Címke: Daniel Ricciardo

  • Egy újságíró előre figyelmeztette Ricciardót: Mondtam, hogy ne bízz Zakben!

    Egy újságíró előre figyelmeztette Ricciardót: Mondtam, hogy ne bízz Zakben!

    A Drive to Survive 5. évadjából kiderült, hogy előre figyelmeztették Daniel Ricciardót a McLaren ügyvezetőjével kapcsolatban.

    A Renault-nál nem alakult jól az ausztrál karrierje, és a dobogós helyezések későn jöttek, ugyanis 2021-re már megállapodott a wokingi istállóval. Akkor még jó döntésnek tűnt az újabb munkahelyváltás, ám ahogy elkezdődött az év, úgy szembesült a problémákkal a 33 éves pilóta.

    Drive to Survive, az újrahasznosítás évada: Ráalszol, vagy kiakadsz

    Ugyan sikerült Monzában futamot nyernie, de utána már nem tudott jó eredményt elérni az ausztrál. Így 2022-ben a csapat bejelentette, hogy idő előtt kiadják az útját. Ricciardo a sorozatban utalt arra, hogy ő is csak a nyári szünetben tudta meg a csapat döntését. Bejelentette a kötelezőket, majd fejét vakarva gondolkodott azon, hogy mi lesz vele a jövőben.

    Mikor visszatért a mezőny a vakációról, szinte mindenki Ricciardóra volt kíváncsi. Roberto Chinchero, az olasz Motorsport.com és az olasz Sky szakértője a következőket mondta a 33 éves versenyzőnek:

    „Én mondtam neked, hogy ne bízz Zakben!” – Ricciardo finoman bólogatott, majd megköszönte olaszul a jótanácsokat a szakírónak.

    Ricciardo helyére tehát Oscar Piastri került, míg az Alpine nehéz helyzetbe került. Brown még egy cserét is felajánlott a két csapat között (Ricciardo és Piastri), de végül Pierre Gaslyt választotta a francia csapat.

     

  • De Vries és Sargeant máris majdnem összevesztek egy rajtszámon

    De Vries és Sargeant máris majdnem összevesztek egy rajtszámon

    Logan Sargeant és Nyck de Vries a héten mutatkoztak be az F1 tesztjén, az amerikai pilóta pedig ismerkedett új Forma-1-es autójával egy számára ismeretlen rajtszámmal.

    Sargeant az egyik leggyorsabb pilótaként került a címlapokra a pénteki tesztek után, a délelőtti edzésen a második leggyorsabb időt érte el, a Williamsének elején pedig a 2-es rajtszám díszelgett. A 2022-es Formula-2-es év újonca azonban remélte, hogy az F1-ben bemutatkozó szezonjára az ikonikus 3-as számot választhatja, ezzel tisztelegve az amerikai autóversenyző legenda, Dale Earnhardt előtt, akinek 2004-es tévéfilmje még a 3: The Dale Earnhardt Story címet is viseli.

    Mivel azonban Daniel Ricciardo még mindig a Red Bull tartalékversenyzőjeként részese a száguldó cirkusznak, ez a szám már foglalt volt, így Sargeantnek egy másik választás után kellett néznie.

    A Feeder Series podcast decemberi interjújában Sargeant elmagyarázta, miért a 2-es számot választotta, de elárulta, hogy a következő preferált száma is foglalt volt – amely egy olyan versenyzőé, akinek a választását akkor még nem hozták nyilvánosságra. A Feeder Series kivágta ezt a jelenetet a végleges adásból, hogy ne rontsanak el semmit, és hogy Sargeant ne kerüljön bajba, amiért felfedte De Vries 21-es rajtszámát, mielőtt a hollandnak vagy az AlphaTaurinak esélye lett volna arra, hogy saját maga népszerűsítse azt.

    @feederseries

    OPPS🫣 When F1 Newbie Logan Sargeant Accidentally Leaked De Vries’ Number!! #feederseries #formula1 #formula3 #formula2 #logansargeant #nyckdevries #alphatauri #williamsf1 #motorsportpodcast #f1

    ♬ original sound – Feeder Series

    Most azonban nyilvánosságra került a felvétel, Sargeant pedig a beszélgetés során rájött, hogy hibázott, és esetleges kiszivárogtatott valamit.

    A végleges podcastban az amerikai újonc azt is részletezi, hogy miképp tért vissza az USA-ba az F3 2020-ban Piastri ellen elszenvedett veresége után, és ez milyen nehéz volt neki akkor. Azt is elárulta, hogy soha nem nézte meg a szezonzárójának idő előtt véget vetett baleset visszajátszását.

    További vicces dolgai közé tartozik, hogy szerinte nem lehet megbízni azokban az emberekben, akik először tejet öntenek a müzlijükbe, és zoknit hordanak az ágyban!

    De Vries jobb, ha elkerüli a Verstappennel való összehasonlítást

  • Ez a csapat volt komolyabban képben Ricciardónál

    Ez a csapat volt komolyabban képben Ricciardónál

    A McLarentől – és ezáltal – a Forma-1-es mezőnyből kikerülő Daniel Ricciardo számára lett volna lehetőség, hogy a rajtrácson maradhasson. Derül ki a Drive to Survive legújabb évadjából.

    Mint ismert végül, Ricciardo visszatért a nevelő egyesületéhez, a Red Bullhoz, ahol azonban csak tartalékpilóta lesz. Az már számtalanszor ki lett hangsúlyozva, hogy voltak megkeresései, de leginkább a Haas volt leginkább megemlítve. Aztán a tavalyi nyár viharosan alakult a francia Alpine számára, előbb Fernando Alonso jelentette be váratlanul, hogy az Aston Martinhoz távozik, majd a csapat tartalékversenyzője Oscar Piastri is elhagyta őket a McLaren kedvéért. A csapat így két szék között a padlóra esett, így muszáj volt csapattársat keresniük Ocon számára.

    Itt jött képbe a McLarentől kirakott Ricciardo, ez pedig mind a mától streamelhető Drive to Survive 5. évadjában derült ki, így aki nem szeretne szpojlereket, az most ne olvasson tovább és elégedjen meg ennyivel.

    Az Alpine-McLaren-Ricciardo-Piastri sztorijával foglakozó részben lehet elcsípni az alábbi, rövid, de annál lényegesebb párbeszédet a McLarenes Zak Brown és az Alpineos Laurent Rossi között, akik egy ausztrál pilótacserét terveztek véghez vinni:

    „Úgy érzem segíthetek, zárjuk le ezt a dolgot.” – mondta Brown Rossinak, utalva a két csapat közötti feszült Piastri-helyzetre és a pilótakérdésre, ezzel együtt ajánlva Ricciardot. „Danielt örömmel látnám itt az Alpine-nál, főleg mert ezzel a sportban is tudnánk tartani őt.”

    Végül a tervük nem sikerült, hiszen Ricciardo inkább egy top csapat harmadik számú állását fogadta el – noha az Alpine tavaly le tudta győzni a McLarent – végül pedig a franciák választása egy franciára, Pierre Gaslyra esett.

    A DTS új évadjából az is kiderült, hogy a Haas végül miért nem tudott megállapodni a 33 éves versenyzővel. Steiner elmondása szerint irreálisan magas, tízmillió dolláros fizetést kért az amerikai istállótól, akik ezt nem engedhették meg maguknak.

  • Ricciardo felbukkanhat a zuhanyzóban, és megvan, ki „pótolhatja” őt a Netflixen

    Ricciardo felbukkanhat a zuhanyzóban, és megvan, ki „pótolhatja” őt a Netflixen

    A Netflix Drive to Survive című Forma-1-es sorozata mögött álló producer elárulta, hogy szerinte ki fogja „leváltani” Daniel Ricciardót. Mivel az ausztrál versenyző amolyan „titkos főszereplője” volt a sorozatnak, ám idén nem lesz a mezőny tagja.

    „Daniel nélkül szerintem valószínűleg nem lett volna Drive to Survive” – mondta Paul Martin a The Postnak.

    „Ő volt az első versenyző, akivel beszéltünk erről, az első versenyző, aki meghívott minket az ausztráliai otthonába. Nagyon meghatódtam, amikor távozott.”

    A Box to Box Films társalapítója úgy véli, a 27 éves francia pilóta, Pierre Gasly, aki az idei szezonban az Alpine színeiben áll rajthoz, „betöltheti” a Ricciardo által hagyott űrt.

    „Számomra Gasly mindig is ebben a szerepben volt. A sorozat elképesztő utat járt be Pierre-rel, és érzelmileg eléggé kötődöm hozzá” – magyarázta Martin.

    „Láttuk őt átmenni néhány hihetetlen mélyponton: a szezonban, amikor lefokozták [a Red Bull Racingtől] és amikor Anthoine [Hubert] meghalt. Szóval nagyszerű lesz látni, hogy végre újra lehetőséget kap egy versenyképes autóban.”

    „Versenyzőként és emberként is sokat fejlődött a képernyőn, szóval szerintem ő lesz az, aki igazán kitölti majd azt az űrt, amit Daniel hagyott maga után.”

    A perthi születésű Ricciardo, akit 2023-ra a Red Bull tartalékversenyzőjének neveztek ki, már régóta a rajongók kedvence, idővel nemzetközi sztárrá vált, miután a „Drive to Survive” által mindenki megismerhette személyiségét.

    „Daniel Ricciardo vagyok, és autószerelő” – viccelődött az első epizódban.

    „A netflixesek igazán egy rakás g***, nem igaz?” – mondta a második évadban, majd később hozzátette: „Én vagyok az emberi nagyteljesítmény megtestesítője”.

    Maga az F1 népszerűsége is az egekbe szökött a doku-sorozat 2019-es premierje óta, Martin pedig a sportágat a klasszikus nappali drámákhoz hasonlította.

    „Ez egy szappanopera: a karaktereket megölik, visszatérnek, új szereplők jönnek” – mondta Martin.

    Ezzel mondjuk ki is mondta Martin azt a kulcsszót, ami viszont épp a negatív oldala a sorozatnak, és ami az új rajongókat megtéveszti, félreinformálja, netán „divatszurkolót” csinál belőlük – a szerk.

    Ricciardo F1-es távozását még a Dallas ikonikus zuhanyjelenetéhez is hasonlította, amelyben Bobby Ewing „visszatér a halálból”.

    „Nagy rajongója vagyok a régi ’80-as évekbeli szappanoperáknak, szóval kicsit olyan ez, mint Bobby Ewing esete. Nem lennék meglepve, ha Daniel idén egyszer felbukkanna a zuhanyzóban” – nevetett Martin.

    „Ő egy ilyen karakter… Ha néhány csapat elkezd rosszul szerepelni, és úgy tűnne, hogy nem működnek a versenyzőik, akkor nem lennék meglepve, ha Danielt újra egy versenyzőülésben látnám.”

    A „Drive to Survive” ötödik évadának premierje február 24-én lesz a Netflixen.

    A Netflix+Tiktok kombó taccsra vágta az F1-es rajongótábort?

  • Norris reméli, hogy Ricciardo egy napon visszatér a Forma-1-be

    Norris reméli, hogy Ricciardo egy napon visszatér a Forma-1-be

    Daniel Ricciardónak a tavalyi szezon végeztével távoznia kellett a McLarentől, miután a wokingiak nem volt megelégedve a 1,5 év alatt nyújtott teljesítményével. Az utódjának, Oscar Piastrinak azonban nem lesz könnyű a dolga, mert Lando Norrist nagyon nehéz lesz legyőznie.

    Ricciardo olyannyira pórul járt, hogy a McLarentől való távozása után nem tudott másik ülést találni magának a Forma-1-ben. Emiatt kénytelen volt elfogadni a Red Bull által dobott mentőövet, ami egy teszt és tartalékpilótai szerepkör volt a csapatuknál.

    Norris jól érezte magát Ricciardóval és szerinte nagyon keményen kell majd dolgozniuk, ha szeretnének megfelelni az idei szezonra kitűzött elvárásaiknak.

    „Daniel (Ricciardo – a szerző) már rengeteg mindent elért a Forma-1-es karrierje során és bátran kijelenthetem, hogy ő is ott van az elmúlt évek legjobb versenyzői között” – árulta el egy Norris. – Jó lenne, ha egy napon vissza tudna térni, mert egy rendkívüli tehetséget tisztelhetünk benne.”

    „Daniel egy olyan srác, akit valamiért, de mindenki sok dolog miatt is imád. Mindig is érdekessé tette a futamokat, különösen akkor, amikor a Red Bullnál volt és rendelkezett egy olyan autóval, amivel mindezt megtehette. Mindig kihozta a maximumot az előtte adódó lehetőségekből.”

    A „Méhészborz” azóta azonban elveszítette a varázsát, mert 2021-ben, valamint 2022-ben is átfogóan kikapott Norristól, aki nagy valószínűséggel Piastrival is kesztyűs kézzel fog majd bánni.

    Ha Norris éttermet nyitna, ilyen ételeket szolgálnának fel benne

  • Kiderült, mennyiért ült volna be Ricciardo 2023-ban a Haasba

    Kiderült, mennyiért ült volna be Ricciardo 2023-ban a Haasba

    Daniel Ricciardo egyszerűen túl sok pénzt akart azért, hogy idén is a Forma-1-es rajtrácson maradhasson, állítja a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner.

    A McLarennél eltöltött két kiábrándító év után a Red Bull korábbi futamgyőztesét, a most 33 éves Ricciardót menesztették Wokingból. Végül 2023-ra visszatért a Red Bullhoz, mint márkanagykövet, de még csak nem is elsődleges tartalékosként – hiszen csak nagyjából 8 nagydíjon lesz majd ott. Például máris Bahreinben nem lesz ott. Az egyik narratíva az, hogy az ausztrál 12 F1-es szezon után egyszerűen már nem szereti a versenyzést. Ezt az érvelést látszik erősíteni Steiner beismerése, miszerint Ricciardo egyértelmű jelölt volt, hogy 2023-ban Mick Schumacher helyére lépjen – de ez a hely végül Nico Hülkenbergé lett.

    Steiner tavaly, amikor arról kérdezték, miért hiúsultak meg a Ricciardóval folytatott rövid tárgyalások, még ezt mondta:

    „Nem tudom, inkább kérdezzék meg őt.”

    Ricciardo még azt is elárulta, hogy a Williams-ülés „potenciálisan elérhető” volt 2023-ra, de végül inkább a jelenlegi tervet választotta, amely jobb a hosszú távú jövője szempontjából. Egy másik lehetséges narratíva azonban az, hogy a McLarennek szerződés szerint nem kellett volna kifizetnie Ricciardo többmilliós fizetésének utolsó évét, amennyiben elfogadott volna valami alternatív versenyzőülést 2023-ra. A Drive to Survive hamarosan megjelenő legújabb kiadásában a Haas főnöke, Steiner látható, ahogy Kevin Magnussennel beszélget, miközben azon gondolkodnak, ki legyen a dán csapattársa 2023-ban. Magnussen állítólag maga tette fel a kérdést:

    – „Ricciardo?”
    – „Kevin, nem engedhetjük meg magunknak. Kibaszott tízmilliót akar. Minimum.”

    Kiderült: itt fog versenyezni idén Daniel Ricciardo

  • Kiderült: itt fog versenyezni idén Daniel Ricciardo

    Kiderült: itt fog versenyezni idén Daniel Ricciardo

    A Red Bull harmadik számú versenyzője, Daniel Ricciardo elárulta, hogy idei szezonban nem tervez aktívan versenyezni egyik autósport szériában sem.

    Az ausztrál pilóta az idei szezonra parkolópályára került, miután a McLarennél nem voltak elégedettek a teljesítményével és már a szerződése lejárta előtt megszabadultak tőle. A 33 éves Ricciardónak egykori csapata, a Red Bull dobott mentőövet, ahol az idei évben teszt és tartalékpilóta lesz.

    Ugyan a Bikák kapcsolatrendszere számos ajtót nyithatna ki a 8-szoros futamgyőztes előtt, ő még ennek ellenére sem szeretne idén aktívan versenyezni. Szerinte ha már így alakultak a dolgai, akkor ezt az időszakot aktív pihenéssel szeretné eltölteni.

    „Szerintem a Red Bullnál rugalmasak lennének, ha tényleg szeretnék valahol versenyezni” – nyilatkozta az energiaitalosok egykori pilótája, aki utoljára a 2021-es Olasz Nagydíjon ünnepelhetett a dobogó legtetején. – Jelen pillanatban azonban azt gondolom, hogy semmit nem szeretnék csinálni versenyszerűen.”

    „Szeretném kipihenni magamat mentálisan, mert bármennyire imádom ezt a sportot, néha sok bír lenni és betelik a pohár. Ha már most belevágnám a fejszémet valamibe, akkor rögtön lennének elvárások velem szemben. Személy szerint pedig csak élvezni szeretném azt, amit csinálok, szóval ezért pihenek inkább.”

    „Idén lehetőségem nyílik arra, hogy pihenjek és élvezzem a dolgokat, mert ha valami olyan dologba fognék, ami nagy nyomással járna, azt biztosan nem lennék képes teljes mértékben élvezni.”

    Az ausztrál nagyon sokat készült az idei évre és azt is hozzátette, hogy szerinte helyes döntést hozott, amikor „a szünet tartás mellett tette le a voksát.” Ricciardónak még így is sok feladata lesz 2023-ban, hogy nem lesz versenyzői ülése, mert a szimulátorban fogja segíteni az RB19 fejlesztési munkálatait.

    Ricciardo: Reméltem, hogy felrobban a motorom

  • Hasonló cipőben van Ricciardo, mint korábban Albon?

    Hasonló cipőben van Ricciardo, mint korábban Albon?

    Gyenge szezon után nem csak a McLarennél, hanem az F1-ben is elveszítette a helyét Daniel Ricciardo. E tekintetben hasonlít a helyzete Alex Albonéhoz.

    A brit-thai versenyző a 2020-as év végén veszítette el a helyét, majd a következő évben a Red Bull tartalékversenyzőjeként maradt a tűzközelben. A türelme végül kifizetődött, hiszen tavaly a Williams színeiben, eredményesen tudott visszatérni.

    Hasonlóban bízik Daniel Ricciardo is, aki idén visszatérve a Red Bullhoz, tartalékversenyzőként lesz jelen a hétvégéken. Kettejük helyzete eddig tehát kísértetiesen hasonlít, ám Albon szerint már a döntéssel kapcsolatban van is egy fontos különbség, ugyanis az ő esetében a kényszer szülte az akkori szerepkörét, Ricciardo viszont önmagától döntött úgy, hogy hátrébb lép egyet. Ezt támasztja alá Daniel Ricciardo nyilatkozata is a témában:

    „Megpróbálom majd osztani az ötleteimet majd a csapattal, igyekszem a lehető leghasznosabb tagja lenni a csapatnak. Ezt valójában én akartam, mert személy szerint szükségem volt egy kis szünetre. Viszont nem úgy tekintek erre, mint az utolsó esélyemre, boldog vagyok, hogy most a megfelelő helyen vagyok.” – fogalmazott az ausztrál.

    Hasonlóan nem akar párhuzamot vonni kettejük között Albon sem, a thai ezt a kettejük közötti korkülönbséggel indokolja.

    „Ő más korban és más lelkiállapotban van. Amikor én kerültem ki a Forma-1-ből, akkor én 24 éves voltam, nagy volt bennem akkor az éhség és a vágy a visszatérésre. Ezt pontosan nem tudom, de úgy gondolom, hogy mivel Daniel egy nagyon sikeréhes versenyző, emiatt csak olyan csapathoz akart csatlakozni, amelyik topistálló. Máskülönben olyan lenne, mintha újra kezdené a versenyzői karrierjét, aminek én sokszorosan is örülnék. Azt hiszem ez a fő különbség kettőnk esete között.” – vélte a Williams versenyzője.

    Visszatérhet még Ricciardo a Forma-1-be?

  • Ricciardo: Reméltem, hogy felrobban a motorom

    Ricciardo: Reméltem, hogy felrobban a motorom

    Daniel Ricciardo idén nem versenyez a Forma-1-ben, a Red Bull tartalékpilótai szerepe jutott neki mindössze, miután a McLaren elengedte a kezét.

    Az ausztrál az ESPN Unlapped című podcastjének vendége volt, és ott válaszolt rajongói kérdésekre, illetve a legnehezebb versenyéről is beszélt. Ezenkívül szóba került természetesen a jellegzetességévé váló cipőből ivás, ismertebb nevén shoey is. Az ausztrál elmondta, hogy nem a legízletesebb dolog ez, ennek ellenére másokat is rendre meg szokott kínálni a dobogón.

    „A verseny után só után vágyunk, mert dehidratáltak vagyunk, így segítek a versenyzőknek, ami csodálatra méltó. Nemes dolog” – mondta viccesen.

    A legnehezebb verseny

    Amikor azt a kérdést szegezték neki, melyik volt élete legkeményebb versenye, Ricciardo nem sokáig habozott. F1-es karrierje elejére ment vissza, még a 2011-es, HRT-s évét idézte fel.

    „Ez volt a negyedik vagy ötödik versenyem a Forma-1-ben, mert a szezon felénél ültettek be, és nem számítottam arra, hogy Szingapúr mennyire fizikális és meleg lesz. Kétórás verseny volt, szóval ez volt a leghosszabb futam, amin valaha is részt vettem, a legforróbb, a legfizikálisabb, és azt hiszem, az első körben eltört a szárnyam. Azt hiszem, már egy kör hátrányban voltam egy olyan autóval, amely valószínűleg mindig négy vagy öt körrel hátrébb végzett volna. Szóval nem voltam versenyben a kezdetektől fogva, így nem igazán volt miért versenyeznem, és fizikailag teljesen kikészültem.”

    Ricciardo hozzátette, hogy a nyomorúságos versenyen már szinte azt kívánta, hogy adja fel a motorja. Azóta természetesen az edzéseken még több energiát fordított arra, hogy bírja ezeket a megterhelő versenyeket is.

    Ricciardo tisztázta, mikor ülhet a Red Bull autójába

  • Verstappen és Ricciardo is Afrikába vinné az F1-et

    Verstappen és Ricciardo is Afrikába vinné az F1-et

    A Red Bull hivatalos bemutatója előtt Max Verstappen, Sergio Pérez és Daniel Ricciardo is adott egy rövid interjút a GQ Magazine-nak. A Red Bull versenyzői többek között arra a kérdésre is választ adtak, hogy melyik új helyszínre vinnék el a száguldó cirkuszt.

    A Bikák New York-i bemutatója sok embernél kiverte a biztosítékot. A show rendkívül hosszú volt és a végén konkrétan a tavalyi autón mutatták meg az idei festésüket, holott mindenki azt gondolta, hogy tényleg le fog hullani a lepel az RB19-ről.

    A kétszeres holland világbajnoktól azt is megkérdezték, hogy mit csinálna, ha nem a versenyzéssel foglalkozna. A holland klasszis „még ebben az esetben is a versenyzésben próbálkozna”, de nem a vezetésben, hanem vezetőként próbálna sikereket elérni az édesapjával.

    A másik lényegesebb kérdés az volt, hogy melyik új helyszínre vinnék el a Red Bull versenyző az F1-et, ha nyílna erre egy lehetőségük. Pérez szerint New York is vonzó helyszín lenne, de Verstappen és Ricciardo Afrika mellett tette le a voksát, mert mindkettőjük azon a véleményen van, hogy ez lenne a leglogikusabb döntés.

    „Szükségünk van egy afrikai futamra” – nyilatkozta a 35-szörös futamgyőztes. – Technikailag az összes másik kontinensen van futam, így már csak Afrika hiányzik a képből. Ez egy logikus lépés lenne a sport számára.”

    Verstappen nem az első pilóta, aki kiáll és kampányol Afrika mellett. Lewis Hamilton is azon pilóták között van számontartva, akik szívesen versenyeznének az Európától délre fekvő kontinensen. Dél-Afrikában már rendeztek futamokat 1967-től egészen 1985-ig, majd 1992-ben és 1993-ban is, de azóta nem került vissza a Forma-1 versenynaptárába.

    Ezért nem ment fel a színpadra Domenicali a Red Bull bemutatóján