Címke: Daniel Ricciardo

  • A Ferrari-szerelők elismerését is elnyerte Daniel Ricciardo

    A Ferrari-szerelők elismerését is elnyerte Daniel Ricciardo

    A Ferrari szerelői is jelen voltak, amikor az Imolában Carlos Sainzot kilökő Daniel Ricciardo bocsánatot kért a spanyoltól, aki emiatt a gesztus miatt nem neheztel a McLaren versenyzőjére.

    Noha a pillanat hevében még úgy érezte, nem ő tehetett róla, Daniel Ricciardo az Emilia Romagna Nagydíj után belátta: csakis ő hibáztatható Carlos Sainz kilökéséért. A McLaren ausztrál pilótája a nagydíj leintése után nem sokkal a Ferrari garázsába sietett, hogy bocsánatot kérjen. Ez a gesztusa pedig nemcsak Sainz, hanem a Scuderia szerelőinek elismerését is kiváltotta.

    „Sokat elmond Danielről sportolóként és emberként, hogy a verseny után az első dolga volt – miközben látszott rajta, hogy nem volt könnyű délutánja –, hogy bejött a Ferrari garázsába és elnézést kért tőlem. Az összes szerelő ott volt velem, és mindannyian megköszöntük a gesztusát. Ezért nem neheztelek Danielre a történtek miatt” – nyilatkozta a spanyol pilóta.

    „Ez bárkivel megeshetett volna ezen a versenyen, de sajnos velem történt meg, miközben Melbourne-ben is a kavicságyban végeztem. De ez van. Magán az eseten nincs nagyon mit magyarázni, ha bárki megnézi a fedélzeti kamerás felvételeket, eléggé világosan láthatja, hogy mi történt” – summázta Sainz.

    Ricciardo, ahogy a verseny után Sainzot keresi

    Nem az újabb nullázás a legrosszabb

    Sainz az Ausztrál Nagydíjat sem fejezte be, ám ott a saját hibájából esett ki a verseny elején. Meglepő módon pedig nem is az frusztrálja a legjobban, hogy az elmúlt két futamon hatalmas hátrányt szedett össze Charles Leclerc-rel szemben, hanem az, hogy két teljes versenytávnyi tapasztalatnak inthetett búcsút az idei autóval, ami nagyon fontos lett volna a számára, tekintve, hogy csapattársának szemmel láthatóan jobban fekszik az F1-75-ös.

    „Két teljesen eltérő eset volt nagyon hasonló végkimenetellel, ami azt jelentette, hogy szinte nem tettem meg kört a versenyben, ez pedig jelen esetben nagyon hasznos lett volna. Valójában az eredmény nem is fáj annyira, az viszont nem jött jól, hogy annyi autóban eltöltött időtől estem el az elmúlt két versenyen.”

    „Ami pedig kemény, hogy ez egymás után esett meg, mivel a szezon során mindig lesz egy olyan futam, amelyen hibázol, és olyan is, amelyen kilöknek. Sajnos ez velem egymás után történt meg. Ezért fáj jobban, és ezért keményebb. De remélhetőleg most letudtuk ezt a szezon elején, és elkezdhetünk az idény hátralévő részére koncentrálni.”

  • Ricciardo belátta, hogy ő hibázott a Sainzcal történt balesetben

    Ricciardo belátta, hogy ő hibázott a Sainzcal történt balesetben

    Módosított a véleményén és elismerte hibáját az Emilia Romagna Nagydíj rajtja után Carlos Sainzot kilökő Daniel Ricciardo.

    Noha a futam közben a rádióban még azt mondta, hogy nekilökték Carlos Sainznak, a verseny után Daniel Ricciardo magára vállalta a felelősséget a rajt után történt balesetért. Az ausztrál pilóta a Tamburello-sikánba érve a spanyol Ferrarijának bal oldalán haladt, majd befordulva megpöckölte azt, amitől Sainz a kavicságyba pördült és kiesett. A McLaren pilótája tovább tudott menni, de visszaesett az utolsó helyre, később pedig a versenyt is ott fejezte be.

    „Először azt hittem, hogy valaki nekilökött Carlosnak, de valójában én mentem neki, majd utána kaptam egy kis segítséget – utalt arra Ricciardo, hogy Valtteri Bottas nekiment, de már csak azután, hogy ő kilökte Sainzot. – Tudtam, hogy az egyes kanyarban össze szokott szűkülni a hely, én pedig rámentem a kerékvetőre, hogy egy kicsit több helyem legyen. De amint ráhajtottam, elkezdtem lecsúszni róla, majd csúszta és csúsztam, Carlosnak pedig be kellett fordulnia, hogy utána jobbra tudjon kanyarodni, én pedig nekimentem az autója hátuljának.”

    „Amint megütöttem, láttam, hogy megpördül. Arra gondoltam, hogy ez nem valami mókás. A saját versenyemet és az övét is tönkretettem. El kell számolnom ezzel, de nem arról volt szó, hogy elfékeztem magam és belerohantam. Nehezek voltak a körülmények.”

    Max Verstappen, Red Bull, rajt, Imola
    A mezőny még alig indult el, Sainz már keresztbe is állt Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ezzel együtt Ricciardo közvetlenül a leintés után hajlott arra, amit a felügyelők is döntöttek, azaz, hogy sima versenybaleset volt, és nem tehetett mást. „Meg fogom nézni a belső kamerás felvételeket, hogy lássam, csinálhattam-e volna valamit másképp, vagy egyszerűen annyira csúszós volt a kerékvető, hogy nem tehettem volna többet.”

    „Az ember fejben azt mondja, »lehettem volna óvatosabb, mehettem volna lassabban.« De amint te leszel ez az ember, valaki más fogja ezt csinálni veled, vagy szúr be melléd. Azzal, ha visszafogottabb vagy, olykor nagyobb veszélybe sodrod magad, mert közrefognak, vagy ilyesmi. Úgyhogy ez nehéz. De meg fogom nézni a fedélzeti kamerás felvételt, utána pedig megkeresem Carlost, hogy bocsánatot kérjek. A bocsánatkérés persze semmin nem változtat, de most ez minden, amit tehetek.”

    Sainz: El kell fogadni a nehéz pillanatokat

    A Ferrari versenyzője tárgyilagosan összegzett: „Valamiért Daniel ráhajtott a kerékvetőre. Én elég nagy helyet hagytam neki, de ő elveszíthette a kontrollt az autója eleje fölött, és nekem koccant, így ismét a kavicságyban ragadtam.”

    Sainz ezzel zsinórban másodszor nullázott, miután az Ausztrál Nagydíjat is a kavicságyban fejezte be, noha arról ő tehetett. A pontversenyben a harmadikról az ötödik helyre visszacsúszó spanyol úgy áll az újabb kieséshez, hogy az ilyen nehéz időszakok minden sportoló életében előfordulnak, és egyszerűen csak túl kell esnie rajta,

    „Egyértelműen kemény pillanat ez, jó versenyt akartam futni a szurkolóink előtt. Volt hátra még 63 kör, úgyhogy nem jó, hogy már a második kanyarban kilöktek. Egy sportember életében azonban mindig vannak ehhez hasonló kemény időszakok, és most rajtam van a sor, hogy túlessek ezen. Amíg keményen dolgozom, előbb-utóbb jönni fognak a jó pillanatok” – tekintett előre.

  • Nemsokára robbanhat a bomba a pilótapiacon – jókora meglepetés jöhet

    Nemsokára robbanhat a bomba a pilótapiacon – jókora meglepetés jöhet

    Váratlan szezon közbeni pilótacsere van készülőben az egyik elismert F1-es riporter információi szerint. Megnéztük, hogy kinek van a legtöbb félnivalója.

    Noha még csak négy verseny ment le az idei, 23 futamosra tervezett, jelen állás szerint 22 nagydíjat magában foglaló szezonból, máris jöhet az első változás pilótafronton. A pilótapiac többnyire nyáron, leginkább a nyári szünet végeztével szokott mozgásba lendülni, Albert Fabrega, a spanyol DAZN szakértője azonban állítja, hamarosan meglepő váltás történhet.

    A paddock-szerte ismert és elismert újságírónak számító Fabrega nem mondott sokat, ám annyit elárult, hogy két istálló között várható csere.

    „A pilótapiac már mozgásba lendült, valami történik. Azt nem mondhatom meg, hogy mi, mert [akitől az információ származik], nem adott erre engedélyt. A távozó kiléte nem lep meg, az érkezőé viszont igen. Csapatok között lesz pilótacsere” – zárta rövidre a fejtegetést.

    Imola, Verstappen, Pérez, Red Bull, rajt
    Lehet, hogy Miami-ba már nem mindenki abban az autóban fog ülni, mint Imolában? Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az élmezőnyben aligha lesz változás

    Természetesen részletekbe menően a mezőny egyik pilótájának szerződését sem ismerjük, de így is akadnak néhányan, akik esetében kizárható a váltás. Ilyen a Red Bull-lal 2028 végéig elköteleződött Max Verstappen, vagy a Ferrari egyaránt 2024 végéig szerződéssel rendelkező kettőse. És hát valljuk be, miért is akarna bármelyikük máshová menni.

    Az egyaránt 2025 végéig kontraktussal bíró Lando Norris és Valtteri Bottas csapatváltása sem valószínű, miként az Alpine-nal 2024 végéig szerződött Esteban Oconé sem. 

    Öt olyan versenyző van, akiknek 2023 végén jár le a szerződése, név szerint Lewis Hamilton, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, George Russell és Kevin Magnussen. Közülük Hamilton nemrég jelentette ki, hogy a gyenge szezonkezdet ellenére esze ágában sincs máshová menni. Csapattársa pedig csak most érkezett a konstruktőri címvédőhöz, és jól is teljesít, így az ő távozását is kizárhatjuk. Hasonló a helyzet Magnussennel, akit a Haas bolond lenne elküldeni azok után, hogy négy versenyből háromszor pontot szerzett, Imolában pedig a csapat történetének legjobb időmérőjét teljesítette.

    Maradt Gasly és Ricciardo. Az évek óta remek teljesítményt nyújtó francia legfeljebb akkor akarhatná elhagyni a vele teljes mértékig elégedett Alpha Taurit, ha topcsapatban lenne esélye versenyezni. A Red Bull már többször elmondta róla, hogy 2024-re elveszítheti, ha nem lépteti ismét elő Verstappen mellé, és akár még ez is megtörténhet, hiszen Péreznek csak 2022 végéig szól a szerződése. A mexikóit ugyanakkor most, négy futam után aligha tennék ki. Már csak azért sem, mert remekül teljesít.

    Daniel Ricciardo, McLaren
    Ricciardónak sürgősen javulnia kellene Fotó: McLaren

    Maradt Daniel Ricciardo, akinél már érthető lenne, ha rezegne a léc. Nem úgy tűnik, hogy az ausztrál feljavult az idei szezonra, fizetése pedig alighanem igen magas, így a wokingiak joggal tehetik fel a kérdést, hogy megéri-e nekik finanszírozni a nyolcszoros futamgyőztes küszködését.

    A Williamsnél kell keresgélni?

    Yuki Tsunoda, Fernando Alonso, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Guanyu Zhou, Nicholas Latifi, Alex Albon, Mick Schumacher. Ők azok, akiknek az idei szezon végén lejár a szerződése. Illetve ott van Lance Stroll is, akinek a szerződéséről nincs információ, de mivel az apjáé a csapat, amelyben versenyez, az ő helye “eléggé” biztosnak tekinthető.

    A többiek közül Pérez, Alonso és Tsunoda az, aki viszonylag biztonságban érezheti magát a teljesítménye okán. Zhou újonc, így őt biztosan nem teszik lapátra, és rá sem lehet azt mondani, hogy ne kezdte volna jól az évet, hiszen Bahreinben pontot szerzett. Ráadásul kínai, annak minden anyagi előnyével.

    Ami Sebastian Vettelt illeti, az ő jövője fölött hatalmas kérdőjel lebeg. Ausztráliában esett-kelt, ez azonban még inkább a koronavírus miatti két futamos kihagyásának volt betudható. Imolában aztán magára talált, és remek versenyzéssel megszerezte az Aston Martin idei első pontjait. Saját elmondása szerint sincs még eldöntve, hogy jövőre is a mezőny tagja lesz-e, de a silverstone-i gárda a jelek szerint ragaszkodik hozzá, és egyébként sem a pilóták jelentik a jelenlegi legnagyobb problémáját, hanem a gyengécske autó. Az pedig szinte kizárható, hogy Vettel belemenne egy csapatváltásba – főleg a szezon közben – és nem a visszavonulást választaná, ha már nem kell az Aston Martinnak.

    Sebastian Vettel
    Vettel inkább az év végén távozhat, mintsem, hogy szezon közben csapatot váltson Fotó: Aston Martin F1 Team

    Maradt Albon, Latifi és Schumacher. Közülük Albonnak valószínűleg nincs félnivalója, és a Williams sem akarhatja elküldeni, miután egyelőre csak ő tudja kihozni az idei autóból, ami benne van, vagy talán még egy kicsit annál is többet.

    Latifi viszont már más tészta. A kanadai pilótát az F1-be kerülésekor sem lehetett a jelen egyik nagy tehetségének nevezni, George Russell pedig két szezonon át feltörölte vele a padlót. Russell renoméját ismerve ezt még talán el lehetett fogadni, de az már igen kínos a 26 esztendős pilótának, hogy az egy éves kihagyással visszatérő Albon is ugyanezt teszi vele. 

    Mindennek tetejébe ott vannak a sorozatos hibák és autótörések, amelyek a költségplafon miatt rendkívül érzékenyen érintik a Williams-t, amely a pénzét inkább költené fejlesztésekre, mint töréskárra. Persze Latifi szép kis summát hoz a csapatnak, ám a Dorilton Capital tavalyelőtti érkezésével ez már kevesebbet nyomhat a latba, mint nyomott akkor, amikor a Williams-család leigazolta a kanadait. Az új tulajdonos pedig a roncsderbit látva mondhatja azt, hogy ebből most volt elég.

    Nicholas Latifi, Alex Albon, Williams
    Latifit Albon is elveri Fotó: Williams Racing

    És itt jön a képbe Mick Schumacher, aki nagyjából ugyanazt mutatja be a Haasnál, amit Latifi a Williamsnél. Rengeteget hibázik, volt már egy hatalmas balesete, és fényévekre van a csapattársa tempójától. Ráadásul Carlos Sainz szerződéshosszabbításával az is eldőlt, hogy hacsak valami csoda nem történik, a Scuderia idei tartalékja nem lesz a vörösök állandó pilótája 2025 előtt, ha egyáltalán lesz valaha. A mostani teljesítménye alapján inkább az a valószínűbb, hogy soha.

    Fabrega azt mondta, a távozó személye nem lepi meg, az érkezőé viszont igen. Ezt mondjuk nehéz értelmezni, hiszen csak nézőpont kérdése, hogy ki a távozó és ki az érkező, de összességében mondhatjuk azt, hogy az egyik pilóta elküldése nem meglepő a számára. Latifi és Schumacher közül előbbi leváltása lenne a kisebb meglepetés, hiszen a német a Ferrari junior programjának tagja, azaz, ha a maranellóiak a Haas ülésében akarják tartani, akkor ott is marad. A távozása tehát egyben azt is jelentené, hogy a Ferrari leveszi róla a kezét, mert nem tartja elég jónak ahhoz, hogy a jövőben valamelyik vörös autóban foglaljon helyet.

    A Williamsnek ugyanakkor jól jönne a Schumacher nevével járó extra figyelem és szponzorpénz, pláne, ha esetleg sikerül tető alá hozni az Audival rebesgetett szerződést – az ingolstadiakat most éppen az Aston Martinnal boronálták össze, de alighanem ők is tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy melyik istállóba vásárolják be magukat – , amelyhez akár ütőkártyaként is használhatják Schumachert, akinek a neve bizonyára a németeknek sem hangzana rosszul. Az Uralkali távozása óta főszponzor nélkül versenyző Haas pedig Latifi millióival nem járna rosszul, miközben Gene Haas egyszer már tanúbizonyságot tett róla, hogy nem feltétlenül a tehetséget helyezi előtérbe a dollárkötegekkel szemben.

    Mick Schumacher, Haas, Imola
    Schumacher egyre nehezebb helyzetbe kerül Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas

    Persze mindez csak spekuláció, miként az is elképzelhető, hogy semmilyen változás nem lesz, még ha az esetek többségében jól informált Fabregának valamelyik csapat ezt is jelezte. És az sem zárható ki természetesen, hogy ha lesz, akkor az nem Latifi és Schumacher helycseréjének képében történik majd.

  • Ricciardo a csapattársával való kapcsolatáról: Valamit nem lehet erőltetni

    Ricciardo a csapattársával való kapcsolatáról: Valamit nem lehet erőltetni

    Daniel Ricciardo nemrég arról beszélt, milyen volt tavaly a kapcsolata Lando Norrisszal.

    Mikor az ausztrál versenyző szerződtetését bejelentette a wokingi istálló, mindenki arra asszociált, hogy a két pilóta rögtön kijön majd egymással és „mókás” csapattá varázsolja a McLarent.

    Ám döcögősen indult a két fél kapcsolata. Az ausztrál azon volt, hogy összeszokjon az autóval és megoldja problémáit, míg a brit versenyző a saját teljesítményére koncentrált.

    A Drive to Survive 4. évadjának epizódjai ellenséges viszonyt mutat be a két fél között, ahol is Norris nem érez együtt csapattársával. Ricciardo azonban nemrég elmondta, korántsem volt olyan rossz a hangulat, mint ahogy azt a Netflix előadta:

    „Véleményem szerint sokan azt akarták, hogy az első naptól fogva legjobb barátok legyünk. Ezt viszont nem lehet erőltetni. Idő kellett ahhoz, hogy igazán jó kapcsolatot alakítsunk ki. Ám ha már itt tartunk, akkor meg kell jegyeznem, nem volt feszültség vagy ilyesmi. Csak próbáltuk a másikat kiismerni. Úgy vélem, most már nagyon jó a kapcsolatunk.” – nyilatkozta a Channel 4-nak Ricciardo.

  • Horner ismét odaszúrt Ricciardónak, de az ausztrált ez nem zavarja

    Horner ismét odaszúrt Ricciardónak, de az ausztrált ez nem zavarja

    Christian Horner továbbra is kitart amellett, hogy Daniel Ricciardo 2018-ban a lehető legrosszabbkor hagyta el a Red Bullt, amely 2019-ben a Hondával már nyert, tavaly pedig a világbajnoki címet is megszerezte. A bikások csapatfőnöke a The Weekend Australiannak ismét utalt rá, amit korábban már kifejtett, nevezetesen, hogy egykori pilótájának hiába ajánlottak jóval magasabb fizetést, ő inkább elfutott Max Verstappen elől.

    „Sztratoszferikus ajánlatokat tettünk elé, de Daniel látta a felemelkedőben levő Maxot, és nem akart második számú pilótává válni. Az időzítése látványosan rossz volt, mert nyilván kétségei voltak a Honda erőforrásával kapcsolatban. Ezután a Honda bebizonyította, hogy tud versenyképes motort és futamgyőztes csomagot gyártani” – mondta Horner.

    A második éve a McLarennél versenyző ausztrál pilóta a Herald Sunnak elmondta, nincs baja azzal, hogy még mindig a szemére vetik a 2018-as távozását, és addig számítani is fog ezekre a véleményekre, amíg nem nyer világbajnoki címet. 

    „Nyilván szeretnék világbajnoki címet nyerni a McLarennel, és utána azt mondani, hogy »én megmondtam«, vagy ilyesmi. De elfogadom, hogy amíg ez nem történik meg, addig sok ember fejében valószínűleg ez lesz a narratíva. De ez rendben van, nem bosszant. Tudtam, hogy egy nagy csapat elhagyásával ez együtt fog járni, de akkor nyilvánvalóan úgy éreztem, hogy ez a jó nekem. Az ember kitart emellett, és tényleg azt éreztem helyesnek. Most sem tekintek vissza erre és nem bántam meg, vagy gondolom azt, hogy másképp kellett volna döntenem.”

    „Most, hogy a Red Bull visszaért a csúcsra, és ismét vb-címekért harcol, tudtam, hogy ez elő fog jönni. De a csapaton belül is sok minden történik, szóval nem csak azt kellett néznem, hogy az autó gyors, ezért maradnom kellett volna.”

    max verstappen, christian horner, daniel ricciardo, brit
    Horner szívesen megtartotta volna Ricciardót Verstappen csapattársaként Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Horner azt ugyanakkor ismét kiemelte, hogy szívesen megtartották volna az ausztrált. Ezután még egy kicsit azért odaszúrt Ricciardónak, mondván a Renault-nál töltött két szezon, valamint eddigi mclarenes karrierje nem éppen úgy alakult, ahogyan azt előre tervezte.

    „Daniel nagyszerű pilóta, és szomorúak voltunk, amikor úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot. Sajnos ezután nem úgy alakultak a dolgai, ahogyan szerette volna. Remek veleszületett képességekkel rendelkezik, és hatalmas személyiség. Most pedig már van egy versenyképes csapattársa is, ami megnehezíti az életét.”

    Erre mondják, hogy csöbörből vödörbe?

  • Mindent kihoztak az Ausztrál Nagydíjból a McLaren versenyzői

    Mindent kihoztak az Ausztrál Nagydíjból a McLaren versenyzői

    Látványos fejlődést produkál a McLaren egyik futamról a másikra. A wokingi gárda a sereghajtók közé tartozott a szezonnyitón, Ausztráliában azonban a harmadik legtöbb pontot szerezték a csapatok közül.

    Lando Norris és a hazai pályán versenyző Daniel Ricciardo az ötödik és hatodik helyen futott be, köszönhetően Sainz és Verstappen kiesésének. A szombati időmérőn is mindketten könnyedén jutottak be a Q3-ba, így érthetően nagyon elégedett volt a hétvégével Andreas Seidl csapatfőnök.

    „Lando és Daniel kihozták a maximumot az autóból Ausztráliában. Mivel ezek teljesen új autók és a gumik is merőben eltérő specifikációjúak ezért még nagyon sok mindent meg kell tanulnunk róluk, főleg a versenytávon. Ezeket a hosszú etapokat a kemény gumikon – valójában mindkét keveréken – nem volt egyszerű teljesíteni, nehéz kitalálni, hogy milyen szintű gumikezelésre van szükség.” – fogalmazott a német szakember.

    „Mind Daniel és mind Lando is nagyon hasonló teljesítményt nyújtott. Amit lehetett, azt mindketten kihozták az autóból, így elégedettek lehetünk.” – tette hozzá.

  • Gasly: Ha az FIA annyira látni akarja a nemi szervemet, akkor csak tessék

    Gasly: Ha az FIA annyira látni akarja a nemi szervemet, akkor csak tessék

    Pierre Gasly az új szabályzatra reagálva elmondta, neki nincs takargatnivalója.

    Ausztráliában nemcsak a pálya és a DRS-zónák száma alakult át, hanem a régi, már-már elfeledett szabályokat is leporolt az FIA.

    Korábban már megírtuk, hogy a versenyigazgató figyelmeztette a versenyzőket arra, hogy piercinget és nyakláncot nem ildomos hordaniuk, míg az autóban ülnek. Lewis Hamilton bizonyos ékszereket nem tud már kivenni (a füléből és az orrából), így nem hajlandó követni a szabály minden pontját és betűjét. Sőt, a sajtótájékoztatón még Max Verstappennel is viccelődött, aki ha akarna se tudna ékszert viselni a többlet súly miatt.

    Ezen felül a versenyzők alsóneműjét is megvizsgálná a Szövetség. Állításuk szerint egyes pilóták ruhadarabjai nem felelnek meg a tűzvédelmi előírásoknak, így ezután azt is ellenőriznék.

    Christian Horner hozzátette, ő biztos nem fogja pilótái „alsóruházatát” vizsgálni, míg Ricciardo kifejtette, nem feltétlenül hordanak ilyen ruhadarabot a tűzálló ‘leggings’ alatt.

    Gasly így reagált a szokatlan regulára:

    „Nem fogom ezt kommentálni. Ha meg akarják nézni a se*gemet, és a fa*kamat, csak tessék. Nincs mit rejtegetnem. Ha ezt teszi boldoggá őket, akkor csinálják.” – válaszolt szűkszavúan a francia.

  • Ricciardónak azt mondták, „legyen észnél” Norris mellett

    Ricciardónak azt mondták, „legyen észnél” Norris mellett

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy a futam végén Lando Norrisnak problémái adódtak, így észnél kellett lennie.

    Az ausztrál versenyző a futam nagy részét fiatal kollégája mögött töltötte. A módosítások és az új autók ellenére, viszont nem tudtak a versenyzők olyan könnyen előzni, így a vonatozás ismét felütötte a fejét a mezőnyben.

    Tavaly Monzában, mikor a 32 éves versenyző haladt az élen, a McLaren arra kérte a brit pilótát, hogy tartsa a pozícióját és ne előzzön. Ricciardo elárulta, hogy csapattársának problémái voltak, így a wokingi istálló azt mondta neki: ne csináljon semmi meggondolatlanságot.

    „Elégedett vagyok. Ez eddig a legjobb eredményünk. A verseny első felében azt hittem, van valamink a Mercedes ellen, ám ahogy telt az idő, a különbség is nőtt. Úgy tűnt a végén, hogy célfotó fogja eldönteni az eredményt köztem és Lando között. Azt mondták (a csapat), hogy problémái vannak, és eléggé le is lassult. Viszont engem arra kértek, hogy legyek észnél, így egy kicsit vissza kellett fognom magam. Ám ettől függetlenül az 5. és a 6. hely nagyszerű a számunkra. Ha Bahreinben valaki azt mondja nekem, hogy ezt megtörténhet, csak gúnyosan nevettem volna. Nagyon örülök annak, hogy sikerült előrelépnünk.” – nyilatkozta Ricciardo a Sky Sportsnak.

     

  • Marko nem írná még le Daniel Ricciardót

    Marko nem írná még le Daniel Ricciardót

    Helmut Marko szerint nem szabad leírni Daniel Ricciardót.

    Az ausztrál versenyző 2018-ban döntött úgy, hogy elhagyja a Red Bullt. Határozatával mindenkit meglepett. A Bikák próbálták marasztalni , ám a 32 éves pilóta hajtathatatlannak bizonyult.

    Ricciardo kalandja a Renault-val nem lett hosszúéletű. Az első évében a meghibásodások kora következett be, míg a második esztendőben már dobogóra állhatott, ám akkora már meg volt az új szerződése.

    A McLarennél nem kezdte jól a tavalyi évet, ám a szezon második felében nyerni tudott.

    Az új korszakban viszont a wokingi istálló a mezőny végéhez tartozik, így az ausztrál két futam után 0 ponttal masírozhat Melbourne-ben.

    „Danielnek még mindig nehéz dolga van a McLarennél. Ugyanakkor hiba lenne leírni őt. Tudjuk, mire képes. Nem csak azért mondom ezt, mert már 2014-ben Sebastian (Vettel) ellenfeleként erősnek tűnt. Nem volt még olyan versenyzők, aki annyira közel került volna Maxhez (Verstappen), mint ő. Ez nem is volt olyan rég. Sok sikert kívánok neki. Ám csak a harmadik helyig jöjjön előre, a két versenyzőnk mögé.” – nyilatkozta Marko nevetve.

    Andreas Seidl kihangsúlyozta, a csapat az autó fejlesztésére koncentrál, én nem a versenyzők teljesítményére.

    „Nem a pilótákkal vannak gondjaink, a konstrukció teljesítménye  a probléma.”

  • Verstappen: Nem azért vagyok itt, hogy szórakoztassam az embereket

    Verstappen: Nem azért vagyok itt, hogy szórakoztassam az embereket

    Max Verstappen inkább a pályán, mintsem azon kívül akarja elérni, hogy az F1 nézői jól szórakozzanak. A világbajnoki címvédő ezért nagyon szigorú a médiával és szponzorokkal szembeni kötelezettségeit illetően, és még hazai futamán sem tesz kivételt.

    Az Ausztrál Nagydíj az első olyan idei versenyhétvége, amelyen hazai pilótának is szurkolhatnak a nézők. Daniel Ricciardo saját tribünt is kapott pályafutása kilencedik hazai futamára, és ahogyan ilyenkor lenni szokott, hatalmas médiaérdeklődés övezi őt.

    A McLaren pilótája nagyon várja már, hogy ismét hazai közönség előtt versenyezzen, miközben vélhetően nem annyira elfoglalt, mint a korábbi hazai nagydíjai előtt. Ennek oka, hogy egyrészt a koronavírus is behatárolja a szponzorok lehetőségeit, másrészt a 2020-as, végül törölt melbourne-i futam előtt kijelentette, hogy a korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem vállal el annyi szereplést.

    „Az idén kevesebbet fogok vállalni. Annyit, hogy ugyanúgy kezeljenek azon a héten, mint bármelyik másik pilótát” – mondta akkor Ricciardo, aki arra is utalt, hogy 2019-es bemutatkozását a Renault színeiben az őt körülvevő nagy felhajtás is megnehezítette, és nem volt olyan koncentrált vasárnap, mint amilyennek lennie kellett volna.

    A red bullos éveiben azonban még hagyta, hogy a végletekig leterheljék a hazai versenye előtt. Ezt Max Verstappen, Ricciardo korábbi csapattársa testközelből nézte végig. „Mindig sajnáltam őt, mert annyira elfoglalt volt, és soha nem tudta teljes mértékben kiélvezni ezt a versenyt. Talán most már máshogy kezeli ezt, de emlékszem, hogy amikor itt jártunk, az elég kemény volt neki. Nagyon elfoglalt volt a verseny hetében. Remélem, hogy most már legalább egy kicsit jobban tudja élvezni, hiszen nagyon különleges, ha valakinek hazai versenye van” – idézi a holland pilótát a Reuters.

    A világbajnoki címvédő már most úgy van vele, hogy ő bizony nem fog ebbe a hibába esni. Sőt, még Holland Nagydíjon sem vállal extra kötelezettségeket. „Még ha majd nem is lesz Covid, biztosan nem fogok akkor sem többet vállalni a versenyhétvégéken, mert azért vagyok itt, hogy versenyezzek, és nem azért, hogy szórakoztassam a közönséget. A pályán szórakoztatom őket. Máskülönben az ember ideges lesz, nem érzi jól magát, ami hatással van a teljesítményére. Pontosan ugyanúgy kell menjen az a versenyhétvége is, mint a többi.”

    Az F1-ben 17 évesen bemutatkozó Verstappen elmondta, hogy a tapasztalat is segítette abban, hogy megfelelő egyensúlyt találjon, de azért másokra is támaszkodik ebben a kérdésben. „A megfelelő emberekre is szükség van magad körül, akik menedzselik ezt. Természetesen előbb-utóbb versenyzőként tudni fogod, hogy mire van szükséged ahhoz, hogy jól érezd magad az autóban. Azt is tudod, hogy mennyi kötelezettséget vállalhatsz egy versenyhétvégén. Bizonyos esetekben pedig képesnek kell lenned nemet mondani. Végső soron azért vagy itt, hogy vezess és versenyezz, mert ezért élsz, és ezért fizetnek.”