Címke: Daniel Ricciardo

  • Ricciardo a nap versenyzője Kínában

    Ricciardo a nap versenyzője Kínában

    Immáron ez a harmadik szezon, mely során a Forma-1 minden versenyen megszavaztatja a rajongókkal, hogy melyik versenyzőt tartották a futam legjobbjának. Ez ugyanis nem minden esetben egyenlő a futamgyőztes személyével.

    A Kínai Nagydíjon ezt az elismerést Daniel Ricciardo vívta ki magának. Szombaton még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán részt tud-e venni az időmérő edzésen, végül azonban a hatodik helyre kvalifikált. A versenyen pedig a csapat okos taktikájának és pár előzésnek köszönhetően az élre tört és meg is nyerte a versenyt.

    “A nap versenyzői” 2018-ban:

    • Kínai Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Bahreini Nagydíj: Pierre Gasly
    • Ausztrál Nagydíj: Fernando Alonso
  • Kínai Nagydíj: Ricciardo tört az élre vasárnap!

    Kínai Nagydíj: Ricciardo tört az élre vasárnap!

    Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amelyen a négyszeres világbajnok és címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) ötödik, a szintén négyszeres vb-győztes, az összetett pontversenyben élen álló német Sebastian Vettel (Ferrari) csak nyolcadik lett.

    A 28 éves Ricciardónak ez volt pályafutása hatodik futamgyőzelme, amelyet szenzációs teljesítménnyel, a hatodik helyről rajtolva, látványos előzéseinek köszönhetően aratott Sanghajban.

    A második helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája ért célba, míg a dobogó harmadik fokára a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője állhatott fel.

    A világbajnokság két hét múlva Bakuban, az Azerbajdzsáni Nagydíjjal folytatódik.

  • Ricciardo türelme és reményei egyaránt fogyatkozóban

    Ricciardo türelme és reményei egyaránt fogyatkozóban

    A Kínai Nagydíjon tapasztalt problémák nyomán Daniel Ricciardo egyre kevésbé bízik abban, hogy a Renault valaha is versenyképes szintre tudná hozni erőforrását.

    Ricciardo az akkumulátor meghibásodása miatt kénytelen volt kiállni a múlt heti Bahreini Nagydíj második körében, a Kínai Nagydíj harmadik szabadedzésén pedig (valószínűleg) a turbó adta meg magát meglehetősen látványos körülmények között. Az időzítés nem volt a legkényelmesebb a csapat szempontjából, ugyanis mindössze két órával az időmérő előtt teljes erőforrást kellett cserélni az RB14-ben. Pozitívum, hogy a Red Bullnál gyors kezek dolgoznak: Ricciardo autója időben elkészült a Q1 végére, az ausztrál pedig végül a hatodik helyre kvalifikált csapattársa, Max Verstappen mögé. A sorozatos meghibásodások azonban nem kecsegtetnek sok jóval a szezon hátralévő részére.

    „Sosem adnám fel teljesen a reményt, de nyilvánvalóan az optimizmusom mértéke az idő előrehaladtával egyre csökken és csökken” – összegezte a helyzetet Ricciardo. „Igyekszem elvárások nélkül teljesíteni most a dolgokat, csak sodródom az árral és remélhetőleg minden összeáll, ha pedig nem, azt úgyis nehezen fogom megemészteni. Sajnos túlzottan is ismerős a terep, az elmúlt évek során jó pár hullámhegyet és hullámvölgyet éltünk át, semmi új nincs a helyzetben számomra. A téli tesztek után azonban egyáltalán nem számítottunk arra, hogy a második és a harmadik versenyen is gondjaink lesznek. Megbízhatóság szempontjából a tesztek sokkal pozitívabbnak tűntek.”

    A felkészülés hiánya természetesen jelentősen megnehezítette Ricciardo dolgát, különösen a Q1-ben, ám az azt megelőző percek még stresszesebbek voltak.

    „Elég necces volt, de ezt nyilván nem a kamerák miatt alakítottuk így” – magyarázta. „Ennél gyorsabban nem tudtunk volna elkészülni. Körülbelül fél órával az időmérő előtt bementem a mérnökökhöz megkérdezni, hogyan állunk. Nem próbáltak túloptimistának tűnni, reális látták a helyzetet és azt mondták, nagyon szoros lesz. Ez lényegében azt jelentette, hogy ’készülj össze, de ha nem sikerül, sajnáljuk’. Nagyon örülök, hogy végül sikerült elkészülni, a fiúk szemszögéből is; két órán át a belüket is kidolgozták, szívszorító lett volna, ha csak egyetlen perccel csúszunk le.”

    Verstappennek – eddig – nem voltak problémái, habár azt sem lehet mondani, hogy teljesen elégedett lett volna a szombati nappal.

    „Az egyenesekben a hátrányunk nagyobb volt a vártnál” – vallotta be a holland versenyző. „Emellett az erőüzemmódok finomhangolása sem sikerült valami fényesen. Belefutottam néhány visszatérő problémába is, mint például amikor a határoló közelében járva váltásnál valami nem működik úgy, ahogy kellene.”

    A Renault rakoncátlankodása rossz vágányra terelheti Ricciardo szerződéstárgyalását, továbbá egyre kecsegtetőbb színben tünteti fel a Toro Rossóban dolgozó Honda-erőforrást. Könnyen megeshet, hogy Fernando Alonso mclarenes szituációjához hasonlóan itt is a motorgyártó kiléte lesz a kulcsfigura Ricciardo megtartásához.

    „Néhány futam múlva tisztábban fogunk látni” – hárította el a motorkérdés elsődlegességét Ricciardo. „Amint elkezdődik az európai szezon, sok minden helyrerázódik az autó teljesítményével kapcsolatban, a tendenciákat pedig csak akkor tudjuk majd megfelelően átlátni.”

  • Ricciardo szerint Bottasnak jobban kellett volna próbálkoznia

    Ricciardo szerint Bottasnak jobban kellett volna próbálkoznia

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy miután ő korán kiesett a versenyből, látta a Bahreini Nagydíj végét, és remélte, hogy Valtteri Bottas az utolsó körben megpróbálja megelőzni Sebastian Vettelt a győzelemért.

    „Én az izgalomért szurkolok.” – mondta Ricciardo. „Nekem mindegy, hogy Seb nyer, vagy Valtteri. ”

    „Természetesen néztem, úgy voltam vele, hogy ‘mozogj már’, gyerünk. Mert nyilvánvaló, hogy a rajongók is ezt akarták látni. De nem tette (Bottas).”

    Bottas az utolsó kör első kanyarjában megmozdult befelé, de végül nem kezdett manőverbe, mert túl messze volt. Ricciardo így arra számított, hogy a négyes kanyarban Bottas újra megpróbálja majd, bár szerinte az elsőben kellett volna.

    „Valtteri talán arra gondolt, hogy ‘a végén a negyedikben majd elkapom’.” – mondta Ricciardo. „Szerintem az első lehetőséget meg kell ragadni. Ha blokkol és szélesen fordul, még mindig megpróbálhatja másodjára.”

    „Nem akarom neki elárulni minden tippemet.” – viccelt Ricciardo. „De én nem lennék elégedett, ha a győzelemért mehetnék, és nem lennék elég hozzá.”

    Ricciardo azt is elmondta, hogy ő nem tartja vissza az előzési kísérleteket, akkor sem, ha egy agresszívebb versenyző az ellenfele.

    „Az én hozzáállásom nem változik aszerint, hogy egy versenyző agresszív-e, vagy sem, ha látom a helyet, ahol beférhetek.”

    „Ha mégis elfordulnak, ez van. Inkább próbálom meg, mint csak üljek mögötte és csodálkozzak.”

  • A Red Bull kezd nyomást helyezni a Renault-ra

    A Red Bull kezd nyomást helyezni a Renault-ra

    A Red Bull motorsport főnöke, Helmut Marko „gyors és megbízható” erőforrást követel a Renault-tól, miután az a Bahreini Nagydíjon megadta magát Daniel Ricciardo autójában, más a verseny legelején.

    Ha nem sikerül megjavítani az energiatárolót, akkor Ricciardo rajtbüntetéssel kezdheti majd meg a Kínai Nagydíjat a hétvégén, mivel ebből a szezon során egy versenyző csak kettőt használhat fel.

    „A probléma az, hogy ez nem először fordult elő.” – mondta Marko az Autosportnak.

    „Előbb meg kell oldanunk a kvalifikációt, de gyors és megbízható erőforrásra van szükségünk.”

    A Red Bull és a Renault kapcsolata gyakran elég perlekedő tud lenni, és meg van rá az esély, hogy ez az utolsó szezonjuk együtt.

    A Red Bull fiókcsapata, a Toro Rosso már Hondára váltott, és eddig jó döntésnek bizonyult.

    Ricciardo elmondása szerint a bahreini hétvége tökéletes példa arra, hogy az F1 „néha kiszakítja a szíved”, míg a csapatfőnök Christian Horner „brutálisan frusztráló” versenynek nevezte a legutóbbit.

  • Európáig nem dönt Daniel Ricciardo

    Európáig nem dönt Daniel Ricciardo

    Daniel Ricciardo visszatart minden tárgyalást a Red Bullal a szerződéshosszabbítása kapcsán, addig, míg Európába nem ér az F1-es mezőny.

    Bár jelen állás szerint még szóba jöhet, hogy az ausztrál versenyző jövőre a Mercedeshez, vagy a Ferrarihoz igazol, még nem kizárt az sem, hogy jelenlegi csapatánál marad.

    „Semmi nem változott és őszintén szólva szerintem nem is fog, amíg Európába nem érünk.” – mondta Ricciardo. „Szerintem a Red Bull számára minél előbb, annál jobb. Majd meglátjuk, de szerintem ezen a hétvégén, vagy a következő hétvégén még semmi nem fog változni.”

    Van azonban már egy erős pletyka arról, hogy Ricciardo már aláírt egy szándéknyilatkozatot a Ferrarival, de ezt egyelőre Ricciardo és a Red Bull is tagadta.

    Ricciardo a szezonnyitón negyedik lett, míg Bahreinben műszaki hiba miatt kiesett, Ricciardo dilemmáját pedig minden bizonnyal az okozza, hogy vajon kellően jó lesz-e a Red Bull jövőre ahhoz, hogy a bajnoki címért tudjon vele csatázni. Főleg, hogy még nem tudni, hogy az energiaitalos csapat motorszállítója a Renault marad-e, vagy a Toro Rossohoz hasonlóan Hondára váltanak…

  • Palmer szerint Bottas nem elég határozott

    Palmer szerint Bottas nem elég határozott

    A Renault egykori versenyzője, Jolyon Palmer úgy véli, hogy Valtteri Bottas meg fogja bánni, hogy nem próbálta agresszívebben megelőzni Sebastian Vettelt a Bahreini Nagydíj végén.

    „Voltam olyan helyzetekben, mint amilyenben most Bottas volt.” . mondta Palmer a BBC-nek. „Bár esetemben ezen nem a futamgyőzelem múlt! De minden olyan szituáció, amiben van ott az esély, de nem élsz vele, nem segít téged versenyzőként, csak elszalasztott lehetőségként gondolsz majd rá.”

    „Vagy az első kanyarban kellett volna átvennie a vezetést és nyerni, vagy be kellett volna szúrnia mellé, hogy Vettel visszacsússzon mögé.”

    Ezt az esetet Palmert a tavalyi USA Nagydíjhoz hasonlította, mikor Daniel Ricciardo megelőzte Bottast.

    „Azon a versenyen Ricciardo valami elképesztő távolságból szúrta be az autóját.” – emlékezett vissza Palmer. „Az első próbálkozásra az ausztrál leszaladt a pályáról és Bottas visszaelőzte. De a következő alkalommal megcsinálta. Bottasnak meg volt az esélye, hogy ugyanezt tegye Vettellel Bahreinben.

    „Érdemes megjegyezni, hogy Ricciardo hányszor ütközik más versenyzőkkel, miközben csodálatosakat előz. Vagy sikerül neki, vagy túlszalad a kanyaron és elveszti a pozíciót. De nagyon ritka, hogy bátortalan kísérletet tenne. Azt mondanám, hogy ő igazi mestere ennek a művészetnek.”

    Palmer szerint Ricciardo pozitív megítélése megzavarta a többi versenyzőt körülötte. Szerinte pedig ez pszichológiai előnyt ad az ausztrálnak a versenyzésben.

    „Úgy érzem, Bottas esetében jelenleg épp az ellenkezője igaz. Igen, volt pár incidense, többnyire honfitársával, Kimi Räikkönennel. De a kerék a kerék elleni csatákban óvatosnak látszik. Ellene olyan manővereket is bevállalnak a versenyzők, amiket nem tennének Hamiltonnal szemben. Tudják, hogy Bottas inkább elengedi őket, minthogy megkockáztasson egy ütközést.”

    „Bottas egy hihetetlenül tehetséges versenyző. De ha valóban küzdeni akar a körülötte lévőkkel, akkor egy kicsit harapósabbnak kell lennie a csatákban.”

  • A Mercedes kedvéért módosít a Pirelli, a többiek nem örülnek neki

    A Mercedes kedvéért módosít a Pirelli, a többiek nem örülnek neki

    A Pirelli módosít a 2018-as gumikon, a regnáló bajnok Mercedes csapat javaslatára.

    Az Auto Motor und Sport jelentése szerint a Mercedes a barcelonai tesztek után jelezte, hogy az újraaszfaltozott pályán extrém módon hólyagosodtak a gumik.

    „Az aszfalt feketébb és simább, így még nagyobb tapadást eredményez. Ez túlmelegedéshez vezethet.” – mondta a Pirelli főnöke, Mario Isola.

    A Mercedes azt javasolta a Pirellinek, csökkentsék a gumi rétegvastagságát az olyan pályákon, mint a barcelonai.

    „Amúgyis megtettük volna.” – mondta Isola.

    Ennek tükrében Barcelonában, Silverstone-ban és a Paul Ricardon a gumiréteget 0,4 milliméterrel csökkentik, ezzel pedig az autók egy kilóval könnyebbek lesznek.

    Alapvetően a többiek beleegyezésére is szüksége lenne a Pirellinek ahhoz, hogy szezon közben módosítson a gumikon, most azonban biztonsági okokból enélkül viszik véghez az említett változtatást.

    A Mercedes riválisai azonban nem nagyon örülnek ennek.

    „Nekünk nincsenek hólyagosodási problémáink.” – mondták a McLarennél.

    „A mi autónk jobban kezeli a gumikat, mint a Mercedes.” – mondta a Red Bull ausztrál vesrenyzője, Daniel Ricciardo.

    És egy meg nem nevezett csapatfőnök is megszólalt az ügyben: „Miért kéne változtatni a gumikon, csak mert a Mercedesnek problémája van?”

  • Ricciardo érkezik Räikkönen helyére a Ferrariba 2019-ben

    Ricciardo érkezik Räikkönen helyére a Ferrariba 2019-ben

    Alig indult el a 2018-as Forma-1-es szezon, máris megkezdődött a 2019-es pilótakeringő. A Mercedesnél, a Red Bullnál és a Ferrarinál három hely elkelt, főleg, hogy Lewis Hamilton is hosszabbít a Mercinél. Így máris Daniel Ricciardo lett a főszereplője a jövő évi versenyzői piacnak.

    Sebastian Vettel és Max Verstappen hosszú távra szerződtek a Ferrarihoz illetve a Red Bullhoz. Ricciardo, Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen azok, akik szabaddá válnak év végén, ami azt is jelenti, hogy a top három csapatnál felszabadul egy-egy ülés. Közülük az F1today informátora szerint Ricciardo lehet az, aki legelőbb elkelhet, mégpedig úgy, hogy 2019-re a Ferrarihoz igazol. Ennyit sikerült megtudni Bahreinben:
    „A Ferrari már egy ideje mutatott némi érdeklődést Ricciardo iránt, és egyeztettek is már. Az Ausztrál Nagydíj után alá is írt egy szándéknyilatkozatot a Scuderiával. Ricciardo szívesen lenne Ferrari pilóta, ez feltett szándéka. Az üzlet gyakorlatilag megköttetett, amennyiben minden jól alakul, akkor több éves szerződést köthet velük. Publikusan persze annyit tudni, hogy a Red Bull határidőt adott Ricciardonak, hogy meddig dönthet a szerződése meghosszabbításáról. Ez valamikor májusban jár le. Ferrari és Ricciardo pedig hamarosan bejelenthetik a szerződésüket.”

    Az elmúlt hónapokban rengeteg spekuláció volt Ricciardo jövőjével kapcsolatban. A Red Bull át akarta beszélni versenyzőjével a szerződést, de Ricciardo halasztgatott. Az ausztrál versenyző közölte az energiaitalos csapattal, hogy látni akarja azt, miképp alakulnak az első versenyek 2018-ban, mielőtt leülne velük a jövőjéről beszélgetni. A legkorábbi ilyen irányú beszélgetések pedig most áprilisban lehetnek. Több jel ugyanakkor azon irányba mutat, hogy Ricciardo már nem a Red Bull kötelékében képzeli el a jövőjét. És az a helyzet, hogy az ötszörös futamgyőztes a Ferrariba tart. Korábban pedig már Vettel is kijelentette, hogy nem okozna gondot neki, ha Ricciardo lenne a csapattársa a Ferrarinál.

    Ricciardo 2008 óta a Red Bull család tagja. 2011-ig juniorként szerepelt, majd bejutott a királykategóriába. Az ausztrál pilóta Silverstoneban mutatkozhatott be a HRT volánja mögött. 2011-ben. Fél évvel később csatlakozott a Scuderia Toro Rossohoz, ahol két évet húzott le. A 28 éves versenyző a Red Bull Racinghez 2014-ben került, Mark Webber helyére. Az anyacsapatnál már az első évében megverte Sebastina Vettelt, az egyetlen közös szezonjukban csapattársként a Red Bullnál.

    Ricciardo 5 alkalommal nyert a Red Bullal és 22 dobogós helyezést szerzett eddig. Most úgy néz ki, hogy újra összekerülhet Vettellel, és ez már most remek párharcot ígér.

  • Ricciardo szerint a köridők az előzések rovására mennek

    Ricciardo szerint a köridők az előzések rovására mennek

    Daniel Ricciardo szerint azért is van kevés előzés a Forma-1-ben, mert a jelenlegi autók túl szélesek, ez pedig nagyon megnehezíti az előzést.

    A tavalyi év sem bővelkedett előzésekben, az idei Ausztrál Nagydíj után azonban a versenyzők egyöntetűen jelezték, hogy idén még nehezebb lett előzni.

    „Úgy érzem, hogy most a széles gumikkal és széles autók már elég nagy helyet foglalnak el a pályán.” – mondta Ricciardo a Motorsport.comnak.

    „Elérkeztünk arra a pontra, hogy szerintem néhány versenypályán sérülni fog a verseny. Nem lesz sok (előzés). Szerintem a szűkebb autók jók voltak. Mint a motoroknál, hiszen azok olyan keskenyek, hogy mindig van hely előzni. Pedig ők 30 másodperccel lassabbak nálunk.”

    „Szerintem ez bizonyítja, hogy nem a köridőn múlik minden. Szükség van rá, hogy versenyezni tudjunk, mert az a látványos.”

    Ricciardo szerint nem attól élvezik jobban a rajongók a versenyt, ha minél gyorsabbak az autók, hanem attól, ha képesek előzni.

    „Barcelonában gyorsak voltunk. A kettes, hármas kanyar padlógáz, a kilences kanyar padlógáz. Ez elég hatásos, de minél gyorsabban megyünk, annál nehezebb előzni és annál nehezebb közelről követni a másikat. Szóval azt akarjuk látni, hogy 1:22-es időt fussanak az autók 1:25-ös helyett, de cserébe ne tudjanak versenyezni vasárnap? Vagy lassabb autókat akarunk látni, amik viszont tudnak versenyezni. Persze gyorsnak is kell lenniük (az autóknak), de kell az egyensúly.”