Címke: Daniel Ricciardo

  • Nem ismétlődhet meg a McLaren versenyzőivel az, ami történt Brazíliában

    Nem ismétlődhet meg a McLaren versenyzőivel az, ami történt Brazíliában

    A McLaren Forma-1-es csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint csapata „nagy lehetőséget” szalasztott el a múlt hétvégén Brazíliában, ahol Daniel Ricciardo és Lando Norris is „felesleges” pályán történt balesetekbe keveredtek.

    Ricciardo versenye már az első körben eldőlt, mivel összeütközött a Haas pilótájával, Kevin Magnussennel, míg Norris is korán összeakadt a Ferrari versenyzőjével, Charles Leclerc-rel, de végül egy motorhiba miatt kiesett. Seidl így nyilatkozott:

    „Nyilvánvalóan nagy csalódás, ami velünk történt, mert remek lehetőségünk adódott. Ugyanakkor végül el kell ismernünk, hogy csapatként ma nem sikerült kihúznunk a győzelmet.”

    A McLarennek ez egy drága dupla kiesés volt, mivel a konstruktőri bajnokságban közvetlen riválisuk, az Alpine mindkét autóját az első tízben hozta be, így 19 pontra növelték előnyöket a wokingi alakulattal szemben a hétvégi Abu Dhabiban megrendezésre kerülő szezonzáró előtt. Így folytatta:

    „Két olyan incidens történt a pályán, amire nem igazán volt szükség, ugyanakkor a bajnokság negyedik helyéért küzdő fő riválisunk, az Alpine nagyot ment. Ezzel olyan helyzetbe kerültünk, hogy 19 pont a hátrányunk Abu Dhabi előtt, ami nyilvánvalóan megnehezíti azt, hogy a negyedik helyért folytatott harcban maradjunk.”

    Sőt, ha feltételezzük, hogy az Alpine versenyzői nem látják meg a kockás zászlót a Yas Marinában, a McLaren pilótáinak minimum az ötödik és hatodik helyen kellene végezniük, és a leggyorsabb kört is megszerezniük ahhoz, hogy a wokingi istálló megelőzze ellenfelét. Így zárt ezért Seidl:

    „Azonban versenyképesek vagyunk. Sportoló srácok vagyunk, és amíg ez kifejezetten egyértelműen lehetséges, addig kizárólag csak magunkra koncentrálunk, gondoskodunk arról, hogy Abu Dhabiban még egyszer mindent beleadjunk ahhoz, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Bármi is legyen majd a végeredmény, azt pedig el kell fogadnunk.”

    Mit titkolt ennyire a napokban Piastri és a McLaren, főleg az Alpine elől?

  • Ricciardo: Vettel még a legnehezebb pillanatokban is támogatott engem

    Ricciardo: Vettel még a legnehezebb pillanatokban is támogatott engem

    Daniel Riccardo elárulta, hogy „igaz barátjának” tekinti egykori csapattársát, Sebastian Vettelt. A német klasszis ugyanis számos alkalommal támogatta lelkileg a rendkívül nehéz időszakon keresztül haladó ausztrált.

    A 8-szoros futamgyőztes nem volt képes megvetni a lábát a McLarennél. A csapat vezetői 1,5 év után úgy döntöttek, hogy leigazolják a helyére Oscar Piastrit és a Red Bull egykori versenyzőjének emiatt egy közös megegyezést követően fel is kellett bontani az eredetileg a 2023-as évad legvégéig szóló szerződését.

    Ricciardo pedig elismerte, hogy a legnehezebb pillanatai során Vettel mindig ott volt mellette és próbálta jobb kedvre deríteni, támogatni őt.

    „Seb nagyon sokszor felvette a telefont és úgy viselkedett, mint egy igaz barát” – ismerte el Ricciardo, aki nagyon szeretne visszatérni a Forma-1-be 2024-ben. – Mindig megkérdezte, hogy vagyok, jól érzem-e magam, igazán törődött velem, ami nagyon jól esett.”

    „Nagyon fontosak az ilyen barátok, mert nem mindenki ilyen a mostani mezőnyből. Nyilván, vannak olyanok, akikkel közelebb kerülünk egymáshoz és kialakul egy mélyebb barátság, de Seb ezen gesztusai akkor is váratlanul értek, viszont nagyon jól is estek. A szerződésés viták miatt egyre nagyobb lett rajtam a nyomás és a zaj is sok volt körülöttem. Nem szeretnék kiemelni senkit, mert többen is támogattak, de Seb volt az, aki a legtöbbször mellettem állt ezekben a nehéz pillanatokban.”

  • Hátrányból indulhat Ricciardo a szezonzárón, az Alfa Romeo is büntetést kapott

    Hátrányból indulhat Ricciardo a szezonzárón, az Alfa Romeo is büntetést kapott

    A futam után még osztogatott büntetéseket az FIA, a legrosszabbul Daniel Ricciardo járt.

    Az ausztrál versenyző a rajt után próbálta megelőzni Kevin Magnussent, ám a két autó összeért, így a dán megforgott. Próbálta elkerülni a vele szembejövő társait, de így hátulról belecsúszott a McLaren versenyzőjébe, aki emiatt a falban találta magát.

    Mind a két pilóta kiesett, ezért a Szövetség csak a verseny után vizsgálta ki az esetet. Ricciardót találták bűnösnek, így Abu Dhabiban 3 helyes rajtbüntetéssel lesz gazdagabb. Ezen felül két büntetőpontot is jóváírtak a neve mellé, jelenleg 8 egységgel rendelkezik az ausztrál.

    A kerékcseréknél az Alfa Romeo is hibázott, ugyanis az egyik szerelő nem a megfelelő helyen tartózkodott. A felvételek alapján kiderült, hogy az illető nem tagja a kerékcserét elvégző csapatnak, így nem állhatott volna olyan közel a Haashoz. Az amerikai istálló épp, Mick Schumachert várta, ám az említett szakember akadályozta őt a zavartalan boxkiállásban. Az Alfa Romeonak emiatt 1000 eurót kell fizetnie az FIA-nak.

  • Ki lesz a következő F1-es sztár aki az IndyCar-ba igazol?

    Végéhez közeledik a Forma-1-es szezon és néhány versenyző szerződése le fog járni. De vajon melyikük jön át az IndyCar-ba?

    Miközben Colton Hertától megtagadták a szuperlicencet, amely lehetővé tenné számára, hogy a Forma-1-be lépjen (és Alex Palou továbbra is mérlegeli a lehetséges jövőjét), úgy tűnik, hogy a tengerentúlra érkező F1-es versenyzők száma sokkal nagyobb, mint fordítva.

    A Forma-1-es paddockban egyre nagyobb a csábítást jelent az IndyCar, amit elsősorban az a tény hajt, hogy az amerikai sorozat képes további autókkal bővíteni a mezőnyt, ha a csillagok és a pénz megfelelően összeáll.

    És bár a versenyzők értékelik az IndyCar kevésbé megterhelő menetrendjét és nyugodtabb környezetét, talán a legvonzóbb az a lehetőség, hogy egy olyan autóban ülhetnek, amelyben esélyük van a győzelemre.

    A Forma-1 több mint 20 versenyén idén mindössze öt különböző pilóta vihette haza a győztesnek járó trófeát, és a mezőny többi tagjának esélye sincs arra, hogy a sors különös beavatkozása nélkül megelőzze akár a két Red Bullt, akár a két Ferrarit, akár a Mercedeseket.

    Ezzel szemben az IndyCar idei 17 futamán kilenc különböző győztes volt, és rajtuk kívül további hét versenyző legalább egy dobogós helyezést ért el (a Forma-1-ben további három versenyző ért el első három helyezést).

    Nézzük tehát, hogy mely versenyzők érkezhetnek az IndyCar-ba:

    Daniel Ricciardo

    Annak ellenére, hogy jelenleg 2023-ra munkanélküli, Ricciardo eddig határozott nemet mondott az IndyCarra, főképp az oválok miatt, melyeket túl ijesztőnek tart.

    Egy olyan versenyző esetében tehát, aki a múltban hirtelen döntött a csapatváltás mellett, nehéz teljesen kizárni a karrierje irányának újbóli megváltoztatását.

    Talán valószínűbb lehetőség nála, hogy jövőre a NASCAR-ban (utcai/épített pályán) fog szerepelni, mivel Ricciardót már megkeresték többen is az esetleges versenyzéssel kapcsolatban.

    https://500miles.hu/indycar/f1-es-versenyzok-gyozkodik-ricciardot/

    Sebastian Vettel

    Vettel már korábban bejelentette visszavonulását a Forma-1-ből, aminek elsődleges oka az volt, hogy több időt tudjon tölteni családjával, így nem valószínű, hogy bármelyik sorozatban teljes munkaidős ülést fog vállalni.

    Ugyanakkor úgy tűnik, Vettelnek van egy szakadatlan kérője az IndyCar-ból, ő pedig nem más, mint Graham Rahal, aki kampányolt egy kicsit azért, hogy a négyszeres világbajnok legalább egy kört tegyen a csapata egyik autójában.

    Vettel már mutatott némi csodálatot a Road America-i pálya iránt, így nem kizárt, hogy elfogadja Rahal ajánlatát.

    Nicholas Latifi

    Talán a legrealisztikusabb esélye Nicholas Latifinek van az IndyCarra, és ahogy Marcus Ericsson esetében is láthattuk, egy F1-ben szenvedő versenyző – aki soha nem kapja meg azt a technikát, amivel felveheti a versenyt riválisaival – is sikereket érhet el az IndyCar-ban.

    Latifi egyelőre kijelentette, hogy a megjelent pletykákkal ellentétben nem írt alá semmilyen szerződést a jövő évre, de karrierje leglogikusabb következő lépésének az IndyCar-t tartotta.

    Mick Schumacher

    Az igazi joker jelölt az a Mick Schumacher, akinek még mindig van esélye arra, hogy 2023-ban a Forma-1-es mezőnyt erősítse, ugyanakkor lejáró Ferraris szerződése, és gyengébb eredményei azt sugallják, hogy ideje lejárt a Száguldó Cirkuszban.

    Schumacher egy teljesen új életet kezdhetne az utóbbi 10 év drámái és érzelmi hullámvasútja után. A német versenyző ráadásul már bizonyította, hogy megvan a természetes sebessége, de valahogy ezt nem tudta kibontakoztatni a Forma-1-ben. A természetes következő állomás az IndyCar lehet neki.

    Akik a jövőben, akár Forma-1-es karrierjük után, akár egy Indy 500-ra átugorhatnak a jelenlegi mezőnyből, és már korábban kifejezték érdeklődésüket Amerika első számú nyílt karosszériás bajnoksága iránt: Lando Norris, Sergio Perez, Valtteri Bottas, Alexander Albon, Fernando Alonso

  • Ricciardo cáfolja, hogy visszatérne a Red Bull alakulatához

    Ricciardo cáfolja, hogy visszatérne a Red Bull alakulatához

    Daniel Ricciardo elutasítja azon feltételezéseket, amelyek szerint szerződése van már, hogy a következő szezonban visszatérjen a Red Bullhoz Forma-1-es tartalékversenyzőként.

    Brazíliában olyan pletykák keltek szárnyra, miszerint az ausztrál szerződést kötött korábbi csapatával, hogy 2023-ban támogassa Max Verstappen és Sergio Perez munkáját. Ez Ricciardo kinyilvánított célját követné, hogy egy vezető alakulatnál kapjon tartalékversenyzői szerepet, miközben a 2024-es versenyzői visszatérés előtt újjá akarja építeni magát.

    A pletykák annak ellenére tartják magukat, hogy a 33 éves versenyző csütörtökön azt nyilatkozta, hogy nem áll közel ahhoz, hogy a McLarennél töltött idején túl is biztosítottnak látná a jövőjét. A szombati interlagosi sprintet követően így nyilatkozott:

    „Mondjuk úgy, hogy még semmi sincs közel, megerősítve, vagy bármi. Kitalálhatok valamit, de semmi újat nem tudok mondani nektek.”

    A Red Bull és a Mercedes az egyetlen logikus lépés Ricciardónak, aki úgy döntött, hogy nem él az Alpine, a Williams és a Haas versenyzési lehetőségeivel. A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a Speedcafe.com kérdésére bevallotta, hogy a wokingi alakulatnál nem folytak tárgyalások egy tartalékos szerepvállalásról.

    A nyolcszoros futamgyőztes egyértelmű célja, hogy egy élcsapathoz szeretne csatlakozni. Így csak a Red Bull és a Mercedes felel meg ennek a kritériumnak. Előbb az utóbbit tartották a legesélyesebbnek, azonban mostanra egyre inkább úgy tűnik, hogy Ricciardo visszatér a Red Bullhoz. Amikor konkrétan arról kérdezték, hogy már aláírt-e a Milton Keynes-i alakulathoz, így felelt:

    „Nem történt ez meg, ezt most már elmondhatom. Semmi sem fix még. Ahogy már említettem, nincs semmi rejtegetnivalóm, nevezzük így, szerződéses szempontból sem. Ilyen értelemben azt hiszem, szabadon beszélhetek és bármit megtehetek, de semmi sem történt. Ha lett volna valami, higgyétek el, akkor azt mondanám. Tehát semmi sem tart vissza.”

    Ricciardo nyolc nagydíjgyőzelméből hetet a Red Bullal ért el a 2014 és 2018 közötti közös időszakukban. Ezután 2019-re csatlakozott a Renault-hoz, arra hivatkozva, hogy menekülnie kell a fészekből, miután karrierje nagy részét addig az energiaitalos alakulatnál töltötte. Hogy a Red Bullhoz való visszatérés mit tartogat Ricciardónak, illetve a csapatnak, nem világos. Verstappen hosszú távú szerződéssel rendelkezik, Perez pedig a monacói győzelem után meghosszabbította a szerződését, így legalább 2024-ig marad az istállónál.

    A Scuderia AlphaTaurihoz való csatlakozása visszalépés lenne, hiszen a csapat a következő generációnak a próbaterepe. Yuki Tsunoda és Nyck de Vries 2023-ban lesznek a csapatnál, bár meglepő módon utóbbit a Red Bull programján kívülről hozták.

    Az egyetlen másik lehetőség, hogy esetlegesen vezethet egy másik csapatnál, hasonlóan ahhoz, ahogy Alex Albon egy nehéz 2020-as év után helyreállította a hírnevét. Ettől függetlenül az a döntése, hogy egy évet kihagy a versenyzésből, egy kockázat. Ricciardo teljes mértékben tisztában van azzal, hogy akár véget is érhet így a Forma-1-es karrierje.

    A Kelet-európai női rajongókon röhögtek Ricciardoék, és Budapest is szóra jött

  • Ricciardo nem zárja ki a Supercars lehetőségét, de vannak aggályai

    Ricciardo nem zárja ki a Supercars lehetőségét, de vannak aggályai

    Daniel Ricciardo nyitva hagyta az ajtót egy esetleges 2023-as Supercars szereplés előtt, miközben hangsúlyozta, hogy számára továbbra is a Forma-1 marad a prioritás.

    Az ausztrál több mint egy évtized óta először nem lesz ott az F1-es rajtrácson a következő szezonban. A McLarennél a helyét honfitársa, Oscar Piastri kapja meg.

    Valószínűleg 2023-ra egy tartalékversenyzői szerepet kap, miután már a Mercedesszel és a Red Bull Racinggel is kapcsolatba hozták, és továbbra is reménykedik abban, hogy 2024-ben visszatérhet egy versenyzői ülésre.

    „Azt hiszem, meg kell várnom, hogy hol kötök ki jövőre” – idézi a Motorsport.com.

    „Nyilvánvalóan egy esetleges tartalékos szerepről vagy bármi másról beszélek. Az igazság az, hogy még nem egyeztem bele semmibe, nem írtam alá semmit.”

    Bár Ricciardo számára továbbra is az F1 a prioritás, más kategóriákban való versenyzés nem teljesen kizárt.

    Konkrét példaként a Supercars-t hozva fel, Ricciardo azt mondta, hogy megfontolná – amennyiben ez segíthetne neki abban, hogy később újra az F1-es mezőny tagja lehessen.

    „Az F1 annyira más, mint egy túraautó vagy valami hasonló, hogy nem tudom, hogy ez nem távolítana-e el jobban. Szóval ez az, amit ki kell dolgoznom.”

    „Szóval igen, ez nehéz. Még nem akarok nemet mondani semmire. De ideális lenne, ha néhány napot egy F1-es autóban tölthetnék, szemben azzal, hogy mondjuk megpróbálnék valahol máshol helyet szerezni.”

    Fontos dolgokat árult el a jövője kapcsán Daniel Ricciardo

    Ricciardo kétszer is belekóstolt már a Supercarsba, első tapasztalatait a Triple Eight ‘Sandman’ nevű autójával szerezte, mielőtt 2019-ben Rick Kelly gyári Nissan Altimájába ült a Calder Parkban. Akkor azt mondta, hogy egy jövőbeli Bathurst 1000-es indulás esélye „50-50%”. A bathursti szereplés témája később, a McLarenhez való csatlakozása után merült fel újra. Ez a McLaren és a Zak Brown társtulajdonában álló Walkinshaw Andretti United közötti kapcsolat révén történt.

    A Supercars szabályai lehetővé teszik a csapatok számára, hogy a szezon során a versenyek többségén egyszeri nevezéseket indítsanak, így egy Ricciardo-féle beugrás is megvalósítható lehet.

  • A Drive to Survive masszívan átszabta az F1-es rajongótábor összetételét

    A Drive to Survive masszívan átszabta az F1-es rajongótábor összetételét

    Daniel Ricciardo dicsérte a „Drive to Survive”-ot, amiért a Forma-1-et egy teljesen más rajongótábor számára is elérhetővé tette. Ugyanakkor elismerte, hogy ez meglehetősen megváltoztatta a rajongótábor összetételét.

    Az ausztrál versenyző szerint a F1 rajongóik eddig egy niche, kisebb, ám jóval relevánsabb, minőségibb csoportot alkottak. Netflix sorozatának sikere sok új rajongót eredményezett a sportnak, de ezzel fel is hígult a rajongói bázis.

    A ‘Drive to Survive’ 2019-ben indult, az első széria a 2018-as szezonra reflektált. A sorozat szinte azonnal hatalmas népszerűségnek örvendett, mivel új közönséget vezetett be a Forma-1 világába, és ezek az új rajongók teljesen más szemszögből csöppennek bele a sportba, mint a „régiek”.

    Ricciardo a napokban a Your Mom’s House című podcast vendége volt, melyben többek között arról is próbálták őt faggatni a műsorvezetők, hogy melyik országban a legőrültebbek a női rajongók.

    A Kelet-európai női rajongókon röhögtek Ricciardoék, és Budapest is szóra jött

    Később arról is megkérdezték, hogy mennyiben változtatott a rajongói gárdán a Netflix sorozata.

    „Masszívan, masszívan!” – mondta Ricciardo.

    „Tényleg drasztikusan megváltozott a sorozat óta. Mert ez egy nagyon niche* rajongói csoport volt… Vannak emberek, akiknek az F1 az életük. Mintha ez lenne az egyetlen sport, amit szeretnek és amiért rajonganak.”

    „De aztán ott van alapvetően a világ többi része, akik minden más sportágat is követnek, kivéve az F1-et.”

    „Sok éven át nem volt igazán elérhető az F1. Meg ott van az a tény is, hogy sisakot viselünk, így nem igazán lehetett arcot társítani a névhez” – folytatta Ricciardo.

    Mi azonban hozzátennénk, hogy ez addig volt így maximum, amíg nem jelent meg az internet szinte minden háztartásban. Az internet térhódítása óta nem valószínű, hogy akit érdekel a Forma-1, ne tudná, hogy egy-egy versenyző hogy néz ki…

    „Így a show betekintést enged az embereknek. A személyiségek, a történetek… mindenki bele tud helyezkedni, és ez bizonyos fokig ez normálisnak is tűnik.”

    *niche: szűk, de az adott témában nagy érdeklődést mutató emberek csoportja

  • A Kelet-európai női rajongókon röhögtek Ricciardoék, és Budapest is szóra jött

    A Kelet-európai női rajongókon röhögtek Ricciardoék, és Budapest is szóra jött

    Daniel Ricciardo a napokban a ‘Your Mom’s House’ podcastben szerepelt. Ez egy humorista házaspár, Tom Segura és Christina Pazsitzky műsora, tabuk és cenzúrázott szavak/vélemények nélkül.

    A beszélgetésen sokan kiakadtak, leginkább a nők, mert „szexista”, trágár szavakkal illették a Kelet-európai nőket. Noha nem Ricciardo tette ezt, hanem a műsorvezetők száját hagyták el a szavak, míg az ausztrál versenyző nevetett. Emiatt nőgyűlölőnek titulálták a beszélgetést és alanyait.

    Segura nagyon faggatni akarta az ausztrált a versenyzőket körülvevő nőkről, női rajongókról, de Ricciardo nevetve kitért a válaszadások elől.

    „Mi a legjobb? Az orosz k***ák…”- kezdte Segura.
    „A kelet-európaiak, nyilván” – vágott közbe a felesége.
    „Ó igen, Budapest” – mondta ki Ricciardo hibátlan kiejtéssel a magyar fővárost, és a nőre mutatott. „Te is ott születtél…”
    „Nem, én nem, csak a szüleim” – tiltakozott a nő.

    Christina Pazsitzky ugyanis a kanadai Ontario állambeli Windsorban született magyar szülők gyermekeként, akik 1969-ben menekültek el Magyarországról. Később az Egyesült Államokba költöztek.

    Ezt követően a nő ki akarta szedni Ricciardóból, hogy hol a legőrültebbek a női rajongók, de válasz nem született.

    Miután egy rakás Kelet-európai nő kikérte magának, én nem teszem. Leginkább azért, mert túlzásnak érzem a kiakadást. Egyrészt mert akinek nem inge, ne vegye magára és kész. Másrészt sajnos értem, hogy miért ez a vélekedés ezen a környéken a rajongó nőkről, lányokról. Hangsúlyozom: akinek nem inge, ne vegye magára. Viszont érdemes tisztában lenni azzal, hogy a helyszínen (és az interneten) tanúsított viselkedéssel mindenki általánosan minősítteti az összes – jelen esetben női – F1 rajongót… 

  • Mit titkolt ennyire a napokban Piastri és a McLaren, főleg az Alpine elől?

    Mit titkolt ennyire a napokban Piastri és a McLaren, főleg az Alpine elől?

    Mint az ismert, Oscar Piastri a McLarennél kezdheti meg élesben is a Forma-1-es pályafutását, és ennek az első állomása Franciaország lehetett.

    Az Auto Hebdo szaklap azt állítja, hogy a 21 éves ausztrál privátban teszten vett részt egy McLarent a Paul Ricardon múlt szerdán és csütörtökön. Piastri a nyári szünet alatt heves jogi vita tárgya volt az Alpine és a McLaren között, mivel a McLaren 2023-ra szóló versenyzői szerződést kötött az újonccal, a Renault tulajdonában lévő Alpine viszont azt állította, hogy már van szerződésük.

    A McLaren megnyerte a vitát a szerződéseket elismerő bizottságnál, és így az ifjú ausztrál pilóta jövőre Lando Norris csapattársa lesz, Daniel Ricciardo helyett. Az Alpine csapatfőnökét, Otmar Szafnauert, amikor arról kérdezték, hogy Piastrit idő előtt elengedik-e a McLarenhez, így felelt:

    „Nem akarok még gondolkodni ezen, mert még több dolgot kell mérlegelni ezzel kapcsolatban.”

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl ugyanekkor ezt állította: „Nem, nincs semmi újdonság, de amint lesz friss információm, egyből elmondom.”

    Új hírmorzsa azonban nem érkezett, bár az Auto Hebdo állítása szerint mindkét csapattal felvették a kapcsolatot – válasz egyelőre sehonnan sem érkezett. A magazin ugyanakkor úgy tudja, hogy Piastri szerdán először a Paul Ricard rövid, 3,6 kilométeres pályáján futott a McLarennel, majd csütörtökön az eső előtt a teljes pályán vezetett. Jeremy Satis tudósítójuk meg is jegyezte:

    „A McLaren nem adott ki semmilyen hivatalos közleményt a teszt miatt.”

    Ez feltehetően azért van így, mert Piastri még mindig az Alpine-nal áll szerződésben, ami azt jelenti, hogy a szponzori logóktól mentes McLaren-overallt kellett viselnie az új csapatánál bemutatkozó tesztjén.

    Így választott magának rajtszámot Oscar Piastri

  • Rossz eredmények és formahanyatlás: Ricciardo pszichológushoz fordult

    Rossz eredmények és formahanyatlás: Ricciardo pszichológushoz fordult

    Drámai bejelentést tett Daniel Ricciardo. Az ausztrál versenyzőnek fel kellett keresnie egy pszichológust a tavalyi szezonban, miután a McLarennél nem volt képes megfelelően teljesíteni.

    A wokingi istálló nagy reményekkel szerződtette az akkor még 7-szeres futamgyőztest a Renault-tól 2021-ben. Azonban a Méhészborz nem volt képes megfelelni Zak Brownék elvárásainak és a tavalyi szezonban átfogóan kapott ki a csapattársától, Lando Norristól.

    Ricciardo nem volt képes gyorsan beilleszkedni és emiatt nem is volt túlságosan jó a hangulata. A munkában való sikertelensége pedig már a magánéletére is kihatott és ekkor jött el az a pillanat az ausztrál számára, hogy szakemberhez fordul.

    „Amikor már azt hittük, hogy megtaláltuk a megoldást, újabb fajta kihívásokkal kellett szembenéznünk” – fogalmazott Ricciardo, akinek nem lesz ülése a 2023-as szezonra. – Ha nagyon sok munkát teszel valamibe és nem történik semmi, az szomorúsággal tölt el. Ez a rossz érzés pedig egy idő után elkap és ez a tavalyi szezonban túlságosan nagy hatással volt rám.”

    „Nem igazán tudtam önmagam lenni. Ha valaki elhívott például vacsorázni, akkor nem voltam hajlandó vele elmenni. Mások hízelgésére volt szükségem már és ekkor döntöttem úgy tavaly, hogy elkezdek beszélgetni egy pszichológussal. A 2021-es év volt karrierem egyik, hanem a legnehezebb szezonja, már csak emiatt is.”

    „A vasárnapi futamokon nyújtott teljesítményem óriási kihatással volt a boldogságomra. Ezért volt szükségem ezekre a beszélgetésekre, mert nem szerettem volna azt, hogy a versenyeken megélt kudarcaim a munkán kívüli dolgaimra is hatással legyenek. Mivel a versenynaptár rendkívül hosszú és rengeteg verseny van, ezért ezt nagyon nehéz kivitelezni.”

    Ricciardo teljesítményére azonban még ezek a beszélgetések sem voltak hatással és 2022-ben folytatódott a tavalyi évben megélt mélyrepülése. Norris folyamatosan jobban teljesített az ausztrálnál ismét, ami miatt Brownék a színfalak mögött megszerezték Oscar Piastrit Ricciardo helyére. Ebből kifolyólag a 8-szoros futamgyőztesnek idő előtt felbontották az eredetileg a 2023-as szezon végéig szóló szerződését, hogy a honfitársa már 2023-ban átvehesse a helyét.