Címke: Daniel Obajtek

  • Piacra lépett az ORLEN Magyarországon

    Piacra lépett az ORLEN Magyarországon

    A Grupa LOTOS csoport akvizícióját véglegesítő korrekciós intézkedéseket, valamint a MOL-csoporttal a töltőállomások egy részének átvételéről kötött megállapodást követően az ORLEN-csoport piacra lépett Magyarországon. Az ORLEN a jövőben összesen 143 hazai töltőállomást vesz át. Ebből 79 már most az ORLEN-csoport tulajdonába került, ezek jelenleg LUKOIL márkanév alatt üzemelnek. A teljes arculatváltás várhatóan jövő év márciusáig valósul meg, ennek során a töltőállomások az ORLEN arculati szabványainak és a vállalatcsoport piros-fehér színű dizájnjának megfelelő külsőt kapnak. A fennmaradó 64 töltőállomás átvételére és átnevezésére 2024 közepéig fokozatosan kerül sor. Eközben az ORLEN-csoport Szlovákiában 39 töltőállomást vesz át a MOL-csoporttól, így a vállalat a szomszédos országban összesen 91 töltőállomást fog üzemeltetni 2023-ban. Az ORLEN így mindkét piacon a négy legnagyobb szereplő egyikévé válik.

    „Számottevő mértékben bővítjük kiskereskedelmi hálózatunkat Európában: erősödő jelenlétünknek köszönhetően Szlovákiában bekerültünk a helyi piac négy legnagyobb üzemanyag-kiskereskedői közé. Emellett kereskedelmi hálózatunk egy új piacon, Magyarországon is terjeszkedik, ahol a nagykereskedelmi területen már korábban is jelen voltunk. Értékesítési hálózatunk sikeres bővítésének eredményeként nem csupán Lengyelországban, de az egész közép- és kelet-európai régióban biztosítjuk az üzemanyag- és energiaellátás biztonságát. Elkötelezettségünk és kiterjedt piaci tudásunk révén kifejezetten a helyi elvárásoknak megfelelően kialakított, elsőrangú minőségű termékeket és szolgáltatásokat tudunk kínálni új európai vásárlóinknak. Az ORLEN-töltőállomások december elején nyitják meg kapuikat a magyar közönség előtt” – mondja Daniel Obajtek, a PKN ORLEN igazgatótanácsának elnöke.

    A MOL-tranzakció lezárását követően az ORLEN-csoport összesen több mint 660 töltőállomást üzemeltet majd Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon. A vállalat Csehországban 430 töltőállomással piacvezető pozíciót tölt be. A csoport Szlovákiában 91-re, Magyarországon pedig 143-ra fogja növelni töltőállomásai számát, s ezáltal mindkét piacon a négy legnagyobb szereplő egyikévé válik. Az ORLEN hat európai országban – Lengyelországban, Németországban, Csehországban, Litvániában, Szlovákiában és immár Magyarországon is – összesen közel 3000 töltőállomást üzemeltet.

    ORLEN
    Fotó: ORLEN

    „Az ORLEN egy olyan erős, nemzetközi vállalat, amelynek közel 3000 töltőállomása stabil háttérrel rendelkezik, létesítményei pedig a tapasztalatok, valamint az innovatív megoldások megosztásával dinamizálják egymás működését. Magyarországi piacra lépésünkkel fellendítjük a helyi versenyt, s ennek előnyeit nemcsak vásárlóink, hanem a turisták és a nemzetközi közlekedési vállalatok is élvezhetik, hiszen korszerű Efecta és Verva üzemanyagainkat Közép-Európa egyéb országaiban is megtalálják majd” – mondta Tomasz Wiatrak, a szlovákiai és magyarországi terjeszkedést irányító ORLEN Unipetrol csoport vezérigazgatója.

    A szlovák és a magyar piacokra irányuló terjeszkedés kulcsfontosságú lépést jelent az ORLEN-csoport számára európai kiskereskedelmi hálózatának bővítésében. 2030-ig a vállalat 3500 ORLEN-márkanéven működő töltőállomás üzemeltetését tervezi, a célkitűzések alapján a külföldi töltőállomások teljes értékesítési hálózatban elért részesedése pedig várhatóan 37 százalékról 45 százalékra emelkedik majd.

  • Kubica és az Orlen is maradnak 2021-ben az Alfa Romeo csapattal

    Kubica és az Orlen is maradnak 2021-ben az Alfa Romeo csapattal

    Robert Kubica és a legnagyobb támogatója is megerősítették, hogy maradnak az Alfa Romeo istállónál 2021-ben. A csapatfőnök, Frederic Vasseur a múlt héten már kifejtette, hogy tartalékpilótájuk és a névadó szponzoruk, az Orlen is elégedettek azon aktivitásokkal, amelyeket véghez vittek az idei nehézségek ellenére, ami jó hír. Most, a lengyel olajvállalat, a PKN Orlen elnöke, Daniel Obajtek is megerősítette ezt:

    „Ez kifizetődő számunkra. A reklámérték 100 millió dollár körül mozog, ami kihatással van a kiskereskedelmi értékesítésünkre is. Robert nagyon kedvelt Lengyelországban és azon túl is, 70%-a a válaszadóinknak őt azonosítja a márkával.”

    Az még nem ismert, hogy Kubica kombinálja-e a jövőben a tartalékosi szerepét valamilyen más versenyszériás lehetőséggel. A 35 éves pilóta egyelőre a tartalékpilótai szerepköréről tud csak nyilatkozni:

    „Minden alkalom, amikor egy Forma-1-es autót vezethetek, különleges. Elégedett vagyok, hogy folytathatjuk ezt az együttműködést, de az is nagyon valószínű, hogy versenyezni fogok valahol másutt. Ez valami nagyon más lesz, de gyakorlat teszi a mestert.”

  • Csütörtökön jelenthetik be Robert Kubica DTM-es helyét

    Csütörtökön jelenthetik be Robert Kubica DTM-es helyét

    Kubica DTM-es versenyülését hivatalosan csütörtökön jelenthetik be. A remek kapcsolatokkal rendelkező lengyelnek ugyan nem jutott hely a BMW gyári csapatainál, de a korábbi Williams pilóta a német túraautós szériában egy privát BMW-s alakulattal indulhat.

    A 35 éves pilóta mindemellett az alfa Romeo tartalékpilótája is lesz a Forma-1-ben idén, és mindkét szériában a PKN Orlen lesz a fő támogatója. Az informátor szerint a DTM-es bejelentése csütörtökön lesz egy sajtótájékoztatón, ahol ott lesz a lengyel olajcég elnöke, Daniel Obajtek is.

  • Szponzora szerint hamarosan jönnek a hírek Kubica DTM szerződéséről

    Szponzora szerint hamarosan jönnek a hírek Kubica DTM szerződéséről

    Támogatója szerint hamarosan elrendeződik Robert Kubica jövője, noha már az év első napján bejelentették, hogy a korábbi Williams versenyző 2020-ban az Alfa Romeo tartalékosa lesz.

    A 35 éves lengyel pilóta ezen feladatkörét kombinálná a német túraautós szériával, ahol a hírek szerint közel áll a BMW-hez. A Speed Week úgy tudja, hogy ugyan a szerződés még aláírásra vár, de Kubica már megegyezhetett a bajorok egyik ügyfélcsapatával.

    Daniel Obajtek, a PKN Orlen elnöke, ennyit nyilatkozott a hazai versenyzőjükről:

    „Nem zárkózunk el attól az ötlettől, hogy Roberttel egyszerre legyünk jelen a DTM-ben és a Forma-1-ben. Ő sem lát ebben kivetnivalót, és hamarosan érkeznek is majd erről a hírek.”

  • Nagy tervei vannak az Orlennek az Alfa-szerződés kapcsán!

    Nagy tervei vannak az Orlennek az Alfa-szerződés kapcsán!

    Robert Kubicának fontos szerepe lesz az Alfa Romeonál idén, állítja szponzora, a lengyel PKN Orlen.

    Újév napján kiderült, hogy az Orlen Kubicával együtt az Alfához igazol, és főszponzor lesz a csapatnál.

    „Nem voltunk még névadó szponzor korábban.” – mondta az Orlen elnöke, Daniel Obajtek a TVP Sportnak. „Az autó piros és fehér lesz, így még felismerhetőbb lesz az Orlen, ami Lengyelországnak is jó.”

    „Robert részt vette ezeken a tárgyalásokon és a szerződés az ő jóváhagyásával lett elfogadva.”

    „Ez egy előterjesztés, mellyel egyetért, de vannak még ötleteink, melyeket meg akarunk valósítani 2020-ban. Nem ez az utolsó bejelentésünk.”

    Obajtek arra is utalt, hogy egy nap majd talán saját Forma-1-es csapattal rukkolna elő az Orlen.

    „Minden az álmaink része.” – mondta. „Ez múlik a gazdasági sikereken is, de lehetséges hogy eljön majd az az idő számunkra, mikor vállalhatunk majd egy ilyen projektet.”

    Obajtek azt is elmondta, hogy három csapattal is tárgyaltak 2020-ra vonatkozóan. A másik két jelölt a Racing Point volt és a Haas.

    „A tárgyalások bebizonyították számunkra, hogy olyan vállalat vagyunk, mely lényeges. Nagy volt az érdeklődés, de az Alfa ajánlata volt a legoptimálisabb számunkra.”

    „Ez üzleti jellegű dolog, de nem tudok erről többet elárulni. Azonban a megállapodás által lehetőségünk nyílik arra, hogy lengyel versenyzők edződjenek az Alfa akadémiáján, így megtalálhatjuk Robert utódját.”

  • Kubica szponzora marad a Forma-1-ben

    Kubica szponzora marad a Forma-1-ben

    Robert Kubica támogatója elárulta, hogy 2020-ban is maradnak a királykategóriában. A lengyel ugyan szenved idén a visszatérését követően, de már bejelentette, hogy elhagyja a Williams istállót a szezon végén. Támogatója, a PKN Orlen azonban azt állítja, hogy maradnak a száguldó cirkuszban. Erről beszélt a cég elnöke Daniel Obajtek a Puls Biznesu gazdasági lapnak:

    „Nem szokás egy évre megérkezni a Forma-1-be. Egy fejlődő márka vagyunk. Több lehetséges partnerrel is egyeztetünk. Az Orlen marad a Forma-1-ben, és az Orlen köthető lesz Robert Kubicához is.”

    Az már eddig is ismert volt, hogy a vállalat egyeztet a Haas és Racing Point csapataival, de továbbra is tartja magát az, hogy a McLaren is egy további csapata lehet a lengyel olajvállalatnak. Obajtektől megkérdezték, hogy továbbra is központi kérdés-e az, hogy jövőre a rajtrácsra kerülhessen Kubica:

    „Azt látjuk, hogy nagyon sikeres volt a Forma-1-es befektetésünk. Mondtam én olyat, hogy nem fog versenyezni? Annyit állítottam, hogy az Orlen marad a Forma-1-ben, és Robert Kubicával is. Tárgyalunk. Intenzíven, és célzottan. Roberttel együtt több forgatókönyvre is felkészültünk. Hamarosan több információval is szolgálhatunk, de elégedettek lesztek. Minden tiszta lesz másfél-két hónapon belül.”

  • Orlen: Haas, Racing Point vagy McLaren, akár Kubica nélkül?!

    Orlen: Haas, Racing Point vagy McLaren, akár Kubica nélkül?!

    A lengyel olajvállalat, a PKN Orlen a Haas névadó szponzora akar lenni. Elképzelhető persze együttműködés a Racing Pointtal is akár, de egyeztettek a McLarennel is. Ismert a közösségi média felületeken is az, ha valaki „bonyolult kapcsolatban” van, és így lehetne jellemezni a cég kapcsolatát Robert Kubicával és a Forma-1-gyel.

    Az már ismert, hogy a lengyel és a támogatója elhagyják a Williams istállóját, amely idén a legrosszabb csapatnak bizonyult, de Kubica sokszor lett utolsó a versenyeken, még ha ő is szerezte az alakulat egyetlen pontját. Ugyanakkor sokszor kikapott a csapattársától, az újonc George Russelltől. Sokan emlegették azt, hogy a két autó nem ugyanolyan, a csapat az ellenkezőjét állítja.

    Az útjaik így most elváltak, pedig az Orlen illetékesei találkoztak a Williams menedzsmentjével, de nem sikerült megállapodniuk. A lengyeleket az zavarta, hogy a csapat nem tette lehetővé azt, hogy Kubica megmutassa a valós képességeit, a másik fél viszont csak azt hajtogatta, hogy ez megalapozatlan vád, és már nincs benne potenciál, ennyi a történet. Nem sikerült tehát megoldást találni, pedig a szerződés eredetileg 1+1 évről szólt. Az Orlen ezzel pedig nem akart élni, feltehetően Kubica és a Williams sem.

    Daniel Obajtek, a konszern elnöke azonban megerősítette, hogy egy lehetséges új partnerrel már meg is kezdődtek a tárgyalások, sőt, lehet, hogy csak az már az utolsó részleteket egyeztetik. A lengyelek nagyon elégedettek a Forma-1 marketinghatékonyságával, és folytatnák azt. Sokakat érdekel is az Orlen pénze, és maga Kubica is. A cég is a királykategóriában akar maradni olyannyira, hogy akár Robert nélkül is. Az meg már világosan látszik, hogy versenyüléssel rendelkező pilótája jövőre nem lehet a szériának Kubica. A tartalékos versenyzői és a szimulátoros állások azonban még elérhetőek. A kérdés az, hogy Kubicát ez mennyire érdekli.

    Három csapattal is egyeztetnek, kettőnél Kubica akár teszt- és tartalékpilóta lehet jövőre. Ezek a Racing Point és a Haas. A képviselőik jártak Varsóban, amiről képek is kiszivárogtak. Erről pedig a paddockban is beszélt a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll. Más lehetőséget nagyon nem kaphat náluk, mert Sergio Pereznek három éves szerződése van a csapattal, Lance Stroll mega fia, így eléggé logikus az, hogy az ő helye fix.

    A legígéretesebb lehetőség az amerikai Haasnál adódna. Támogatókat keresnek amúgy is, a lengyelek ráadásul lennének akár névadó szponzor is, így jövőre Orlen-Haas néven is benevezhetnek akár. Günther Steiner csapatvezető egy interjúban elárulta, hogy örömmel dolgozna Kubicával, de nem tudja, hogy a pilóta mit akar. Itt is azonban csak tartalékosi szerep várhat rá, pedig az Orlen reménykedett benne, hogy 2021-ben náluk Robert akár versenyezhet is. Ami biztos, hogy a Haas mindenképp meríthetne a lengyel tapasztalatából és szimulátoros munkájából.

    Az utolsó lehetőség amit megvizsgált az Orlen, az a McLaren esete. Pár napja kiderült, hogy a lengyelek képviselete a legnagyobb titokban Londonban járt, de ezt tagadták még a cégnél is, hogy egyeztettek volna a brit csapattal. Ott az a gond, hogy nincs nagyon hely Kubicának, legalábbis az első tárgyaláson ennyi derült ki.

    Az idei szezon előtt szó volt arról is, hogy Kubica a Ferrarihoz igazol, szimulátoros munkára, de végül a Williams lett a befutó, akik versenyülést ajánlottak. Jelenleg azonban nem tudni, hogy egy ilyen szerep a Scuderiánál érdekelné-e Robertet. Az idei éve elég fejtörést okoz neki és kevés örömöt nyújt, hiszen minden versenyen meg kell küzdenie az autójával, a többieket meg maximum a rajtnál látja, illetve később, amikor lekörözik.

    A lengyel azt sem zárta ki, hogy végül versenyzőként a DTM-ben kötne ki, ami összeegyeztethető egy tesztpilótai szerepkörrel a száguldó cirkuszban. Az Orlennél azonban azt is rebesgetik, hogy akár a WRC világába is visszatérhet. A vállalat mindenképp a Forma-1-re koncentrálna Kubicával, vagy nélküle. Robertnek meg el kellene döntenie, hogy mégis mit akar.