Címke: Daniel Ricciardo

  • A Forma-1 lehet a NASCAR új nevelőszériája?

    Kimi Räikkönen két hét múlva a Watkins Glenben Cup versenyen áll rajthoz, és lehet, hogy a Forma-1-es Daniel Ricciardo is érkezhet jövőre?

    A NASCAR-nak és a Forma-1-nek nincs túl sok közös vonása – írja a Sports Illustrated újságírója, Gregg Fielding.

    A stock car versenyzés és a nyílt kasztnis autók, v8-as motorok vs. v6-os hibridek,  vs. open wheel, nagyrészt oválok vs. oválpálya mentes versenynaptár. Azon kívül, hogy mindkettőben négykerekű járművek szerepelnek, a két sorozat aligha tűnik ugyanannak a sportnak.

    De azért akadnak olyan bátor versenyzők, akik mindkét szakágban kipróbálják magukat, legutóbb például a Red Bull egykori versenyzője, Daniil Kvyat, aki idén a 36. helyen végzett a bemutatkozó NASCAR versenyén az indianapolisi épített pályán.

    Kvyat a NASCAR új, épített pályákra specializálódott csapatánál, a Team Hezebergnél versenyzett, amely a Daytona 500-as versenyen februárban az egykori Forma-1-es világbajnokot, Jacques Villeneuve-t is az autójába ültette.

    Augusztus 21-én Kimi Räikkönen megpróbálja megtenni azt, ami korábban csak Dan Gurney-nek, Mario Andrettinek és Juan Pablo Montoyának sikerült – mindkét sorozatban futamgyőztesnek lenni.

    A régi rajongók számára érdekes a helyszín, ahol Räikkönen versenyezni fog, a Forma-1 egykori játszótere, Watkins Glen.

    Gurney és Andretti is többször megpróbálta megnyerni az Egyesült Államok Nagydíját New York állam északi részén, és mindkettőjük legjobb helyezése a második hely volt, számos más próbálkozásuk mellett mechanikai problémák miatt siklott ki.

    Ha tényleg ő érne célba elsőként, érdekes lenne látni, hogyan reagálnának az amerikai rajongók az elkerülhetetlen Kimi féle verseny utáni interjúra.

    Növekszik az érdeklődés a NASCAR iránt

    Ami idén példátlan, az az Egyesült Államokon kívülről érkező általános érdeklődés a NASCAR iránt. A Forma-1 amerikai térnyerésével talán nem kell meglepődnünk azon, hogy a másik irányból is érkezik érdeklődés.

    Míg a világ nagy része még mindig közömbösnek és talán zavarodottnak tűnik az ovál pályákon való versenyzés iránt, de a NASCAR versenynaptárjában egyre nagyobb szerepet kapnak a road pályák.

    A Trackhouse a PROJECT91 részeként alkalmazza Räikkönent, amely vállalkozás célja, hogy a NASCAR-t globálisabb szériává tegye, valamint a csapat saját ismertségét is növelje.

    Míg Räikkönen Watkins Glen-i vállalkozása talán inkább a személyes kiteljesedésen alapul, mint a győzelmeken (vagy talán nem, nehéz megmondani Kimi céljait), van egy Forma-1-es pilóta, akit érdekelhet egy szélesebb körű elköteleződés a NASCAR mellett.

    Daniel Ricciardo lehet a következő?
    Daniel Ricciardo lehet a következő? Fotó: McLaren

    Daniel Ricciardo lehet a következő Forma-1-es sztár a NASCAR-ban?

    Az ismert Amerika-rajongó és gyerekkora óta NASCAR-rajongó Daniel Ricciardo egyelőre úgy tűnik, hogy 2023-ra munkanélküli lesz. És bár továbbra is teljes munkaidős állást keres a Forma-1-ben, nincs garancia arra, hogy a száguldó cirkuszban marad.

    Ricciardo a múltban már elmondta, hogy nem érdekli az oválokon való versenyzés (bár ezt már hallottuk korábban is), de a lehetőség, hogy az amerikai sorozatban az épített, és a jövő évtől utcai (Chicago) pályák specialistáinak sorába álljon, érdekes számára.

    Úgy tűnik, a laza ausztrálban több potenciál lenne a Trackhouse márkanagyköveteként, mint a visszafogott Räikkönenben, és nehéz lenne elképzelni, hogy bármi boldogabbá tenné, mint egy győzelem Austinban.

    Ricciardo anyagilag rendben van, így a lehetőségei között szerepelhet, hogy követi Räikkönen útját, és néhány évet egy nem versenyképes csapatnál tölt el idősebb emberként, vagy él a lehetőséggel, hogy máshol folytassa karrierjét.

    Ricciardo minden bizonnyal jól tudja, hogy az olyan pilóták, mint Romain Grosjean és Marcus Ericsson, kellemes változást találtak az IndyCar befogadó, laza stílusában az F1 ultrakemény környezetéhez képest, és Ricciardo minden bizonnyal olyan embernek tűnik, aki élvezné a szórakoztatóbb munkahelyet.

    Annyi biztos, hogy a NASCAR nyitni próbál az európai pilóták felé, és minél több épített pályára látogat majd el a jövőben a széria, annál vonzóbb lesz a Forma-1 leköszönő sztárjainak Amerika legnépszerűbb autósportja.

  • A versenyzőtársak szeretnék, ha Vettel a GPDA-ban maradna

    A versenyzőtársak szeretnék, ha Vettel a GPDA-ban maradna

    Mint az ismert, Sebastian Vettel a szezon végén elhagyja a Forma-1-et.

    Az Alfa Romeo finn versenyzője, Valtteri Bottas ezek után azt üzente a négyszeres világbajnoknak, hogy szeretné, ha továbbra is maradna szerepe a Forma-1-ben.

    A Grand Prix Drivers’ Association (GPDA, azaz Nagydíjversenyzők Szövetsége) 1961-ben alakult, és Sir Stirling Moss lett az első elnöke. Az egyesületet a versenyzők szakszervezeteként hozták létre, hogy így részt vehessenek az őket érintő kulcsfontosságú döntésekben.

    A megvitatott kérdések a biztonságtól kezdve a teljesítményen és a szabályokon át egészen odáig terjednek, hogy a versenyzésen kívüli kérdéseket is megoldják.

    Az igazgatói rendszert 1996-ban fogadták el, ami azt jelenti, hogy egyszerre két versenyző képviseli az aktuális versenyzői gárdát. Michael Schumacher, Fernando Alonso, Jenson Button, Felipe Massa és még sokan mások töltötték már be az igazgatói szerepet a szerepkör bevezetése óta.

    Jelenleg Vettel és George Russell az igazgatók

    A Magyar Nagydíj hétvégéjén a pilóták szavazást tartottak arról, hogy ki lépjen Vettel helyére, ha ő távozik.

    Az igazgatótanácsban azonban még lehet hely számára, jelenleg Alex Wurz, aki maga is egy korábbi F1-es versenyző, szintén elnöki pozíciót tölt be.

    Vettel gyakran volt az a versenyző, aki fel mert szólalni a versenyzés és a tágabb világ kulcsfontosságú kérdései kapcsán. Az Aston Martin versenyzőjének hatása akkora volt, hogy nehéz lesz betölteni a helyét, amikor távozik.

    „Úgy érzem, hogy elég nehéz Sebet helyettesíteni egy ilyen szerepben” – mondta Bottas Budapesten.

    „Ő nagyon egyenes és közvetlen, nem kerülgeti a forró kását, csak kimondja a dolgokat úgy, ahogy vannak, és sok mindent hangosan megkérdőjelez, szóval remélem, hogy folytatja [a GDPA-szerepet].”

    „Nem vagyok biztos benne, hogy lelkes ez ügyben, de jó lenne, ha folytathatná.”

    Daniel Ricciardo egyetértett, hozzátéve, hogy Vettel hozzáállását nagyra értékelik a kollégái.

    „Jó munkát végzett Seb, ő egy olyan srác, aki sokszor csak kimondja azt, ami van.”

    „Ez nem agresszíven történik, csak nagyon őszinte és közvetlen módon.”

    „Amikor olyan témákról van szó, mint a biztonság, akkor nem kell mellébeszélni, szóval úgy gondolom, hogy a karaktere nagyon jó erre a pozícióra.”

  • Ki? Hova? Meddig? Így áll a 2023-as versenyzői piac!

    Ki? Hova? Meddig? Így áll a 2023-as versenyzői piac!

    A 2023-as pilótakeringő előzetesen kicsit unalmasnak ígérkezett, nem voltak kilátásban jelentős változások, de aztán Sebastian Vettel és Fernando Alonso kicsit megkavarta a dolgokat.

    De kezdjük azokkal, akik a legbiztosabbak!

    Itt van mindjárt Lance Stroll, akinek egyedi a helyzete, mivel édesapja tulajdonolja az Aston Martin jelentős részét. Hivatalos bejelentése sosem volt az ő szerződéshosszabbításának, aminek vélhetően az az oka, hogy addig marad, amíg csak kedve tartja.

    Több évre . nincs meghatározva nyilvánosan, hogy mennyire – szóló szerződése van Kevin Magnussennek, George Russellnek, és az Alpine-tól 2023-ban az Astonhoz igazoló Alonsónak is.

    Az ismert „lejáratúak” között Max Verstappen helye a leginkább atombiztos. A holland 2028-ig áll szerződésben a Red Bullal, jelen állás szerint.

    Lando Norris szerti az állandóságot, ő 2025-ig biztosan marad a McLarennél.

    A 2024-esek listája a leghosszabb: még két szezonja biztosan van Péreznek, Bottasnak, Sainznak, Oconnak és Leclercnek.

    Alex Albon 2023-ban még biztosan marad, de úgy tudni, tovább is szól a szerződése.

    2023 végén jár le Gasly és Hamilton szerződése, illetve papíron Ricciardóé is.

    Lewis Hamilton mostanában azt rebesgette, hogy még tervez hosszabbítani, míg Daniel Ricciardo lehet, hogy idő előtt lesz kénytelen távozni a McLarentől. Az ausztrál helyére korábban több név is felmerült, de Alonso átigazolásának híre után, némi kis botrány közepette kiderült, hogy jó eséllyel Oscar Piastrit igazolta le a wokingi csapat. Mindezt úgy, hogy az Alpine is igényt tartott volna rá, miután Alonsotól meg kell válniuk.

    Négy jelenlegi versenyző sorsa nem eldöntött még: Yuki Tsunoda, Mick Schumacher, Nicholas Latifi és Guanyu Zhou is vár még a sorsára.

    [poll id=”241″]

    A csapatok tekintetében tehát 6 hely sorsa nem eldöntött még. Egy Williams, egy Alfa Romeo, egy AlphaTauri és egy Haas ülés sorsa még biztosan kérdéses, illetve nem száz százalék még, hogy ki lesz Ocon, és ki Norris csapattársa.

    Versenyző Melyik csapatnál?
    Meddig van szerződése?
    Lewis Hamilton Mercedes 2023
    Alexander Albon Williams 2023 +
    Pierre Gasly AlphaTauri 2023
    Daniel Ricciardo McLaren 2023 + opció
    Charles Lelclerc Ferrari 2024
    Esteban Ocon Alpine 2024
    Carlos Sainz Ferrari 2024
    Valtteri Bottas Alfa Romeo 2024
    Sergio Pérez Red Bull 2024
    Lando Norris McLaren 2025
    Max Verstappen Red Bull 2028
    George Russell Mercedes
    „hosszútávra”
    Fernando Alonso Aston Martin „több év”
    Kevin Magnussen Haas
    „több év”
    Lance Stroll Racing Point
    amíg kedve tartja? 😀
    Oscar Piastri Alpine/McLaren ?
  • Sajtó: Ricciardo lelépése drága lehet a McLarennek

    Sajtó: Ricciardo lelépése drága lehet a McLarennek

    Sajtóértesülések szerint akár nyolc számjegyű euróba is kerülhet majd a McLaren számára az, ha idő előtt szeretnének megszabadulni Daniel Ricciardótól.

    A McLaren ausztrál pilótája az utóbbi időben folyton reflektorfényben van, azonban nem a jó eredményei miatt. A 8-szoros futamgyőztes ugyanis egyelőre a tavalyi Olasz Nagydíjon aratott győzelmén kívül semmi más pozitívumot nem képes felmutatni, ami miatt egyre csak fogy körülötte a levegő. Zak Brownéknak pedig állítólag már olyannyira elegük van abból, hogy Ricciardo szinte folyton elmarad Lando Norristól, hogy idő előtt útilaput kötnének a talpára.

    Miután Oscar Piastri lenyilatkozta, hogy biztosan nem az Alpine-nál fog versenyezni 2023-ban, a Formula 2 regnáló bajnoka számára az egyetlen valós opció a McLaren lenne. Igen ám, azonban Ricciardo 2020-ban még egy 3 évre szóló szerződést írt alá a brit istállóval, ami 2023-ban jár majd le. Ha a wokingi alakulat idő előtt szeretne Piastrinak helyet csinálni, akkor igen magas fájdalomdíjat kellene fizetnie a Méhészborznak és egy ausztrál hírforrás már konkrét számokat is közölt ezen témában.

    A wokingi csapatnak szélesre kellene nyitnia a tárcáját, ugyanis Ricciardo állítólag 21 millió eurós kompenzációra tartana igényt, amíg az Alpine is pénzt követelne a britektől. A franciák azt a pénzösszeget szeretnék viszont látni, amit Piastriba fektettek, ugyanis az ausztrál fiatal az Alpine akadémiájának tagja volt az előző évek folyamán.

    Nem a McLaren lenne az első, aki hasonlóra kényszerülne

    Korábban a Ferrarival esett meg hasonló dolog, mint ami most a McLaren csapatával eshet meg. Történt ugyanis, hogy a Ferrarinál 2010-re a csapat akkori versenyzőinek, Felipe Massának és Kimi Räikkönennek is érvényes szerződése volt. Azonban Luca di Montezemolo még 2008-ban megállapodott Fernando Alonsóval arról, hogy a spanyol 2010-től a Scuderiát fogja erősíteni.

    Így nem volt mit tenni, Massának vagy Räikkönennek mennie kellett és végül utóbbi döntött úgy, hogy inkább belekóstol a rali világába és ezzel átadja a helyét a kétszeres spanyol világbajnoknak. A Jégember emellett fájdalomdíjként 20 millió angol font körüli összeget is kapott a Ferraritól, hogy „ne versenyezzen” náluk a 2010-es szezonban.

  • Kártérítés és bíróság – így folytatódhat a Piastri-Alpine dráma

    Kártérítés és bíróság – így folytatódhat a Piastri-Alpine dráma

    Az Alpine a londoni Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat és kártérítés követelhet, ha Oscar Piastri nem hajlandó a következő szezonban náluk versenyezni.

    Fernando Alonso és az Aston Martin házassága után a franciáknak is gyorsan kellett cselekedniük. Ám az ausztrál versenyző tudta nélkül jelentették be, hogy 2023-tól náluk fog versenyezni. Pár órával később a 21 éves pilóta tiszta vizet öntött a pohár és elmondta, nem írt alá az Alpine-nal.

    Sajtóértesülések szerint Piastri a McLarenbe készül honfitársa helyére, akivel még a nyári szünet előtt közölhették, hogy vége a dalnak.

    Otmar Szafnauer ugyanakkor elmondta, a csapat késszen áll arra, hogy jogi útra terelje az ügyet, ha nem teljesíti az érintett a kontraktusban leírtakat. Az Alpine a CRB-hez fordult (a Forma-1 szerződéseket elismerő és felülvizsgáló szervezete) az ügy kapcsán. Ám lehet, hogy ez a lépés nem lesz elegendő a franciák számára.

    „90%, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fogunk fordulni. Ha a CRB kimondja, hogy a licence csak az Alpine-nal érvényes, és ő (Piastri) még mindig azt hajtogatja, hogy ‘sosem fogunk náluk versenyezni, csak kihagyok egy évet, akkor a kártérítés miatt kell a bíróságra menni. Még nem ültünk össze a könyvelőkkel és nem számoltuk ki mire és mennyi költöttünk. Ezt akkor kell majd megtennünk, ha beadjuk az ügyet.” – magyarázta az Alpine csapatfőnöke.

    Piastri szerződésében ugyan szerepel az is, hogy egy évre kölcsönadhatják egy másik alakulatnak, így a kiskapuk körül foroghat jelenleg a vita. Ugyanakkor köthet egy másik megállapodást is a csapat a McLarennel. Kicserélhetik akár a fiatal ausztrált Daniel Ricciardóra.

  • Míg Ricciardo az ülésért küzd, addig Norris „szakmát váltott”

    Míg Ricciardo az ülésért küzd, addig Norris „szakmát váltott”

    Lando Norris belevetett magát a „pihenésbe” az elmúlt napokban.

    A McLaren háza táján van némi felfordulás. Sajtóhírek szerint már Magyarországon közölték Daniel Ricciardóval, hogy jövőre nem tartanak igényt a szolgálataira. Helyére többek szerint Oscar Piastri érkezhet majd, ám a fiatalért még meg kell harcolniuk az Alpine-nal.

    Az FIA ugyanis mindkét csapatnak engedélyezte a 21 éves versenyző szerződtetését, sőt a franciák az ausztrál „hűsége” miatt is perre mennek.

    Mindaddig Norris a Baleár-szigeteken mulatja az időt. Barátnőjével, testévérével és pár barátjával vetette magát bele az éjszakába. Kygo mellett még „DJ-ként” szerepelt a nem túl szomjas versenyző.

    https://twitter.com/seventeenslando/status/1556633509057495040?s=20&t=A4j-okl74hqF92mTQRvwMQ

    https://twitter.com/youaremeiamyow/status/1556810032645275648?s=20&t=J0Hxctp7xfsmTUBwcyVRmA

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kygo (@kygomusic) által megosztott bejegyzés

  • Lehet még Piastri az Alpine versenyzője?

    Lehet még Piastri az Alpine versenyzője?

    Az Alpine csapata a pilótakeringő középpontjává vált a héten, miután előbb Fernando Alonso, majd Oscar Piastri hagyta ott őket látványosan. Utóbbit már be is jelentették 2023-ra mint a csapat egyik pilótája, de ő ezután cáfolta közleményben, hogy ő nem lesz a franciák pilótája, akik junior pályafutása alatt egyengették az útját.

    A hírek szerint az ausztrál a McLarennel kötött előzetes megállapodást, és Daniel Ricciardo helyére pályázik. A RACER értesülési szerint a McLaren úgy tudja, az Alpine-nak nincs szerződése Piastrival, ők viszont készek beadni egy dokumentációt az FIA, szerződéseket felülvizsgáló szervezetének (CRB), ami épp az ellenkezőjét állítja. Ez ahhoz vezethet, hogy végül a bíróság dönt, melyik félnek van igaza. A RACER azt is tudni véli, hogy a pletykákkal ellentétben szó sem volt július 31-i határidőről, és a vita más technikai kérdések körül forog.

    Elvileg az Alpine nem neheztel a McLarenre, hiszen azok állítólag úgy értesültek Piastri és a menedzsmentje felől, hogy szabadon igazolható, ezért megtették a kellő lépéseket. Az Alpine azonban Piastrival kapcsolatban csalódott, hogy így hátat fordított nekik, miután annyit invesztáltak a junior karrierjébe, sőt még idén is többször teszteltek vele.

    A lényegi kérdés tehát az, hogy az Alpine-os szerződés érvényes-e. Ha igen, akkor Piastri szolgálataira még ezek után is igényt tart az Alpine, írja a RACER. A franciák hosszú távú befektetésben gondolkodnak, ezért döntenének így, remélve, hogy mindkét fél elég érett ahhoz, hogy a problémákon túltegyék magukat.

    A CRB egyes hírek szerint korábban validálta a McLarenes szerződést, a wokingiak azonban még nem jelentették be az átigazolást, mert még helyet keresnek az így kiszorított Ricciardónak.

  • A NASCAR rajongók már nagyon várják Ricciardo érkezését

    Köztudott tény, hogy Daniel Ricciardo hőse Dale Earnhardt, és ha a Forma-1-es karrierje az év végén véget érni, a NASCAR tárt karokkal várja őt.

    Felröppentek a hírek, miszerint Daniel Ricciardonak idő előtt fel kell bontania a szerződését, mivel 2023-ban valaki mást akar a helyére a McLaren. Ennek fényében a NASCAR-rajongók sürgetik a Trackhouse Racinget, hogy minél előbb keresse meg a Forma-1-es sztárt egy visszautasíthatatlan ajánlattal.

    Az Alpine Oscar Piastrit nevezte ki a távozását bejelentő kétszeres világbajnok Fernando Alonso helyére.

    Néhány órával később azonban Piastri bejelentette, hogy nem fog az Alpine-nál versenyezni, mivel nem írt alá semmilyen szerződést. Most a hírek szerint Piastri inkább a McLarenhez csatlakozhat. Ezzel Daniel Ricciardo teljesen kiszorulna a Forma-1-ből.

    Ricciardo lehetőségekben fog lubickolni a rajongók szerint

    Ricciardo már fiatal kora óta hatalmas NASCAR-rajongó. Annak ellenére, hogy ausztrál, nagyon élvezi minden alkalommal, amikor az Egyesült Államokba megy egy-egy futamra.

    Mivel gyerekkorában lelkes szurkolója volt Dale Earnhardtnak, ezért vezethette a legenda egyik korábbi autóját.

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown megígérte neki, hogy vezetheti a tulajdonában lévő Earnhardt-autót, ha dobogót szerez a McLarennek, ami 2021-ben Monzában egy futamgyőzelem formájában meg is történt.

    A hír hallatán, hogy Ricciardo F1-es karrierje úgy tűnik, véget érhet, sok NASCAR-rajongó a Twitteren sürgette a Trackhouse Racinget, hogy adjon neki egy ülést.

    Ricciardónak különösen a NASCAR-t kellene megnéznie, mindig is erre vágyott, és a nemzetközi érdeklődés egyre nagyobb, főleg a Project 91 miatt” – írta egy rajongó.

    Egy másik így folytatta: „Ricciardo nem úgy teljesített, ahogy remélték. Szerintem az F1-ben talál majd lehetőséget, de ha nem, akkor az Indycar és a NASCAR sem bánná, ha náluk állna rajthoz.

    A Trackhouse Racing egy NASCAR Cup Series csapat, amelynek tulajdonosa Justin Marks és a rapper, Pitbull. Nemrég a címlapokra kerültek a Project 91-es vállalkozásuk miatt. Ez a projekt lehetővé teszi a csapat számára, hogy egy harmadik autó keretein belül bármilyen autósport sztárnak lehetőség juttasson a NASCAR-ban.

    Az első név, aki leszerződött hozzájuk nem más, mint a korábbi F1-es bajnok Kimi Räikkönen.

  • A McLaren kész lapátra tenni Ricciardót, hogy helyet csináljanak Piastrinak

    A McLaren kész lapátra tenni Ricciardót, hogy helyet csináljanak Piastrinak

    A Motorsport.com globális kiadásának értesülései szerint a McLaren szívesen felbontaná Daniel Ricciardo jelenlegi szerződését, hogy ezzel nyugoadtan leigazolhassák Oscar Piastrit a helyére.

    Sajtóértesülések szerint Zak Brownék eredetileg tesztpilótának igazolták le az ausztrál fiatalt és csupán honfitársán múlik, hogy már jövőre lesz-e lehetősége versenyezni a királykategória mezőnyében. A 8-szoros futamgyőztes 2020-ban érkezett meg a brit csapathoz, és akkor egy 3 éves szerződést írt alá. Ennek értelmében a következő szezonban is érvényes lesz a kontraktusa.

    Ha a McLaren azonban idő előtt szeretné felbontani ezt a szerződést, akkor emiatt fájdalomdíjat kell majd fizetnie  Ricciardónak. Az azonban elég egyértelmű, hogy a Red Bull egykori versenyzőjét a wokingiak Formula E projektje egyáltalán nem hozza lázba, és ha az előbb leírtak tényleg bekövetkeznének, akkor a Forma-1-ben szeretne magának ülést találni egy másik csapatnál.

    A wokingi alakulat magabiztos a Piastri-helyzetet illetően, még annak ellenére is, hogy az Alpine állítása szerint a Formula 2 aktuális bajnokának jelenlegi szerződése nem teszi lehetővé, hogy csatlakozzon hozzájuk. Az enstone-i gárda annak ellenére állítja ezt, hogy állítólag Piastri augusztus 1 óta már nem hozzájuk tartozik, mondván a szerződésük július 31-én járt le.

    A másik esetleges forgatókönyv az lett volna Piastri számára, hogy a Williamshez kerül kölcsönbe, azonban Fernando Alonso Aston Martinhoz szerződése és a McLaren érdeklődése gyorsan megváltoztatták a helyzetet. A wokingi istállónak az is kapóra jöhet, hogy a csapatfőnökük, Andreas Seidl korábban együtt dolgozott és jó munkakapcsolatot ápolt Piastri menedzserével, Mark Webberrel.

    Az előbb felsorolt indokok miatt Ricciardo mclarenes jövője körül igen nagyok a kérdőjelek. Az ausztrál számára az első számú opció az Alpine lehet, ahol korábban két évet töltött és a 2020-as szezon végé pont onnan szerződött át a wokingiakhoz.

    Otmar Szafnauer nem zárkózna el a 31 éves Ricciardo visszaigazolásától, azonban ha ez mégse történne meg, akkor akár a Haas is szóba jöhet. Igaz, az amerikai kiscsapatnál a Ferrarinak is van beleszólása abba, hogy ki versenyezhet a csapatnál, ami miatt Mick Schumacher a nem túl meggyőző formája ellenére is megtarthatja akár a helyét Gene Haas istállójánál.

  • Ricciardo: Szeretném összeszedni magam a nyári szünetben

    Ricciardo: Szeretném összeszedni magam a nyári szünetben

    Daniel Ricciardo arra fogja felhasználni a nyári szünetet, hogy a létező legjobb formában és „sikerre éhesen” indíthassa a szezon második felét.

    A 8-szoros futamgyőztes ausztrál Lando Norris árnyékában volt az évad első fele során, ugyanis amíg a brit fiatal már a dobogón is tudott ünnepelni Imolában és 76 pont szerepel a neve mellett, addig Ricciardo mindössze 19 pontot tudott összegyűjteni az eddigi 13 verseny alatt.

    A „Méhészborznak” a negatív kritikák mellett azzal az Oscar Piastrival is számolnia kell, akinek a rendkívül magabiztos megnyilvánulása – mondván nem fog versenyezni az Alpine-nál 2023-ban – miatt igen csak kérdésessé vált Ricciardo hosszú távú jövője a McLarennél.

    A Red Bull egykori ásza abban reménykedik, hogy össze tudja majd szedni magát a szünetben és képes lesz jó eredményeket elérni a soron következő három európai verseny (Spa, Monza, Zandvoort) során.

    „Örülök, hogy végre itt a szünet, mert a szezon első felel közel sem úgy sikerült, mint ahogyan azt elterveztem ” – árulta el a McLaren ausztrál versenyzője, aki a sajtóhírek szerint a bizonytalan helyzete miatt négy különböző F1-es csapattal is tárgyal. – Többnyire nem teljesítettem jól a szezon első felében. Azonban még ha jók is lennének az eredményeim, a szünetre akkor is nagy szükségem lenne, mert a Forma-1 rendkívül intenzív tud lenni manapság.”

    „A hotelek is állandóan tele vannak és mindig olyan sűrű a program, hogy néha jó érzés kicsit eltávolodni a cirkusztól. A pihenés segít abban, hogy aktívan tudjak kikapcsolódni. Azonban 10 nap pihenés után már elkezdem felépíteni magam, hogy a visszatéréskor újfent sikerre éhes legyek. Ez nálam így működik.”

    Ricciardo – aki a három hét pihenőt legfőképpen a barátaival fogja tölteni – számos sajtóértesülés szerint érvényes szerződéssel rendelkezik 2023-ra a McLarennel és a kontraktust kizárólag ő érvénytelenítheti még a következő szezon kezdete előtt.

    Azonban a Piastri bejelentést követően még nagyobb lesz rajta a nyomás, mert ha a teljesítménye hasonlóan rossz lesz a szezon hátralévő részében is, akkor könnyen lehet, hogy a wokingiak megpróbálják a honfitársát beültetni az ő helyére.