Címke: Daniel Ricciardo

  • Hülkenberg: Ricciardo megszerzése is mutatja, hogy komoly terveink vannak

    Hülkenberg: Ricciardo megszerzése is mutatja, hogy komoly terveink vannak

    Daniel Ricciardo szerződtetése is jelzi, hogy mennyire komolyak a Renault tervei – jelentette ki Nico Hülkenberg.

    „Ez is mutatja, hogy a Renault mennyire komolyan gondolja a Mercedes, Ferrari és Red Bull hármas utolérését” – mondta Hülkenberg a német Bildnek.

    A 29 éves német versenyző 2017-től erősíti a Renault csapatát. A franciáknak gyári csapatukkal még nem sikerült dobogóra állniuk a jelenlegi V6-os turbóérában, jelenleg pedig a konstruktőri tabella negyedik helyén állnak a bajnokságban.

    Ricciardo egyébként nem csak a Forma-1 világát, hanem saját főnökeit is meglepte döntésével, ez alól a tehetséggondozásért felelős Dr. Helmut Marko sem kivétel.

    „Ricciardo csütörtökön közölte velem a döntését. Szinte a a teljese karrierjét a Red Bull színeiben töltötte. Azt mondta, hogy változást akar” – mondta Marko.

  • Massa megérti, hogy Ricciardo lelépett a Renault-hoz

    Massa megérti, hogy Ricciardo lelépett a Renault-hoz

    Felipe Massa világosan érti, hogy miért döntött úgy Daniel Ricciardo, hogy otthagyja a Red Bull csapatát. Ricciardo egyik a Forma-1 top versenyzőinek, és egy top háromba beférő csapatot hagy ott azért, hogy dolgozhasson a gyári Renaultnál. Egyesek azt gondolják, hogy az ausztrál csak a pénz miatt ment át, és a jelenlegi főnöke, Christian Horner is utalt rá, hogy meg fogja bánni még ezt a döntését.

    A korábbi F1-es versenyző Felipe Massa azonban megérti a lépést, és ezt el is mondta a Globonak:

    „Daniel, ahogy mindannyiunk nem tudja megítélni azt, hogy milyenek lesznek jövőre a Honda motorok. Másrészt Max Verstappen mellett sem annyira boldog. Kockázatos lépés, de vagy bejön, vagy nem.”

    Időközben a Red Bull irányítója, Christian Horner elárulta, hogy Fernando Alonso biztos nem lesz az a versenyző, aki 2019-ben Ricciardo helyére kerülhet, mert csak káoszt okoz az épp aktuális csapatának. Twitteren Alonso sok smileyval válaszolt gyakorlatilag erre, valamint hogy hashtag „nothanks”.

  • Horner: Azt gondoltam, viccel Ricciardo

    Horner: Azt gondoltam, viccel Ricciardo

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elárulta, csupán a hivatalos bejelentést megelőző napon tudta meg ausztrál versenyzője átigazolását.

    Pénteken érkezett a hír, mely szerint Daniel Ricciardo év végén távozik a Red Bull csapatától, és 2019-től már a Renault-t erősíti.

    „Azt gondoltam, hogy viccel” – mondta Horner a SportsMail-nek.

    A Red Bull állítólag Spielbergben már Ricciardo szerződéshosszabbításáról szóló videós anyagot is készített.

    Egyelőre csak találgathatunk arról, hogy mi volt a fő mozgató rugó, amely megváltoztatta Ricciardo véleményét, és végül a Renault gyári csapatát választotta a Red Bull-Honda helyett.

    Egyik lehetséges pont a fizetés lehet, a SportsMail információ szerint Ricciardo évi 20 millió fontot fog keresni új csapatánál.

  • Palmer szerint Ricciardonak visszalépés a Renault

    Palmer szerint Ricciardonak visszalépés a Renault

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Jolyon Palmer úgy véli, hogy Daniel Ricciardo döntése, miszerint a Red Bullt elhagyva a Renaultnál folytatja, negatív lépés volt.

    „Őszintén megvallva, ez egy visszalépés Ricciardo részéről.” – kezdte Palmer. „A Renault egy olyan csapat, ami ugyan felfelé lépdel, de még a Red Bull mögött vannak.”

    Sokan úgy vélték, hogy Ricciardo marad a vörös bikáknál, miután a szóba jöhető helyek, mint a Mercedes vagy a McLaren ajtajai bezárultak előtte. Végül azonban – némi meglepetésre – a gyári Renault istállót választotta.

    Palmer ugyanakkor meg tudja érteni Ricciardo döntését. A brit szerint a döntésben Max Verstappen személye lehetett a legnagyobb döntő faktor. Mint ismert, a holland egy nagyon jól fizető szerződést írt alá, ami miatt 2020-ig biztosan marad Milton Keynes-ben, és a csapat is egyre inkább Max Verstappenre összpontosított, háttérbe szorítva az ausztrált.

    „A Red Bullnál úgy érzékeltem – és talán ő is – hogy talán Verstappen árnyékába kezd kerülni. Ez pedig egy veszélyes helyzet.” – fogalmazott.

    Ez a helyzet Enstone-ban nem történhet meg. Hiába a nagy tapasztalattal rendelkező csapattárs, Nico Hülkenberg személyében, valószínűleg Ricciardo lesz az első számú pilóta házon belül.

    „Olyan csapatba érkezik, amely nagyon izgatott válik az érkezése miatt. Nagy reményeket fűznek hozzá.” – folytatta a brit.

    Ricciardo mindig is hangoztatta, hogy olyan csapatba szeretne igazolni, ahol lehet esélye idővel a világbajnoki címre, de Palmer szerint ugyanakkor a pénzügyi oldala sem hanyagolható el a dolognak.

    „Szerintem a pénz is egyfajta döntő faktor lehetett, mert Verstappen tavaly nagyon sok fizetésben állapodott meg a Red Bullal tavaly.” – tette hozzá.

  • Hivatalos: Ricciardo a Renault-nál folytatja 2019-ben

    Hivatalos: Ricciardo a Renault-nál folytatja 2019-ben

    Épp csak, hogy elkezdődött a nyári szünet a Forma-1-ben, máris felpörögtek az események az átigazolások kapcsán. Az imént már hivatalossá vált, hogy Daniel Ricciardo a szezon végén távozik a Red Bulltól, de máris itt a következő hivatalos bejelentés, mi szerint valóban a Renault-nál folytatja majd pályafutását.

    A Renault azt is megerősítette, hogy Nico Hülkenberg marad a csapatnál és ő lesz az ausztrál csapattársa 2019-ben.

    „A Renault azért döntött úgy, hogy visszatér a Forma-1-be, hogy világbajnoki címért harcoljon.” – mondta Jerome Stoll, a Renault Sport Racing elnöke. „Daniel Ricciardo szerződtetése egy egyedülálló lehetőség a Renault Csoportnak a cél elérése érdekében, melyet nem lehetett kihagyni. Üdvözöljük Danielt a csapatunkban, egyelőre még csak készenlétben, de motiváltabban, mint valaha.”

    „Daniel szerződtetése hangsúlyozza elszántságunkat, hogy felgyorsítsuk előrelépésünket a sportban.” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezető igazgatója. „Ez egyben elismerése is az elmúlt két és fél évben végzett munkánknak. Daniel megkérdőjelezhetetlen tehetsége és karizmája óriási bónusz a csapat számára. Viszonozni fogjuk a belénk vetett hitét a lehető legjobb autóval. Üdvözöljük őt 2019-ben a növekvő csapatunkban, nagy büszkeséggel és alázattal.”

    „Valószínűleg ez volt eddigi karrierem legnehezebb döntése.” – mondta Ricciardo. „De úgy gondoltam, hogy itt az ideje egy friss és új kihívásnak. Tisztában vagyok vele, hogy sok dolog áll még a Renault előtt, hogy elérjék a céljukat és a legmagasabb szinten versenyezzenek, de engem meggyőzött a fejlődés, amit mindössze két év alatt vittek véghez, és tudom, hogy a Renault minden esetben nyert, mikor jelen volt a sportban. Remélem segíteni tudom majd őket ezen az utazáson a pályán és azon kívül is.”

     

     
  • Hivatalos: Ricciardo távozik a Red Bulltól!

    Hivatalos: Ricciardo távozik a Red Bulltól!

    A RaceFans méltán elismert tudósítója, Dieter Rencken számolt be arról, hogy vélhetően Daniel Ricciardo mégsem marad jelenlegi csapatánál, a Red Bullnál, mely jövőre Honda motorokat kap, hanem átigazol a Renault-hoz, sőt már alá is írták a szerződést 2019-re.

    Ebben az esetben pedig megnyílhat a Red Bullos lehetőség Carlos Sainz előtt, aki jelenleg „kölcsönben” van a Renault-nál.

    UPDATE:

    A Red Bull hivatalosan meg is erősítette, hogy a 2018-as szezon végeztével Daniel Ricciardo távozik a csapattól.

    „Teljes mértékben tiszteletben tartjuk Daniel döntését, mi szerint elhagyja az Aston Martin Red Bull Racinget és minden jót kívánunk neki. Szeretnénk megköszönni neki az elkötelezettségét és a nálunk betöltött szerepét 2014 óta, a kiemelkedő történéseket, hiszen hét győzelmet és 29 dobogót szerzett velünk.” – mondta Christian Horner.

    „Folytatjuk a számos opció kiértékelését mielőtt döntenénk arról, hogy melyik versenyző lesz Max Verstappen csapattársa a 2019-es szezonban. Mindeközben még 9 verseny hátra van 2018-ban és teljes mértékben arra koncentrálunk, hogy maximalizáljuk a lehetőségeket Max és Daniel számára a szezon hátralévő részében.”

     

  • Ricciardo: Spáig megérkezik a bejelentés

    Ricciardo: Spáig megérkezik a bejelentés

    Daniel Ricciardo magabiztosan állítja, hogy még a nyári szünet vége előtt pont kerül 2019-es szerződésére.

    Hosszú ideig téma volt a sajtóban az ausztrál versenyző Ferrarihoz való igazolása, ám a 29 éves többszörös futamgyőztes minden valószínűség szerint a Red Bull csapatát erősíti majd a következő szezonban is.

    A Red Bull Max Verstappennel már korábban szerződést hosszabbított, a holland kontraktusa 2020 végéig érvényes.

    „Spában már mindenképp be lesz jelentve. Lehet, hogy már a szünet alatt, de legkésőbb Spában, csupán finomhangolás van hátra. Minden jól halad. Hamarosan meg fogjátok tudni, biztos vagyok benne” – mondta Ricciardo.

    Az ausztrál két győzelmet szerzett eddig az idei évben, jelenleg ötödikként áll a világbajnoki pontversenyben, 13 ponttal és egy pozícióval holland csapattársa előtt.

  • Ricciardo is nyert valamit a Hungaroringen

    Ricciardo is nyert valamit a Hungaroringen

    Immáron ez a harmadik szezon, mely során a Forma-1 minden versenyen megszavaztatja a rajongókkal, hogy melyik versenyzőt tartották a futam legjobbjának. Ez ugyanis nem minden esetben egyenlő a futamgyőztes személyével.

    A Magyar Nagydíjon Daniel Ricciardót tallták a legjobbnak a rajongók, hiszen az ausztrál versenyző a 12. helyről rajtolt, a verseny során volt hátrébb is, végül a negyedik helyen ért célba a Hungaroringen.

    “A nap versenyzői” 2018-ban:

    • Magyar Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Német Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Brit Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Osztrák Nagydíj: Max Verstappen
    • Francia Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Spanyol Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Charles Leclerc
    • Kínai Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Bahreini Nagydíj: Pierre Gasly
    • Ausztrál Nagydíj: Fernando Alonso
  • Milyen bacik rejtőznek Ricciardo cipőjében?

    Milyen bacik rejtőznek Ricciardo cipőjében?

    Brit helyett ausztrál tudósok tanulmányt végeztek arra vonatkozóan, mennyire egészséges a ’shoey’, azaz a Daniel Ricciardo védjegyének mondható cipőből pezsgőzés. Spoiler: semennyire.

    Az ausztrál népszokásnak mondható shoey Daniel Ricciardo áldásos tevékenysége nyomán terjedt el, dobogós ünneplésének pedig számos áldozata volt már, többek között Patrick Stewart, Mark Webber vagy Christian Horner. Sokan azonban érthető higiéniai okokra hivatkozva elutasították Ricciardo nemes felajánlását, és ahogyan az az ausztrál Western Sydney University gasztroenterológiai tanszékének kutatásából kiderült, nem döntöttek rosszul.

    Kétórás intenzív versenyzés után pezsgőt inni egy cipőből az ízélmények szempontjából sem hangzik kecsegtető ajánlatnak, de emellett még az alkohol várt fertőtlenítő hatásában sem bízhatnak a bátor jelentkezők. A Dr. Vincent Ho vezetésével lefolytatott kutatás szerint a pezsgő és a gyöngyözőbor a bennük található cukor és az erjesztési eljárás során felhasznált élesztő miatt pont hogy növelik a cipőben tanyázó baktériumok számát.

    „Határozottan nem ajánlom, hogy alkoholba mártott cipőből igyanak” – mondta Dr. Ho. „A tanulmány egyik legmeglepőbb eredménye az volt, hogy még egypercnyi alkoholos áztatás után is izolálni tudtunk élő szervezeteket, mint például a staphot vagy staphylococcus aureust, és higgyenek nekem, ezt nem szeretnék meginni. A staph hányást, szédülést, hasmenést, komolyabb esetben pedig ételmérgezést, vérmérgezést vagy tüdőgyulladást okozhat.”

    Úgy fest, Ricciardo shoeyja legalább annyira veszélyes, mint maga a versenyzés, ha nem jobban.

  • Magyar Nagydíj – Ricciardo volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Magyar Nagydíj – Ricciardo volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    A pilóták viszonylag nagy melegben, 28 fokban és 48 fokos aszfalton róhatták a hétvége első gyakorló köreit a Hungaroringen.

    Az edzésen sokáig a világbajnoki pontversenyben második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája vezetett, 30 perccel a leintés előtt azonban Ricciardo elérte azt a köridőt, amelynél jobbat aztán egyik riválisa sem tudott összehozni.

    Vettel hátránya csupán 79 század másodperc a második helyen, míg a harmadik helyezett Max Verstappen (Red Bull) csak 88 századdal maradt el csapattársának idejétől.

    A címvédő és szintén négyszeres világbajnok, a Hungaroringen korábban már ötször futamgyőztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) az ötödik pozícióban zárta a gyakorlást.

    A monacói Charles Leclerc helyett ezen az edzésen az olasz Antonio Giovinazzi kapott lehetőséget a Sauber volánja mögött. Bár csak 18. lett, így is négy tizedmásodperccel gyorsabb köridőt futott, mint csapattársa, a svéd Marcus Ericsson, aki többször is megcsúszott, megpördült az edzés ideje alatt, és szemmel láthatóan nagy küzdelmet jelentett neki a pályán tartani a versenyautót.

    A második szabadedzést 15 órától rendezik a mogyoródi aszfaltcsíkon.

    Az 1. szabadedzés végeredménye:

    1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:17.613 perc
    2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:17.692
    3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:17.701
    4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:17.948
    5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.036
    6. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:18.470
    7. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:18.975
    8. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:19.025
    9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:19.128
    10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:19.187
    11. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:19.352
    12. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:19.690
    13. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1:19.841
    14. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1:20.012
    15. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:20.065
    16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1:20.151
    17. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:20.159
    18. Antonio Giovinazzi (olasz, Sauber) 1:20.293
    19. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1:20.307
    20. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:20.697

        A további program:
    2. szabadedzés 15.00
    szombat:
    3. szabadedzés 11.00
    időmérő edzés 15.00
    vasárnap:
    futam 15.10