Címke: Dani Sordo

  • A Hyundai Sordót, Solberget és Veibyt is nevezte a Portugál Rallyra

    A Hyundai Sordót, Solberget és Veibyt is nevezte a Portugál Rallyra

    A Portugál Rally WRC mezőnyében a Tanak/Jarveoja és a Neuville/Wydaeghe párosok mellett újra Dani Sordo és Borja Rozada indul majd, sőt a Szardínia Rallyn is ezzel a trióval indul a csapat. Craig Breen tehát hiába lett negyedik az Arctic Rally Finlanden és nyolcadik a Horvát Rallyn, murván nem kap lehetőséget a csapattól.

    fotó: Hyundai Motorsport

    A portugáliai versenyen a WRC2 kategóriában is erősít a csapat. Ole Christian Veiby februárban Finnországban ötödik lett, most murván is bizonyíthat. Oliver Solberg pedig bemutatkozik a kategóriában és javíthatja a Monte Power Stage-én elkövetett hibáját. Mindez azt is jelenti, hogy Herczig Norbertéknak az RC2-es autók közt két újabb komoly ellenféllel kell szembenézniük, még úgy is, hogy tudjuk, hogy nekik a tesztelés az elsődleges céljuk.

    Hyundai Portugália
    fotó: Hyundai Motorsport
  • Loeb visszatér a Dakarra a Prodrive-val, de a ralizástól visszavonul

    Loeb visszatér a Dakarra a Prodrive-val, de a ralizástól visszavonul

    A kilencszeres rali világbajnok, Sébastien Loeb, bejelentette indulását a jövő évi Dakaron, de egyúttal jelezte, nem vesz részt a WRC következő szezonjában.

    Mivel a rali világbajnokság idei szezonját is rövidre zárta a koronavírus (végül az is lehet, Monzában fejezik be az idényt), Loeb már októberben tesztelhet a Bahrain Raid Xtreme csapatával, amit a Prodrive fog üzemeltetni.

    Bár eredetileg úgy tűnt, a francia Alonso helyét fogja majd megörökölni a Toyotánál, most Dave Richards csapatánál kap lehetőséget.

    A Hyundai ezt követően bejelentette, jövőre nem igénylik majd Loeb szolgáltatásait, aki így is Dani Sordóval és Craig Breennel osztozott a koreai márka harmadik autóján. A felek azonban nem zárták ki, hogy a jövőben újra együttműködjenek majd.

    „A Hyundai Motorsport a legjobb autót adta alám, amit valaha vezettem. Örülök, hogy a legújabb generációs WRC autókkal is versenyezhettem. Most egy új fejezet kezdődik számomra. Sem én, sem a Hyundai nem akarja végleg lezárni ezt a dolgot.”

    Andrea Adamo is hasonlóan nyilatkozott:

    „A legjobbat kívánjuk neki, és nyitva hagyjuk az ajtónkat előtte, ha bármikor is vissza akarna térni.”

  • Ocon teszteli az elektromos Andros Trophy autót

    Ocon teszteli az elektromos Andros Trophy autót

    Esteban Ocon kipróbálhatja majd az elektromos Andros Trophy autót januárban a következő verseny előtt az Alpokban, az Isola 2000 sípályán. A Force India korábbi versenyzője 2019-ben a Mercedesnél lesz tartalékpilóta, és Andorrában már ott volt a téli versenyszezon második fordulójában. Valójában Dorian Boccolacci Formula 2-es pilóta kedvéért ment oda, aki az Elite kategória versenyzője, és pár éve ahogy Ocon is, a Gravity-Lotus F1 junior pilótája volt.

    Ennyit árult el a látogatásáról Ocon:

    „Vendégként jöttem megnézni a Trophee Androst, és hogy segítsek a barátomnak, Dorian Boccolaccinak. Szeretjük a motorsportot, és hiányzik is télen, így öröm ide jönni.”

    Az új négykerék kormányzású- és meghajtású elektromos autóval az Elite kategóriában meg is nyerték az első két fordulót, Aurélien Panis és Frank Lagorce érték el ezen sikereket. Ocon tesztjére Isolában kerül majd sor, de azzal a hátsókerék meghajtású elektromos autóval, amellyel tavaly a kategóriájában Panis bajnok lett. Ezen lehetőségről így beszélt a francia:

    „Isola 2000-ben tesztelhetem majd az elektromos autót, de nem fogok versenyezni, arra esetleg később kerülhet sor. Párizsban is ott leszek majd a szezonzárón, februárban.”

    Alain Prost, francia F1 legenda is háromszor bajnok lett az Andros Trophyban, de ő csak egyike a magasan képzett versenyzőinek a téli versenysorozatnak. A Haas pilótája, Romain Grosjean is egyike az aktív F1-es pilótáknak, akinek sikerült nyernie a DA Racing színeiben egy Elite Pro versenyt még 2016 decemberében.

    A Toyota és a Hyundai WRC-s csapatok pilótái Kris Meeke és Dani Sordo is ott voltak Andorrában a múlt hétvégi fordulón.

  • Loeb Hyundai-jal tér vissza 2019-ben a WRC-be!

    Loeb Hyundai-jal tér vissza 2019-ben a WRC-be!

    A kilencszeres ralivilágbajnok, Sebastien Loeb eldöntötte, hogy Hyundai-jal versenyez jövőre. Ez Loeb első profi szerződése is egyben, amit már nem a PSA Csoporttal kötött. A mai megállapodásig Loeb gyakorlatilag szabad volt, így tesztelte még a PH Sport Peugeot 3008DKR-jét Abu Dhabiban, a nagy megmérettetés, a Dakar előtt.

    A Hyundai részéről ugyan hivatalos megerősítés még nem történt, de a csapatmenedzser, Alain Penasse megerősítette, hogy a dél-koreaiak már korábban is egyeztettek a francia legendával. A részletek még egyelőre tisztázatlanok, olyan tekintetben, hogy miképp illeszkedik Loeb majd a Hyundai csapatába, illetve mi lesz a jelenlegi pilótájuk, Hayden Paddon sorsa.

    Teljes szezonra azonban feltehetően nem térhet vissza, mert a Dakaros elköteleződése miatt már a szezonnyitó monacói megmérettetést sem tudja vállalni.

    Múlt héten Penasse a motorsport.com-nak annyit mondott, hogy nem várható változás a csapat felállásában, így január 24-27 között az i20 Coupe WRC-ket Thierry Neuville, Dani Sordo és Andreas Mikkelsen vezethetik.

    A Peugeot bejelentette, hogy 2018 végén kivonulnak a rali világbajnokságról, ami azt is jelentette, hogy Loeb először maradt volna profi szerződés nélkül az elmúlt 20 évben, ha nem jön a Hyundai. Azzal, hogy a dél-koreaiakhoz igazol, nyitva maradt annak is a lehetősége, hogy a ralikrossz versenyeken is indulhasson, Marcus Grönholmmal egyetemben, aki szintén i20-asokat nézett ki a csapatának.

    A WRC-ből öt éve távozott Loeb teljes szezonos versenyzőként, de idén háromszor is visszatért a Citroennel, és a spanyol versenyhétvégét megnyerte.

  • WRC: Ott Tänak győzött Argentínában

    WRC: Ott Tänak győzött Argentínában

    A hétvége folyamán jó teljesítményt nyújtó Ott Tänak megszerezte harmadik WRC győzelmét, egyben az elsőt a Toyota Gazoo Racing-nél vasárnap délután az YPF Rallye-n Argentínában. 37,7 másodperc előnnyel nyerte az FIA Rally Világbajnokság ötödik fordulóját.

    A pénteki nap első, 16.65 km hosszú gyorsaságijáról az észt ki tudott jönni, miután megütött egy sziklát, megforgatta a Yaris WRC-jét, és egy 10. idővel mindjárt az abszolút 9. helyen találta magát. A következő 12 szakaszból 10-et megnyert, hogy kényelmes előnyre tegyen szert a dobogó két fennmaradó helyéért küzdő riválisai előtt. Ez volt az első győzelme a tavaly augusztusban, Németországban megszerzett óta, és a Toyota első sikere a tavaly júliusi Finnországban elért óta.

    „Ez egy különleges dolog. Az ember soha nem tudhatja, mi fog történni, ha csapatot vált, de jó látni, milyen gyorsan javulunk”- mondta Tänak, aki az év elején csatlakozott a japán gyártóhoz.

    A második helyezett Neuville sikeresen növelte bajnoki esélyeit. Sébastien Ogier-t 10 pontra megközelítve 90 egységgel áll a végső elsőségért folytatott harcban is a második helyen. Ebben segítségére volt az utolsó, Power Stage szakaszgyőzelemért járó öt bónuszpont is. Csapattársa, Dani Sordo további harmincnyolc másodperccel végzett a harmadik helyen, megőrizve közelmúltbeli jó formáját, mely az elmúlt három versenyen két dobogós helyezést jelent számára.

    Ogier-nek nem volt esélye rá, hogy a Ford Fiesta-val túlszárnyalja rekordját, vagyis az első négy fordulóban három győzelem megszerzése után az ötödiken is nyerjen. A francia azt viszont elhatározta, hogy helyet cserél Andreas Mikkelsen-el az utolsó nap végére és megszerzi tőle a negyedik helyet. A norvég Mikkelsen sokkal kényelmesebben érezte magát az i20 kezelését illetően, végül csak 4.0 másodperc hátránnyal ért célba Ogier mögött abszolútban. Elfyn Evans a másik Fiesta-val hatodik lett, annak ellenére, hogy ritkán találta meg azt a tempót, amely 0.7 másodperc híján a győzelmet jelentette neki 12 hónappal ezelőtt.

    Kris Meeke végzett hetedikként a Citroën C3-mal, aki a szombati utolsó szakaszon kapott defektje miatt (14. időt futott, ezzel 8. helyre esett vissza az összetettben – a szerk.) már csak a tesztelésre összpontosíthatott. Hasonló probléma hátráltatta Esapekka Lappi-t is a záró nap első gyorsaságiján, az El Condor-on. A finn jobb hátsó defektje 19. időt jelentett és 2 pozíció vesztést, a hatodikról nyolcadikra való visszaesést, melyet a végéig nem sikerült ledolgozni.

    Teemu Suninen és a WRC 2 győztes Pontus Tidemand zárta az első 10 helyezett listáját. A svéd Tidemand profitált csapattársa, Kalle Rovanperä 17. gyorsasági szakaszon elszenvedett balesetéből, melyben végül senki sem sérült meg.

    A bajnokság a hatodik fordulójára visszatér Európába. A következő, ismét murvás futam, a Vodafone Rally de Portugal május 17.- 20. között kerül megrendezésre Matosinhos központtal.

    Az első 10. helyezett:

    1 TÄNAK 3:43:28.9
    2 NEUVILLE +37.7
    3 SORDO +1:15.7
    4 OGIER +1:58.6
    5 MIKKELSEN +2:02.6
    6 EVANS +3:06.3
    7 MEEKE +3:25.7
    8 LAPPI +4:32.6
    9 SUNINEN +5:38.6
    10 TIDEMAND +12:15.8

  • A murva a legjobb szövetségese Dani Sordo-nak 2018-ban

    A murva a legjobb szövetségese Dani Sordo-nak 2018-ban

    A spanyol Hyundai pilóta a hamarosan megrendezendő Argentin Rallye-n a győzelemért fog küzdeni.

    A Rally Világbajnokságban eltöltött hosszú pályafutása során Dani Sordo-t gyakran aszfaltspecialistaként könyvelték el. És bár az érvelésnek többé-kevésbé pontos alapja lehet, – a spanyol egyetlen győzelmét a német aszfalton szerezte 2013-ban – a valóság az, hogy a Hyundai pilótája minden területen nagyon felkészült versenyző.

    A számok önmagukért beszélnek: a 43 világbajnoki dobogós helyezéséből Sordo 18-szor végzett a Top 3-ban murvás versenyen, anélkül, hogy beleszámítanánk a RACC Rallye-n elért „becsületbeli” eredményeket, mióta az vegyes talajú (2010 óta van így, ez idő alatt két 3. és egy 2. helyet szerzett ezen az eseményen – a szerk.).

    A tényeket tekintve a cantabriai ugyan jobb eredményeket ért el aszfalton, de ez nem jelenti azt, hogy olyan pilóta lenne, aki nem képes küzdeni a győzelemért laza talajú versenyeken. A legjobb példa erre ebben a szezonban mindjárt az első murvás verseny, a Mexikó Rally, melyen a második helyen végzett azt követően, hogy vezette is a futamot a pénteki napon, (aznap 9 gyorsasági szakasz került megrendezésre, a második után az élre állt – a szerk.), és felvette a harcot a két franciával, Sébastien Loeb-el és Ogier-vel.

    Tekintettel arra, hogy a Hyundai murván nyújtja a legjobb teljesítményt, jobbat, mint aszfalton, ahol a koreai autó egy lépéssel a riválisai mögött van, a spanyol páros optimistán tekint a naptár következő eseményére, az április 26. – 29. között megrendezésre kerülő Argentin Rally-ra.

    „A nagy számú közönség mindenkinek különlegessé teszi az eseményt,” – mondta Dani Sordo. „Jó látni, hogy ilyen sok ember szurkol nekünk a pályák szélén, ezzel motivációt adva nekünk, függetlenül attól, hogy állnak a dolgok. Természetesen a küzdelem a célunk, hogy befejezzük a versenyt. Mostanában több jó eredményt értünk el egymás után, ezért szeretnénk kihasználni a lendületet, hogy egy újabb murvás dobogót érjünk el, csakúgy, mint Mexikóban.”

    Ha a technika nem szól közbe és ki tudják használni a „késleltetett rajtpozíciójukat” az első szakaszban – nyolcadiknak indulnak -, Sordo Carlos del Barrio-val az oldalán teljes mértékben részt vehet a győzelemért folytatott küzdelemben a számukra sikeresebbnek bizonyuló murvás burkolaton.

  • Ogier „külön kategóriában” versenyez, Sordo a hetedik

    Ogier „külön kategóriában” versenyez, Sordo a hetedik

    Az M-Sport Ford franciája több, mint fél perc előnnyel vezet a Korzika Rally első napja után. A Hyundai cantabriai pilótája nem találja a tempót, emiatt jelenleg a hetedik helyen áll. A Rally világbajnokság negyedik fordulójának első szakaszán úgy tűnt, mintha Sébastien Ogier egy, a riválisaitól elkülönült kategóriában versenyezne.

    A francia megismételte a délelőtt alkalmazott stratégiát, vagyis a saját idejéhez képest 9.7 másodperccel jobb időt futva ő volt ismét a leggyorsabb a La Porta – Valle di Rostino közötti 49,03 km-es gyorsasági szakaszon, mely lehetővé tette számára, hogy több, mint fél percre növelje előnyét üldözőivel szemben. Míg a nap utolsó szakaszán kockáztatás nélkül megtartotta vezető helyét egy olyan speciálon, amelyen Esapekka Lappi volt a leggyorsabb, aki első aszfaltos gyorsaságiját nyerte World Rally Car-al, ezzel feliratkozott a pénteki napon gyorsasági szakaszt nyerni tudók listájára.

    Az ötszörös világbajnok mögé Thierry Neuville ért fel a második helyre. A belga a nap folyamán egyre jobb időket ment az első hosszú szakaszon 21.2 másodperc hátránnyal elért ötödik helye után, de még mindig nem elégedett az i20 Coupé WRC-jével. A Hyundai versenyzője 33,6 másodperccel követi Ogier-t az összetettben, míg Kris Meeke a harmadik, 4,4 másodpercen belül Neuville-hez képest.

    A figyelem pont erre a két versenyzőre és Ott Tänak-ra összpontosul, hiszen ők szolgáltatják az izgalmat, mivel a másik két dobogós helyért 10.6 másodpercen belül harcolnak. Utánuk egy másik trió következik, amelyet Lappi, Elfyn Evans és Dani Sordo alkot, mindössze 0,9 másodpercen belül az ötödik, hatodik és hetedik helyen.

    A spanyol Hyundai pilóta még nem tudott kellőképpen alkalmazkodni a francia szakaszok által támasztott követelményekhez, hogy olyan tempót autózzon, mely lehetővé tenné számára a harcot a dobogós helyek valamelyikéért. Az utolsó gyorsasági céljában a helyzet frusztrálta Sordo-t, mivel nagy lelkesedéssel és optimizmussal nézett szembe ezzel a kihívással.

    Szombaton a Tour de Corse második szakasza, a verseny leghosszabb része, kétszer 3 -, 136,9 km-t kitevő gyorsasági szakasz vár a mezőnyre.

  • Dani Sordo tartja vezető helyét Loeb támadásai ellenére

    Dani Sordo tartja vezető helyét Loeb támadásai ellenére

    A Hyundai spanyol pilótája továbbra is tartja a pénteki nap második gyorsaságija után megszerzett vezető helyét a kilencszeres világbajnok Loeb előtt.

    „Déja vu.” hasonlattal is illethetnénk a kialakult helyzetet. Dani Sordo és Sébastien Loeb volt a verseny első napjának két főszereplője a WRC harmadik fordulójában, a Mexikói Rally-n. Ez tökéletesen emlékeztetett a 10 évvel ezelőtti „csatáikra”, amikor is csapattársak voltak, de a későbbiekben nem lett folytatása a dolognak.

    A két páros egyértelművé tette, hogy az életkor csak egy szám. A Hyundai spanyolja szenzációs teljesítményt nyújtott, és navigátorával, Carlos del Barrio-val vezető pozíció birtokában mehettek aludni, mindössze 7,2 másodperc előnnyel a francia világbajnokhoz képest.

    A délutáni szekció kedvezőbben alakult Loeb számára, aki újra gyorsasági szakaszt tudott nyerni (egymás után kettőt is – a szerk.) három évvel, egy hónappal és tizenhárom nappal az utolsó világbajnoki futama után. Mindez a 44 éves Haguenau-i versenyző mérhetetlen tehetségét mutatta.

    A nap két főszereplője után Ott Tänak következik. Az észt szenzációs versenyt fut, ami megmentheti a Toyota becsületét, mivel csapattársai nem tudnak versenyben lenni a Yaris WRC motor túlhevülésének különböző problémái miatt. Mindent összevetve, Tänak a harmadik a küzdelemben, és szombaton a rally második szakaszát az élen állótól mindössze 11 másodperc lemaradással kezdheti meg.

    Kris Meeke elvesztette lendületét. A brit napja hullámzó volt, hol felfelé lépegetett, majd pedig lefelé haladt, csak többé-kevésbé sikerültek a dolgai, és emiatt nagyon frusztrált. Néhány bosszantó hiba, mint például a 8-as gyorsaságin való megforgás Sébastien Ogier elé, a negyedik helyre utasította. A jelenlegi világbajnok jó ütemben haladt egész nap és másnap jobb pozícióból indulva maximálisan ki fog használni minden lehetőséget a támadásra, ezzel a dobogóra kerülést megcélozva.

    A fiatal „repülő finnek”, Esapekka Lappi és Teemu Suninen kénytelenek voltak kihagyni az esti három szakaszt. Mindketten kiállni kényszerültek az El Chocolate 2 elnevezésű, 7-es gyorsaságin, 1,5 km különbséggel. Suninenék szalagkorlátnak ütköztek, és sajnos a másik autó is megsérült. Elfyn Evans versenye sem folytatódik tovább, aki a délelőtti 4-es gyorson nagy sebességnél történt ütközés következtében még a levegőben is volt, az autó felfüggesztése és még több pontja megsérült. Navigátorát is elég erős ütés érte, emiatt kórházba kellett szállítani kontroll vizsgálatra.

    Szombaton a verseny második, egyben utolsó előtti szakaszán minden eldőlhet. A csapatoknak két kört, ebben kilenc, összesen 140 km-t magába foglaló speciális szakaszt kell teljesíteniük.

    Az összetett első 8 helyezettje:

    1. D. SORDO
    2. S. LOEB +7.2
    3. O. TÄNAK +11.0
    4. K. MEEKE +25.0
    5. S. OGIER +30.2
    6. A. MIKKELSEN +31.7
    7. T. NEUVILLE +2:01.9
    8. P. TIDEMAND +5:05.6

  • Neuville vezet Mexikóban, Sordo a nyolcadik

    Neuville vezet Mexikóban, Sordo a nyolcadik

    Folytatódik a belga Hyundai pilóta jó formája, amit a Mexikó Rally első, utcai gyorsasági szakaszának megnyerésével be is bizonyított. Spanyol csapattársa a nyolcadik helyen áll, 4.5 másodperc hátránnyal.

    Az „Ott folytasd, ahol abbahagytad” mondás értelmében a Svéd Rallyn aratott szenzációs győzelme után Neuville a szezon harmadik versenyét a lehető legjobban kezdte meg 2:06.7 tizedmásodperces leggyorsabb időt autózva a 2,53 km-es szakaszon. A Guanajuato városában megrendezett látványos és technikás gyorsasági különlegessége, hogy az UNESCO Világörökség részét képező belvároson halad át, mely alatt a jármű- és gyalogos forgalom számára is megnyitott, kiterjedt bányászati alagútrendszer húzódik.

    Thierry Neuville futotta a leggyorsabb időt a Hyundai-al, őt követi Ott Tänak 1.9 másodperccel, majd mindössze egy tizeddel Sébastien Ogier következik. A másik két Toyota Yaris WRC pilóta, Jari-Matti Latvala és Esapekka Lappi foglalja el a negyedik és ötödik helyet.

    Dani Sordo és Carlos del Barrio óvatosan kezdték el mexikói kalandjukat, tudván, hogy a valódi rally pénteken kezdődik León közelében. Így a cantabriai páros a nyolcadik helyen végzett, a nagy figyelemmel kísért Sébastien Loeb előtt, aki a WRC-be való visszatérése után kezdésként a tizedik leggyorsabb időt teljesítette, 4.7 másodperccel lemaradva a versenyben vezető mögött.

    Pénteken, európai idő szerint 17: 33-kor rajtol a Mexikói Rally első gyorsasági szakasza, melyet további 8 követ ugyanazon a napon, 157 kilométert magába foglalva.

  • Sordo és Roger nyert a GSeries-ben

    Sordo és Roger nyert a GSeries-ben

    Az Andorrai jégbajnokság ezen a hétvégén dupla futammal örvendeztette meg közönségét. A Pas de la Casa elnevezésű pályán zajlottak az események, ahol a Hyundai spanyol pilótája letette névjegyét, és egy győzelemmel zárt a versenyhétvégén, ahol pénteken és szombaton a GSeries úgynevezett királyné kategóriájába tartozó G3 és a G4 pontjaiért versengtek.

    A G3-ban (a sorozat 3. versenye – a szerk.) végre lehetett ünnepelni, miután azt néhány héttel ezelőtt a rossz idő miatt törölték. Ebben a fordulóban José Roger egy Citroën volánja mögött megnyerte a GS1 osztályt 45 pontot szerezve, őt a korábbi SWRC világbajnok, Xevi Pons követte, aki 33 pontot ért el a második helyen. Az abszolút értékelést Carlos Ezpeleta nyerte ugyanolyan pontszámmal, mint Osonense.

    Szombaton a G4 került megrendezésre, amelyet senki nem uralt jobban, sem kevésbé, mint Dani Sordo. A Rallye világbajnokság pilótája kihasználta a tehetségét és sebességét az andorrai hóban és jégen, hogy 43 pontot összegyűjtve a Peugeot-val győzelmet szerezzen. A spanyol után Xevi Pons-nak ismét a második hellyel kellett megelégednie, míg az őket követő pozíciókat Pedro Font, Fernando Roger és Isidre Loan töltötték be ebben a sorrendben.

    A GSeries második kategóriájában, a GS2-ben a szombati győzelem Miquel Socias kezébe került. Az Alnavia Motorsport versenyzője megelőzte a mindig harcos és látványos, Albert Llovera-t, aki második helyezést ért el a jó teljesítménye után. A dobogó legalsó fokára José Luis García állhatott fel.

    A GS2-es osztály második futamát ma, vasárnap kerül sor, mely tökéletes időjárási viszonyok között zajlik, és nagyszerű show-t kínál.