Címke: Daniel Ricciardo

  • Ilyen az, amikor a fél mezőny beragad együtt egy liftbe

    Ilyen az, amikor a fél mezőny beragad együtt egy liftbe

    Daniel Ricciardo, illetve a Renault osztott meg a közösségi oldalakon egy videót, melyen az látszik, hogy a fél mezőny beragadt egy liftbe Hockenheimben. Szó szerint a fél mezőny, épp tízen. 

    Ricciardo és Norris is ott volt, szóval biztosan nem unatkoztak a srácok. 😀

    A kommentek között is voltak azonban mókásak. Van, aki azt írta: „fogadjunk, hogy Ricciardo még fingott is”, míg más azt pedzegette, hogy a Mercedes (Hamiltonnal) mindent megtesz a győzelemért. 😀

  • Hülkenberg: Úgy néz ki, hogy maradok 2020-ban is a Renaultnál

    Hülkenberg: Úgy néz ki, hogy maradok 2020-ban is a Renaultnál

    Ugyan egyáltalán nem hivatalos még, de Nico Hülkenberg szerint valószínű, hogy marad 2020-ban is a Renault pilótája. Csapattársának Daniel Ricciardonak van szerződése jövőre a franciákkal.

    Idén az istállónál nem mennek annyira zökkenőmentesen a dolgok, ahogy arra márciusban számítottak. Tavaly ők voltak a nagycsapatok után a legjobb alakulat, idén azonban a McLarennel is meg kell küzdeniük ezért a helyezésért.

    Hülkenberg a 2017-es szezon elején csatlakozott a csapathoz, és elismerte, hogy csalódott az eddigi eredmények miatt. A német versenyző azonban már látja a fényt az alagút végén:

    „Az igazat bevallva nem lehetünk boldogak az eredmények láttán, hiszen sok problémával szembesültünk a kezdetekben. Csalódást kelt a sebességünk, és ahol tart a fejlesztési ütemünk, nem itt kellene lennünk. 21 pontunk van. Előrébb is lehetnénk, ha nem lettek volna problémáink vagy komplikációk. Ugyanakkor látjuk már a fényt az alagút végén, és hisszük, hogy utolérhetjük az előttünk lévőket. Persze jelenleg semmi sincs kőbe vésve, de úgy vélem, hogy maradok a csapattal.”

  • Ricciardótól 10 millió dollárt követel korábbi menedzsere

    Ricciardótól 10 millió dollárt követel korábbi menedzsere

    Daniel Ricciardónak nagy valószínűséggel ki kell majd fizetnie 10 millió fontot (~ 3,5 milliárd forint) korábbi menedzserének, állítólagos ki nem fizetések miatt.

    Glenn Beavis ugyanis jogi útra vitte az ügyet, mi szerint állítólag az ausztrál versenyző nem fizette ki neki a jutalékot a sikerrel megköttetett Renault szerződés után.

    Ricciardo ügyvédje, Jeremy Courtenay-Stamp szerint azonban ennek nincs valóságalapja és teljes mértékben kiállnak igazukért.

    Beavic ügyvédjének jogi dokumentumai a BBC Sport információi szerint azt állítják, hogy a követelés mértéke meghaladja a 10 millió fontot, mely összeg a felek által korábban meghatározott jutalékok mértékén alapul.

    Ricciardo pontos jövedelme nem ismert, azonban több, mint 20 millió fontra (~ 7 milliárd forint) becsülik.

    Az elsődleges alperes a Whitedunes International Holdings Limited, egy brit Virgin-szigeteki vállalat, mely teljes mértékben a versenyzőé, aki személyesen a másodlagos alperes. A Whitedunes-t 2013-ban alapították, hogy a vállalat képviselje Ricciardo kereskedelmi és marketing érdekeit.

    Beavis azt állítja, hogy a Ricciardóval kötött megállapodásuk szerint 20% jutalék jár neki minden új megállapodás értékéből. Állítása szerint ő kezdte meg a tárgyalásokat a versenyző nevében a Renault Sport ügyvezető igazgatójával, Cyril Abiteboullal, még 2017 közepén. Ez folytatódott 2018-ban, míg nem 2018 augusztus 2-án megegyeztek.
    Beavis szerint Ricciardo 2018 december 15-én közölte vele, hogy szeretné lezárni szerződésüket, de végül megegyeztek, hogy Beavis folytatja még, mert „sok először még sok fontos üggyel kellett foglalkozni, beleértve a Renault-s versenyzői szerződés hivatalos, hosszas tárgyalását”.

    Beavis állítja, hogy a Whitedunes engedélyével folytatta a munkát Ricciardóval, március 31-ig, és a hivatalos szerződés (a Renault-val) március 7-én lett készen, egy héttel a szezonkezdés előtt.

    Azonban az alperesek szerint „a felperes nem jogosult jutalékra a Renault szerződés és semmi azzal kapcsolatos dolog tekintetében”.

  • Ricciardo nem bánja a csapatváltást: A Red Bull öt éve ugyanazt csinálja

    Ricciardo nem bánja a csapatváltást: A Red Bull öt éve ugyanazt csinálja

    Daniel Ricciardo arra utalt, hogy korábbi csapata, a Red Bull nem fejlődött, mióta 2014-ben csatlakozott hozzájuk.

    Az ausztrál a 2013 végén visszavonuló honfitársa, Mark Webber helyére érkezett a bikásokhoz. Első szezonjában nem okozott csalódást: 3 győzelmet szerzett. Nem volt bajnoki esélyes, mint ahogy egyik Red Bullos évében sem. Azóta évente maximum egy-két elsőség jött neki össze.

    A Formula1.de szakportálnak a következőt nyilatkozta: „Az emberek gyakran odaállítanak hozzám, és ezt mondják: Nézd meg Max-et, ott van a dobogón, te meg a közelébe sem kerülsz. De igazából tudják, mi ez? Nem akarok beleszállni a Red Bullba, de pontosan ugyanazt csinálják már öt éve.”

    „Tavaly ilyenkor a Red Bull már három győzelmet számlált, most egyet, amit nemrég szereztek [Ausztriában Max Verstappen révén]. Nem lennék tehát jobb helyzetben, ha maradtam volna náluk. Úgy vélem, ha nem Mercedest vezetsz, sosem lehetsz teljességgel elégedett, mert a Mercedes dominál. Egyáltalán nem bánom, hogy a Renault-hoz igazoltam. Az eredmények még nem túl jók, de elégedett vagyok a csapattal és örülök annak, amit látok. És a legfontosabb, hogy elégedett vagyok magammal, és azzal, amit csinálok, amit megpróbálok felépíteni a mérnökökkel.”

  • Vettel szerint az idei szezon teljes más, mint a 2014-es volt

    Vettel szerint az idei szezon teljes más, mint a 2014-es volt

    Sebastian Vettel elmondta, hogy az idei Ferraris szezonját egyáltalán nem hasonlítaná a 2014-es évéhez, amikor még a Red Bullnál versenyzett.

    A német egy új csapattársat kapott Daniel Ricciardo személyében a 2014-es szezonra. A négyszeres világbajnok szenvedett a hibrid éra első évében, ami miatt az újdonsült ausztrál csapattársa simán le is tudta győzni őt.

    Alonso távozásával Vettel előtt megnyílt az út a Ferrarihoz, amit a német azonnal ki is használt és ott is hagyta a milton keynesi istállót, akikkel négy világbajnoki címet szerzett. Most pedig Charles Leclerc érkezésével a német megint ugyanabban a cipőben jár, mint öt szezonnal ezelőtt.

    A fiatal monacói az időmérőkön és a versenyeken is jól teljesít és már kétszer is nagyon közel volt ahhoz, hogy megszerezze élete első győzelmét a száguldó cirkuszban. Vettel silversone-i nullázása miatt pedig már csak három ponttal előzi meg őt az összetett pontversenyben.

    Vettel ezt válaszolta a Motorsport.com-nak, amikor arról faggatták, hogy az idei szezonja hasonló-e a 2014-eshez: „Nem igazán. Először is, az már öt éve volt, másodszor pedig tényleg különböznek. Amikor arról beszélsz, hogy mi zavar igazán, akkor nyilván azt fogod mondani, hogy az eredmények, ugyanis még futamot sem tudtunk nyerni idén.

    „Ha visszanézem az idei versenyeket, akkor nyilván másként is csinálhattuk volna. Hatodikok lettünk az időmérőn, pedig Charles tempóját elnézve akár az első sorban is lehettünk volna.

    „A biztonsági autó igenis kapóra jött, ugyanis emiatt kerülhettem oda a harmadik helyre. Az első etap jó volt, igaz máshogy csináltunk egyes dolgokat a többiekhez képest, azonban működtek. Nem aggódok túlságosan, ugyanis tudom, hogy jobb eredményeket érhetünk majd el a jövőben.

    „Már nagyon várom a következő versenyt Németországban,” – mondta Vettel, aki utoljára 2013-ban tudott nyerni hazai közönség előtt a Nürburgringen.

  • Ricciardo megpróbálja elkapni Vettelt

    Ricciardo megpróbálja elkapni Vettelt

    Daniel Ricciardo tegnap remek időmérő edzést zárt, a 7. helyre kvalifikált Silverstone-ban, ezzel most ő lett a best of the rest, vagyis a középmezőny legjobbja.

    Az ausztrál a rajtnál tovább javítana pozícióján, a 6. helyről rajtoló korábbi csapattársát, Sebastian Vettelt is meg fogja próbálni megelőzni. Csapata legutóbb Ausztriában nem volt formában, pont nélkül zárták a hétvégét, különösen fontos tehát most nekik, hogy ezúttal ott legyenek a TOP 10-ben.

    „Rendben volt!” – értékelt a Sky Sportsnak Ricciardo az időmérő után. „Jó érzés a 7. helyen lenni. A köröm nem volt tökéletes, lehetett volna jobb is, mert néhány kanyarban hagytam időt. Viszont ahogy meghallottam, hogy megvan a 7. hely, megörültem. A tiszta oldalról fogok rajtolni, szóval talán lesz esélyem Vettel ellen. Gaslyban nem vagyok biztos, hogyan fog rajtolni, de majd meglátjuk. Ahogy mindenki beáll a saját tempójára, mi a 7. helyért lehetünk csatában.”

  • Ricciardo nem akarja hosszútávra elkötelezni magát a Renault-val

    Ricciardo nem akarja hosszútávra elkötelezni magát a Renault-val

    Habár Daniel Ricciardo nemrég azt nyilatkozta, nem fog a Ferrarihoz igazolni 2020-ra, attól függetlenül tárva hagyja az ajtót az esetleges bejövő lehetőségeknek a jövőre nézve, ugyanis nem akar hosszútávon elköteleződni a Renault iránt.

    Az ausztrál tavaly az egész Formula 1-es társadalmat sokkolta, mikor augusztusban bejelentette, hogy távozik a Red Bulltól és a Renault-hoz igazol. A hétszeres futamgyőztes két éves szerződést írta alá akkor a franciákkal, ám a legfrissebb szóbeszédek szerint lehetősége lenne a Scuderiahoz igazolni, ugyanis a csapata azon listáján szerepel a neve, ahol is azt veszik számba, ki válthatná Sebastian Vettelt, ha a német szögre akasztja a sisakot év végén. A 30 éves versenyző elmondta, nem megy a Ferrarihoz, szerződését kitölti, viszont arra nem készült fel, hogy hosszútávon elkötelezze magát a Renault-val.

    Az olasz Corriere della Serrának Ricciardo elmondta azért nincsenek hosszútávú tervei jelenlegi alakulatával, mert először is látni szeretné, hogy csapata képes lesz-e a középmezőny élén harcolni, és amint az idei események lezajlottak, csak akkor fog dönteni arról, hogy 2020 után hol szeretné folytatni pályafutását.

    ,,Jelenleg a válasz a nem, de nem azért mert nem bízok a Renault-ban, szeretnék várni ezzel a döntéssel, kíváncsi vagyok, hogy alakul a szezon második fele. Szeretném látni a jeleket, először azt, hogy a konstruktőri negyedik helyért harcolunk a McLarennel.”

    Az ausztrált arról is megkérdezték, szerinte tavaly Sebastian Vettel vétózta-e meg azt, hogy a Ferrarihoz kerüljön, ám Ricciardo erre nem lát sok esélyt, ugyanis ő úgy véli egy csapatnál sincs a pilótának ekkora hatalma.

    ,,Erre a kérdésre nincs válaszom, ám ha magamból indulok ki, akkor azt kell mondanom, hogy ez lehetetlen. Nem hinném, hogy egy csapatot ennyire egy versenyző irányítana.”

  • Ricciardo: Vettel olyan frusztrált lehet, mint amilyen én voltam tavaly

    Ricciardo: Vettel olyan frusztrált lehet, mint amilyen én voltam tavaly

    Daniel Ricciardo szerint Sebastian Vettel idén azt a frusztrációt éli át, amit tavaly az ausztrál is tapasztalt a Red Bullnál.

    Nehéz döntés előtt állt 2018-ban a Renault pilótája, ugyanis azon kellet morfondírozni melyik csapatnál fogja folytatni karrierjét. Ricciardo tisztában volt vele, hogy az osztrákoknál milyen jövő vár rá Max Verstappen mellett, valamint a Honda motortól is tartott, ezért inkább a távozás mellett döntött. El is mondta, akkoriban nagyon meglepte, hogy a Mercedes és a Ferrari nem érdeklődött utána. A McLaren bejelentkezett volna az ausztrálért, és habár a kémia működött a felek között, a 30 éves versenyző elutasította a briteket, és inkább a francia gyári alakulatot választotta. A csapatváltásra elmondása szerint azért volt szüksége, mert új kihívásokra vágyott.

    A német világbajnok az ötödik szezonját tölti a Scuderiánál és Ricciardo szerint kezd belefáradni abba, hogy hiába üldözik a Mercedest évek óta, utolérni nem tudják. Az elmúlt időszakban a rengeteg elmélet és nyilatkozat született a négyszeres világbajnok esetleges visszavonulásáról, amit Vettelnek folyamatosan tagadnia kell. Az ausztrál legutóbb elmondta, nem ő lesz a felelős, ha ez megtörténik, ugyanis őt szerződés köti 2020-ra, viszont nem tudott szó nélkül elmenni az eset mellett és elmondta át tudja érezni mit érezhet egykori csapattársa.

    ,,Talán ő is azt érzi, amit én egy évvel ezelőtt: frusztráltnak és sebezhetőnek gondolja magát. Ám nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy ő egy nagyon gyors versenyző és képes megnyerni a bajnokságot. Az egyetlen kérdés a körül merül fel, hogy képes lesz-e a jó formát a szezon egészében megtartani. Egyes szituációkban elveszíti a motivációját látván azt, hogy nem tud többet tenni annál, amit megtesz.” –nyilatkozta az ausztrál az olasz Corriere della Serrának.

  • Ricciardo olyat mondott, hogy Norris sírva röhögött a sajtótájékoztatón!

    Ricciardo olyat mondott, hogy Norris sírva röhögött a sajtótájékoztatón!

    Szokták volt mondani, hogy unalmas és túl komoly manapság a Forma-1. Viszont garantáltan nincs így, ha a mezőny két mókagyárosa, Daniel Ricciardo és Lando Norris egy légtérben tartózkodik.

    A Brit Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Antonio Giovinazzi, Daniel Ricciardo, valamint a három brit versenyző, Lewis Hamilton, Lando Norris és George Russell vett részt.

    Miközben Hamilton egy kérdésre válaszolt, Ricciardo „halkan” (de mikrofonnal a szája előtt) megkérdezte a mezőny legfiatalabbját, a 19 éves Norrist, hogy van-e már fanszőrzete… Ekkor indult a kuncogás.

    Mikor aztán a következő kérdés azzal kapcsolatban hangzott el, hogy Norris és Russell életkorát összeadva is csak 40-et kapunk, Norrisból kitört a röhögés. Ricciardo biztosította a kérdezőt arról, hogy a brit nem konkrétan a kérdés miatt röhög, majd szintén röhögve az ausztrál megállapította, hogy Lando már sír a nevetéstől. 😀

    Az alábbi videón már csak az látható/hallható, mikor a kérdés után Norris röhögni kezd, ide kattintva azonban látható az előzmény is.

    https://www.instagram.com/p/Bzx9W7Wg2io/

  • A Red Bull elismerte, hogy Alonso megkereste őket, de…

    A Red Bull elismerte, hogy Alonso megkereste őket, de…

    Helmut Marko a Red Bull tanácsadójaként elárulta, hogy Fernando Alonso megkereste őket azzal, hogy jövőre visszatérne velük a Forma-1-be. Erre azonban nem lesz lehetőség, a Honda miatt. A motorsport.com-nak ennyit árult el erről:

    „Alonso köréből értesítettek minket arról, hogy elérhető lenne, de a Honda számára Alonso nem téma.”

    Marko hozzátette azt is, hogy a dolog hátterében természetesen Fernando és a japán márka korábbi közös kalandja áll még a mclarenes időkből, ami bizony nagyon is mérlegelendő az esetleges visszatérése előtt. Gasly helyzete ugyanakkor egyáltalán nem rózsás a szerény idei kezdete után, hiszen a csapattársának több mint kétszer annyi pontja van, mint neki. Szóra jött természetesen már az is, hogy esetlegesen Sebastian Vettel térhetne vissza ide a korábbi csapatához, és nem maradna tovább a Ferrarinál.

    Alonso és Horner között volt már egy csörte, amikor a spanyol azt állította, hogy a Red Bull hívta őt Ricciardo helyére. Ha ez 2011-ben vagy 2013-ban történt volna, akkor a spanyol ma négyszeres világbajnok. Tavaly a Belga Nagydíjon szeptemberben a spanyol ugyanis ezt mondta:

    „Négy vagy öt ajánlatot is visszautasítottam, mivel már nem célom a Forma-1-ben maradás ezen a ponton. Az olyan ajánlatok is, mint a Red Bullé nem voltak nyerők, hiszen végeredményben egy másodperccel le vannak maradva a pole pozícióról, ahogy láttuk azt ma is. Az pedig, hogy ötödik, hetedik vagy sokadik legyek, nem kellő kihívás nekem, nem leszek tőle olyan lelkes, mint a Forma-1-en kívül. Már két hónapja meghoztam a döntésemet, és boldog vagyok.”