Címke: Damon Hill

  • Villeneuve nem haragszik Schumacherre, hiszen ő tette bajnokká

    Villeneuve nem haragszik Schumacherre, hiszen ő tette bajnokká

    Jacques Villeneuve nem dühös Michael Schumacherre, hiszen a német akciójának köszönheti az 1997-es világbajnoki címét. Mint az ismeretes, Villeneuve és Schumacher a 90-es évek közepe után csaptak össze, amikor a Ferrari versenyzője megmérkőzött a Williams párosával a versenyzők világbajnoki címéért, ahol a kanadai csapattársa akkor Damon Hill volt. Hill végül 1996-ban lett világbajnok, Villeneuve rá egy évre.

    A kanadai késhegyre menő csatát vívott Schumacherrel, és Jerezbe úgy érkeztek, hogy csak egyetlen pont választotta el őket egymástól. Az utolsó akkori párharcuk során Villeneuve megpróbálta megelőzni Schumachert a Dry Sack kanyarban a 48. körben, amikor a német pilóta belekormányozta az autóját a Williamsbe. Sérült autóval is Villeneuvenek sikerült folytatnia, és harmadik lett. Schumacher kiesett, a kanadai pedig világbajnok lett. Schumachert utólag diszkvalifikálták a bajnokságból, a szándékosnak ítélt megmozdulásai miatt. Villeneuve elnézvén az ütközetüket elnéző Schumacherrel szemben. Így nyilatkozott erről a Corriere dello Sportnak:

    „Michael nekem jött, de segített abban, hogy nyerjek, így nem haragudhatok rá.”

    A kanadai ma lett 50 éves, és úgy érzi, hogy többletértéket ad az ő bajnoki címének az, hogy a később hétszeres világbajnokká vált Schumachert győzte le, méghozzá sokat:

    „Michael számított inkább. Nem a Ferrari volt az a csapat, akit abban az évben le kellett győzni, hanem sokkal inkább Michael volt az. Ő csapatot épített maga köré.”

    Ugyan Schumacher számított leginkább, de ez még nem jelenti azt, hogy Villeneuve nem kedvelte volna:

    „Ez olyan mint az iskolában, mindig akad valaki, akivel soha nem jössz ki. Ez a farkasok harca volt, és ő volt a legerősebb farkas, akit le kellett győzni.”

    Tavaly Lewis Hamilton kiegyenlítette Schumacher hét világbajnoki elsőségét, aki előbb kiegyenlítette vele a győzelmek számát is, majd megdöntötte azt. Az idei szezonban a rekordnak számító nyolcadikra hajt, és Villeneuve is megkapta az ősi kérdést, hogy ki akkor a legjobb: Hamilton, Schumacher, vagy a háromszoros világbajnok, Ayrton Senna? Így felelt:

    „Fogalmam sincs. Michael és Ayrton nyertek olyan autókkal is, amelyekkel nem kellett volna, komplikált helyzetben, a csapataik támogatása nélkül is. Lewis ugyanakkor dominál, a legjobb eszközökkel és belső támogatással. Megnézném, mire menne ezen feltételek nélkül.”

  • Hill: Verstappen a fiatal Schumacherre emlékeztet

    Hill: Verstappen a fiatal Schumacherre emlékeztet

    Egyre több dicséretet kap a fiatal holland Max Verstappen, különösen a Bahreinben mutatott teljesítménye kapcsán. Noha a versenyt nem sikerült megnyernie, így is sokan a bajnoki cím egyik idei várományosának tekintik, míg mások – jelen esetben – Damon Hill pedig egy hétszeres világbajnokhoz hasonlította.

    Az évadnyitó Max Verstappen és Lewis Hamilton párviadaláról szólt. A sok nagy és legendás csatát megért Damon Hill szerint az idei bajnoki küzdelem a klasszikus, nagy csaták közé emelkedhet.

    „Egyszerűen imádtam. Amit még szerettem, az a teljesítmény minősége, ami mindenféle módon jelen volt a pályán.” kezdte 1996 világbajnoka, a szezonnyitóra reflektálva. „De különösen az intenzív utolsó körök tetszettek. Ez volt az egyik olyan verseny, amiről évek múltán is beszélni fognak, kicsit olyan volt, mint amikor Michael Schumacher megérkezett a Forma-1-be.”

    „Itt van Max Verstappen, a fiatal trónkövetelő, a nyolcadik bajnoki címére hajtó, lenyűgöző formában lévő Sir Lewis Hamilton ellen.”

    A verseny legmegosztóbb jelenete kapcsán Hill úgy véli, honfitársa ebből mentális előnyt kovácsolhat.

    „A versenyre visszatekintve Verstappen otthon úgy gondolhat vissza, hogy ’a fenébe is, ezt kellett volna tennem, ezt kellett volna tennem.’ Eközben Lewis pedig ezt mondhatja magában, ’elkaptalak, sok mindent kell még tanulnod’.” – tette hozzá.

  • Damon Hill és Johnny Herbert csipkelődése, komoly és komolytalan témákban!

    Damon Hill és Johnny Herbert csipkelődése, komoly és komolytalan témákban!

    Újabb könyvajánlót hoztunk! Még sajnos nem Fernando Alonso könyvéről van szó, arról sajnos jelenleg semmi hír nincs

    Amiról azonban most szó van, egy olyan könyv, ami nem jelent meg magyarul, csak angol nyelven. Viszonylag új mű, 2020 év végén jelent meg Damon Hill és Johnny Herbert közös kiadványa, melynek címe: Lights ​Out, Full Throttle – The Good the Bad and the Bernie of Formula One

    Igazán érdekes, némileg szokatlan stílusú olvasmány. 330 oldal, szigorúan Hill és Herbert gondolatai, beszélgetései, sztorijai, „külső” elbeszélés, narráció nélkül. A könyv valójában olyan, mintha a két egykori versenyző egy délután leült volna egy rekord hosszú podcastot felvenni, beszélgettek pár órát, majd a beszélgetésüket valaki A-tól Z-ig legépelte.

    Akinek nem ismeretlen az angol nyelv, annak kifejezetten ajánljuk, ugyanis nem nehéz olvasmány, főleg ha valaki képben van a Forma-1-gyel, így akár nyelvgyakorlásnak is jó lehet.

    Amellett, hogy a szerzők komolyabb témákat is érintenek, beszélgetésük kifejezetten humoros, előszeretettel szívják egymás vérét, persze puszta jóindulatból.
    Mindketten angolok és sokban hasonlítanak egymásra, véleményük sokszor mégis ellentétes, és ez kifejezetten jó kontrasztot eredményez. Ennek köszönhetően kellően jól körül járják témáikat, pro és kontra érvekkel találkozhatunk.

    Szembe állítják a múlt és a jelen Forma-1-ét, sportszakmai oldalról is, és a versenyzők tekintetében is. Olyan témákat feszegetnek, melyek a rajongókban is sokszor felmerülnek, de ők, mint „belsős” emberek teljesen más perspektívába tudják ezeket helyezni.

    A mai versenyzők már tényleg nem olyan hősiesek, mint a régiek? Valóban Bernie Ecclestone-nak köszönhető, hogy egyáltalán van még ma is Forma-1? Tényleg jó az, ha környezettudatosabbá válik a sport? Miben is kell példát mutatnia az F1-nek? Miben rejlik a Mercedes egyeduralma? Nem árt az a sportnak, hogy mindent közölnek rádión a versenyzőkkel? A csapatutasítással valójában átverik a rajongókat? Az F1 van a rajongókért, vagy a rajongók vannak az F1-ért? Tényleg Lewis Hamilton minden idők legjobbja? Mikor lett igazán fontos a versenyzők erőnléte? Kik az F1 történetének igazi zsenijei?
    Többek között ezekre a kérdésekre próbálnak választ találni.

    De szó esik például Hill és Schumacher kapcsolatáról, arról hogy Herbert szerint nem szabad visszautasítani, ha egy nő a mellére kér autogramot, vagy épp arról is, hogy a Norris-Russell-Leclerc-Latifi generáció érkezése kifejezetten jót tett a Forma-1-nek.

    A könyv Amazonról beszerezhető.

    Egy-két kedvenc idézetünk a könyvből, magyarra fordítva:

    „De ismered a mondást: aki tudja, csinálja. Aki nem tudja, F1-es csapatot irányít”

    „Körülbelül 12 éves voltam akkor, tehát egy kicsit magasabb, mint Bernie.”

    „Véleményem szerint ők szarok, és ez minden, amit el akarok mondani ez ügyben.”

    További idézeteket találtok a könyvből moly.hu-n, ahol szintén követhetitek a Racingline.hu-t! 🙂

  • Hill: Sebastian Vettelnek ördögűzésre lenne szüksége

    Hill: Sebastian Vettelnek ördögűzésre lenne szüksége

    Damon Hill szerint Sebastian Vettelnek ideje lenne felkeresnie egy misztikust, hogy elűzesse maga körül az ártó szellemeket.

    Új környezettel és autóval ismerkedhet idén a német pilóta, ugyanis karrierjét az Aston Martinnál folytatja. Viszont már a szezon előtti teszten sem jött ki neki a lépés, ugyanis technikai hibák sora hátráltatta a 33 éves versenyzőt. Az első megmérettetésen folytatódott a négyszeres világbajnok kálváriája, ugyanis az időmérőn Nikita Mazepin megforgása és Carlos Sainz motorleállása is keresztezte az útját. Így csak a 18. időt autózta, ám mivel az orosz pilóta esetében „lengetett” dupla sárga zászlót nem vette eléggé figyelembe, 5 helyes rajtbüntetést és 3 három büntetőpontot kapott.

    A rajtja jól sikerült Vettelnek, ám a taktika megválasztása viszont nem. Balszerencséje a futam utolsó harmadában vágott vissza, ugyanis saját hibájából ment bele Esteban Oconba, így 10 másodperces időbüntetéssel és 2 büntetőponttal jutalmazták meg őt a stewardok.

    Hill szerint most már egy spiritualistához is el kellene mennie a 33 éves pilótának, hogy megoldja a problémáit.

    ,,Látnia kell őt (Vettelt) egy misztikusnak és el kell távolítania a körülötte lévő ártó szellemeket. Rettenetes nézni azt, hogy mi történik vele. Úgy érzem, hogy valami megváltozott az pszichológiai konstellációjában. Valami nagyon rosszat tehetett, hogy ezt érdemelje.” – nyilatkozta a világbajnok az F1 Nation legújabb podcast adásában.

    Hill logikusabb útra térve úgy látja, hogy Vettel küzdelmei hasonlítanak egy „piñata életére”.

    ,,Valamiféle pszichológiai egyensúly lehet ebben. Olyan, mintha azt a mexikói játékot nézném a bulikban, konkrétan péppé verik. Úgy érzi, hogy ez egy büntetés, és a kapott zúzódások aggasztják őt. Attól tartok, hogy ez rosszabb lesz, valamennyire el kell engednie a rosszat, a negatív érzéseket. Miután ezen túl van, a világ összes képesség az övé lesz, így versenyezhet majd az élen Lewisszal (Hamilton) és Maxel (Verstappen).” – idézi a brit szavait a Racingnews365.com

     

     

  • Hill szerint Vettel se nem motivált, se nem magabiztos

    Hill szerint Vettel se nem motivált, se nem magabiztos

    A korábbi világbajnok Damon Hill reménykedik benne, hogy Sebastian Vettel újra magabiztos tud lenni majd az Aston Martinnál, de vannak aggodalmai. Vettel a Forma-1 elit tehetségei közé 2010-13 között került még a Red Bull versenyzőjeként, majd 2015-ben új kihívást keresett magának a Ferrarinál. Voltak ugyan remek eredményei a Scuderiánál, hiszen Vettel lett a harmadik legeredményesebb versenyzője a történelmük során, de voltak mélypontok is, még végül az utolsó szezonjában a Ferrarival mindent alulmúlt.

    Miután kiderült még a 2020-as idény előtt, hogy 2021-re nem kap új szerződést, Vettel árnyéka volt korábbi önmagának a teljes szezonban, és végül csak a tizenharmadik lett a bajnoki összetettben. Hill a Sky Sports F1-nek beszélt erről:

    „Azt hiszem, hogy a németet bizonytalanná tették a Ferrarinál. Politikai okai is voltak annak, hogy aláássák az önbizalmát, amely kihatással volt a vezetésére is. Tény, hogy kihagyott lehetőségeket, de voltak remek eredményei is. Szerintem Sebastian még sokra képes, amennyiben van esélye a versenyképességre, és nyerhet, vagy a dobogóra kerülhet. Ez esetben a legjobbját fogja nyújtani újra.”

    Vettelt a nehéz időszakából az Aston Martin húzta ki, amikor egy új kezdetet biztosít neki a Forma-1-be visszatérő márka. Lance Stroll mellett Vettel dolga lesz az, hogy a rajtrácson előrébb vigyék a csapatot. Az Aston Martin öt éven belül pedig már világbajnoki címért akar harcolni. Ehhez azonban előbb Vettelnek újra magabiztosnak és motiváltnak kell lennie, hogy az Aston Martin megvethesse a lábát újra a Forma-1-ben, Hill azonban aggódik, hogy ezek hiányoznak:

    „Remélem, hogy volt alkalma visszanyernie az önbizalmát. Néha, amikor ránézek, egyáltalán nem tűnik motiváltnak és magabiztosnak. Ez pedig egy kcisit aggasztó.”

    A szezon előtti tesztek Bahreinben egy katasztrófával érnek fel Vettelnek. A legkevesebb kört tehette meg a 2021-es mezőnyből, köszönhetően a többféle megbízhatósági problémának. A Forma-1 pedig most már a szezonnyitójára készül ugyanitt. Vettel mást nem igazán tehet, mint megtanul együttműködni az új csapatával.

  • Hill örül Pérez szerződésének, de ő inkább a Ferrariba ültetné

    Hill örül Pérez szerződésének, de ő inkább a Ferrariba ültetné

    Damon Hill szerint Sergio Pérez kiváló versenyző, és nagyszerűnek tartja, hogy a Red Bull leigazolta őt 2021-re. Azonban szívesen látta volna a mexikóit a Ferrarinál is.

    Pérez idén a Racing Pointtal a negyedik helyen végzett a bajnokságban, úgy, hogy két versenyt ki is kellett hagynia koronavírus fertőzés miatt. Ráadásul első F1-es győzelmét is megszerezte idén.
    Így aztán különösképp aggódott az F1-es közösség, hogy lesz-e helye 2021-re. Végül a Red Bull igazolta le Max Verstappen mellé.

    Ennek 1996 világbajnoka, Damon Hill is nagyon örül, de szerinte a Ferrari még jobban járt volna Perezzel.

    „Ez jó lépés, de én már hosszú ideje azt mondom, hogy szeretném őt a Ferrarinál látni” – mondta Hill Natalie Pinkham In The Pink című podcastjében. „Szerintem ő biztosan hozza az eredményeket egy csapatnak. Politikamentesnek gondolom és nagyon kedvelik.”

    „Nagyon lenyűgözött, mikor először mentünk a Mexikói Nagydíjra és ő halálra dolgozta magát, mert ő volt a helyi hős. De maradt a mosoly az arcán és mindenkinek megadta, amit akart, ők (a rajongók) pedig nagyon lelkesek voltak Mexikóban.”

    „Egyszerűen azt gondoltam: ‘tegyétek egy Ferrariba és meg fognak őrülni’. Egész Amerika odáig lenne érte.”

    A Ferrari párosa azonban egyelőre adott, hiszen Charles Leclerc mellé, Sebastian Vettel helyére Carlos Sainz érkezik…

  • Hill: Sajnálom Lewis és Valtteri, de egy új sztár született

    Hill: Sajnálom Lewis és Valtteri, de egy új sztár született

    2020 a szélsőségek éve volt az autóversenyekben is, így látja ezt Damon Hill, aki szerint a Forma-1-ben volt idén pár egyedülálló és csodálatos pillanat. 1996 világbajnoka az „In the Pink” podcastban elmélkedett a szezonról, és beszélt a kedvenc momentumáról is az évben:

    „Számomra az volt, amikor George Russell beugrott Lewis Hamilton helyett. Sajnálom Lewis és Valtteri, de egy új sztár született. Megkapta a nagy lehetőségét, és remek munkát végzett, de sajnos nem lett jó vége a dolognak. Megmutatta azonban azt, hogy mire képes. Gyakran adódik a kérdés, hogy ha azonos felszereléssel mehetne az összes versenyző, ki nyerne? Sajnos, ebben a sportágban senkinek nem lesz ugyanolyan a felszerelése, ez a királykategória génjében van így.”

    Volt még egy pillanat, amely megragadta Hill figyelmét:

    „Sergio Perez győzelme könnyeket csalt a szemembe. Egyszerűen fantasztikus volt. Ezek voltak az év legjobb pillanatai.”

  • Damon Hill szerint Hamilton kiérdemelte a lovagi címet

    Damon Hill szerint Hamilton kiérdemelte a lovagi címet

    Miután megszerezte hetedik világbajnoki címét is, most már biztosnak látszik, hogy Lewis Hamilton hamarosan lovagi címet kap majd. 1996 világbajnoka, Damon Hill szerint ezt meg is érdemli honfitársa.

    Hamilton immáron a legeredményesebb Forma-1-es versenyző, ezen kívül az egyetlen fekete versenyző is az F1 történetében. Számos társadalmi témában megnyilvánul, és kampányol. Értelem szerűen szívügye a rasszizmus visszaszorítása, de többek között a fenntarthatóságot, a környezet- és állatvédelmet is kiemelten fontosnak tartja. Ezekkel kapcsolatos tevékenységeit pedig segíteni fogja, ha lovaggá ütik, véli Hill.

    „Lewis mindig is ledöntögette a falakat, akkor is, mikor megérkezett az F1-ben, vagy épp akkor, mikor gokartozott, ledöntötte a falakot és szembe ment a status quoval” – idézi Hillt a The Guardian. „A lovagi cím nem csak a versenyzésének elismerése lesz, hanem azé is, hogy egy fekete versenyző megnyitotta a kapukat mindenkinek, aki nem fehér.”

    „Lerombolta az előítéleteket, melyek szerint ez nem lehetséges, hogy van olyan terület, ahol semmit nem érhet el valaki, a bőrszíne miatt. Teljesen megsemmisítette ezt az eszmét.”

    Stirling Moss, Jack Brabham és Jackie Stewart után Lewis Hamilton lesz a következő versenyző, aki Sir megnevezést kap.

    „Nagyon ritka dolog a sportunkban, hogy valaki lovaggá válik” – mondta Hill. „Ez egyúttal az egyenlőség, az antirasszizmus, és a környezetvédelmi kérdések iránti álláspontjának elismerése is.”

    „Ő (Hamilton) szókimondó, szerepet vállal, és jó célokra használja a hírnevét. Ő egy fantasztikus nagykövet és a lovagi cím csak növeli ezen tevékenységeinek lehetőségét.”

  • Massa: Brawn inspirálta Schumacher Rascasse „hibáját”

    Massa: Brawn inspirálta Schumacher Rascasse „hibáját”

    Felipe Massa elárulta, hogy Michael Schumacher egyik legvitatottabb esete 2006-ban a Rascasse kanyarban Monacóban, valójában Ross Brawn ötlete volt. Aki nem ismerné, ez „hiba” az időmérő edzés végén történt akkor.

    Schumacher bajnoki ellenfele ekkor Fernando Alonso volt a Renault-ban, és már megfutotta a leggyorsabb kört a Q3-ban. A német aztán a egy látványos hibát vétett visszafele menet a bokszutca felé, amikor már a végéhez közeledett az edzés. Gyakorlatilag blokkolta a pályát a Ferrarijával, így hátráltatta a mögötte jövők, így Alonso gyors körét is.

    Rögtön gyanússá vált Schumacher, és a belső kamerás felvételek is azt mutatták, hogy direkt úgy tekergette a kormányt, hogy az egy hibának tűnjön. Ilyen viselkedés Michael esetében nem volt elképzelhetetlen, hiszen 1994-ben Adelaideben Damon Hill-t ütötte el a bajnoki címtől.  Később próbálta ugyanezt tenni Jacques Villeneuve esetében is Jerezben, 1997-ben. Akkor ez nem jött össze neki, sőt gyakorlatilag kidobták abban az évben a bajnokságból is, ilyen események után.

    Villeneuve egyből el is mondta akkor a véleményét Schumacher monacói bohóckodásáról:

    „Kizárt dolog az, hogy így hibázhass. Remélem, hogy szándékosan csinálta, mert ha nem, akkor ilyen hiba után nem szabadna versenyautót vezetnie.”

    Az eset után órákkal is morgott mindenki, majd a versenybírák kizárták őt, az alábbiakkal:

    „A versenybírák nem találnak elfogadható okot arra, hogy a versenyző ennyire indokolatlan, túlzott és szokatlan nyomással fékezett a pálya ezen szakaszán. Nem maradt más lehetőségünk, mint arra a következtetésre jutni, hogy a pilóta direkt állította meg az autóját a pályán, az időmérő edzés utolsó perceiben akkor, amikor ő már felállította a leggyorsabb kört.”

    Emiatt végül a bokszutcából volt kénytelen elrajtolni.

    Egy sokkal frissebb hasonló eset is történt Monacóban 2014-ben, amikor Nico Rosberg hibázott a Mirabeau kanyarban, majd a menekülőutat választotta, de ezzel tönkretette Lewis Hamilton kísérletét a pole pozíció megszerzésére.

    A Sky új dokumentumsorozatában a „The Race to Perfection”-ben Felipe Massa azonban beszélt most az ismert incidensről. Akkor csapattársa volt a Ferrarinál a brazil, és elmondta, hogy Schumacher az akkori technikai igazgatójuk, Ross Brawn ötletét alapul véve cselekedett:

    „Volt egy eligazítás a csapattal, ahol beszéltünk az időmérőről. Két szett gumink volt a Q3-ra, Michael pedig valami ilyesmibe kezdett bele: „Ha most gyorsabbak vagyunk, és várunk a második szettel, akkor…” Ross közbevágott: „Akkor talán kiprovokálhatnánk egy sárga zászlót?” Ezen a ponton közbeszóltam: „Viccből? Ez nem komoly, csak vicceltek, ugye?” Végül pontosan így történt. Michael ezen viccnek indult ötletet használta fel a maga javára.”

    Brawn sem gondolta komolyan ezt a megjegyzését, csak hipotetikus közbevetésnek gondolta, majd elmagyarázta, hogy Schumacher ezt túl komolyan vette, ahogy történt az máskor is a karrierjében, akár 94-ben Adelaideben, vagy Jerezben, 1997-ben:

    „Normál esetben tény, hogy meg akarod szerezni a pole pozíciót Monacóban. Ezúttal azonban azzal a stratégiával amink volt, a gumikkal amelyek rendelkezésünkre álltak, és az autónkkal amink volt, valójában nem volt erre szükség. Ez egy buta húzás volt. Ez egyike azon hibáknak, rövidzárlatoknak Michaelnél, amelyek megtörténtek Michael versenyzői karrierje során 2-3 alkalommal.”

    Schumacher azonnal persze nem ismerte el a tettét, de Massa szerint egy évvel később, amikor először vonult vissza a sporttól, akkor nem publikusan, de elmondta neki:

    „Nem akartam elhinni, hogy megtette. Akkor annyit mondott erre, hogy nem mondhatja azt, hogy ezt jól tette. Egy évig tartott, mire egyáltalán bevallotta, mire én tényleg csak annyit tudtam mondani: „Hogy tehetted ezt?” Ez az eset is jól mutatja, hogy mindenki hibázik az életben, ez pedig mindenképp az volt.”

  • Versenyzőtársai „lesz*rozták” Ricciardo sisakját, de az „öregek” is beszálltak

    Versenyzőtársai „lesz*rozták” Ricciardo sisakját, de az „öregek” is beszálltak

    Sziporkáznak a versenyzők Instagramon, folyamatosan trollkodnak egymással. Most pedig még az idősebb, egykori versenyzők is kommenteltek.

    Daniel Ricciardo közzétette Mugellóra készült sisakfestését, mellyel az élő motoros legenda Valentino Rossi előtt kíván tisztelegni.

    Erre jelent meg a nagy Rossi-rajongó hírében álló Lando Norris, aki – nyilván trollkodásból – egy kaka emojival kommentálta a dolgot. Ehhez aztán Carlos Sainz is csatlakozott, többek között, majd rárepültek a rajongók is és született pár sz*r komment.

    Ricciardo posztját az F1 hivatalos profilja is megosztotta, ahol aztán David Coulthard is megjelent egy ilyen kommenttel. Erre pedig Damon Hill is reagált.

    „Pont olyan érett vagy (Coulthard), mint Carlos Sainz és Lando Norris” – írta 1996 világbajnoka egy nevetős emoji kíséretében. 😀

    https://www.instagram.com/p/CE9CaC5pF8d/

    De ha már trollkodás, George Russell is kapja az ívet, újabb félmeztelen fotója alatt. Ő csak annyit írt a fotóhoz: „Mindig hordj maszkot”

    Erre Alex Albon: „Mindig hordj pólót”

    Sergio Perez: „Melyik appot használod?”

    Nicholas Latifi: „És ezt kell nekem elviselnem”

    Callum Ilott: „Melyik gyerekről loptad le azt a farmert?”

    Alex Lynn: „Adjatok neki egy kis pizzát”

    https://www.instagram.com/p/CE90a_BhgSz/