Címke: Daniel Ricciardo

  • Daniel Ricciardo ajakműtéten esett át

    Daniel Ricciardo ajakműtéten esett át

    Nem kell aggódni, nem töltette fel a száját, és nem is a vigyorát tüntették el. Azonban mielőtt Bakuba érkezett, át kellett esnie egy kisebb ajakműtéten, egy elfertőződött seb miatt.

    Kína után Milton Keynesben volt, a Red Bull főhadiszállásán, majd Londonba ment kezeltetni a száját.

    „Lett egy furcsa dolog a számon, még Bahreinben, és valószínűleg elfertőződött, vagy ilyesmi, mert mindig harapdáltam.” – meséli Ricciardo. „Szóval el kellett távolítani.”

    „Szóval csak múlt pénteken értem haza Monacóba (Kína után), hogy végre egy kicsit lógathassam a lábam.”

  • Ti is szívesen látnátok Ricciardót a Ferrarinál

    Ti is szívesen látnátok Ricciardót a Ferrarinál

    Daniel Ricciardo még nem döntötte el, hogy hol fog versenyezni 2019-ben. Lehet, hogy marad jelenlegi csapatánál, a Red Bullnál, azonban keringenek teóriák arról, hogy szóba jöhet a Ferrari és a Mercedes is. Utóbbinál talán kisebb az esélye, ráadásul arról is pletykálnak, hogy az ausztrál versenyző talán már alá is írt egy előszerződést a Ferrarival. Ezen kívül az olasz sajtó és az olasz rajongók is szívesen látnák Ricciardót a maranellói gárdánál.

    Megkérdeztünk titeket is arról, hogy hol látnátok szívesen Ricciardót 2019-ben. A legtöbben (44%) a Ferrarihoz szerződtetnétek őt, közel ugyanennyien (38%) azt szeretnétek, ha maradna a Red Bullnál, és mindössze 17%-otok küldené a Mercedeshez (+1% egyéb).

    Vajon tényleg a Ferrarinál köt ki végül Daniel Ricciardo?

  • Ricciardo csak 2 évre akar szerződni

    Ricciardo csak 2 évre akar szerződni

    Daniel Ricciardo 2019-es helye még bizonytalan. A legnagyobb kérdés, hogy a Red Bullnál marad-e, vagy netán átigazol a Ferrarihoz, vagy a Mercedeshez. Bárhol is köt ki, kétéves szerződést szeretne aláírni. Stabil helyet szeretne, de úgy, hogy, „szabad legyen”, mire 2021-ben jönnek a változások.

    „Nem akarok túl hosszú időre aláírni, mert még nem tudom merre tart a sport.” – mondta Ricciardo a The Timesnak. „Ideális esetben két éves szerződést írok alá. Úgy érzem, hogy két év kényelmes lenne számomra és aztán meglátjuk. A harmadik évre jönnek a szabályváltozások, szóval várok és majd meglátom, mi lesz. Nem akarom magam négy évre lekötni, hogy aztán majd azt érezzem, hogy ‘nem akarok már itt lenni’. Az élet gyorsan zajlik. És talán minden évben változik valami.”

    Múlt hétvégi győzelme minden bizonnyal jobb pozícióba helyezte nála jelenlegi csapatát, a Red Bullt, de egyelőre nem kezdte meg a tárgyalást az energiaitalosokkal.

    „Ha azt akarják, hogy nekik versenyezzek (továbbra is), akkor meg kellene keresniük (ezzel kapcsolatban), de még nem tették.” – mondta az ausztrál versenyző.

    Mindemellett Ricciardo szerint a Red Bullnak még fejlődnie kell, ha marasztalni akarják őt.

    „Ha nyerünk idén, akkor a Red Bullal maradok. Ez ilyen egyszerű. Jelenleg ez tényleg csak a teljesítményen múlik.”

    Ugyan Kínában nyert Ricciardo, a Renault okán még mindig sok a probléma a csapatnál, és lehet számítani a motorcserék miatti büntetésekre is.

  • Az olaszok Ricciardót akarják a Ferrariba, Marko szerint Wolff pofára fog esni

    Az olaszok Ricciardót akarják a Ferrariba, Marko szerint Wolff pofára fog esni

    Daniel Ricciardo múlt vasárnapi győzelme minden bizonnyal jobb alkupozícióba hozta őt a 2019-re vonatkozó tárgyalásai kapcsán.

    Nem kizárt, hogy marad a Red Bullnál, bár úgy tudni, hogy a Mercedes és a Ferrari is szívesen látná csapatában.

    „A Ferrari igazolja le Ricciardót!” – írta a Ferrari egykori tesztpilótája, Luca Badoer az olasz Mediasetnek. „Míg Max a potencális sztár, addig Ricciardo az, aki versenyeket nyer. Mindketten kiérdemelték a Ferrari figyelmét.”

    „A Ferrarinak le kéne igazolnia Ricciardót,.” – írta Alberto Sabbatini, az Autosprint tudósítója. „A Red Bull több figyelmet fordít a Honda motor fejlődésére, miközben jegelnek egy olyan nagyszerű versenyzőz, mint az ausztrál.”

    A Globo újságírója, Livio Oricchio azonban nem biztos benne, hogy a Ferrari a legjobb opció Ricciardo számára.

    „Sergio Marchionne tudja, hogy ha leszerződteti Ricciardót, az maga után vonná a Ferrarinál lévő hierarchia megváltozását.” – írta.

    A Mercedes eközben még nem hosszabbított Lewis Hamiltonnal, és nem tudni, hogy mi ennek az oka. De a két opciójuk minden bizonnyal Hamilton, vagy Ricciardo. Vagy mégsem?

    „Niki Lauda talán visszatér, szóval van egy harmadik lehetőségünk is.” – mondta viccesen Toto Wolff a finn Turun Sanomatnak. „Nem. Ricciardo egyike a jó versenyzőknek, ahogy azt most is láthattuk.”

    Erre azonban már a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is reagált.

    „Herr Wolff már pofára esett Max Verstappen kapcsán, és ismét pofára fog esni Daniel Ricciardo kapcsán.” – mondta.

    [poll id=”67″]

  • Ricciardo: Egy győzelem édeskevés a maradásomhoz

    Ricciardo: Egy győzelem édeskevés a maradásomhoz

    Daniel Ricciardo nem ragadtatja el magát sanghaji győzelme láttán és finoman figyelmeztette a Red Bullt, hogy ennyi még nem elég a 2019-es szerződés aláírásához.

    Az ausztrál pilóta 2018 végétől szabad préda, az azonban korántsem egyértelmű, hogy marad jelenlegi csapatánál; sőt, a sajtó rendszeresen összeboronálja hol a Ferrarival, hol a Mercedesszel. A Red Bull tempója és pazar taktikája természetesen fajsúlyos érv lehet a szerződéshosszabbítás mellett, de egy fecske nem elég.

    „Egyértelműen a legjobb autót akarom” – összegezte céljait Ricciardo. „A hétvége bebizonyította, hogy ha lehetőség adódik, azt győzelemre tudom váltani, tudom kezelni a nyomást és intenzitást. Ha még néhány győzelmet be tudnánk húzni a Red Bull-lal, nagyon is vonzó ajánlat állna előttem. De ha nem, azt hiszem, van elég opció ezen kívül is. A mostani eredmény nyilván segít, de ha a maradék futamokat a hatodik helyen fejezném be, az nem kecsegtetne sok jóval.”

    A Red Bull tisztában van saját feladatával: versenyképes autóval kell szolgálniuk Ricciardónak, ha meg akarják tartani. Christian Horner szerint azonban egyéb tényezőket is számításba kell venni, többek között a csapat atmoszféráját, ami máshol – például a Ferrarinál – lehet, nem lenne a legmegfelelőbb Ricciardo számára.

    „Nézzétek meg Kimi futamát: nem értem a stratégiáját” – utalt Horner Räikkönen sakkbábuként való kihasználására a Kínai Nagydíjon. „Szerintem Daniel boldog ebben a környezetben. Ha képesek vagyunk ilyen autót adni alá, miért akarna máshova menni?”

    Miután a bajnoki éllovas Sebastian Vettel versenyeredményét kissé kompromittálta a másik Red Bullt vezető Max Verstappen, Ricciardo győzelme 17 ponton belülre hozta őt a Ferrarihoz képest. Azt azonban még túl korai kijelenteni, hogy Ricciardo beszállt a címért folyó küzdelembe.

    „Ehhez rendszeresen nyernünk kell” – mondta az ausztrál. „De ha két hét múlva Bakuban ismét nyerni tudunk, akkor már azt mondanám, hogy van esély.”

  • Häkkinen Ricciardót és a finneket dicséri

    Häkkinen Ricciardót és a finneket dicséri

    Daniel Ricciardo győzelme megmutatta, hogy milyen akaraterő rejlik az ausztrál versenyzőben – véli a kétszeres világbajnok, Mika Häkkinen.

    „Nekem is volt pár jó előzési manőverem a Forma-1-es karrierem során, de egy olyan versenyzőnek, mint Ricciardo, ez rendszeresen sikerül.” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett blogjában. „Lenyűgöző nézni. Mikor én fiatal srác voltam, megegyeztem egy barátommal, akinek másmilyen, erősebb versenyautója volt nekem, hogy gyakoroljuk együtt az előzést. Gyakorolni kell, hogy milyen előzést szeretnél véghezvinni, és legyél hozzá magabiztos.”

    Hozzáteszi azonban, hogy persze hibázni is könnyű, mint az történt Max Vertsppennel is vasárnap, hiszen ő bár bátor volt, az időzítés félrement.

    A finn bajnok azt is elégedetten nyugtázta, hogy az elmúlt két versenyen Valtteri Bottas csapattársa, Lewis Hamilton előtt tudott végezni.

    „Valtteri 18 körön át vezetett Sanghajban, de semmit nem tehetett Ricciardo ellen, aki két kiállásos stratégián volt és újabbak, lágyabbak voltak a gumijai a verseny végén. Megtette, ami szükséges volt, beleértve, hogy elkerülje az ütközést Ricciardoval.”

    Másik honfitársát is dicsérte azonban, kiemelte, hogy Kimi Räikkönen is jó formában van mostanság.

    „Ha olyan autója van, ami illik a stílusához, akkor Kimi természetes módon kényelmesebben érzi magát, így maximalizálni tudja a teljesítményét.” – magyarázza Häkkinen. „Nagyon pozitív módon tud támadni, jók a köridők és jönnek az eredmények. Nagyon nyomja Vettelt és ha a Ferrari stratégiája egy kicsit máshogy alakult volna, szerintem már tudott volna versenyt nyerni idén.”

    Mindent összevetve, Häkkinen szerint az idei F1-es szezon igazán izgalmas, különösen az elmúlt pár szezonhoz viszonyítva.

    „Meglátásom szerint két oka vannak, hogy a Forma-1 most látványosabb.” – mondja a finn. „Először is a Pirelli gumik, mivel nagyobb a kínálat, és alapvetően is puhábbak a keverékek, mint korábban. Ez szűkíti a teljesítménybeli különbségeket, minden gumin, és úgy tűnik, hogy a Mercedes küszködik ezzel. Korábban ez csak egyszer-kétszer fordult elő velük, de idén sokkal szembetűnőbb, és eközben ez a Ferrari és a Red Bull előnyére van.”

    „A másik ok, hogy jelentős változás nem történt a szabályokban, így a top csapatok ki tudták egyenlíteni a teljesítményüket. A Mercedes-Benz nagyon jól elvégezte a házi feladatot, négy évvel ezelőtt, mikor a hibrid-erőforrásokat bemutatták és nagy lett az előnyük.A szabályok limitálják a fejlesztéseket és a teszteket, szóval beletelt egy kis időbe, míg kiegyenlítődött a verseny. Most úgy tűnik, hogy három csapat képes futamot nyerni alapvetően, és ez fantasztikus hír.”

    „Személy szerint én nem gondolom, hogy a Ferrari hirtelen nagy lépést tett volna előre, vagy a Mercedes hátra. A Forma-1 annyira komplex, az eredmények több száz mérnök munkáját tükrözik, minden csapatnál, így minden megoldás, vagy probléma sok különféle ember munkájának, ötletének az eredménye.”

  • Villeneuve szerint is krízisbe került Hamilton és a Mercedes

    Villeneuve szerint is krízisbe került Hamilton és a Mercedes

    Lewis Hamilton válságban van. Ezt pedig nem más állítja, mint Jacques Villeneuve, 1997 világbajnoka. A Kínai Nagydíj után jelentette ki mindezt, ahol Hamilton és a Mercedes újabb kísérlete vallott kudarcot, hogy 2018-ban versenyt nyerjenek. Immáron a harmadik alkalommal sültek fel.

    A Sky Italian ennyit mondott Villeneuve:
    „Hamilton krízishelyzetbe került, a bajnokságban veszti a pontokat. Azt hiszem ugyanakkor, hogy a Mercedes is válságba került. Most már Bottasra kell tenniük, aki viszont nem világbajnok alkat. A remek időmérő edzés után Melbourneben Lewis nem volt képes vezetni az autót. Ez mérhetetlenül zavaró. Láthattuk tavaly is, ha válságba kerül, akkor sokat veszít, lemarad a versenyeken, „elalszik”, és egyáltalán nem agresszív. Látni fogjuk mikor és miképp ébred majd fel.”

    A kanadainak természetesen van véleménye Daniel Ricciardo és a Red Bull esetéről is. Szerinte sürgősen szerződjenek újra az ausztrállal 2019-re is:
    „A Red Bull Ricciardo nélkül nem képviselne semmiféle erőt, de vele veszélyesek. Harcol a bajnoki címért, ahogy a Ferrari is két éve, ha vele minden épp rendben van, akkor az rossz hír a többieknek.”

  • Horner: Ricciardonak a Red Bullnál kellene maradnia

    Horner: Ricciardonak a Red Bullnál kellene maradnia

    Christian Horner szerint Daniel Ricciardonak újra hosszabb távra kéne elköteleznie magát az osztrákoknál.

    Az ausztrál pilóta – aki impozáns győzelmet aratott Kínában – szerződése az idei év végén fog lejárni, és korábban már szóba hozták a Ferrarival és a Mercedesszel, sőt egyes pletykák szerint az olaszokkal már előszerződést is kötött. A saját elmondása szerint pedig még nem kezdődtek el a tárgyalások közte és a jelenlegi munkaadója között.

    2016 világbajnoka szerint Ricciardonak a Ferrarival kellene tárgyalnia.

    „Emlékszem, gyűlöltem amikor ő volt mögöttem. Ha az ő helyében lennék, akkor a Ferrarihoz mennék. Jelen pillanatban övék a legjobb autó, és tudja, hogy képes legyőzni Sebastiant.” – mondta Rosberg Kínában.

    Mások azonban nem olyan biztosak ebben. Christian Horner szerint, hiába Raikkönen jó formája, taktikailag mindig Vettelnek kedveznek.

    „Megnézve Kimi versenyét, nem tudom megérteni a taktikáját. Szerintem Daniel jelenleg boldog itt. Ha a jövőben tudunk olyan autót adni alá, mint amilyen ezen a versenyen volt, akkor miért menne máshová? Ő már egy teljesen profi pilótává vált, a formája már két éve kicsúcsosodott. Megvan a tapasztalata és a gyorsasága is, ez pedig egy nagyszerű kombináció. Összehasonlítva Max-szal – aki még nagyon fiatal és tapasztalatra van szüksége – Daniel már pályafutása más időszakában tart.” – nyilatkozta a finn Ilta Sanomat lapnak.

  • Napi cuki: Igazi Ricciardo rajongó ez a 4 éves kisfiú!

    Napi cuki: Igazi Ricciardo rajongó ez a 4 éves kisfiú!

    Redditre került fel ez a videó egy négy éves kisfiúról, akiről akkor is kiderülne, hogy nagy Ricciardo rajongó, ha nem lenne Red Bullos sapka a fején. A kissrác ugyanis kedvence győzelmét azzal ünnepelte, hogy ő maga is tolt egy „shoey”-t, azaz cipőből ivott. 😀

    My 4 Year Old Sons Role Model. I’m not even mad. from r/formula1

  • Alexander Wurz: A Red Bull nem bajnokesélyes

    Alexander Wurz: A Red Bull nem bajnokesélyes

    Miután Daniel Ricciardo szenzációs győzelmet aratott Sanghajban, az ausztrál közel került az élhez: a negyedik helyen tanyázik, de csak 17 ponttal lemaradva a listavezető Sebastian Vetteltől. Ez ugyan pontban nézve kevesebb mint egy győzelemnyi, de Alex Wurz szerint nincs valós esélye a bajnoki címekre a Red Bullnak:
    „Közel járnak. Ugyanakkor a világbajnoki címhez szerintem ez nem lesz elég. A bajnoki cím az ezüst és a vörös csapat között fog eldőlni.”

    Ennek ellenére a Red Bullnál nagy most az öröm, árulta el Helmut Marko az ORF-nek:
    „Végre biszonyítani tudtuk azt, hogy versenyben abszolút együtt tudunk menni az élmenőkkel.”

    Persze tisztában van vele, hogy a győzelemhez az is kellett, hogy szerencsésen alakuljanak a dolgok vasárnap, és hogy normál körülmények között Valtteri Bottast és Sebastian Vettelt nehéz lett volna megverniük:
    „Jó volt a stratégiánk is, hogy az autóinkat egyből behívtuk a biztonsági autós fázisban, így minden remekül alakult.”

    Nem lehet ugyanakkor elmenni amellett, hogy Max Verstappen az eddigi három versenyből csak egy ötödik helyet tudott elhozni, és ezzel a konstruktőrök versenyében csak a harmadikak, 33 ponttal, erről Wurz már csak ennyit mondott:
    „Ha egy olyan csapat, mint a Red Bull látja azt, hogy közel járnak az élbolyhoz, akkor még elővarázsolnak valamit. Még jobban oda tudják tenni magukat majd a versenyeken.”