Címke: Daniel Ricciardo

  • Hivatalos: Ricciardo egyik kézközépcsontja eltört, így nem folytathatja a Holland Nagydíjat!

    Hivatalos: Ricciardo egyik kézközépcsontja eltört, így nem folytathatja a Holland Nagydíjat!

    Az AlphaTauri megerősítette, Daniel Ricciardo nem tudja folytatni a Holland Nagydíj további szakaszait, így a Red Bull tartalékversenyzője ugrik be a helyére.

    A második szabadedzésen keveredett furcsa helyzetbe az ausztrál. Honfitársa kezdte a sort a döntött 3-as kanyarban, majd pár perccel később a 34 éves pilóta érkezett a TecPro falba a McLaren mellé.

    Ricciardo rögtön jelezte a csapatnak, hogy fáj a csuklója, így az orvosi központba szállították a versenyzőt. Elővigyázatosságból tovább küldték a legközelebbi kórházba, ahol megröntgenezték a bal csuklóját.

    Ricciardo csuklóját kórházban vizsgálják, Lawson és de Vries már készülődik

    A vizsgálat során kiderült, hogy törést találtak a problémás területen, így az ausztrál nem folytathatja tovább a Holland Nagydíjat. Autójában a Red Bull tesztpilótája, Liam Lawson debütál majd holnap. A hírt Helmut Marko erősítette meg a Zandvoortban dolgozó újságíróknak.

    Később az AlphaTauri a következőket írta a közleményében:

    „A zandvoorti második szabadedzésen történt incidens során, Daniel a 3-as kanyarnál a korlátnak csapódott, így a helyi kórházba szállították további vizsgálatok elvégzése céljából. A röntgenvizsgálat kimutatta, hogy a bal kezén eltőrt a kézközépcsontja, ami nem teszi lehetővé, hogy tovább folytassa a munkáját. A hétvége további részében a csapat tartalékversenyzője, Liam Lawson helyettesíti majd. A csapat minden jót, és mielőbbi gyógyulást kíván. További információkat a megfelelő időpontban fogunk közölni.”

  • Ricciardo csuklóját kórházban vizsgálják, Lawson és de Vries már készülődik

    Ricciardo csuklóját kórházban vizsgálják, Lawson és de Vries már készülődik

    Míg Daniel Ricciardo csuklóját elővigyázatosságból megröntgenezik, addig a paddockban már Liam Lawson és Nyck de Vries készülődik.

    Oscar Piastri a döntött 3-as kanyarnál hibázott a mai második szabadedzésen, így közelebbről megnézhette magának a TecPro falat. Példáját pár perccel később honfitársa is követte, így nem zártak valami jó délutánt az ausztrál versenyzők. Csapatrádión az AlphaTauri pilótája viszont rögtön jelezte, valami nincs rendben a csuklójával.

    Ricciardót az orvosi központba szállították, majd felkötött karral kapták le az orvosi autóban. Az FIA később megerősítette, hogy a közeli kórházba szállítják a 34 éves versenyzőt, hogy röntgenfelvételen is ellenőrizzék a csuklója állapotát.

    Helmut Marko a helyszínen tartózkodó Bildnek és német Sky-nak elmondta, Ricciardónak erős fájdalmai vannak, így felkészültek arra, hogy akár helyettesíteni kell az ausztrált. Liam Lawson a helyszínen tartózkodik, ám a hírek szerint a korábban kirúgott Nyck de Vries-t is behívhatják, ha az orvosok nem engedik tovább versenyezni az ausztrált.

    A holland ex-pilótának még szerződése van a Red Bull-lal, így előfordulhat olyan forgatókönyv is, hogy de Vries kerül vissza korábbi helyére. Így a Holland Nagydíjon nem csak Max Verstappennek szoríthatna a közönség, hanem az FE korábbi bajnokának is.

    Ám a hírek szerint az új-zélandi Lawsonra esik majd inkább a választás, ha Ricciardót pótolni kell.

  • Horner: Alonso és Hamilton bizonyítja, hogy nem a kor számít, hanem a fej

    Horner: Alonso és Hamilton bizonyítja, hogy nem a kor számít, hanem a fej

    Daniel Ricciardo életkora nem lesz annak akadálya, hogy visszatérjen a Red Bull versenyzői ülésébe, ha úgy hozza a szükség – jelentette ki Christian Horner, aki kizárta, hogy már 2024-re pilótacserében gondolkodna a csapat.

    A Forma-1-es pilótapiac jelenlegi egyik legizgalmasabb kérdése, hogy visszaülhet-e még egy napon Ricciardo a Red Bull versenyülésébe, amely csapatot 2018 végén hagyta el a Renault-nál és a McLarennél töltött, kevésbé sikeres négy esztendőre. Az ausztrál most az AlphaTauriban kapott visszatérési lehetőséget az energiaitalos istállótól, ám valószínű, hogy 2024-et is legfeljebb a kiscsapatban töltheti, hiszen Sergio Pérez hullámvölgyei ellenére sem szándékozik idő előtt megválni a mexikóitól a Red Bull.

    „Ami 2025-öt illeti, mindig jó, ha több opciónk van – idézi Hornert a Speedcafe. – Max biztosan velünk marad 2028-ig, Checo szerződése pedig a jövő év végén jár le. Ha Checo továbbra is hozza az eredményeket, akkor utána is vele fogjuk folytatni, de ha valamilyen okból mégsem, akkor a pótlása nem kizárólag az AlphaTauri versenyzőire lesz korlátozva, hiszen rengeteg versenyző van a bokszutcában, aki szeretné a Red Bull autóját vezetni.”

    Ricciardo karrierje továbbra is számos különféle módon alakulhat, hiszen egyrészt jövő évi ülése is veszélyben lehet még az F1-es debütálásra készülő Red Bull-nevelt Liam Lawson miatt, ugyanakkor a csapatfőnök arra is nyitott, hogy 2025-re visszaültesse őt az anyacsapathoz Max Verstappen mellé. Bár azt a szezont Ricciardo már 35 évesen kezdené meg, Horner szerint a mezőny két nála is idősebb pilótája igazolja, hogy a mai F1-ben negyven körül sem számítanak még túlkorosnak a pilóták.

    „Nem gondolom, hogy a kor akadály lenne, ennek bizonyítéka az is, amit Fernando Alonso és Lewis Hamilton csinál. Csak az számít, hogy mi van ott fent a fejben” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

  • Marko figyelmeztet – Ricciardo még semmit sem vehet biztosra

    Marko figyelmeztet – Ricciardo még semmit sem vehet biztosra

    Dr. Helmut Marko felhívta Daniel Ricciardo figyelmét egy nagyon fontos dologra. A Red Bull szaktanácsadója szerint vannak alternatíváik, ami az AlphaTauri versenyzői ülését illeti, szóval az ausztrál pilóta egyáltalán nincsen biztonságban.

    Még a Magyar Nagydíj előtt robbant a bomba, hogy az energiaitalosok mindössze 10 futam után útlaput kötöttek Nyck de Vries talpára, és a Magyar Nagydíjon már Ricciardo versenyezhetett a helyén az AlphaTauriban. Sokan meglepődtek, hogy a nyolcszoros futamgyőztes igent mondott az olasz kicsapat megkeresésére, de a célja nem is lehetne egyértelműbb: 2025-re már a Red Bullnál szeretne versenyezni Sergio Pérez helyén.

    AlphaTauri: Ha nincs a teszt, Ricciardo fasorban sem lenne

    Ez egy szép elhatározás, azonban Ricciardónak a szezon második felében fel kell építenie magát, és hoznia kell a jó eredményeket. Mindezt egy olyan autóval kell megtennie, ami az egyik legrosszabb a mezőnyben. Marko nemrégiben a Motorsport Totalnak nyilatkozott, ahol többek között a Méhészborzról is mesélt.

    „Már ismerhetjük Daniel céljait, de az a nagy kérdés, hogy miként fogja megvalósítani őket, és jövőre kész lesz-e motiváltan egy teljes szezont lehúzni az AlphaTaurival – mondta Marko. – Amíg de Vries lemaradása akár öt tizedmásodperc is volt átlagosan, addig Danielé közel nincsen ennyi. Még van kilenc versenyünk a szezonból, és ezalatt figyelemmel követhetjük a fejlődését.”

    „Tsunoda egy nagyon jó versenyt teljesített Belgiumban. Ha nem hezitált volna annyit a középső szektorban, amikor esett az eső, akkor még több ponttal távozhatott volna. Daniel sem volt messze a pontszerzéstől a sprinten, szóval jó az irány.

    Marko a pozitívumok ellenére hangsúlyozta, hogy Ricciardónak bizonyítania kell, és ki kell érdemelnie azt, hogy 2024-ben is ő vezethesse az egyik AlphaTaurit, akik szorosabban működnek majd együtt a Red Bull-lal.

    „Vannak alternatíváink – folytatta az osztrák szaktanácsadó. – Példának ott van Liam [Lawson], aki jelen pillanatban második Japánban [Super Formula], nagyon sikeres és rengeteget fejlődött ebben az évben. Ez már Tsunodáról is elmondható, aki az érzelmeit is jobban kezeli, és emellett fizikailag is képes végig aktívan koncentrálni egy verseny során.”

    Marko szerint Verstappen még egy Haasszal is képes lenne pole-t szerezni

  • AlphaTauri: Ha nincs a teszt, Ricciardo fasorban sem lenne

    AlphaTauri: Ha nincs a teszt, Ricciardo fasorban sem lenne

    Az idei szezon egyik legnagyobb meglepetése Daniel Ricciardo visszatérése volt. Az ausztrál pilóta a kirúgott Nyck de Vriest váltotta, és nagyon jól jött a számára, hogy újfent F1-es autót vezethetett a silverstone-i gumiteszten. Franz Tos szerint a szóban forgó teszten elért jó eredménynek óriási szerepe volt a Red Bull döntésében.

    Miután Ricciardo elveszítette az ülését a McLarennél, és az energiaitalosok mentőövet dobtak neki, nem volt minden olyan, mint régen. Dr. Helmut Marko és Christian Horner sem volt elégedett Ricciardo munkájával, mert Max Verstappennél és Péreznél is sokkal lassabb volt. Azonban az idő múlásával a Méhészborznak sikerült megszabadulnia a „furcsa szokásaitól”, és egyre jobb munkát nyújtott a szimulátorban.

    Ricciardo jelenlététől máris botladozott a csapattársa

    Ennek hatására a Red Bullnál úgy döntöttek, hogy Ricciardo sok hónap kihagyás után újra vezethet egy mai generációs F1-es autót. A nyolcszoros futamgyőztes az RB19-et vezethette a Pirelli Silverstone-ban megrendezett gumitesztjén, és Horner, valamint Marko is nagyon elégedett volt az általa elért időeredményekkel.

    Nem sokkal a tesztet követően robbant a bomba, hogy Nyck de Vries már nem vezetheti az AlphaTaurit a Magyar Nagydíjon, a helyét pedig Ricciardo fogja átvenni a helyét a faenzai kicsapatnál. Az FIA egykori vezetője pedig azt tanácsolta a tavalyi szezon lapátra tett Mick Schumachernek, hogy az ausztrál példája lebegjen a szeme előtt, és azt kövesse, ha vissza akar térni a királykategória mezőnyébe.

    „Ha Daniel számára nem lett volna ott a silverstone-i teszten nyújtott jó produkciója, akkor nagy valószínűséggel most sehol nem lenne – nyilatkozta Bayer, aki anno az AlphaTaurinál is dolgozott. – A kihívás pedig pont ebben rejlik, mert nagyon nehéz megmutatnia, hogy [Mick] mennyire gyors valójában. Ha Toto Wolff nem ültei őt autóba, akkor nagyon nehéz dolga lesz.”

    Schumacher jelen pillanatban a Mercedes tartalék és fejlesztő versenyzőjeként dolgozik. Mindig jelen van a versenyhétvégéken, ha nincs halaszthatatlan dolga a szimulátorban. Ugyan Lewis Hamilton és George Russell is elismerően nyilatkozott a munkájáról, a rátermettségét ténylegesen csak egy F1-es autó volánja mögött mutathatja meg.

  • Latifi példáját követi a kirúgott Nyck de Vries

    Latifi példáját követi a kirúgott Nyck de Vries

    Nyck de Vries nemrég elárulta, mit fog csinálni az elkövetkezendő időszakban.

    A holland versenyzőt nem győzte tavaly dicsérni a Forma-1, ugyanis Alex Albont helyettesítve jól teljesített Monzában. Emiatt kapott lehetőséget Helmut Markótól is az AlphaTaurinál. Ám a 27 éves versenyző idén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a Pirelli silverstone-i gumitesztje alatt elbocsátotta őt az osztrák tanácsadó.

    Daniel Ricciardo eredményei arra sarkalták a 80 éves vezetőt, hogy azonnal cselekedjen, így már a Magyar Nagydíjra sem utazhatott el de Vries.

    A holland egyelőre nem akar visszatérni a versenyzéshez, így Nicholas Latifi „útján” indult el. Az FE bajnok ugyanis a Harvardon fog tanulni. A Grand Turismo film premierjén fedte fel szándékait a Racingnews365.com-nak a 27 éves pilóta. De Vries azt is elárulta, milyen irányba mozdul el a tanulmányai során.

    „Nem viseltem annyira nehezen az elbocsátást. Rengeteg támogatást kaptam, nagyon természetesen ment minden. Azóta sokat golfozok. Viszont soha életemben nem tanultam komolyabban, még a középiskolát sem fejeztem be. Szeptemberben viszont felveszek egy kurzust a Harvardon. Egy kicsit tanulni fog, ‘tárgyalás és irányítás’ lesz a kurzus neve. Mindezt azért most csinálom, mert lett egy kis időm. Szeretnék tanulni, és ezek a dolgok érdekelnek. Ennyi az egész.”

  • Ricciardo jelenlététől máris botladozott a csapattársa

    Ricciardo jelenlététől máris botladozott a csapattársa

    Miután Daniel Ricciardo megérkezett az AlphaTaurihoz, Cunoda Juki elismerte, hogy elkezdte érezni az ebből fakadó nyomást.

    A tét nem kicsi: egyrészt közülük kerülhet ki Sergio Pérez utódja a Red Bullnál 2025-től (vagy még hamarabb), ha a mexikói nem kapja össze magát, másrészt aki látványosan alulmarad az egymás elleni párharcban, annak könnyen véget érhet az F1-es pályafutása.

    A veterán Ricciardo a kirúgott Nyck de Vries helyére érkezett szezon közben, és Cunoda bevallotta, szoknia kell a számára teljesen új kihívást.„Tudtam, hogy gyors, de a csapattal való viselkedése teljesen ellentétes az enyémmel. Szóval sokat tanulhatok tőle” – idézte az Autosport. Az ellentétes viselkedést nem fejtette ki, talán arra célzott, hogy Ricciardo híresen kötetlen.

    „Kicsit nyomást is helyezett rám, amitől valószínűleg kapkodni kezdtem és hibákat is elkövettem az előző versenyeken.”

    Seprűt ragadott a Forma-1-es versenyző, és takarítani kezdte a sárral teli utcákat

    „Újdonság nekem, hogy egy tapasztalt versenyző oldalán harcolok. Ráadásul nem csak rutinos, hanem élvonalbeli versenyző is, és nagyon gyors.”

    A harmadik F1-es évében járó Cunoda azt mondta, jó ritmust vett fel a szezon elején, de elvesztette a fonalat attól, hogy a Spanyol Nagydíjon elbukta a pontszerző helyet egy utólag büntetéssel, amit szabálytalan védekezésért kapott. „Ott kizökkentem a ritmusból – ismerte el. – Az előző versenyen [Spában] azonban ismét mindent összeraktam, de nem volt könnyű. Boldog vagyok, és készen állok, hogy megküzdjek [Ricciardóval] az idény második felében.”

    Cunoda már elismerte, hogy erősebb csapatnál is kipróbálná magát. Amennyiben viszont a kispadról beugró Ricciardo legyőzi őt, erre aligha lesz esélye.

  • Ricciardo: míg mások koktélokat és nemi szerv növelőt isznak, én tolom keményen

    Ricciardo: míg mások koktélokat és nemi szerv növelőt isznak, én tolom keményen

    Daniel Ricciardo elmondta, mire fekteti a hangsúlyt a nyári szünetben.

    Az ausztrál pilóta tavaly jelentette be, hogy a Red Bull tartalékversenyzője lesz 2023-ban. Ám Nyck de Vries teljesítményével nem volt elégedett Helmut Marko, így az osztrák tanácsadó a Brit Nagydíj után menesztette a hollandot.

    A 34 éves versenyző a Pirelli gumitesztjén győzte meg az osztrák istállót, így délben már közölte is a 80 éves vezető de Vries-vel a rossz hírt. A Hungaroringen tért vissza az AlphaTauri színeiben Ricciardo, de a nyári szünet kapcsán két futam után ismét pihenni mehet.

    A csapat és a versenyző is elégedett az eredményekkel, így nyugodtan készülhetnek a szezon második felére. Ricciardo ugyanakkor hozzátette, számított arra, hogy a nyári szünet után visszatér, de örül neki, hogy előbb ülhetett autóba.

    „Mikor az a bizonyos hívás járt a fejemben, úgy voltam vele, hogy megvárjuk a nyári szünetet. Ám igazából nagyon örülök annak, hogy még a leállás előtt megkaptam ezt a két versenyt, mert ezek a futamok adtak olyan pluszt, amin elgondolkodhatok, építkezhetek és visszadobhatok pár kérdést a csapatnak. Így sokkal felkészültebben érkezek majd Zandvoortban, nem úgy, hogy az lesz az első versenyem a visszatérésem óta.”

    Ricciardo hozzátette, az év elején sem engedte el magát, végig keményen edzett, hogy formában maradjon. Ennek ellenére úgy érzi, van még min dolgoznia.

    „Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy milyen a kondícióm és hol tartok. Így tovább dolgozhatok ezen a szünetben. Míg mindenki koktélokat, Piña Coladát és nemi szerv növelőt italok szürcsölget, addig én többet leszek az edzőteremben és kevesebb alkoholt fogyasztok.”

  • Erre fázott rá Ricciardo a tegnapi időmérő edzésen

    Erre fázott rá Ricciardo a tegnapi időmérő edzésen

    Daniel Ricciardo sokat tanult a Belga Nagydíj tegnapi időmérő edzésén. Az ausztrál pilóta simán továbbjuthatott volna, ha nem veszíti el a gyorskörét egy négy kerekes pályaelhagyás miatt.

    Ricciardo törölt mértköre a 10. helyre lett volna elég, de mivel a 3-as, 4-es kanyarkombinációban négy kerékkel elhagyta a pályát, így a versenyirányítás törölte az idejét. Az AlphaTaurinál visszatérő ausztrál emiatt már a Q1-ben búcsúzott. A nyolcszoros futamgyőztes szerint a hibája sokba került, és azt is hozzátette, hogy a rontása nélkül akár még gyorsabb is lehetett volna.

    Verstappen elmagyarázta a versenymérnökével való nézeteltérését

    „ A pályahatárok nem betartása miatt még veszítettem némi időt – nyilatkozta Ricciardo az időmérőt követően. – Megpróbáltam padlógázon átmenni az Eau Rouge-on, és elkezdtem érezni, hogy az autó elkezdett mozogni. Egy picit el is kellette vennem, és végül le is mentem a pályáról. Ennél többet nem tudtam tenni. Próbálkoztam menteni a menthetőt, de nyilván frusztráló, hogy egy vizesebb rész miatt veszítettem el a körömet.”

    A Méhészborz sajnálja, hogy nem jutott be a Q2-be, de a pozitívumokról sem feledkezdett meg. Szerinte ugyanis megvan a megfelelő sebessége az autó volánja mögött, és nem volt sok olyan pillanata, ami után a fejét kellett volna csóválnia.

    Egyelőre abszolút pozitívnak tekinthető Ricciardo visszatérése, mert ugyan most kikapott Yuki Tsunodától, de a Magyar Nagydíj időmérőjén és a versenyen is le tudta győzni a japánt. Utóbbin ráadásul úgy, hogy szinte az egész futamot egy sérült autóval kellett teljesítenie, miután Guanyu Zhou elmérte a féktávot az első kanyarba menet, és nekiment az ausztrál AlphaTaurijának.

  • Ricciardo világbajnoknak érezte magát a Magyar Nagydíjon

    Ricciardo világbajnoknak érezte magát a Magyar Nagydíjon

    Az ausztrál pilóta fél év kihagyás után, Nyck de Vries helyén ülhetett újra élesben is F1-es autóba a Hungaroringen, és elmondása szerint elég jól szórakozott.

    Csütörtökön a Drive to Survive kamerái követték az AlphaTauri újdonsült pilótáját, de a médianap elmúlásával sem csökkent a Ricciardo felé irányuló figyelem, minden egyes nyilatkozatát sokan követték figyelemmel.

    „Azt hittem, kisebb visszhangja lesz a mai napnak, mert már mindenki elfeledkezett rólam.” mondta akkor.

    De még a vasárnapi versenyt után is azon ámuldozott, hogy hányan követték figyelemmel a pálya mellől.

    „Még a médianapon is, nagyon sokan voltak. Azzal viccelődtem, olyan érzés, mintha megnyertem volna a világbajnokságot! Annyian érdeklődtek, az ilyet most csak élvezni kell.

    De az egész hétvége jól sült el, kicsit lefáradtam hétfőre, így nem vittem túlzásba a dolgokat, és pihentem.”

    Az ausztrál később hozzátette, az egész hétvége „őrület” volt számára, és sokkal jobban élvezte a dolgot, mint az utolsó éveit a McLarennél. Kiemelte, hiába ez még csak pontszerzés sem volt, úgy érezte mindent megtett, így boldog lehet az eredménnyel.

    Ricciardo máris megmutatta, miért érhet aranyat a küszködő AlphaTaurinak