Címke: Daniel Abt

  • Számos autóversenyző véleményezte Vettel büntetését!

    Számos autóversenyző véleményezte Vettel büntetését!

    Sebastian Vettel egy öt másodperces büntetés miatt veszítette el idei első győzelmét a Kanadai Nagydíjon. A vitatható büntetésre számos egykori Forma-1-es és más szériákban szereplő versenyző reagált a Twitteren.

    A Forma-1 1996 világbajnoka Damon Hill: „Köszönöm, hogy ennyien szavaztatok. Véleményem szerint Seb több helyet is hagyhatott volna, azonban a büntetés miatt unalmassá vált az utolsó néhány köre. Emlékezettek rá, hogy mi is történt Dijonban. A feleségem szerint ez kib*szottul jó verseny volt kettejük között. Ezután elbeszélgettem vele a káromkodás miatt.”

    Az egykori F1-es versenyző Allan Mc Nish: „Nem vagyok benne biztos, hogy Seb máshogy is vissza tudott volna térni a pályára. A lendülete miatt ez nem végződhetett volna másképp.”

    A WEC-ben versenyző egykori F1-es pilóta Giedo Van der Garde: „Őszintén, Vettel helyében én fel sem mentem volna dobogóra.”

    Az Indy Carban versenyző Felix Roseqvist: „A pódium ceremónián mindenki láthatta, hogy egyik versenyző sem repesett az örömtől a hülye büntetés miatt. Egy jó versenyt vettek el tőlünk szurkolóktól. Együttérzek Vettellel, amiért nem nyert, Hamilton pedig egy igazi sportemberként viselkedett.”

    A Formula E-ben versenyző Daniel Abt: „Ez a büntetés bar*mság!

    A kétszeres BTCC bajnok Jason Plato: „Egy borzalmas döntést hoztak a versenybírák! Imádtam, amikor Seb kicserélte a táblákat!

    A hétszeres NASCAR bajnok, Jimmie Johnson: „Örülök, hogy nálunk a NASCAR-ban nincsenek stewardok.”

  • Nico Rosberg kipróbálhatta volna magát a DTM-ben az Audival!

    Nico Rosberg kipróbálhatta volna magát a DTM-ben az Audival!

    A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg elárulta, hogy idén mehetett volna az Audi szabadkártyásaként egy DTM futamon. Ő még 2016-ban vonult vissza, amikor legyőzte Lewis Hamiltont, és azóta sem versenyzett sehol sem komolyan. A német ex-pilóta ugyanakkor komoly befektetővé vált az autósportban: lett saját gokartos csapata, illetve részvényese a FIA Formula E szériának.

    Rosberg elárulta, hogy személyesen az Audi motorsport főnök Dieter Gass kereste meg azzal, hogy indulhatna vendégként a DTM-ben, de ő maximum csak kötetlenül kipróbálná az RS5-öst:

    „Dieter Gass az Auditól megkeresett azzal, hogy szabadkártyásként indulnék-e. Elutasítottam, nem akarok ilyenben részt venni. Csak a szórakozás kedvéért igen, de már nem is edzek. A Forma-1-es korszakomban rengeteget edzettem karra és a kezemre. Ma már nem néz ki olyan jól.”

    A DTM tavaly engedélyezte a szabadkártyás indulást, az Audi a Mercedes és a BMW is egy hetedik autót indíthat egy versenyen. Mattias Ekström Hockenheimben indult így utoljára még egyszer Hockenheimben a szezonnyitón, Audisként. A CART bajnok Alex Zanardi Misanoban ugrott be a BMW-vel, míg a WRC bajnok Sebastien Ogier a Red Bull Ringen mutatkozott be a Mercedes pilótájaként.

    Azóta a széria főnöke, Gerhard Berger azon munkálkodik, hogy olyan F1-es sztárokat győzzön meg a szabadkártyás indulásról, mint Sebastian Vettel és Lewis Hamilton, de a szerződéseik nem tesznek lehetővé ilyesmit, csak akkor, ha már a királykategóriában befejezték a pályafutásukat.

    Rosbergnek erről is van véleménye:

    „Ez nem reális opció. Rengeteg dolguk van, és arra kell koncentrálniuk. Most nem tudnak emiatt indulni a DTM-ben.”

    A 33 éves volt versenyző szerint a DTM-nek inkább azon kellene dolgoznia, hogy a szabadkártyás helyeiket adják a Formula E résztvevőinek, hiszen mindkét szériában érdekelt az Audi és a BMW is. Lehetséges jelöltek lehetnek Lucas di Grassi és Daniel Abt az Audinál, és Antonio Feli da Costa, aki már volt a DTM-ben, és Alexander Sims.

    Ekström ugyan már teljesen a WRX-es karrierjével foglalkozik, könnyen elképzelhető, hogy újra felveszi a kesztyűt és a sisakot egy újabb DTM versenyre.

  • Számos büntetést kiosztottak a Sanya ePrix leintése után

    Számos büntetést kiosztottak a Sanya ePrix leintése után

    A Nissan svájci versenyzőjét, Sebastien Buemit egy tíz másodperces időbüntetéssel sújtották a stewardok. A svájci pilótát azért büntették meg, mert miatta ő lökte meg Robin Frijns autóját, aki emiatt tehetetlenül hajtott neki Lucas di Grassi Audijának.

    Az Audi brazilja és az Envision Virgin Racing hollandja is kiesett a versenyből az ütközést követően, azonban Buemi tovább tudta folytatni a versenyt és végül hatodik lett. Azonban a versenybírák úgy döntöttek, hogy egy tíz másodperces időbüntetéssel sújtják a svájcit, ami miatt végül nyolcadik lett.

    Oliver Rowlandet és Antonio Felix Da Costát is vizsgálták, azonban mindketten megtarthatták a dobogós helyezésüket, mert végül nem kaptak büntetést. A verseny győztese, Jean-Eric Vergne is kaphatott volna megrovást, ugyanis a francia pilóta túlságosan lemaradt a biztonsági autó mögött.

    Di Grassi azonban nem úszta meg szárazon, ugyanis a brazil egy 5.000 eurós pénzbüntetést kapott, mert a versenybírák engedélye nélkül szállt ki az autójából a baleset után. Daniel Abtot, André Lotterert és Buemit pedig a di Grassi balesete miatt érvénybe lépő sárga zászlós fázis miatt büntették, ugyanis mind a hárman túllépték a maximálisan megengedett sebességet. Bueminek és Lotterernek 2.000, Abtnak 1.000 eurót kell becsengetnie az FIA kasszájába.

    Eduardo Mortara pedig egy boxutca áthajtásos büntetést kapott utólag, mert nem használta el az egyik attack mode-ját. A svájci pilóta emiatt egészen a tizenhatodik helyig esett vissza.

    Stoffel Vandoorne és Sam Bird esetét is vizsgálták, azonban a versenybírák egyik versenyzőt sem találták vétkesnek.

    A büntetések miatt a pontversenyek állása is megváltozott: Da Costa így csupán egy ponttal előzi meg Jerome d’Ambrosiot az egyéni pontversenyben. A konstruktőröknél pedig az Envision Virgin Racing és a Mahindra Racing csapata holtversenyben áll az első helyen 97-97 ponttal.

  • Minden, amit a Mexikói ePrix-ről tudni érdemes!

    Minden, amit a Mexikói ePrix-ről tudni érdemes!

    Az ABB Formula E Championship ötödik szezonjának ötödik versenyét Mexikóban fogják majd megrendezni a holnapi nap folyamán. Most pedig nézzük meg a Mexikói ePrix holnapi programját!

    Verseny: Mexikói ePrix

    A pálya neve: Autodromo Hermanos Rodriguez

    Hosszúság: 1.3 mérföld, 18 kanyar

    Versenyzői vélemény: „Nagyon nagy kihívás lesz majd számunkra itt versenyezni, ugyanis rengeteg gyors kanyar található a pályán. A mexikói pálya rendkívül magasan helyezkedik el, ami miatt kevesebb oxigén található ezen a helyszínen. Ezek a tényezők hatással lehetnek majd az akkumulátor és az autó hűtésére,” – véli a Nissan eDams svájci pilótája, Sebastien Buemi.

    Résztvevők: A 11 csapat 22 versenyzője. A Dragon Racingnél viszont Maximillain Günther helyett az ex F1-es pilóta, Felipe Nasr fog majd versenyzeni ettől a hétvégétől kezdve.

    Beosztás helyi idő szerint:

    Február 15 (péntek)

    14:00-14:20 – Jaguar I-PACE eTrophy Shakedown

    15:30-16:00 –  Formula E Shakedown

    16:30-17:10 – Jaguar I-PACE eTrophy szabadedzése

    Február 16 (szombat)

    7:30-8:15 – Formula E első szabadedzése

    8:35-9:15 – Jaguar I-PACE eTrophy időmérő edzése

    10:00-10:30 – Formula E második szabadedzése

    11:45-12:21 – Formula E időmérő edzése

    12:30-12:50 – Formula E Super Pole

    14:00-14:35 – Jaguar I-PACE eTrophy verseny

    16:03- Formula E versenye (45 perc + 1 kör)

    Az előző évek győztesei: 2016 Jerome d’Ambrosio; 2017 Lucas di Grassi; 2018 Daniel Abt

    Versenyzők, akik poleból rajtolhattak: 2016, 2017 Jerome d’Ambrosio; 2018 Oliver Turvey

    Leggyorsabb kör: Lucas di Grassi 1:02. 202 (2018)

    Időjárás: Az egész hétvégére napos időt mondanak

    A Formula E programja magyar idő szerint:

    13:15-14:20 – Első szabadedzés

    15:45-16:45 – Második szabadedzés

    19:00-20:00 – Időmérő edzés (Eurosport)

    23:00-0:15 – Verseny (Eurosport)

  • Buemi odaajándékozta a győzelmet Birdnek Santiagoban

    Buemi odaajándékozta a győzelmet Birdnek Santiagoban

    A DS Virgin brit versenyzője, Sam Bird diadalmaskodott Santiago utcáin. A brit versenyző ki tudta használni Sebastien Buemi hibáját, ugyanis a svájci pilóta az élről esett ki egy elfékezés miatt.

    Már a rajt előtt megtörtént a dráma, ugyanis a polet megszerző Lucas Di Grassit száműzték a rajtrács utolsó helyére, mert a brazil pilóta változtatott a fékerő eloszlásán az időmérő edzés közben. Azonban ez szabályellenes az FE szabályai szerint.

    A rajtnál Buemi megtartotta a vezető helyét, mögötte Pascal Wehrlein és Sam Bird haladt. A svájci pilóta már a verseny elején elhasználta az attack mode-ját, hogy elhúzzon a többiek elől. Azonban ez nem jött össze neki, mivel a többiek lépést tudtak tartani vele.

    Bird viszont kihasználta az attack mode-ot és megelőzte a Mahindra németjét. Az első sárga zászlós fázis után, amit Maximillian Günther megálló autója okozott, az első hármas egy bolyban autózott. Azonban az újraindítás után nem sokkal Buemi elfékezte magát és a falnak ütközött csakúgy, mint az első szabadedzésen. A svájcinak fel kellett adnia a versenyt, mivel a letört vezetőszárny miatt megsérült a svájci pilóta Nissanjának futóműve.

    Az eset után Bird és Wehrlein küzdött meg egymással a futamgyőzelemért. Az ex F1-es Wehrlein mindent megpróbált, azonban még az attack mode sem segített rajta. A Virgin britje végül nyerni tudott, 6,4 másodperccel megelőzve Wehrleint.

    A harmadik helyen célba érő Alexander Simset utólag büntették meg, ugyanis a BMW versenyzője hátulról nekiment Edoardo Mortara autójának a 14. körben. Sims a büntetése miatt visszaesett a hetedik helyre. Ennek köszönhetően Daniel Abt állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

    Mortárának sikerült kivédekeznie Robin Frijns támadásait a verseny vége felé, így a svájci megtarthatta a negyedik helyét. A hatodik helyen a Jaguár új-zélandi versenyzője, Mitch Evans végzett.  José Maria Lopez a hetedik helyen ért célba, azonban őt is megbüntették, mivel több energiát használt a megengedettnél.

    Di Grassi végül a tizenkettedik helyen ért célba. Az Audi braziljának majdnem sikerült felöklelnie Lopez autóját az utolsó kanyarban. Végül Di Grassi le tudta fékezni az autóját, így csak éppen nekiment az argentin Dragonjának.

    A verseny során rengeteg baleset történt: Stoffel Vandoorne a kettes kanyarban csapta oda a HWA-ját a falnak, Oliver Rowland pedig a négyes kanyarban találkozott a fallal.

    A bajnokság élmenői szenvedtek: Jean-Eric Vergne és Antonio Felix da Costa is kiesett. Vergne a saját csapattársa miatt esett vissza a mezőny végére, Da Costa pedig szintén egy megpördülés miatt esett vissza, majd adta fel a versenyt.

    A verseny végeredménye:

    Poz Versenyző Csapat Autó Megtett kör Különbség
    1 Sam Bird Virgin Audi 36 47m02.511s
    2 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 36 6.489s
    3 Daniel Abt Audi Audi 36 14.529s
    4 Edoardo Mortara Venturi Venturi 36 17.056s
    5 Robin Frijns Virgin Audi 36 20.276s
    6 Mitch Evans Jaguar Jaguar 36 23.755s
    7 Alexander Sims BMW BMW 36 27.590s
    8 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 36 41.984s
    9 Oliver Turvey NIO NIO 36 45.059s
    10 Jose Maria Lopez Dragon Penske 36 45.376s
    11 Nelson Piquet Jr. Jaguar Jaguar 36 48.635s
    12 Lucas di Grassi Audi Audi 36 1m03.552s
    13 Andre Lotterer DS Techeetah DS 36 1m14.706s
    14 Gary Paffett HWA Venturi 35 1 Lap
    Oliver Rowland e.dams Nissan 31 Kiesett
    Antonio Felix da Costa BMW BMW 23 Kiesett
    Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 22 Kiesett
    Sebastien Buemi e.dams Nissan 21 Kiesett
    Stoffel Vandoorne HWA Venturi 17 Kiesett
    Maximilian Gunther Dragon Penske 12 Kiesett
    Felipe Massa Venturi Venturi 12 Kiesett
    Tom Dillmann NIO NIO 10 Kiesett

     

  • Már a 80-as években dübörög a Formula E marketing!

    Már a 80-as években dübörög a Formula E marketing!

    Egyre magasabbra teszik a lécet a Formula E médiamunkásai promóció terén, a Forma-1-nek is ideje lenne összekapnia magát. Múltkor a Ragadozó filmek kaptak egyet, ezúttal a klasszikus 80-as évek amerikai szappanoperái lettek a célpont. Száguldó Szívek (!!!) néven csináltak egy tipikusan belassított és a főbb szereplőket felvonultató intrót, igazi hamisítatlan szinti-pop zenével. A sztárok akik belekerültek ezen remekműbe: Nelson Piquet Jr., Sebastien Buemi, Lucas di Grassi, Jean-Eric Vergne, Daniel Abt, Sam Bird, André Lotterer, Antonio Felix da Costa, Mitch Evans, Alan McNish, Mark Preston, Dilbagh Gill, Alejandro Agag, Felipe Massa és Susie Wolff.

    Ehhez kár is lenne többet hozzá tenni, nézzétek meg!

  • Vergne az FE idei bajnoka!

    Vergne az FE idei bajnoka!

    A New York-i kétfutamos záróforduló első versenyét Lucas di Grassi nyerte, de a nap főhőse a bajnokká koronázott Jean-Éric Vergne volt.

    Sem di Grassinak, sem Vergne-nek nem jött könnyen a szombati eredmény: míg a franciát kizárták az időmérőről, így a mezőny végéről kellett nekivágnia a futamnak, a brazil pilóta a 11. helyről volt kénytelen felküzdeni magát az élre. Vergne-en kívül Sam Birdnek volt még esélye a bajnoki címre, ám a kilencedik hely nem volt elég az esélyek életben tartására.

    A rajt után a pole-ból induló Sébastien Buemi vezetett csapattársa, Nico Prost előtt, a franciát azonban hamarosan megelőzte a futamot végül a második helyen befejező Daniel Abt. Abt egy ideig az első helyen is körözött, miután a hatodik körben megelőzte Buemit a brooklyni pálya második egyenesének végén, és eközben di Grassi is csendben lopakodott felfele, Sam Birddel együtt, aki a 14. helyről indult, de hamarosan a pontszerző zónában találta magát. Vergne jobban sáfárkodott az energiával, mint Bird, a 16. körben pedig meg is előzte a britet, ezzel hatalmas lépést téve a bajnoki cím felé.

    Ekkorra di Grassi már a harmadik helyen haladt és egyre inkább közeledett Buemihez, akit a 20. körben maga mögé utasított és elkezdte ledolgozni hárommásodperces hátrányát csapattársával szemben. A 22. körben a mezőny megejtette kötelező autócseréjét, ami di Grassinak kissé jobban sikerült, mint Abtnak, így a most már csak korábbi FE-bajnok veszélyesen közel került Abt Audijához – olyannyira közel, hogy a futamgyőzelmet jelentő tizenegyedik kanyaros előzést egy koccanás előzte meg a hetes-nyolcas kanyarkombinációban. A német ugyan vissza akart támadni, az Audinál azonban nyugalomra (és pozíciótartásra) intették.

    A 29. körben Vergne André Lotterer megelőzésével feljött az ötödik helyre, és mivel Bird még mindig csak a kilencedik helyen körözgetett, ezzel elméletileg bebiztosította magának a bajnoki címet. A 35. körben a brit megkapta utolsó esélyét csapattársa, Alex Lynn balesete révén, aminek következtében olyannyira rongálódott a fal, hogy be kellett küldeni a safety cart. A hosszadalmas javítási munkálatok miatt a versenyt nem távra, hanem időre (pontosan 45 perc + egy körre) fejezték be, Birdnek így usque 3-4 perce maradt arra, hogy Maro Engel és Prost megelőzésével feljöjjön a hetedik helyre és vasárnapra tolja a mindent eldöntő futamot. Végül csak az e.damson sikerült áthámoznia magát, Vergne tehát stílusosan Bastille-napon a Formula-E négyéves történetének negyedik különböző bajnoka lett. Di Grassi sorozatban második futamgyőzelmét szerezte, a szezon második felében mutatott feltámadása pedig a bajnoki tabella harmadik helyére katapultálta.

    Az idei év zárófutamára ma este kilenc órakor kerül sor, amit már csak azért sem érdemes kihagyni, mert most utoljára láthattok futamközbeni autócserét.

  • Történelmi Formula E verseny Zürichben – és mi is ott leszünk!

    Történelmi Formula E verseny Zürichben – és mi is ott leszünk!

    Az ABB FIA Formula E bajnokság visszahozza Svájcba az autóversenyzést, miután az vagy 60 évig tiltott volt. Zürichben lesz a soron következő 2017/18-as ePrix, amelyet most hétvégén, június 10-én rendeznek majd meg, és a Racingline.hu is a helyszínről követi majd az eseményeket.

    A teljesen elektromos együléses versenyautókat és sztárokat felvonultató széria a város szívében lesz, egy 2.465 km hosszú pályán, amely 11 kanyart foglal majd magába, és a zürichi tó kikötője mellett halad majd el. Egyértelmű, hogy látványban tehát nem lesz hiány a nagy hiányt pótló svájci versenyen. Jean-Eric Vergne ráadásul akár meg is nyerheti a bajnokságot itt, hiszen 18 pontos előnyt kell csak összeszednie ahhoz, hogy New Yorkban a szezonzárón Sam Bird már ne veszélyeztesse a címét. Egy olyan pályán, amelyik mindegyik pilótának új lesz ők ketten lesznek azok a versenyzők, akiknek a párharcukra ezen a hétvégén különösen érdemes lesz majd figyelni.

    Ezen kettősön kívül Felix Rosenqvist lehet még erős, aki a szezon első felében a bajnoki címért is harcolt, és most azt várja, hogy forduljon a szerencse, és megerősítené a bajnokságban elfoglalt pozícióját. Berlinben nem szerzett pontot, így ez azt jelenti, hogy már csak egy ponttal áll Daniel Abt előtt, akinek viszont jól sikerült a hazai versenye, hiszen a pole pozíció mellett övé volt a leggyorsabb kör és a győzelem is.

    Sebastien Buemi és Lucas di Grassi is régóta egymásra találtak, és a riválisok a bajnokság ötödik és hatodik helyét foglalják el. Mindkettőjüknek hullámvölgyes a szezonja. A szezon első versenyein Abt egymás után négyszer is a második helyen végzett, Buemi meg gyengén kezdett, de megerősödött. Egyiküknek sincs ugyanakkor ebben a szezonban még győzelme, de a svájci pilóta nagyon reméli, hogy hatalmas támogatottság mellett behúzza otthon ezt.

    Ha már hazai versenyről beszélünk, ne feledkezzünk meg a svájci/olasz nemzetiségű Edoardo Mortaráról sem, aki egy verseny kihagyása után tér vissza a Venturiba, Nick Heidfeld egyébként meg Zürichben lakik, tehát ő is mondhatja azt, hogy ez a második hazai versenye.

    Genfben pár éve Simona de Silvestro egyébként már tartott bemutatót.

  • Daniel Abt hazai terepen nyert

    Daniel Abt hazai terepen nyert

    Daniel Abt indulhatott a pole pozícióból hazai versenyén, a Forma E Berlin E-Prix-n, bár fennállt a veszélye, hogy elveszíti rajtelsőségét, mivel túl korán aktiválódott autójában a maximális, 220 kW, de végül megúszta megrovással. Örülhet is, hogy megúszta, így ugyanis meg tudta nyerni a versenyt is, Lucas di Grassi és Jean-Eric Vergne előtt.

    A rajtnál Abt simán megtartotta vezető helyét, míg a második helyen álló Oliver Turvey-nek a mögötte érkező Vergne-re kellett figyelnie. Utóbbit azonban Jerome D’Ambrosio megelőzte, bár ő a verseny során vissza is csúszott, a harmadik helyre pedig di Grassi jött fel, sőt később Turvey-t is megelőzte. Ekkor a negyedik helyen Sebastien Buemi állt, mögötte Vergne.

    A kiállások során Abtot némileg feltartotta Buemi, de meg tudta tartani az első helyet, di Grassi előtt, és végül közel 7 másodperces előnnyel tudott célba érni.

    Buemi az autócserék során visszaesett, így Vergne vissza tudta szerezni a harmadik helyet.

    Vergne így tovább növelte előnyét a pontverseny élén. 162 ponttal vezeti a bajnokságot, őt Sam Brid követi 122, és Felix Rosenqvist 86 ponttal.

    A verseny végeredménye:

     

    Versenyző Csapat Autó Körök száma Különbség
    1 Daniel Abt Audi Audi 45 55:35.546
    2 Lucas di Grassi Audi Audi 45 6.758
    3 Jean-Eric Vergne Techeetah Renault 45 12.894
    4 Sebastien Buemi e.dams Renault 45 17.282
    5 Oliver Turvey NIO NextEV NIO 45 19.620
    6 Mitch Evans Jaguar Jaguar 45 24.586
    7 Sam Bird Virgin DS Virgin 45 34.610
    8 Maro Engel Venturi Venturi 45 37.814
    9 Andre Lotterer Techeetah Renault 45 44.359
    10 Nick Heidfeld Mahindra Mahindra 45 45.931
    11 Felix Rosenqvist Mahindra Mahindra 45 46.381
    12 Nelson Piquet Jr. Jaguar Jaguar 45 49.087
    13 Tom Dillmann Venturi Venturi 45 50.150
    14 Nicolas Prost e.dams Renault 45 50.381
    15 Antonio Felix da Costa Andretti Andretti 45 52.715
    16 Alex Lynn Virgin DS Virgin 45 53.000
    17 Luca Filippi NIO NextEV NIO 45 53.302
    18 Jose Maria Lopez Dragon Penske 45 53.611
    19 Jerome d’Ambrosio Dragon Penske 45 54.289
    20 Stephane Sarrazin Andretti Andretti 45 1:06.954

     

     

     

     

     

  • A Gen2 Formula E autó félúton van a prototípus és az együléses versenyautók között

    A Gen2 Formula E autó félúton van a prototípus és az együléses versenyautók között

    A Jaguar versenyzője, Mitch Evans szerint a Gen2 Formula E autó, mely a következő, 2018/19-es szezonban debütál majd, körülbelül félúton van a prototípus és az együléses versenyautók között.

    Az új autók akkumulátora kétszer annyi időt bír, mint a jelenlegiek, így megszünteti majd a futam közbeni autócseréket. Ezen kívül aerodinamikailag is rendkívül innovatív.

    Evans azt követően beszélt a Jaguar I-TYPE 3-ról, hogy első alkalommal tesztelte azt.

    „Az FE folyamatosan növekszik.” – mondta.

    „A következő szezonban már lesz BMW is és más újak is, elég komoly már és ezek az autók is jelentős előrelépést jelentenek. Valahol a prototípus és az együléses autók között vannak. Szerintem sokat fog fejlődni a technológia és szerintem nézni is élvezetes lesz mindenki számára.”

    Evans szerint az új Formual E növelni is fogja a széria népszerűségét.

    „Ez másfajta szörnyeteg, gyorsabb. Főleg kvalifikációs módban, 250kW-on nagyon gyors az autó és szerintem vizuálisan is jobb látványt nyújtanak a Formula E pályákon.”

    „Remélhetőleg jól működik majd az autó aerodinamikája, és nem okoz majd túl nagy turbulenciát az autó mögött, így közel lehet majd autózni egymáshoz.”

    „Szerintem fényes jövő vár a szériára.” – tette hozzá.

    Hasonlóan dicsérte az új autót az Audis Daniel Abt is.

    „Nagyon élvezetes vezetni és minden tekintetben előrelépés ez az autó. Amikor más autók között vezetsz, majdnem olyan, mintha egy sci-fi filmben lennél.”