Címke: Daniel Ricciardo

  • Yas Marina határozottan „élvezetesebb lett” az átalakítás után

    Yas Marina határozottan „élvezetesebb lett” az átalakítás után

    Pilóták így látták a pénteki szabadedzéseket követően a Yas Marina változását, miután 2009 óta először változott a vonalvezetés.

    Két új pálya (Losail és Jeddah) után egy teljesen új karakterű aszfaltcsík dönt majd a 2021-es bajnoki címek sorsáról.

    Abu Dhabi ugyanis a 2020-as verseny után feltúrta a szigetet, és több lassú és technikás résztől megszabadultak azóta. Az első és az utolsó szektorban is egy-egy nyújtottabb, gyors kanyar vette át a szerepet, míg a hotel környékén kiszélesítették az aszfaltot.

    Lewis Hamilton a pénteki második edzésen ennek megfelelően 12,6 másodperccel volt gyorsabb, mint egy évvel korábban.

    „Tetszik a pálya, és változtatások is jók.” ­– értékelt – „Élvezetesebb, ritmusosabb lett.”

    A tavalyi győztes, Max Verstappen így fogalmazott:

    „Szórakoztatóbb rajta vezetni, a gyorsabb kanyarok mindig ilyenek, főleg az utolsó szektor volt nagyon szűk, és kifelé dőlt. Ez még továbbra is megvan, de a sugaruk kicsit nagyobb, úgyhogy [a változás] pozitív.”

    Bottas a több előzési lehetőséget emelte ki, míg Ricciardo részletezve elemezte inkább a Yas Marina Circuit átalakulását.

    „Régen picit jobb volt. A 9-es kanyar [a második egyenes után] gyors lett, ez tök jó. Az 5-ös [az első egyenes előtt] trükkös, de előtte a kombináció is az volt. A hotel alatt minden megváltozott.”

    „Hiányzik az utolsó előtti kanyar, az régen igazi kanyar volt, most könnyen padlógáz. Összességében azonban több előnye lett, mint hátránya.”

  • Alonso keményen nekiment a „túl lágy” versenyirányításnak

    Alonso keményen nekiment a „túl lágy” versenyirányításnak

    Fernando Alonso egyáltalán nem volt boldog az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzését követően. Mindannyian tudjuk, hogy a kétszeres spanyol világbajnok szeret ujjat húzni az FIA-val és most sem tartotta magában az ellenérzéseit, amikor a Q2 végén feltartotta őt az egyik McLaren a gyorskörén.

    Az Alpine pilótája a The Race-nek adott interjújában mesélt bővebben arról, amikor érzése szerint az utolsó gyorskörén feltartott őt Daniel Ricciardo.

    „Vad egy kör volt, pont ugyanúgy, mint Ausztriában anno – mesélte Alonso, aki szerint Max Verstappen érdemelné meg az idei bajnoki címet. „Ott a 15. helyen lettem rangsorolva, mert az utolsó kanyarban feltartottak és kiestem a Q3 előtt. Most is valami hasonló történt.”

    „Sajnos a toronyban nincsen olyan ember, aki moderálná a hasonló eseteket, mert a versenyigazgató túlságosan lágyszívű. Ha hagyod, hogy a pilóták szórakozzanak a kivezető körön, akkor könnyen elszabadulhat a pokol.”

    „Szükségünk van egy olyan emberre, aki megvéd minket, de sajnos jelen pillanatban ez egyáltalán nincs meg. A forgalmi dugót bárki okozhatta, azonban, ha jön mögötted egy gyors autó, akkor reagálni kell rá. Ő azonban még csak meg sem mozdult.”

    Az FIA meg fogja vizsgálni a kvalifikáció második szakaszának végén kialakult forgalmi dugót, ami miatt könnyen megváltozhat a holnapi rajtsorrend. Alonso szerint Ricciardonak egy három rajthelyes büntetést kellene kapnia a megmozdulásáért, mert Sebastian Vettel egy hasonló kihágásért pont ezt a büntetést kapta a stewardoktól Spielbergben.

  • Ricciardo büszkén viselte Alonso ajándékát

    Ricciardo büszkén viselte Alonso ajándékát

    A karácsony közeledtével a versenyzők is megajándékozták egymást az idei utolsó, Abu Dhabi Nagydíjat megelőzően. Fernando Alonso pedig Daniel Ricciardót húzta és nem akármilyen ajándékkal lepte meg.

    Az ausztrál az elmúlt egy-két évben különböző fogadásokat kötött csapatfőnökeivel, ha bizonyos sikereket ér el. Cyril Abiteboullal például egy tetoválásban fogadott, amit a francia pont nemrég teljesített, miután Ricciardo tavaly sikeresen dobogóra állt a Renault-val.

    Így tehát adta magát, hogy Alonso többek között ideiglenes tetoválásokat ajándékoz neki, mely a saját arcát ábrázolja.

    „Fernandótól a titkos mikulás alkalmából most kaptam egy szép üveg vörösbort, és néhány ideiglenes Fernando-tetoválást. Gyönyörű” – mondta Ricciardo nevetve a csütörtöki sajtótájékoztatón.

    Ennek alkalmával mutogatta is a tetoválást, merthogy rögtön fel is rakta azt felkarjára. Még azt is megnézte, hogy ha befeszít, hogyan változik Alonso arca: „Igen, kicsit változik, részletgazdagabbnak tűnik.”

    A két versenyző későbbi találkozásakor is ez volt még a téma, majd Ricciardo észrevette, hogy Alonso is viseli saját magát az alkarján. A kétszeres világbajnok így nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „Nehéz döntés, amikor Danielnek kell valamit adnod, így úgy döntöttem, megcsinálom az arcom tetoválásként „a terv” [El Plan] felirattal, amiről egész évben beszéltünk. Ennek a tetkós dolognak volt értelme az ő esetében.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo irigykedik Verstappen és Hamilton „király” csatájára

    Ricciardo irigykedik Verstappen és Hamilton „király” csatájára

    Daniel Ricciardo elismerte, néha irigykedik Max Verstappen és Lewis Hamilton bajnoki csatájára, melyet egész szezonban vívnak, és most hétvégén, az Abu Dhabi Nagydíjon dől majd el.

    A felek pontegyenlőséggel érkeznek az idényzáróra, Ricciardo szerint pedig ez egy álomforgatókönyv az F1 számára.

    „Ez olyasmi, melyben minden évben reménykedsz” – nyilatkozta az ausztrál többek között a RacingNews365-nek. „Egy ilyen csatát akarsz. Itt van a veterán, a legtöbb rekordot tartó Lewis az egyik oldalon, és itt van minden idők legfiatalabb győztese a másikon. Szóval ez egy igazán klassz csata, egy nagyszerű történet. Nyilvánvaló, hogy egymásnak feszülnek, és ez egy igazi, valódi csata. Van bennem némi irigység amiatt, hogy nem vehetek részt benne, de végső soron a sportág rajongójaként ez egy álomforgatókönyv.”

    Ricciardo ugyan nem részese a csatának, de szerinte komoly hatással lehet a pilótákra az intenzitása.

    „Abszolút megértem. Ott voltunk a Szaúdi Nagydíj rajtrácsán és a kivetítőkön folyamatosan az ő csatáik mentek. Ha az ő helyzetükben lettem volna, amikor próbálnak koncentrálni a versenyre és ezeket hallják a hangosbemondóban… Nem tudom, szerintem ez egy plusz figyelemelterelési tényező, amire nincs szükségük” – tette hozzá Ricciardo. „Ez nem az én csatám, úgyhogy nem igazán érdekelt, de ha benne vagyok abban a csatában, nem tudnék elmenekülni előle és a verseny rajtjára koncentrálni. Ez talán ez egy olyan figyelemelterelés, ami egy kicsit idegesítő.”

  • Odáig van az F1-es mezőny Jeddah-tól

    Odáig van az F1-es mezőny Jeddah-tól

    Gyors, ritmusos, és bár szűk, alapvetően jó móka végigmenni a Jeddah Corniche Circuiten. Gyakorlatilag az egész mezőny jellemzése egybevág a pályáról.

    A Szaúd-Arábiai Nagydíj pénteki napját tulajdonképpen csak egyetlen baleset nehezítette az F1 két szabadedzésen. Bár Charles Leclerc-é nagy csattanás volt, és mindenki tudja, hogy figyelni kell majd, általánosságban elmondható, hogy mindenki gyorsan megszerette a pályát.

    Most a versenyzők pályára vonatkozó gondolatait gyűjtöttük össze.

    Lewis Hamilton – „Gyors, hihetetlenül gyors. Emellett pedig még rengeteg tapadás is van a pályán. Ha az ember egyszer ráérez a ritmusra, nagyon jó itt körözni. A forgalom kezelése viszont rosszabb sok helynél. Kicsit Monaco-szerű. Kialakulhatnak veszélyzónák a lassú autók sebességkülönbsége okán.”

    Valtteri Bottas – „Talán már a rádióban is mondtam. Nagyon király hely. Elég hardcore élmény, ahogy fullgázon, óriási sebességel haladsz a falak között. De ezt akarjuk. Ezt élvezzük, ez adja az adrenalinlöketet.”

    Fernando Alonso – „Persze tudtuk, mi vár ránk a szimulátor alapján. Még a köridő-előrejelzés is egész jól bejött. Ettől függetlenül persze nagyon-nagyon látványos itt a kör. Óriási sebességgel megyünk nagyon közel a falakhoz. Itt bármilyen hibáért nagy árat fizethetünk. Figyelni kell, senkinek nem lesz egyszerű dolga.”

    Carlos Sainz – „Nagyon más istenigazából mindenhez képest, ahol eddig versenyeztem. Makaó óta szerintem nem éreztem ekkora intenzitást és adrenalinlöketet. Meg kell találni a fékezési pontokat, mielőtt elkapod a falat, nagyon gyors, nagyon intenzív, szóval nagyon más. Őrületes itt egy kör, de úgy néz ki, egyelőre mindenki megúszta épségben.”

    Sergio Pérez – „Nagyon gyors, jó ritmusú pálya. Élvezetes. Érdekes lesz majd viszont az időmérő, jókor kell jó helyen lenni a forgalomkezelést illetően. Láthattuk, mi tud történni.”

    Daniel Ricciardo – „Gyors, jó ritmusú pálya, de kicsit minden kanyar ugyanúgy néz ki. Figyelni kell, hogy most ez a kanyar jön, most egy másik, most megint egy különböző… Negyedik fokozatban. Most ötödik. Jó ilyen helyekre is menni.”

    Lando Norris – „(Jeddah) Nagyon nehéz pálya! Egyet pislogsz például az egyes szektorban és máris a falban kötsz ki! Folyamatosan koncentrálni kell és élesnek maradni. Ez pedig egy jó dolog.”

    George Russell – „Ez a pálya aztán biztosan megbüntet, ha rontasz. Nagyon precíznek kell lenned. Főleg az időmérőn, amikor lesz az az egy vagy két köröd. Várom már.”

  • Ecclestone azt akarja, hogy Verstappen nyerje meg a bajnoki címet

    Ecclestone azt akarja, hogy Verstappen nyerje meg a bajnoki címet

    Bernie Ecclestone azt állítja, ő és „mindenki, akivel beszélek” azt reméli, hogy Max Verstappen vagy most, vagy jövő vasárnap először válik világbajnokká. Az egykori F1 vezér kitart amellett, hogy ez nem a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton ellen szól, hanem szerinte egyszerűen csak itt az ideje, hogy a Forma-1-nek új győztese legyen. Arra a kérdésre, hogy egy nyolcadik bajnoki cím nem emelné-e Hamiltont az F1-legenda Michael Schumacher státusza fölé, a 91 éves Ecclestone az RTL-nek így felelt:

    „Nem, nem igazán. Valójában meglepett, hogy Lewis nem mondta az év elején, hogy „visszavonulok – nem akarok több futamot vagy világbajnokságot nyerni, mint Michael.”

    A 36 éves Hamilton azonban tovább küzd a Mercedesszel, de Ecclestone most Verstappen diadalára fogad, ezért a brit üzletember így folytatta:

    „Remélem, hogy nem fogom elveszíteni a pénzemet.”

    Ecclestone azt mondja, akárkivel is beszél, az szintén abban reménykedik, hogy Verstappen legyőzi Hamiltont:

    „Senki sem mondja azt, hogy Lewis nem végzi elég jól a munkáját. Ő egy igazán top versenyző, aki remek munkát végzett. A Mercedes pedig egy kiváló csapat, amely a valaha volt legjobb autókat gyártja.

    Vajon más pilóták is ugyanolyan jól teljesítenének egy ilyen autóban? Sokan közülük úgy gondolják, hogy igen, és talán lenne néhány fiatal versenyző, aki képes is volna rá. Erre a kérdésre azonban nem tudjuk a pontos választ.”

    Arról pedig hogy valóban Hamilton vagy Verstappen lesz-e a 2021-es bajnok, az első akadályt Szaúd-Arábiában kell venni – egy vadonatúj, szokatlanul gyors utcai pályán, Dzsiddában. A Haas újonca, Mick Schumacher, ennyit mondott róla:

    „Rendkívül magas szinten lesz szükség a koncentrációra.”

    Daniel Ricciardo úgy véli, a kialakítás a hírhedt Makaóra emlékezteti. Hamilton fegyvertárának egyik komoly eszköze a Mercedes „rakéta” motorja, de a regnáló bajnok szerint ennek nincs jelentősége:

    „Az utolsó versenyhétvége időmérője után fél másodperccel előrébb voltam, és az volt a kérdés, hogy „Ez a brazil motor?”, én pedig azt válaszoltam, hogy „Nem”.

    Végül, miután komoly aggódás volt hogy a szaúdi szervezők kifutnak az időből, hogy befejezzék a dzsiddai pályát, az FIA csütörtökön megadta a teljes Grade 1 pályaengedélyt. Az F1 versenyigazgatója, Michael Masi megnyugtatott mindenkit:

    „A paddockban és másutt is folytatódik még tevékenység, de maga a pálya munkálatai befejeződtek. Kész.”

  • Megjött a McLaren Spotify listája: Ricciardo és Norris a kedvenceiről vallott!

    Megjött a McLaren Spotify listája: Ricciardo és Norris a kedvenceiről vallott!

    Daniel Ricciardo és Lando Norris elárulta, mi szólt a legtöbbször náluk a Spotify-on.

    A népszerű zene-streamelő szolgáltatás a napokban összeállította azt a bizonyos listát, amiből a felhasználóik megtudhatták milyen dalok mentek náluk a legtöbbször az évben. A wokingi istálló is felült a hype-vonatra, így megkérte versenyzőit, nyilatkozzanak az idei kedvenceikről.

    Daniel Ricciardo listája:

    1 | MEMORIES! – 347aidan:

    „Mikor meghallottam, arra gondoltam: ‘ez mennyire más.’ Még sosem hallottam ilyet korábban. Imádom!”

    2 | A Place Like This – Majid Jordan

    „Ez a dal megnyugtató. Maga a boldogság. A monzai versenyre emlékeztet, ugyanis azon a héten énekeltem.”

    3 | Kyle (I Found You) – Fred again..

    „Újra felfedeztem Fredet a nyáron… ah, olyan érzés, mikor késő este autókázol a nyári szünetben… költői.”

    4 | The angel of 8th ave. – Gang of Youths

    „Imádom a Gang of Youths-t. Mindenki nagyon várta az új albumot, és ez volt az első dal ami megjelent, imádtam. Ez egy gyönyörű dal.”

    5 | Sunrise – Ryan Bingham

    „Ez egy régi dal, nem most jött ki. Sajnos csak idén fedeztem fel Ryan Binghamt, és amikor meghallottam a ‘Sunrise-t’ beleszerettem az intrójába. Az első percek kapcsán tényleg a napfelkelte jut eszembe. Valószínűleg idén ez a kedvenc dalom.”

    Lando Norris listája:

    1 | Drive (For Daddy Gene) – Alan Jackson

    „A versenyhétvégék során valamikor mindig kilyukadok ennél a dalnál, és ezt éneklem. Nem igazán tudom, miért is szeretem annyira, de kívülről fújom a dalszövegét.”

    2 | Tortoise – Frankie Stew and Harvey Gunn

    „Szeretem ezt a dalt, annyira laza és megnyugtató. Bármikor, amikor lazítani szeretnék, ez az első dal amit meghallgatok.”

    3 | Wonderwall – Oasis

    „Ezt nem kell magyarázni. Mindenki ismeri ezt a dalt, és tudja, hogy mennyire jó.”

    4 | SO DONE – The Kid LAROI

    „Ez egy király dal. A zene, a szöveg, minden remekül passzol és működik. Ezt a dalt rengetegszer hallgattam meg az elmúlt évben.”

  • Magyar vonatkozású tetkót kapott Abiteboul – Videóval!

    Magyar vonatkozású tetkót kapott Abiteboul – Videóval!

    Daniel Ricciardo segédletével beteljesült a fogadás, Cyril Abiteboul megkapta a tetoválását.

    Az ausztrál versenyző és az ex-csapatfőnök még tavaly kötött fogadást. Pár sör után ugyanis a felek abban egyeztek meg, hogyha a 32 éves pilóta dobogóra áll a Renault színeiben, akkor a franciának magára kell varratnia valamit. Abiteboul pechjére mindkét versenyzője a pódiumon ünnepelhetett, ráadásul Ricciardo duplázott is e tekintetben.

    Sokáig húzta az ex-vezető a dolgot, de a napokban sor került végül a műveletre. Az ausztrál korábban elmondta, egykori főnököt az is motiválta, hogy Zak Brown meglepetésre csináltatott egy tetkót, így úgy érezte, hogy ő sem maradhat ki.

    Ricciardo nemrég kitett egy kis kedvcsinálót a dologgal kapcsolatban, ma pedig a videó is megérkezett a folyamatról. Londonban került sor a műveletre, ahol is egy tetoválóművész segédletével megalkották a motívumot.

    A magyar származású Victor Vasarely által megálmodott Renault logó és a méhészborz ötvözet végül felkerült Abiteboul lábára, aki azért megszenvedte a folyamatot.

    Ráadásként még Ricciardo is pingált egy 3-as számot a művész karjára.

  • Prost meglepődött azon, hogy Norris lenyomta Ricciardót

    Prost meglepődött azon, hogy Norris lenyomta Ricciardót

    Alain Prost elismerte, meglepte őt az, hogy Daniel Ricciardo ennyire szenved a McLarennél.

    A 2021-es szezon előtt sokan arra mertek volna fogadni, hogy az ausztrál pilóta könnyedén lenyomja majd újdonsült csapattársát. Azonban az előzetes jóslatok nem jöttek be, a két versenyző közül a brit fiatal volt az, aki inkább kieresztette oroszlánkörmeit.

    A francia négyszeres világbajnok is meglepődött ezen, főleg annak tükrében, hogy a Renault-nál láthatta munka közben a 32 éves versenyzőt. Prost szerint számos oka lehet annak, hogy Ricciardo ennyire alulteljesít:

    ,,Meglepett. Arra számítottam, hogy sokkal gyorsabb lesz Landónál (Norris). Ez amiatt is lehet, hogy a csapatnál más a légkör, más az autó beállításának metodikája, ami az egyik pilótának bejön, a másiknak kevésbé. Ez egy versenyző életében ez normális.” – nyilatkozta a 66 éves ex-pilóta.

    Prost hozzátette, hogy élvezte a közös munkát Ricciardóval. A francia szerint a munkakapcsolat inkább a „projekt” miatt szakadt meg.

    ,,Nagyon közel állok a versenyzőkhöz, úgy, ahogy azt egy régi pilótától el lehet várni. Daniellel (Ricciardo) nagyon jó volt a kapcsolatom. Az eredményei nyilvánvalóan nem voltak olyan jók, még a két dobogós helyezés ellenére sem. Ugyanakkor fantasztikus hangulatot teremtett a csapaton belül. Sosem panaszkodott, mindig nagyon tiszta és jó volt. Kicsit félt az itteni projekttől. El kellett érnünk, hogy a motor ugyanolyan maradjon, így szinte semmilyen változtatást nem eszközöltünk a kasznin. A Mercedesnél viszont tovább gondolták az erőforrást. Tisztában vagyunk azzal, hogy le vagyunk ilyen téren maradva tőlük. Így inkább a projekt miatt ment el, és nem a hangulat miatt.”

    A négyszeres világbajnok ugyanakkor meg tudja érteni, miért váltott alakulatot egykori versenyzője:

    ,,Daniel kapcsán sok történetet olvastam a Red Bullról, a Renault-ról és a McLarenről. A legtöbb arról szólt, hogy nem lesz világbajnok. Egy karrier során nehéz mindig jól dönteni. Szükség van ugyanis a lehetőségekre is. Nehéz volt neki, de most legalább boldog. Egy jó csapatban van.”

  • Ricciardo szerint a sikertelenség “kiba**ott pszichopatává” változtatja

    Ricciardo szerint a sikertelenség “kiba**ott pszichopatává” változtatja

    Daniel Ricciardo elismerte, hogy a nyeretlenség teljesen fel tudja emészteni.

    Az ausztrál pilóta idén csatlakozott a McLarenhez, ahol is egy futamot sikerült már nyernie. Ugyanakkor a szezon nagy részében a 32 éves pilóta nem találta a ritmust, ami eléggé bosszantotta. A versenyző azt is elárulta, hogy a karrierje korábbi szakaszában az érzelemi felülkerekedtek rajta, így gyakran boxolt bele valamibe, ami mentén a keze bánta dolgot.

    Manapság már az efféle reakciói eltűntek, ám az érzés nem enyhült. Legyen szó a versenyzésről vagy bármi másról, Ricciardo nehezen küzd meg a sikertelenséggel.

    ,,Tisztában vagyok azzal, hogy ez honnan jön. Gyerekkoromban elég nyers versenyző voltam. Lehetett szó a pingpongról vagy az Uno-ról, szörnyű vesztes voltam. Ám az évek és az érettség mentén megtanultam ezt jobban kezelni. Bizonyos értelemben viszont még mindig rossz vesztes vagyok. Egyszerűen csak kiba**ottul utálom, érted? Mikor kiakadok és dühöngők, az azért van, mert úgy érzem, meg tudtam volna csinálni. Amikor mérföldekre voltam a győzelemtől, nem dobáltam székeket. Feltettem a kezem, és a ‘nem tudom most mi van’ gondolat fogalmazódott meg bennem. Ám ha arról van szó, hogy egy tizeddel maradok le, és tudom, hogy bennem volt a hiányzó idő, akkor az felemészt belül. Ezt már jobban tudom kezelni. A múltban, mikor törtem és dobáltam a dolgokat, meg is sérültem közben. Ez nem volt valami okos dolog. Michael (Italiano), az edzőm, tudja, mikor vagyok ilyen. Olyankor lefog és megölel, míg meg nem nyugszom. Vicces, mert az emberek nem ezt várnák tőlem. Én egy laza, vidám srác vagyok, ám amikor versenyhelyzet van, akkor egy kicsit egy kiba**ott pszichopata is vagyok. – nyilatkozta Ricciardo.

    Az ausztrál versenyző tisztában van azzal, hogy még fejlődnie kell, ám ez az ami erőt ad neki:

    ,,Még ha az autó nem is változik az elkövetkezendő öt évben, versenyzőként attól még jobb leszek. Izgatottá tesz a tudat, hogy még mindig van hova fejlődni, még mindig lehet jobb az ember. Ez az egyik oka annak, hogy mindennap felébredek és nekivágok. Ez izgalmas.”