Címke: Daniel Ricciardo

  • Döbbenetes tudatlanságról tett tanúbizonyságot néhány pilóta az F1-es kvízben

    Döbbenetes tudatlanságról tett tanúbizonyságot néhány pilóta az F1-es kvízben

    Az utolsó fordulójához érkezett a Forma–1-es kvízsorozat, vagyis a Grill The Grid. Bár továbbra sem elvárás, hogy a pilóták mélyrehatóan ismerjék a sportág történelmét, azért még ezzel együtt is volt néhány kínos pillanat.

    Úgy tűnik, az F1 a lehető leghamarabb közzé akarta tenni a pilótákkal forgatott kvízsorozat utolsó két epizódját, hiszen a múlt heti rész után most szerdán kikerült a befejezés. Ennek vélhetően az az oka, hogy a Williams menesztette Logan Sargeantot, miközben ezeket a részeket még az év elején vették fel, így ebben a szériában senki nem tudja helyettesíteni, kivágni meg nem akarták.

    A versenyzőknek ezúttal 90 másodperc alatt kellett minél több kérdésre válaszolniuk. A műsorvezető mindig megemlített egy kategóriát, és a résztvevőknek két olyan pilótát kellett mondaniuk, akire igaz az adott mondat. Azt is kiemelték, hogy adott esetben a saját nevükkel is válaszolhatnak, ha rájuk is illik a kijelentés.

    Először két olyan pilótát kellett felsorolniuk, aki legalább egyszer megnyerte a hazai nagydíját. Bár voltak hibás válaszok, de mivel akárhányszor lehetett tippelni, végül majdnem mindenki vette az akadályt. Az egyetlen kivétel Lando Norris volt, aki szerint Jenson Button győzött a Brit Nagydíjon, ezzel szemben a valóság az, hogy a 2009-es, vb-címmel végződő idényében a silverstone-i volt az első olyan verseny, amikor nem végzett dobogós helyen.

    A második kérdés annyiban volt nehezebb, hogy összesen két helyes válasz volt, hiszen csupán Alain Prost és Nigel Mansell versenyzett a McLarennél, a Williamsnél és a Ferrarinál is. Hatan mindkét versenyző nevét kimondták, hárman csak a francia pilótát találták el, miközben a másik tíz résztvevőtől (Fernando Alonso egyik videóban sem szerepelt) egyetlen jó megoldás sem hangzott el. Ellenben számos rossz választ hallhattunk Niki Laudától Ayrton Sennán át Michael Schumacherig.

    Kicsit azért ciki, hogy Hamilton utolsóként ismerte fel hősét, Sennát az F1-es „Ki vagyok én?” játékban

    Ezt követően olyan versenyzőket kellett mondani, akik egy szezonon belül legalább hatszor nyertek egymás után. Ilyenből csak négy akadt: Max Verstappen, Sebastian Vettel, Michael Schumacher és Alberto Ascari. Lewis Hamilton, miután bemondta a címvédő nevét, saját magával próbálkozott, de mentségére szóljon, hogy ezt sokan megtették. A Red Bull pilótája ellenben az első kérdéshez hasonlóan nem akart a saját nevével válaszolni, de így is tudott két helyes válasszal szolgálni, és egyedüliként megemlítette a Ferrari első világbajnokát.

    Ezután olyan versenyzőket kellett mondani, akik a Saubernél debütáltak, de ebbe azok is beleszámítottak, akik akkor mutatkoztak be a csapatnál, amikor az BMW vagy Alfa Romeo néven szerepelt. Ezt majdnem mindenki sikerrel vette, Norris és Lance Stroll viszont nemhogy két nevet nem tudtak mondani, de még egyet sem, pedig azért akadt pár még a jelenlegi mezőnyből is.

    Azonban nem ez, hanem a következő kérdés hozta a legkínosabb pillanatokat. A mezőny tagjainak ezúttal arra kellett felelniük, hogy kik nyertek a Williams színeiben. Charles Leclerc először félreértette a kérdést, majd amikor világossá vált számára a feladat, rögtön passzolt, ami azért kicsit ciki, hiszen Damon Hill-lel és Jacques Villeneuve-vel a paddockban is rendszeresen összefuthat. Azonban talán még ez is jobb volt Sergio Pérez és Stroll válaszainál, akik Sennával próbálkoztak. Mint ismert, a háromszoros világbajnok egyetlen pontot sem szerzett a grove-iakkal, és a harmadik futamán halálos balesetet szenvedett. Végül egyébként ők sikerrel vették az akadályt, ez Leclerc-en kívül csak Csounak nem jött össze, de egy nevet azért ő is kipréselt magából.

    Ezután még arra kellett válaszolniuk, hogy kik versenyeztek az F1-ben három különböző évtizedben is; hogy kik viselték a 27-es rajtszámot a Ferrarinál; hogy kinek volt ugyanaz a csapattársa két különböző istállónál is; hogy kik voltak Senna csapattársai; és hogy kik nyertek Európa Nagydíjat. Ezt a fordulót a két ausztrál versenyző nyerte holtversenyben 8 ponttal, összesítésben viszont Verstappen befért közéjük. A sorozatot ugyanis Oscar Piastri nyerte 93 egységgel, 5-tel megelőzve a címvédőt, aki ugyanannyival verte meg Daniel Ricciardót.

  • Meggyalázott hagyományok? A pilóták fintorognak a monzai változtatások miatt

    Meggyalázott hagyományok? A pilóták fintorognak a monzai változtatások miatt

    Monzában több változtatást végrehajtottak a pályán az idei versenyre, ami az F1-es versenyzők többségének nem tetszik.

    Az első sikánnál kicsit átalakították a vonalvezetést, de az F1-es versenyzőket jobban bosszantja, hogy a második és a harmadik sikánnál (utóbbi nem a klasszikus lassító, hanem az igen tempós Ascari) új kerékvetőket telepítettek. A veterán Daniel Ricciardóra „nem tettek jó benyomást”, mert „ez elvett valamennyit a pálya arculatából.”

    „A kerékvetők egyedivé teszik a pályákat, de most némelyiket teljesen laposra cserélik, mint ahogy a második sikánnál tették. Korábban egy vékony aszfaltcsík és kavicságy volt mögötte, és mindig arra törekedtünk, hogy a kerékkel kicsit ráhajtsunk arra a kis aszfaltos részre, és kihasználjuk a pálya teljes szélességét. Régi vágású, rázkódást okozó kerékvető volt, de eltüntették” – mondta, nem leplezve a csalódottságát.

    „Azt hiszem, egyesek nem értékelik eléggé a rázóköveket és azt, hogy mit adnak hozzá egy pályához. Másnak érezzük, más az arculata, máshogy állunk hozzá.”

    Hamilton a lehetséges utódjáról: Épp ideje, hogy a fiatalok jöjjenek az öregek helyett

    „Sok modern pályára megyünk, amik szórakoztatók, de ha megtartjuk a régi pályákat, tartsuk meg őket a régi stílusukban. Amiatt aggódom, hogy ez megváltozik.”

    Mások is egyetértettek vele, például Alexander Albon, vagy a szintén jónéhány szezonnyi rutinnal rendelkező Kevin Magnussen. „Ez a pálya egyike azoknak, amelyeken tényleg úgy érezzük, Forma-1-es versenyen vagyunk. Az új helyszínek is pompásak, de érződik rajtuk, hogy új helyszínek a Forma-1-ben, míg itt úgy érezzük, mintha visszautaznánk az időben, és ezt élvezem. Remélem, Monzát olyannak érezzük majd, mint korábban. Sokszor az apró módosítások miatt veszít egy pálya a hangulatából” – idézte a Haas pilótáját az Autosport. ewis Hamilton nem akart véleményt nyilvánítani, mielőtt újra vezet Monzában.

    Azt nem tudni, a versenyzést, a másik autó követését hogyan befolyásolják a változtatások, de George Russell kiemelte, hogy az Ascarinál alkalmazott új megoldás új problémákat szülhet. „Egyedi fotók alapanyaga volt, hogy a kanyaron átsuhantunk, miközben a belső kereket épphogy ráhelyeztük a vízelvezető árkokra. Most már teljesen sima lesz a kerékvető, így a pilótáknak lehetősége nyílik levágni a kanyart” – mondta.

    Nem sikerült elsőre helyesen leírni az új F1-es pilóta nevét a monzai bokszutcában

    Russell azt is hiányolta, hogy Monzában a változtatások előtt nem egyeztettek az F1-es versenyzőkkel. Utóbbiak érdekvédelmi szervezetének elnöki feladatát a korábbi F1-es pilóta, Alexander Wurz látja el, aki elárulta, hogy a tagok WhatsApp-csoportjában is intenzív beszélgetést indítottak el a monzai változtatások.

    „Ha én felelnék a pályáért, nem adtam volna pénzt a kerékvetők lecserélésére. Nem tűntek veszélyesnek, és szerves részét képezték a pálya arculatának. Mindenki számára ugyanazok a feltételek, de nem ez az első pálya, amelyik veszít a karakteréből az egységesített rázókövek miatt. Brazíliában ugyanez történt, a korábbi ottani kerékvetőknek is megvoltak az egyedi trükkjei” – nyilatkozta Wurz az Autosportnak.

    Az élvezeti érték csökkenésének egyik oka az, hogy aki a korábbi kerékvetőket precízen és gyorsan vette, nagy elégedettséget érzett.

    Verstappen szerint a majré nem akadályozhatja a Red Bull kísérletezését

  • Pérez vagy Ricciardo jövőre repül a Red Bulltól? – Marko szavai alapján igen

    Pérez vagy Ricciardo jövőre repül a Red Bulltól? – Marko szavai alapján igen

    Úgy tűnik, jövőre biztosan nem a mostani négy versenyzővel fog szerepelni az F1-ben a Red Bull két csapata. 

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója olyan kijelentést tett a Holland Nagydíj előtt, ami alapján a 2025-ös szezon előtt vagy aközben Daniel Ricciardo vagy Sergio Pérez nagy eséllyel távozni fog a bikás istállótól. A 81 esztendős osztrák ugyanis a Kleine Zeitung hasábjain közölte, „döntés fog születni szeptemberben” Liam Lawsonról, és a tavaly a sérült Ricciardo helyén az RB-vel bemutatkozó új-zélandi pilóta „egyértelműen az egyik autónkban fog ülni jövőre”.

    Mivel Max Verstappen 2025 előtti távozásának esélye mostanra gyakorlatilag 0-ra csökkent, a Red Bull pedig megerősítette, hogy Cunoda Júki náluk fog versenyezni a következő szezonban, Daniel Ricciardo vagy Sergio Pérez lesz az, akinek nem marad hely. Mivel Pérez kirúgása már a nyári szünet előtt igen valószínűnek tűnt, hogy aztán a Red Bull nem sokkal a Belga Nagydíj után bejelentse a maradását, a mexikói elkövetkező versenyeken nyújtott teljesítménye sok mindenről dönthet. Amennyiben Pérez nem javul, ismét hamar elkezdhet alatta inogni az ülés, ebben az esetben pedig nem zárható ki, hogy jövőre Ricciardo veszi át a helyét. Eközben az is egy forgatókönyv, hogy Pérez javul, Ricciardo viszont nem bizonyít, és az ausztrált küldik el.

    Liam Lawson
    Lawson megnyugodhat? / Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool

    Ricciardo nem készült Pérez leváltására

    Amennyiben Pérezt menesztette volna a Red Bull a nyári szünetben, szinte biztosan Ricciardo ült volna át a Red Bullba. Ez végül nem történt meg, a nyolcszoros futamgyőztes pedig Zandvoortban a Sky Sports-nak elmondta, nem is nagyon számolt ezzel a forgatókönyvvel. „Nem zártam ki [Pérez lecserélésének lehetőségét], és azt gondoltam, talán valami történhet, ugyanakkor nem számítottam rá vagy reménykedtem benne. Tisztában voltam vele, hogy talán valami változik, de csak arra gondoltam, hogy csinálom tovább, amit csinálok, és ha szólnak, akkor szólnak. Végül nem szóltak, de erre is készültem mentálisan” – mondta Ricciardo, majd arról beszélt, továbbra is csak rajta múlik, hogy lesz-e helye a Forma–1-ben.

    „Minden lehetőségem megvan, és ez ennek a szépsége, hogy rajtam múlik. Igen, mindig helyezek nyomást magamra, és a Red Bull részéről is megvan ez, de tudom, hogy ha jó munkát végzek, akkor lesz ülésem és lesz hol versenyeznem. Továbbra is tisztában vagyok vele, hogy a teljesítmény a legjobb barátom. És ha azt teszem, amiről tudom, hogy képes vagyok rá, akkor ez nagyon jó helyzetbe hoz ahhoz, hogy valahol a Red Bull-családon belül maradjak a következő évben. Csak erre kell koncentrálnom. Ami Liamet illeti, láttam őt, ahogyan tavaly vezette az autót, és szerintem remek munkát végzett. Megérdemel egy ülést, úgyhogy bizonyos módon örülök neki. Ha garantált ülése van jövőre, az jó, mert megérdemli. Hogy ez mit jelent rám nézve? Mint mondtam, ezt még nem igen tudni, de ha teljesítek, biztos vagyok benne, hogy találnak nekem helyet valahol.”

    Az autón kell javítani

    Helmut Marko az ESPN-nek közben arról beszélt, hogy a Red Bull „továbbra is hisz abban, hogy megfordíthatjuk a helyzetet és stabilabbá tehetjük” Pérezt, ehhez pedig szerinte elsősorban az autó kezelhetőségén kell javítaniuk. „Nem a legjobb dolog Max csapattársának lenni a Forma–1-ben. Checónak megvannak a maga érdemei, versenyeket nyert. Nemcsak a versenyzőkről beszélgettünk, hanem általános megbeszélés volt arról, hogy mit tehetünk a helyzet javításának érdekében. Könnyebben vezethetővé kell tennünk az autót, mert minél nehezebb azt vezetni, annál nagyobb lesz a különbség Maxhoz képest, mert ő annyira kiemelkedő tehetség. Ha az autó hátulja megcsúszik, nem emeli el a gázt, hanem csak azt mondja, »igen, kissé ideges«, míg Checo azt, hogy »nehéz vezetni«, vagy hogy »ez vezethetetlen.«”

    Marko hangsúlyozta, hogy természetesen Verstappennek is jól jönne a könnyebben vezethető autó és a jobb egyensúly, szóval mindkét pilóta érdeke ez. Pérezzel kapcsolatban pedig hozzátette: „A legjobb, ha Checóval folytatjuk, a fő probléma pedig a hullámzás volt a teljesítményében. Volt néhány nagyon jó eredménye, nagyon jó teljesítménye, aztán másnap fél másodpercre volt Maxtól.”

    Marko kocsmai stílusban fogalmazta meg a Red Bull baját

  • „Nem ütötte meg a szintet” – kíméletlenül őszinte kritika a Verstappen mellé vágyó Ricciardónak

    „Nem ütötte meg a szintet” – kíméletlenül őszinte kritika a Verstappen mellé vágyó Ricciardónak

    Daniel Ricciardo szívesen venné a lehetőséget, ha még egyszer azonos autóban összemérhetné magát Max Verstappennel, ám tudja, hogy a Red Bull ehhez egyenletesen erős formát vár tőle.

    A nyári szünet előtt erősen ingott Sergio Pérez helye a Red Bullnál a szezon folytatására, és valószínűnek tűnt, hogy lecseréli őt egy másik, az RB-nél vagy a partvonalon várakozó pilótájára a címvédő istálló. Ez végül rejtélyes okokból nem történt meg, mindenki marad az eddigi helyén a Holland Nagydíjra is.

    Sajtó: Az F1 nyereségvágyból nem engedte, hogy kirúgják Pérezt

    „Az elgondolás az volt, hogy visszahozzuk Ricciardót a Red Bullhoz, ha sokkal gyorsabbnak bizonyul Cunoda Jukinál. Daniel teljesítménye azonban hullámzott, így egyelőre nem felelt meg a kritériumoknak, ami ahhoz kell, hogy Red Bull-versenyző legyen” – mondta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a döntésről.

    Ha kimagasló produkciót várt a csapat Ricciardótól, az valóban nem érkezett meg, viszont a májusi, imolai forduló óta az ausztrál ugyanannyi pontot gyűjtött, mint japán csapattársa, vagyis a lehangoló szezonkezdetén sikerült túllépnie.

    A most 35 éves Ricciardo az utolsó versenyző, aki azonos szinten tudott teljesíteni a Red Bullnál Verstappennel. A 2016-os Spanyol Nagydíjtól a 2018-as szezon végéig voltak csapattársak, s bár igaz, hogy még egy jóval tapasztalatlanabb, többet hibázó Verstappen érkezett akkor a Ricciardo köré szerveződött istállóhoz, ám az együtt töltött közel három évük során a holland futamgyőzelmekben csak 5:4-re, dobogós helyek tekintetében 22:19-re nyerte a csatájukat, a háromból két szezonban pedig az ausztrál szerezte a több pontot kettőjük közül.

    „Nem fogok diplomatikus választ adni. Természetesen szeretnék – mondta Ricciardo a racingnews365 azon kérdésére, hogy szívesen megmérkőzne-e ismét Verstappennel azonos autóban. – Tudom, hogy ki kell érdemelnem, és nem fogják csak úgy nekem adni. De ha kiérdemlem és megkapom a lehetőséget, akkor persze szívesen csinálnám.”

    „Kanadában például némi nyomás alatt versenyeztem, de erős hétvégém lett, és hirtelen mindenki arról beszélt, hogy visszatértem. De ha aztán nem teljesítünk jól a következő hétvégén, akkor visszaesünk a kiinduló pontra. Szóval hétvégéről hétvégére változhat a helyzet – persze jó lenne mindegyiken erősnek lenni.”

    Fel is út, le is út, középen is út – Ricciardo sorsáról szintén döntött a Red Bull

  • Fel is út, le is út, középen is út – Ricciardo sorsáról szintén döntött a Red Bull

    Fel is út, le is út, középen is út – Ricciardo sorsáról szintén döntött a Red Bull

    Daniel Ricciardo speciális helyzetbe került a 2024-es szezon során, részben a saját, részben mások teljesítménye miatt. Az ausztrál számára három karrierút is opciót jelent, amelyek egyikére akár a szezon során is ráállíthatta volna a Red Bull. Most viszont eldőlt, hogy Sergio Pérezhez hasonlóan ő is marad a helyén, az RB-nél az idei év végéig.

    Ritkán fordul elő olyasmi egy F1-es versenyzővel, mint ami Ricciardo kapcsán felmerült idén, hiszen egyidejűleg tartotta magát a sejtés, hogy felléphet a Red Bullhoz, illetve az is, hogy kikerülhet a mezőnyből. A kettősséget az okozta, hogy maga az ausztrál nem kezdte túl meggyőző formában a szezont, és általánosságban is elmaradnak az eredményei Cunoda Juki mögött, amióta tavaly nyáron visszatért a versenyzéshez a faenzai csapattal. Ugyanakkor viszont Sergio Pérez hozzá képest jóval látványosabban alulteljesít a Red Bullnál hónapok óta, Christian Horner csapatfőnök pedig a korábban már bevált, velük hét futamgyőzelmet nyert ausztrált preferálta volna helyettesként a hírek szerint.

    Hétfőn aztán a Red Bull vezetőinek találkozóján eldőlt, hogy Péreznek bizalmat szavaznak a szezon hátralévő részére is, vagyis Ricciardo számára a fellépés opciója egyelőre bezárult. Eközben viszont az ausztrál is összeszedte magát, így saját helye sem került veszélybe: Miamiban a sprinten kimagasló eredményt ért el a 4. hellyel, Monaco óta pedig azonos mennyiségű pontot gyűjtött, mint Cunoda. Bár közöttük még 10 pont a különbség a tabellán, a 12-13. helyet foglalják el, amivel az RB-t a mezőny második felének vezető pozíciójában tartják. 34 ponttal állnak a konstruktőri tabella 6. helyén, ám az egyes futamokon nagyot szakítani képes Haas csak 7 egységgel van mögöttük, így a csapat nem feltétlenül engedheti meg magának a pilótacserével járó bizonytalanságot.

    A Red Bull döntött Pérez sorsáról

    Az Autosport értesülései szerint így Horner és Helmut Marko találkozóján az is eldőlt, hogy Ricciardo az RB pilótája marad a szezon végéig, nem cserélik őt le Liam Lawsonra. Ez az egy ideje már várakozó állásponton lévő új-zélandi számára a rossz hír (aki kapcsán szintén felmerült, hogy akár Pérez helyén is kiköthet), ám a jelenlegi status quo is alighanem csak az év végéig biztosított. Lawson jövőjéről hamar döntenie kell a Red Bullnak, aki állítólag szabadon kiléphet az energiaitalosokkal kötött szerződéséből, ha 2025-re sem kap ülést egyik csapatuknál sem – és úgy hírlik, az Audi érdeklődik iránta.

    Bár pilótacserék nem történnek, az RB szerdára betervezett filmforgatási napja így is meg fog történni Imolában Ricciardo és Lawson részvételével – amiről a német sajtó korábban még azt írta, akár erőfelmérőt is jelenthetett volna az óceániai kontinensről érkezett két pilóta között, segítve a Red Bullt Pérez utódjának kiválasztásában.

    Abban persze biztosak lehetünk, hogy a Red Bull pilótái továbbra is nagy nyomás és fokozott megfigyelés alatt versenyeznek, s 2025-re akár még megvalósulhatnak a sokak által már a nyári szünetre vizionált cserék.

    Hamilton még sehol sem volt, amikor Sainz és a Williams már tárgyaltak

  • Az elcsípett pillanat, ami miatt sokan azt hiszik, Ricciardo váltja Pérezt a Red Bullnál (videó)

    Az elcsípett pillanat, ami miatt sokan azt hiszik, Ricciardo váltja Pérezt a Red Bullnál (videó)

    Amennyiben a jókedv alapján rangsorolnánk a versenyzőket, Daniel Ricciardót azonnal elő kellene léptetnie a Red Bullnak Sergio Pérez helyére, ám nem zárható ki, hogy ezt enélkül is meg fogják tenni.

    Éles kontrasztban áll Sergio Pérez belgiumi időmérős teljesítménye azzal a produkcióval, amit a rajta kívül mindenki szerint az üléséért küzdő mexikói versenyző a futamon mutatott. Max Verstappen csapattársa a 2. helyről rajtolva csak a 8. helyen ért célba, ami után Helmut Marko, a bikások tanácsadója azt mondta a német Sky-nak: „Sergiónak megvolt a lehetősége, hogy jó eredményt érjen el a második helyről, de sajnos nem így történt. Különösen az utolsó etapban zuhant össze teljesen, ahol 1:48-as köröket autózott. Ami annyira pozitívnak tűnt az időmérőn, sajnos nem vált valósággá a versenyen.”

    A képen Pérez mögött látható három autó mindegyike átugrotta a mexikóit / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Red Bull ma, azaz a futam utáni hétfőn tart megbeszélést, amelyen Pérez esetleges leváltását is megvitatják, noha mint azt Christian Horner csapatfőnök Spában elmondta, a meetinget nem kifejezetten ezért hívták össze. „Folyamatosan elemzünk és megvizsgálunk dolgokat. Lesz egy megbeszélésünk, de nem csak Checóról fog szólni, más témák is vannak napirenden, mint mindig, amikor elmegyünk a nyári szünetre” – idézi Hornert a RacingNews365.com

    „Az általános helyzetet fogjuk átbeszélni 2025-öt illetően. Számos versenyzőnk van és egy koncepciónk. Természetesen minden eredmény fontos Sergiónak, a nyolcadik hely a másodikról rajtolva pedig egyértelműen nem az, amire számítottunk” – tette hozzá Marko.

    Ricciardo már tud valamit?

    A Belga Nagydíjon a 11. helyen végző, végül George Russell kizárásával pontot szerző Ricciardo teljesítményéről Hornert azt mondta, nem követte részletesen az ausztrál futamát, de szerinte a lágy gumin rajtolva a 11. pozíció jó eredmény. A színfalak mögött azonban már többet foglalkozott Ricciardóval, a DAZN kamerája ugyanis elcsípte őket a paddockban, amint Laurent Mekies, az RB csapatfőnökének társaságában diskurálnak.

    A videó:

    Persze simán lehet, hogy a nyaralásról beszélgettek, vagy azt pontosították, hogy hány órakor találkoznak a reptéren, de nem nehéz belelátni ennél többet a testbeszédükbe. Hogy ez azt jelenti-e, hogy Ricciardót hamarosan előléptetik, vagy azt, hogy nem rúgják ki az RB-tól, a nyári szünet alatt tudjuk meg, a nyolcszoros futamgyőztes még a verseny előtt a Daily Mirrornak mindenesetre arról beszélt, nem gondolja, hogy ez lesz (azóta már volt) az utolsó F1-es futama.

    „Talán igen, de egyértelműen nem úgy ülök most itt, hogy így gondolom. Nehéz már most búcsúbeszéden agyalnom, ha nem hiszek benne. Fejben is valószínűleg mást gondolok. Realista vagyok, de magabiztos is azt illetően, hogy ha ezen a hétvégén is teljesítek, az javítja az esélyeimet. A Red Bull mindig kemény, ugyanakkor igazságos volt velem. Ha megszabadulnak tőlem, akkor úgy leszek vele, hogy »Rendben, okkal teszik ezt.« Tudom, hogy soha nem rúgnának ki, ha igazán jól teljesítek, szóval minden rajtam múlik. Ez pedig szerintem megnyugtató, hogy ennyire a teljesítmény vezérli őket, és nincsen mellébeszélés, minden rajtam múlik. Egyértelműen ezt is éreztetik vele, hogy ha jól teljesítek, ki tudja, mi történhet.”

    Norris magát okolja ki nem kényszerített hibája után – mostanában sok hülyeséget csinál

  • Meglepő jelölt bukkant fel Verstappen lehetséges új csapattársaként

    Meglepő jelölt bukkant fel Verstappen lehetséges új csapattársaként

    Sergio Pérez menesztése esetén eddig nem került szóba a neve Max Verstappen lehetséges csapattársai között annak a pilótának, aki most az egyik neves szaklap szerint esélyes az ülésre.

    Mióta ismét komolyan napirendre került Sergio Pérez leváltása a Red Bullnál, Daniel Ricciardo és Liam Lawson neve merült fel rendszeresen a mexikói pilóta utódjaként, ám az Auto Motor und Sport most bedobott egy olyan forgatókönyvet, amit eddig senki. A német lap ugyanis megpendítette, hogy az elmúlt 6 futamon csupán 15 pontot szerző Pérez helyére egy harmadik versenyző érkezhet.

    Helmut Marko, a bikások tanácsadója nemrég arról beszélt, hogy a Red Bull célja ismét színtiszta junior csapatot csinálni az RB-ből, amelynek vissza kell térnie a toro rossós gyökereihez. Ebbe a képbe nyilván nem fér bele, hogy a 35 esztendős Ricciardo ül az egyik ülésben. Az Auto Motor und Sport szerint ezért az RB két új pilótával vághat neki a 2025-ös esztendőnek annak ellenére, hogy Cunoda a Kanadai Nagydíj előtt szerződést hosszabbított. A Red Bull-pilóták szerződése ugyanakkor mindig is tartalmazta azt a kitételt, hogy szabadon lehet őket mozgatni a bikások két csapata között, a német szaklap szerint pedig ez várhat Cunodára is, aki Pérez további gyenge teljesítménye esetén végre megkaphatja a várva várt előléptetést, és átülhet a Red Bullba Max Verstappen mellé.

    Ricciardo, RB, Brit Nagydíj
    Ricciardónak az RB-nél sem marad helye? / Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

    Miután Marko korábban elárulta, hogy amennyiben a tavaly az RB-nél (akkor még AlphaTauri) szenzációsan debütáló Liam Lawsonnak nem adnak ülést, az új-zélandi pilóta szabadon igazolhatóvá válik, jövőre alighanem állandó helye lesz az RB-nél, de az AMuS szerint nem feltétlenül Ricciardo mellett. Az ausztrál ugyanis hiába Christian Horner kedvence, távolabb nem is állhatna a feltörekvő fiatal státusztól, a Red Bull ezért azon igyekszik, hogy ahelyett, hogy Verstappen mellé tenné, másik csapatnál találjon neki helyet. A lap az Audit említi lehetséges célpontként, de hozzáteszik, hogy a németek nem mutattak túl nagy érdeklődést a 35 esztendős pilóta iránt.

    Amennyiben sikerülne Ricciardót elpasszolni, úgy a jelenleg az F2-ben versenyző francia, a Red Bullt már több szabadedzésen vezető Isack Hadjar érkezhetne a helyére Lawson mellé. Hadjar előléptetése azért is indokolt lenne, mert jelenleg vezeti az F2 pontversenyét, azaz pillanatnyilag neki van a legnagyobb esélye a bajnoki címre. Eddig három győzelme van az idén, és mindhármat főfutamon szerezte, azaz nem a fordított rajtrácsból profitált.

    A világbajnok már a Magyar Nagydíj után kivágná Pérezt, ha ez megtörténik

  • „Teljesen be voltam sza*rva” – F1-es autót vezetett a Red Bull csapatfőnöke (videó)

    „Teljesen be voltam sza*rva” – F1-es autót vezetett a Red Bull csapatfőnöke (videó)

    Christian Horner is F1-es autóba ült a Red Bull goodwoodi bemutatóján, amelyen a bikás csapat 20 éves fennállását ünnepelte. 

    Az idei goodwoodi sebességfesztivál is bővelkedett a múlt és a jelen elképesztő autócsodáiban, de egy különleges ünnepség is helyet kapott rajta, mivel itt (is) ünnepelte a Red Bull a gyári csapattal történő F1-es beszállásának 20. évfordulóját. Az energiaital-gyártó ugyanis 2004-ben vásárolta meg a bukdácsoló Jaguar-istállót, hogy azt Red Bull Racingre átnevezve 2005-től már ne csak szponzorként, hanem önálló csapattal vegyen részt a száguldó cirkusz küzdelmeiben. A többi pedig, ahogy mondani szokás, már történelem…

    Christian Horner, Red Bull RB8, Goodwood
    Az idei Goodwood a Red Bullról is szólt (a képen Christian Horner az RB8-asban) / Fotó: Eisa Bakos / Red Bull Content Pool

    Ennek az eddig hat konstruktőri és hét egyéni világbajnoki címet hozó történelemnek a jelentős darabjai és fontos szereplői vonultak fel vasárnap Goodwoodban, nem volt azonban ott a bikás csapat összes eddigi világbajnoka, Sebastian Vettel ugyanis családi elfoglaltság miatt lemondta a részvételt, ezért Christian Horner, a Red Bullt a kezdetek óta irányító csapatfőnök ugrott be a helyére. Az egykor maga is autóversenyző, egészen a nemzetközi Forma–3000-ig jutó Horner múlt héten hétfőn Silverstone-ban ült életében először modern F1-es autóba (előtte 1993-ban vezetett legutóbb F1-es torpedót), hogy megismerkedjen az RB8-assal, Vettel 2012-es autójával, amelyet a minap Goodwoodban is vezetett.

    Persze azért csúcsteljesítményre nem volt szükség sem tőle, sem a bemutató többi résztvevőjétől, hiszen ez tényleg inkább egy felvonulás volt, de azért a csapatfőnök így is izgult. „Teljesen be voltam sza*va! Elképesztő élmény volt, az pedig csodálatos, hogy láttam ezeket az autókat a versenyzőinkkel… – mondta Horner az esemény után a Goodwood House teraszán az őt kérdező Karun Chandhoknak. – Az út az RB1-essel és DC-vel (David Coulthard – a szerk.) kezdődött. Kiváltság volt ezekkel a versenyzőkkel és Adrian [Newey-val] dolgozni. A tiszteletem a pilóták iránt csak még jobban megnőtt. Nem tudom, hogyan vezették ezeket az autókat Monaco utcáin, mert Adrian semennyi helyet nem hagyott bennük. Hogy Mark Webber miként fért bele ebbe a kocsiba, arról fogalmam sincs. Különleges volt elhozni a szurkolók elé ezeket az autókat.”

    Mint azt az alábbi fotó is mutatja, a bemutatón Vettelt leszámítva a Red Bull eddigi összes futamgyőztese jelen volt, hiszen Max Verstappen mellett Webber, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez is autóba pattant, rajtuk és Horneren kívül pedig Newey, a bikásokkal 2005-ben és 2006-ban versenyző Christian Klien, valamint a Red Bull F1 Academy-pilótája, Hamda Al Qubaisi is vezetett.

    Sergio Pérez, Christian Horner, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, David Coulthard, Mark Webber, Goodwood, Red Bull
    Balról jobbra: Pérez, Horner, Verstappen, Ricciardo, Coulthard és Webber / Fotó: Eisa Bakos / Red Bull Content Pool

    Noha az idei szezon elején belviszály rázta meg a 2022 óta domináló energiaitalos alakulatot, ami azóta sem oldódott meg teljesen, ez a nap a nosztalgiázásról és mókáról szólt, valamint arról, hogy köszönetet mondjanak az istállót jövő márciusban elhagyó Adrian Newey-nak. „Annyit szórakoztunk az évek során. Adrian remek barát és kolléga, biztosan hiányozni fog, de büszkék vagyunk arra, amit közösen elértünk. Csodálatos utazás volt és igazi kiváltság, olyasmi, amire mindig jó érzéssel fogok visszagondolni” – mondta Horner a 65 esztendős mérnökzseniről.

    A teljes bemutató alább nézhető meg – az autók sorrendje: RB1 (2005) – Christian Klien; RB6 (2010) – Mark Webber; RB7 (2011) – Daniel Ricciardo; RB8 (2012) – Christian Horner; RB16B (2021) – Max Verstappen; RB18 (2022) – Sergio Pérez; Tatuus F4-T-421 – Hamda Al Qubaisi; Aston Martin Valkyrie – Adrian Newey.

    Newey egyébként nemcsak az Aston Martin Valkyrie-t, hanem Niki Lauda 1976-os világbajnok autóját, a Ferrari 312 T2-t is meghajtotta. Íme:

  • Ricciardo szerzett magának egy italboltot, hiába szóltak neki, hogy súlyos félreértés történt

    Ricciardo szerzett magának egy italboltot, hiába szóltak neki, hogy súlyos félreértés történt

    A versenypályákról ismert komikus oldalát Daniel Ricciardo most egy reklámvideóban kamatoztatja, amelyben saját borát népszerűsíti.

    „Ismersz, mindig dolgozok” – válaszolt az őt telefonon hívó üzlettársának kérdésére Ricciardo, miközben halkan letette a borospoharat az asztalra. A történet szert az ausztrál pilótát azért hívta kollégája, hogy közölje vele a hírt egy a Dan Murphy’s italbolthálózattal való együttműködésről. A vonal azonban épp a kulcsfontosságú szavaknál kezdett el szakadozni, így Ricciardo azt hitte, hogy nemes egyszerűséggel átadták neki az egyik üzlethelyiséget, miközben csak arról lett volna szó, hogy abban az egyik polcra rakhatja ki saját brandje alatt futó borát, a DR3-at.

    A következő képkockán Ricciardo már a sok raklapnyi bort szállítmányozó és a cég logóján lévő arckép átfestését végző munkásokat koordinálja, és hiába fut ki az üzletből Tóbiás, a kereskedő, az ausztrál pilóta nem érti meg, hogy félreértés történt – inkább lekenyerezi két üveg borral az akadékoskodót.

     

    „Helló, ez itt a biciklim. Nem erről akarok beszélni”

    A vicces videók másik királya, Valtteri Bottas is megérkezett egy újabb reklámmal. Az ausztrál életérzést és a kerékpározást teljesen magáévá tévő finn a saját abszurd stílusában, néhány rajzfilmkarakter-szerű mozdulattal mutat be egy kifejezetten biciklizéshez kifejlesztett, rendkívül rugalmas cipőt.

    De kedvesének telefonhívása aztán véget vet a műsornak.

  • Alonsóval és Ricciardóval is kiszúrt a csapata, a spanyol a rádióban dühöngött

    Alonsóval és Ricciardóval is kiszúrt a csapata, a spanyol a rádióban dühöngött

    Fernando Alonso és Daniel Ricciardo sem volt boldog a csapata döntéseivel a Brit Nagydíj időmérő edzésén, és mindkettejüknek volt is miért dühösnek lennie.

    Ahogyan az a változó körülmények között rendezett időmérők/versenyek során lenni szokott, a Brit Nagydíj kvalifikációján is sokkal könnyebb volt rossz döntéseket hozni, mint általában, így több csapat is hibázott. A közvetítésben is látszott például, ahogyan a 18. helyen kieső Esteban Ocon frusztráltan kérdőre vonja a mérnökét a Q1 végén, de több más esetről lemaradtak a tévénézők. Például arról, ahogyan Fernando Alonso a Q3-as utolsó próbálkozása előtt a teljes felvezető körét végigversenyezte Carlos Sainz-cal, hogy aztán az utolsó előtti kanyarban próbáljon helyet hagyni magának, de ekkor Oscar Piastri vetődött be mellé, tönkretéve a spanyol veterán körét.

    Alonso az eset után nagyon dühös volt a rádióban, majd utólag, lehiggadva nem ostorozta csapatát. Ezzel némileg ellentétes utat járt be a Q2-ben kieső, végül a 15. helyen záró Daniel Ricciardo, aki a rádióban nem korholt, a nyilatkozataiban viszont kiemelte, hogy csapata több mindent is elrontott. Az ausztrál versenyző a Q1-ben egy késői próbálkozással a 10. helyen jutott tovább, a Q2-ben viszont nem jött össze ez, ráadásul közel 7 tizedet kapott csapattársától, Cunoda Júkitól.

    Ricciardo, RB, Brit Nagydíj
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A fedélzeti kamerás felvételből látszik, hogy amikor Ricciardo dupla gumimelegítő kör után odaért, hogy elkezdje a mért körét, számos, gyorskört előkészítő autó haladt előtte. Ő próbált volna lemaradni, de a mérnöke határozottan a fülére szólt, hogy nincs erre idő, most azonnal mennie kell. Ekkor Hamilton haladt előtte, akit megelőzött, de közben Norris mindkettejük mellett elment, ezért Ricciardónak az utolsó sikánban be kellett bújnia a McLaren mellé, aminek köszönhetően túl közel került Csou Kuan-jü Sauberjéhez. Emiatt végül nem lett ideális a körének kezdete, és vélhetően a Sauber turbulens levegője sem segített a kör hátralevő részében.

    „A Q1 ezekkel a körülményekkel valójában eléggé szórakoztató volt, amikor változó az időjárás és mindannyian felteszitek a slickeket. Továbbjutottunk és jó volt, de utána a Q2-vel őszintén szólva eléggé frusztrált vagyok. Az autóban ülve próbálkozom, valószínűleg ezért nem őrülök meg a rádióban, de úgy éreztem, hogy minden, amit tudtam.. Sok döntésünket megkérdőjeleztem, mind a futási tervet, mind az időzítést illetően. Végül nyilván az lett, hogy az utolsó sikánban mindenkin átestünk, próbálva helyet hagyni, közben szerezve néhány ellenséget azzal, hogy megszegtük a szóbeli megállapodást az előzéssel és hogy elindítsam a körömet, mielőtt lejár az idő” – idézi Ricciardót a Speedcafe.

    „Aztán Csouhoz közel kezdtem meg a körömet, és csak… Nem is volt esélyünk. Őszintén úgy gondolom, hogy nem végeztünk jó munkát a futási tervvel. Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy elronthassuk ezt. Nyilván nem is vagyunk elég gyorsak, ami ma megmutatkozott. Nem azt mondom, hogy nyolcadikak lehettünk volna, vagy ilyesmi, de úgy éreztem, hogy sokat benne hagytunk” – összegzett az ausztrál.

    Ricciardo ezután elmondta, hogy nem csak az utolsó Q2-es körének időzítésével nem volt kibékülve. „Az első próbálkozásra feltettük az új lágy szettet, én pedig megkérdeztem, hogy először miért nem használttal megyünk. Úgyhogy sok apróság volt. Olykor azt érzem, kicsit hevesebbnek kellene lennem, de csapatként vagyunk ebben az egészben, úgyhogy megpróbáljuk helyrehozni, de egyértelműen úgy éreztem, hogy ma elkövettünk néhány hibát.”

    Ricciardo, RB, Brit Nagydíj
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Alonso nagyon mérges lett

    Az Aston Martin hasonló helyzetbe hozta Fernando Alonsót a Q3 végén, mert nem küldték ki elég korán a spanyolt. Alonso fedélzeti kamerájából látszik, hogy a 10 autóból a felvezető körét elsőként megszerző Alex Albon haladt el az Aston Martin bokszutca végi garázsa előtt, amikor a spanyol autójáról levették a gumimelegítő paplanokat, majd megadták a jelt Alonsónak a kihajtásra. Ám mivel Albon mögött addigra szép sorban jöttek a többiek, Alonsónak a garázs előtt vesztegelve meg kellett várnia, hogy mindenki elmenjen, így pedig csak a sor végére tudott beállni 10.-nek. Eközben csapattársát, Lance Stroll sikerült Albon mögött a második autónak kiküldeni.

    Mivel kevesebb mint 2 perc volt hátra, amikor Alonso elhagyta a bokszutcát, mérnöke rögtön jelezte neki, hogy a lehető legtöbb autót meg kell előznie ahhoz, hogy felérjen a mért körre. A kétszeres világbajnok Sainz-cal együtt rögtön el is ment Piastri mellett, majd Alonso célkeresztbe vette a Ferrarit és a teljes felvezető kör során kergette, miközben honfitársa többször is védekezett ellene.

    A nagy tempó miatt a felvezető kör végén úgy tűnt, mindkettejüknek lesz elég ideje, amit Alonsónak a mérnöke is jelzett, mondván most már hagyhat helyet magának. Ám Alonso hiába próbált lemaradni, közben folyamatosan a tükröt nézte, mert Piastri ott loholt a sarkában, így végül harapófogóba került: Sainzot nem tudta megelőzni, Piastri ellen meg nem tudott védekezni. Az ausztrál az utolsó kanyarban elment mellette, Alonsónak pedig a fékbe kellett taposnia, így eleve óriási hátrányból indította a körét a korábbihoz képest.

    Alonso, Aston Martin, Brit Nagydíj
    Fotó: Aston Martin F1 Team

    Azért egy ideig próbálkozott, de miután a Brooklands-kanyarban még meg is csúszott, elvette a gázt, és szinte üvöltve közölte a csapattal, hogy ”boksz”, majd hozzátette: „Ezt egyszerűen hiszem el, srácok!” Hogy mennyire volt frusztrált, azt jól mutatja, hogy a bokszutca bejárata után a parc fermébe is nagy tempóban érkezett meg, az FIA embere pedig elkezdett hátrálni, mert egy pillanatra kétségei támadtak afelől, hogy Alonso időben meg fog állni. A spanyol azután szinte kitépte magát az autóból és távozott.

    Miután a Q2-ben a harmadik helyet szerezte meg, a Q3-ban pedig Stroll a 8. időt autózta, érthető a második gyorskör nélkül csak a 10. helyen záró Alonso csalódottsága, Ricciardóval ellentétben azonban ő a nyilatkozatok során már nem kritizálta az egyértelműen hibázó csapatot. „Csak egy új szett gumink volt a Q3-ra, és igen, nem tudtuk befejezni az utolsó körünket. Nagyot csatáztam a kivezető körön Carlosszal és Oscarral. Mindketten nagyon közel kezdték egymáshoz a gyorskörüket, így az ő körük sem volt jó, én pedig egyes fokozatból indultam az utolsó kanyarba, úgyhogy mire a hármashoz értem, már fél másodperces lemaradásban voltam [az előző körömhöz képest], ezért kiálltunk a bokszba. Miután harmadikak voltunk a Q2-ben, már azzal az idővel is a 6-7-8. hely valamelyikén végezhettünk volna a Q3-ban, úgyhogy ez egy kicsit fáj, de már nem tehetünk semmit.”

    Alonso ezután még pozitívumokról is beszélt, mondván a dupla Q3-ba jutás így is jó eredmény. „Megértettünk néhány problémát, amelyekkel Barcelonában és Ausztriában szembesültünk, ezért optimistábban álltunk ehhez a hétvégéhez. És igen, szerintem megerősítést nyert, hogy az autó visszaváltozott egyfajta természetesebb helyzetbe, mi vagyunk az ötödik vagy hatodik leggyorsabb csapat, amely a Q3-ba jutásért küzd. Remélhetőleg a versenyen mindkét autóval a pontszerzésért harcolhatunk. Szerintem a fejlesztések jobbak, a kocsi jobban teljesít. Pénteken teszteltük az új első szárnyat és más dolgokat, és miként arra számítottunk, előrelépést jelentenek. Barcelonában és Ausztriában léptünk kettőt-hármat hátra, itt pedig némileg rendbe hoztuk az autót.”

    Pérez mintha másik valóságban élne, Horner kezd bekeményíteni