Címke: Daniel Ricciardo

  • Verstappen nem akar elsőszámú lenni a csapatnál

    Verstappen nem akar elsőszámú lenni a csapatnál

    Max Verstappen, saját elmondása szerint nem akar a Red Bull „elsőszámú” versenyzője lenni.

    A holland versenyző 2020-ig hosszabbított az energiaitalos csapattal, Daniel Ricciardo azonban még kivárásra játszik. Sokak szerint ezzel azt kockáztatja, hogy a jövőben Verstappen köré épül majd a csapat. Bár az ausztrál nem így látja ezt.

    „Max szerződése számomra semmit nem változtatott meg.” – mondta Ricciardo a Speed Week-nek. „És addig, amíg nem érzem magam hátrányos helyzetben, addig ez rendben is van számomra. Nem akarok gyanút érezni a fejemben, ha nem muszáj. Értem a marketingértékét annak, hogy a Red Bull szeretné, ha Verstappen lenne a legfiatalabb világbajnok, de ezt nem tekintem akadálynak számomra.”

    A 20 éves Verstappen pedig maga is azt mondja, hogy neki semmi problémája nincs az egyenlő feltételekkel.

    „Én úgy látom, hogy egyforma felszerelést kapunk és egyforma munka folyik mindkét garázsban.” – mondta Verstappen. „Nem akarok elsőszámú lenni, mert ugyanazzal az autóval kell legyőznöm a csapattársamat. És ez még kielégítőbb is így.”

  • Ricciardo élvezi, hogy most először maga dönthet sorsáról

    Ricciardo élvezi, hogy most először maga dönthet sorsáról

    Daniel Ricciardo azt állítja, hogy vannak még kijátszatlan kártyái, esetleges Red Bullos szerződéshosszabbítása ügyében.

    Csapattársa, Max Verstappen már aláírt 2020 végéig, Ricciardo azonban még nem hosszabbított. Az ausztrál versenyző a következő versenyig várni szeretne a döntéssel, hogy lássa, hogy is alakul a Red Bull teljesítménye.

    Ez lesz ráadásul az első alkalom (egészen azóta, hogy formula autózni kezdett), hogy Ricciardo szabadon tárgyalhat új szerződésről, nem pedig a Red Bull mondja ki a végső döntést karrierjével kapcsolatban,

    „Nem fogok változtatni a (menedzsment) struktúrámon.” – mondta az ausztrál. „Sosem volt túl nagy csapat körülöttem. Van egy ügyvédem, aki segít az ilyen dolgokban.”

    „Mivel a következő év végén kifut a szerződésem, tartogatok még pár ütőkártyát, nem is gondolom, hogy kapkodnom kéne, de ha Christian (Horner) és Helmut (Marko) jelzi, hogy szeretnének marasztalni, szívesen meghallgatom őket. Jobb ez, mintha azt mondanák, hogy ‘alig várjuk, hogy Ricciardo távozzon’. Ez az első alkalom, hogy ilyen helyzetben vagyunk, szóval a lehető legtöbbet akarom kihozni belőle. Továbbra is tisztelettel akarok lenni irányukba. Nyitott vagyok arra, hogy tárgyaljunk, nincsenek titkaim. Nyilván van ráhatásom a tárgyalások pénzügyi részére is, de elsősorban a teljesítményt tartom szem előtt. Még mindig elég versenyképes vagyok ahhoz, hogy találhassak egy gyorsabb autót, és nem a nagyobb pénz után megyek, én nem a karrierem végén tartok.”

    Horner szerint a Red Bull készen áll arra, hogy 2018 elejéig várjon Ricciardo döntésére, ha az azt jelentheti, hogy meg tudják őt tartani. Ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy az idei szezon után szabadon tárgyalhat bárkivel, és a Red Bull nem akadályozhatja meg, hogy máshova igazoljon, ha úgy határoz.

    Ricciardo szerint döntéshozásának részét képezi az is, hogy „minőségi” csapattársat akar. Többször utalt már rá, hogy szívesen lenne Lewis Hamilton csapattársa, hogy azonos autóban mérhesse össze erejét vele, de azt sem bánná, hogy ha korábbi csapattársával, Sebastian Vettellel kerülne újra össze.

    „Ez nem csak a magam megmérettetéséről szól, hanem arról is, hogy szerintem fontos, hogy az embernek folyamatosan legyen lehetősége tanulni.” – mondta Ricciardo.

  • Büntetést kap Ricciardo és a két Toro

    Büntetést kap Ricciardo és a két Toro

    Miután a Renault átvette a Honda szerepét elfüstölések terén, nem meglepő a hír, miszerint Daniel Ricciardo, illetve Pierre Gasly és Brendon Hartley is motorcserés rajtbüntetés tudatában készülhet a Brazil Nagydíjra.

    Az interlagosi hétvége pénteki napjára mindhárom érintett pilóta új MGU-H-val, és ennek értelmében +10 rajthellyel gazdagodott. Ricciardo emellett friss akkumulátort és vezérelektronikát is kapott, de mivel ezek még a szabályok által előírt négy elemen belül vannak (pontosabban a negyedikek), a cseréjük megtorlatlanul marad. A tíz hely még egyik versenyző esetében sem végleges; mivel a Renault igyekszik minimalizálni az egyes alkatrészek által futott kilométerszámot, könnyen megeshet, hogy a szombati nap folyamán további cserékről hallhatunk híreket. Minderre Hartley tűnik a legesélyesebbnek, a 28-as számú Toro Rosso ugyanis látványos (mondhatni retro) füstcsóvát húzva két kört követően megadta magát az első szabadedzésen, a füst pedig általában nem egészséges erőforrást feltételez. Ami a másik Red Bullt illeti, Christian Horner csapatfőnök szerint Max Verstappen motorja a jelenlegi konfigurációban kihúzza a hátralévő két futamot.

     

  • Horner szerint a Red Bull versenyzői komoly kihívói lesznek Hamiltonnak 2018-ban

    Horner szerint a Red Bull versenyzői komoly kihívói lesznek Hamiltonnak 2018-ban

    A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner arra számít, hogy versenyzői, Max Verstappen és Daniel Ricciardo jövőre a bajnoki címért csatázhatnak majd. Erre akár idén is lehetőségük lett volna, ha nem lettek volna komoly megbízhatósági gondjaik.

    „Ha megfogadjuk a leckéket, melyeket az RB13 kapcsán tanultunk, és átültethetjük az RB14-be, és megbízhatóbbak leszünk, akkor nem látok okot arra, ne tudnák megnehezíteni Lewis és Sebastian dolgát.” – vélekedik Horner.

    „Nyilvánvalóan okkal van az élen (Hamilton).” – mondta Horner a Sky Sportsnak. „Remélhetőleg még marad pár évig.”

    „Sebastian zsinórban négyet nyert (bajnoki címet) velünk, és még csak 30 éves. Lewis még most szerezte meg a negyediket és 30-as éveinek elején jár, és utalt is rá, hogy többet akar.”

    „Szerintem Max, Daniel és Seb is olyan versenyző, aki képes a kerék a kerék elleni küzdelemre. Max csak 20 éves. Szerintem versenyképes autót tudunk neki adni, ő abszolút egy várakozó bajnok. A nagy versenyzők esetében tapasztalható, hogy a nagy pillanatokban kiemelkedőt nyújtanak. Max pedig pont ilyen.”

    „Nagyon biztos vagyok a versenyzőink képességeiben. Ha megfelelő játékszereket adunk nekik, vállvetve indulhatnak ‘csatába’ Hamilton ellen, és remélhetőleg szép csatát láthatunk; nagyszerű lenne a sportnak.”

  • A magaslati levegő adott szárnyakat a Red Bullnak

    A magaslati levegő adott szárnyakat a Red Bullnak

    A Red Bull szerint a mexikóvárosi ritkásabb levegő miatt a motorok közti különbségek jelentősen csökkentek, Max Verstappen domináns győzelme pedig ennek köszönhető.

    A Mexikói Nagydíjnak otthont adó Hermanos Rodríguez-pálya 2200 méteres tengerszintfeletti magassága különleges kihívást jelent a csapatok számára, a ritka levegő miatt pedig a különféle erőforrások közötti teljesítménybeli különbségek szinte eltűntek. Verstappen ennek apropóján kis híján megszerezte a pole pozíciót, az első kanyarba érve azonban átvette a vezetést Sebastian Vetteltől, amelyet utána egyszer sem adott ki a kezéből. Aerodinamikailag sosem volt kérdéses az RB13 fölénye, Mexikóban viszont nem volt érezhető a Renault hátránya (már amikor működött).

    „Az történt, hogy a motorok jóval visszafogottabb szerepköre kényszerültek” – magyarázta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „Az egész szezon során most tűntünk legversenyképesebbnek az egyeneseket illetően. Nagyon közel kerültünk a pole pozícióhoz, az időmérős motorbeállításunk pedig megegyezik a versenybeállítással, így a versenytempónk is remek volt. Ahogy azt az elmúlt évek során megfigyelhettük, a magaslati helyszín közelebb hozza egymáshoz a vetélytársakat. Figyelembe véve, hogy leköröztük Lewist és kis híján Sebastiant is, vitán felül áll, hogy kiváló formában voltunk.”

    Egyetlen aprócska bökkenő ködösíthette el a Red Bull felhőtlen ünneplését: Daniel Ricciardo kiesése. Az ausztrál autójában motort cseréltek a verseny megelőzően, így a büntetések kiszabása után a 16. helyről rajtolt, és noha remek rajtjának köszönhetően a hetedik helyig előrekecmergett, a futam ötödik körében a friss MGU-H megadta magát.

    „Daniel szerintem harmadik is lehetett volna” – spekulált Horner. „Közvetlenül Kimi mögött volt, versenyképesnek tűnt, és úgy vélem, még Bottas dolgát is megnehezíthette volna a második helyen. Nagy kár, hogy nem tudtunk mindkét autóval célba érni; de Danielnek az év korábbi szakaszában volt a szerencsés periódusa, és ahogy azt már emlegettem korábban is, a szerencse hosszú távon mindig kiegyenlítődik.”

  • Sainz a Red Bull biztonsági tartalékja, ha lelépne Ricciardo

    Sainz a Red Bull biztonsági tartalékja, ha lelépne Ricciardo

    Christian Horner szerint Carlos Sainz a csapata biztonsági tartalékja arra az esetre, ha jövő év végén Daniel Ricciardo eligazolna Milton Keynesből. Max Verstappen 2020-ig elkötelezte magát az energiaitalosokkal, az ausztrálnak azonban nem kell annyira sietnie hogy döntsön a jövőjéről, és elárulta, hogy nézegeti, már a lehetőségeket 2018 utánra.

    Paddock pletykák szerint Ricciardo egyike a Mercedes kiszemeltjeinek, és már folyik is az udvarlás, hiszen Lewis Hamilton is elárulta, hogy különleges lenne Ricciardot a Mercedesnél tudni, és az ausztrál is elmondta, hogy egyenlő feltételek mellett szívesen megmérkőzne a négyszeres világbajnokkal a csapattársaként. Ricciardo ezen helyzete miatt döntött úgy a Red Bull, hogy csak kölcsönadja Sainzot a Renaultnak, mint inkább elengedjék a Red Bull kötelékéből. A Reutersnak ennyit mondott Horner:
    „Ezen körülmények miatt adtuk csak kölcsön Carlost, kell egy biztonsági tartalék, ugyanakkor a célunk az, hogy a jelenlegi párost megtartsuk. Ricciardo 28 évesen hamarosan el kell hogy döntse, hogy merre tovább, és ez egy fontos döntés lesz neki. Biztos vagyok benne, hogy jól át fogja gondolni, és a megfelelő lépést fogja megtenni. Pontosan tudja, hogy mennyire nagyra tartjuk, beszéltem is vele, a csapatnál tartanánk. Ha el kell telnie ezért még fél évnek, ám legyen.”

  • Verstappen 2018-as elemeket is tesztelt

    Verstappen 2018-as elemeket is tesztelt

    Max Verstappen elmondása szerint, már a jövő évre szánt fejlesztéseket tesztelte, ezért volt némileg kiszámíthatatlan az autója.

    A holland mindössze 16 kört teljesített a (péntek) reggeli tréningen, szemben Bottas 42 körével. Az első edzés tehát nem sikerült igazán jól a Red Bull pilótájának, akinek autójára számos jövő évi elemet felraktak. Emiatt a beállításokkal sem tudott igazán zöld ágra vergődni, ami némileg meg is látszott a (péntek) délutáni edzésen, amikor már a futamra kezdték belőni az autót.

    „Kipróbáltunk pár új dolgot az autón és variáltuk a beállításokat, amivel természetesen némi időt veszítettünk.”- mondta Verstappen. „Elég nehéz belőni az autót úgy, hogy tele van új elemekkel. A második edzésen igyekeztem megtalálni a megfelelő egyensúlyt, de hiányzott az első edzésen kárba veszett idő, így nehéz dolgunk volt. Nem voltam elégedett a kocsi viselkedésével, de így is a harmadik helyen végeztünk, ami azért nem rossz.”

    Verstappen (péntek) délutáni programjának egy motorhiba vetett véget idő előtt, bár hangsúlyozta, hogy egy régebbi egységről volt szó.

    Csapattársa Daniel Ricciardo volt a második edzés győztese, aki 0,131 ezreddel előzte meg Lewis Hamiltont. Az ausztrál elmondása szerint maradt még az autóban idő, amit a harmadik szabadedzésen elő kell hozni a kocsiból.

    „Mindig jó érzés a tabella élén lenni, ez egy jó dolog, de a földön kell maradnunk.”- mondta Ricciardo. „A versenytempónkban még maradt idő, az időmérős szimulációkkal viszont elégedettek vagyunk, alacsony üzemanyagszinttel remek volt a tempónk. Tudjuk, hogy a Mercedes szombatra mindig talál több tizedet is, így nekünk is szükségünk lesz további fejlődésre, ha lépést akarunk tartani velük, de ez nem volt egy rossz péntek.”

    A második tréningen az első hat helyezett fél másodpercen belül volt egymáshoz képest Ricciardo szerint ez mostanában már tendencia.

    „Igen, elég közel vagyunk egymáshoz az utóbbi versenyeken, ami szerintem így is fog maradni az év hátralévő részében.”

     

  • Hamilton szívesen lenne Ricciardo csapattársa

    Hamilton szívesen lenne Ricciardo csapattársa

    Max Verstappennel már hosszabbított szerződést a Red Bull 2018 utánra, Daniel Ricciardoval azonban még nem. És jó ideig valóban nem is fog, sőt esélyes, hogy Ricciardo sem nagyon szeretné ezt, mivel már többször is hangoztatta, hogy talán a Mercedeshez, vagy a Ferrarihoz igazolna.

    Az ausztrál versenyző azt is kiemelte, hogy nagyon szeretne egy csapatban versenyezni Lewis Hamiltonnal, hogy azonos autóban ülve hívhassa őt ki. Hamilton pedig szimpatizál is ezzel az elképzeléssel.

    „Daniel egy fantasztikus versenyző, kiváltság lenne ellene versenyezni.” – mondta a bajnokság éllovasa a Motorsport.comnak. „Ő egy nagyszerű karakter, mindig pozitivitást visz a csapatába. Szerintem ez érdekes és klassz, és bóknak veszem, ha valaki azt mondja, hogy ellenem szeretne versenyezni.”

    Hamilton azonban úgy véli, hogy ő már volt egy csapatban azzal, aki a legjobb versenyző, illetve ellenfél a mezőnyben.

    „Én úgy érzem, versenyeztem már a legjobb ellen, személyes véleményem szerint ez Fernando (Alonso). Most is nagyszerű versenyzőnk van Valtteri személyében, és élvezem a vele való versenyzést. Nagyon sok remek versenyző van itt, aki ellen szívesen versenyeznék.”

  • Miért nem tudott Ricciardo a friss motorról?

    Miért nem tudott Ricciardo a friss motorról?

    A Red Bull kézzel-lábbal tiltakozik a vád ellen, miszerint direkt elrejtették Daniel Ricciardo elől a fejlesztett Renault-motor jelenlétét, amelyet egyedül Max Verstappen kapott meg Austinban.

    Az Amerikai Nagydíjra a Renault, már 2018-ra készülve, három új motorral érkezett, amelyeket három csapata között osztott ki. A Red Bullnál Verstappenre esett a kísérleti nyúl szerepe, ám a tetemes rajtbüntetésért cserébe a motorfejlesztések a becslések szerint két tizedet faragtak köridejéből. Ricciardo azonban úgy tűnt, nem tudott csapattársa teljesítményelőnyéről, az időmérőt követően ugyanis először értetlenül reagált a fejlesztett motor fontosságát firtató kérdésekre. Verstappen frissen bejelentett szerződéshosszabbításával karöltve mindez elegendő alapot szolgáltatott egy összeesküvési elmélethez, miszerint a Red Bull Verstappent favorizálja az ausztrállal szemben – a csapat viszont egyszerűen azért nem tartotta érdemesnek megemlíteni az új specifikációt, mivel az nem járt jelentősebb teljesítményelőnnyel.

    „Nagyon nehéz pontosan megmérni, mekkora is a különbség a két motor között” – magyarázta Christian Horner csapatfőnök. „Annyira marginális a különbség (az üzemanyagátfolyás-mérőről van szó), hogy az már szinte irreleváns. A Renault minden csapat számára csak egyetlen motorral szolgált, Maxnak pedig eleve cserélnie kellett volna, logikusnak tűnt tehát, hogy az ő autójába szereljük be az új erőforrást és letöltsük a rajtbüntetést. Ami Danielt illeti, a szándék az volt – és még mindig az –, hogy büntetések és cserék nélkül letudjuk a szezon hátralévő felét.”

    Azt mondják, a szándék a fontos, Ricciardónak pedig ennyivel meg is kell elégednie, ugyanis valószínűleg mégiscsak motort kell cserélnie Mexikóra: az ausztrálnak dobogós pozícióból kellett olajszivárgási problémák miatt feladnia az Amerikai Nagydíjat.

    „Daniel motorjából elkezdett kifolyni az olaj, utána pedig aktiválódott a biztonsági üzemmód” – folytatta Horner. „Remélem, a motor még menthető. Nagy kár volt, mivel komoly csatában volt Valtterivel és nagyon versenyképesnek tűnt a futam elején. Kétségtelenül a dobogón végzett volna.”

  • Horner figyelmeztette Ricciardot

    Horner figyelmeztette Ricciardot

    A Red Bull csapatfőnöke szerint pilótájuk csak második számú versenyző lehetne a Ferrarinál vagy a Mercedesnél.

    Pár napja jelentették be Max Verstappen szerződéshosszabbítását, amely után egyből elkezdődtek a találgatások, vajon csapattársa marad-e, esetleg pár éven belül a Ferrarihoz, vagy a Mercedeshez igazol.

    Ricciardo szerint még nagyon korai erről témáról beszélni, Christian Horner azonban hosszabban kifejtette véleményét.

    „A legfontosabb számunkra, hogy megtartsuk a versenyzőinket.” – fogalmazott a Sky F1-nek. „Itt egyenlő esélyekkel tudnak harcba szállni a bajnoki címért. Ha elmegy a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez, egy második számú pilóta lesz.”

    „Daniel tudja, hogy meg szeretnénk őt tartani. A Forma-1 legjobb pilótapárosa a miénk. Sőt, a valaha volt legjobb páros a Red Bull csapatában a jelenlegi. A csapatmunka, és a tisztelet, amely a két versenyző között megvan, példamutató.”