Nagyon úgy néz ki, hogy véget ért a kényszerpihenő Daniel Ricciardo számára. Az ausztrál pilótának kézközépcsontja még a Holland Nagydíj második edzésén elszenvedett balesete során tört el, de a Red Bull legújabb videójából arra lehet következtetni, hogy a sérülése már a múlté.
A Méhészborz a Holland Nagydíj második szabadedzésén ülhetett utoljára F1-es autóban. Az ausztrál a döntött kanyarban a falba csapódott, és a balesete során egy óriási hibát követett el. Az AlphaTauri pilótája ugyanis rajtahagyta a kezét a kormányon, és a becsapódáskor fellépő erőhatások miatt eltört az egyik kézközépcsontja.
Az eset miatt Ricciardo újfent parkolópályára került, és az átmenetei időszakban Liam Lawson helyettesítette őt, aki Szingapúrban pontokat is tudott szerezni. Hivatalos bejelentést még nem tett a Red Bull az ausztrál visszatérés kapcsán, de a nemrégiben közzétett videójából egyértelmű következtetéseket lehet levonni.
Ricciardo október 14-én az energiaitalosok egyik korábbi Forma-1-es autójával fog parádézni Nashville utcáin. A 8-szoros futamgyőztes már nagyon várja a szóban forgó eseményt, ami egy fajta tesztként is szolgálhat a számára a soron következő Amerikai Nagydíj előtt, ahová a Red Bull már úgy utazhat el, hogy a konstruktőri cím mellett az egyéni bajnokságot is megnyerték.
Helmut Marko szerint csak egy olyan versenyző van a mezőnyben, aki képes lenne megizzasztani Max Verstappent.
A mexikói pilóta ismét egy nehéz hétvégén van túl, így a Japán Nagydíjon elszenvedett fiaskó után Katarban is folytatódott a mélyrepülése. Míg csapattársa világbajnok lett és megnyerte a főfutamot, addig a 33 éves pilóta háromszor szedett össze büntetést a pálya kiszélesítése miatt, és a 10. helyen ért célba.
Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, ha lenne jobb alternatívájuk, Checónak lenne mitől félnie, de egyelőre várniuk kell. A csapat reméli, hogy jövőre összeszedi magát a versenyző, mert ha nem, akkor év közben is megválhatnak tőle. Ugyanakkor valóban nincs ütőképes kártya a Red Bull kezében.
„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszahozzuk a teljesítményét a pályán. Ismétlem magam, szerződése van vele, és mi ezt tiszteletben szeretnénk tartani. Ám egyszerűen nincs alternatívánk. Máskülönben lehet, hogy bajban lenne.”
Az AlphaTauritól Yuki Tsunodát, Liam Lawsont és Daniel Ricciardót hozhatná el a Red Bull, de egyelőre még nem biztosak abban, hogy bármelyik pilóta előléptetése jó ötlet lenne. Lando Norrisra is fáj a foguk, de a brit 2025 végéig a McLarenhez van kötve. Marko ugyanakkor elmondta, szerinte csak egy versenyző lenne képes Verstappent megszorongatni.
„Jelenleg csak egyetlen olyan versenyzőt látok, aki képes lenne közel kerülni Maxhez, ő pedig Fernando Alonso.”
Ralf Schumacher szerint a Red Bull tényleg próbálja tiszteletben tartani a mexikói kontraktusát, ám egy ponton túl már nem tudják védeni a helyzetét. A német ex-versenyző arra tippel, hogy jövőre már Daniel Ricciardo válthatja Pérezt.
Helmut Marko azt ígérte, Liam Lawson legkésőbb 2025-re teljes értékű tagja lesz az F1-es mezőnynek.
Daniel Ricciardo kézközépcsonttöréseután a fiatal új-zélandi ugrott be az AlphaTauriba, hogy bizonytalan ideig helyettesítse az ausztrált. A 21 éves versenyző teljesítménye viszont meglepően erősre sikerült, így sokan már 2024-ben visszavárták a rajtrácsra.
Ám Japánban bejelentette a csapat, hogy a 34 éves pilótával és Yuki Tsunodávalvágnak neki az új szezonnak, míg Lawson visszakapja a tartalékversenyzői státuszát. Nemrég a fiatal pilóta elmondta, csalódott volt, mikor kiderült, hogy egyelőre nem számítanak a szolgálataira.
Katarban még ő viszi pályára az autót, ám utána elbúcsúzhat egy ideig a Forma-1-től, mivel a jelek szerint Ricciardo már Austinban visszaköveteli a helyét. Lawson mindezt magától az ausztráltól tudta meg, aki felhívta a versenyzőt.
„Ismeretlen szám jelent meg. Mivel FaceTime-hívás volt felvettem, és Daniel (Ricciardo) arca jelent meg. Azt mondta, szerinte még egy hétvégét átenged nekem az autójában (a Katari Nagydíjat). Nyilvánvalóan teljes munkaidőben itt szeretnék lenni, de az adott lehetőségből kell kihoznom a legtöbbet” – nyilatkozta csütörtökön az új-zélandi versenyző.
Liam Lawson csalódottan vette tudomásul az AlphaTauri döntését Japánban – Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool
A Mexikóvárosi Nagydíj hétvégéjén Lawson a Super Formula mezőnyét erősíti majd Suzukában, és utána a jól megszokott szimulátoros munka vár rá. Mindaddig a hírek szerint a fiatalra a Williams is lecsapna, ugyanis szeretnék leszerződtetni jövőre őt Logan Sargeant helyére. Ám a Red Bull nem akarja elengedni a 21 éves pilóta kezét.
Arra nem tudott válaszolni Lawson, hogy a kölcsönadás működhetne-e a két istálló között, ám Helmut Marko gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, a fiatal versenyzőnek is eljön az ideje.
„Lawsonban meg van a potenciál, hogy versenyeket nyerjen. Minden eddigi feladatánál nagyon nehéz körülmények vették körül, de mesterien oldotta meg a dolgokat. Mélyvízbe dobták, de ő tudott úszni. Kemény versenyző, és a csatákban az egyik legjobb. Jövőre nagy feladat vár rá a tartalékversenyzői szerepkörében, és különben is már kipróbálhatta magát a Forma-1-ben. Ám legkésőbb 2025-ben már biztosan állandó helyet kap a rajtrácson” – tette hozzá Marko.
Liam Lawson még Katarban pályára lép az AlphaTaurival, ám kérdéses, hogy Austinban ki vezeti majd az autót.
Daniel Ricciardo kézközépcsonttörésegyógyul, a múlt héten már Milton Keynesben, a szimulátorban tesztelte is az állapotát. A hírek szerint jól sikerült a gyakorlás, és el is gondolkodtak azon, hogy az ausztrál az első szabadedzésen élesben is kipróbálja kezét, ám végül elvették az ötlet. A sprinthétvége miatt csak egy gyakorlás áll rendelkezésre a csapatoknak, így nem akarták az új-zélandi pilóta helyzetét nehezíteni.
A 34 éves versenyző már nagyon autóba ülne, míg a Red Bull nem sietetti a visszatérést. Helmut Marko elmondta, kivárják a szükséges időt, és ha kell, akkor tovább marad Ricciardo a kispadon. A versenyző kezébe fémlemez is kerül, így nem akar semmit elkapkodni a csapat. Az Egyesült Államok Nagydíján nagyon szeretne rajthoz állni az ausztrál, ám ha még nem áll készen, akkor Lawson újabb lehetőséget kap.
Mindaddig a 21 éves versenyző érdeklődve várja a Katari Nagydíjat.
„A mostani egy sprinthétvége lesz, ami eléggé trükkössé teszi az dolgot, főleg az én helyzetemben. Soha nem vezettem még itt, így a felkészülés még nehezebb lesz” – magyarázta az új-zélandi.
Lawson hozzátette, kissé bánja, hogy az F1-es kalandja véget ér, és egy darabig nem is kezdődik újra. 2024-ben is Daniel Ricciardo és Yuki Tsunoda vezeti majd az átnevezett AlphaTaurit, így az új-zélandi mehet vissza a kispadra.
Liam Lawson csalódottan fogadta a híreket Japánban – Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Japánban jelentették be, hogy jövőre ismét tartalékversenyző leszek. Nyilvánvalóan az a célom, hogy rendes Forma-1-es versenyző legyek, így bármekkora is a csalódás, azon kell dolgoznom, hogy a jövőben ez megvalósuljon. Még van lehetőségem arra, hogy mutassak valamit, megpróbálom a legtöbbet kihozni a helyzetből. Amíg tart ez a kaland, addig erre koncentrálok, majd visszacsöppenek a Super Formula világába. A bajnokság utolsó fordulójára fogok készülni, amit Suzukában lesz a Mexikó Nagydíj hétvégéjén.”
Lawson a nyilatkozatából ítélve úgy számol, hogy Mexikóvárosban már Ricciardo ül autóba, így maximum Austin várhat még rá.
Bár az AlphaTauri még nem jelentette be hivatalosan, több mérvadó szakportál (például az Autosport) is egyöntetűen azt írta kedden a forrásaira hivatkozva, hogy Daniel Ricciardo a hétvégi Katari Nagydíjon még nem áll rajthoz.
Az ausztrál versenyző a harmadik versenyére készült Hollandiában, miután Nyck de Vries helyén visszatért szezon közben, de a pénteki edzésnapon egy balesetben eltörte a csuklóját, azóta Liam Lawson vezette az autóját.
Ricciardo gyógyulásáról egy ideig jó hírek érkeztek, de az a jelek szerint nem haladt olyan ütemben ahhoz, hogy Katarban újra autóba üljön, így ismét az új-zélandi pilóta kap meghívót a volán mögé, immár ötödjére. Az AlphaTauri részéről nemrég kijelentették, hogy Ricciardóra bízzák a döntést arról, mikor szeretne visszatérni, és úgy néz ki, erre a hónap végén, az austini USA Nagydíjon kerülhet sor.
Ricciardónak ugyanakkor nem kell aggódnia, hogy Lawson elszipkázza tőle 2024-re az autót, hiszen az AlphaTauri bejelentette, hogy ő és Cunoda Juki vezet náluk jövőre.
Sergio Pérez úgy érzi, Max Verstappen csapattársának lenni az egyik legnehezebb feladat.
A mexikói versenyző feje felett sötét fellegek gyülekeznek, ugyanis teljesítménye és hibái veszélyt jelentenek az állására. A 33 éves pilóta a Japán Nagydíjon is mélypontra került, mivel ütközései után kétszer is kiesett a versenyből. Míg a Red Bull egyik oldalán a győzelmek és a pontok gyarapodnak, addig a másikon a tanácstalanság mértéke fokozódik.
Ugyan Pérez szerződése 2024 végéig érvényes, ám a Red Bull bármikor dönthet úgy, hogy előbb kiadja az útját. A küszöbön már ott várakozik Daniel Ricciardo, aki nagyon szívesen visszaülne egykori csapatához, míg így Liam Lawson is állandó helyet kaphatna Yuki Tsunoda mellett. Ám nem csak házon belül csapnának le a lehetőségre. A Bikákat nagyon érdekli például Lando Norris is, ám a brit pilótát 2025 végéig a McLaren láncolta magához.
Christijan Albers szerint Checo sorsa már megpecsételődött, és nem érti miért nem cselekszik a Red Bull:
„Hiába nézi Max adatait, képtelen javulni és behozni a lemaradását. A különbség valójában egyre nagyobb lesz. Egy bizonyos ponton túl majd belátják, hogy lehetetlen ezt a végtelenségig csinálni. A történetnek valahol véget kell érnie. Láttuk, hogy Christian (Horner) és Helmut (Marko) mennyire destruktívan viselkedett Nyck de Vries-vel, ezért is lep meg, hogy Pérezt továbbra is megtartják” – nyilatkozta az egykori holland versenyző.
A mexikói pilóta egy Ford-rendezvény keretein belül a következőket mondta a Marcanak:
„Ha valami ilyesmi történik a Red Bullnál, akkor 300 médiaterméknél mondják azt egyszerre, hogy menned kell. Az az érzésem, hogy a mexikói létemnek is köze van ehhez. Amikor Russell a harmadik helyet bukta el Szingapúrban az utolsó körben, akkor senki sem mondta, hogy mennie kell” – fejtette ki álláspontját Pérez.
Ugyan a brit pilótának Lewis Hamiltonnal kell harcolnia a csapaton belül, ám a 33 éves versenyző úgy érzi, neki nehezebb a feladata Max Verstappennel:
„Neki sikerül többet kihozni az autóból, ráadásul minden hétvégén. Ezt csodálom benne. Max mindig és mindenhol képes kihozni a képességeiből a maximumot, és ez különleges. Mindemellett keményen dolgozik, és tudja mi a sikerének a titka. Ha valami nem jól megy, azonnal tudja az okokat. Időbe telik, míg ezt megszokja az ember, és a múltban már bebizonyosodott, hogy nem könnyű a csapattársának lenni. Kevés olyan versenyző van, aki képes kezelni ezt a nyomást. Néha úgy gondolom, hogy ez a legnehezebb munka a Forma-1-ben.”
A hírek szerint a Red Bull már elhatározta magát azzal kapcsolatban, hogy amennyiben a következő szezon közben vagy annak végén elküldi Sergio Pérezt, melyik versenyzőjét ülteti a helyére.
A Holland Nagydíj szabadedzésén kezét törő Daniel Ricciardo helyére beugró Liam Lawson hiába győzte meg a Red Bullt rátermettségéről, nem jutott versenyzői üléshez 2024-re, hiszen az AlphaTauri jövőre a Ricciardo-Cunoda Júki párossal folytatja. Pedig az új-zélandi versenyző nagyon kevés F1-es tapasztalattal, négy nagyon különböző pályán bizonyított azzal, hogy mindegyiken gyors volt, az egyiket (Szingapúr) ráadásul egyáltalán nem ismerte.
Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy legkésőbb 2025-ben Lawsonnak nem lesz ülése, hiszen azt bizonyította, hogy érdemes volt invesztálni belé, 2024-ben ráadásul a Red Bull tartalékpilótájaként folytathatja a tapasztalatszerzést és a beilleszkedést, emellett pedig valószínűleg gumiteszteken is számítanak majd rá. Lawrence Barretto, az F1.com szakírója szerint ugyanakkor arra is van sansz, hogy Lawsonnak nem is kell 2025-ig várnia, hiszen a Red Bull eddig sem riadt meg a szezon közbeni pilótacseréktől.
„Sergio Pérez nyomás alatt van a Red Bullnál, hiszen csak kicsit több, mint csapattársa, Max Verstappen pontjainak a felét szerezte eddig, és 177 ponttal van mögötte a mezőny magasan legjobb autójával. A forrásaim azt mondták, hogy Ricciardo lesz a Red Bull favorizált pilótája Pérez leváltására, ha szükséges, akár a következő szezon közben, akár a 2024-es év után, és akkor Lawsont ültetnék a helyére az AlphaTauriban” – írja Barretto.
A Red Bull tehát már most forgatókönyveket alkot arra az esetre, ha Pérez esetleg jövőre is alulteljesít, és mondjuk a konstruktőri bajnokság azt diktálja, hogy már nem fog beleférni a bukdácsolása, miközben természetesen nem akarják sokáig jegelni Lawsont. Az egy év kihagyás persze benne van, miként Barretto szerint az is, hogy a Williamshez megy kölcsönbe Logan Sargeant helyére. Ugyanakkor a szakíró megjegyzi, hogy a Red Bull legfeljebb egy évre adná oda őt, mert 2025-ben már a négy autójuk valamelyikében akarják tudni, ez pedig vélhetően nem vonzó opció a Williamsnek.
Bejelentkezett Daniel Ricciardo és elárulta, sokat javult törött keze állapota.
Az ausztrál versenyző a Holland Nagydíj második szabadedzésén szenvedett kézközépcsonttörést. Az eset után meg is műtötték a 34 éves versenyzőt, aki hét öltést is kapott az említett testrészre.
Ricciardót a lábadozása alatt Liam Lawson helyettesíti, ám az előzetes hírek szerint tovább maradhat az új-zélandi a vártnál. Ugyan Katarban már az ausztrál visszatérést vetítette elő a média, a legfrissebb információk szerint egy verseny erejéig jó eséllyel maradhat még a 21 éves pilóta.
Mindaddig a friss szerződéshosszabbítással a zsebében Ricciardo elmondta, a keze gyorsan javul, így már várja a visszatérést. Jövő héten Milton Keynesbe utazik az ausztrál, hogy a szimulátorba pattanjon és tesztelje a keze állapotát. Az AlphaTauri és a Red Bull ugyanakkor nem sietetti, és megfontoltan áll a teszthez.
Liam Lawson valószínűleg még Katarban is helyettesíti Daniel Ricciardót – Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool
„A felépülése jól halad, és jövőre is helye lesz a rajtrácson. Vajon kell sürgetni a visszatérését Katarra és talán Austinra, ahol elég egyenetlen a pálya? Tudom, hogy Katart tartja szem előtt. Jövő héten már a szimulátorban lesz, az eredmények alapján pedig meghozunk néhány döntést” – nyilatkozta Christian Horner.
Ricciardo azonban hajthatatlan, és mindent elkövet annak érdekében, hogy Katarban már autóba üljön:
„Érzem, hogy a kezem egyre jobb és jobb lesz. A szimulátoros teszt megmutatja, hol tartok valójában. Nagyon szeretnék már most visszaülni az autóba, de jövő héten okosabbak leszünk. Hihetetlen, hogy jövőre is a mezőny tagja leszek. Egy éve még nem tudtam, mihez akarok kezdeni, most már tudom.” – tette hozzá a 34 éves versenyző.
Megszületett az elmúlt hetek legjobban várt döntése az F1-es paddockban: Juki Cunoda és a továbbra is sérült Daniel Ricciardo ülhetnek majd be a két AlphaTauriba a következő szezonban, míg a remek bemutatkozást produkáló Liam Lawson visszaminősül tartalékpilótává.
A Red Bull számára némi fejtörést okozhatott kiscsapatának pilótahelyzete, hiszen azt követően, hogy a Holland Nagydíj hétvégéjén Ricciardo kéztörést szenvedett, az új-zélandi Lawson váratlanul megejthette debütálását, s mivel remekül teljesített az elmúlt három futam során – Szingapúrban a csapat idei legjobb eredményét is megszerezte a 9. hellyel – a csapat hirtelen három életképes jelölttel rendelkezett a két ülésre.
Végül az a döntés született az energiaitalos istállók vezetőségében, hogy nem bolygatják meg az eredeti tervet és kitartanak Cunoda és Ricciardo versenyeztetése mellett, míg a 21 éves Lawsonnak nem lesz ülése a 2024-es szezon elején. Az új-zélandi kénytelen lesz visszatérni a háttérbe, és a Red Bull és az AlphaTauri tartalékpilótájaként egy kicsit még várni a teljes szezonos ülésre.
A bejelentést nem véletlenül időzítették a Japán Nagydíjra, hiszen így a Cunoda hazai pályán közölhette a jó hírt: egy negyedik szezont is megkezdhet azzal az istállóval, ahol 2021-ben debütált.
„Örömmel jelenthetem be, hogy a 2024-es szezonra az AlphaTaurinál maradok. Már várom, hogy folytathassam a harcot, és együtt dolgozhassak Daniellel. Persze az idei szezon hátralévő részében is igyekszek tovább fejlődni. Hálás vagyok a Red Bullnak és a Hondának, hogy továbbra is támogatnak és bíznak bennem, örülök, hogy folytathatjuk az együttműködést” – mondta a csapat közleményében Cunoda.
Fotó: Peter Fox / Getty Images / Red Bull Content Pool
Ricciardo visszatérésének még mindig nincs meg a pontos dátuma, a csapat ezen a hétvégén úgy értékelt, hogy talán még a következő nagydíjon, Katarban is korai lenne őt visszaültetni az autóba, ugyanakkor továbbra is rá tekintenek a Cunoda melletti garázs elsőszámú birtokosaként, nemcsak idén, hanem immár jövőre is.
„Izgatottá tesz, hogy jövőre ismét Jukival együtt versenyezhetek és folytathatom az utazást az AlphaTaurival. Már idén is sikerült fejlődést elérnünk, így izgalmas időszak ez a csapat számára. Építkezünk, ami nagyszerű érzés. Még sok munka vár ránk, de a helyes irányba haladunk, és jó okunk van várni 2024-et” – mondta Ricciardo, aki még egy szezont bevállal a faenzaiaknál annak reményében, hogy ezt követően hátha ismét helyet válthat magának a Red Bullnál.
Franz Tost csapatfőnök a szezon végén visszavonul az F1-ből, ám úgy érzi, kimagaslóan erős pilótafelállást hagy utódaira.
„Jövőre a technikai szabályok többnyire változatlanok maradnak, ezért logikusnak tűnt, hogy a versenyzői felállással is a folytonosságra törekedjünk. Elégedetten látom, milyen fejlődésen ment keresztül Juki az elmúlt két és fél éve során a csapatunkban, Daniel futamgyőztes tapasztalatával pedig 2024-ben a mezőny egyik legversenyképesebb párosa lesz a miénk. Peter (Bayer) és Laurent (Mekies) remek kettőssel kezdhetik meg az új szezont. Ami Liamet illeti, aki az eddigi versenyei során mindenkit lenyűgözött, harmadik számú versenyzőként mindenképpen sokban tudja majd segíteni a csapatot, és biztos vagyok benne, hogy nagyon hamarosan a Forma-1-es mezőny tagja lesz” – nyilatkozta Tost.
Jonathan Eddolls, az AlphaTauri vezető pályamérnöke Japánban elmondta, Daniel Ricciardóra bízzák, mikor tér vissza.
Az ausztrál versenyző a Magyar Nagydíjon ült idén először autóba, hogy átvegye Nyck de Vries korábbi helyét. Ám a visszatérés nem lett túl hosszú, ugyanis a nyári szünet utáni Holland Nagydíjon kézközépcsonttörést szenvedett a 34 éves pilóta.
Liam Lawson ugrott be Ricciardo helyett, aki Szingapúrban a helyszínen volt, és megmutatta öltéseit. A lábadozás még tart az ausztrálnál, így kérdéses, hogy Katarban újra autóba tud-e ülni.
A pénteki sajtótájékoztatón a versenyző állapotáról kérdezték az AlphaTauri mérnökét, aki elmondta, nem fogják erőltetni és siettetni az ausztrál visszatérését.
„Mindannyian láttuk őt Szingapúrban. Még mindig a felépülési fázisban van, ezért úgy fogalmaznék, hogy egy darabig még nem beszélhetünk erről. Így nem szeretnénk célt kitűzni. A felépülése jól halad. A visszatérése előtt némi szimulátoros munkát adunk neki. Neki se, és nekünk sem kell sietni. A legrosszabb az lenne, ha visszatérne, de még nem állna készen, és így még több problémával szembesülne.”
A faenzai alakulat munkatársa elmondta, a szimulátoros munkával a felépülést szeretnék segíteni, miközben megvizsgálhatja mindkét fél (a csapat és a versenyző), mikor térhet vissza Ricciardo a versenyzéshez.
„Olyan lesz, mint egy fitneszteszt. Beugrik a szimulátorba, ami nagyon jól reprezentálja az autót, a terhelést és így tovább. Ám a végső döntést ő fogja meghozni, nem mi. Daniel érzni milyen a fájdalom mértéke, és hol tart a felépülés. Nem helyezzük őt nyomás alá. Jelenleg három jó versenyző áll a rendelkezésünkre. Nincs kapkodás és sietség. A hangsúly most azon van, hogy Daniel teljesen felépüljön, így amikor visszatér, ez már szóba sem kerül.”