Címke: Daniel Ricciardo

  • Ricciardo nem akar „nagykutyát” játszani

    Ricciardo nem akar „nagykutyát” játszani

    Daniel Ricciado elmondása szerint nem fogja túl sokáig várakoztatni a Red Bullt azzal kapcsolatban, hogy meghosszabbítja-e a szerződését 2018 utánra.

    Nem sok más hely jöhet szóba az ausztrál számára, de az egyik ilyen Valtteri Bottas Mercedeses ülése, ha a finn nem teljesítene elég jól idén.

    Ricciardo tisztában van vele, hogy erős tárgyalási pozícióban van, nem akarja, hogy túl sokáig tartson a bizonytalanság időszaka.

    „Nem akarok úgy viselkedni, mintha valami nagykutya lennék, aki visszatartja a lapjait, hogy mindenki rám figyeljen és az én hívásomra várjon.” – mondta Ricciardo a Racer magazinnak. „Röviden már beszéltem a Red Bullal a szezon vége óta és ők sem adtak ultimátumot nekem, nem tettek elém szerződést, és nem mondták hogy írjam alá, vagy továbblépnek. Kedvesek voltak és időt adtak nekem, megértik, hogy még meg akarom várni, hogy alakulnak a tesztek és az első egy-két verseny.”

    Jelenlegi csapattársa, Max Verstappen azonban már tavaly meghosszabbította szerződését 2020-ig.

    „Az egyetlen oka annak, hogy sok kérdésem volta a szerződést kapcsán az az, hogy Max már aláírt, ha még nem tette volna, szerintem nem lett volna ennyi kérdésem.” – mondta az ausztrál. „Egy évvel korábban (2019 előtt) még túl korai (a döntés), de októberre hagyni meg túl késő lenne. Legyen március vége, április eleje, legyünk túl pár versenyen, hogy kicsit előrébb járjunk.”

    Korábban Ricciardo hangoztatta is, hogy szívesen lenne Lewis Hamilton csapattársa, hogy csapattársként mérkőzhessen meg vele, így tudna magának igazán bizonyítani.

    „Sosem érdekelt különösebben, hogy milyen csapattársam van. Ezért talán hazugnak tartanak az emberek, de gyors csapattársat akarok. Két okból gondolom így, egyrészt mert így többet tudok kihozni magamból, és mindig reálisabban lehet látni, hogy hol is állsz. Azért vagyok ebben a sportban, hogy úgy nyerjek, hogy legyőztem a legjobbat, nem pedig úgy, hogy szerencsém volt.”

    „Ha bajnoki címet nyerek, tudni akarom, hogy én voltam a legjobb abban az évben és a legjobbak legjobbja voltam. Határozottan jó Max mellett lennem, de szívesen lennék Lewis mellett is bizonyos szempontból, függetlenül a csapat helyzetétől. Mókás lenne.”

  • Jobb, ha Ricciardo Verstappenre koncentrál

    Jobb, ha Ricciardo Verstappenre koncentrál

    Az ausztrál Mark Webber úgy véli, hogy honfitársa, Daniel Ricciardo jobban teszi, ha arra koncentrál, hogy csapattársát, Max Verstappent legyőzze.

    A 28 éves Ricciardo Red Bullos szerződése ez év végén lejár, de az ausztrál elkötelezett marad a csapat mellett mindaddig, míg versenyképes autót kap tőlük. Ugyanakkor a pletykák szerint pályázik Valtteri Bottas Mercedeses helyére. Webber szerint azonban mindenekelőtt arra kell fókuszálnia, hogy jelenlegi csapattársát legyőzze.

    „A legjobb dolog, amit tehet, az az, hogy legyőzi Max-ot, ezt ő is tudja, és minden tőle telhetőt meg fog tenni ezért.” – mondta Webber. „Meg akarja próbálni a legtöbbet kihozni a következő öt-hat hónapbók, aztán megvizsgálja a lehetőségeit. Szerintem a Mercedesnek sem sietős a döntés, figyelik hogy teljesít Valtteri, talán Kanadáig.”

    Webber hozzáteszi, hogy ha a Red Bul győztes autót tud adni Ricciardonak, a versenyző minden bizonnyal a csapattal marad, akkor rossz döntés lenne a váltás.

    „Ha legyőzi Max-ot és a Red Bull újra szárnyalni fog, akkor miért menne el? Elvégre nem hiszem, hogy Danielt túlzottan érdekelné, milyen színű autóban ül. Ő csak nyerni akar. Ezért a célért dolgozik, és nehéz folyamatosan nyerni. Nem adják könnyen.”

    „Abszolút képes rá, de olyan helyzetben kell látnia magát, melyben lehetősége is lehet rá.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner korábban utalt rá, hogy szeretné Verstappen köré szervezni a csapatot, Webber szerint azonban Ricciardo épp olyan fontos a csapatnak, mint a 20 éves csapattársa.

    „A Red Bull azt a srácot támogatja majd, aki vezet a bajnokságban és elvégzi a feladatát.” – mondta az Ausztrál. „Őszintén szólva szerintem Daniel még mindig nagyszerű formában van. Mert Red Bull termék. Nem hiszem, hogy Helmut (Marko) csalódott lenne, ha Daniel világbajnok lenne, de Max-ot is nagyon szereti. Mindketten a kedvencei.”

  • Ricciardo: Verstappen az első csapattárs, aki kihívások elé állít

    Ricciardo: Verstappen az első csapattárs, aki kihívások elé állít

    Azóta alkotnak párost a Red Bullnál, mióta Verstappent a Toro Rosso-tól elengedték a 2016-os Spanyol Nagydíjra, amit az új csapatában a holland meg is nyert. Ricciardo csapattársa korábban Sebastian Vettel volt, akit 2014-ben legyőzött a bajnoki összetettben, ahogy Danyiil Kvjat, Jean-Eric Vergne, Narain Karthikeyan és Vitantonio Liuzzi sem bizonyult jobbnak az ausztrálnál a HRT-nél, Toro Rosso-nál, vagy a Red Bullnál.

    Ricciardo úgy érzi, hogy egyik pilóta sem jelentett akkora kihívást, mint Max Verstappen:
    „Nem mondanám, hogy a múltban könnyebb dolgom volt, de azt hiszem, hogy ő az első versenyző, aki kihívást jelent nekem. Régen megcsináltam egy nagy sebességű kanyart úgy, hogy teljes gázzal toltam neki, és nem hittem volna azt, hogy van, aki ezt utánam fogja csinálni. Max legalább odatenné magát, és megpróbálná. Sokkal egyszerűbben elsajátít dolgokat, mint más srácok.”

    Ricciardo a két eddigi közös szezonjuk alatt legyőzte Verstappent a bajnokságban. 2017-ben azonban Verstappen már két győzelmet szerzett, míg Ricciardo csak egyet, valamint időmérőn jobban teljesített 13-7 arányban, és amikor mindkét autó célba ért, akkor is ötször Verstappen, kétszer Ricciardo volt előrébb.

    Az ausztrál úgy érzi, hogy 2016-ban egyértelműen előnyben volt a versenyeken, ha összehasonlítjuk kettejük eredményeit, voltak ugyan remek versenyei Verstappennek, de időmérőn és a legtöbb vasárnapi versenyen ő volt a jobb. Szerinte tavaly Verstappen időmérős teljesítménye feljavult, ugyanakkor a versenysebességüket már nehezebb megítélni. Komoly házon belüli meccsre számít Ricciardo 2018-ban:
    „Ha szétszednénk a versenyeinket, egész sok jó versenyünk lenne. Az ő versenyei amikor jól néztek ki, az azért volt, mert akkor épp az enyémek meg nem. Tudom, ha kicsit is hibáztam a múltban, akkor is lehet, hogy jobb helyre tudtam kvalifikálni magam. Ha most hibázok, akkor ő máris elöl van. Ez igaz fordítva is, ha ő nem tud összerakni egy tökéletes kört, akkor én vagyok elöl. Ezért is állítom azt, hogy jó csapattárs. Mindketten emeltünk a magunk játékának a szintjén. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy összetűzzünk, mert akkor legyőznek minket.”

  • Humorban gazdag szülinapja volt Jenson Buttonnak

    Humorban gazdag szülinapja volt Jenson Buttonnak

    Jenson Button maga is meglepődött 38. születésnapjára kapott tortáján. A saját, 24 éves arcképével. Leginkább azonban az lepte meg, hogy milyen kiváló minőségben lett a kép felnagyítva és ráhelyezve a tortára. 😀 Persze azt is megjegyezte, hogy milyen sok haja volt még akkor. 😀

    Láthatunk pár pillanatképet is a szülinapi, ’90-es évek buliból, majd egy kis havas-autós kirándulásnak lehetünk szemtanúi. Ezt követően a születésnapozás gokartozással, és Ricky Bobbyval, izé… Daniel Ricciardoval folytatódott.

    A videó végén láthatjuk teljes egészében azt a jelenetet, mikor Jenson autogramot kér Ricciardotól, aki természetesen eljátssza, hogy fogalma sincs, hogyan kell leírni korábbi versenytársa nevét.

    https://www.youtube.com/watch?v=qJluz0JN7oQ&t=0s

     

  • Nem találjátok ki, hogy ki kért autogramot Ricciardotól!

    Nem találjátok ki, hogy ki kért autogramot Ricciardotól!

    Daniel Ricciardo a minap a fontanai gokartpályán múlatta az időt, saját nevével fémjelzett gokarttal. Volt ott azonban más F1-ből ismert karakter is, Jenson Button, aki maga is „sorba állt” az ausztrál versenyzőnél autogramért. Egy nap még sokat érhet az az aláírás. 😀

    https://www.instagram.com/p/BeRxGUblqAN/?taken-by=jensonbutton_22

  • Horner megnyugtatta Ricciardot: Verstappen nem lesz kivételezett

    Horner megnyugtatta Ricciardot: Verstappen nem lesz kivételezett

    Daniel Ricciardo nemrégiben elmondta, hogy beszélt Christian Horner csapatfőnökkel, aki megnyugtatta őt, hogy senkivel sem fognak kivételezni csapaton belül.

    Nemrégiben 2020 végéig meghosszabbította a szerződését a csapattal Max Verstappen, akiről azt mondta akkor Horner, hogy ha náluk marad, akkor köré fogja építeni a csapatot. A szezon utolsó részében pedig a holland fiatal hamarabb kapta meg a fejlesztett Renault erőforrást, mint csapattársa. Emiatt sokan arra következtettek, hogy Verstappennel kivételeznek a csapatnál, de most maga Ricciardo igyekezett megcáfolni ezen feltételezéseket.

    „Nem ez az, amit hallani szeretnétek.” – tolmácsolta főnöke szavait Ricciardo.

    „Ezzel ugyan nem találkoztam a sajtóban akkor, de később belebotlottam Christian szavaiba. Ez azért volt, mert később oda jött hozzám, és tisztázta a kijelentését. Elmondta, hogy nem ragadtak ki egy kis részletet a szövegkörnyezetből, de nem is azt akarta, hogy így jöjjön le, ne gondoljak semmi ilyesmire, mindkettőnket ugyanúgy kezelnek.”

    „Max a szezon végén megkapta a friss erőforrást, de ezen kívül más különbség nem volt köztünk. Ezzel viszont nem volt problémám, de ha lett volna, azt is megbeszéltük volna.” – folytatta az ausztrál.

    Ezután arról kérdezték, hogy szerinte a Red Bull 2018-ban tud-e olyan autót építeni, amivel harcban lehet a bajnoki címért.

    „Igen, ebben száz százalékig biztos vagyok.”

    Ricciardo elfogadta Horner magyarázatát és a legjobbját akarja nyújtani, függetlenül Verstappentől.

    „Ha a motor egy tizeddel gyorsabb, a belső énem azt fogja sugallani, hogy akkor nekem kettővel jobbnak kell lennem nála. Ha elég jó vagyok, akkor le tudom őt győzni. Magabiztos vagyok. Ha előtte akarok végezni, akkor többször kell jobban teljesítenem. 2017-ben a vasárnapjaim nagyon jók voltak. A bennem lévő versenyző nagyon magabiztos és határozott.”

    Ricciardo szerződése az idei év végéig szól, és azért nem hosszabbított még a csapattal, mert a Mercedes vagy a Ferrari ajánlatára vár, de Christian Horner már elmondta, hogy szeretné őt is hosszabb távra megtartani.

     

  • Verstappen és Ricciardo már elkezdték a versenyzést!

    Verstappen és Ricciardo már elkezdték a versenyzést!

    A Red Bull Racing versenyzői, Daniel Ricciardo és a Max Verstappen már nem győzik kivárni, hogy elkezdődjön a 2018-as Forma-1-es szezon. Nem tudnak meglenni versengés nélkül, így hát Razor Crazy Cartba pattantak és őrült versenyzésbe kezdtek a csapat főhadiszállásán. Persze erről videó is készült, és a srácok száguldása közben egyfajta körutat is tehetünk a Red Bull birodalmában. 🙂

  • Mansell szerint 2018-ban is Hamilton lesz a világbajnok

    Mansell szerint 2018-ban is Hamilton lesz a világbajnok

    Az 1992-es F1 világbajnok, Nigel Mansell szerint Lewis Hamilton a legesélyesebb arra, hogy újra megnyerje a bajnoki címet. Honfitársa a 2017-es Mexikói Nagydíjon szerezte meg a negyedik világbajnoki címét, miután sikerült legyőznie a Ferraris Sebastian Vettelt.

    2018-ban immáron a hatodik évét tölti Hamilton a Mercedesnél, miután csatlakozott a német istállóhoz 2013-ban. Azóta három bajnoki címet szerzett az Ezüstnyilakkal, akik 2014 óta legyőzhetetleneknek bizonyulnak. Mansell szerint 2018-ban is a brit a favorit:
    „Lewis erőssége a Mercedes csapat. Páratlan a Forma-1-ben az, amilyen kapacitása van a Mercedesnek, és amilyen mélyére látnak a dolgoknak. Idén pár további csapat is beleszólhat a dologba, de nekem Lewis a favorit, hogy megszerzi 2018-ban is a bajnoki címet.”

    A Red Bullnak csalódást keltő éve volt a 2017-es, pedig sokan rájuk fogadtak, hogy megszorongathatják a Mercedest az aerodinamikai szabályváltozások miatt. Mansell szerint erősebbek lesznek idén az energiaitalosok, és szerinte beleszólhatnak majd a bajnoki harcba is:
    „Remélem, hogy Sebastian Vettel is túllendül a 2017-es évén, és akkor egy abszolút fantasztikus idényünk lehet. A Red Bull is izgalmas lehet. Daniel Ricciardo egy csodálatos versenyző, és Max Verstappen is készen állhat arra, hogy megnyerje az első világbajnoki címét.”

  • Ricciardo: Verstappen már sokkal érettebb

    Ricciardo: Verstappen már sokkal érettebb

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy Red Bullos csapattársa, Max Verstappen már sokkal érettebb, és jobban tiszteli riválisait, mint korábban.

    Ricciardo 2017-ben 32 ponttal végzett Verstappen előtt, bár utóbbinak több jutott a műszaki hibákból.

    A két versenyző a Magyar Nagydíjon ütközött is, ekkor Ricciardo amatőrnek nevezte Verstappen manőverét, bár később rendezték az esetet egymás között.

    „A budapesti eset amolyan teszt volt.” – mondta Ricciardo az Autosportnak. „Szerencsére utána jól kezelte a dolgot és elnézést kért, tette, amit tennie kellett. Szóval én úgy érzem, hogy tiszteljük egymást. Max sokkal érettebb idén (2017) a pályán és a pályán kívül is. A pályán sokkal érzékenyebb. Sokkal kevésbé volt most ellenőrzés alatt, mint korábban. Szerintem a versenyzőtársakat is jobban tiszteli most.”

    Az ausztrál versenyző azt is hozzátette, hogy igazából nincs baja a Verstappenes kerék a kerék ellen csatákkal.

    „Ha úgy adódik, megtaláljuk a módját, hogy megoldjuk a helyzetet, de szerintem az ilyen eset kellemes probléma. Jobb, ha van egy kis súrlódás, mintha nincs és csak a hatodik helyért küzdünk.”

    Jelenleg igazán jó Ricciardo és Verstappen kapcsolata, gyakran hülyülnek együtt, ez a jó viszony azonban lehet, hogy megváltozna, ha mindketten a bajnoki címért küzdenének.

    „Nem hiszem, hogy odáig fajulna, mint Lewis (Hamilton) és Nico (Rosberg) esetében.” – vélekedik Ricciardo. „Az övék elég speciális eset volt. Csak akkor tudnánk eddig jutni, ha már nem tisztelnénk egymást. Ami versenyeket megnyert, azokon ő volt a jobb versenyző, elismerem. Ha azt kezdeném mondogatni, hogy ez azért van, mert mondjuk a csapat neki adja a jobb motort, azzal csak generálnám a problémát. Ha az ember őszinte magához, akkor elismeri, ha a másik jobb, és megtalálja a módját, hogy legközelebb ne így legyen.”

  • Daniel Ricciardo titkos élete: léggitár, ejtőernyőzés, satöbbi

    Daniel Ricciardo titkos élete: léggitár, ejtőernyőzés, satöbbi

    A Red Bull pilótája, Daniel Ricciardo az egyik legközvetlenebb és legizgalmasabb figura a rajtrácson, de ez közel sem jelenti azt, hogy mindent tudtok az ausztrálról. Sőt, nagyon is keveset tudtatok… eddig.

    – Amikor nem Forma-1-es autót vezetsz, akkor mi a kedvenc elfoglaltságod?
    – Az élő zene. Rendszeresen járok koncertekre. Ráadásul kifejezetten jó vagyok léggitározásban! (nevet)

    – Mi volt az utolsó film, amin elsírtad magad?
    – A Csillagainkban a hibán. Akkor láttam, amikor repülőn utaztunk Brazíliába, és tényleg sírtam rajta. Van egy olyan elméletem, mely szerint ha repülőn utazunk, akkor érzelmesebbek leszünk: vagy sírok, vagy ha vígjáték, akkor igen hangosan röhögök rajta.

    – Mitől félsz?
    – Csak a szokásos dolgok: kígyók, cápák, pókok. Érzelmileg azt hiszem, hogy megbánnám. Nincsen ilyen gondom, de nem is szeretném, hogy legyen.

    – Mit írtak rólad a tanáraid az ellenőrződbe?
    – Túl sokat beszél!

    – Mivel szoktál bűnözni?
    – Csokival – azt hiszem, ezt a paddockban mindegyik pilóta elköveti.

    – Gyüjtessz valamit?
    – Már nem. Egy ideig gyűjtöttem Valentino Rossi motorkerékpár modelljeit, és amikor gyerek voltam, a dugókat. Igen, a borosüvegről. Amikor a szüleim elmentek egy étterembe, és bontattak egy üveg bort, akkor enyém lett a dugó. Fogalmam sincs miért csináltam ezt… kicsit furcsa is volt.

    – Mit hiányolsz leginkább otthonról, amikor utazol?
    – Az időjárást. Meg egy jó ausztrál reggelit kávéval. Ezeket világszinten alul értékelik velünk kapcsolatban.

    Mi volt a legrosszabb üzleted?
    – Nem veszek marhaságokat. Elég okosan bánok a pénzemmel.

    – Mikor kerültél igazán cikibe?
    – Nem szokásom kellemetlen helyzetekbe kerülni. Ha mégis, akkor inkább röhögök rajta.

    – Mikor voltál utoljára igazán ideges?
    – Tavaly Brazíliában, nem a versenyen, hanem az időmérőn. Ezt követte este valami esemény, ahol egy arc igazán felb@szott.

    – Melyik szuper képesség érdekelne inkább: láthatatlanság, vagy hogy tudj repülni?
    – Hogy repülhessek. Miért is legyen valaki láthatatlan, aki annyira jól néz ki, mint én? (nevet)

    – Szoktál énekelni a zuhanyzóban?
    – Igen, sokat! Country zenét, vagy valami egyszerűt, amit én is tudok énekelni.

    – Hiszel a szerelemben első látásra?
    – Abban hiszek, hogy elsőre valaki vonzó lehet, a szerelemhez idő kell. Azt hiszem, hogy kinőttem a szerelem első látásra dolgot már. Tíz éve ha megkérdeztél volna erről, akkor igennel feleltem volna.

    – Mi a legrosszabb abban, hogy híres vagy?
    – Az igények. Túl sok embernek van meg az email címem.

    – Három embert hívhatsz vacsorára, legyen az élő vagy holt. Kiket választasz?
    – Egy komikust: Adam Sandlert, vagy Will Ferrelt. Egy szép lányt: Sophia Busht, aki ismert tévésztár volt, amikor fiatalabb voltam. És egy menő zenészt: Bob Dylant.

    – Mi volt a legjobb dolog, amikor gyerek voltál?
    – Nagyon energikus voltam, és lehettem felelőtlen.

    – Mi az, amit egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia az életben?
    – Az ejtőernyőzést. Az valami természet feletti érzés, kicsit mintha a világunkon kívül lennél.