Címke: Dan Fallows

  • Aston Martin: Semmi sem fog hiányozni Vettel távozása után

    Aston Martin: Semmi sem fog hiányozni Vettel távozása után

    Az Aston Martin technikai igazgatója, Dan Fallows szerint Lance Stroll és Fernando Alonso párosával pótolható lesz a Sebastian Vettel távozásával keletkezett űr.

    A német az idei szezon végeztével akasztotta szögre a sisakot, két év szolgálat után távozva az Aston Martintól. Vettel helyére azonban egy másik világbajnok, Fernando Alonso érkezik.

    A silverstone-i csapat idei éve nem sikerült túl jól, bár a szezon közepétől kezdve Vettel vezetésével elkezdtek feljebb kapaszkodni, és az összetett hatodik helyét is pontegyenlőségben bukták csak el. Megkérdezték a csapat technikai igazgatóját, Dan Fallowst, hogy a friss lendület fenntartható lesz-e Alonso érkezése után.

    „A csapat számára fontos, hogy technikai szempontból olyan versenyzőink legyenek, akik jó visszajelzéseket tudnak adni” – válaszolta. „Nem azt mondom, hogy pozitív visszajelzéseket, mert ez nem mindig van így. Itt a minőségi visszajelzés a lényeg, mellyel képesek leírni, hogyan érzik magukat az autóban. Ez nagyon fontos számunkra. Nagyon szerencsések vagyunk, mert Lance ebben is nagyon jó. Nem hiszem, hogy Seb távozásával érne minket valamilyen veszteség.”

    Az Astonnál izgatottak az Alonso-Stroll páros miatt

    A csapatnál és elődjénél 2019 óta vezető Stroll ezúttal is erős csapattársat kap, hiszen Vettel után ezúttal Alonso mellett fog dolgozni. Fallows már kíváncsian várja, mire jut a veterán spanyol, és a még mindig csak 24 éves Stroll.

    „Jövőre egy lényegesen jobb autót szeretnénk gyártani” – folytatta. „Szeretnénk látni egyfajta fejlődést, és biztosítanunk kell, hogy olyan versenyzőink legyenek, akik képesek a legtöbbet kihozni ebből. Ahogy mondtam, Lance személyében olyan versenyzőnk van, aki képes vezetni az autót, és Fernando nyilvánvalóan hatalmas tapasztalattal rendelkezik, és bizonyítottan jól csinálja mindezt. Szerintem nagyon izgalmas a versenyzői felállás.”

    Megérkezett az első autóbemutató időpontja

  • „Az Aston Martin a korai Red Bullra emlékeztet”

    „Az Aston Martin a korai Red Bullra emlékeztet”

    Az Aston Martin technikai igazgatója, Dan Fallows lát párhuzamokat mostani csapata, és a korábbi Red Bull között.

    Fallows a 2000-es években dolgozott a Red Bullnál, ahol az aerodinamikai csapat vezetője lett, mielőtt áprilisban csatlakozott volna jelenlegi csapatához. Az Aston 2021-ben lépett be a Forma-1-be jelen formájában, a Racing Pointból átalakulva.

    A Red Bull ezzel szemben annak idején a kilépő Jaguarból nőtte ki magát, 2005 óta vannak jelen a Forma-1-ben. Fallows pedig az Astonnak adott interjújában épp azt a korai időszakot emelte ki, amikor formálódott a későbbi bajnokcsapat.

    „Egy nagyon korlátozott költségvetéssel rendelkező kiscsapat hirtelen jelentősen nagyobb költségvetéssel, több erőforrással és nagyobb technikai erővel rendelkezett” – kezdte. „Hihetetlenül izgalmas volt látni a csapat növekedését, részese lenni ennek a növekedésnek, részese lenni a sikernek, illetve elkövetni a hibákat és tanulni belőlük. Ami most az Aston Martin F1-nél történik, nagyon hasonlít ahhoz, ami akkor a Red Bullnál történt. Az Aston Martin F1-nél komoly ambíciók vannak – Lawrence Strolltól kezdve, egészen az egész csapatig.”

    A silverstone-i csapat annak ellenére, hogy idén már sok esélye nem mutatkozik az előrelépésre, még Szingapúrba hoz fejlesztést, bár ez főleg már a jövő évről szól.

    „Az autó gyorsabbá tételéről van szó, de már a jövő évi autóról is” – folytatta Fallows. „Nagyon fontos, hogy folyamatosan fejlesszük az autót, és ne pazaroljunk el egyetlen lehetőséget sem, hogy kipróbáljuk dolgokat a pályán. Annyira bízhatsz a szélcsatornában és a CFD-eszközökben, amennyire csak akarsz, de az igazi válasz az, ami a pályán történik. Ahhoz, hogy bizalmat építhessünk abba, amit a ’23-as évre készítünk, folyamatosan frissítéseket kell a pályára vinnünk. A pilóták visszajelzései az idei szezonban végrehajtott változtatásokkal kapcsolatban jók voltak, és az autó teljesítménye is javult, ami azt mutatja, hogy jó úton haladunk.”

  • Ralf Schumacher: Strollnak lehet, hogy más hobbit kellene találnia

    Ralf Schumacher: Strollnak lehet, hogy más hobbit kellene találnia

    Ralf Schumacher úgy gondolja, Lance Stroll lejáratta magát Bahreinben, amikor Nico Hülkenberg elverte az időmérőn. Azt mondja, az Aston Martin versenyzőjének talán más hobbit kellene keresnie az életben, mint a Forma-1. Hülkenberget az utolsó pillanatban hívta az Aston Sakhirba Sebastian Vettel helyére, miután utóbbinak pozitív lett a koronavírus tesztje.

    Hulk a 2020-as Eifeli Nagydíjon a csapattal való alkalmi szereplése óta nem versenyzett az F1-ben. Jól helytállt az időmérőn, sőt a szombaton meg is előzte Strollt, bár mindkét pilóta kiesett a Q3-ban. A futam napján Stroll egyértelmű előnyre tett szert az F1 csúcs-helyettesítőjével szemben, a kanadai a 12. helyen haladt át a leintésnél, míg Hülkenberg a 17. pozícióban ért célba.

    Schumacher azonban, aki Jacques Villeuneuve szerepét vette át az F1 legkeményebb kritikusaként Strollal szemben, nem fogta vissza magát, amikor a kanadai teljesítményét értékelte a 2022-es szezon nyitófutama után:

    „Stroll feltehetné magának a kérdést, hogy nem kellene-e más hobbit keresnie. Ez igen kínos volt. Nico remek munkát végzett.”

    Schumacher az Aston Martin 2022-es szezonjának visszafogott kezdésével kapcsolatban is megszólalt. Katasztrófának nevezve a csapat új AMR22-esét, miközben megkérdőjelezte a silverstone-i csapat „buldózeres megközelítését” a rajtrács elejére jutást illetően.

    Schumacher utalt arra is, hogy a csapattulajdonos Lawrence Stroll állítólag nagyobb szerepet vállal az istállónál, amit a német nem tart jó hírnek az Astonnak, ezért a német így folytatta az AvD Motor & Sport Magazin műsorában:

    „Az autóról, azt halljuk, hogy egy katasztrófa. Ráadásul a hírek szerint a csapattulajdonos most már a megbeszéléseken is ott ül. Hangot ad annak, hogyan kellene csinálni a dolgokat. Amennyiben ez a helyzet, akkor az nagyon-nagyon megbonyolítja a dolgokat.”

    Lawrence Stroll komoly pénzt fektetett be F1-es alakulatába. Zöld utat adott egy új, korszerű gyár építésének Silverstone-ban. Kulcsfontosságú munkatársakat – például a McLaren korábbi első emberét, Martin Whitmarsh-t vagy a Red Bull korábbi aero-főnökét, Dan Fallows-t – vette fel a menedzsment és a technikai részleg megerősítésére.

    Schumacher az Aston „pénz nem számít” megközelítését a csapatépítésben a Toyota pazarló, de eredménytelen F1-es erőlködéséhez hasonlította, amely nyolc sikertelen szezonon át tartott:

    „A csapat elvesztette a gondolatmenetét. Túl sokat akarnak elérni túl hamar, de ez egyszerűen nem működik a Forma-1-ben. Nem lehet csak úgy fogni egy csomó embert és egy halom pénzt, beletenni őket egy fazékba, rövid ideig kevergetni, és akkor valami jó sül ki belőle. Az istálló buldózeres megközelítést akart alkalmazni, de ez nem működött már a Toyotánál sem.”

  • Nincs nyugalom: bíróság elé áll a Red Bull

    Nincs nyugalom: bíróság elé áll a Red Bull

    A Red Bull bíróságra citálta a korábbi aerodinamikai főmérnököt, Dan Fallowst, hogy megakadályozza, hogy a szakember az Aston Martinhoz F1-es csapatához csatlakozzon.

    Az Aston Martin az év elején kereste meg Fallowst egy állásajánlattal, amelynek értelmében a 2022-es szezonra műszaki igazgatóként csatlakozna a csapathoz.

    Míg Fallows szerződésében egy hat hónapos gardening leave szerepel, amely az új szezon előtt járna le. A Red Bull azt állítja, hogy a szerződése valójában egy hat hónapos időszakot ír elő, azonban az csak a szerződésének lejártával indul, amely 2022. december 31-én ér véget.

    Gardening leave: Amolyan kényszerszabadság, melyet azért szokás alkalmazni, mikor egy szakember távozik egy cégtől, hogy ne tudjon hasznos, friss belső információkat vinni új munkaadójához.

    Ez azt jelentené, hogy Fallowsnak és az Aston Martinnak 2023 közepéig kellene várnia, hogy elfoglalhassa új pozícióját a csapatnál.

    A Red Bull az ügyet az angliai és walesi legfelsőbb bíróság elé vitte, és a december 17-én tartott első meghallgatás a Red Bull javára döntött.

    Fallows védekezésében többek között arra mutatott rá, hogy a Red Bullnál is történtek hasonló esetek, amelyekben más alkalmazottakat is felmentették a szerződésük e kritériuma alól, de Linden bíró elutasította ezt a felvetést, mivel ezek az alkalmazottak nem csak alacsonyabb pozícióban voltak a vállalaton belül, de a körülményeik is mások voltak.

    A MotorsportWeek.com által látott bírósági dokumentumok arról számolnak be, hogy Fallowst már korábban eltávolították a Forma-1-es tevékenységéből, és a Red Bull Technologiesnál helyezték el, hogy az utcai autókkal foglalkozó részlegen dolgozzon, amely valójában az Aston Martinnal dolgozik a Valkyrie nevű közös projekten. A szerződése lehetővé tette az ilyen változtatásokat a munkaköri leírásában.

    Fallows elégedetlen volt ezzel, és panaszt nyújtott be, amit elutasítottak, ő pedig ez után nem fellebbezett. Egy hónappal később Fallows azonnali hatállyal távozott a Red Bulltól.

    A Red Bull a bíróságon annak megállapítását kérte, hogy az alperest nem konstruktív elbocsátották, hanem felmondott, és a szerződése, valamint annak minimális feltételei „teljes mértékben hatályban maradtak és maradnak”.

    Fallows viszontkeresetet nyújtott be, amelyben kitartott amellett, hogy a Red Bull kirúgta őt, és hogy „a szerződés minimumfeltétele nem volt végrehajtható, mivel az a kereskedelem korlátozását jelentette”.

    Az ügy január 25. és 28. között újra bíróság elé kerül.

    Fallows nem először kerül reflektorfénybe jogi okokból. 2014-ben beleegyezett, hogy a McLarenhez csatlakozzon, de végül a Red Bullnál maradt, miután több pénzt ajánlottak neki a maradásért. A McLaren jogi lépéseket tett, amit később ejtettek, cserébe a Red Bull csökkentette Peter Prodromou gardening leave-jének hosszát, így hamarabb csatlakozhatott a McLarenhez.