Címke: Daniel Ricciardo

  • Eltérő beállítással mennek a Red Bullok

    Eltérő beállítással mennek a Red Bullok

    A győzelmi esélyeik maximalizálása érdekében Daniel Ricciardo és Max Verstappen különböző beállításokkal versenyeznek a Japán Nagydíjon.

    A két Red Bull 26 ezredes különbséggel a negyedik és ötödik helyekre kvalifikált Suzukában (egy másodperccel lemaradva a pole-t megszerző Lewis Hamilton mögött), Valtteri Bottas rajtbüntetésének köszönhetően azonban előrelépnek egy helyet és a második sorból várhatják a rajtot. Az időmérő kezdetétől kezdve az autókra a parc fermé szabályok érvényesek, azaz néhány engedélyezett változtatástól eltekintve nem variálhatják az autó alapbeállításait. Ricciardo és Verstappen eltérő taktika mellett döntött; az ausztrál feláldozott némi leszorítóerőt a végsebesség érdekében, míg a holland inkább a kanyarokra játszik.

    „Én nem csóváltam a fejem, amikor befejeztem a köröm!” – utalt Ricciardo csapattársa reakciójára. „Úgy éreztem, mindent kihoztam a helyzetből; megint közel voltunk egymáshoz Maxszal, kihoztuk a másikból a maximumot, annak pedig örülök, hogy Bottas büntetése miatt a harmadik helyről rajtolhatok. Remélhetőleg a tiszta oldal a segítségemre lesz és tartani tudjuk majd a lépést az élmenőkkel. A rajton sok minden fog eldőlni, ugyanis nagyon nehéz itt előzni. Inkább a versenyre állítottam be az autót, az éjszaka folyamán leszedettem egy kis leszorítóerőt – az egyenesekben így több esélyem lesz támadni és védekezni, összességében tehát jó lesz a csomag holnapra.”

    Verstappen kitart saját döntése mellett és úgy véli, amennyiben a versenynapra jósolt melegebb idő valóban megérkezik, a gumikopási mutatók megváltozása miatt az ő autóverziója lesz az erősebb.

    „Nem volt rossz, de lehetett volna kicsit jobb is” – foglalta össze időmérőjét. „A két autó beállításbeli szétválasztása mellett döntöttünk, az egyiken több a leszorítóerő, a másikon kevesebb. Én vagyok a többel; abban viszont nem vagyok biztos, hogy ez volt-e a legjobb döntés. Ma lehet, hogy nem, de holnapra ez megváltozhat, így nem tudok biztosat mondani. Az első Q3-as köröm után közel sem voltam elégedett, a második köröm azonban tisztességesre sikerült és onnan már lehet építkezni. Általában itt nagyon fájdalmasan tud érinteni, ha elkezdesz szenvedni az első szektorban, szóval remélem, van elég hátsó tapadás az autón. Remélhetőleg meleg lesz a versenyen és elérjük a várt gumikopási szintet.”

  • Sainz még nem gondol 2019-re

    Sainz még nem gondol 2019-re

    Jövőre a Renault csapatával folytatja, további konkrét terve azonban nincs a spanyol pilótának.

    Ugyan a Toro Rossotól távozik Sainz, az egyéves kitérő után csakis a Red Bullhoz térne vissza.

    Helmut Marko azonban elmondta, mérlegelniük kell hosszabbtávú terveiket.

    „Mi még nem beszéltünk semmiről.” – fogalmazott a témával kapcsolatban Daniel Ricciardo Japánban. „Nem hiszem, hogy konkrét terve van a csapatnak 2019-re.”

    Természetesen Sainzot is megkérdezték, melyik csapatnál versenyezne szívesebben két év múlva.

    „Őszintén szólva, ezen még nem gondolkoztam. Jövőre a Renault versenyzője leszek, így a célom az, hogy annak a csapatnak szállítsam a lehető legjobb eredményeket. Még nem gondolkoztam 2019-en. Lesz, ami lesz.”

    „Olyan eredményeket szeretnék elérni, amilyeneket a Renault vár tőlem, és amelyek miatt a Red Bull meg akar tartani. Ilyen egyszerű. Minden egyes versenyen a lehető legjobb formám szeretném hozni, ez azonban már debütálásom óta így van.” – zárta a spanyol.

  • A Red Bull már keresi Ricciardo utódját

    A Red Bull már keresi Ricciardo utódját

    Dr Helmut Marko elismerte, hogy a Red Bull előre gondolkodik, és már keresik az alternatívákat Daniel Ricciardo helyére, 2019-re.
    Jövőre még érvényes szerződése van az ausztrálnak az energiaitalosokkal, azonban egyáltalán nem kizárt, hogy 2019-ben esetleg távozik a csapattól.
    „Verstappennek hosszabb szerződése van, de Ricciardo már a pilótapiacon van.” – mondta Marko az Auto Motor und Sportnak. „Alternatívákat kell keresnünk. Nem leszünk felkészületlenek.”
    Ha Ricciardo valóban távozik, és a Red Bull „saját nevelésű” versenyzőt akar a helyére, akkor az leginkább Carlos Sainz lehet, aki bár jövőre a Renaultnál versenyez majd, egyelőre csak „kölcsönben” lesz ott. Így ha a Red Bullnál üresedés lesz, akár vissza is kerülhet az energiaitalos csapathoz.
  • Ricciardo, úgy viselkedett a sajtótájékoztatón, mint egy rossz gyerek

    Ricciardo, úgy viselkedett a sajtótájékoztatón, mint egy rossz gyerek

    Daniel Ricciardo a Maláj Nagydíj után ismét nem bírt magával a sajtótájékoztatón. A folyton vigyorgó, jó kedélyű versenyző gyakran mond humorba forduló dolgokat a sajtótájékoztatókon, bár Szingapúrban épp nem szavakkal hívta fel magára a figyelmet, hanem némi bélmozgással bírta röhögésre Valtteri Bottast.

    A maláj verseny után, míg a győztes Verstappen épp beszámolt futamáról, Ricciardo előbb a fejére öntött egy fél flakon vizet, majd ujjával kezdte piszkálni, mint ahogy a kisiskolások szokták piszkálni a padtárukat, ha nagyon nem akarnak figyelni az órán. Akciójába Matteo Bonciani, az F1 kommunikációs vezetője avatkozott be, a felvételen is látszik, hogy rángatva próbálja egy kis komolyságra bírni az ausztrál versenyzőt.

    A videó megtekintéséhez klikkelj ide!

    [poll id=”29″]

  • Felemás hétvégén van túl a Ferrari

    Felemás hétvégén van túl a Ferrari

    Furcsa és balszerencsés dolgok történtek a Ferrarival a Maláj Nagydíj hétvégéjén, ám néhány pozitívum is megcsillanni látszott.

    Negatív: A Mercedes pénteki szenvedős tempóját látva Sebastian Vettelnek és Kimi Räikkönennek tálcán kínálta a lehetőséget Sepang, hogy visszahozzanak valamit a Szingapúrban elvesztegetett pontokból. Egész a harmadik szabadedzésig remekül is zajlottak a dolgok, az időmérőre azonban Vettel autójában motort kellett cserélni – ez még önmagában nem járt volna büntetéssel, ám egy technikai meghibásodás miatt a német végül nem tudott részt venni az időmérőn, ahol Lewis Hamilton annak rendje és módja szerint megszerezte a pole-t.

    Pozitív: De Räikkönen mindössze 45 ezredes lemaradással végzett a második helyen, a Ferrari versenytempója pedig jóval erősebbnek tűnt a Mercedesénél, ami bizakodásra adott okot Vettelnek. További segítség lehetett, hogy a két Red Bull (akik szintén remekeltek a hosszútávú szimulációkon) a második sorba kvalifikált Valtteri Bottas elé. Külön jó hír lehet a Ferrari számára, hogy Hamilton konzervativizmusával ellentétben Bottas autójára egy elvileg erősebb, fejlesztett aerodinamikai csomag került fel, a 77-es számú Mercedes gyenge szereplése azonban előrevetíti, hogy az Ezüst Nyilak nemvárt fejlesztési zsákutcába kerülhettek.

    Negatív: A rajtot megelőző pillanatokban Räikkönen autójával problémák adódtak, aminek következtében a finn kénytelen volt még azelőtt feladni a versenyt, hogy az megkezdődött volna, ezzel Hamilton előtt látszólag megnyílt az út egy sima győzelem felé. Az előzetes kivizsgálások után a maranellóiak turbóproblémára gyanakodnak, míg Räikkönen szomorúan hangoztatta a „pedig nagyon jó autóm lett volna ma” kezdetű hipotetikus mantrát.

    Pozitív: Vettel viszont egyértelműen a dobogót célozta meg vasárnap, amire a pénteki és szombati adatok alapján reális esélye is volt. A többiektől eltérően az itt keményebbnek számító lágy keveréken kezdte meg a futamot, féltávhoz érkezve pedig már Bottas nyakán lihegett az ötödik helyen, akit a boxban meg is előzött. A szuperlágyakon a német óriási tempót diktált – útközben megdöntve a hivatalos körrekordot –, Daniel Ricciardót azonban végül nem sikerült megelőznie a harmadik helyért. Tekintve azonban, hogy a versenyen Max Verstappen diadalmaskodott és Hamilton csak a második lett, Vettel pontok tekintetében relatíve keveset bukott a brithez képest; kevesebbet, mintha az első két helyen értek volna célba.

    Negatív: Az ötös számú Ferrari tehát kihozta a maximumot a szituációból, a legfurcsább esetre azonban csak a levezető körön került sor, amikor az ötös kanyarba érkezve Lance Stroll jobbra húzva belehajtott Vettelbe. Az ütközés alacsony tempónál történt és nem tűnt nagynak, a Ferrari viszont így is komoly károkat szenvedett: az elvesztett bal hátsó kerék és hátsó szárny még a kisebbik probléma, a nagyobbik az lesz, ha az ütközés következtében Vettelnél sebességváltót és ismételten motort kell cserélni, ez ugyanis minden bizonnyal egy újabb utolsósoros rajtpozíciót jelentene Suzukában. A versenybírák „verseny”balesetként könyvelték el az esetet, a felvételek alapján viszont úgy fest, Stroll volt a figyelmetlen és hirtelen irányt változtatva belehúzott a Ferrariba.

    Pozitív: Ha Vettel esetleg újabb rajtbüntetést halmozna fel, malajziai felzárkózása megmutatta, hogy még hátulról sem lehetetlen erős pontszerző pozícióba felérni. A szezon hátralévő futamaira viszont a Mercedesnek is résen kell lennie; Bottas a futamon mindössze az ötödik helyen ért célba, hatalmas lemaradással Verstappen mögött, és ne felejtsük el, hogy a finn autóján voltak fent a fejlesztések, Hamilton a régi verzióval versenyzett. Japánig mindössze egy hét van hátra, ennyi idő alatt pedig nem biztos, hogy a Mercedes megtalálja a probléma gyökerét, a folyamatosan javuló Red Bull pedig szintén a Ferrari szövetségesévé léphet elő.

  • A Ferrari pénteki tempója meglepte Ricciardót

    A Ferrari pénteki tempója meglepte Ricciardót

    Daniel Ricciardo kissé meglepődve vette tudomásul, hogy a vártakkal ellentétben nem a Mercedes, hanem a Ferrari dominálta a száraz szabadedzést.

    Az első szabadedzést elmosta az eső, de a másodikon már száraz körülmények várták a versenyzőket. A sepangi pálya hosszú egyenesei és gyors kanyarjai az előrejelzések szerint a Mercedesnek kedveztek volna, ennek ellenére az FP2-n Sebastian Vettel iskolázta le a mezőnyt, hat tizedet verve a második helyen végző csapattársára, Kimi Räikkönenre. A Red Bull is erősen kezdte a hétvégét: az esős FP1-et Max Verstappen nyerte meg Daniel Ricciardo előtt, míg az FP2-n a harmadik-negyedik pozíciókat foglalták el több mint nyolctizedes lemaradásban Vettelhez képest. A két Mercedes további héttizedes hátrányban végzett a hatodik és hetedik helyeken, eléjük pedig Fernando Alonso furakodott be a fejlesztésekkel telepakolt McLarennel.

    „A Ferrari erősebbnek tűnt az általunk vártaknál” – vallotta be Ricciardo. „Azt gondoltuk, a Mercedes lesz az élen, mi pedig kissé közelebb leszünk a Ferrarihoz – de úgy fest, a Mercedes belefutott néhány problémába. Megnéztem néhányat Lewis fedélzeti kamerás felvételeiből, és nagyon úgy tűnt, hogy harcolnia kellett az autóval; de akár az is lehet, hogy 80 kg üzemanyaggal mentek! A reggeli nedvesebb körülmények között elég jónak tűntünk, az intereken úgy vélem, jóval gyorsabbak voltunk mindenki másnál – azt nem tudjuk, miért, de elfogadjuk. A délután folyamán a Ferrarihoz viszonyítva már nem voltunk annyira versenyképesek, de a Mercedes is szenvedett kissé.”

    Verstappen egyetértett a csapattársa által felvázolt erősorrenddel, de reméli, a Red Bull ennél közelebb lesz a hétvége további részében.

    „Az autó nem volt rossz” – összegezte a holland. „De meg kell néznünk, hol és miben tudunk előrelépni, mert a Ferrarihoz képest még mindig nem vagyunk elég gyorsak. Azonban bízom benne, hogy holnap közelebb leszünk hozzájuk. Hogy ez elég lesz-e, azt nem tudom; de rossznak semmiképp sem mondanám, nincsenek nagy problémáim az autóval.”

    A vörös sarokban Vettel kissé óvatosabbra vette a figurát, és arra számít, hogy a Mercedes feltekeri majd a tempót szombaton.

    „Örülnék, ha ezt a tempót az egész hétvégén megtarthatnánk, de fogalmam sincs, mi volt a többiek ütemterve” – mondta a német. „Úgy tűnt, mindkét Mercedes szenvedett, reggel és délután egyaránt, de biztos vagyok benne, hogy az időmérőre összeszedik maguk. Voltaképp ma még csak péntek van, amikor játszadozhatsz a beállításokkal és kipróbálhatsz ezt-azt. Az autó az elejétől fogva rendben volt, majd kipróbáltunk néhány dolgot, de a piros zászló miatt sajnos nem tudtuk úgy befejezni az edzést, ahogy szerettük volna, kevesebb kört tudtunk megtenni az ideálisnál. Több mindent szerettünk volna lecsekkolni és válaszokat kapni egyes dolgokra, de összességében tekintve tisztességes napot zártunk.”

  • Verstappen: Daniel nagyon gyors, de én gyorsabb vagyok

    Verstappen: Daniel nagyon gyors, de én gyorsabb vagyok

    Max Verstappen úgy gondolja, hogy ő jobban vezet idén, mint csapattársa, Daniel Ricciardo. Annak ellenére, hogy a sok műszaki hiba miatt a fiatal holland közel 100 ponttal van lemaradva Ricciardotól.

    „Mégis mit tehetnék?” – mondta Max az Auto Motor und Sportnak, a technikai hibákra reagálva. „A szezon pozitív dolgait kell néznem, ami a kvalifikáció. A sebességem megvan. Még a versenyeken is mindig jó pozícióban voltam, mielőtt kiestem.”

    Azt azonban tagadja, hogy a vezetési stílusa lenne az oka annak, hogy esetében sűrűbben adja meg magát a technika, mint ausztrál csapattársa esetében.

    „Az én megközelítésem jó, miért kéne változtatnom? Gyors vagyok. Látható a telemetrián, hogy semmit nem csinálok rosszul, vagy másképp, mint Daniel. Egyszerűen csak vicces, hogy versenynapon a problémák mindig az én autómon jelentkeznek.”

    Verstappen azt is kiemelte, hogy az időmérőkön rendre legyőzi Ricciardót

    „Daniel mindig is jó időmérősként volt számon tartva. Ő nagyon gyors. De én gyorsabb vagyok idén, három, vagy négy tizeddel átlagosan. Ez nagy különbség.”

    Max abban is biztos, hogy ha egy Mercedes vagy Ferrari szintű autó lenne alatta, akkor „100 százalékig biztos”, hogy ő is a bajnoki címért küzdene.

    „Én nagyon magabiztos vagyok. Ahogy őszinte és egyenes is, én nem hazudok. Az egyetlen dolog, amit akarok, az egy győztes autó.”

    2018-ban még biztosan a Red Bull versenyzője marad a holland, utána azonban akár át is igazolhat más csapathoz. És nem titok, hogy a fiatal versenyző nem közömbös sem a Mercedes, sem a Ferrari számára. Egyelőre azonban Verstappen azt állítja, hogy jól érzi magát jelenlegi csapatánál.

    „Alapvetően egyre jobb a hangulat a csapatnál.” – mondja. „A kanyarokban közel vagyunk a többiekhez, de gyakran mi nagyobb leszorítóerővel dolgozunk, hogy kompenzáljuk az erőforrás deficitünket, szóval nehéz pontosan megmondani, hogy hol is kell még fejlődnünk. Minden a jó irányba halad, de a dolgok többsége nem a mi kezünkben van. Az autó az, ami a mi területünk, szóval abból kell a legtöbbet kihoznunk.”

  • Ricciardo „táncától” máris jobb lesz a kedved!

    Ricciardo „táncától” máris jobb lesz a kedved!

    Daniel Ricciardo rendre humoros képekkel és videókkal örvendezteti meg a Forma-1 rajongókat a közösségi oldalakon. Így történt ez most is, mikor zenét kapcsolt, majd „táncolni” kezdett.

    Íme:

    Ha pedig a zenére vagy kíváncsi:

    https://www.youtube.com/watch?v=kaOPoORa4W0

     

  • Ricciardo: Verstappen keményebb csapattárs Vettelnél

    Ricciardo: Verstappen keményebb csapattárs Vettelnél

    Sebastian Vetted rajongói számára talán nem túl hízelgő Daniel Ricciardo legutóbbi nyilatkozata, melyben kijelentette, hogy jelenlegi csapattársát, a néhány nap múlva huszadik életévét betöltő Max Verstappent keményebb ellenfélnek tartja 2014-es kollégájánál, Sebastian Vettelnél.

    Riccardo 2014-ben, Mark Webber visszavonulását követően került a Red Bull nagycsapatához és lett az akkor már négyszeres vikágbajnok csapattársa.

    Ricciardo nem ijedt meg a kihívástól, sőt: ő volt az egyetlen, aki le tudta győzni a domináns Mercedest. Kanadában szerezte pályafutása első futamgyőzelmét, majd a Hungaroringen és Spában is őt intették le elsőként.

    Csapattársával ellentétben Vettel egyszer sem volt képes a dobogó legfelső fokára állni 2014-ben.

    „Nem akarok semmit elvenni Sebtől – ő még mindig egy nagyszerű versenyző -, de úgy gondolom Max az eddigi legkeményebb csapattársam” – mondta Ricciardo.

    „Remélhetőleg Max is ugyanezt mondja rólam” – tette hozzá a brit Channel Four-nak adott nyilatkozatában.

     

  • Múzeumba került Ricciardo első futamgyőztes autója

    Múzeumba került Ricciardo első futamgyőztes autója

    Daniel Ricciardo elajándékozta a számára oly kedves Red Bull RB10-es modelljét a Perth-i Motor Museum of W.A.-nak.

    Az ausztrál pilóta három évvel ezelőtt ezzel az autóval szerezte meg pályafutása első nagydíj győzelmét a száguldó cirkuszban, és az év végén a négyszeres világbajnok csapattársát is megelőzve a bajnoki pontverseny harmadik helyén zárt.

    Ricciardo a Szingapúri Nagydíj után egyből szülővárosába Perth-be utazott, hogy jelen legyen a bemutatón.

    „Ez az év áttörés volt a pályafutásomban, emiatt jó pár szívességet kérhettem a csapattól. Az egyik az ez volt, megkértem a csapatot, hogy adják oda nekem ezt az autót, hogy ennek a múzeumnak tudjam adni. Örömmel tettek eleget ennek a kérésemnek. Ebben is egy Renault motor van, és nem hiszem, hogy sok helyen van ilyen kiállítási darab. Eddig a Red Bull gyárában volt, de én haza szerettem volna hozni. Sokkal tartozom Perth-nek és az egész nyugat-ausztráliai régiónak. Ez nem egy replika, ez nem hamis. Ez az igazi autó, ami az én valóságomat tükrözi, és remélem, hogy ezzel sok álmot el tudok indítani a beteljesülés útján.” – mondta Ricciardo az eseményen.

    https://twitter.com/7NewsPerth/status/910454777133146113