Címke: Dale Earnhardt

  • Ricciardo meghajtotta Dale Earnhardt egykori NASCAR autóját, Brown tetkót varratott magára

    Ricciardo meghajtotta Dale Earnhardt egykori NASCAR autóját, Brown tetkót varratott magára

    Daniel Ricciardonak a mai napon valóra vált a gyerekkori álma, ugyanis pályára vihette Dale Earnhardt egykori NASCAR autóját a COTA-n, miután megnyerte a Zak Brown elleni fogadását, amit a két fél még a 2021-es szezon kezdete előtt kötött egymással.

    Mint az ismeretes, az ausztrál pilótának az idei az első szezonja Wokingban és már szezon előtt kötött egy fogadást a McLaren ügyvezető igazgatójával. Brown felajánlotta Ricciardonak azt, hogy megkapja Dale Earnhardt hármas rajtszámú NASCAR autójának modelljét a saját gyűjteményével és a valós autót pedig be is járathatja, ha idén fel tudni állni a dobogóra.

    A szezon első felében az ausztrál legjobb eredménye pár hatodik hely volt, azonban a szezon második fele álomszerűen kezdődött a számára. Monzában futamot tudott nyerni, amivel a wokingi istálló első győzelmét szerezte meg a 2012-es Brazil Nagydíj óta, ahol Jenson Button emelhette magasba a győztesnek járó serleget.

    Az amerikai NASCAR legenda fontos ember volt Ricciardo életében, ugyanis a „Méhészborznak” ő volt a példaképe gyerekként és miatta használja a hármas rajtszámot, mióta azt 2014 óta lehetővé teszik a szabályok.

    Ricciardo a harmadik szabadedzés kezdése előtt vihette ki a pályára az idősebb Earnhardt 1984-ben használt Wrangler Chevroletjét. A körözés mellett számos „fánkot” is csinált a közönség számára, akik ezt kitűnő örömmel fogadták a lelátokon.

    Brown első tetkója

    A McLaren ügyvezető igazgatója pedig nem kis meglepetésre bevállalta azt, hogy magára varrasson egy tetkót. A brit üzletember ezen döntésében Ricciardo is nagy szerepet vállalhatott, akinek a testét számos különböző tetkó borítja.

    A varrásról videó is készült és még hivatalosan nem jelentették be, hogy milyen motívumot varrtak fel Brownra. Azonban ha megállítjuk a videót 8 másodpercnél, akkor látszik, hogy egy dátum fog kerülni Brown bal kezére. Ez a dátum pedig nagy valószínűséggel 2021.09.12 lesz, ugyanis ezen a napon rendezték az idei Olasz Nagydíjat, ahol a McLaren a 2021-es szezon első kettős győzelmét aratta.

  • Brown állja a szavát: Jövőhéten teljesíti Ricciardo vágyát!

    Brown állja a szavát: Jövőhéten teljesíti Ricciardo vágyát!

    Daniel Ricciardo a jövő hétvégi Amerikai Nagydíjon teszteli Dale Earnhardt 1984-es Wrangler Chevrolet Monte Carlo NASCAR Cup Series autóját.

    A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown ígéretet tett Ricciardónak, hogy ha az ausztrál megszerzi első dobogós helyezését a McLaren színeiben, tesztelhet a 3-as számú Chevyvel, mivel Earnhardt volt a példaképe gyerekkorában. Az üzletet az idei szezon elején kötötték meg, és Ricciardo teljesítette is, olyannyira, hogy Monzában nem csak, hogy dobogóra állt, de meg is nyerte az Olasz Nagydíjat.

    Ricciardo most lehetőséget kap arra, hogy Earnhardt autóját vezesse a Circuit of The Americas (COTA) pályán, az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén, teltházas közönség előtt.

    A versenyhétvégére három NASCAR-bemutatót terveznek, az egyikre pénteken közvetlenül az első szabadedzés után kerül sor, a következő kettőre pedig szombaton, illetve vasárnap délelőtt. Azt még nem erősítették meg, hogy Ricciardo részt vesz-e az utóbbi két bemutató egyikén, vagy csütörtökön viszi pályára az autót, amikor még nincs Forma-1-es program.

    Brown szokása, hogy mérföldkőnek számító eredményekért különleges ajánlatokkal ösztönzi a versenyzőit. Pato O’Ward például azért érdemelt ki egy Forma-1-es tesztet Abu Dhabiban még idén, mert megnyerte első IndyCar futamát.

  • Ricciardo az Amerikai Nagydíjon vezetheti hőse NASCAR-autóját

    Ricciardo az Amerikai Nagydíjon vezetheti hőse NASCAR-autóját

    Miután megnyerte a főnökével kötött fogadást az Olasz Nagydíjon aratott sikerével, Daniel Ricciardo Austinban be is hajthatja azt Zak Brown-on.

    Az ausztrál új főnökével abban fogadott, hogy ha megszerzi első dobogóját a csapattal, akkor vezetheti gyermekkori őse, Dale Earnhardt NASCAR-autóját, mely Brown gyűjteményének egyik darabja.

    A szezon eleje alapján úgy tűnt, hogy Ricciardónak hosszú időre lesz szüksége a fogadás beteljesítéséhez, de a monzai kettős győzelmük alkalmával pontot tett az ügy végére. Az kérdéses volt, hogy hol lesz lehetőség a hármas autó meghajtására. Egy ausztrál podcastban azonban Ricciardo azt mondta, hogy Austinban előfordulhat, hogy lesz.

    „Szerintem az elkövetkezendő hónapokban fog megtörténni” – árulta el akkor. „Nem tudom, hogy ez egyáltalán megtörténhet-e az Egyesült Államokban. Majd meglátjuk. Tudom, hogy az autó jelenleg Európában van, de talán az amerikai témához illeszkedve, ki tudja, talán még Austinba is elküldik, hogy megtegyen néhány kört Texasban.”

    Mostanra azonban már biztossá volt, hogy így lesz, a McLaren is megerősítette.

  • Ricciardo elmondta, hol vezetné a példaképe autóját

    Ricciardo elmondta, hol vezetné a példaképe autóját

    A McLaren-Mercedes ausztrál pilótája Daniel Ricciardo most említést tett arra, hogy ha összejön, akkor hol vinné pályára a fogadásából „nyert” NASCAR-autót.

    Idénre is lett egy fogadása Ricciardonak, ezúttal a McLaren ügyvezetőjétől kapta azt a felajánlást, hogyha dobogóra áll idén, akkor vezetheti a gyerekkori példaképe, Dale Earnhardt NASCAR autóját.

    Azonban azt még nem derült ki, hogy hol vezetné ebben az esetben azt a legendás autót, most pedig rá is kérdeztek nála:

    „Mondjuk azt, hogy a nagy álmom az Daytona lenne. Azonban az a pálya a frászt hozná rám, így ami talán valószínűbb az Bristol vagy Martinsville, egy kedves, kicsi pálya. Másfelől pedig ott lehet még egy utcai pálya, mint Watkins Glen, de talán azt mondanám végső soron, hogy Bristol.” felelte.

    Az ausztrál a nyilatkozata ellenére azért szeretne egyszer részt venni a daytonai 24 órás viadalon, emellett pedig a bathursti Supercar viadalon is szívesen megmérettetné magát.

  • Gyerekkori hőse autóját vezetheti Ricciardo, ha dobogóra áll a McLarennel

    Gyerekkori hőse autóját vezetheti Ricciardo, ha dobogóra áll a McLarennel

    Daniel Ricciardo szereti a fogadásokat, már ami az első alkalmakat illeti. Tavaly például egy tetoválásban fogadott az akkori csapatfőnökével Abiteboul-lal, hogy dobogóra fog állni a Renault-val. Az ausztrál azóta már a McLaren csapatát erősíti, és most ő kapott egy felajánlást, hogy mi lesz, ha megszerzi az első dobogóját Wokingban.

    Ez pedig arról szól, hogy az első McLarenes dobogója után vezetheti Dale Earnhardt híres NASCAR autóját. Az 1984-es Chevrolet autóval Earnhardt két versenyt nyert meg és az összetett negyedik helyén áll. Ezt a lehetőséget Zak Brown ajánlotta fel, akinek a magán gyűjteményében található ez a legendás modell.

    Embed from Getty Images

    A 2001-ben elhunyt hétszeres NASCAR bajnok volt Ricciardo gyerekkori hőse, és többek között az ő tiszteletére versenyez a 3-as rajtszámmal.

    Az ausztrál megkapta Browntól ezen autó miniatűr modelljét is, amelyet videóra is vettek, és ebben ajánlotta fel Brown a lehetőséget a versenyzőjének.

    https://twitter.com/McLarenF1/status/1377206708708196352

  • Ricciardo: Tiniként is lenyűgözött a sebesség

    Ricciardo: Tiniként is lenyűgözött a sebesség

    Daniel Ricciardo az egyetlen pilóta, aki az elhalasztott Ausztrál Nagydíj után a kontinensen maradt. Hazament szülővárosába Perthbe, ahol azért árgus szemekkel figyeli azt, hogy miképp alakul a koronavírus-járvány. Gyerekként Ricciardo mindig nagyon várta, hogy gokartozhasson, és mesélt is arról a Sky Sportsnak, hogy miként esett szerelembe a motorsporttal:

    „Mindig is lenyűgözött a sebesség, imádtam gyorsan menni. Ez volt igazából az első dolog, amit nagyon szerettem. Már akkor is a sebesség megszállottja voltam. Szerettem azt is, hogy veszélyes és izgalmas, mert ilyenek voltak a versenyek. Igazából ez az oka annak, hogy beleszerettem az autósportba.”

    A Renault versenyzőjének is volt persze kedvence fiatalon:

    „Igen, felnéztem sportolókra és autóversenyzőkre. A pilóták közül egyértelműen Ayrton Senna és Michael Schumacher voltak a kedvenceim, de nem csak az F1-ből választottam. A NASCAR-ból Dale Earnhardt volt a hősöm, úgy hívtam, hogy „‘The Intimidator” (A Megfélemlítő), ami igazán menő.”

    Végül Daniel azt is elárulta, hogy miképp változott meg az élete azzal, hogy ő is versenyző lett:

    „Normál esetben én vagyok a jó fej srác egy csoportban, de amint valami versenyről beszélünk, máris egy másik személyiséggé változtam.”

  • 2020 után visszavonul Jimmie Johnson, NASCAR legenda!

    2020 után visszavonul Jimmie Johnson, NASCAR legenda!

    2020 lesz Jimmie Johnson utolsó teljes éve a NASCAR Cup Seriesben. Johnson egyike a legsikeresebb pilótáknak a NASCAR történelmében, és 2002 óta indult a szériában. A 44 éves versenyző hétszer lett bajnok, olyan szinten jegyzik mint Richard Petty-t, vagy Dale Earnhartot, tehát minden idők legjobbjai között. Ötször nyert zsinórban 2006 és 2010 között, ami NASCAR rekord.

    Johnson 83 versenyt nyert meg, ami a legtöbb az aktív pilóták között, 2001 óta pedig 651 versenyen indult eddig. Kétszer megnyerte a Daytona 500-at is, 2006-ban és 2013-ban. A Twitterén jelentette be a visszavonulását, ahol ennyit mondott:

    „Köszönettel tartozom az elmúlt 18 évért, hogy a NASCAR-ban versenyezhettem. Ez a sportág jó volt hozzám, és azt tehettem, amit igazán szeretek. Üldöztem egy álmot, és többet elértem, mint amit valaha is gondoltam. Várom már a következő szezont, ami számomra ünnepi lesz, hiszen az utolsó teljes évemet töltöm majd mint NASCAR Cup versenyző. Tudom, hogy ez a csapat mire képes, és remélem, hogy 2020 egyike lesz a legjobbaknak.”

    Ennek ellenére a lenyűgöző karrierje leghosszabb nyeretlen sorozatában van épp, mert utoljára Doverben nyert, 2017 májusában. A Hendrick Motorsport később nyilatkozik majd a 2021-es terveiről.

    https://www.facebook.com/JimmieJohnson/videos/562999694531303/