Lewis Hamilton egyelőre legfeljebb csak reménykedhet abban, hogy a második ferraris szezonja jobb lesz, mint az első. Ám ahhoz, hogy ez így legyen, alighanem két fontos dolgot is orvosolnia kellene.
Lewis Hamilton a saját pályafutását és a Ferrari mindenkori versenyzőit tekintve is negatív rekordokat döntögetett az idén, és összességében nagyon nem úgy alakult az első éve a maranellóiakkal, ahogyan azt bármelyik fél elképzelte. Aligha véletlen az is, hogy a hétszeres világbajnok az utolsó néhány futamon már csak a centit vágta és a téli szünetet várta, és még a 2026-os szezonról is úgy beszélt, hogy jelenleg egyáltalán nem foglalkoztatja. Előbb-utóbb azonban nyilván kénytelen lesz fókuszba helyezni a jövő évet és azt a két, elég komoly problémát, amelyre egy világbajnok és egy volt F1-es pilóta hívta fel a figyelmet.
Előbbi Damon Hill, aki a BBC Radio 5 Sports Extra műsorában rámutatott, szerinte miért van különösen nehéz dolga Hamiltonnak azzal, hogy átvigye a saját elképzeléseit a Ferrarinál. „Van itt egy nyilvánvaló, de senki által nem emlegetett probléma. Mégpedig az a tény, hogy ha odamész a Ferrarihoz, és azt mondod: »Azért nem megy jól, mert ez, ez és ez a gond«, akkor te kell, hogy legyél a leggyorsabb, hogy el is higgyék, hogy igazad van. Ez az egyik problémája annak, ha nem te vagy a leggyorsabb a csapaton belül. Politikai kérdéssé válik, nem igaz?”
Hamilton pedig az idén a közelében sem volt annak, hogy ő legyen a gyorsabb Ferrari-pilóta, hiszen a rendes időmérők tekintetében 19–5-re, a sprintidőmérőkön pedig 4–2-re kapott ki Charles Leclerc-től, és ami még ennél is nagyobb probléma, hogy négyszer is kiesett a Q1-ben, míg kilenc alkalommal nem jutott be a Q3-ba, miközben a csapattársa 24 versenyből 23 alkalommal ott volt a legjobb tízben, a Q1-ben pedig egyszer sem búcsúzott, a Hungaroringen ráadásul pole-t szerzett.
Hamiltonnak tehát főként az egykörös tempóján kell sokat javítania, amire a tesztelést nagy mértékben korlátozó modern F1-ben a versenyhétvégéken kívül főként a szimulátoros munkával lenne lehetősége. Ralf Schumacher azonban úgy értesült, hogy a 40 esztendős veterán valamilyen oknál fogva sokkal kevesebbet vezet a virtuális világban, mint Leclerc.
„Lewis Hamilton régivágású versenyző, aki például nem szeret a szimulátorba ülni, és alig használja – jelentette ki Schumacher a Formel1.de YouTube-csatornáján. – Ez manapság probléma. Ha nem tesztelhetsz, akkor be kell vonnod magad [a szimulátoros munkába], ő azonban látszólag nem szereti, vagy nem akarja csinálni. Fogalmam sincs, hogy miért, nem kérdeztem meg tőle, csak hallottam, hogy nem csinálja, míg Charles Leclerc minden nap a szimulátorban ül, akárcsak Max Verstappen. Ez azt jelenti, hogy ezen a téren is hatalmas előnyben van [Hamiltonnal szemben].”
Ralf Schumacher emellett kifejtette, hogy szerinte Hamilton a Mercedesnél nem volt rászorulva arra, hogy ő maga határozza meg az autó fejlesztési irányát, ezért most gondban van azzal, hogy a Ferrarinál ezt kellene tennie.
„Ami még meglep kissé, hogy Toto Wolff [a Mercedes csapatfőnöke] mindig azt mondta, hogy a Mercedes versenyzőinek vezetnie kell, a mérnökök pedig majd beállítják nekik az autót. Ez nem arra utal, hogy Lewis Hamilton például a bátyámhoz hasonlóan, vagy másokhoz, mint Max [Verstappen], vezetik valahová a csapatot. Inkább az volt, hogy megkapta az autót a Mercedestől, majd gyorsan vezette azt. Ez pedig természetesen nem segít, amikor sürgősen szükséged van arra, mint most a Ferrarinak, hogy a pilóta fejlesszen.”
Damon Hill felidézte, hogy a Ferrari miként próbálta meg őt Michael Schumacher másodgehedűsévé tenni.
Michael Schumacher első két világbajnoki címét egyaránt Damon Hill és a Williams legyőzésével szerezte – 1994-ben a hírhedté vált ausztráliai ütközéssel dőlt el a vb-cím mindössze 1 ponttal a német javára, míg 1995-ben simán lemosta Hillt. Majd miután a kétszeres világbajnok a Benettontól átigazolt a Ferrarihoz, megnyílt az út Hill előtt, hogy ő is világbajnok legyen, és 1996-ban az is lett, ám már a szezon vége előtt közölték vele, hogy 1997-re leigazolták a helyére Heinz-Harald Frentzent.
Mivel még nem tervezett visszavonulni, az ekkor már 36 éves versenyző (nagyon későn, 31 évesen mutatkozott be az F1-ben) kénytelen volt új csapat után nézni, és végül a gyengécske Arrowsnál kötött ki, amellyel kis híján megnyerte az 1997-es Magyar Nagydíjat. Ezután 1998-ban és 1999-ben a Jordannél zárta le a karrierjét és előbbi idényben, Belgiumban még szerzett egy győzelmet.
Nagyon máshogy is alakulhatott volna azonban Damon Hill pályafutásának vége, amiről a Johnny Herberttel közös Stay on Track podcastjuk egyik friss epizódjában rántotta le a leplet, elmesélte ugyanis, hogy miután a Williamsnél kiderült, hogy nem tarthatja meg az ülését, a Ferrari is érdeklődött iránta. „Ha lehetőséget kapsz arra, hogy a Ferrarihoz menj, természetesen nagyon csábító azt mondani: »Igen, menni akarok«, de alaposan át kell gondolni, mert nagyon bonyolult.”
Hill elmondta, alapvető szabálya volt, hogy „a legjobb autóban akarok ülni, a legjobb eséllyel a sikerre”, ami ez esetben nem teljesült, hiszen a Ferrari 1996-ban távolról sem volt a legjobb, noha 1997-re fejlődött. A legnagyobb gondot azonban nem ez jelentette.
„Mivel szükségem volt egy ülésre, Jean Todt [a Ferrari csapatfőnöke] azt mondta, gyere el, beszélgessünk róla lazán. Így elmentem Olaszországba, és találkoztam vele egy házban. Azt hiszem, az az ő háza volt, ahol dolgozni szokott. Azt mondta: »Tudod, Michael mögött a második számú versenyzőnek kellene lenned«” – mondta Hill, mire Herbert úgy reagált, hogy „gondolom, ez nagyon jól esett neked.”
Hill nem is gondolkodott a válaszon: „Igen, ez volt az oka annak, hogy visszautasítottam ezt a nagyon nagylelkű ajánlatot – mondta nem kevés szarkazmussal. – Ez nem az a fajta ajánlat, amit nem utasíthatsz vissza, ugye? Ez az az ajánlat, amit muszáj visszautasítani.”
Érdekes lett volna megnézni, mire megy Hill azonos autóban Schumacherrel, és az 1996-os világbajnok a mai napig eltöpreng néha ezen. A Ferrari ugyanakkor nagyjából kitörölte ezt a találkát a történelméből, Todt ugyanis utólag egyszerűen letagadta annak megtörténtét. „Talán meg kellett volna tennem, talán el kellett volna mennem. Valaki rákérdezett erre Jean Todtnál néhány éve, és ő tagadta, hogy valaha is beszéltem volna vele. Szóval lehet, hogy csak álmodtam az egészet!” – viccelődött Hill.
Hogy ki az a másik világbajnok, akit a Ferrari szintén megpróbált Schumacher segédjévé tenni, arról több mint két éve testvéroldalunkon írtunk:
Damon Hill öt éven át erősítette az F1-es Williams istállót (egy évig tesztpilótaként, majd négy szezonon át versenyőként), ám elmondása szerint ez idő alatt egyszer sem tudott normális párbeszédet folytatni a csapat legendás alapítójával és vezetőjével.
Meglepő beismerést tett Damon Hill, 1996 világbajnoka, amikor arról beszélt, hogy soha nem tudott normális párbeszédet folytatni a Forma–1 egyik legendájával, Frank Williamsszel. A Williams istálló alapítójaként és csapatfőnökeként 1992 és 1996 között Hill főnökeként tevékenykedő Frank Williams a 22-szeres futamgyőztes szerint nagyjából két szó után megnémult, amikor beszélni próbált vele.
„Soha nem tudtam beszélgetni Frankkel – nyilatkozta a The Guardiannak Hill, amit a PlanetF1 szemléz. – Az emberek szokták mondani, hogy beszélgettek Frankkel és imádnivaló volt, én pedig ilyenkor azt kérdeztem: »Tényleg?« Én két szót nem bírtam kihúzni belőle, mielőtt csöndben maradt és elkezdte bámulni a teáját. Akkor megkérdeztem, hogy »Akarod, hogy most elmenjek?«”
A 2021-ben elhunyt Frank Williams híres volt arról, hogy keményen bánt a versenyzőivel, de Hill ezt nem rója a szemére. „Nem ítélhetsz el valakit, mert ezt csinálja, miközben egy hatalmas céget kell irányítania. Szerintem érzett valamit. Nem bűntudatot, de kényelmetlen volt számára ezt tennie velem. Később valami olyasmit mondott, hogy »Meg kellett volna tartanunk.« Kicsit késő volt, de azért értékeltem. Mondott néhány szép dolgot rólam, miután eljöttem. Kemény fickónak nevezett, ami Franktől dicséret.”
A furcsa távozás
Hill végül 1996-ban, világbajnokként jött el a Williamstől, de nem önszántából tette ezt, Frank Williams ugyanis még a szezon közben a tudtára adta, hogy bármilyen eredményt is ér el, mennie kell. A korábbi sormintát elnézve akár azt is mondhatnánk, semmi meglepő nem volt ebben, hiszen 1992-ben Nigel Mansell, 1993-ban pedig Alain Prost hagyta el a csapatot az év végén vb-címmel a zsebében.
A Williams végül már három futammal a szezon vége előtt, Spában közölte Hill-lel a rossz hírt, amit azzal indokoltak, hogy menedzsere, Michael Breen túl sok pénzt követelt neki. „Frank Williams felhívott, hogy elmondja, többé nem akar Damon szerződéshosszabbításáról tárgyalni, és nem indokolta meg a döntést. Damon nagyon szeretett volna a Williamsnél maradni, a csapat pedig azt a benyomást keltette, hogy nagyon meg akarja tartani őt. Aztán mindenféle magyarázat nélkül váratlanul véget vetettek a tárgyalásoknak” – nyilatkozta Breen 1996-ban, amit Hill később cáfolt, mondván boldogan elfogadta volna ugyanazt a fizetést a következő szezonra.
A valóságban azonban Hill sorsa már az 1996-os szezon előtti télen megpecsételődött, amikor a Williams szerződtette az 1997-es idényre Heinz-Harald Frentzent, és ezzel végérvényesen magára haragította sztártervezőjét, a csapattal kapcsolatos fontos döntésből ismét kihagyott Adrian Newey-t, akinek nem mellesleg a szerződésében is benne volt, hogy beleszólása van a hasonló ügyekbe.
Frank Williams és Patrick Head azonban a feje fölött határoztak, ami az istálló történetének egyik legnagyobb hibájának bizonyult, hiszen Newey 1997-ben átigazolt a McLarenhez, miközben a Williams még világbajnok lett az általa tervezett FW19-cel. A mai napig ez a grove-iak utolsó vb-címe, miközben Newey azóta a McLarennel két egyéni és egy konstruktőri, a Red Bull-lal pedig nyolc egyéni és hat konstruktőri vb-címet nyert.
Hill egy újságírótól tudta meg
Noha a fentebbi interjúban az 1996-os világbajnok általánosságban beszélt arról, hogy nem tudott párbeszédet kezdeményezni a főnökével, ami az 1992 és 1996 közötti időszak egészére igaz lehetett, az valószínűleg nem lehetett véletlen, hogy utolsó évében Frank Williams nem volt vele bőbeszédű, hiszen vélhetően ő sem érezte jól magát attól, hogy miközben Hill maradni akart, már a szezon előtt megegyeztek az utódjával.
Frank Williams (középen) és Damon Hill (jobbra) 1995-ben | Fotó: DPPI
Noha csak az augusztus végi Belga Nagydíjon közölték vele, hogy távoznia kell, Hill már egy hónappal korábban, a Német Nagydíjon sejthette, hogy valami készül. „Kissé felkavaró volt arra érkezni a Williams motorhome-jába, hogy az Autosport magazin legutóbbi száma (amit valaki gondosan ott felejtett) azt írja, hogy az év végén kitesznek. És én még azt gondoltam, hogy minden annyira jól megy! Az első gondolatom az volt, hogy egy újságíró megpróbál kreálni egy sztorit, mert éppen nem sok minden történt. Találkoztam Andrew Bensonnal, a cikk szerzőjével és keményen nekiestem. Úgy éreztem, elképesztően hazafiatlan másik britként megpróbálni kihúzni alólam a szőnyeget, miközben a világbajnoki cím megnyerése felé tartok, de természetesen egy újságírónak kötelessége utánamenni bármilyen sztorinak, ami szembe jön vele, és mint kiderült, neki volt igaza” – idézte fel önélerajzi könyvében Hill a történteket.
Az 1997-re végül az Arrows-hoz szerződő pilóta azt is felelevenítette, hogy évekig azt gondolta, az 1995-ös szezon második felében mutatott pocsék teljesítménye és hozzáállása lett a veszte, ám utólag vált világossá, hogy Frank Williams már előre gondolkodott, és az F1 Michael Schumacher berobbanása okozta németországi népszerűség-növekedésére reagálva német pilótát akart, ami már csak azért is jól jött, mert a Renault 1997 végén kiszállt (Williams ezt már 1996-ban tudta), a grove-i istálló pedig végül 1999-ben megállapodást kötött a BMW-vel. Más kérdés, hogy akkor már nem a Williamsnél mindössze két szezont lehúzó Frentzen, hanem Ralf Schumacher volt az istálló német versenyzője.
Damon Hill az első olyan pilóta az F1 történetében, aki az apja után szintén világbajnoki címet nyert, a története azonban jóval többről szól ennél a statisztikánál. A sportágban 31 évesen bemutatkozó, 36 évesen a csúcsra érő versenyző életét végigkíséri az a horror, sokk, düh, szomorúság és bűntudat, ami 15 évesen, apja elvesztése után zúdult rá. Erről most másfél órás dokumentumfilmben beszél kendőzetlen őszinteséggel.
Különleges film készült az 1996-ban világbajnoki címig jutó, ezzel történelmet író Damon Hillről, aki a kétszeres világbajnok Graham Hill után az első fiú lett, aki megismételte apja sikereit és felülhetett a Forma–1 trónjára. Az 1999-ben visszavonuló, azóta rendszeresen szakértőként feltűnő (noha a Sky Sports-tól a Red Bull nyomására nemrég mennie kellett) expilóta 2016-ban megjelent önéletrajzi könyvében mélyrehatóan az olvasók elé tárta az életét, ám most megteszi ezt a képernyőkön is, július 2-án ugyanis Alex Holmes rendezésében debütál a Sky Documentaries csatornán az életéről szóló 90 perces dokumentumfilm.
Az alkotás kapcsán a The Telegraph készített interjút Hill-lel, aki – akárcsak a filmben –, most is kendőzetlen őszinteséggel beszélt élete legnagyobb traumájáról, azaz édesapja elvesztéséről. Graham Hill a visszavonulása után nem sokkal, 1975. november 29-én zuhant le az általa vezetett kisrepülővel, a balesetben pedig csapata, az Embassy Hill öt tagja is meghalt.
Az akkor 15 éves Damon a mai napig magával cipeli a tragédiával járó terhet, 1999-es visszavonulása után éveken át depresszióval küzdött, a szorongás pedig a mai napig jelen van az életében. „Senkit nem lehet visszahozni a halálból. Nem teheted semmissé ezt az élményt. Amit tenned kell, hogy hatástalanítod. Olyan, mint egy fel nem robbant bomba. Hatástalanítanod kell, hogy ne robbanjon fel olyankor, amikor stressz ér. Mert különben fel fog” – mondta a Telegraph riporterének.
„Manapság is masszívan szorongok. Ha valami kicsit túlságosan aggasztóvá válik a számomra, jön ez a pánikroham. Az anyukámnak is volt. Egész életében a határon táncolt, mert egész életében azt a hívást várta. Az összes barátja megkapta ezt a hívást, azok, akiknek a férje [versenyen] meghalt. Aztán apa visszavonult, [anya] azt gondolta, hogy megúszta, leengedte a védőpajzsot, és erre… »Ó, itt a hívás.« Úgyhogy én is ezzel a szorongással éltem, ami a semmiből tört rám. Még most is, hogy erről beszélek, le kell kopognom” – mondta Hill, aki reméli, hogy a film „tetszeni fog az F1-rajongóknak, de azok is kapnak általa valamit, akiket nem érdekel a Forma–1, mert végső soron ez egy emberi történet.”
A film egészen mélyre hatol a Jordan, az Arrows és a Williams korábbi pilótájának lelkébe, olyan kérdéseket boncolgatva, hogy miért lett F1-es pilóta, és akkor is az lett volna-e, ha az apja nem hal meg, vagy bizonyítani akart valamit. „Egész életemben azt kérdezték tőlem, hogy »te is F1-es pilóta akarsz lenni, mint az apukád?«. Az igazság az, hogy soha nem akartam az lenni. Szinte olyan volt, mintha újra megpróbáltam volna visszamenni a kezdetekhez… oda, ahol minden félresiklott. Mert ha vissza tudok menni oda, talán mindent helyrehozhatok, ami elromlott” – hangzik el Hill szájából a film elején.
A családi felvételek tömlekelegével színesített (Graham és Damon is előszeretettel filmezett a 8mm-es kamerájukka) alkotás egészen részletes visszaemlékezést tár elénk arról a bizonyos novemberi estéről, amelyen megtudták, hogy a család feje soha többet nem jön haza. „A versenyzés jövedelmező volt, hívhatjuk veszélyességi pótléknak. Belekóstoltunk a felső tízezer életébe, szerencsés gyerekek voltunk, és mindannyiunkat sokkolt, hogy [a balesettel] milyen gyorsan véget ért a parti. A világ nagyon gyorsan továbblép. Nyilván apa volt az attrakció” – hangzik el Hilltől.
Az 1996-os világbajnok elmondása szerint Graham Hill visszavonulása után „mindannyian nagyon fellélegeztünk”, hogy aztán november 29-én este jöjjön a sokk. Damon éppen testvérével, Samanthával tévézett („nem emlékszem, mit néztünk, valószínűlehg a M*A*S*H-t vagy ilyesmit”), amikor megszakították az adást, és megmutatták, hogy egy magángép lezuhant Elstree közelében. Hill tudta, hogy az apja a Paul Ricardról jött hazaegy tesztről ide öt utassal, akik az új csapatának, az Embassy Hillnek a tagjai voltak.
„Melegség öntött el a lábaim felől egészen az arcomig” – idézte fel a történteket, és azt, ahogyan ezután elindult a konyhába az anyjához, aki a szomszédokkal beszélgetett és a férjét várta. De mielőtt odaért volna, az előszobában megcsörrent a telefon. „Elbújtam, mert hallani akartam, hogy mit mondanak, el voltam borzadva.”
Egy riporter volt, de Graham felesége, Bette Hill elhajtotta, mire a fia szólt neki, hogy mit látott a tévében. „Szerintem apa az, mondtam, mire hisztérikussá vált, elkezdett sikoltozni és nagyon dühös lett. Azt kiabálta, »Tudtam, hogy túl jó ahhoz, hogy igaz legyen.«”
Graham és Damon mókázik Jim Clarkkal 1966-ban (a kép jobb szélén Bette Hill)
És ha nem lett volna elég a gyász, kiderült, hogy a repülőgép nem volt rendesen regisztrálva, Graham Hill repülési jogosítványa nem volt megújítva, ráadásul kölcsönt kért, hogy finanszírozza a csapatot, így Hilléknek végül mindent el kellett adniuk, beleértve a házat is.
Damont pedig a szomorúság, a düh és a bűntudat keveréke gyötörte. „Megdöbbentő volt. Éppen a tökéletes korba kerültem ahhoz, hogy már értsem egy kicsit a dolgokat, de ne legyek képes befogadni vagy feldolgozni az egészet. Nyilván más családok is érintettek voltak, úgyhogy nem csak mi gyászoltunk. Az anyám egy hét alatt öt temetésen vett részt, ebből az egyik a férjéé volt. Egyre pedig azért nem jutott el, mert két temetés is volt ugyanazon a napon.”
„Gondoljanak bele ebbe. Milyen lehetett ez az anyámnak? Mit tehetett? Milyen volt azoknak a családoknak, akiknek a temetésén megjelent az anyám? Hogyan éreztek az apámmal kapcsolatban? Találkoztam néhány másik utas gyerekeivel. Ez nagyon nehéz. Mit mondhatsz? Azt, hogy »akarod, hogy bocsánatot kérjek?« De miért én vagyok az, akinek ezt kell éreznie? És egyáltalán helyénvaló ez?”
Noha több interjút is felvettek a készítők többek között a háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewarttal is, végül csak Damon és felesége, Georgie Hill szólal meg a kész filmben, mivel utóbbi annyira elvitte a show-t, hogy így érezték kereknek. „Viccelődött, de közben ő volt az egyik legszomorúbb ember, akivel életemben találkoztam” – emlékezett vissza megismerkedésükre a feleség, majd felidézte, hogy mentek egy versenyre, majd megálltak egy templomkert mellett, Hill pedig elkezdett sírni. Hertfordshire-ben voltak, ott, az apja el van temetve. „Akkor először említette egyáltalán őt nekem, és már hat hónapja együtt voltunk.”
Az apa elvesztése mellett olyan drámák is elénk tárulnak, mint hogy Hillék első gyermeke Down-kórral született, és a világra jötte után a kórház már azt kezdte el keresni, hogy hová helyezzék őt el, de természetesen azért vannak vidám pillanatok is, miközben végigkövetjük az előbb motorokkal, majd autókkal versenyezni kezdő, a Forma–1-ben közel 32 évesen debütáló Hill pályafutását.
Hogy mennyire volt nehéz neki ismét visszatérni a múltba és évek óta a szekrényben porosódó családi videókat nézni, arról Hill ezt mondta a Telegraphnak:
„Soha nem akarsz visszamenni és újraélni ezeket az élményeket. Fájdalmasak és még mindig magukon hordozzák a horror és sokk maradványait, de szerintem a nézők azt fogják látni, hogy az olyan emberek, akik sokat járnak terápiára, eléggé ellenállók, mert már nincsenek illúzióik. Nincs ez az elképzelésed, hogy milyen lehetett volna, ha minden máshogy alakul, és csak próbálsz megbékélni a világgal ahelyett, hogy próbálod elérni, hogy a világ békéljen meg veled.”
Két korábbi brit F1-es pilóta is erősen célzott rá, hogy a Red Bull, illetve Max Verstappen és apja áll a hátterében annak, hogy elveszítették a munkájukat.
Mint arról beszámoltunk, Johnny Herbert furcsállja az FIA-tól történt elküldésének körülményeit, mert elmondása szerint két nappal a menesztése előtt még semmi baj nem volt a munkájával. A Forma–1-ben 1989 és 2000 között 160 futamon rajthoz álló expilóta azt mondta: „Világos számomra, hogy mi történt. Egyesek beszéltek az FIA elnökével, aki ennek nyomán jutott arra az elhatározásra, hogy megszabadul tőlem. De nem fogok ujjal mutogatni senkire.”
Mint ismert, az addig az FIA sportfelügyelőjeként dolgozó háromszoros F1-es futamgyőztes tavaly ősszel került a figyelem középpontjába, miután Max Verstappen és apja, Jos kimondva-kimondatlanul őt vádolta meg azzal, hogy a brit versenyzők iránti elfogultsággal végzi a munkáját, s ennek is szerepe lehetett a hollandot érintő néhány kedvezőtlen döntésben. Emellett Herbert volt az egyik felügyelő például akkor is, amikor Szingapúrban Verstappenen csattant az ostor a megszigorított káromkodási szabályok miatt.
„A Verstappenek folyamatosan úgy állítják be, mintha elfogultság lenne velük szemben. Rendszeresen olvasok erről az állítólagos részrehajlásról, amit úgy értelmezek, hogy nem drukkolhatok egy brit versenyzőnek, Lewisnak [Hamilton], George-nak [Russell] vagy Landónak [Norris], ha én is brit vagyok. Ez nevetséges. Fordítva azonban úgy tűnik, rendben van. Ha valaki holland, nyugodtan beleszállhat a britekbe és nevezheti őket erkölcstelennek” – kritizál Herbert.
Nem ő azonban az egyetlen brit expilóta, aki elveszítette a munkáját az utóbbi időben, az – egyébként 2023 előtt Herbertet is alkalmazó – F1-es hétvégék legnagyobb közvetítőtársasága, a Sky Sports ugyanis nem hosszabbította meg az idei szezonra Damon Hill szerződését, a döntést pedig nem indokolták meg. 1996 világbajnoka a The Telegraph-nak nyilatkozva Herbertéhez nagyon hasonló kijelentéseket tett a Red Bull és Verstappenék vádjaival kapcsolatban.
„Amit nem szeretek, az a sovinizmus. Én nem tetszik az sem, hogy ebből az lett, hogy »Ellenünk van, mert mi nem britek vagyunk«, meg az összes többi hülyeség, amit arra használtak, hogy nyomást helyezzenek ránk. Teljesen igazságtalan azt sugallni, hogy van bármiféle hollandellenes dolog. Az ember mit tehet? Azt gondoltam, azért vagyok ott, hogy elmondjam a véleményem” – ecsetelte Hill, aki a Red Bull vagy Verstappenék nevét itt még nem mondta ki, de később egyértelműen utalt rá, hogy a Red Bull miatt tette ki őt a Sky.
„[A Red Bullnak és Verstappenéknek] nem tetszettek egyes dolgok, amiket mondtunk. Összességében mindig azt az álláspontot képviselték, hogy a Sky brit centrikus és részrehajló, ami szerintem nagyon igazságtalan. Szerintem pont az ellenkezője a cél. Szerintem a Sky egyáltalán nem szeretné, hogy részrehajlással vádolják, szerintem igazságos közvetítői akarnak lenni a sportnak. Adjuk meg, ami jár, meg minden ilyesmi. És azt sem akarják, hogy ne kapjanak hozzáférést a sportág egyik nagyon fontos szereplőjéhez. Szerintem a Red Bull tisztában volt ezzel, és nyomást alkalmazott, amikor arra volt szükség.”
Hill az alábbi poszttal búcsúzott a Sky-tól még tavaly novemberben:
Its been a fantastic 13 years with @SkySportsF1 but all good things come to an end. I will miss the most impressive bunch of professionals it has ever been my pleasure to have worked with. Looking forward to new challenges #f1pic.twitter.com/mdRxOJWVW2
Magyarán: Hill szerint a Red Bull finoman jelezhette a Sky-nak, hogy ha a jövőben is szeretnének Verstappennel egyéni interjúkat, érdekes feature-öket és miegymást forgatni, akkor jobb lesz, ha kiteszik Hillt, aki egyébként több alkalommal is szóváltásba, de minimum kívülről nézve is kínos szituációba került Christian Hornerrel, a Red Bull csapatfőnökével a szakértői munkája során.
Verstappen bármit megtehet?
A Jordan, az Arrows és a Williams egykori versenyzője az interjúban mindemellett azt is elmondta, hogy mi az, ami nem tetszik neki Verstappen és a Red Bull viselkedésében, majd leszögezte, ettől még nagyon is kedveli a hollandot.
„A Red Bull nagyon erőteljesen harcon a saját igazáért, és nem szeretik, ha valaki Maxot kritizálja” – mondta, majd így folytatta Verstappen és Norris tavalyi, ausztriai csatájára utalva: „Tavaly Max helyesen értelmezte a saját előnyére az előzésről és a kanyarcsúcsponton belül előrébb levésről hozott szabályokat. Nincs semmi a szabályban, ami kimondja, hogy nem csinálhatod ezt, és izgalmas látni, ahogy a versenyzők bevetődnek belül, kivéve, hogy senki más nem csinálja ezt. Ha valaki vele tenné ezt, akkor sírna mint egy kisbaba. Ez az egyik problémám velük. A Red Bull egyszerűen nem tudja elfogadni ezt. Enyhén szólva is kissé csalódáskeltő, hogy szeretik, ha úgy gondolnak rájuk, mint a kemény gyerekekre a lakótepelen, de amikor valami nem az ő szájízük szerint alakul, akkor siránkoznak miatta.”
„Nem vagyok Max ellenes, ez a lényeg. Szerintem Max brilliáns, kedvelem őt. Úgy értem, mit nem lehet kedvelni rajta? Szenzációs. De amikor úgy éreztem, hogy túllépte a határt, akkor kimondtam. És ebben szerintem a Red Bullnak is van felelőssége, a csapatvezetésüknek is van felelőssége a sport irányába. Ha a versenyzőjük rendszeresen túllépi a határt, akkor az ő felelősségük azt mondani, hogy »Ezt nem teheted.« Ők viszont nem mondják ezt. Mindig ez volt a problémám velük. Hogy szinte teljes szabadságot adnak Maxnak és azzal védelmezik a pilótájukat, hogy nem ragaszkodnak ezekhez a szabályokhoz.”
Hill és Herbert álláspontjával ellentétes véleményén van egyébként a Verstappennel 2016-tól 2024-ig együtt dolgozó Adrian Newey, aki szerint a sajtó igenis ellenséget kreált a hollandból. Hogy mit mondott erről az azóta már az Aston Martint erősítő mérnökzseni, arról alább írtunk.
Bejelentette Damon Hill, hogy nem folytatja tovább a Sky Sports szakértői stábjában, amelyben 2012 óta rendszeresen felbukkant, amióta a csatorna megszerezte a közvetítési jogokat.
A 64 éves Hill a Twitter/X oldalán jelentette be a fejleményt, az F1 idei utolsó három futamán már nem láthatjuk őt adásban. „Fantasztikus 13 évet töltöttem a Sky Sports F1 stábjával, de minden jó véget ér egyszer. Hiányozni fog ez a profi közösség, akikkel mindig imádtam együtt dolgozni. Várom az új kihívásokat” – írta.
Ez alapján nem egyértelmű, hogy a csatorna vagy ő döntött-e a búcsú mellett, de a jelek talán inkább előbbire utalnak. Az 1996-os F1-es világbajnok Hill az egyik fő kritikusa Max Verstappennek, de a bámulatos brazíliai győzelme után még ő sem talált fogást rajta.
Hogy az időnként érezhető részrehajlásának van-e köze a változáshoz, nem tudni, de a csatorna az elmúlt években lecserélt más korábbi F1-es pilótákat is a szakértői stábban, megváltak Johnny Herberttől és Paul di Restától is. A műsorban nem Hill szokta a legérdekesebb megállapításokat tenni, de azért magasabb szintet képvisel, mint Danica Patrick, akit a női jelenlét és a dekoratív külseje miatt egyre többször beerőltettek a mikrofon mögé, de aki a megszólalásaival elég sok kívánnivalót hagy maga után.
Lando Norris nagy valószínűséggel nem lesz világbajnok az idén, pedig a szezon nagyobb részében az övé volt a legjobb autó. Nem ő az első, akinek így sem jön össze a győzelem, ami persze aligha vigasztalja majd a McLaren versenyzőjét.
A májusi Miami Nagydíjon bevetett fejlesztési csomagja óta eltelt időszakban egyértelműen a McLarené a legjobb autó a Forma–1-ben, ám a wokingi istállónak három versennyel a szezon vége előtt „csak” a konstruktőri világbajnoki címre van reális esélye, hiszen Lando Norris Brazíliában 62 pontos hátrányba került. A miami verseny óta a brit pilóta 273 pontot szerzett, míg az összetettben élen álló Max Verstappen 283-at, azaz hiába a Red Bull visszaesése és a McLaren feljavulása, Norris Miamihoz képest nemhogy közelebb kerülni nem tudott a hollandhoz, hanem távolodott tőle.
Norris és Verstappen párharcában benne volt a szoros szezonfinálé, ám végül aligha lesz az / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Mindez persze nemcsak Norris, hanem a csapat sara is, hiszen számos alkalommal nem tudták maximalizálni a megszerezhető pontmennyiséget és győzelmeket is engedtek kicsúszni a kezeik közül. Kanadában például rossz döntést hoztak, ami az első helyükbe került; Barcelonában Verstappen lerajtolta Norrist, majd utóbbinak hiába volt meg a tempója a győzelemhez, kifutott az időből. Ausztriában ütköztek, amit Norris is elkerülhetett volna; Silverstone-ban a McLaren rossz stratégiát választott, ami újabb győzelembe került; a Hungaroringen Norris nem tudta maga mögött tartani Piastrit, ami miatt később a McLaren az ausztrál elengedésére kérte; Spában ki nem kényszerített hibát vétett, amikor a rajt után a kavicságyba hajtott és két helyet veszített; Monzában szintén nem tudta megtartani a pole-t; Austinban büntetést kapott (itt inkább a McLaren hibázott, amiért nem parancsolta őt vissza Verstappen mögé); Brazíliában pedig újfent elbukta az első helyet a rajtnál, hogy aztán kibabráljon vele a piros zászló, majd az újraindításnál hibázzon és újabb két helyet veszítsen.
Ám ha Norris elbukja az idei vb-címet – amire jó esélye van –, nem az ő és a McLaren párosa lesz az első, amelynek a legjobb autóval sem jön össze az egyéni vb-cím. Alább felelevenítettünk két olyan esetet, amikor valakinek a legjobb autóval sem jött össze a vb-cím, illetve egy olyat, amelynél vitatható, hogy az illető a legjobb autóban ült-e, az viszont nem, hogy amennyiben összeszedettebben és jobban teljesít, világbajnok lett volna.
Nigel Mansell — 1991
Noha végül 1992-ben világbajnok lett, Nigel Mansellnek már 1991-ben meg kellett volna szereznie pályafutása első vb-címét. A Ferraritól a korábbi csapatához visszatérő oroszlán remek társat kapott a győzelemhez az Adrian Newey és Patrick Head alkotta Williams FW14-es személyében, ám akárcsak az idén Norrisnak, az ő szezonkezdete sem alakult fényesen, majd nem tudta hozni azt a következetességet, amit a lassabb autóban ülő, végül harmadik vb-címét nyerő Ayrton Senna igen.
Mansell az első négy futamból háromszor kiesett műszaki hiba miatt, majd Monacóban úgy lett második, hogy sokkal gyorsabb volt az említett három versenyt megnyerő Sennánál, de nem tudott előzni. Miután a Williams orvosolta a megbízhatósági problémáit, elkezdtek jönni a győzelmek és dobogós helyezések (Mansell az összes 1991-es befejezett futamán 1. vagy 2. lett), de azért ekkor sem volt minden tökéletes, hiszen például Kanadában Mansell egy győzelmet szórakozott el az utolsó körben (bővebben az alábbi cikkben).
Az utolsó négy futam előtt ezzel együtt 18 pontra csökkentette hátrányát Sennához képest, Portugáliában viszont csak a 4. helyre kvalifikált, 6 tizeddel a pole-t megszerző csapattársa, Riccardo Patrese mögé. Innen ugyan sikerült felkapaszkodnia az 1. helyre, azonban a Williams a 30. körben elrontotta a kerékcseréjét, majd emiatt a csapat az erre kijelölt területen kívül tette fel rendesen a jobb hátsó kereket, így a 15. helyre visszaálló pilótát később fekete zászlóval kizárták.
Mansell ezután a Spanyol Nagydíj megnyerésével még életben tartotta az esélyeit, ám az utolsó előtti versenyen, Szuzukában hibázott és a kavicságyban végezte, amivel már ott elbukta a vb-címet. Azt, hogy nem csak az ő képességeinek köszönhetően volt ennyire eredményes, mi sem mutatja jobba, minthogy éppen csak legyőzte Patresét a csapaton belüli párharcban, miközben az olasz 9 alkalommal végzett előrébb nála időmérőn és hét alkalommal versenyen, Mexikóban és Portugáliában pedig egyaránt nyert.
Damon Hill – 1994-95
Ayrton Senna 1994-es imolai tragédiája után Damon Hill egyik napról a másikra vált a Williams vezérévé, és kellett valahogy szembeszállnia a szezont elsöprő formában, 4/4 győzelemmel kezdő Michael Schumacher–Benetton kettőssel. Ám miközben a Williamsnek sikerült orvosolnia autója szezon eleji hiányosságait és a Francia Nagydíjon bevetett B-változattal egyértelműen hatalmasat léptek előre, Hill nehezen tudta tartani Schumacher tempóját és sokszor kifogott rajta a német agresszív stílusa, akárcsak azt Norris és Verstappen esetében láthattuk az idén.
Mindössze két olyan verseny volt azonban, amelyen Hill egyértelműen a német fölé nőtt, a Brit és a Japán Nagydíj (előbbiről utólag igencsak vitatható módon kizárták a Benetton pilótáját), míg Schumachert két futamról, az Olasz és a Portugál Nagydíjról is eltiltották, Spában pedig utólag vették el a győzelmét. Hillnek azonban mindez csak arra volt elég, hogy az utolsó futamig versenyben maradjon a vb-címért, megnyerni azonban Schumacher ellentmondásos ausztráliai manővere miatt nem tudta azt.
Ezek után 1995-ben már az utolsó versenyig sem jutott el a vb-csata, noha Hillnek ezúttal már a szezon elejétől fogva a mezőny legjobb autója állt a rendelkezésére. A Francia Nagydíj után mindössze 11 ponttal állt Schumacher mögött az összetettben, de a szezon folytatásában csőstül kezdtek jönni a hibák: a Brit és az Olasz Nagydíjon is igen amatőr módon nekiment Schumachernek, amivel mindkétszer mindkettejüket kiesését eredményezte, míg Hockenheimben, a Nürburgringen és Szuzukában csak a saját futamát tette tönkre a megpördülésével. Ebben az évben 33 ponttal végzett Schumacher mögött úgy, hogy akkor még csak 10 pontot ért egy győzelem.
Eddie Irvine – 1999
Míg az imént említett két esetben nem sok vita van azzal kapcsolatban, hogy a végül második helyen záró pilótának volt a szezon egészét nézve a futamok többségén a legjobb autója, addig 1999-ben ez a kijelentés már nem feltétlenül állná meg a helyét. Az viszont tény, hogy a Ferrari több mint versenyképes volt, és ha Michael Schumacher nem töri el a lábát Silverstone-ban, jó eséllyel világbajnok lehetett volna abban az évben.
Végül azonban Eddie Irvine lépett elő a Scuderia húzóemberévé, és a McLaren pilótáinak bukdácsolása, valamint a wokingiak megbízhatósága és hibái nyomán az utolsó futamig harcban volt a vb-címért. Sőt, miután az Osztrák (Coulthard kiütötte Häkkinent a rajt után, majd a finn az utolsóról a 3. helyig kapaszkodott fel) és a Német Nagydíjat is megnyerte, Irvine 8 ponttal vezetett Hakkinen előtt az összetettben.
A Hungaroringen aztán kicsúszott és Coulthardnak ajándékozta a 2. helyet, Spában pedig a 6. helyről rajtolva csak 4. lett, majd Monzában a beugró Mika Salo elhomályosította őt (a finn dobogón végzett, míg Irvine csak 6. lett), hogy aztán a Nürburgringen Irvine a 9. helyről rajtolva csak a 7., az akkori szabályok értelmében már nem pontszerző helyen végezzen. Eközben Hakkinen és a McLaren is tett róla, hogy kis híján mindkét vb-címet elbukja: a szezonnyitón mindkét Ezüstnyíl kiesett; a finn pedig Imolában és Monzában is saját hibája miatt dobta el a győzelmet.
Irvine ezzel együtt világbajnok lehetett volna, de míg Malajziában a lábtöréséből visszatérő Michael Schumacher még győzelemhez tudta őt segíteni (mindkét McLarent feltartotta, hogy az ír megléphessen, de Irvine később így is visszaesett a 2. helyre, úgyhogy Schumachernek el kellett engednie), Japánban Irvine egyszerűen nem volt elég jó ahhoz, hogy ez megismétlődhessen. Noha 4 pontos előnnyel érkezett Szuzukába, az időmérőn balesetet szenvedett és csak 5. lett, majd a futamon a győztes és második világbajnoki címét nyerő Hakkinentől több mint másfél perccel lemaradva a 3. helyen jött be.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner kiemelte, hogy a sprintfutamot követő visszasorolás és az új motor beszerelése miatt kapott büntetést természetesen fájt, de mindez nem állt Verstappen útjába.
„Ez a nap érzelmi hullámvasút volt, mert tudtuk, hogy jó az autónk. Kiemelkedő volt Max mentális ereje és az, ahogy a nehézségeket kezeli, és a rajtja felvillanyozó volt. Az első köre olyan volt, mint [Ayrton Sennáé] 1993-ban Doningtonban. Úgy rémlik, az első körben hat autót előzött meg – mondta. – Utána ő volt az egyetlen, aki felfelép lépkedett, megelőzött másokat. Nagyon későn fékezett az első kanyarnál.”
Arról a bizonyos legendás 1993-as versenyről és Senna vízen járásáról ebben a cikkünkben olvashatnak több érdekességet. Horner elárulta, hogy az F1 korábbi ura, a 94. születésnapját nemrég betöltő Ecclestone telefonon felkereste a leintés után, és rendkívüli bókot tett.
„Nehéz a különböző generációk tagjait összehasonlítani. Bernie [Ecclestone] felhívott a verseny után, és azt mondta, az összes klasszis teljesítményt látta, de ez volt az egyik legeslegjobb. Ő idősebb nálam, többet látott, és ez nagy dicséret” – mondta Horner. Ecclestone valóban rutinos róka, és tényleg szinte az F1 teljes történelmét a saját szemével követte nyomon, 1958-ban például versenyzőként két nagydíjra is megpróbált kvalifikálni.
Verstappen teljesítménye még Damon Hillből is elismerést váltott ki, pedig ő aztán nem szokta rendszeresen ajnározni: ugyan nem eresztette bőlére a Twitter/X felületére kitett bejegyzését, néhány tapsoló szimbólum kíséretében Hill azt írta, Verstappen „elhallgattatta néhány kritikusát”, talán saját magára is gondolva. Ami azt illeti, a holland sem felejtett odaszúrni a brit sajtónak a futam után.
A Sky Sports adásában Hill szintén dicsérte Verstappent, amire Horner tréfásan úgy reagált, „rögzíteni kellene, hogy Damon valami kedveset mondott.”
Miután Max Verstappen válaszolt a kritikájára, Damon Hill ismét nekiment a hollandnak.
A Brazil Nagydíjon folytatódott Max Verstappen és az 1996-os világbajnok Damon Hill szócsatája, mert miután a holland reagált a Sky Sports szakértőjeként dolgozó expilóta szavaira, Hill ismét kifejtette a véleményét. A 115 F1-es futamából 22-t megnyerő versenyző korábban a Sky Sports podcastjában azt mondta: „Az a baj Maxszel, hogy egyszerűen senkinek semekkora helyet nem hajlandó hagyni egy előzés során. Lehet sportszerűen versenyezni, de nem vagyok benne biztos, hogy Max erre képes, ez egyszerűen nem része a repertoárjának. A filozófiája annyi, hogy »nem fogsz elmenni«.”
Verstappen a Brazil Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján reagált Hill véleményére, mondván háromszoros világbajnokként tudja, hogy mit csinál, és ő nem érzi szükségesnek megosztani a véleményét, miközben vannak „elfogult” és „idegesítő” egyének, akiknek nem ad a véleményére.
Hillt ezek után a Sky Sports műsorában megkérdezték arról, hogy továbbra is kiáll-e a véleménye mellett, mire közölte: „Igen [kiállok], és azt gondolom, hogy [Verstappen] a félelem és megfélemlítés eszközét használja.”
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Úgy vélem, megosztott valamit a taktikájáról is, ami abból áll, hogy ezt szerencsejátékként fogja fel – fogott bele az egyszeres világbajnok egy újabb eszmefuttatásba. – Olykor kifizetődhet és a felügyelők nem szabnak ki büntetést, miközben azért is csinálja ezt, hogy hátráltassa a bajnoki címre hajtó Lando Norrist. Úgyhogy van benne némi logika, némi metódusa a mérgének, ha nevezhetjük így, amit átvisz a pályára. Mint mondja, tudja, hogy mit csinál, de helyes és igazságos ez? És vannak szabályok.. Hogy biztosítsák az igazságosságot, és nem szabadna megbocsátanunk más autók leterelését a pályáról.”
Noha Hill elsősorban Verstappen Norris ellen bemutatott mexikói manővereire gondolt, úgy véli, a holland 2015-ös F1-be érkezése óta nem sokat változott. „Világosan fogalmazok arról, hogy szerintem milyen Max. Mindig ilyen volt, az F1-es bemutatkozása óta következetes azon a téren, amit veszélyes versenyzésnek hívunk. Hoztak szabályokat, hogy tisztázzanak néhány dolgot, amiket ő hozott saját magára azzal, ahogyan vezet. Az FIA szabályokat hoz, hogy próbálja kordában tartani ezt, mert az emberek nem ezért versenyeznek. Nem akarnak veszélyes helyzeteket sem, mint az irányváltások féktávon és hasonlók, amit szintén alkalmazott.”
Noha Verstappen azt mondja, csak néhány elfogult személy kritikájáról van szó, Hill szerint azért ennél szélesebb rétegeket zavar a háromszoros világbajnok pályán mutatott viselkedése. „Amikor egyénekről beszél, akkor nem egyénekről van szó, hanem szinte általános elutasításról. Ez a lényeg. Ez nem bosszú Max ellen, hanem egyszerűen arról van szó, hogy az emberek, akik a versenyeket nézik, azt akarják, hogy a pilóták ésszerű és fair módon versenyezzenek. Ha mindenki ezt csinálná, az bolond és buta dolog lenne, és nem érné meg nézni. Szeretjük a szoros versenyzést” – szögezte le a 64 éves expilóta, aki szerint a 2021-es Brazil Nagydíjon történtek vezettek idáig.
„Ahol most vagyunk, Sao Paulóban, minden itt kezdődött 2021-ben, amikor mélyet fékezett a négyes kanyarban. Mindenki úgy volt vele, hogy »Várjunk csak, nem szoríthatod le csak úgy a másikat, hogy védekezz.« – utalt a Lewis Hamiltonnak szembeni manőverre. – És továbbra is csinálja.”
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Norris: Verstappen tudja, hogy helytelenül cselekedett
Hogy mi lesz ezután, és Verstappen változtat-e a hozzáállásán, az leghamarabb a Brazil Nagydíj sprintjén fog kiderülni, hiszen a holland a 4., Norris pedig a 2. helyről rajtol, így nem elképzelhetetlen, hogy mai is csatába bonyolódnak. A McLaren versenyzője a hétvége kezdetén azt mondta, hogy a továbbiakban „tisztább küzdelemre számítok, mint a korábbiak, de ez nem rajtam múlik”, illetve kifejtette, szerinte bármit is mond a holland, barátja pontosan tudja, hogy Mexikóban túl messzire ment.
„Max tudja, hogy mit kell tennie. Tudja, hogy helytelen dolgot tett, mélyen belül tudja. És neki kell változnia, nem nekem. Max az egyik legjobb, ha nem a legjobb képességű pilóta a rajtrácson. Tudja, hogy mit tehet meg és mit nem, és hogy hol vannak a határok” – idézi a BBC a 47 pontos hátrányban levő pilótát.
„A Hungaroring egy unalmas, lassú pálya, Monaco falak nélkül, ami annak köszönheti elismertségét és helyét a versenynaptárban, hogy itt mindig történik valami” – tartja a már-már közmondássá nemesült közhely, ami évről évre elhangzik akár még a pálya életében valamilyen tisztséget betöltő személyektől is. De tényleg nagyobb eséllyel lesz izgalmas a Magyar Nagydíj, mint egy másik F1-es verseny? Átrágtuk magunkat a számokon.
A fenti, valós eseményeken alapuló idézetet persze elsősorban mindenki bóknak szánja a magyar pálya felé, a legkevésbé sem kritikának, hiába a negatív felütése. Mi magyarok vagyunk, nekünk csak ilyen vonalvezetésünk van, de ezzel is tudunk csinálni olyan érdekes versenyeket, mint a leghíresebb pályák – tehetjük hozzá. Persze ne hallgassuk el, hogy a rendszeresen a szezon legjobbjai között emlegetett szervezés, a fejlesztések iránti hajlandóság, a jó sportdiplomáciai kapcsolatok (és a Covid) nyomják a legtöbbet a latban, amiért ma azt mondhadjuk, a Hungaroringnél csak Monzának van hosszabb jelenleg is futó megszakítás nélküli versenyrendezési sorozata. Ugyanakkor az is valószínű, hogy ha ez a kanyargós pálya a magyar pusztaságban csak annyi változatosságot tudna szolgáltatni a versenyeivel a nézőknek, mint Monaco, már aligha lenne bárkinek is ingerenciája a naptárban tartani.
Óhatatlanul is mindenkinek a saját pályája felé hajlik a keze és az emlékezőereje, a Hungaroringről bizonyosan minden rajongó több különleges eseményt vagy végeredményt hozó futamot fel tud sorolni, és nehéz összevetni ezeket más pályákéival. Egy verseny eseménygazdagságának, emlékezetességének sajnos nincs mértékegysége, legfeljebb szubjektíven dönthetjük el, hogy mely objektív mutatókból indulunk ki. Az előzések számában mondjuk a Hungaroring egy hosszabb intervallumot vizsgálva csak az F1-es helyszínek alsó fertályába sorolódna be, de nincs is egyenes kihatással a versenyek izgalmaira, hogy hányan előzik meg egymást, hiszen azok történhetnek kevésbé értékes pozíciókért, egy hátraeső élmenő előretörésével vagy túl hatékony DRS-zónákban is – és ezek egyike sem az a körömrágós fejlemény.
Tényleg itt van a legtöbb új győztes?
Induljunk ki inkább a leggyakrabban elhangzó érvből: a Magyar Nagydíj kiszámíthatatlanságának legfőbb bizonyítéka, hogy itt gyakran születik új futamgyőztes. Nézzük meg, mennyire állja meg a helyét ez a kijelentés!
A Hungaroringen 1986 óta 38 futamot rendeztek, ezekből 5 alkalommal nyerte olyasvalaki a versenyt, akinek az volt a legelső F1-es győzelme (ez 13,2 %). Ez nem tűnik olyan hatalmas számnak, de csak addig, amíg össze nem vetjük a többi versenyrendezővel.
Csupán hét olyan pálya van a Forma-1 történetében, amely több futamnak adott otthont, mint a Hungaroring, de ezek közül is csak három avatott ennél több új győztest. Statisztikailag egyáltalán nem meglepő módon a két, szinte sohasem hiányzó helyszín az etalon: Monte-Carlóban 70 verseny alatt 9 (12,8%), Monzában 73 verseny alatt 8 új győztes született (10,9%). Montrealnak 43 futamán 6 új győztese volt, ami arányaiban kicsit túl is szárnyalja a Hungaroringet (13,9%), de ez az egyetlen pálya, amely százalékosan jobban teljesít a magyarnál a húsznál több futamot rendezők közül.
Ehhez képest Silverstone-ban az 59 futamból is csak 5 új győztes volt (sőt, 1952 óta csak 3!), Spában az 56-ből 4, Interlagosban a 40-ből 4, Barcelonában a 34-ből 2, Szuzukában a 34-ből csupán 1 – hogy néhányat említsünk a Hungaroringgel tartósságban nagyjából egy ligában szereplő pályákból.
Ha pedig – kicsit önkényes módon, de mégis egy fontos, kerek évszámhoz kötve – az ezredforduló óta avatott új győzteseket tekintjük, ebben már a Hungaroring az első: azóta négyen, 2003-ban Fernando Alonso, 2006-ban Jenson Button, 2008-ban Heikki Kovalainen és 2021-ben Esteban Ocon is itt ünnepelhetett első alkalommal, míg a következő legtöbbet Monza és Montreal tudja kiállítani 3-3-mal.
Új győztesek egyáltalán nem sűrűn születnek az F1-ben, egy szezonban a számuk rendszerint 0 és 2 között mozog. A 75. évében járó F1-nek eddig 114 győztese volt, de ha eltekintünk az 1950 és 1960 között a naptár részét képező Indy 500-aktól (és így teszünk jelen cikkünk minden statisztikai mutatójában, mert ezek különcségük miatt számos ponton torzítanák az adatokat), akkor csak 104. Átlagban tehát a versenyek 9,4%-át nyeri olyasvalaki, aki korábban még nem állt a dobogó tetején, a Hungaroring 13,2%-os mutatója pedig bőven átlag feletti, s mint láthattuk, Montreal kivétellel a többi klasszikus pályát is felülmúlja ebből a szempontból. Tehát kimondható, valóban jók a nézői percepciók, a mogyoródi pálya tényleg sűrűbben avat új győztest, mint a nagy többség.
Van-e ennek köze az időjáráshoz?
A Magyar Nagydíj az egyik leginkább kondenzált futam a naptárban, garantált a nyári időpontja, sőt, az ideivel együtt eddig mind a 39 a július 19. és augusztus 24. közötti, bő egy hónapos intervallumban kapott helyet. Ezek egyértelműen a legmelegebb nyári hónapok Magyarországon, a magas aszfalthőmérséklet pedig a gumikat is alaposan igénybe veszi, így ennek is többször lehetett hatása az erőviszonyok átrendeződésére. 1997-ben a Bridgestone érkezett olyan gumikkal a Hungaroringre, amiken az addig a pontokért is csak elvétve küzdő Arrowsszal Damon Hill váratlanul remekelt még a Goodyear-felhasználó nagycsapatokkal szemben is, és csak egy utolsó körös technikai hibán múlt, hogy nem írta fel ő is a nevét a pálya legváratlanabb győztesei közé.
De az időjárási körülmény, amely a hőségnél is nagyobb eséllyel dob ki szokatlan győztest, az nem a forróság, hanem az eső. Gondolhatnánk, hogy ehhez nem éppen a legjobb időpontban van a Magyar Nagydíj, hiszen az ember inkább tavasszal vagy ősszel keresné a legcsapadékosabb hónapokat – aki pedig már egyszer is főtt meg a Hungaroring lelátóján, biztosan kívánta már, hogy hűvösebb hónapra tegyék át a futamot –, de az elmúlt 30 év időjárási trendjei mást mutatnak! Csapadékos napok számát tekintve nincs lényeges eltérés az év hónapjai között az országban, a met.hu adatai szerint júliusban és augusztusban is nagyjából 6-7 napon várható eső, viszont a lehulló csapadékmennyiség a nyári hónapokban átlag feletti, júliusban a 70 mm-t is eléri, vagyis a Magyar Nagydíj az eső általi befolyásoltság valószínűsége szempontjából is a legjobb helyen van – dacára annak, hogy 20 évet kellett várni arra, hogy megtörténjen az első ilyen 2006-ban.
A 104 futamgyőztesből 20-an is legalább részben eső által befolyásolt versenyen nyertek először az F1-ben, ami 19,2%-os arány, miközben az összes eddigi F1-es futamnak csak 14,3%-a volt legalább részlegesen esős, amiből kirajzolódik, hogy egy esőfutam nagyobb valószínűséggel dob ki új győztest, mint egy száraz pályán zajló. Ebből a szempontból is kedvező számokat tud felmutatni a Hungaroring, ahol ebben az évezredben, vagyis 2001-től kezdődően már öt olyan verseny volt, amelynek egy részében szükség volt a vizes pályára alkalmas gumikra, s ebben a tekintetben csak két jóval csapadékosabb éghajlaton lévő pálya, a brit Silverstone és a brazil Interlagos előzi meg, az ezredforduló óta 6-6 esőfutammal. (Tegyük hozzá, Sanghajban is 5 volt, mindössze 17 futamból, a klasszikusan esős helyszínnek mondott Spában viszont csak 4).
A Magyar Nagydíjon 2006-ban, 2011-ben, 2014-ben, 2020-ban és 2021-ben volt eső által befolyásolt futam (utóbbi két esetben csak az első körökben, de három évvel ezelőtt ennek is meghatározó szerepe volt a fejlemények alakulásában). 2006-ban és 2021-ben új győztest hoztak a vizes körülmények, de a 2014-es Ricciardo-siker is csak a második volt az ausztrál karrierjében.
Hozzávalók egy új hungaroringi győzteshez
Átnézve az új győztest hozó öt Magyar Nagydíj forgatókönyvét, mégsem lehet elkülöníteni egy vagy két olyan körülményt, amelyeknek elő kellett állniuk a szokatlan eredményhez – az okok meglehetősen eltérőek voltak minden esetben.
TÜRELEM: 1993 – Damon Hill
Hill már harmadik F1-es rajtját a mezőny aktuális domináns autójában, a Williamsben ejthette meg az 1993-as szezonnyitón, ám az idény első felében Alain Prost ellenállhatatlan volt csapaton belül, és az alkalmi lepattanókat sem a brit, hanem Ayrton Senna McLarenje gyűjtötte be. Mindazonáltal Hill számára már érett az első győzelem, a Magyar Nagydíjat megelőző futamon, Hockenheimben defekt miatt esett ki az élről két körrel a leintés előtt.
A Hungaroringen aztán végre kifogott egy olyan hétvégét, amikor másokat ért utol a balszerencse. A pole ezúttal is – a 11. hétvégén már 10. alkalommal – Prosté lett, ám a francia autója lefulladt a felvezető kör kezdetén, így csak a mezőny végéről rajtolhatott. Innen ugyan feljött még a 4. helyig is, ám a hátsó szárnyával adódott problémák miatt hét körig a bokszban vesztegelt. Hill vezetését senki nem veszélyeztette, ráadásul legközelebbi üldözői közül kiesett Senna és Schumacher is, így egy perc feletti előnnyel szerezte meg első győzelmét a mezőnyből egyértelműen kimagasodó autóban.
Ahogy tíz évvel korábban, ezúttal is egy olyan versenyző törte át a gátat, akinek győzelme a szezon kezdete óta kilátásban volt, és szintén szüksége volt a körülmények kedvező alakulására, ám Alonso nem a legerősebb autóval, hanem a konstruktőri negyedik Renault-val, a hat éve nyeretlen enstone-i csapattal ért fel a csúcsra. Végérvényesen igazolva a benne lévő potenciált, az F1 akkori legfiatalabb futamgyőztesévé válva ezzel 22 évesen.
Az erőviszonyok részlegesen bolydultak csak fel azzal, hogy a nyáron legjobb formában lévő Williamseket Alonso legyőzte a pole-ért, noha a spanyol az akkori időmérős taktikázás által lehetővé téve alacsonyabb üzemanyagszinttel érte el legjobb idejét, mint az élmezőny többi tagja. Ez végül kulcsfontosságúnak bizonyult, hiszen a Williamsek gyengén rajtoltak, a második helyre előreugró Mark Webber pedig az első etap végéig mindenkit feltartott a Jaguarral, így Alonso már a 13 körös első etapjának végére 20 másodperces előnyt autózott ki, amivel aztán könnyedén gazdálkodhatott a célig.
ESŐÉRZÉK: 2006 – Jenson Button
Miután Schumacher és Alonso, a két bajnoki esélyes egyaránt addig sem és azóta sem látott két másodperces időbüntetést kaptak a kvalifikáció minden egyes szakaszára a szabadedzésen elkövetett előzési vétségeikért, a rajtrács második felében ragadtak, de gyors előretöréssel így is harcban voltak a legjobb helyekért. Ám a spanyol versenyét egy rosszul rögzített kerék nullázta le az élről kiállva, a német pedig a végén már csak a második helyét próbálta sikertelenül védeni intermediate-eken a száradó pályán, így a változó körülménykere rendre jól reagáló – és ezen képességével renomét szerző – Button azzal együtt is félperces előnnyel nyert, hogy motorcserés büntetés miatt ő is csak a 14. helyről startolt. 2011-ben aztán újabb izgalmas futamot nyert itt változó körülmények között.
JÓKOR LENNI A JÓ HELYEN: 2008 – Heikki Kovalainen
Nagyjából a sport első 50 évében még pusztán a Forma-1 természetes velejárójaként volt elkönyvelve, hogy valaki műszaki hiba miatt elessen az első helytől, 2008 intenzív bajnoki harca során azonban már komolyabb megrökönyödést keltett a nézőközönségben, hogy a látványos rajtjával a vezetést átvevő Felipe Massa Ferrari-motorja elfüstölt néhány körrel a leintés előtt – pedig az év igazi ellentmondásos esetei még csak ezután jöttek. Massa motorhibája és Lewis Hamilton korábbi defektje volt az, ami győzelemhez segítette Heikki Kovalainent – ami a finn egyetlen győzelme maradt az egyéni bajnokot adó csapatban, sőt, végül egész karrierjében is, ami pedig nagyban hozzájárul, hogy máig a szerencse kegyeltjeként tekintsen rá a közvélemény.
RAJTKÁOSZ: 2021 – Esteban Ocon
A vizes pályán, állórajttal induló futam több vezéráldozatot szedett az 1-es kanyarban, a balesetek pedig piros zászlós leállást idéztek elő. A takarítással eltelt hosszú idő során a pálya felszáradt, így bár mindenki intereken hajtott ki az új rajtra, a pole-t elfoglaló Hamiltonon kívül mindenki azonnal a bokszba is kanyarodott slickekért – így előidézve az F1 történetének legszürreálisabb, egyetlen autó részvételével lezajló rajtrát. A brit ezzel taktikai hátrányba került, a győzelemért harcoló legéletképesebb autóvá pedig hirtelen Ocon Alpine-ja és Sebastian Vettel végül kizárt Aston Martinja lépett elő. Alonso a végjátékban csapattársáért dolgozva körökön át maga mögött tartotta Hamiltont, így a 8. helyről rajtoló Ocon a rajtkáoszból profitálva a Renault gyári csapatával 2008 óta, az enstone-i csapattal 2013 óta az első, az Alpine néven nevezett istállóval pedig máig az egyetlen győzelmet aratta.
Ki lehet az idei új győztes?
Szerdán már le is csapott a Hungaroringet belakó csapatokra egy komolyabb zivatar, és a nyári záporok egyébként is nehezen kiszámíthatók, mindenesetre az előttünk álló hétvégére egyelőre legfeljebb az eddigi kánikulának néhány fokos enyhülése van kilátásban, csapadék érkezése kevésbé. De még ha le is szakadna az ég, vagy bármilyen más váratlan fordulat forgatná fel a mezőnyt, reálisan nézve akkor is erősen limitált az esélye egy világraszóló meglepetésnek. Azon prózai okból, mert a potens csapatok pilótáinak nagy része mára már futamgyőztes. Egyedül a McLaren egyik versenyzője, Oscar Piastri az, aki még nyeretlen, és önerőből képesnek tűnhet rá idén, hiszen a wokingi istálló már zsinórban nyolc hétvége óta nem tágít a dobogóról. Az ausztrálnak még egy sima futamon is lehet erre esélye, ellenkező esetben viszont az 1997-es Damon Hill-i csodára, és annak révbe érésére lenne szükség, hiszen egy Haast, egy Williamst, Csou Kuan-jü Sauberjét, Cunoda Juki RB-jét vagy Lance Stroll Aston Martinját kellene győztesként látnunk ahhoz, hogy folytatódjon a sorozat.
Fotó: McLaren
Kár is lenne ámítani ezzel, idén tényleg kisebb az esélye egy a Hungaroring által avatott új futamgyőztesnek, mint azon korábbi években, amelyekben ez megtörtént. A mezőny 20 pilótájából ugyanis 12-en is nyertek már versenyt, az előző öt esetben pedig mindig volt még legalább 10 nyeretlen versenyző a rajtrácson – és az aktuális erőviszonyok sem kecsegtetnek túl sok opcióval. Ahhoz képest, hogy az F1 elmúlt évtizedére leginkább valamely versenyző dominanciájaként emlékezhetünk, a jelenleg pályán lévő 12 győztes pilóta rendkívül sok: 1980 óta nem rendeztek olyan nagydíjat a Forma-1-ben, amin ennél is több futamgyőztes versenyző állt volna ott a rajtrácson, de 12 is csak elvétve fordult elő azóta.
Vagy Piastri, vagy a Magyar Nagydíjak történetének legkiszámíthatatlanabb káosza kell tehát ahhoz, hogy a több szempontból már eddig is rekorder pálya hatodszorra is első győztest avasson. De ha valamit megtanultunk az elmúlt 38 futam alatt, az az, hogy itt tényleg bármi megtörténhet, és már ezzel a véletlenszerűséggel sem dicsekedhet mindegyik pálya a Forma-1-es naptárban.
