Címke: Danica Patrick

  • Elképesztő bakit követett el Danica Patrick Phoenix-ben

    Danica Patrick ismét a kommentátori fülkében ült, és nem tudta hova tenni az Alan Kulwicki által híressé tett „Polish Victory Lap”-et.

    A „Polish Victory Lap” azaz a Lengyel Győzelmi Kör szimplán azt jelenti, hogy a győztes versenyző a menetiránnyal szemben teszi meg tisztelet körét.

    Nos Danica Patrick vagy annyira profi, hogy az új nézők kedvéért elmagyaráztatta a főkommentátorral, Mike Joy-jal, hogy mi az, vagy szimplán ő sem tudta.

    Alan Kulwicki nyerte az első Phoenix-i versenyt 1988-ban – ez volt élete első győzelme-, és ekkor említette meg Mike Joy, a Fox főkommentátora, hogy ezen a napon született meg a „Polish Victory Lap”.

    A lengyel győzelmi kör egy visszafelé megtett kör?” – kérdezte Danica Patrick kommentátortársától.

    A baj persze csőstül jön, ahogy szokták mondani, így Danica Patrick-kel még egy viszonylatban problémák akadtak.

    Patrick ugyanis a Las Vegas-i és a phoenixi futamokon sokat emlegette az IndyCart.

    Olyannyira, hogy a NASCAR-t a sportággal hasonlította össze, valamint a futam alatt kicsit túl sokat hozta fel a témát.

    Sok rajongót fárasztottak és frusztráltak az utalásai, ahogy az egyik rajongó írta a Twitteren: „IndyCar ez, IndyCar az… Danica ez a NASCAR!

    Visszatérve a „Polish Victory Lap”-re, többen kérdezték, miért hívják még mindig így ezt?

    Alan Kulwicki nagyon büszke volt az örökségére. Ő alkotta meg a ezt a kifejezést. Alan így nevezte el. Én csak tisztelgek az emléke előtt” – válaszolta Joy.

    Ez arra késztette a másik lengyel származású NASCAR-versenyzőt, Brad Keselowskit, hogy támogassa Joy ragaszkodását Kulwicki emlékének életben tartásához.

    A 2012-es NASCAR Cup Series bajnoka így válaszolt: „Köszönöm, Mike. A családom mindig is ugyanígy érzett. Lengyel győzelmi körnek nevezni mindig is elismerés volt. Remélem, ez a kifejezés soha nem tűnik el”

  • Danica Patrick imádta az tévés elemzői bemutatkozását

    Las Vegasban mutatkozott be Danica Patrick a FOX TV csatornáján, és jól vizsgázott a Mike Joy és Clint Bowyer mellett.

    Ezzel a szurkolók, és egy NASCAR legenda is egyetértett. A konszenzus az volt, hogy Patrick új szemszögből mutatta be a pályán történteket, ami frissítő volt a közvetítésre nézve.

    A visszavonult versenyző kijelentette, alig várta, hogy bemutatkozzon a NASCAR-os közvetítéseken is, és nagyon élvezte a feladatot.

    Ha nem lennék izgatott, akkor nem csinálnám. Élvezem a munkát. Nagyon szórakoztató.

    A 39 éves üzletasszony elismerte, megkönnyítette a dolgát két kollégája, Clint Bowyer és Mike Joy.

    Ha nem beszélnék bele, valószínűleg észre sem vennék, hiszen ők ketten ki tudják tölteni az időt, így egy kis mozgásteret kapok, hogy csak akkor szóljak közbe, ha valamiről erősnek érzem a véleményem” – mondta Danica Patrick.

    Másrészt viszont olyan jól tartják a dolgot, hogy azt mondom: ‘Nem is tudom. Fontos a mondandóm? Érdemes elmondani?’ Mert egyszerűen csak nagyon jók ők ketten.

    Danica Patrick sokszor nyerte el a legnépszerűbb versenyzőnek járó díjat
    Danica Patrick sokszor nyerte el a legnépszerűbb versenyzőnek járó díjat Fotó: Chris Trotman/Getty Images for NASCAR

    Visszatérés kizárva?

    Eléggé elfoglalt vagyok, annyira elfoglalt, amennyire csak akarok lenni. Így nem érzem úgy, hogy unottan ülök otthon, és azon gondolkodom, hogy talán nem kellett volna visszavonulnom. … Tényleg nem ég bennem a vágy a versenyzésre.

    De a céljai között szerepel az is, hogy ne dolgozzon annyit, ne tartson olyan megerőltető menetrendet, mint a versenyzés során.

    A nyugdíjba vonulás része az is, hogy kevesebb dolgot csináljak” – mondta. „Nem arról van szó, hogy ugyanazt az energiát kell fenntartani. Arról van szó, hogy más aspektusokat is ki kell fejlesztenem magamban, amelyek más módon segítenek majd.

    Hidd el, még mindig hozzá tudok férni ehhez a másik energiához. És a legtöbbször meg is teszem. De az is szórakoztató, hogy más terekben legyek és más dolgokat csináljak.

    Más szóval, ha Patrick nyaralni akar, sokkal könnyebben be tud ütemezni egyet, mint amikor a versenypályán kellett lennie.

    Több tudományos, spirituális és helyreállító dolgot tudtam felfedezni, mint például a nyaralást általánosságban” – magyarázta Danica Patrick.

    Nem tudom, hogy volt-e elképzelésem arról, hogyan fog kinézni a nyugdíjas élet. De ha meg kellett volna terveznem, hogyan fog kinézni, akkor így nézett volna ki.

  • Ezért sorolja a Forma-1-et a NASCAR elé Danica Patrick

    Danica Patrick tavaly az IndyCar, a Forma-1 és az új SRX-sorozat közvetítésein is megfordult. Idén a NASCAR a soros.

    A visszavonult versenyző Las Vegasban mutatkozott be, a kommentátori csapat állandó tagjai, Clint Bowyer és Mike Joy mellett a Fox közvetítőfülkéjében.

    Első NASCAR Cup Series közvetítése előtt Danica Patrick Bowyerrel és a Fox műsorvezetőjével, Chris Myersszel együtt jelent meg a verseny előtti felvezető műsorban.

    A résztvevők a Hendrick Motorsports csapattársai, Kyle Larson és Chase Elliott múlt heti, Fontanában történt incidenséről beszélgettek.

    Miután utalt arra, hogy szerinte Larson nem szándékosan blokkolta Elliottot, Myers a csapatsport fogalmáról és a NASCAR-hoz való viszonyáról kérdezte Patricket.

    Az IndyCarban és a NASCAR-ban szerzett tapasztalataim alapján – sőt, mivel egy kicsit Angliában éltem és láttam az F1-et, és ismerem azt az energiát – valójában úgy gondolom, hogy a legnagyobb verseny a csapattársak között valószínűleg a Forma-1-ben van, majd az IndyCar-ban, mert az IndyCarban az autók nagyon hasonlóak” – mondta Patrick.

    A NASCAR-ban a crew chief-ek nagyon nagy különbséget jelentenek. De az autók általában sokkal hasonlóbbak. Szerintem a NASCAR valójában a legbarátságosabb.

    Danica Patrick jól vizsgázott NASCAR kommentátorként
    Danica Patrick jól vizsgázott NASCAR kommentátorként Fotó: Twitter/@EBASports

    A NASCAR legenda elégedett volt Danica Patrick bemutatkozásával

    A szurkolók nagyrészt elégedettek voltak a Stewart-Haas Racing volt versenyzőjének Foxos debütálásával.

    Danica Patrick jelenléte nagyon frissítő a közvetítésre nézve” – írta egy rajongó.

    A FOX-nak gyakrabban kellene mikrofont adnia Danica Patrick kezébe. Ő jófej, élesen látja a dolgokat, és abszolút nem ragaszkodik ahhoz a narratívához, amit a producerek mondanak neki” – tette hozzá egy másik néző.

    Kenny Wallace – aki 2015-ben vonult vissza a versenyzéstől, és később a FOX NASCAR elemzőjeként dolgozott – a Twitteren dicsérte az újdonsült NASCAR kommentátort az éleslátásáért és perspektívájáért.

    Hallgatom Danica Patrick-et a TV-ben. Fantasztikus” – írta Wallace. „A meglátásai az új Next Gen autóról, és az összehasonlítási alapja az IndyCar-hoz, amelyben szintén szekvenciális váltót használnak nagyszerűek.

    Danica Patrick ott lesz a Phoenix-i versenyen is, melyet már nagyon vár.

    Ez jó móka volt! Folytassuk jövő hétvégén Phoenixben” – írta Instagram-sztorijában a vasárnapi futamot követően.

  • Danica Patrick szerint Rick Hendricknek köszönhető a hétvégi győzelem

    A Hendrick Motorsports versenyzői egész hétvégén egymás körül versenyeztek, méghozzá tisztán. Danica Patrick szerint ez a nagyfőnöknek köszönhető.

    A fontanai futam után, amelyen a Hendrick csapattársai, Kyle Larson és Chase Elliott összeakadtak, utóbbi pedig nyilvánosan csapattársára zúdította frusztrációját, Rick Hendrick a dolgok elébe lépett a Las Vegasi verseny előtt.

    A Hendrick-főnök a hét közepén megbeszélést szervezett. Mi hangzott el azon a megbeszélésen? Talán soha nem fogjuk megtudni.

    Bár a hatása azonnal megmutatkozott Las Vegasban. Legalábbis a FOX Sports elemzői ezt gondolják.

    A korábbi NASCAR sofőrökből álló elemzői panel, Danica Patrick, Clint Bowyer és a régóta kommentáló Mike Joy úgy tűnt, egy véleményen van azzal kapcsolatban, ahogy a Hendrick két autója az utolsó körben a győzelemért küzdött.

    Kyle Larson és Alex Bowman centikre egymástól haladtak az utolsó körben a Las Vegas Motor Speedwayen, amiből végül utóbbi került ki győztesen. Fontos volt, hogy mindketten tisztán versenyeztek a legvégéig.

    A Hendrick csapattársak, Alex Bowman (48) és Kyle Larson (5) tisztán versenyeztek egymással
    A Hendrick csapattársak, Alex Bowman (48) és Kyle Larson (5) tisztán versenyeztek egymással Fotó: Meg Oliphant/Getty Images/NASCAR Media

    Danica Patrick is elismerte Hendrick hatását

    Tisztességesek voltak, nagyon tisztességesek voltak. Még a 3-as 4-es kanyarban is a közelség ellenére látszott, hogy Kyle Larson vigyáz csapattársára, és egyáltalán nem ért hozzá” – mondta Danica Patrick.

    És ez a legtöbb, amit az utolsó kör utolsó kanyarjától elvárhatsz. Szóval igen, tisztességesen versenyeztek, senki sem ütötte meg a másikat.

    Clint Bowyer szarkasztikusan megkérdezte: „Nem gondolod, hogy a keddi vagy szerdai találkozónak köze volt ehhez?

    Ekkor Mike Joy visszakérdezett: „Rick Hendrickkel és a négy versenyzőjével?

    Igen, arra a megbeszélésre gondolok” – erősítette meg Bowyer.

    Mindenképpen azonnali hatása volt” – tette hozzá Patrick.

    Alex Bowman ragaszkodik ahhoz, hogy ő és Kyle Larson mindig is tisztán versenyeztek egymással.

    Ettől függetlenül, amikor a futam utáni interjúban a futamgyőztest a hétközi meetingről is kérdezték, elismerte, volt valamennyik hatása a dolognak.

    Azt hiszem, a beszélgetés nagy felébresztett minket. Nyilvánvaló, hogy amikor Mr. H összehív egy ilyen megbeszélést, az felkelti a figyelmet” – nyilatkozta a futamgyőztes Alex Bowman.

    Bármikor, amikor Mr. H beszél, felkelti a figyelmedet, de különösen egy ilyen helyzetben.

  • Ismét szingli Danica Patrick

    Az egykori NASCAR versenyző, Danica Patrick a People magazinnak mondta el, hogy közel egy év randizás után szakított barátjával.

    Danica Patrick és közel egy éve tartó barátja, Carter Comstock útjai különváltak – árulta el a People magazinnak az egykori NASCAR pilóta.

    Egy ideig együtt voltunk, és sajnos nem működött, de ez nem jelenti azt, hogy nem volt egy igazán szórakoztató időszak, és nem csináltunk egy csomó igazán csodálatos dolgot” – osztotta meg a 39 éves Patrick a szakításról, ami elmondása szerint néhány hónapja történt.

    Ez nem jelenti azt, hogy bármelyikünkkel is baj lenne” – teszi hozzá. „Csak arról van szó, hogy találni kell valakit, akivel ki tudod állni az idő próbáját„.

    Ez utóbbi dolog elég nehezen megy a 39 éves volt NASCAR versenyzőnek. 2005-ben megházasodott, azonban 2013-ban elvált.

    Ezután több hírhedt kapcsolata is volt. Előbb Ricky Stenhouse Jr.-al jött össze, vele öt évig volt együtt, majd 2018-tól 2020-ig az NFL-es Aaron Rodgers-szel randevúzott.

    Ezután következett Carter Comstock, a Freshly társalapítója és informatikai igazgatója. Ő és Patrick azután találkoztak, hogy a Beam nevű wellness-márka társalapítói összehozták őket, amely cégben Patrick és Comstock is befektetők.

    A pár 2021 áprilisában hozta nyilvánosságra kapcsolatukat, és nem szégyenlősködtek, amikor egymás iránti szerelmükről posztoltak.

    Szakmai életében Danica Patrick igen elfoglalt. A NASCAR-ban még két futamot fog közvetíteni a vasárnapi las vegasi szereplése mellett. Ezek austini, és phoenix-i rendezett versenyek lesznek.

  • Danica Patrick nyíltan beszélt betiltott Super Bowl reklámjáról

    A korábbi NASCAR sztár, Danica Patrick az évek során több figyelemre méltó Super Bowl reklámban is szerepelt a GoDaddy.com oldalán.

    A GoDaddy.com provokatív, gyakran vitatható erkölcsű reklámstílust alkalmazott a Super Bowl reklámjaival, amelyek mindig vírusszerűen terjedtek.

    Patrick több reklámfilmben is szerepelt, bár nem mindegyik kapott jó fogadtatást a közönségtől.

    2015-ben a GoDaddy.com egyik Super Bowl reklámját, amelyben Patrick szerepelt, az állatvédő csoportok kritikáját követően visszavonták.

    A reklámban egy kiskutya elveszik, majd hazatalál. Ezután pedig a GoDaddy.com segítségével létrehozott weboldalon keresztül online értékesítették – írja a Guardian.

    Danica Patrick a reklám végén a kiskutyával együtt elhajtott. Az állatbarátok sértőnek találták, mások szerint pedig az állatok online értékesítését népszerűsítette.

    A GoDaddy, amely Patrick NASCAR szponzora volt, a meccs előtt visszavonta a reklámot, és helyette egy olyan reklámot sugárzott, amely egy üzletembert mutat, aki a Super Bowl élvezete helyett a munkáját végzi.

    Úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon vicces, reklám lesz” – mondta Patrick a Daytona 500-on abban az évben.

    Az embereknek mindenről megvan a véleményük, különösen, ha az állatjogok vagy a fák jogainak, vagy bármilyen jognak a világába kerülünk.

    Danica Patrick különleges rekordot tudhat magáénak, hiszen 2007 óta minden évben szerepelt a „nagy meccs” alatti hírdetésekben. Ez a sorozat azonban idén megszakadt.

    A hölgyversenyzőből lett üzletasszony mindeközben lelkes kutyabarát, gyakran mutogatja a kiskutyáit a közösségi médiában is.

  • Neves versenyzőnő erősíti majd a Sky Sports stábját Austinban

    Neves versenyzőnő erősíti majd a Sky Sports stábját Austinban

    A legendás amerikai versenyzőnő, Danica Patrick tagja lesz a Sky Sports közvetítőstábjának a soron következő Amerikai Nagydíjon, Austinban. Patrick – aki az IndyCarban és NASCAR-ban is megfordult pályafutása során – Jenson Button és Martin Brundle mellett fog majd szakérteni.

    Patrick- aki az egyik legsikeresebb versenyzőnő és szinte kizárólag férfiak ellen mérettette meg magát karrierje során – futamot is tudott nyerni a tengerentúlon, ráadásul az 2009-es Indy500 során egy előkelő harmadik helyezést is fel tudott mutatni. A sikeres versenyzőnő örül a Sky által biztosított lehetőségnek és rendkívül élvezi az idei világbajnoki küzdelmet Max Verstappen és Lewis Hamilton között.

    „Rendkívül izgatott vagyok a lehetőség miatt” – nyilatkozta Patrick, aki a 2018-as év végén akasztotta szögre a bukósisakját. „Imádom azt, hogy Hamilton minden téren a sportág legjobb és legeredményesebb versenyzőjévé szeretne válni.”

    „A legtöbb győzelem és pole-pozíció már megvan neki és most a vb-címeinek a számát is szeretné tovább növelni, ami ha sikerülne, szintén rekordot jelentene. Azonban Verstappen személyében egy olyan fiatal tehetséggel kell megmérkőznie, aki nem fog könnyen fejet hajtani előtte. Már csak ezért is hihetetlenül izgalmas az idei Forma-1-es szezon.”

    A 2021-es szezon lassan a véghajrájához közeledik és már csak hat futam van hátra az eredetileg tervezett huszonkettőből. Jelen pillanatban a Red Bull holland pilótája vezeti az egyéni pontversenyt, de mindössze csak hat ponttal előzi meg a Mercedes brit csillagát, szóval még messze nem dőlt el a bajnokság egyik fél javára sem.

  • Nem úgy ért véget Danica Patrick karrierje, ahogy szerette volna

    Nem úgy ért véget Danica Patrick karrierje, ahogy szerette volna

    Danica Patrick karrierje utolsó versenyét teljesítette tegnap az Indy 500-on. A 36 éves versenyzőnő búcsúversenye azonban nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte, hiszen a 200 körös verseny 68. körében kiesett.

    Ed Carpenter Racinges, a Go Daddy által szponzorált zöld autójával beleforgott a falba, így vége is lett a versenyének.

    „Nem igazán tudom, hogy mi történt.” – mondta Patrick. „Csak megpördültem.”

    Danica Petrick
    Fotó: Joe Skibinski/IndyCar

    „Határozottan nem túl jó befejezés, de már elmondtam korábban, hogy úgy jöttem ide, hogy ha teljes katasztrófa lesz belőle, akkor az emberek talán emlékezni fognak rá. Ha nyerek, akkor emlékezni fognak rá. Ezek között bármi csak egy kis része egy nagy történetnek.”

    „Ez csak a könyv egy fejezete. A mai nap elég nyomasztó, de csak mert a fejezet, ami véget ért, oly sokat jelentett számomra.” – írta Danica Instagramon, még tegnap, a kiesése után. „Köszönöm az emlékeket. Csak keresem ma a szavakat.”

  • Életnagyságú Danica Patrick LEGO-ból!

    Életnagyságú Danica Patrick LEGO-ból!

    Danica Patrick a hétvégén rajthoz áll az Indy 500-on, és ezzel ez lesz versenyzői karrierjének utolsó versenye.

    Ez alkalomból a LEGO ez alkalomból egy meglepetéssel is készült számára, és megépítette a versenyzőnő életnagyságú mását, természetesen a népszerű építőkockákból. Danica „ikertestvérét” New Yorkban a Times Square-en leplezték le.

    Danica elmondása szerint most döbbent rá igazán, hogy milyen alacsony is ő valójában…

    https://www.instagram.com/p/BjGNJr0h6Ig/?taken-by=danicapatrick

  • Utoljára talpig zöldben Danica Patrick

    Utoljára talpig zöldben Danica Patrick

    Generációnk legismertebb és legsikeresebb versenyzőnője, Danica Patrick versenyzői karrierje utolsó futamára készül, és utoljára, a fő támogatójának, a GoDaddynek köszönhetően, újra teljesen zöldben viríthat.

    https://www.instagram.com/p/Bg4GFe6hSLY/?taken-by=danicapatrick

    Az utolsó komoly megmérettetését Patrick az Indy 500-on, és az Ed Carpenter Racingnél teheti meg, a csapattársai pedig nem mások lesznek, mint Spencer Pigot és személyesen a nagyfőnök és csapattulajdonos, Ed Carpenter. Ez lesz Danica első és egyetlen versenye az IndyCar új autójával, az IR-12-vel, ami elsőre ijesztő feladatnak tűnhet, de ő kellően tehetséges ahhoz, hogy megoldja ezt a feladatot is.

    Ő maga, így nyilatkozott erről:
    „Ó, igen, izgatott vagyok. Egy kicsit ijesztő az, hogy mennyire kicsi a hátsó szárny, de valahol csak van tapadás, ráadásul több is, mint amihez hozzászoktam.”

    https://www.instagram.com/p/Bg3xMULBkDI/?taken-by=danicapatrick