Címke: Daniel Ricciardo

  • Jól áll az ausztrál Forma-1-es utánpótlás

    Jól áll az ausztrál Forma-1-es utánpótlás

    Daniel Ricciardo meglehetősen ígéretes versenyzőnek tartja fiatal honfitársait: Oscar Piastrit és Jack Doohant. Míg előbbi 2021-ben megnyerte a Formula 2 bajnoki címét, utóbbi második lett a Formula 3-as bajnokságban, és két versenyhétvége erejéig már belekóstolt az F2-be is.

    Amióta Mark Webber 2013-ban visszavonult a Forma-1-ből, Ricciardo az egyetlen pilóta a Forma-1-es rajtrácson, aki Ausztráliát képviseli. Bár szó sincs róla, hogy Ricciardo fel akarna hagyni az F1-es szerepléssel, az ausztráloknak minden bizonnyal sokáig nem kell még amiatt aggódniuk, hogy lesz-e versenyzőjük az F1-ben, hiszen két ifjú versenyző is az ajtóban kopogtat.

    Az áttöréshez Oscar Piastri áll legközelebb, aki F2-es bajnoki címe után idén már az Alpine F1-es tartalékversenyzője lesz.

    Érthető tehát, hogy Ricciardo fényesnek látja az ausztrálok jövőjét a Forma-1-ben.

    „Az ausztrálok vannak az első sorban Piastri és Jack révén, szóval ígéretesnek néz ki Ausztrália” – idézte Ricciardót a Motorsport.com.

    „Nagyon örülök ennek.”

    Többen F2-es bajnokként érkeztek meg a Forma-1-be korábban, mint például George Russell, vagy Charles Leclerc.

    Piastri pedig nem csak simán bajnok lett, de uralta is a legutóbbi F2-es szezont, amire Ricciardo bevallása szerint nem számított.

    Arra a kérdésre, hogy lenyűgözte-e Piastri F2-es dominanciája, Ricciardo így válaszolt: „Igen, veszettül. Nem hiszem, hogy bárki is számított rá; a címért való küzdelem egy dolog, de kényelmesen nyerni hihetetlen dolog.”

    „Azt hiszem, az emberek tudták, hogy tehetséges, én is tudtam, de nem hiszem, hogy bárki is számított arra, hogy úgy fog dominálni, ahogyan tette.”

  • Brown: Norris tehetsége bebizonyosodott Ricciardo mellett

    Brown: Norris tehetsége bebizonyosodott Ricciardo mellett

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint Lando Norris 2021-es teljesítménye mindent elárul a tehetségéről. A harmadik szezonjában ugyanis a fiatal brit versenyről-versenyre remekül szerepelt, voltak nagyon komoly villanásai is. Megszerezte élete első pole-ját az Orosz Nagydíjon, és körökre volt első futamgyőzelmétől is ezen a hétvégén.

    Norris 45 ponttal győzte le újdonsült csapattársát, Daniel Ricciardót, pedig az ausztrálnak a győzelem is összejött Monzában. Zak Brown is értékelte pilótáit a GPFans hasábjain.

    „Mindig is elsősorban futamgyőztes versenyzőink, és általában világbajnokaink voltak” – kezdte nyilatkozatát az amerikai. „Ez volt az egyik vonzó oka annak, hogy Danielt az autóba ültessük. A többszörös futamgyőztes csapattárs egyfajta mércét ad, és ez mutatja, hogy Lando mennyire jó. Ez nem meglepő számunkra, de nyilván szeretné látni az ember, hogy tényleg így van.”

    „Most már két olyan versenyzőnk van, aki képes futamot nyerni, egy, aki már megtette, és egy, aki kétségkívül meg fogja tenni” – tette hozzá. „Szerintem nem kell, hogy világbajnok üljön az autóban. Szerintem két olyan versenyzőre van szükséged, akikről úgy gondolod, hogy képesek világbajnokok lenni, és én nagyon bízom benne, hogy ők tényleg olyanok.”

  • Ricciardo: Verstappen jobb Hamiltonnál, de nem ő a legjobb

    Ricciardo: Verstappen jobb Hamiltonnál, de nem ő a legjobb

    Daniel Ricciardo szerint a Forma-1 újdonsült világbajnoka Max Verstappen a jelenlegi mezőny második legjobb pilótája, Lewis Hamiltont is megelőzve.

    A két nagyágyú uralta az idei F1-es idényt, amely végül egy drámai fináléban a holland javára dőlt el. Ők ketten minden létező mutatóban kiemelkedtek idén a mezőnyből, ezért lehet kissé meglepő, hogy Ricciardo náluk is talált jobb versenyzőt a mezőnyben, és hogy kit?: Nemes egyszerűséggel saját magát!

    „Világbajnoknak lenni egy nap, ez teljes mértékben a célom. Mindig is ez volt, az első naptól kezdve. Maximális mértékben hiszek abban, hogy elég jó vagyok a világbajnoki címhez, ha az autó elég jó, akkor meg fogom szerezni.” – kezdte az ausztrál.

    „Addig a napig, amíg abba nem hagyom, úgy fogom hinni, hogy én vagyok a legjobb. Aznap, ha abbahagyom akkor már nem fogom azt hinni, hogy én lennék a legjobb.”

    Végül pedig az utána lévőket is rangsorolta: „Hogy Verstappen lenne-e a második legjobb? Talán igen!”

  • Ricciardo majdnem elveszítette a hitét a gyenge szezonkezdetét követően

    Ricciardo majdnem elveszítette a hitét a gyenge szezonkezdetét követően

    Daniel Ricciardo valamilyen szinten elveszítette a hitét és már kételkedett magában a monzai győzelme előtt. Az ausztrál „nevetségesnek” titulálta a McLarennél töltött első évének kezdeti szakaszát a rossz teljesítménye miatt.

    A Méhészborz mindössze két évet húzott le a Renault-nál és ezt követően szerződött a wokingi istállóhoz, ahol Lando Norris csapattársa lett. Azonban amíg a fiatal brit már a szezon első versenyétől kezdődően szárnyalt, addig Ricciardo szenvedett és nem találta a ritmust az MCL35M volánja mögött autózva.

    Norris egy pole-pozíciót és három dobogós helyezést szorgoskodott össze tavaly és a nyári szünet előtt nem sokkal majdnem dupla annyi pontja lett, mint a kilencszeres futamgyőztesnek, aki valósággal szenvedett a szezon első felében.

    Azonban az évad második felének kezdetén derült égből villámcsapásként érkezett a feltámadás Ricciardo részéről: nyerni tudott Monzában, miután tökéletesen tudta kontrollálni a futamot már az első körtől kezdődően. Norris azon a versenyen másodikként ért célba, amivel a McLaren volt az egyetlen olyan csapat 2021-ben, aki képes volt kettős győzelmet szerezni.

    A McLaren ausztrál versenyzője a győzelmét követően elmondta a csapatrádióban, hogy „a lelke legmélyén tudta azt, hogy egy napon ez a pillanat is el fog jönni” és megköszönte a csapatának, hogy „tartották benne a lelket eddig a pillanatig.”

    A Red Bull és a Renault egykori versenyzője elárulta, hogy az üzenet nem csak azoknak szólt, akik már leírták őt, hanem részben magának is, mert a rossz eredményei miatt már néha még magában sem volt biztos.

    „Örülök, hogy azoknak volt irányítva az üzenetem, akik már azt gondolták rólam, hogy végem van” – fogalmazott Ricciardo a Motorsport.com kamerái előtt. „Azonban ennek az üzenetnek nem ez volt a lényege. Első sorban nekem szólt az egész, mert voltak olyan pillanatok az évben, amikor már azt kérdeztem magamtól, hogy miért nem megy ez nekem.”

    „Tudtam, hogy ez nem igaz, de valahogy ezek a kérdések folyton előjöttek a fejemben. Azt mondtam magamban, hogy még mindig meg tudom csinálni és nem létezik, hogy én erre már nem vagyok képes. Végül sikerült is megmutatnom ezt, aminek nagyon örülök.”

    Azonban hiába tudott futamot nyerni Ricciardo, a pontversenyben még így is jelentősen elmaradt Norristól. Habár azt érdemes megjegyezni, hogy az Orosz Nagydíjat követően a wokingi istálló egy komoly hullámvölgybe került és még pontokat is alig tudtak szerezni.

  • A Mercedesnek inkább Norrist kellett volna választania Russell helyett?

    A Mercedesnek inkább Norrist kellett volna választania Russell helyett?

    Jolyon Palmer és Jack Nicholls szerint a Mercedesnek inkább Lando Norrist kellett volna választania George Russell helyett.

    A 23 éves versenyző a csillagosok mentén ülhetett be a Williamsbe 2019-ben. A három éve alatt a Q3-ban repítette autóját, pontokat szerzett, sőt még a dobogóra is felállhatott Belgiumban.

    Tavaly a koronavírussal küszködő Lewis Hamiltont helyettesítette Bahreinben, ahol nagyon is közel állt ahhoz, hogy megszerezze élete első F1-es győzelmét. Az Ezüst Nyilak azonban összecserélték a boxban az abroncsait, Valtteri Bottas gumijaival, így a jó helyezést bukta Russell. A Mercedest viszont meggyőzte az ifjú idei teljesítménye, így búcsút vettek a finntől, és a helyére a Williams pilótáját ültették.

    Ugyanakkor páran úgy vélik, hogy a McLaren versenyzőjével jobban jártak volna a csillagosok.

    ,,Ha a Mercedes helyében lennék, és szabadon eldönthetném, hogy kit ültetek be jövőre Lewis Hamilton mellé, akkor én inkább Norrist választottam volna Russell helyett.” – magyarázta álláspontját Nicholls az F1: Chequered Flag podcast legújabb adásában.

    Palmer egyet értett kollégájával:

    ,,Jacknek adok igazat, én is Landót (Norris) vittem volna. Ahogy Szocsiban védekezett Hamilton ellen, az csodálatos volt. Kár, hogy a gumiválasztás és a stratégia cserben hagyta őt. Egy olyan srác nyakában lihegett egy hétszeres világbajnok, aki még sosem nyert F1-es versenyt. Elkezdett esni az eső, és ugyan néhányszor túlcsúszott a pályán, ám tartani tudta Hamiltont. Tisztában vagyunk azzal, mennyire jó Lewis az esőben, így ez egy igazi mestermunka volt Norristól.”

    A 22 éves pilóta kapcsán sokan azt tippelték a szezon elején, hogy csúnyán ki fog kapni újdonsült csapattársától, Daniel Ricciardótól. A brit ifjonc azonban meglepetést okozott, ugyanis a pontok többségét ő gyűjtötte a wokingi istállónak.

    ,,Vajon Lando idén felküzdötte magát Lewis és Max mellé, a legjobbak közé? Ha megnézzük milyen munkát végzett Daniel Ricciardo mellett… Az utolsó futamok kapcsán is jóval előtte volt, csak a balszerencse üldözte őt. Az ötödik helyet is megszerezhette volna a bajnokságban. Ott van Daniel Ricciardo, aki most már nyolcszoros győztes. Róla mindenki azt gondolta, hogy egy jó autóban bajnok esélyes lehet. Ám Lando olyan nagyszerű munkát végzett.” – folytatta a gondolatmenetét Palmer.

    A Mercedes viszont Russell mellett döntött, míg a McLaren szerződést hosszabbított Norrisszal. Ha a wokingiak ismét jók lesznek jövőre, akkor akár három brit pilóta is felállhat egyszerre a dobogóra:

    ,,Jövőre akár három brit versenyzőt is láthatunk a dobogón. A Mercedes két pilótája mellett ott lehet Lando Norris is, ha a McLaren versenyképes lesz.” – tette hozzá Palmer.

  • Ricciardo feldöntötte Norris karácsonyfáját – videóval

    Ricciardo feldöntötte Norris karácsonyfáját – videóval

    Daniel Ricciardo és Lando Norris karácsonyfát díszített a McLaren legújabb videójában.

    A két versenyző Wokingban teljesítette az év utolsó kihívásvideóját. Feladatul azt kapták, hogy mindketten díszítsenek fel egy fát. Természetesen nem volt ilyen egyszerű a helyzetük, ugyanis mindezt bekötött szemmel kellett abszolválniuk.

    A brit versenyző a gömbökkel kezdte a műveletet, míg ausztrál csapattársa más taktikát választott. Dobálni kezdte a fára az objektumokat, majd mikor a kompozíció elkészült, inkább csapattárs alkotását figyelte.

    Ricciardo feldöntötte Norris fáját, aki keresni kezdte kezével azt. Miután felállította a darabot, a 32 éves pilóta a tetejét szedte le.

    Végül nevetésben törtek ki, főleg miután szemügyre vették a másik díszítési technikáját.

  • Verstappen: Perez fantasztikus és nem egy másodhegedűs pilóta

    Verstappen: Perez fantasztikus és nem egy másodhegedűs pilóta

    Sergio Perez nem a másodszámú pilóta a Red Bullnál, állítja csapattársa, az újdonsült világbajnok Max Verstappen. A 24 éves holland versenyző kiemelte Perez áldozatos tevékenységét Abu Dhabiban, amikor szándékosan tartotta fel Lewis Hamiltont a világbajnoki győzelemhez vezető úton.

    Verstappen csapattársai többek között korábban Daniel Ricciardo, Alex Albon voltak, és most a mexikói Perez a kollégája a Red Bullnál. Így vélekedett róla a Ziggo Sportnak:

    „Sosem gondoltam volna, hogy ő ennyire állati lesz. Korábban csak mint egy másik pilótát ismertem őt, de most, hogy egy kicsit több időt töltöttem vele, észrevettem, hogy tényleg egy klassz srác.”

    Amikor tehát azt mondták neki, hogy Perez ezek szerint a lehető legjobb „második számú” neki a Red Bullnál, a 24 éves pilóta így reagált:

    „Nem szívesen fogalmaznék így. Végülis ugyanolyan esélyeink vannak. Természetesen ki kell vívni a tiszteletet, de nem akarom, hogy kivételezzenek velem. Nem hiszem, hogy nekem erre szükségem lenne, és végeredményben is a csapatnak sem tesz jót, ha mindig ez van. Persze, most én vagyok a világbajnok, de jövőre újra kell kezdenem mindent elölről.”

  • Ricciardo nem számított rá, hogy Piastri ennyire dominálni fog az F2-ben

    Ricciardo nem számított rá, hogy Piastri ennyire dominálni fog az F2-ben

    Daniel Ricciardo az F2-es bajnok honfitársát méltatta, aki első szériában eltöltött évében ritkán látott teljesítményt mutatott.

    Az Alpine juniorjáról, Oscar Piastriról van szó, aki Charles Leclerc és George Russell után a harmadik, aki az F3 megnyerése után az F2-ben is elsőre nyert. Az azonban már rá nem lesz igaz, hogy rögtön bekerülne az F1-be, a két említett pilótával ellentétben ugyanis az ausztrálnak jövőre csak egy tartalékpilótai állás jutott az Alpine-nál.

    „Vad volt, nem pusztán nyert, hanem dominált” – mondta Piastriról Ricciardo. „Nem hiszem, hogy bárki számított volna erre. Az egy dolog, hogy harcol a címért, de ilyen kényelmesen nyerni elképesztő. Azt hiszem, az emberek nyilvánvalóan tudták, hogy tehetséges. Én is tudtam, hogy tehetséges, de nem hiszem, hogy bárki is számított arra, hogy úgy fogja uralni a bajnokságot, ahogyan végül tette.”

    Ebben az évezredben mindössze ketten képviselték Ausztráliát a Forma-1-es mezőnyben. Daniel Ricciardo mellett a Piastri karrierjét egyengető Mark Webber fordult még meg a száguldó cirkuszban. Viszont jónak tűnik az utánpótlás, ugyanis Jack Doohan második lett idén az F3-ban, és az év végén már az F2-ben is bemutatkozott, nem is akárhogy.

    „Volt egy ausztrál első sor vele [Piastrival] és Jackkel, szóval jól néz ki a dolog, örömmel látom” – zárta gondolatát Ricciardo.

  • A lekörözött versenyzők egy részét is összezavarta Masi döntése

    A lekörözött versenyzők egy részét is összezavarta Masi döntése

    Daniel Ricciardo, Lando Norris és Lance Stroll sem érette Michael Masi döntéseit.

    A verseny utolsó szakaszában Nicholas Latifi falnak csapta autóját, így be kellett küldeni a pályára a biztonsági autót. Azonban csak 5 kör volt hátra a futamból, így az idő rövidsége miatt a versenyigazgató nem engedte, hogy a lekörözött pilóták elhaladjanak a Safety Car mellett.

    Az ausztrál vezető később változtatott az eredeti gondolatmenetén, így csak a két bajnok aspiráns között lévők vehették vissza a körüket. Így a McLaren brit pilótája, a két Alpine, Sebastian Vettel és Charles Leclerc élhetett a lehetőséggel, míg Daniel Ricciardo, Lance Stroll és Mick Schumacher nem. Ez nemcsak a Mercedesnek okozott fejtörést, a többi pilóta sem érette mi történik épp a versenyen.

    A szabályok szerint a biztonsági autónak addig a pályán kell maradnia, amíg a körüket visszavevő pilóták fel nem zárkóznak a mezőnyre. Azonban ez sem történt meg (amit a 48.13. cikkely felűlírhat), hiszen a Norris vezette sornak nem volt erre alkalma. Így a 22 éves pilóta 51 másodperces különbséget szedett össze Valtteri Bottashoz képest.

    A Mercedes be is nyújtotta óvását, amit a stewardok elutasítottak. Ám többen is felemelték a hangukat a procedúrával kapcsolatban:

    „A vége elég furcsa volt. Először azt mondták, hogy a lekörözött pilóták nem előzhetnek, majd utána jött, hogy nem mindegyikük veheti vissza a körét. Nekem nem volt ez megengedve. Egy körös újraindítást kaptunk, én Lewis (Hamilton) és Max (Verstappen) mögött jöttem. Eközben azt kérdeztem: miért is vagyok én itt? Nem tudom…elég érdekes volt.” – fejtette ki véleményét az ausztrál versenyző.

    Lance Stroll így értékelte a látottakat:

    ,,Trükkös volt a verseny. Nem tudtunk profitálni a Safety Car fázisból, mert nem engedték meg, hogy visszavegyem a körömet. Ez eléggé frusztráló volt, nem is értettem mi történik. Ez egy lehetőség lett volna arra, hogy előre lépjünk és megcélozzuk a pontokat, főleg úgy, hogy még kereket is cseréltünk.”

    A hetedik helyen célba érő Norris a következőket mondta az esetről:

    ,,Nem tudom pontosan mit mondott az FIA. Először nem előzhettünk, ám ha ez befolyásolt bizonyos döntéseket, és ha az volt az oka annak, hogy ők (Mercedes) nem mentek a boxba… majd az FIA meggondolta magát, és elengedtek minket… ez az amiben nem vagyok biztos. Gratulálok mindkét versenyzőnek. Ami a döntést illeti… az, hogy így végződött..nem is tudom.”

     

  • Véget ért az első tesztnap – a mezőny nagy része ma is Abu Dhabiban volt

    Véget ért az első tesztnap – a mezőny nagy része ma is Abu Dhabiban volt

    Tesztnapokkal folytatja a Forma-1 programját, Abu Dhabiban a fiatal versenyzők is szerepet kaptak.

    A szezon véget ért, így hivatalosan is megkezdődött a tesztidőszak. A száguldó cirkusz népe még nem ment haza, ugyanis a fiatal pilóták gyakorlását kellett levezényelniük. Osztott programot teljesítettek a csapatok ma. A fiatalok (akik maximum egy vagy két F1-es futamon vettek részt) a 2021-es autókkal gyakorlatoztak, míg az aktív versenyzők egy 2018-as, módosított konstrukciók vezethettek. Az utóbbi prototípusokra került fel a Pirelli 18 colos abroncsa.

    A piros zászló azonban erről az eseményről sem hiányozhatott. Logan Sargeant ugyanis a pályán parkolta le autóját, így egy időre meg kellett szakítani a tesztet.

    Holnap is marad a mezőny, ugyanis érkezik a második felvonás.

    Helyezés Versenyző Csapat Legjobb köridő Megtett körök száma Autó
    1. Nyck de Vries Mercedes 1:23.194 77 2021
    2. Liam Lawson AlphaTauri 1:24.517 125 2021
    3. Oscar Piastri Alpine 1:24.523 131 2021
    4. Pato O’Ward McLaren 1:24.607 92 2021
    5. Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:25.142 119 2021
    6. Jüri Vips Red Bull 1:25.198 97 2021
    7. Nick Yelloly Aston Martin 1:25.333 118 2021
    8. Daniel Ricciardo McLaren 1:26.252 95 Módosított autó
    9. Lance Stroll Aston Martin 1:26.579 143 Módosított autó
    10. Robert Shwartzman Ferrari 1:26.694 73 2021
    11. Charles Leclerc Ferrari 1:26.989 87 Módosított autó
    12. Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:27.183 127 Módosított autó
    13. Antonio Fuoco Ferrari 1:27.324 146 2021
    14. Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:27.348 131 Módosított autó
    15. Logan Sargeant Williams 1:27.476 92 2021
    16. Esteban Ocon Alpine 1:27.553 128 Módosított autó
    17. Max Verstappen Red Bull 1:28.013 124 Módosított autó
    18. George Russell Mercedes 1:28.062 132 Módosított autó
    19. Mick Schumacher Haas 1:28.499 100 Módosított autó