Címke: Dán Nagydíj

  • Nem lesz Dán Nagydíj; legalábbis egyelőre leszavazták

    Nem lesz Dán Nagydíj; legalábbis egyelőre leszavazták

    Romba dőltek a potenciális Dán Nagydíj tervei, legalábbis Koppenhágában.

    A szervezők egy városi futamot álmodtak meg, melyről már 2018-ban is tárgyaltak a Forma-1 illetékeseivel. A hírek szerint Hermann Tilke már el is fogadta az utcai pálya nyomvonalát és az FIA is támogatta az elképzelést.

    „A város egyedi és a tervezett pálya csodálatos lesz az ikonikus épületekkel a háttérben.” – mondta korábban Tilke.

    De a Helge Sander politikus, valamint Lars Seier Christensen által vezetett projekt nem fog megvalósulni.

    Koppenhága polgármestere, Frank Jensen visszavonta támogatását, bár a BT című lap szerint Sander titokban tovább dolgozik rajta.

    „A Forma-1 szervezői megbíztak engem, hogy térképezzem fel a lehetőségeket és számos várossal felvettem a kapcsolatot.” – mondta Sander. „Ezek közül kettő – Aalborg és Roskilde – volt reális és mindkettőnek volt helyi támogatása, valamint volt érdeklődés privát befektetők részéről. De egy ilyen nagy projekt állami támogatást is igényel.”

    A tervek a dán miniszterelnökhöz, Mette Fredriksenhez kerültek, aki továbbította a projektet Simon Kollerup gazdasági miniszternek.

    „Kértem egy találkozót, ahol vázolhatom a terveket, de csak írásos választ kaptam.” – mondta Sander.

    A válaszban pedig elmondása szerint az szerepelt, hogy a Forma-1-es futam „jelenleg nincs az állam prioritásai közt”.

    A levélben azonban az is szerepel, hogy: „Bár ismerem a Forma-1 zöld lépéseinek, melyeket legutóbb tett, többet szeretnék hallani a jövőben ennek fejleményeiről.”

    Sander szerint a kapott válasz „nagy csalódás”.

    „Jelenleg sok ország próbál bekerülni a világbajnokság naptárába és én tudom a Forma-1 szervezőitől, hogy ők nagyon szeretnének versenyt Dániában.”

  • Lehet Dán Nagydíj, csak nem Koppenhágában

    Lehet Dán Nagydíj, csak nem Koppenhágában

    A koppenhágai Dán Nagydíjat promotáló cég a múlt hónapban megszűnt, minden lehetséges dániai verseny tehát egy másik helyszín meglétén múlik.

    A koppenhágai Dán Nagydíj megvalósíthatósági tanulmányát Helge Sander volt miniszter vezette, támogatói között pedig olyan neveket tudhatott magáénak, mint Brian Mikkelsen iparügyi miniszter és a Saxo Bank alapítóját, Lars Seier Christensent. Az F1-gyel lezajlott tárgyalások is kecsegtető hírekkel szolgáltak, ám miután Koppenhága polgármestere szeptemberben kijelentette, hogy a város nem hajlandó finanszírozni a nagydíjat, a promotáló cég november 19-i dátummal megszűnt. Az ügy még nem halott teljesen, de a versenynek mindenképpen Koppenhágán kívül kell helyet találni.

    „Az F1-et körülvevő pozitív energia természetszerűleg felkeltette a többi tartomány érdeklődését” – magyarázta Sander. „Amennyiben egy elég érdekes projekt üti fel a fejét valahol Dániában, a megfelelő gyakorlati, fenntarthatósági és gazdasági körülmények megléte esetében próbálkoznunk kell. Meg kellett emésztenünk a [koppenhágai] kijelentés okozta sokkot, de el kell fogadnunk, hogy jelenleg nem lehetséges egy F1-es verseny rendezése Koppenhágában, habár a polgármester nyilatkozata óta szinte naponta kapom a megerősítő és pozitív üzeneteket.”

    A versenyre már a pályaterv is készen volt, amit – dobpergés – Hermann Tilke tervezett Jan Magnussen (Kevin édesapja) segédletével.

  • 2020-ra érkezhet a Dán Nagydíj

    2020-ra érkezhet a Dán Nagydíj

    Charlie Whiting szerint Koppenhága lehet a Forma-1-es versenynaptár legújabb helyszíne.

    Számos jelentkező van ugyan, sok új helyszín és ország szeretne Forma-1-es futamot rendezni a jövőben, Whiting szerint azonban Dánia áll ehhez a legközelebb.

    „Meghívtak, mert most prezentálják a projektet az önkormányzatnak és biztosak akartak lenni benne, hogy az FIA oldaláról nincs probléma.” – mondta Whiting a BT címú lapnak. „A mi szemszögünkből teljesen lehetséges, hogy ide jövünk majd (az F1-es mezőny). Még nem időszerű, de részünkről 100 százalékig reális. Most a dánokon múlik, hogy minden szükséges engedélyt megkapjanak.”

    „2020-ra könnyen meglehet.” – tette hozzá.

  • Kudarcba fullad a Dán Nagydíj ötlete?

    Kudarcba fullad a Dán Nagydíj ötlete?

    Veszni látszanak azon remények, melyek szerint hamarosan Dán Nagydíj kerülhet a Forma-1-es versenynaptárba.

    Ugyan a dánoknak van hazai versenyzőjük a mezőnyben, Kevin Magnussen személyében, és volt is szó róla, hogy versenyt rendeznének Koppenhágában, végül a városi- és nemzeti hatóságok nem tudtak megegyezni a tervezett esemény anyagi támogatásáról, így az sem kizárt, hogy az elképzelésnek teljesen lőttek.

    A dán pénzügyminiszter, Kristian Jensen szerint a jelenlegi elképzelések nem voltak ésszerűek, számolt be róla a dán Politiken című lap.

    „A kormány felkészült rá, hogy némi pénzt áldozzon arra, hogy Forma-1-es verseny legyen Dániában.” – mondta Jensen. „De nem gondoljuk ésszerűnek azt, hogy a városban kellene rendezni egy ilyen nagy eseményt, és ez nem is ideális gazdaságilag.”

    Más dán városok, így Odense, Herning és Horsens már pályázott arra, hogy náluk rendezzék a Giro d’Italia és a Tour de France egy-egy szakaszát, de ezek is jelentős anyagi áldozattal jártak.

    Egyelőre azonban próbálnak megoldást találni az F1-es verseny rendezésére, folytatják a tárgyalásokat a kormánnyal és privát befektetőkkel is.

    Úgy tudni, hogy a Liberty Media 2020-ra tervezte volna az első Dán Nagydíjat.

  • A Dán GP szervezői találkoztak Baku F1 futamának főnökével

    A Dán GP szervezői találkoztak Baku F1 futamának főnökével

    Dánia még mindig az F1 naptárba kerülés felé tart. A Koppenhágába javasolt utcai verseny szervezői a nagydíj hétvégéjén találkoztak Azerbajdzsán hasonló városi futamának főnökével.

    „Pénteken találkoztunk Azerbajdzsán nagydíjának vezetőjével,” – árulta el a Bakuba utazó Helge Sander és Lars Seier Christensen a BT című újságnak. „Teljesen nyitott volt a nagyváros közepén egy Formula 1-es verseny szervezésével kapcsolatos kihívásokat illetően, semmilyen felvetésünk nem riasztotta el.”

    A pár találkozott a Haas csapat vezetőjével, Günther Steinerrel is, akinek istállójában versenyez Kevin Magnussen dán pilóta. A koppenhágai tervezett városi vonalvezetést állítólag már jóváhagyta a számos F1-es pályát tervező Hermann Tilke.

    Tilke Bakuban elmondta: „Koppenhága nagyszerű hely lesz a Formula 1 számára. A város egyedülálló és a tervezett kör igazán szép lesz a háttérben lévő ikonikus épületekkel.”

  • Mégis vannak tervek F1-es Finn Nagydíjra a KymiRingen?

    Mégis vannak tervek F1-es Finn Nagydíjra a KymiRingen?

    A finn motorsport elöljárói azt gondolják, hogy akár valósággá is válhat egy Forma-1-es Finn Nagydíjnak a megrendezése az országukban. Koppenhága és Dánia már komolyan dolgozik azon, hogy egy versenyt tarthassanak ott, de akár Helsinki sem lenne rossz helyszín a száguldó cirkusznak.

    Koppenhágai illetékesek a dán fővárosból már ismertették a terveiket a Liberty Mediaval. Az utcai pálya a város nevezetességei körül haladna. A projektet erősen támogatja a kormányzat, és a FOM részéről is pozitív lett a fogadtatása. A Liberty Media vezére, Chase Carey kijelentette, hogy kifejezetten izgalmasnak találnák, ha a város rendezhetne egy nagydíjat. A kampányuk egyik eleme pedig kifejezetten a Forma-1 skandináv történelmi szerepe volt, pedig Finnország „technikailag” nem tartozik szorosan Skandináviához.

    A finn motorsport részéről Juhani Pakari képviseli az országot a FIA igazgatótanácsában, így közelről szemlélheti a dán törekvéseket. Szerinte meglennének a létesítmények egy Grand Prix rendezéshez, hiszen a paddock használhatná a korábbi királyi lovarda épületét, a sajtóközpont pedig a parlamentbe kerülhetne.

    A királykategória tehát talán elindul Koppenhága felé, de Pakarit nyilvánvalóan inkább az érdekli, hogy beteljesítse a Finn Nagydíjról szőtt álmokat Helsinkiben. Az Iltalehti interjújából Pakarival némi részlet is kiderül, például az, hogy az első egyeztetések még Bernie Ecclestonenal történtek, még 2015-ben erről. Azóta ő már visszavonult, így az egyeztetéseket újra kell kezdeni. Pakari szerint ha a Dán Nagydíj Koppenhágában megvalósulhat, akkor az segíthet a Finn Nagydíj ügyén is.

    Valójában ugyanakkor a Finn nagydíjat reálisan nézve a KymiRingen lehetne megrendezni. A pályát Forma-1 rendezésére alkalmasnak minősítették, 2019-től kezdődően meg MotoGP versenyeket tartanak majd rajta. A KymiRing egyórányi autóútra van Helsinkitől, de Pakari szerint egy átlagos F1-es látogatónak nem nyűg ekkora távolság. Így adott esetben az elnevezés tényleg Helsinki Grand Prix lenne.

    Rengeteg motorsport rajongót várnának Helsinkibe, hiszen máris híres „zarándokhely” lenne Kimi Räikkönen karaoke bárja, a Wallis. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a pályától csak jó két és félórányira található Szentpétervár, Oroszország egyik ékköve.

    Az első lépés azonban egy sikeres MotoGP rendezés. Ez egy főpróba is egyben, hogy sikeresen működne-e a logisztika, és más gyakorlati dolgok. Amint véget ért az első sikeres verseny, és minden rendben találtatott, akkor keresheti meg a rendezőség újra a Liberty Mediát. Így egy lehetséges Forma-1-es Finn Nagydíj legelőbb 2020-ban lenne lehetséges.

    Egy Forma-1-es verseny rendezése persze rengeteg pénzbe kerül, de Bernie távozásával most legalább van némi esély. A Liberty Mediáról pedig általánosságban elmondható, hogy sokkal nyitottabbak a sport változtatásai iránt, ez az amit a maga javára fordíthat a pálya.

    Jelenleg a WRC futam rendezése 20 millió eurót hoz Finnországnak. Öt év alatt akkor az már 100 millió. A MotoGP az előzetes számítások szerint kétszer ennyit hozhat a konyhára, a száguldó cirkusz még többet. A KymiRing egy modern pálya, olyan amilyet elvárnak a versenyzők manapság. Jók a visszajelzések róla, és általánosan tetszik mindenkinek, hogy remek szintkülönbségekkel operál. Ráadásul a Mercedes pilótája, Valtteri Bottas a környéken kezdte építeni az autóversenyzői karrierjét. Amennyiben pedig egy finn nyerné meg az első Finn Nagydíjat…

  • Jók a Dán Nagydíj esélyei

    Jók a Dán Nagydíj esélyei

    A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey támogatja a koppenhágai F1-es futam rendezésének ötletét, miután szerdán találkozott a dán illetékesekkel.

    Helge Sander, dán politikus és versenypromóter az Abu Dhabi Nagydíjon járt novemberben, hogy tárgyaljon a Liberty Mediával, most pedig Carey járt Dániában. „Izgatottak vagyunk a lehetőség kapcsán, hogy új versenyhelyszínre leljünk itt.” – mondta Carey. „Koppenhága olyasfajta helyszín, amiről úgy gondoljuk, remek platform lehet számunkra.”

    A korábbi miniszter, Sander, valamint a Saxo Bank ügyvezető igazgatója és társalapítója, Lars Seier Christensen is támogatja a dán projektet. „Nem csak Koppenhágaként tekintenek erre, hanem mint Skandinávia, ami egy potenciális piac számukra.” – mondta Christensen.

    A Dán Nagydíj esélyein persze az is segít, hogy van versenyzőjük a mezőnyben, Kevin Magnussen személyében, bár Helge Sander szerint ez nem kritériuma a versenynek.

    „Egyértelmű, hogy előny, ha van egy dán az F1-ben.” – mondta. „De ha nem lenne dán (versenyző az F1-ben), akkor is óriási az érdeklődés a Forma-1 iránt Dániában. Persze preferáljuk, hogy legyen a mezőnyben legalább egy dán, de nem ez a döntő.”

  • Alakulóban a Forma-1-es Dán Nagydíj?

    Alakulóban a Forma-1-es Dán Nagydíj?

    Haladnak a tervek a koppenhágai Forma-1-es versenyt illetően. Az Ekstra Bladet című lap szerint az F1 vezérigazgatója, Chase Carey a jövőhéten a dán fővárosba utazik, hogy találkozzon Frank Jensennel és más kulcsfigurákkal.

    „Még nem vagyunk készek a megállapodásra.” – figyelmeztet azonban a verseny promótere, Helge Sander.

    Eközben azonban a német SWR arról számolt be, hogy Carey Németország helyét is fixálni szeretné az F1-es naptárban, 2018 után is.

  • 2020-ban érkezhet a koppenhágai Dán Nagydíj

    2020-ban érkezhet a koppenhágai Dán Nagydíj

    Az Autosport értesülései szerint egy 2020-as dán futamot támogató konzorcium előrehaladott tárgyalásokat folytat a Libertyvel.

    A Helge Sander (korábbi dán tudomány-, technológia és fejlesztési miniszter) és Lars Seier Christensen (a Saxo Bank volt tulajdonosa) által vezetett csoport felvázolt egy pályatervet, amely Koppenhága belvárosában több nevezetességet, többek között a parlamentet és két hidat is, érintene. Sander a Szingapúri Nagydíj alatt találkozott Chase Careyvel, Sean Bratchesszel és promoterigazgató Chloe Targett-Adamsszel, hogy megvitassák a Jan Magnussen és Hermann Tilke közreműködésével megálmodott dán pályát, amelyet Magnussen az „F1 egyik leglátványosabb” helyszínének nevezett. A helyzet komolyságát mutatja, hogy a koppenhágai várostervezőket már felkérték a javaslat létjogosultságának kiértékelésére és a városközpont működését érő potenciális kihatások felbecslésére.

    A projekt már zöld utat kapott a dán kormánytól, a királyi családtól és a koppenhágai önkormányzattól, habár mindhárom fél magánkézből szeretné megoldani a verseny finanszírozását. A Szingapúri Nagydíjon a szervezők elárulták, hogy a városállamnak nagyjából 80 millió fontjába kerül a verseny évenkénti megrendezése, amely összegnek a 60%-a állami támogatásból érkezik, a maradék pedig a promoterektől. A dán zöld lobbi részéről azonban máris tiltakozásba csapott a dolog, emellett többen aggodalmukat fejezték ki a közlekedés-fennakadással kapcsolatban, a futam ugyanis lényegében egy hétre lezárná a belvárost.

    „Túlvagyunk néhány nagyon pozitív megbeszélésen a FOM-mal, és úgy érzem, nagyon szeretnének versenyt látni Koppenhágában” – nyilatkozta Sander, míg Brian Mikkelsen iparminiszter szerint „egyre realisztikusabbá válik” egy esetleges Dán Nagydíj, amely Kevin Magnussen jelenlétének köszönhetően a rajongók körében is hatalmas népszerűségnek örvendene.

    „A jegyeladások terén nem lennének problémáink” – magyarázta Christensen. „Jelenleg négy északi pilóta van az F1-ben [Magnussen, a svéd Marcus Ericsson és a két finn, Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas], a rajongóik számára viszont a legközelebbi verseny Belgium vagy Dél-Németország. Az északi országoknak és a Németország északi részén élőknek egyaránt Koppenhága jelentené a ’helyi’ F1-es pályát. Egy ekkora volumenű projekthez azonban köz- és magánbefektetők hozzájárulására is szükség lesz.”

    Az F1 felől egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés, attól eltekintve, hogy „számos F1-es verseny rendezésében érdekelt promotertől kapunk javaslatokat”.

    Dánia még sosem adott otthont F1-es futamnak – hivatalosan legalábbis, Roskilde ugyanis két alkalommal, 1961-ben és 1962-ben rendezett a bajnokságba nem beleszámító versenyt. Kisebb kategóriákban (többek között F3-ban és F2-ben) további 11 alkalommal volt ún. Dán Nagydíj, valamint a Red Bull tartott egy bemutatót Koppenhágában 2012-ben.

  • Magnussen Dán Nagydíjról, LEGO-ról és Haasról

    Magnussen Dán Nagydíjról, LEGO-ról és Haasról

    Kevin Magnussen F1-es debütálása parádés volt, azonnal a dobogó második fokán találta magát a McLarennel a 2014-es szezonnyitón. Mégis 2015-re a wokingiak visszafokozták tartalékversenyzőnek, majd szezon végén meg is váltak tőle. Tavaly a Renault-nál tért vissza, mely csapattal mindössze két versenyen tudott pontot szerezni. Szezon után sokat cikkeztek róla, hogy a Renault nem volt elégedett a dán hozzáállásával, most azonban mindezt cáfolja új csapata, a Haas, ahol úgy fest, jelentősen jobb az összhang a csapat és Kevin között.

    Amerikai kézbe került a Forma-1, és ő maga is amerikai csapatnál versenyez idén, azt azonban nem gondolja, hogy ez nagyobb szabadságot jelentene számára.

    Kevin Magnussen
    Fotó: Varga András

    „Nem, nem mondanám. Persze jót tesz az F1-nek ez az amerikai irány, de nem gondolom, hogy lazábbak lennének a dolgok, mint korábban.” – mondta Magnussen a Racingline.hu kérdésére, Ausztriában.

    A napokban röppent fel Dánia azon törekvéséről, mi szerint az ország szeretne Forma-1-es versenyt rendezni, Koppenhágában. Ennek persze Magnussen örülne a legjobban.

    „Nem sok információm van még róla, de nagyon jó lenne, ha ez valóban megvalósulna. Nagyszerű lenne, ha hazai pályán, hazai közönség előtt versenyezhetnék.”

    Érdekesség, hogy a jelenlegi mezőny 22 tagjából csak kilencen (Hamilton, Alonso, Massa, Stroll, Ricciardo, Perez, és Kvyat) mondhatják el, hogy van hazai versenyük (Brit-, Spanyol-, Brazil-, Kanadai-, Ausztrál-, Mexikói-, és Orosz Nagydíj). Jövőre hozzájuk csatlakozik a Német Nagydíj és a Francia Nagydíj visszatérése okán Vettel, Wehrlein, Hülkenberg, Ocon, és Grosjean. Pár év múlva pedig a skandináv versenyzők, de elsősorban Magnussen is örülhet majd hazai futamnak.

    Könnyedebb témát érintve Kevin azt is elmondta nekünk, hogy természetesen az ő gyerekkorából sem maradt ki a LEGO-zás. Ám mikor arról kérdeztük, miért nem lett semmi abból, amit pár éve pletykáltak, mi szerint a LEGO talán szponzorálná őt, némileg meglepő választ kaptunk.

    Kevin Magnussen
    Fotó: Varga András

    „Tényleg volt ilyen pletyka? Nem volt szó semmi ilyesmiről.” – csodálkozott Magnussen.

    Nos, volt bizony, még 2014-ben, sőt maga Ron Dennis is utalt rá, hogy Dániának és a dán cégeknek jobban ki kellene használniuk azt, hogy van egy versenyzőjük a Forma-1-ben.

    Pedig Kevin is megerősítette, hogy azért király lenne, mondjuk saját Haas autóját viszont látni LEGO-ból, ha már amúgy is szokott a cég Forma-1-es autós kiadásokkal előrukkolni. Ennek ellenére továbbra sem mutat érdeklődést a cég efféle szponzoráció iránt.

    Az új vezetés sokkal lazábban kezeli a versenyzők F1-en kívüli tevékenységeit, és nem „irigyek” egyéb szériákra. Ezt mutatja az is, hogy Ausztriában épp a Le Mans volt a Legends Parade tematikája. De miben próbálná még ki magát Kevin Magnussen?

    „Igen, van olyan tervem, hogy egyszer elindulok édesapámmal Le Mans-ban, de nem mostanában. Most a jelenlegi munkámra koncentrálok a Forma-1-ben.” – mondta Kevin, akinek édesapja, Jan maga is megjárta a Forma-1-et, és évek óta rajthoz áll a Le Mans-i 24 órás versenyen.

    Kevin Magnussen
    Fotó: Varga András

    Persze nem hagytuk ki egyik kedvenc kérdésünket sem: Ha választhatnál egy autót az F1 történetéből, melyet kipróbálhatsz, melyik lenne az?

    „Azt hiszem John Surtees McLarenje lenne az.” – érkezett a válasz.

    De ha már egyéb autók és Le Mans is szóra jött, azt is kiszedtük Kevinből, hogy bár nem különösebben érdekli most az F1-en kívül más széria, azért a Haas egy NASCAR autóját szívesen kipróbálná.