Címke: Damon Hill

  • Hill: Hamilton elgondolkozhatott azon, hogy már idén visszavonul

    Hill: Hamilton elgondolkozhatott azon, hogy már idén visszavonul

    1996 világbajnoka és a Sky Sports szakértője Damon Hill úgy véli, hogy Lewis Hamilton fejében már ott motoszkálhatott az a gondolat, hogy akár már az idei év végén visszavonul.

    A legfrissebb hírek ugyan arról szóltak, hogy a négyszeres világbajnok a napokban aláírhatja az új szerződését a Mercedesszel, ez azonban még nem történt meg. Emiatt egyre többen felteszik azt a kérdést, hogyha a brackley-i csapat továbbra is az élmezőnyben lenne, és Hamilton megszerezné az ötödik bajnoki címét, akkor ugyanúgy motivált lenne-e a jövőt illetően, mint az elmúlt években.

    Damon Hill is hasonlóan vélekedik, ő is tisztában van azzal, hogy a 33 éves pilóta törekvései túlmutatnak az F1-es rajtrácson.

    „Neki versenyeznie kell továbbra is, azonban van egy másik élete, amit máshol szeretne folytatni. Barcelonában nem úgy tűnt, mint aki élvezné már azt, amit csinál. Kíváncsi vagyok arra, hogy vajon Rosberg visszavonulása után ő is elgondolkozott-e ezen. Ha egy F1-es pilóta vagy, akkor mindig azokra a napokra vágysz, amikor kiszállhatsz ebből.”

    „Nagyon nehéz a pilóták élete. A harmincas éveid közepén pedig már elkezdesz arról gondolkozni, hogy mikor hagyod itt.” – mondta Hill a The Sunnak.

    Hill azonban azt is elképzelhetőnek tartja, hogy honfitársa csak így akar nyomást gyakorolni a csapatára.

    „Lewis nagyon jó munkát végez abban, hogy hogy tettesse magát ártatlannak, nagyon ügyesen játszik a pszichés dolgokkal. Ő nagyon értékes a sport számára, és lehet csak ezt akarja kihasználni, hogy minél jobb helyzetben legyen a tárgyalásnál. Kicsit megizzaszthatja ezzel a Mercedest.” – tette hozzá a brit.

    Nem ez az első eset, hogy szakértők Hamilton visszavonulását taglalgatják. Nemrégiben Martin Brundle mondta azt, hogy elképzelhető, hogy Ricciardo a Mercedshez nem Bottas hanem Hamilton helyére érkezne.

  • Autósportos reakciók a hercegi esküvőről

    Autósportos reakciók a hercegi esküvőről

    Harry herceg, azaz Henrik sussexi herceg tegnap feleségül vette Meghan Marke amerikai színésznőt. A hercegi esküvő szó szerint világraszóló volt, olyannyira, hogy az autósportos közönséget sem hagyta hidegen.

    Több autósportos személyiség is posztolt az eseménnyel kapcsolatban, az F1-es barátnők/feleséseg abszolút odáig voltak, de ha végiggörgetitek az alábbiakat, láthatjátok Damon Hill humoros kommentárját és Giedo van der Garde photoshopolt alkotását is. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bi9EI_Sjwf8/?taken-by=eboullier

    https://www.instagram.com/p/Bi9RHJEjqjW/?taken-by=pastormaldo

    A DS Virgin Racing is alkotott. 😀

    Lewis Hamilton és Mark Webber sem feledkezett meg az eseményről.

    Giedo Van der Garde kicsit „megpiszkált” egy esküvői fotót. Keresd a „hibát”. 😀

    Nálunk amúgy Damon Hill vitte a prímet, aki fotót ugyan nem tett közzé, ám Twitteren két megszólalása is volt az esküvő kapcsán.

    „Ugyan nem hívtak meg, de minden jót, Harry és Meghan. Csodálatos nap ez. Igazán fenségesek. Ezt übereld, Disney!” – írta először.

    Majd ahogy közvetítették az esküvőt, csak ennyit tett hozzá: „Szép kastély. #windsor” 

    Jenson Button és Fernando Alonso barátnői, Brittny Ward és Linda Morselli, valamint Minttu Räikkönen is a tévére tapadtak tegnap.

    Minttu nosztalgiázott is egyet, és megosztott egy fotót saját esküvőjéről.

    https://www.instagram.com/p/Bi9L5hAlfic/?taken-by=mintturaikkonen

     

  • Vandoorne legyen kevésbé „jófiú”

    Vandoorne legyen kevésbé „jófiú”

    Stoffel Vandoorne-nak le kellene vetkőznie „jófiú” imidzsét annak érdekében, hogy nagyobbá válhasson a Forma-1-ben, véli Damon Hill, 1996 világbajnoka.

    Hill szerint a belga versenyző tehetsége vitathatatlan, de magasabb fokozatra kell kapcsolnia, ha sikeres akar lenni az F1-ben.

    „A kezdetek óta ismerem Stoffelt. Egy kategóriában ment a fiammal és mindig nagyra értékeltem a tehetségét.” – mondta Hill a belga RTBF csatornának.

    „Sok lehetőség van benne. De a Forma-1-ben a sikerhez valami igazán hihetetlenre van szükség, és nála ezt még nem láttuk. Még nem sikerült elérnie az embereknél, hogy azt mondják, ‘Wow’. Szerintem egy kicsit el kellene engednie magát, meg kéne szabadulni a „jófiú” oldalától és egy kicsit vagányabbnak kéne lennie.” – mondta Hill mosolyogva.

  • Damon Hill figyelmeztette Ricciardót

    Damon Hill figyelmeztette Ricciardót

    1996 világbajnoka, Damon Hill arra figyelmeztette Daniel Ricciardót, hogy legyen óvatos azzal kapcsolatban, hogy miként áll majd a tárgyalásokhoz a Red Bullal.

    Ricciardo Red Bullos szerződése év végén lejár, és bár szóba hozták a Mercedesszel és a Ferrarival is, nem kizárt, hogy maradni fog a Red Bullnál. Bárhol is folytatja, jelenleg élvezi, hogy alkupozícióban van.

    „Ha nem tudod, hogy alakul a jövőd, nem tudsz a versenyzésre koncentrálni.” – mondta azonban Hill a Speedcafe.comnak. „Ez nem ideális helyzet arra, hogy más is járjon a fejedben.”

    Ricciardo döntésén múlhat, hogy lesz-e esélye a jövőben bajnoki címet nyerni.

    „Ez nagyon trükkös dolog, mert a Forma-1-ben könnyen találhatod magad magasan, és a béke feneke alatt is.” . vélekedik Hill. „Ez nehéz ügy. Szerintem a legrosszabb, amit tehet, hogy megy és tanácsot kér Mark Webbertől.”

    Az ausztrál David Brabham (a háromszoros F1-es világbajnok, Jack Brabham fia) egyetért Hill véleményével.

    „Ez szerintem nagyon fontos pillanat Ricciardo számára. Mindkét opció megeshet.” – mondta Brabham. „Sok fog múlni a mentális felkészültsége, hogy mire koncentrál és mire nem.”

    „De végül összejönnek a dolgok, ha teljesít az ember. És ha nem teljesít, akkor széteshetnek a dolgok.”

    Ricciardo csapattársa már hosszabbított a Red Bullal 2020-ig és Brabham szerint jó lenne, ha Ricciardo is maradna.

    „Daniel fantasztikus versenyző, szóval ez egy jó párosítás. A Red Bullnál van a legerősebb versenyzők közül kettő. Nagyon kell koncentrálnia, hogy dominálhasson a csapatnál, ami nem egyszerű, mivel Max is nagyon tehetséges.”

  • Damon Hill összekapott a Mercedesszel Twitteren

    Damon Hill összekapott a Mercedesszel Twitteren

    Folyamatos téma most már, hogy a Ferrari a Forma-1ből való kilépéssel fenyeget, Toto Wolff, a Mercedes főnöke pedig a Ferrari oldalán áll ebben a témában.
    Ennek eredményeként pedig most összetűzésbe került a Twitteren Damon Hill és a Mercedes.

    Hill felhívta a Ferrari és a Mercedes figyelmét arra, hogy az ilyen „nagy ipari komplexumok tönkreteszik a sportot.”, miközben „az FIA kiengedte a kezéből az F1-et”.

    Erre a Mercedes reagált Hillnek, mi szerint akkor nem reklamált (Hill), mikor ő nyert „a csúcsteljesítményű Renault motorral”. Mire Hill közölte, hogy ő egy olyan Williams csapatnál versenyzett, melyet „undorító, jöttment privát csapat”-nak neveztek mások akkoriban.

    Hill az Autosportnak hozzátette azt is, hogy a Mercedes és a Ferrari már nem kezeli sportként a Forma-1-et.

    „A Ferrari és a Mercedes egy nótát fújnak és próbálnak olyan körülményeket teremteni, amelyek mellett még a sportban maradnának.” – mondta Hill. „Ha korábban azzal vádolta őket valaki, hogy összedolgoznak, letagadnák, de most szépen összeálltak és megpróbálnak olyan feltételeket teremteni, melyek mellett ők maradhatnak a mezőny élén.”

    „Az én meglátásom szerint ez egy olyan sport, melynek legalább a lehetőséget minden versenytárs számára meg kellene teremteni ahhoz, hogy esélye lehessen versenybe szállni. Ez mindig nehéz a mi sportunkban, mert aránytalanul jutalmazzák a dominánsokat.”

    Hill szerint e két csapat fenyegetőzése csupán politikai jellegű.

    „Szerintem ez csak tárgyalási taktika.” – mondta. „Készen állnának arra, hogy olyan szériában versenyezzenek, ahol nem kedvezőek számukra a körülmények? Ahol a feltételek egyenlőbbek? Ha erre nincsenek felkészülve, talán nem kellene itt lenniük.”

    „Az ipari gyártók összességét azért mondtam, mert nekik sokkal több forrásuk van, mint amennyit bármelyik másik Forma-1-es csapat el tud képzelni, hacsak nem ők is gyártók.”

    „Valakinek azt kell mondania, hogy ‘oké, ezt így nem engedhetjük tovább, határt kell ennek szabni’. Ez az FIA dolga, de nincs rá hatáskörük, mert lemondtak róla.”

    „A versenyzőknek is van karrierük, és ez a sportunk csúcsa. Ezt mondjuk folyamatosan és ez a versenyzők célja. Világszinten úgy állítja be magát (az F1), mintha az Everest lenne.”

    „Nem lehet kizárni a mezőny 99%-át a versenyből. Meg kell találni a módját a nyitásnak. És tudom, hogy ez lehetetlen, mert csak kevesen tudnak versenyképesek lenni, de legalább kísérletet kell tenni rá, hogy bővítsük a piramis alapját.”

  • Damon Hill fricskája a Forma-1-nek

    Damon Hill fricskája a Forma-1-nek

    Damon Hill pár napja a Twitteren utalt a Forma-1-nek arra, hogy talán példát kellene venni az IndyCarról, legalábbis bizonyos területen.

    Történt ugyanis, hogy az IndyCar közzétette Graham Rahal véleményét, mi szerint nagyon bejön neki az idei Indy autók megjelenése.

    „Ez egy szexi autó. Legyünk őszinték, ez nagyon kedvező sok rajongó számára. Ezért élvezik nézni.” – mondta Rahal.

    „Szóval az Indycar versenyzőknek tetszenek az új autóik. Kisebb leszorítóerő, nagyobb erő, jobb megjelenés. – reagált Hill Twitteren. „Hajrá, F1, a versenyzők erről beszélnek évtizedek óta. És a rajongók is.”

  • Napi retró: Fotó Damon Hill archívumából

    Napi retró: Fotó Damon Hill archívumából

    A mai napi retró fotót Damon Hill szolgáltatja, aki Twitteren tett közzé egy régi képet, amit elmondása szerint rendrakás közben talált. A képen ő maga szerepel, valamint David Coulthard, Martin Brundle, Johnny Herbert és a legendás kommentátor, Murray Walker.

     

  • Damon Hill megbocsátott Schumachernek

    Damon Hill megbocsátott Schumachernek

    Az 1994-es szezonzáró Ausztrál Nagydíján Hill és Schumacher között dőlt el a bajnoki cím sorsa.

    Schumacher leszaladt a pályáról a 35. körben, és a falnak is nekicsapódott kicsit. Hibájának köszönhetően Hill utolérte, mire a német agresszíven próbálta védeni pozícióját, és a következő kanyarban össze is akadt a két autó. Schumacher versenyének azonnal vége lett, és Hill bár beért a boxba, autója túlzottan megsérült ahhoz, hogy folytatni tudja a versenyt. Mindkettőjük kiesése pedig azt jelentette, hogy Michael Schumacher megszerezte első világbajnoki címét.

     

    Az eset után Hill hangot is adott nemtetszésének Schumacher manővere kapcsán, mára azonban megbocsátott.

    „Nem volt túl rendes hozzám! De megbocsátom neki. Sajnálatos, hogy sosem ismertük meg egymást jobban. Igazán sajnálatos.” – írta Hill tegnap Twitteren, reagálva az F1 hivatalos Twitter oldala által Felipe Massától idézett szavakra.

  • Elhunyt Bette Hill, Damon édesanyja, Graham felesége

    Elhunyt Bette Hill, Damon édesanyja, Graham felesége

    Szomorú nap lett a tegnapi a Hill családnak. Graham Hill kétszeres Forma-1 világbajnok özvegye, és 1996 F1-es világbajnokának, Damon Hillnek az édesanyja mindkettejük esetében kulcsszerepet vállalt a karrierjük során, és nem csak azért mert feleségként és szülőként szeretetet adott, hanem például oly módon is, hogy az urának annak idején ő mérte az idejét.

    Mielőtte versenyzővé vált volna, Graham Hill a brit haditengerészetnél volt a katonai szolgálata részeként, és ekkor egy nap egy versenyen találkozott a későbbi feleségével Bettevel, aki épp gyakorolt, egy női evezős klubnál. Hill 26 évesen vette el Bettet ami annyiban volt különleges, hogy a menyasszonynak kellett összeszednie az esküvő költségeit, mivel a vőlegénye az összes pénzét a sportolói karrierjébe fektette. Két lányuk született, Brigitte és Samantha, majd fiuk Damon, aki önmaga is bajnokává vált a sportnak.

    Bette önmaga is elismerte 1999-ben a Motor Sport Magazineban, hogy egy szóval jellemezné az életét a fia és férje mellett is, mégpedig úgy, hogy „kemény”. Másrészt: „Graham és én is úgy gondoltuk, hogy Damon sokkal okosabb annál, hogy Forma-1-es autóversenyző legyen.”

    Damon Twitteren és Instagramján is gyászolja édesanyját, aki 91 éves volt.

    Graham 1975-ben hunyt el egy repülőgép szerencsétlenségben, amelyet ő maga vezetett. A brit pilóta épp egy tesztről tért vissza, Paul Ricardban, Franciaországban tesztelték az új Hill GH2-est, amit ő és a szerződtetett versenyzője, Tony Brise is kipróbált és készített fel az 1976-os szezonra, – szintén odaveszett a balesetben. Csapata, az Embassy Hill ezután már nem tudta folytatni, és eltűntek a rajtrácsról.

    Graham ezen sztorijáról is írt az özvegye az 1978-ban megjelent könyvében, a „The other side of the Hill”-ben.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • A Sky Sports élő adásában leptük meg Damon Hillt!

    A Sky Sports élő adásában leptük meg Damon Hillt!

    Meglepetéssel készültünk Damon Hill számára az Osztrák Nagydíjra.  Damon édesapjának, Graham Hillnek a csapata az Embassy Racing egy Fiat 126-tal közlekedett a 70-es évek közepén, amely fel is volt matricázva a csapat számára. A „legenda szerint” egy nap az is megesett, hogy ebbe a csöpp autóba 10(!) csapattag szuszakolta be magát, és mentek vissza a szállásra az 1975-ös Spanyol Nagydíj alatt a Montjuic Parkból. Ugyanezen évben történt meg az is, hogy Graham a kis Fiatot enyhén provokatív jelleggel leparkolta közvetlenül a kaszinó elé Monte-Carloban.

    A történet kapcsán az az ötletünk támadt, hogy el kellene készíteni ennek a Fiatnak a miniatűr mását, és meglepni vele Damont. Ebben Jo Klausmann volt segítségünkre, akinek nevével már találkozhattatok nálunk. Övé a Racingchristmas.de, és láthattatok már nálunk általa készített, kézzel festett, autósport témájú karácsonyi képeslapokat, valamint Kiss Norbi versenyzésének 10. évfordulójára is készített egy fantasztikus festményt.

    Jo saját kézzel matricázta fel a kis Fiatokat, melyből 4 db készült. Az egyiket természetesen megkapta Damon, a többit pedig dedikálta.

    [Best_Wordpress_Gallery id=”24″ gal_title=”Megajándékoztuk Damon Hillt”]