Címke: Dalton Kellett

  • A Ganassik uralták a hétfői Indy 500 edzésnapot

    A Ganassi Racing autóinak sebessége hétfőre sem csökkent a hűvös, szeles és borult körülmények között tartott kétórás Indy 500 edzésen.

    Az Indy 500-on másodikként induló Alex Palou 229,441 mp/h-s átlagkörrel nyerte a napot a CGR 10-es számú Hondájával, megelőzve csapattársát és a vasárnapi pole pozíciót megszerző Scott Dixont.

    Az edzés végén a CGR Indy 500 újonca, Jimmie Johnson a harmadik helyre zárkózott fel, így a top 3-ban csak Ganassi autó volt a nap végére.

    Mindent tökéletesen előkészítettünk a versenyre” – mondta Palou. „Az autó még erősebb, mint a kvalifikáción. Nagyon jó napunk volt.

    A nap folyamán egyébként a legtöbb versenyző a mezőnyben való autózást gyakorolta, így a nézők egy kis ízelítőt kaphattak abból, hogy milyen lesz a vasárnapi Indy 500.

    A csapatoknak lehetőségük volt visszaállítani az autójukat a versenybeállításokra is, hiszen az időmérőn teljesen más konfigurációt használtak.

    A negyedik helyre Takuma Sato futott be, aki már a múlt heti edzéseken is bebizonyította, hogy Dale Coyne Racing Hondája milyen nagyszerű sebességekre képes.

    A Chevyk armadája közül a Team Penske versenyzője, Josef Newgarden lett a legjobb hatodik helyével.

    A vasárnapi Indy 500-on harmadik helyről induló kvalifikáló Rinus VeeKay csak a 25. lett, azonban az ő köre szélárnyék nélkül született.

    A Stefan Wilson által vezetett Cusick Motorsports/DragonSpeed versenyautó szombat reggel óta az első köreit tette meg.

    A 25-ös rajtszámú Chevy, amely a 33. és egyben utolsó helyről indul a kvalifikáció hiánya miatt, a 28. leggyorsabb kört futotta.

    A hónap eddigi első és egyetlen balesete is megtörtént. A Foyt autóval versenyző Dalton Kellett az 1-es kanyarban szenvedett balesetet, de szerencsére a versenyző épségben kiszállt csúnyán összetört autójából.

    Már csak egy edzésnap van hátra a vasárnapi nagy esemény előtt, méghozzá pénteken az úgynevezett „Carb Day” ami két év után tér vissza az eseményre.

  • Megvan az idei első NAGY BALESET az Indy 500-on

    Dalton Kellett lett az első pilóta, aki igazán nagy balesetet szenvedett az Indy 500 106. futamának májusi eseményei (edzések, időmérő) során.

    Alig több mint 30 perc volt hátra az Indy 500 versenyhetének hétfői kétórás kvalifikáció utáni edzésből, amikor a 28 éves kanadai a felső ívre kényszerült Romain Grosjean mellett, amikor megtörtént a baj.

    Mivel nem volt elég lendülete egy külső előzéshez, Kellett úgy döntött, hogy lazán elveszi a gázról a lábát annak érdekében, hogy be tudja venni a kanyart.

    Ekkor azonban már túl késő volt, azon az íven szinte semmi tapadás volt, így szinte azonnal elindult az autója, és csúnyán a falnak csapódott.

    Kellett Chevyje ráadásul a becsapódás erejétől még a levegőbe is emelkedett, és végül a pálya belső részén állt meg.

    Szerencsére Kellett saját erejéből ki tudott szállni az autóból, és később az Indianapolis Motor Speedway orvosi központjából kiengedték, így valószínűleg elindulhat majd az Indy 500-on.

    Köszönöm mindenkinek a jókivánságokat. Jól vagyok. Összeszedjük a 4-es autót, és készen állunk a hétvégére!” – írta Kellett twitteren.

    Nagyon elégedett voltam az autónkkal versenyfelszerelésben. Ez nem fog minket hátráltatni a versenyen. Jó, hogy lesz Carb Day, hogy mindent átnézzünk majd az autón.

    Az AJ Foyt Racing versenyzője ugyanitt megköszönte az AMR Safety Crew gyors beavatkozását, az Indy 500-on is dolgozó csapatot pedig a világ legjobbjának nevezte.

    Kellet 38g-vel csapódott bele a falba.