Címke: Danica Patrick

  • Danica Patrick utódjának kiáltották ki, de csak most indul be a karrierje

    Julia Landauer-t fiatal korában sokan Danica Patrick méltó utódjának kiáltották ki. Most, 30 évesen első NASCAR versenyére készül.

    Az elvárások kettős természetűek. Egyszerre jók és rosszak, egyszerre lehetnek motiválóak és brutálisak. De vitathatatlanul az a fajta elvárás, amit Julia Landauer-el szemben támasztottak fiatal korában, hogy ő lesz a következő Danica Patrick, talán a legmegterhelőbbek.

    Landauert, már a karrierje beindulása előtt az egykori NASCAR-pilóta potenciális utódjának titulálták, ami bizonyára hatással volt arra, ahogyan az emberek meglátják és megítélik őt.

    Hiszen még csak most, 30 évesen vívta ki a lehetőséget, hogy bekerüljön a NASCAR-ba, azzal, hogy sikeresek kvalifikálta magát a NASCAR Xfinity Series a New Hampshire-i versenyére.

    Az első NASCAR Xfinity futamára való bejutása után Landauer arról beszélt, hogy az elmúlt néhány év „érzelmi hullámvasút” volt számára.

    Már jó pár éve reménykedtem abban, hogy egyszer bekerülök egy nemzeti széirába, de egyszerűen nem tudtam megszerezni a szükséges támogatást” – mondta Landauer.

    „Tavaly eljutottam egy olyan pontra, amikor már majdnem eldöntöttem, hogy visszavonulok.”

    2017-ben, amikor még épp csak kezdte építeni a karrierjét Landauer, azzal került a címlapokra, hogy ő a következő Danica Patrick. A fiatal hölgyversenyző persze próbálta elhessegetni az összehasonlításokat.

    Nem tudom, hogy Danica NASCAR-karrierje nagy hatással lenne rám. Teljesen más márkája van, mint nekem, ami nagyszerű számomra, mert ez megkülönböztet engem tőle” – nyilatkozta Landauer.

    Ami ezután következett az rengeteg kemény munka, sok önbizalomhiány, olyan pillanatok, amikor a kitartását próbára tették, és olyan akadályok, amelyekkel minden feltörekvő versenyzőnek meg kell küzdenie.

    Most pedig, 30 évesen Julia Landauer ott lesz az Xfinity Series rajtrácsán, New Hampshire-ben, ahol a 32. helyről rajtolhat majd.

    https://twitter.com/NASCARonNBC/status/1548071200017903616

  • Aggódnak a rajongók, Danica Patricktől 14 ampullányi vért vettek

    Danica Patrick néhány hónappal ezelőtt komoly műtéten esett át mérgező implantátuma miatt, gyógyulási folyamat azonban rögös.

    Patrick instagramján tett közzé egy bejegyzést, amelyben állapotáról, és gyógyulási folyamatáról mesélt rajongóinak.

    11 hét telt el az implantátum eltávolítása óta, és az összes értékemet újra ellenőrzik. Legutóbb, amikor megcsináltam a tesztet, a diszbiózis szintem 10/10 volt. Szóval remélem, hogy ez javult!” – írta Patrick instagramon.

    Mellékesen jegyzem meg… a műtét óta rendkívül nehezen jönnek elő a vénáim. Soha nem volt könnyű elérni őket, de ez már mindenen túlmutat. Az implantátumok és a műtét után a testem ilyen felépülésben van. Ami nyilvánvalóan az ereimet is magában foglalja.

    Patrick néhány hónappal ezelőtt nyíltan beszélt arról, hogy eltávolította a mellimplantátumait. Még 2013-ban kapott szilikon implantátumokat.

    A NASCAR és az IndyCar volt versenyzője 2018-ban vette észre magán, hogy különböző egészségügyi problémái kezdtek lenni.

    A tünetek közé tartozott többek között a hízás, a folyamatos gyulladások és a haj elvékonyodása. Úgy vélte, hogy mellimplantátum betegségben szenved. Ezt követően úgy döntött, hogy megszabadul ezektől.

    Természetesen a rajongók azonnal ellepték Danica Patrick instagram bejegyzésének komment szekcióját, ahol támogatásukról biztosították a visszavonult hölgyversenyzőt.

    Elképesztő vagy! Imádom a nyitottságodat és az őszinteségedet. Több száz, ha nem több ezer embernek segítesz a hozzászólásaiddal. Köszönöm!” – írta az egyik rajongója.

  • Erre még Danica Patrick sem volt képes: Hailie Deegan rekordot döntött

    A NASCAR Camping World Truck Series szombati, Mid-Ohio-i versenyén Hailie Deegan a 10. helyen ért célba, amivel rekordot döntött.

    A 20 éves kaliforniai születésű versenyző a 28. rajtpozíciójából indult, és módszeresen dolgozta fel magát a futam alatt.

    Deegan az első 17 kör alatt 10 pozíciót javított, és a 18. helyre lépett előre. Az 1. szakasz végére további három helyet javítva a 15. helyen állt.

    Mid-Ohio előtt nehéz éve volt a fiatal hölgyversenyzőnek, aki a második teljes munkaidős NASCAR Truck Series szezonját futja. A hétvégét megelőzően nem volt a 15. helynél jobb eredménye.

    Most azonban megtört a szezon átka, és Hailie Deegan lett az első női versenyző, aki a NASCAR Camping World Truck Series 27 éves történetében másodszor is top 10-es helyezést tudott elérni.

    Deegan történelmi számokkal bővíti az önéletrajzát, de az elismerések ezzel még nem értek véget számára.

    A Mid-Ohio-ban elért 10. helye az első alkalom, hogy egy női versenyző egy NASCAR nemzeti szériában (Cup, Xfinity, Truck) top 10-ben végzett egy épített pályán Shawna Robinson 1994-ben – 28 évvel ezelőtt – a NASCAR Xfinity Series-ben elérte bravúrja óta.

    Bár Deegan reméli, hogy ezt a lendületet át tudja vinni a jövő heti versenyre, a 17-es rajtszámú DGR Ford F-150-es csapat nincs olyan helyzetben, hogy a rájátszáson gondolkozhasson.

    A Ford felfedezettje jelenleg a 22. helyen áll a pontversenyben, és 183 ponttal van lemaradva a 10. helytől – a rájátszást jelentő határvonaltól.

    Deegannak győznie kell a Pocono Racewayen, a 2022-es versenynaptár következő futamán, amely egyben a Truck Series alapszakasz fináléjának helyszíne is lesz.

  • Így lett a vegán Danica Patrick-ből húsimádó

    Danica Patrick elismerte, hogy fel kellett hagynia a vegán étrenddel, és immáron tele van a diétája húsos ételekkel.

    Az egykori NASCAR-versenyző egy nemrég megjelent Instagram-sztoriban beszélt az étkezéssel kapcsolatos történetéről és arról, hogy miért nem vegán.

    A posztban azt mondja, hogy a veganizmus gyorsabban öregíti az embereket. Közvetlenül alatta pedig azt írta Danica: „Végigjártam a saját utamat, amikor megkérdőjeleztem a fehérjéket és rosszul éreztem magam az állatok miatt, és mostanában sok húst eszem.

    Ettől lényegesen jobban érzem magam! És ha ez a kép pontos, akkor segít abban is, hogy jobban nézzek ki!

    A veganizmus nem tartozik tehát Danica Patrick preferált étrendjébe, de azért odafigyel arra, hogy mit eszik.

    Patrick a weboldalán elárulta mindennapi étrendjét:

    • A napját zabpehellyel kezdte,
    • amit tízóraira tojásfehérje követ kecskesajttal.
    • Majd ebédre egy teljes kiőrlésű szendvicset szokott enni csemegehússal.
    • Ezt görög joghurt követi müzlivel és gyümölccsel,
    • majd vacsorára lazacot, rizst és zöldséget szokott enni. Ez azonban már nem az ő étele.

    Egy vérvizsgálat kimutatta, hogy nagyon sok mindennapi élelmiszerre nagyon erősen reagál Patrick, különösen a tojásfehérjére, a tojássárgájára, a gluténre, az élesztőre és minden tejtermékre. Így Danica most már paleolit étrendet követ.

    A 40. életévét nemrég betöltött versenyző tehát egyrészt az öregedés miatt mondott le a vegán életmódról, másrészt valószínűleg úgy akar élni, és azt enni, ami jól esik neki.

  • Nem vicceltünk! Danica Patrick tényleg várja a NAGY Őt!

    Április 1-én bohózatként írtuk meg, hogy Danica Patrick a tévé képernyőjén keresi a Nagy Őt. Nos ha nem is a tévében, de tényleg keresi.

    Danica Patrick még az Indy 500 kapcsán – ahol szakértőként dolgozott – volt meginterjúvolva a Fox News amerikai hírcsatornán.

    Patrick elismerte, sokként érte, hogy szingliként kellett belépnie a 40-es éveibe.

    Egy évig volt egy szép kapcsolatom, ami januárban véget ért. Picit nehéz volt érzelmileg feldolgozni, hogy egyedül lépek be a következő évtizedbe” – nyilatkozta Patrick.

    Talán már nem lesz gyerekem se, és hirtelen egyedül találtam magam. Szóval voltak szomorú érzéseim bizonyos értelemben.

    Patrick ugyanakkor elismerte, vannak olyan aspektusai a szingli életnek, amiket élvez.

    Szeretem, hogy spontán tudok lenni, és a barátnőimmel tölthetem az időt, és kirándulhatok.Szóval erre fogok koncentrálni” – jelentette ki Patrick.

    Persze nem tettem le a boldog párkapcsolatokról, és amikor a megfelelő srác felbukkan, akkor tudni fogom, hogy ő a Nagy Ő!

    A korábban IndyCarban és NASCAR-ban is induló versenyzőt arról is kérdezték, hogy vissza vágyik-e a versenypályákra.

    Egyáltalán nem. Nem hiányzik a feszített menetrend, az elvárások szintje, az ítélkezés.

    Soha nem gondoltam a kockázatokra, de így, hogy már kívülről nézem a dolgokat más a helyzet. Láttam, ahogy ezek az autók elindultak az Indy 500-on, és 370-el repesztettek. Kicsit megmosolyogtam a dolgot, hogy milyen őrült voltam, amikor én is ezt csináltam.

  • Danica Patrick nem győzte dicsérni kollégáját

    Jimmie Johnson hétszeres NASCAR Cup Series bajnokként, 46 évesen indult először Indy 500-on, és ez lenyűgözte Danica Patrick-et.

    Patrick így nyilatkozott: „Először is, gratulálok neki, hogy megpróbálta. Hiszen már nyert, méghozzá nem is keveset, hanem hét NASCAR Cup Series bajnoki címet.”

    Szépen elhajózhatnál a naplementébe, és senkinek egy szava sem lehetne. De ő folytatja, és végül egy teljesen más formulába lépett, ami szerintem bizonyos szempontból nehezebb.

    Az egy dolog, ha valaki olyasmit csinál, ami kevésbé reaktív, mint például az IndyCarból a stock carba való átállás. De a stock carból, ennyi idősen átmenni az IndyCarba, ahol a dolog lendületes, és teljesen más képességeket igényel, az nem semmi. Annyi minden van benne, ami nagyobb kihívást jelent.

    Patrick dícsérete ellenére sajnos Johnson nehéz napot élt át, hiszen az Indy 500 elejétől fogva hátrafelé csúszott, és a végén még össze is törte az autóját.

    Hat körrel a vége előtt Jimmie Johnson elvesztette autója felett az irányítást a 2-es kanyarban, és a falnak csapódott.

    Igaz, az a bizonyos kanyar sok versenyzővel kibabrált a 2022-es Indy 500 során, sokan például a széllökéseknek tulajdonították a baleseteket.

    Ennek ellenére Johnson elmondhatja magáról – igaz, csak a stratégiának köszönhetően -, hogy vezette az Indy 500-at.

    Danica Patrick egyébként idén is szakkommentátori szerepkörben volt jelen az Indy 500-on.

  • Műtétje után új életcélja van Danica Patrick-nak

    Danica Patrick még mindig az egyik legnagyobb név az autóversenyzés világában. Az utóbbi időben azonban nehéz időket élt át.

    Az Indy 500 előtt a TMJ4 News megkérdezte őt új életcéljáról, a közelmúltbeli egészségügyi problémájáról és természetesen arról, hogy szerinte ki lesz az Indy 500 győztese.

    Nagyon nehéz megtippelni mi lesz, de Scott Dixon futotta a történelem leggyorsabb pole körét, szóval…” – mondta Patrick.

    Patrick nemrég partnerségre lépett a Good Foods céggel, amely egészségesebb választékot készít a kedvenc rágcsálnivalóiból.

    Sok cég rengeteg stabilizátort és vegyszert és különböző különböző dolgokat használ annak érdekében, hogy az ételeik tartósak maradjanak” – mondja az Indy 500 történetének legsikeresebb női versenyzője.

    A Good Foods termékei nem. Ezért szerettem beléjük rögtön az elején. Imádom a guac-jukat, házi készítésű az íze. A buffalo szószos a kedvencem.

    Patrick komolyan veszi az egészséget és a fittséget, de nemrég óriási egészségügyi problémával szembesült, ami ráijesztett.

    Körülbelül egy hónapja eltávolították a mellimplantátumaimat” – emlékezik vissza Patrick.

    Több mint egy éve próbáltam megoldani az egészségügyi problémáimat, de semmi sem működött.

    A műtét után néhány órával már észrevettem a különbséget. Szóval az a tény, hogy a változások ilyen drámaiak voltak, ilyen gyorsan, egyszerűen úgy éreztem, hogy ezt meg kell osztanom az emberekkel.

    Tudtam, hogy sebezhetőnek kell lennem, és emellett meg kell próbálnom segíteni az embereknek. Ez az új életcélom.

    Ez az ijesztő egészségügyi panasz, fizikailag és érzelmileg is megviselte őt. Patrick azt mondja, már több száz nőtől hallott köszönetet, amiért felhívta a figyelmet erre a problémára.

  • Óriási örömhír érte Danica Patrick-et

    Danica Patrick szombat délután az Instagramon közölt néhány vidám családi hírt, ami jól jön neki ebben a nehéz időszakban.

    Az egykori autóversenyzőből lett üzletasszony elárulta, hogy egy újabb nővel bővül a család.

    Patrick húga, Brooke ugyanis kislányt vár férjével.

    A női gén erős Patrickékben! A 4. kislányuk születik!!!” – írta az Instagramon.

    A család lányai számára Danica néni személyében biztosan van egy jó és erős példaképük, akire felnézhetnek.

    Danica Patrick az utóbbi hetekben a Miami Nagydíjon való részvételével, és bátor bejelentésével került a címlapokra.

    A 40 éves hölgy elmondta, hogy 2014-ben azért csináltatott implantátumokat, mert “mindent meg akart kapni”, de évekkel később Patrick különböző tüneteket kezdett észrevenni, amelyeket az implantátumok okoztak.

    Ezt követően elmondta, hogy megtudta, hogy mellimplantátum-betegsége van. Így végül május elején eltávolíttatta őket, hogy – remélhetőleg – javuljon az általános egészségi állapota.

  • Danica Patrick előtt kicsinylette le az IndyCar-t a brit műsorvezető

    James Corden brit műsorvezető Danica Patrick előtt viccelődött az IndyCarral, de szerencsére a visszavonult versenyző jól kezelte a helyzetet.

    A Miami GP-n óriási sztárparádé kerekedett, hiszen rengeteg amerikai híresség jelen volt a Forma-1 idei első amerikai versenyén.

    A teltházas Miami Nagydíjon ott például Michael Jordan – aki félig hivatalos szerepben volt jelen, hiszen a NASCAR-ban ő a 23XI Racing társtulajdonosa, és néhány nappal ezelőtt Pierre Gasly-val egy NASCAR-os lehetőségről is tárgyaltak – Tom Brady és David Beckham is.

    Köztük volt a korábbi IndyCAR-pilóta Danica Patrick, aki a Sky Sports F1 meghívott elemzője volt, valamint a talk show műsorvezető James Corden is.

    Mint kiderült, sok motorsportrajongó felháborodott Corden viselkedésén.

    Ennek oka az volt, hogy több IndyCarral kapcsolatos viccet is elsütött. Arra is célzott, hogy rendkívül könnyű IndyCAR-autót vezetni. Tekintettel arra, hogy Patrick maga is egykori versenyző és győztes, a rajongók tiszteletlennek és ízléstelennek találták a vicceit.

    Corden definíciója szerint az IndyCar nem más, mint egy négy kanyarral rendelkező pályán egy irányba való körözés, és „erre én is képes lennék„. Így aztán azzal viccelődött, hogy nagyon könnyű versenyezni.

    Egyesek azt javasolták, hogy a versenyző álljon bosszút a talk show műsorvezetőn. Ennek érdekében beültethetné őt egy kétüléses autóba, és elvihetné egy körre. A rajongók azt remélték, hogy egy ilyen mutatványtól valószínűleg halálra rémülne.

  • Button támogatja az FIA-t az ékszertilalma miatt Hamilton ellenében is

    Button támogatja az FIA-t az ékszertilalma miatt Hamilton ellenében is

    Jenson Button támogatta az FIA-t az ékszerekre vonatkozó tilalom miatt, amely a Miami Nagydíjon ismét téma lett. Az FIA az ékszer- és fehérnemű-ellenőrzéseket is beiktatta a verseny előtti rutinfolyamataiba, annak ellenére, hogy a szezon elején a versenyigazgató, Niels Wittich kezdeti emlékeztetője is már visszatetszést váltott ki.

    Sebastian Vettel szerint Lewis Hamilton került a célkeresztbe, a hétszeres bajnok két versenyre szóló halasztást kapott, miután pénteken egyeztetett az irányító testülettel. Hamilton a lehető legtöbb piercingjét eltávolította, bár egy orrszegecs maradt, mivel az FIA elismerte, hogy azt nem lehet egyből kivenni.

    Button kolléganője, a Sky Sports szakértője, Danica Patrick „értelmetlennek” nevezte az FIA hadjáratát, de a 2009-es bajnok kifejtette:

    „Ez nem igazán új dolog, bár, hogy őszinte legyek, valójában nem értek egyet. Soha nem viseltem alsóneműt a versenyruházatom alatt, mert az gyúlékony, és ez mindig is benne volt a szabályzatban – ne viselj alsónadrágot, és ne viselj piercinget vagy fémet a testeden. Nem hiszem, hogy nagyon erőltették volna a szabályozást, de most mégis megteszik, ami nagyon furcsa, hogy miért csinálják ezt hirtelen.”

    Button kifejtette, hogy a probléma túlmutat azon, ami a versenypályán történik, végül hozzátette:

    „Nem csak arról van itt szó, ami a pályán történik, hanem arról is, amikor leveszik a bukósisakot, vajon meghúzza-e a füledet, és akkor a marsall rosszul érzi magát, hogy fájdalmat okozott neked. Persze, az is lehet, ha kórházba visznek, és meg kell röntgenezni vagy MRI-t csinálni, akkor sem lehet fém az arcodban. Ez egy furfangos dolog, és furcsa, hogy erről beszélünk. Annyi minden van, amiről inkább beszélni kellene a motorsportban és az F1-ben, mi pedig erről beszélünk.”