a semmiből jött, mint ahogy ez általában lenni szokott. A verseny utáni vizsgálatok során pedig csak annyi derült ki, hogy találtak egy repedést a hajtáslánc közelében.

    „Elment az erő a pályán” – nyilatkozta a csapatfőnök, Andreas Seidl az interlagosi futam után a Motorsport.com hasábjain. „A kezdeti vizsgálat során egy műszaki problémát találtunk, egy repedést a hajtáslánc kaszni felőli oldalán, amelyet most ki kell vizsgálnunk. Jövő héten Katarban pontosabb tájékoztatást tudok adni.”

    Ricciardo egykiállásos taktikán volt elmondása szerint, mellyel a Ferrarikkal is harcba szállhatott volna, akik viszont így jelentősen elhúztak tőlük a csapatbajnokságban.

    „Tudtuk, hogy két kiállással kellett menniük” – mondta az ausztrál. „Szerintem egy kicsit jobb volt a tempójuk, de talán a stratégiával meg tudtuk volna zavarni őket. De aztán elvesztettük az erőnket, és ki kellett állnunk. Kifejezetten kár, de ez egy sokkal ígéretesebb nap volt, mint a szombati. Ebből a pozitívumokat fogjuk levonni, és jövő héten újabb esélyt kapunk.”