Címke: Damon Hill

  • Verstappen két ujja már a bajnoki trófeán lehet

    Verstappen két ujja már a bajnoki trófeán lehet

    Max Verstappen úgy érezheti, hogy már két ujja a világbajnoki trófeán van, véli Damon Hill.

    A holland 12 pontra növelte előnyét a pontversenyben Lewis Hamiltonnal szemben, miután legutóbb az Egyesült Államok Nagydíján a maga mögött tudta tartani mercedeses riválisát.

    Ezzel az előnnyel, valamint azzal, hogy a következő két versenyhelyszín a múltban a Red Bullnak kedvezett, sokan úgy érzik, hogy a 24 éves versenyző az esélyesebb a végső győzelemre.

    Bár Hill szerint még sok munka vár Verstappenre, de úgy véli, közel áll a bajnoki címhez, és ezt ő is tudja.

    „Szerintem Max úgy fogja érezni, hogy két ujja már a trófeán van” – mondta Hill az F1 Nation podcastben.

    „Ez még nem egykezes vagy kétkezes fogás, de határozottan két ujj már ott van, és szerintem ezt ő is tudja, és szerintem egy kicsit jobban felszabadul majd a nyomás alól a következő néhány futamra.”

    A tabella élén rengetegszer cseréltek helyet az idei szezonban, Hamilton két fordulóval ezelőtt még két ponttal riválisa előtt volt.

    Az elmúlt években először fordul elő a sportágban, hogy ilyen szoros a csata a bajnoki címért, hiszen Hamilton az utóbbi években egészen kényelmesen tudott nyerni.

    Valójában Hill nem emlékszik olyanra, hogy Nigel Mansell és Nelson Piquet 1980-as évekbeli csatája óta lett volna ilyen szoros harc a bajnoki címért, .

    „Próbálom törni a fejem, hogy mikor láttam korábban, hogy egy bajnokságban ennyiszer változik meg a vezetés (a pontverseny élén)” – mondta.

    „Ez egy igazi váltás, és arra gondolok, hogy talán Piquet és Mansell vagy valami ilyesmi lehetett ilyen korábban. Már nem emlékszem.”

  • Hill: A szerencse idén Verstappen oldalán áll

    Hill: A szerencse idén Verstappen oldalán áll

    A Forma-1 szurkolói gyakran hangoztatják azt, hogy Lewis Hamiltonnak rengeteg alkalommal volt már szerencséje a pályafutása során. Azonban az ex-F1-es Damon Hill szerint 2021-ben a szerencse nem a hétszeres világbajnok brit pilóta, hanem sokkal inkább Max Verstappen oldalán áll.

    Ugyan a Red Bull holland pilótának is voltak balszerencsés pillanatai az idei szezon során (Bahreinben nem tudta szabályosan megelőzni Hamiltont, Silverstone-ban pedig egy óriási balesetet szenvedett), de számos alkalommal volt szerencséje.

    Ezen momentumok közé tartozott a mostani Orosz Nagydíj is, ahol Verstappen az utolsó helyről tudott felzárkózni egészen a második helyig, kihasználva az eső által okozott káoszt. Ezzel a jó eredményével pedig óriási kármentését csinált a holland, mert így Hamilton mindössze 7 pontot tudott hozni rajta az egyéni pontversenyben.

    „Most már megértem, hogy az emberek miért gondolják azt, hogy az Istenek minden küzdelemben támogatnak valaki” – mondta 1996 világbajnoka a Formula Nation podcastjében. „Verstappennek ugyanis az utolsó pár verseny során hihetetlenül nagy szerencséje volt.”

    A monzai eset nyilvánvalóan sok összeesküvés elméletet szőtt, de végülis nem veszített pontokat Lewisszal szemben. Silverstone-ban ugyan Hamilton volt a szerencsésebb, de szerintem összességében Verstappennek idén több alkalommal volt mázlija.”

    Hill azonban azt is hozzátette, hogy amíg Hamilton és Verstappen szerencsésnek mondhatják magukat, addig ez a tény a csapattársaikról már egymáltalán nem mondható el.

    „Nézzük meg, hol ért célba Sergio Pérez és Valtteri Bottas” – folytatta a Williams, az Arrows és a Jordan egykori versenyzője. „Verstappen mögülük rajtolt és mégis mindkettőjük előtt tudott célba érni. Ez is megmutatja Verstappen zsenialitását. Furcsa érzés lehetett Pérez és Bottas számára, hogy a pódiumon láthatták őt annak ellenére, hogy mögülük kezdhette meg a versenyt.”

  • Hill ragaszkodik véleményéhez: Az a pozíció sohasem volt Verstappené

    Hill ragaszkodik véleményéhez: Az a pozíció sohasem volt Verstappené

    Damon Hill korábban, már kifejtette véleményét Max Verstappen és Lewis Hamilton ütközésével kapcsolatban. Most, hogy már kicsit lenyugodtak az indulatok, a korábbi világbajnok továbbra is a holland hibájának gondolja az esetet.

    Az Olasz Nagydíj után a szurkolók ismét több táborra oszthatóak lettek. Az egyik ilyen csapat szerint egyértelműen Verstappen hibájának látja az esetet, mások inkább versenybalesetnek titulálnák az esetet. Hill egyértelműen az első kategóriába tartozik, sőt szerinte Verstappen direkt ütközött Hamiltonnal:

    „Szerintem egyszerűen szégyen, hogy a mi sportágunkban egy ilyen szituáció balesetbe torkollik. Úgy gondolom, hogy ez a szituáció nem a tehetség, és a képességek bemutatása, hanem az önuralom hiányát mutatta. Elkerülhető lett volna. A kérdés csupán az, hogy egy rossz döntés miatt ütköztek, vagy szándékos volt. Mindketten keményen játszanak, ugyanakkor egy keréknyi előny kell ahhoz, hogy valakit kívülről megelőzz. Max sosem volt ebben a pozícióban.”mondta Hill a Motorsport.com-nak.

    „Megvolt a lehetősége arra vonatkozóan, hogy a bukóteret igénybe véve elkerülje az ütközést, de nem ezt tette. A következmények elég súlyosak lettek, de szerencsére Lewisnak nem lett baja. Láttam egy képet arról, ahogyan a sisakját összezúzta a gumiabroncs. Ha Max elengedte volna a kuplungot, akkor nagyon csúnya vége lehetett volna. De ez egy olyan dolog, amire Verstappennek semmilyen ráhatása nem volt már.” – zárta Damon Hill, a Forma-1 1996-os világbajnoka.

  • Hill fél, hogy „csúnya jelenet” lesz Spában Verstappen és Hamilton között

    Hill fél, hogy „csúnya jelenet” lesz Spában Verstappen és Hamilton között

    Damon Hill aggódik amiatt, hogy a Belga Nagydíjon megnő a kockázata egy „csúnya jelenetnek” Lewis Hamilton és Max Verstappen között.

    A négyhetes nyári szünet talán lehetővé tette, hogy a Silverstone-ban és a Hungaroringen történtek után enyhüljön a feszültség a két bajnokaspiráns között.

    Azonban ha Hamilton és Verstappen ismét kerék a kerék ellen csatázna Spában, az 1996-os világbajnok szerint fenn áll a veszélye, hogy egy esetleges rossz döntésnek súlyos következményei lennének.

    „Ez is egy olyan gyors pálya, mint Silverstone” – mondta Hill az F1 Nation podcastben. „Már megmutatták, hogy nem félnek összeakadni nagy sebességnél, de Spa egy teljesen más szintű kockázatot jelent. Ez aggodalomra ad okot.”

    „Azt hiszem, ha én lennék Michael Masi (az FIA versenyigazgatója), és ott lennék a hétvégi versenyzői eligazításon, azt mondanám: ‘Figyeljetek srácok, tiszteljétek ezt a helyet. Ez az egyik leggyorsabb pálya, ahová járunk. Nem akarunk csúnya jelenetet’.”

    „Persze volt néhány csúnya epizódunk nem is olyan régen, az F2-es futamokon” – jegyezte meg a brit, utalva arra az incidensre, amely miatt Anthoine Hubert 2019-ben életét veszítette.

    „Van egy extra kockázat, különösen, ha esős az idő. Mostanában rengeteg problémájuk volt az esővel, de a vizes versenyek Spában nem a gyengéknek valók.”

    Miután a 33 pontos előnyből mindössze két futam alatt nyolcpontos hátrány lett Verstappen számára, ráadásul narancsszínű sereg lesz a lelátókon, Hill úgy véli, Verstappen nem fog kevesebbel beérni Belgiumban, mint a győzelemmel.

    „Nem úgy fog erre a hétvégére tekinteni, hogy ‘pontokat kell szereznem’, hanem úgy fog erre a hétvégére tekinteni, hogy ‘újra nyernem kell’. ‘Biztosítanom kell, hogy Lewis ne nyerjen’.

    „Ez az egyetlen módja annak, hogy világbajnok legyen idén, szóval nagy a nyomás.”

    A háromszoros Spa-győztes azonban úgy véli, Hamilton lehet egy kicsit óvatosabb lehet

    „Van egy kis mozgástere, nem igaz?” – tette hozzá Hill. „Egész évben hullámzott és hullámzott.”

    „Meg kell az embernek vizsgálnia a helyzetét, hogyan alakulnak a dolgok, és kalkulálni kell. El tudom képzelni, hogy Lewis arra gondol, hogy ‘ha olyan helyzetbe hozom magam, hogy második leszek, Max megelőzése túl kockázatos lenne’.

    „El tudom képzelni, hogy talán a második helyért menne, ha feltétlenül muszáj lenne.”

    „De joggal számíthatunk arra, hogy egy abszolút képráztató verseny lesz kettőjük között mostantól a szezon végéig.”

  • Ezért távozott Hill a Williamstől bajnoki éve után

    Ezért távozott Hill a Williamstől bajnoki éve után

    Négy Willamsnél eltöltött évet követően Damon Hill 1996 végén távozott a csapattól, pont azt a szezont követően, melynek során a bajnoki címét szerezte. A brit ezután csak egy kiscsapatnál, az Arrowsnál talált helyet, majd két szezonra még aláírt a Jordanhez, mielőtt visszavonult volna.

    Sok spekuláció volt Hill távozásának okairól akkoriban, ám Patrick Head tisztázta a valódi okot a Beyond the Grid-podcast keretein belül.

    „Ő eléggé homályos karaktereket szokott alkalmazni, és az akkori menedzsere, Michael Breen nem volt a legbájosabb figura” – mondta a Williams társalapítója. „Az aktatáskáját Frank [Williams – a szerk.] asztalára tette, és ha a csizmáját az asztalra tehette volna, akkor azt is megteszi.”

    „Egy arrogáns alak volt” – folytatta Head. „Azt mondta Franknek, hogy Damon el sem gondolkodik azon, hogy nála vezessen, ha az 1995-ös fizetésének ötszörösénél kevesebbet kap. Frank elgondolkodott, és kellemetlen csend állt be. Egy-két perc teljes csend lehetett, aztán Frank azt mondta: ‘Michael, javaslom, vegye fel az aktatáskáját az asztalomról, arra az ajtó. Kérem, távozzon.’ Breen annyira biztos volt benne, hogy meg fogják kapni azt az összeget, hogy Damon ott sem volt. Ennyi, szégyen volt.”

    Hill távozásával új pilóta után kellett néznie a grove-i istállónak. Végül Heinz-Harald Frentzen lett Jacques Villeneuve csapattársa 1997-től, párosuk pedig mindkét bajnoki címet begyűjtötte. Head ugyanakkor utólag visszatekintve úgy érzi, rosszul tették, hogy elváltak útjaik: „Nagy hiba volt, és talán az egók és más dolgok is közbeszóltak.”

  • Hill együttérez Bottasszal: Kemény nyara lehet

    Hill együttérez Bottasszal: Kemény nyara lehet

    Damon Hill átérzi Valtteri Bottas helyzetét, tisztában van vele, milyen nehéz nyara lehet a finn pilótának.

    Bottas a Magyar Nagydíjon látványos rajtbalesetet okozott, kiütötte többek között mindkét Red Bullt, és rögtön ki is esett, idén már nem először. Az esetért öt rajthelyes büntetéssel is sújtották. Ha ez még nem lenne elég, az ülése is komoly veszélyben van, hiszen George Russell nagyon szeretné már átvenni a helyét. Összességében nem lehet tehát könnyű nyara a Mercedes pilótájának.

    „Most fel kellene töltődnie, de persze ez a dolog ott lóg a levegőben” – mondta Hill az F1 Nation podcastben. „Ott van az egész nyári szünet, hogy ezt a dolgot a feje hátuljába űzze. És természetesen a jövőjével kapcsolatban is döntéseket fognak hozni. Kemény nyár lehet ez Valtteri számára, és az ember tényleg együttérez vele emiatt, mert ez nem túl szórakoztató. Én is voltam már ilyen helyzetben, nem szép dolog.”

    „Ez egy esős verseny és az első kanyarba érkezve egy kis teret kell hagynod magadnak. Szerintem Valtteri csak akkor eszmélt fel, amikor Lando elkezdett fékezni” – zárta gondolatát Hill az ominózus balesetre visszautalva.

  • Hill ha tehetné, Alonsót választaná csapattársának

    Hill ha tehetné, Alonsót választaná csapattársának

    Damon Hill elárulta, ha választani kell valakit a jelenlegi mezőnyből csapattársnak, akkor Fernando Alonsót választaná.

    „Azt kell mondanom, hogy Fernando Alonso jelenleg ott van legelöl az általam kiválasztandó csapattársak listáján” – mondta az F1 Nation podcastben. „Persze Esteban Ocon a Magyar Nagydíj után ódákat zengett róla, és hangsúlyozta, milyen jó vele együtt dolgozni. Azt gondolnám viszont, hogy amikor sokkal fiatalabb volt, és már rendkívül gyors és versenyképes, talán egy kicsit nehezebb volt vele dolgozni, de mindannyian élünk, tanulunk és felnövünk. Az érett Fernando Alonso lenne tehát a listám élén.”

    Alonso tehetségét és sikereit figyelembe véve felmerült a kérdés, hogy nem akarna-e gyengébb csapattársat maga mellé 1996 világbajnoka.

    „A pályafutásomat jobb színben tüntette fel, hogy olyan csapattársaim voltak, amilyenek” – tette hozzá. „Alain Prost, Ayrton Senna, Nigel Mansell, David Coulthard, Jacques Villeneuve. A legjobbal szemben akarsz megmérettetni, nem akarsz úgy távozni, hogy nem tudod, mire vagy képes ellenük. Michael Schumacher sosem volt a csapattársam, de versenyeztem ellene nagyjából hasonló autóval, így vele is össze tudtam mérni magam.”

    „Soha nem fogom megtudni, hogyan mérhetem össze magam Lewis Hamiltonnal” – tért rá napjaink Forma-1-ének legsikeresebb alakjára. „Őszintén szólva, szerintem rendszeresen legyőzne, de azért ki kellene próbálni, hogy kiderüljön. Minden autóversenyző szeretné tudni, milyen szinten áll, ezért a mércét a legjobb versenyzők jelentik.”

  • Hill a holland szurkolóknak: Ne fütyüljétek ki Hamiltont

    Hill a holland szurkolóknak: Ne fütyüljétek ki Hamiltont

    Damon Hill arra kéri Max Verstappen „Orange Army-ját”, hogy ne legyenek tiszteletlenek Lewis Hamiltonnal szemben.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka egy megosztó karaktere a Formula 1-nek és a sok szurkolója mellett olyan emberek is vannak, akik nem igazán szimpatizálnak vele. Az ominózus silvertone-i eset óta Hamiltont egyre több egyre többen fújolják és a Magyar Nagydíj időmérőjét követően is erősen hallhatta az ellenszurkolók üdvrivalgását.

    Habár Hamilton nem lepődött meg az ellendrukkerei reakcióin, és elmondása szerint ez feltüzeli őt a világbajnoki harcban, 1996 világbajnoka szerint itt az idő, hogy a negatív emberek elhallgassanak.

    „Kedves holland szurkolók, légy szíves, legyetek rendesek Lewisszal” – mondta a Williams egykori pilótája az F1 Nations podcastjében. „Ő szimplán azt csinálja, amiben jó és az jó móka lesz. Jó lesz, higgyétek el nekem. Ezt csak azért mondom, mert biztos sok holland hallgatónk is van.”

    „A hollandok mindig is jók voltak, legyen szó bármilyen sportól. Személy szerint pedig nagyon örülök annak, hogy hosszú időt követően újra láthatunk majd Formula 1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban.”

    A podcastban Tom Clarkson – aki az interjúkat készíti a versenyzőkkel a Formula 1 hivatalos oldala számára – hozzátette, hogy szerinte rendkívül rosszindulatú volt a szurkoltóktól az, hogy pocskondiáztak Hamiltont a pálya mellől.

    „Egyszerűen rosszindulatúak voltak és ráadásul rengeteg a holland szurkoló volt a parc fermé mellett” – mondta Clarkson. „Megvolt a saját maguk lelátója, ami teljes mértékben narancssárgában pompázott. Szerintem ez a fajta viselkedés elfogadhatatlan és csalódást keltő volt a holland drukkerek részértől.”

  • Van valami, amit Verstappennek még meg kell tanulnia, profi sportolóként

    Van valami, amit Verstappennek még meg kell tanulnia, profi sportolóként

    Max Verstappennek sok kérdést tettek fel a Lewis Hamiltonnal történt silverstone-i incidensről. Szombaton azonban elege lett, és a kvalifikáció utáni sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem fog több kérdésre válaszolni a témában.

    1996 világbajnoka, Damon Hill azonban úgy érzi, Verstappennek érettebbnek kell lennie, amikor kritikus kérdésekkel szembesül. Szerinte Verstappen reakciója nem volt helyes. A Nation Podcastban a korábbi Forma-1-es pilóta szerint jobban és másképp is reagálhatott volna.

    „Ez nem lehetséges és nem fair” – mondta Hill. „Az újságíróknak is van munkájuk, amit egyszerűen el kell végezniük. Nem tisztességes és nem reális, ha valaki úgy érkezik ebbe a sportágba, vagy bármelyik sportágba, amelynek sok követője van, hogy azt várja, hogy az emberek nem teszik majd fel azokat a kérdéseket, amelyekre nem akar válaszolni. Beleássák magukat a magánéletedbe, az üzleti ügyeidbe. Mindent tudni akarnak rólad. Így megy ez, ha híres ember vagy és reflektorfényben vagy.”

    Hill szerint ez is hozzátartozik a sportolói léthez és úgy érzi, hogy Hamilton – részben a tapasztalata miatt – jobban kezeli ezt, mint Verstappen.

    „Valószínűleg Max nyugodt életet szeretne élni, és csak úgy versenyezni, hogy ne vegyék észre. Hamilton már korán megismerkedett ezzel (a hírességként való élettel), és megtanult ezzel együtt élni. Ő jobban tudja kezelni ezt. Ez egy másik készség, amit a profi sportolóknak el kell sajátítaniuk.”

  • Damon Hill újra vezethette a világbajnoki autóját  – VIDEÓVAL

    Damon Hill újra vezethette a világbajnoki autóját  – VIDEÓVAL

    Damon Hillt egy különleges ajándékkal lepte meg a Williams csapata még a Brit Nagydíj hétvégéjén. A legendás autóversenyző, Graham Hill fia ugyanis pályára vihette azt az FW18-at, amivel 1996-ban megnyerte első és pályafutása egyetlen Formula 1-es vb-címét.

    Damon Hill 1994 és 1995 sikertelenségét követően nagy reményekkel vágott neki az 1996-os szezonnak, ahol a grove-i istálló az Adrian Newey által tervezett FW18-al vágott neki, amit a Renault által gyártott V10-es erőforrás hajtott.

    Már a szezon elején kiderült, hogy a Williams, az Arrows és a Jordan egykori pilótája, valamint csapattársa, az újonc Jacques Villeneuve között fog eldőlni a bajnoki cím sorsa, miután a közvetlen rivális Ferrari gyakran küzdött megbízhatósági gondokkal és így Michael Schumacher csak alkalom adtán tudott megvillanni.

    Damon végül a szezon utolsó futamán megszerezte a bajnoki címet Szuzukában, miután csapattársa kiesett, amivel minden megmaradt esélyét elveszítette brit riválisával szemben. Hill – akinek a szezon közben annyira megromlott a csapata a Williams vezetőségével, hogy nem hosszabbították meg az 1996-ban lejáró szerződését – nyolc győzelmet, kilenc pole-pozíciót és tíz dobogós helyet szerzett a bajnoki szezonja során, ami egyben az utolsó szezonja volt az akkor még Sir Frank Williams által irányított csapatnál.

    Azóta már eltelt 25 év, így Hillen érthető módon uralkodtak el az érzelmek, amikor újra a bajnoki autója volánja mögé ülhetett Silverstone-ban, ami a hazai versenye volt. 1996 világbajnokának – akinek a fejére 28 évvel később került fel a bajnoki korona édesapja második címéhez képest – autózásáról pedig a Sky Sports készített egy kisfilmet, amit itt tekinthettek meg: