Címke: Daniel Ricciardo

  • Ricciardo: Verstappen egy jó autóban az egyik legnagyobbá válhat

    Ricciardo: Verstappen egy jó autóban az egyik legnagyobbá válhat

    Max Verstappen a Forma-1 történetének egyik legnagyobb pilótája lehet, ha kap egy versenyképes autót, véli az egykori csapattársa, Daniel Ricciardo.

    Ricciardo az elmúlt három esztendőben a holland csapattársa volt, és elég szép jövőt jósol neki.

    „Az biztos, hogy nagyon sok potenciál van benne. Pályafutása folyamatosan ível felfelé, már az első nap is rendkívül gyors volt. Már most sokkal gyorsabb, mint amikor megszerezte első futamgyőzelmét.” – kezdte az ausztrál.

    „Tovább fog fejlődni, de ez akkor fog még inkább kijönni rajta amikor olyan autót kap amivel nyerhet. Ez fogja meghatározni, hogy mekkora sikereket érhet majd el. Nyilván ha olyan irányba fog haladni a karrierje, ahol nem jut el arra a szintre, az nagy csalódás lenne. Egyértelműek a képességei, rendkívül tehetséges. Nagyon élveztem az ő általa jelentett kihívást. Mindketten fejlődtünk, mint versenyzők. Ezek a közös évek mindkettőnk karrierjének kedveztek.” – tette hozzá.

  • Hülkenberg nyerni akar a Renaultval

    Hülkenberg nyerni akar a Renaultval

    A Renault német pilótája, Nico Hülkenberg elmondta, hogy a következő szezonban már dobogós helyekért szeretne harcolni. Hülkenberg már csak azért is nyilatkozhatta ezt, mert még egyszer sem sikerült dobogóra állnia nyolc éves Forma-1-es pályafutása során.

    Az enstone-i istálló már nyilvánosságra hozta autóbemutatójának dátumát. A franciáknak a célja egyértelmű: szeretnének közelebb kerülni az élcsapatokhoz.

    Hülkenberg az olasz Autosprintnek adott interjújában elmondta, hogy addig mindenféleképpen sárgában szeretne versenyezni, amíg meg nem szerzi első futamgyőzelmét. 2019-től a Red Bull korábbi pilótája, Daniel Ricciardo lesz majd Hülkenberg csapattársa a Renaultnál.

    „Le voltam sújtva, a padlóra kerültem és sírtam is,” – mondta viccesen a Renault németje. „Csak viccelek, már egy nappal a bejelentés előtt értesítettek Daniel érkezéséről.”

    A Renault 2019-es autóját február 12-én fogják majd bemutatni, Enstoneban.

  • Verstappen: Ricciardonak hiányozni fog mindaz, ami a Red Bullnál megvolt

    Verstappen: Ricciardonak hiányozni fog mindaz, ami a Red Bullnál megvolt

    Ahogy a mondás is tartja, addig nem értékelünk igazán valamit, amíg el nem veszítjük azt, és Max Verstappen szerint korábbi csapattársa Daniel Ricciardo is erre a konklúzióra fog jutni az idei év végén, miután teljesíti első szezonját a Renault-val.

    Tavaly nyáron, mikor már a legtöbb csapattal szóba hozták, Ricciardo bejelentette, két éves szerződést írt alá a Renault-val, ami meglepte a Formula 1-es világot, főként akkori csapatát, a Red Bullt. A két csapattársnak voltak kisebb súrlódásai az osztrák alakulatnál, ám a holland szerint ezeket a dolgokat leszámítva partnerkapcsolatuk barátságosnak és harmonikusnak volt mondható, ami elég ritka a sportágban.

    ,,Én nem fogom őt hiányolni, habár vicces és kellemes személyiség volt csapattársként. Ez nem gyakran esik meg, talán sosem fog újra, de hogy hiányozni fog-e? Én úgy gondolom, Daniel fogja hiányolni azt amije itt megvolt.”

    Míg a szakértők még mindig azon tanakodnak, hogy a Red Bull jól döntött-e azzal, hogy Renault motorokról Hondára váltott, addig Verstappennek nincsenek kétségei.

    ,,A Honda egész magatartása és a tervei, teljesen mások, mint amit a Renault-tól megszoktunk. A Renault-ot mindig hajtani kellett, és ez a nyomás tőlünk érkezett, amit ők általában ignoráltak. Most azonban más idők járnak, és most már a támogatói szerepkört erőltetjük. Szükségük van a váltónkra és hasonló dolgokra, amiket nem könnyű előállítani, de a Honda csak tesztelni, tesztelni és tesztelni akar. Több kilométert pakoltak bele az alkatrészekbe, mint én a versenypályákon. Talán nem minden helyszínen leszünk versenyképesek, ám a szezon során sikeresen kell hoznunk a fejlesztéseket, hogy biztos esélyesek legyünk a bajnoki címre már 2020 elejétől.”

  • Ricciardo leszokott arról, hogy összehasonlítsa magát Verstappennel

    Ricciardo leszokott arról, hogy összehasonlítsa magát Verstappennel

    Daniel Ricciardo miután 2018-as Red Bulljának komoly megbízhatósági gondjai voltak, az ausztrál versenyző felhagyott azzal, hogy összehasonlítgassa magát csapattársával, Max Verstappennnel.

    A 2019-ben már Renault-val induló Ricciardo az elmúlt szezon elején két győzelmet is szerzett, de az év második felére összecsaptak a feje fölött a hullámok, és elpártolt mellőle a szerencse, és év végére jócskán el is maradt Verstappentől a pontok tekintetében.
    A holland ezzel ellentétben épp év végére kapta össze magát.

    Ricciardo pedig elismerte, hogy csapattársának javulását nézni némileg frusztráló volt, önmaga megkímélése érdekében azonban leszokott arról, hogy összehasonlítgassa vele eredményeit, statisztikáit.

    „Azt hiszem eljutottam arra a pontra, valahol a szezonközi szünet idején, hogy már nem érdekeltek többet a statisztikák.” – mondta Ricciardo az Autosportnak, még 2018-ban. „Tudtam, hogy kikapok idén a kvalifikációkon, de kit érdekel? Talán kevesebb pontom lesz, kit érdekel? Én csa azon voltam, hogy megtegyem, ami tőlem telhető, és ha működik, akkor működik, ha nem, akkor az élet megy tovább. Persze érdekelt, de nem akartam ettől függni.”

    „Addigra már sok más dolog járt a fejemben. Nem volt rá szükségem, hogy további elvárásaim legyenek. Úgy voltam vele, hogy ha a tőlem telhető legjobb munkát végzem, talán le tudom győzni, de ha nem, akkor majd máskor küzdünk meg.”

    A szezon eleji két győzelme ellenére Ricciardo nem tartja jónak idei szezonját.

    „Hatból kettőt megnyertem, de a következő négy esetében mindig volt valami dráma.” – vélekedik az ausztrál. „Melbeourne-re már a szezon előtt büntetést kaptam.”

    „Bahreinben egy kör után véget ért a versenyem. Kínában meglepő módon nyertem. Aztán ott van Baku, és mind tudjuk, mi történt Bakuban. Barcelonában megpördültem a biztonsági autó mögött, aztán Monacóban nyertem. Ahhoz képest, hogy az első hat verseny milyen jól alakult és ahogy festett az év, végül teljes őrületté vált.”

  • Hülkenberg így reagált Ricciardo érkezésére

    Hülkenberg így reagált Ricciardo érkezésére

    A Renault német pilótája, Nico Hülkenberg eléggé érdekesen reagált miután megtudta, hogy a következő szezonban a Red Bulltól érkező ausztrál, Daniel Ricciardo lesz majd a csapattársa.

    Idén nyáron, számos átgondolt lehetőség után, Ricciardo úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a Red Bull-lal. Az ausztrál pilóta ehelyett belevág egy új kalandba, ugyanis 2019-től a gyári Renault versenyzője lesz majd.

    Sokan úgy gondolják, hogy az ausztrál pilótának könnyű falat lesz majd Hülkenberg, azonban a 2010-es Brazil Nagydíj időmérőjének győztese szeretné felvenni a versenyt hétszeres futamgyőztes csapattársával. Hülkenberget a Renault egy kérdezz-felelek videójában is megkérdezték erről.

    „Le voltam sújtva, a padlóra kerültem és sírtam is. Mélyen megérintett a dolog,” – mondta vidáman a Renault németje. „Igazából nem ezeket csináltam, rendben voltam vele,” – vallotta be Hülkenberg. „Egy nappal a bejelentés előtt már tudtam a dologról, ugyanis telefonon értesítettek a hírről.”

    Ha szeretnél többet megtudni a Renault német pilótájáról, akkor feltétlen meg kell nézned a Renault legújabb kérdezz-felelek videóját, amiben ő a főszereplő! Forrás: Renault Sport

  • A Red Bull nagyon meg akarta volna tartani Ricciardót

    A Red Bull nagyon meg akarta volna tartani Ricciardót

    Christian Horner azon a véleményen van, hogy csapata, a Red Bull megpróbált mindent megtenni azért, hogy Daniel Ricciardo velük maradjon egy újabb évre, és ne igazoljon a Renaulthoz. Heteket egyeztettek vele, és már arra számítottak Milton Keynesben a Magyar Nagydíj után, hogy újra aláír majd az ausztrál pilóta.Ehhez képest Ricciardo a Renaulthoz ment, amin Horner és Helmut Marko is őszintén meglepődött.

    A motorsport.com-nak Horner ennyit árult el az átigazolással kapcsolatban:

    „Utánanéztünk, és amit csak lehetett, megtettünk azért, hogy velünk maradjon. Azt mondta, – mint egy klasszikus szakításnál -, hogy nem veletek van baj, hanem velem! Azt hiszem, hogy valójában már új kihívást keresett. Lehet, hogy gondjai voltak a saját fejlődésével is, és azzal, hogy Max a fejére nőtt, valamint a Honda motorban sem volt biztos. Volt rálátása arra, hogy miről beszélgettünk, hogy majd az gyümölcsöző legyen. Persze, mindig legyen B terved. Azt hiszem, hogy megértettük azt, hogy komolyak a szándékai, és végül egész könnyű volt meghoznunk azt a döntést, hogy jöjjön Pierre Gasly.”

    Horner ugyanakkor utal arra, hogy a Red Bull nem favorizálta Ricciardonál jobban Verstappent. Erről így nyilatkozott:

    „Az az első számú pilóta a csapatban, aki előrébb van a pályán. Ez ilyen egyszerű. Nincs kiemelt a csapatban, vagy hogy ugrálunk egyik versenyzőről a másikra. Daiel is elmondhatja ezt nektek. Mexikó volt az első alkalom Monaco óta, amikor Daniel előrébb végzett mint Max, az időmérőn. Max időmérős teljesítménye remek volt, ami szintén gondolkodóba ejthette Danielt a jövőjével kapcsolatban.”

    Horner azért elismerte, hogy Ricciardonak elég frusztráló lehetett együtt élnie a folyamatos megbízhatósági problémákkal, hiszen 2018-ban nyolcszor is pont nélkül maradt, ami miatt visszaesett a ponttáblázat hatodik helyére:

    „Szerintem nehéz éve volt Danielnek. El kellett fogadnia Max folyamatos fejlődését, és miközben mindkét versenyzőnket érték problémák, Danielt mindez inkább vasárnap érintette, nem úgy mint Maxot. Danielt a kuplung probléma vasárnap érte el Mexikóban, míg Max ezen már túl volt pénteken. A Brazil Nagydíj szabadedzésén pedig Maxnak volt gondja már egy alkatrésszel, ami még Mexikóban törött meg, de szerencsére nem állt meg emiatt az autó. Egy éve ugyanakkor Max volt ennyire peches.”

  • Webbernek továbbra is kétségei vannak Ricciardo döntése kapcsán

    Webbernek továbbra is kétségei vannak Ricciardo döntése kapcsán

    Mark Webber, 2002-től 2013-ig a száguldó cirkuszban versenyzett, nem változtatta meg az álláspontját honfitársa, Daniel Ricciardo döntésével kapcsolatban. Ricciardo ugyanis a következő szezonban már a gyári Renault versenyzője lesz.

    Az örökké vidám ausztrál egy több, mint egy évtizedig volt a Red Bull család tagja. A Forma-1-ben hét évet versenyzett a Red Bull csapataiban: két évet a Toro Rossonál, öt évet pedig az anyacsapat színeiben. Szinte mindenki biztosra vette, hogy az ausztrál pilóta hosszabbítani fog a milton keynesi istállóval, azonban az ausztrál pilóta inkább a Renault ajánlatát fogadta el.

    Ricciardo szinte mindenkit lesokkolt a döntésével, beleértve a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert is, aki szomorúan vette tudomásul, hogy a hétszeres futamgyőztes, aki 2014-től versenyzett náluk, elhagyja őket.

    Webber, aki mind a kilenc Forma-1-ben aratott győzelmét a milton keynesi istálló színeiben szerezte, volt az első, aki közölte Ricciardoval, hogy hibát követ el. A 42 éves ausztrál továbbra sem változtatta meg véleményét az eset kapcsán.

    „Úgy gondolom, hogy mindannyian tartunk tőle,” – mondta Webber a macquariei Sports Radionak. „A Red Bullnál dolgozó emberek nagyon szerették volna őt megtartani. Még mindig közel állok a Red Bullhoz. Az eset után már volt alkalmam együtt vacsorázni Daniellel. Daniel tudja, hogy mit gondolok a döntéséről. Imádtam volna, hogyha meghosszabbítja a szerződését a Red Bull-lal.”

    Amíg a Red Bull a Hondával fog majd együttműködni 2019-től, Webber szerint a Renault sokkal több problémával fog majd szembesülni, mint a Ferrari vagy a Mercedes.

    „Ha engem kérdeztek, nem hinném, hogy a Red Bull kiemelkedő eredményeket fog majd elérni a Hondával,” – tette hozzá Webber. „Azonban 2020-tól akár az élmezőnybe is visszatérhetnek. Biztos vagyok benne, hogy kihívásokkal teli éve lesz majd Danielnek a Renaultnál.

    „Renault… költségvetési sapkákat akarnak, csökkenteni akarják a költségeket. Azt akarják, hogy mindenkinek ugyanakkora esélye legyen a győzelemre. Ha versenyzőként egy olyan csapathoz érkezel meg, akik így látják a dolgokat, akkor kezdhetsz félni.”

  • Ricciardo a szünetben sem unatkozik

    Ricciardo a szünetben sem unatkozik

    Daniel Ricciardo, aki 2019-től már a Renault gyári csapatának versenyzője lesz Nico Hülkenberg mellett, nem unatkozik a Forma-1-es holtszezonban.

    Az ausztrál versenyző néhány napja osztott meg instagram oldalán egy rövid videót arról, miként múlatja az időt egy Polaris volánja mögött.

    https://www.instagram.com/p/BrrF4upHpju/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=rc1ljcfaqn3q&fbclid=IwAR2iFtvby5IB7GQp5rJmjJ58zSfRG6d1NKMKUKQltTW9QxSCfTo6Ry0daxY

  • Kiderült, hogy mikor mutatják be a Renault 2019-es autóját!

    Kiderült, hogy mikor mutatják be a Renault 2019-es autóját!

    A Renault 2019-es autóját az enstone-i gyárban fogják majd bemutatni egy héttel a téli tesztek kezdete előtt.

    A francia gyártó vezetői megerősítették, hogy az autóbemutatót február 12-én rendezik majd meg. A Forma-1 szezon előtti tesztje február 18-án veszi majd kezdetét.

    A Renault csapata volt a „best of the rest”, azaz a legjobb csapat a három topcsapat mögött. A gyári csapatként immáron harmadik éve működő istálló idén a negyedik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban.

    A következő szezontól már az ausztrál, Daniel Ricciardo Ricciardo lesz majd Nico Hülkenberg csapattársa a francia istállónál. Az ausztrál pilóta a McLarenhez szerződő, Carlos Sainz Jr. helyére érkezik majd a csapathoz. Az enstone-i alakulatnak az a legfőbb célja, hogy csökkentsék a hátrányukat az élcsapatokhoz képest 2019-re.

    A gyári Renault a harmadik csapat, akik már eldöntötték, hogy mikor mutatják majd be a 2019-es autójukat. A Racing Point egy nappal a Renault után, a Ferrari pedig február 15-én fogja leleplezni a jövő évi autóját.

    Fontosabb dátumok:

    Február 12: A Renault autóbemutatója

    Február 13: A Racing Point autóbemutatója

    Február 15: A Ferrari autóbemutatója

    Február 18-21: A szezon előtti teszt első hete

    Február 26-Március 1: A szezon előtti teszt második hete

     

     

  • Horner: Verstappen jelentősebb szerephez fog jutni a csapatnál

    Horner: Verstappen jelentősebb szerephez fog jutni a csapatnál

    Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke nem rég a holland Formule 1-nek azt nyilatkozta, Max Verstappen jövőre jelentősebb szerephez fog jutni a csapatnál, mivel Daniel Ricciardo jövőre már nem náluk fog versenyzeni.

    ,,Max most a tapasztalt, ezért a csapat jobban fog rá hagyatkozni. Természetesen Pierre-ben ott a potenciál, hogy megnehezítse Max életét. Remélem, hogy ösztönző hatással lesznek egymásra, ezáltal a legjobbat tudják ki hozni a másikból, csak úgy, mint ahogy Daniel és Max esetében történt.”

    Arra a kérdésre, érti-e, miért hagyta ott az ausztrál az osztrák csapatot, Horner így felelt:

    ,,Nem igazán. Még mindig meg vagyok lepődve, de tisztelem a döntését, és azt, hogy valami újra van szüksége.”

    A Red Bullos csapatfőnök ugyanakkor elmondta, mindent megtett, hogy Ricciardo megváltoztassa döntését, akárcsak Dietrich Mateschitz.

    ,,Akkorra már meghozta a döntésé, de hogy most is ugyanazt tenné? Nos, azt nem tudom. Végül is így határozott, és mi nagyon boldogok vagyunk, hogy itt van nekünk Pierre (Gasly).”