Címke: Dale Earnhardt Jr.

  • Dale Earnhardt Jr. elmondta, ő mit csinált volna Will Smith helyében

    A NASCAR hírességek csarnokának tagja, Dale Earnhardt Jr. sem ment el szó nélkül a vasárnapi Oscar gála történései mellett.

    A Will Smith-Chris Rock incidens több szempontból is megosztotta az embereket, egyesek állást foglaltak, míg mások megkérdőjelezték az egész dolog valódiságát.

    Ettől függetlenül a NASCAR Hall of Famer Dale Earnhardt Jr. tisztán látja, mi történt, vagy inkább „hogyan” kellett volna történnie.

    Earnhardt Jr, akinek – mint minden NASCAR-versenyzőnek – volt már része viszálykodásban és veszekedésben, nemrég arról beszélt, hogy Will Smith megpofozta Chris Rockot.

    A JR Motorsports tulajdonosa a műsorának Ask Jr. szegmensében azt mondta: „Bárcsak Will Smith ne tette volna ezt.

    Úgy értem, tudnod kell, hogy ilyenkor elég kemény viccek szoktak elhangzani” – folytatta Earnhardt Jr.

    Azt kívánom, bárcsak egy kicsit másképp kezelték volna ezt, talán megbeszélni a sráccal az eset után, hogy mennyire zavart a dolog. Szimplán azt mondani, hogy figyelj haver, ezt legközelebb ne csináld.

    Ezzel szöges ellentétben áll Denny Hamlin véleménye, aki egyetértett azzal, ahogy Will Smith reagált a történésekre.

    Persze Dale Earnhardt Jr. esetében is volt már példa arra, hogy nem tudta visszafogni magát, nem meglepő módon Kyle Busch-al szemben.

    Történt ugyanis, hogy Kyle Busch bemutatott az akkor Hendrick Motorsportsnál versenyző Dale Jr.-nak, akinél ez kiverte a biztosítékot.

    Odasétáltam a kamionjukhoz. A tréler legelején van egy társalgó. A társalgóban Kyle és a csapatfőnöke beszélgetett” – emlékezett vissza Earnhardt Jr.

    Majd ezt mondta: „Kyle, ha még egyszer ilyet csinálsz, letépem a fejed. Megöllek, és a sz*rt is kiverem belőled.

    Dale Jr. ugyanakkor elismerte, megbánta a történteket.

    Mindent elmondtam, amit csak tudtam, abban a pillanatban. De megbántam, és soha nem teszek ilyet többet. Ez nem illik hozzám.

  • Dale Earnhardt Jr. nem bírta magában tartani, odaszólt versenyzőjének

    A kitartás és a szívósság végül kifizetődött Noah Gragson számára. A Dale Earnhardt Jr. versenyzője Phoenixben végre nyert.

    Gragson az idei szezonban kétszer második, egyszer pedig harmadik lett. Győzelme olyan áttörés volt, amiért személyes említést érdemelt főnökétől, a NASCAR Hall of Famer Dale Earnhardt Jr.-tól.

    Dale Jr. a phoenixi futam után küldött egy tweetet, amelyben elismerően nyilatkozott versenyzőjéről és annak crew chiefjéről.

    Igen! Noah Gragson, Luke Lambert és a keményen dolgozó JR Motorsports srácok csoportja megcsinálta ma a győzelmet!” – írta a „nagyfőnök” twitteren.

    Dale Earnhardt Jr. csapat nagyszerű szezonkezdeten van túl. A bajnokság legjobb öt helyén három JR Motorsports versenyző van.

    Gragson vezeti a tabellát, Justin Allgier a harmadik, míg Josh Berry az ötödik. Az alakulat negyedik versenyzője Sam Meyer még nagyon fiatal, így a jó szakasz eredmények ellenére a verseny végére általában visszaesik – még így is 9. az összetettben.

    Persze nem könnyű négy ilyen karaktert kordában tartani, és ahogy egy korábbi cikkünkben írtunk is róla, elkerülhetetlen olykor-olykor a koccanás közöttük.

    Nagyon ritka az, hogy négy versenyző közel azonos esélyekkel szálljon csatába a győzelmekért” – mondja Allgaier, aki régóta áll Dale Earnhardt Jr. csapatának alkalmazásában.

    Ezt kezelni pedig tudom, hogy nem egyszerű, mert nyilván mind a négyen nyerni akarunk. Magunkért, meg persze a szponzorainkért.”

    „Ez pedig nagyon kemény csata. Optimális esetben akár csapaton belül oszthatjuk le a Championship 4 négy bajnokesélyes versenyzőjét. Ehhez is mindenünk megvan.

    A NASCAR Xfinity Series következő versenyét Atlantában rendezik, március 19-én.

     

  • A NASCAR új érája kezdődik – Dale Earnhardt Jr. szavaival

    A NASCAR on NBC elemzője, Dale Earnhardt Jr., a kétszeres Daytona 500 bajnok és a NASCAR Hall of Famer tagja.

    Gondoljatok bele. Adott egy agysebész, és közvetlenül a műtét előtt valaki besétál, és új műszereket ad át neki, amelyeket még soha senki nem használt, és a műtét során ezeket kell használnia. Ez egy kicsit nyugtalanító lenne.

    Bizonyos értelemben ez az, amivel a NASCAR Cup Series versenyzői szembesülnek, amikor a vasárnapi Daytona 500-on a Next Gen autóval versenyeznek majd – írja Dale Earnhardt Jr.

    A pilóták egy teljesen más autóban ülnek, amely másképp reagál a draftban, mint amivel évek óta versenyeznek. Hajlandónak kell lenniük arra, hogy órákra járjanak és jegyzeteljenek futam közben. Néhány versenyző nagyon makacs lesz, és megpróbálja ugyanazokat a technikákat erőltetni, amelyek már nem igazán fognak működni.

    Én személy szerint úgy kezelném az egészet, mint amikor belemegyek egy hideg vízbe. Egy kicsit bemész, aztán egy kicsit még jobban. Folyamatosan kicsit több dolgot kipróbálni a draftolásnál, és, hogy mit fog csinálni az autó és a levegő.

    Tanulni, tanulni, tanulni…

    Az 500-as futamon, a tavaszi Talladega-i versenyen és az év későbbi részében Daytonában is tanulni fogsz erről az autóról. Egész évben tanulni fogsz.

    Az egyik dolog, ami eddig feltűnt, hogy úgy tűnik, a Fordok tandemje nagyon jól húz. Tudják egymást lökni a kanyarokban is. Jól draftolnak az egyenesekben. Nem tudom, hogy a Toyota vagy a Chevrolet versenyzői eléggé megbíznak-e autójukban, hogy ezt megpróbálják.

    A Toyota (a képen) és a Chevrolet armadája aggódhat, nagyon jók a Fordok
    A Toyota (a képen) és a Chevrolet armadája aggódhat, nagyon jók a Fordok Fotók: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Nem akarsz úgy nekivágni a versenynek, mintha hátrányban lennél. A Chevrolet-k tandemje – amikor a januári daytonai teszten kipróbáltuk – elég kényelmetlen volt. Az élen haladó autót nagyon könnyen túlkormányzottá vált, olyan volt, mint egy bevásárlókocsi.

    A lökhárítók egyszerűen nem illeszkednek egymáshoz, és az autó folyamatosan be akar fordulni, miközben a Ford orra nagyon lapos. A farokrészek is nagyon laposak, és így szinte tökéletesen össze tud kapcsolódni a két gép.

    Ha Fordos vagy, akkor örülnöd kell ennek az előnynek. Ezek azok a fajta dolgok, amelyek miatt fájni fog a szíved, és egy kicsit kialvatlan leszel éjszaka, ha egy másik márka autójában ülsz.

    Óriási leszoríterő, más vezetési stílus

    A másik dolog, amire figyelni kell, hogy mekkora a légellenállás ezekben az autókban. Ezt a teszt során vettem észre. Csak egy kicsit vettem le a gázpedálról, hogy megvárjam, mi történik körülöttem, és majdnem elvesztettem a draftot. Ekkora légellenállással olyan, mintha állandóan ellenszéllel küzdenél.

    A sor legvégén lévő srácok szinte pánikba esnek, mert attól félnek, hogy lemaradnak majd a mezőnytől. Úgy tűnik, különösen, ha a Fordok vannak elöl, akkor tandemben tudnak menni. Le tudják szakítani ezeket a srácokat a huzat hátuljáról, és ezt látják is.

    A Duelek után kiszálltak az autóikból, és azt mondták egymásnak: „Hé, láttátok ezt? Próbáljuk meg ezt csinálni a versenyen is. Próbáljuk meg, hogy ez egy olyan verseny legyen, ami közöttünk dől el.

    Amit most látunk, az engem arra a csomagra emlékeztet, amit 2004-ben, ’05-ben és ’06-ban használtunk, amikor is a mezőny szét tudott szakadni. 2004-ben, amikor nyertem, Tony Stewart és én a verseny végén egy jó darabig egyedül voltunk.

    A hátulról jövő srácoknak nem volt esélyük arra, hogy összedolgozzanak és utolérjenek minket, így nem volt esélyük arra, hogy versenyezzenek velünk a győzelemért. Ez idén is lehetséges.

    McDowell Ford Mustangjának orra tökéletes lehet a Daytona 500-as draftolásra
    McDowell Ford Mustangjának orra tökéletes lehet a Daytona 500-as draftolásra Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images

    Ki lesz a pit királya?

    Éppen ezért kritikus pont lesz a pitbe való be- és kijutás – a zöld zászló alatt -, mert az autó nagyon nehézkes. Ha kijössz a pitből, és 50 vagy 100 métert engedsz egy csapat autónak, akkor nagy valószínűséggel már nem tudsz felzárkózni majd rájuk.

    Valami mást is tennék a vasárnapi 500-as verseny előtt: beszélnék a spotteremmel, miután láttam Joey Logano balesetét a párbajban, és hallottam, hogy Logano azt mondta, hogy a mögötte lévő autó gyorsabban közeledett, mint gondolt.

    Egy másik dolog, amire figyelni kell, az a kormányzás, ami újdonság ebben az autóban. A kanyarokban egyáltalán nem kell sokat forgatni a kormányt.

    A januári daytonai teszten beszélgettem William Byronnal, és megkérdeztem tőle, milyen átállni erre az új kormányzási módra.

    Az izommemóriáddal és a sokéves tapasztalattal az lesz az azonnali reakciód, hogy sokkal jobban elfordítod a kormányt. Ez nagy bajba fog sodorni, mert vagy belerohansz egy másik autóba, vagy megpördülsz.

    Azt mondta, hogy ugyanezt az aggodalmat és szorongást érezte, de elégszer tesztelte már az autót, és ezért kezd kialakulni az új izommemóriája.

    Dale Earnhardt Jr. nem csak vezette az autókat, de sokat beszélgetett a versenyzőkkel is
    Dale Earnhardt Jr. nem csak vezette az autókat, de sokat beszélgetett a versenyzőkkel is Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Milyen lesz a verseny?

    Ha voltál már valaha kísértetházban a barátaiddal, amikor elindultok, mindenki azt mondja: „Te mész először. Én nem megyek előre.

    Mindenki apró lépéseket tesz, várva, hogy valami kiugorjon és halálra rémítsen. Ahogy haladsz a házon vagy az ösvényen keresztül, a tempód egy kicsit felgyorsul. Elkezded élvezni, még akkor is, ha a frászt hozod magadra.

    Szerintem a versenyzők is így fognak viselkedni a versenyen. Ahogy halad előre a verseny, a komfortérzetük növekszik, az önbizalmuk nő, és ez az autó, ami idegen számukra, kezd értelmet nyerni. Akkor a versenyző és az autó eggyé válnak.

    Szóval csatoljátok be magatokat, és élvezzétek, amit ezek a versenyzők a vasárnapi futamon csinálni fognak.

  • Ty Gibbs viheti a prímet a NASCAR Xfinity Series 2022-es szezonjában

    Persze nem csak Ty Gibbsre érdemes, figyelni, de az 54-es autóban ülő versenyző idén a bajnokság megnyeréséért száll harcba.

    Ty Gibbs 2021-ben a NASCAR Xfinity Series újoncának járó díjjal tűnt ki a mezőnyből, miután 18 próbálkozásból négy győzelmet és tíz top 10-es helyezést szerzett.

    2022-ben teljes szezonra készül, és a következő lépés Joe Gibbs 19 éves unokája számára az, hogy megbirkózzon a 33 futamból álló versenynaptár fáradalmaival.

    Ez egy abszolút kritikus év lesz Ty számára, mert nem csak a futamgyőzelmekért fog versenyezni” – mondta David Wilson, a Toyota Racing Development elnöke.

    Ez az a pillanat, amikor vissza kell lépnie egy lépést, és meg kell győződnie arról, hogy a céljaink megfelelően összhangban vannak.

    Elsősorban a bajnoki címért versenyez. Ez pedig nyilvánvalóan a futamgyőzelmekkel jár, de ez teljesen más gondolkodásmód, mint évente nyolcszor autóba pattanni.

    A Joe Gibbs Racinges csapattársakról sem szabad megfeledkezni, hiszen idén ott lesz az alakulatnál a 2011-es Daytona 500 győztese, Trevor Bayne, az Xfinity veterán Brandon Jones, és és a fiatal Drew Dollar is.

    Természetesen a címvédő Daniel Hemricet a soraiban tudó Kaulig Racingre is figyelni kell majd, ahova idén is visszatér majd AJ Almendinger is.

    Érdekes lesz látni, hogy a Kaulig mennyi erőforrást tud szánni az Xfinity programjára, miután idén már a Cup Seriesre is koncentrálnia.

    A nagy rivális, a JR Motorsports

    Közben a széria másik domináns csapata, Dale Earnhardt Jr. csapata, a JR Motorsports is erősített az idei évre.

    A már a tavalyi évben is a csapatnál versenyző Noah Gragson, Josh Berry, Justin Allgaier hármas mellé egy elképesztő fiatal tehetség érkezett – a teljes szezonra.

    Sam Mayer már tavaly is versenyzett a csapatnál, de csak néhány versenyen. A legnagyobb eredményét a Truck Seriesben érte el 2020-ban, amikor domináns győzelmet aratott a széria Bristoli versenyén.

    A Daytona International Speedwayen rendezett Beef. It’s What’s for Dinner. 300 (igen, tényleg ez a verseny neve – a szerk.) Xfinity szezonnyitón ott lesz Natalie Decker is.

    A 24 éves hölgyversenyző bekerült a Busch Light programjába, az idei évben pedig a Reaume Brothers Racing csapatát fogja erősíteni néhány versenyen.

    A szezon nagy hiányzója az utóbbi években domináló Austin Cindric lesz, aki idén már a NASCAR Cup Seriesben, a Team Penske csapatához igazolt.

    Akikre még érdemes figyelni idén: Sheldon Creed, Brandon Brown, Santino Ferrucci, Jesse Iwuji

    A NASCAR Xfinity Series szezonja magyar idő szerint február 19-én, szombaton, este 11 órakor kezdődik.

  • Dale Earnhardt Jr. fekve-nyomással borzolta a kedélyeket – VIDEÓ

    Dale Earnhardt Jr. még a Busch Light Clash hetén forgatott az NBC stábjával Los Angelesben, és kiderült, elég jó erőben van.

    A nemrég a NASCAR hírességek csarnokába is beiktatott versenyző a közösségi médiában és a podcastjában is beszélt már korábban a Los Angeles-i útjáról.

    Múlt héten a városban járt a Coliseumban rendezett Clash-en, és forgatott egy részt, amelyet a Super Bowl felvezető műsorában játszottak le.

    Dale Jr. és az NBC riportere Rutledge Wood körbejárta a város legnépszerűbb helyeit, például a Santa Monica Pier közelében lévő velencei Muscle Beach-en – írja a sportscasting.com.

    A legendás szabadtéri edzőteremben a kétszeres Daytona 500 győztes magabiztosan odasétált egy fekve-nyomáshoz, lazán kinyújtotta a karját, mert nem akarta „meghúzni a combját”, és felkészült a 142 kilogramm felemelésére.

    Dale Earnhardt Jr. lefeküdt a padra, két jól megtermett súlyemelő mindkét oldalán segítette őt, lassan a mellkasához engedte a rudat, majd simán kinyomta a súlyt.

    Amikor végzett, felállt, arca és nyaka élénkpiros volt a megerőltetéstől. „Hűha! Lenyűgöző!” – mondta Wood. „Na mit szólsz?” – válaszolta Earnhardt.

    Verseny a Super Bowl győzteséért

    Persze nem csak ez szerepelt az NBC bejátszásában, hiszen Super Bowl predikciós versenyt is futott a visszavonult versenyző Chase Elliott, Bubba Wallace és Ryan Blaney ellen az LA Coliseum pályáján.

    A verseny előtt az ohiói születésű Blaney a Bengals-t választotta Bubba Wallace-szal együtt, míg Elliott a Georgia Bulldogs korábbi irányítóját, Matt Staffordot és a Rams-t. Dale Earnhardt Jr. is vele tartott.

    Meglepő módon úgy tűnt, hogy az autók nagyobb sebességet értek el, mint amire egy ilyen zsenge, bemutató reklámban számítani lehetett, és az első hely többször is gazdát cserélt.

    Blaney a mezőny hátsó feléből indult egy késői rohamot indított, megelőzte a másik három autót, és megnyerte a versenyt, amivel azt jósolta, hogy a Bengals megnyeri a Super Bowlt (végül nem így történt, és a Rams nyert 23-20-ra).

    Elliott a második helyen végzett, őt követte Wallace és Earnhardt, aki az utolsó helyen ért célba.

  • Nem győzte dicsérni Kyle Larsont a Hírességek Csarnokának új tagja

    A NASCAR Hírességek Csarnokának legújabb tagjai közül, Red Farmer volt az, aki csodálattal néző Kyle Larson vezetési stílusát.

    Múlt pénteken iktatták be a NASCAR Hall of Fame legújabb tagjait, Dale Earnhardt Jr.-t, Mike Stefanikot, és Red Farmert.

    Utóbbi az ünnepség keretein belül tartott köszönő beszédében kitért az általa nagyra tartott versenyzőkre is.

    AJ Foyt egy hordóban is képes lenne megnyerni egy versenyt. Tony Stewart bármiben tudna nyerni, aminek kormánya van.

    Legalábbis Red Farmer így indokolja, hogy miért tartja Foytot és Stewartot a két legjobb versenyzőnek, akit valaha látott.

    És ha valakinek, akkor a 89 éves Farmernek lehet hinni, hiszen ebből 75-öt a pályák közelében töltött el.

    Red Farmer köszönőbeszédében kitért Kyle Larsonra is
    Red Farmer köszönőbeszédében kitért Kyle Larsonra is Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Miután péntek este beiktatták a NASCAR Hírességek Csarnokába, és visszaemlékezett a még mindig aktív karrierjére, Farmer státusza és tapasztalata méltóvá teszi őt a kérdésre: Ki a legjobb autóversenyző – valaha?

    Tony Stewartot és AJ Foytot mondanám” – mondta Red Farmer pénteken a Charlotte Convention Centerben.

    Most itt van ez a srác, Kyle Larson, aki úgy néz ki, hogy ugyanebben a kategóriában van. Bármibe is ül, versenyeket nyer. Épített pálya, superspeedway, speedway, másfél mérföldes, aszfalt, vagy dirt. Mindegyiken képes a győzelemre.

    Nem lehet túlzásnak tartani Farmer szavait. Csak a tavalyi NASCAR Cup Series szezonban 10 győzelmet szerzett Larson.

    Ugyan a Bristoli dirt versenyt nem ő nyerte, de több más dirt pályán is győzött, köztük az oly népszerű Chili Bowlon.

    Elég nehéz kiválasztani a legjobb versenyzőt” – merengett Red Farmer. „Azt hiszem, olyan versenyzőre kell gondolni, aki bármit tud vezetni, bármilyen típusú pályán.

  • Pénteken iktatják be Dale Earnhardt Jr.-t a Hírességek Csarnokába

    Január 21-én iktatják be a NASCAR egyik legendás alakját a Hírességek Csarnokába, ahol apja mellett válik majd a történelem részévé.

    Dale Earnhardt Jr. korán felismerte, hogy soha nem lesz olyan sikeres, mint az apja. Irreális volt azt hinni, hogy a pályán felérhet a néhai Dale Earnhardthoz.

    Dale Jr. soha nem nyert bajnokságot. Viszont a NASCAR egyik legjobb nagyköveteként óriási karriert futott be, és olyan népszerűségre tett szert, amely messze túlmutat apjáén.

    Nagyon fontos volt számomra apám karrierje, persze értékes volt a sikerei miatt, de azért is, mert bármit is tett, az emberek reagáltak rá” – mondta Earnhardt a héten az Associated Pressnek.

    Azt gondoltam, hogy az apám értékes a sport számára, és a rajongók számára. Én is ugyanezt az értéket akartam képviselni.

    Earnhardt Jr. péntek este csatlakozik édesapjához a NASCAR Hírességek Csarnokában.

    Apja és fia, Dale Earnhardt és Dale Earnhardt Jr.
    Apja és fia, Dale Earnhardt és Dale Earnhardt Jr. / Fotó: ISC Archives via Getty Images/NASCAR Media

    A 2021-es beiktatás elhalasztása miatt idén kerül be ez az „osztály” a csarnokba, amely a tavalyi szabályváltozások miatt öt főről három fősre csökkent.

    Earnhardt Jr. mellett a legendás modified sztár, Mike Stefanik, illetve az 50-es, 60-as évek egyik legnépszerűbb alakja, Red Farmer kerül még be a Hírességek Csarnokába.

    Dale Earnhardt Jr. karrierje során 26 győzelmet aratott, és 2-szer nyerte meg a Daytona 500-at.

    A harmadik generációs versenyző 15-ször egymás után nyerte el a NASCAR rajongók által megszavazott legnépszerűbb versenyzői díjat, és az elmúlt két évtizedben egy birodalmat épített fel a családja által oly nagyra tartott sportág köré.

    Dale Earnhardt Jr., a nézők kedvence
    Dale Earnhardt Jr., a nézők kedvence / Fotó: Daniel Shirey/Getty Images/NASCAR Media

    Earnhardtnak sikeres médiavállalata van, és mind a „Lost Speedways” című televíziós sorozata, mind a „The Dale Jr. Download” podcast a rajongók kedvencévé vált.

    Ezen kívül az Xfinity Series egyik legjobban teljesítő csapata, a Junior Motorsports is az ő irányítása alatt működik.

    Apja szelleme a mai napig ott lebeg a feje felett

    A néhai Dale Earnhardt soha nem láthatta, hogy mit értek el a gyermekei, ami egy kínzó űrt okozott, amin fia a mai napig nem tudja túl tenni magát

    Biztosan boldog és büszke lenne, de egyben tipikus apa is, aki azt mondaná: »Hát, ha itt egy kicsit keményebben próbálkozol«, vagy »Ha ott egy kicsit másképp csináltad volna«, és »Talán ezt kellene előtérbe helyezned«” – merengett el Earnhardt.

    Pontosan ezt várnám el tőle, és ma is szívesen fogadnám ezt a fajta kritikát.

    Junior szerint apja úgy gondolná, hogy jócskán elmaradt a pályán mutatott teljesítménye a versenyzői potenciáljától.

    A 47 éves versenyző 2008-ban igazolt el a családja által üzemeltetett csapattól, a Dale Earnhardt Inc.-től (melyet a Ganassi Racing vásárolt fel később). Karrierje legnagyobb sikereit ennél a csapatnál érte el.

    Amikor a Hendrickhez kerültem, és igazán rájöttem, hogy mit jelent versenyzőnek lenni, és igazán megértettem, hogy milyen elkötelezettséget igényel – nos akkor rájöttem, hogy a korábbi években mennyi mindent elérhettünk volna, mert rendkívül jó csapatunk volt” – jelentette ki Earnhardt.

    Dale Earnhardt Jr. karrierje nagy részét a Hendrick Motorsportsnál töltötte, azonban a legnagyobb sikereit a 8-as rajtszámú DEI autóban érte el
    Dale Earnhardt Jr. karrierje nagy részét a Hendrick Motorsportsnál töltötte, azonban a legnagyobb sikereit a 8-as rajtszámú DEI autóban érte el / Fotó: Sherryl Creekmore/NASCAR Media

    Dale Earnhardt Jr. mindig is hitt abban, hogy meg tudja téríteni a NASCAR legkeményebb kritikusait. Ebben a tekintetben apjára ütött.

    Bármit megtennék, hogy halljam, mit gondol mindarról, amit tettünk, és mindarról, amiben részt vettünk. Bármit megtennék, hogy megtudjam, mit mondana. Állandóan erre gondolok.

     

  • Jeffrey Earnhardt 2022-ben ott lesz az Xfinity mezőnyben

    A Sam Hunt Racing leigazolta Jeffrey Earnhardt-ot néhány kiválasztott NASCAR Xfinity Series versenyre.

    Jeffrey Earnhardt a híres Earnhardt család sarja, 7-szeres NASCAR Cup Series bajnok, Dale Earnhardt unokája.

    A 32 éves versenyző karrierje során 131-szer indult NASCAR Xfinity Series versenyen, ezek közül háromszor végzett a legjobb 10-ben.

    Earnhardt az Xfinity Series több futamán is indulni fog, a 26-os rajtszámú Toyotával.

    A ForeverLawn lesz a főszponzora. Earnhardt versenyeit egy későbbi időpontban fogják bejelenteni.

    Nagyon izgatott vagyok, hogy újra a Toyota színeiben indulhatok. A korábbi tapasztalataim velük hihetetlenek voltak, és nagyszerű munkát végeznek a versenyzőik támogatásában” – mondta Jeffrey Earnhardt a csapat közleményében.

    Sam és én szép barátságot kötöttünk az évek során, és lenyűgözött, amit rövid idő alatt elért a csapatával.

    Úgy érzem, hogy ugyanaz a munkamorál van bennünk, és mindketten keményen dolgozunk azért, hogy elérjük az álmainkat.

  • Visszatérhet a tandem draftolás a NASCAR-ba?

    A 2010-es évek NASCAR versenyeinek megosztó versenyzési típusa volt a tandem draftolás, amely daytonában és talladegában volt jellemző.

    A Daytona International Speedway-en megrendezett kétnapos teszt során a versenyzők sokat tanultak, és néhányan még a tandem draftolással s kísérleteztek.

    Bár a 2010-es évek elején a superspeedway versenyeit uraló tandem draft már régen eltűnt, és valószínűleg soha nem is fog visszatérni, a februári Daytona 500-on még mindig győztes formulának bizonyulhat.

    A háromszoros Daytona 500-győztes Denny Hamlin megmutatta, hogy ez mennyire hatékony lehet, amikor a keddi tesztelés során Joey Loganót a mezőny elé tolta. A mezőny azonban gyorsan vissza is zárkózott, amikor a duó szétvált.

    „Nem lehet hosszú ideig tandemezni, de amikor tényleg összetapad a két autó, akkor nagyon felgyorsulunk”mondta Logano szerdai sajtótájékoztatóján.

    Nem hiszem, hogy képes leszel hosszú ideig csinálni, több okból is. Egyrészt az autó rögtön felforrósodik, másrészt a kerek lökhárítók eléggé megnehezítik azt, hogy a két autó tökéletesen összetapadjon. Az elől lévő alatt folyamatosan mozog a kocsi, ami még így is veszélyes, nemhogy akkor, amikor 40-en leszünk a pályán” – tette hozzá a Penske versenyzője.

    Logano, aki 2015-ben megnyerte a Daytona 500-at, csak „apró különbségeket” érzett a a mezőnyben autózás közben, de úgy véli, ezek az apróságok a végén összeadódhatnak.

    A tandemezésről Kurt Busch is véleményt alkotott. Új munkaadójával, Denny Hamlinnel tolták egymást a daytonai éjszakában.

    Kipróbáltuk a tandemet, csak hogy lássuk, hogyan fog működni” – mondta az idősebbik Busch testvér. „A köridő rengeteget javult. Csak ez egy nagyon veszélyes játék. Nem olyan stabil, mint a régi autó, ezek az járgányok sokkal többet izegnek mozognak.

    Mi az a tandem draftolás?

    A tandem draftolás az a folyamat, amikor két autónak tökéletesen – nincs egy köbmilliméter levegő sem a két autó között – összeér a lökhárítója és az orr része, ami lehetővé teszi, hogy a két jármű gyorsabban haladjon.

    A NASCAR 2014-ben betiltotta a draftolásnak ezen formáját, mert növelte a balesetek valószínűségét. Amikor tandem draftolás történik, a hátsó autó elveszíti a képességét, hogy az első autó elé lásson, és ha az első autó ezután bármilyen hirtelen mozdulatot tesz, a baleset szinte elkerülhetetlen.

    2013-ban Kyle Larson olyan balesetbe keveredett, amelynek következtében az autó a levegőbe emelkedett, és végül 30 rajongó megsérült.

    A tandem draftolással járó kockázatok túl nagyok voltak, és a NASCAR úgy döntött, hogy be kell tiltania.

    Amióta a tandem draftot betiltották, a NASCAR új technológiát fejlesztett ki a motorokban, ami rendkívül megnehezíti a versenyzők számára a versenyzés ezen formáját a motor túlmelegedése nélkül. Ha mégis valakinek sikerül hosszabb ideig tandemeznie, az fekete zászlót kap.

    Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a NASCAR történetének legszorosabb – holtversenyben – befutója a tandem érában történt, amikor Jimmie Johnsont „betolta” Dale Earnhardt Jr. a célba.

    https://www.youtube.com/watch?v=9RVD2U8aHJ8

    Érdekes lesz tehát látni, hogy milyen formában fog megjelenni a tandemezés az új Next Gen autó első éles bevetésén, a Daytona 500-on.

    A tesztelés legnagyobb sebességei

    Az egyautós, mezőnybeli, és tandem tesztelések után a NASCAR eldöntötte, 510 lóerős, 7 inches spoilerekkel fog nekivágni a mezőny a Daytona 500-nak.

    A kétnapos teszt során nem történt semmilyen incidens a pályán, az egyetlen említésre méltó probléma Denny Hamlin és a Joe Gibbs Racing motorhibája volt. A gyakorláson 15 csapat és több mint 20 versenyző vett részt.

    A legmagasabb sebességet az Xfinity Seriesből érkező, 2022-ben már a Wood Brothers Racing autójában teljes Cup szezont futó Harrison Burton autózta. Az általa elért maximulás tempó 195,304 mp/h volt, ami 314 km/h-nak felel meg.

    A leglassabb Jacques Villeneuve volt, 177.623 mp/h-val, ami 286 km/h-nak felel meg. Hozzá kell tenni, hogy az 1997-es világbajnok csapata, a Hezeberg Racing valószínűleg spórolt a technikával, hiszen ők minden erejükkel a Daytona 500-ra való bejutásra koncentrálnak majd.

  • Dale Earnhardt Jr.: Öreg vagyok én már ehhez

    Korábban már megírtuk, hogy a jelenleg TV-s elemzőként dolgozó Dale Earnhardt Jr. tesztelési lehetőséget kapott a Hendrick Motorsportstól a Daytonai gyakorláson.

    Alig néhány hét múlva debütál a Next Gen autó – először a Los Angeles-i Coliseumban a Busch Clash-en, majd Daytonában.

    A Hendrick Motorsportot segítő Junior egyike volt annak a közel két tucat versenyzőnek, akik a héten az új autót tesztelték.

    A 47 éves versenyző kijelentette, ez volt a legtöbb, amit egy Cup autóban vezetni fog, legfőképpen egy olyan veszélyes, és gyors pályán, mint Daytona.

    Öreg vagyok” – mondta Dale Earnhardt Jr. szerda reggel, mielőtt elindult a második edzésnapra.

    Vegyük példának William Byront, ő fiatal, kockázatvállaló … Én már nem vállalok kockázatot. Van két kislányom, akikkel imádom együtt tölteni az időt, és a feleségem is sok mindenen ment keresztül a karrierem utolsó éveiben.

    Egyszerűen nem tudom, hogy 47 évesen hajlandó lennék-e ennyi kockázatot vállalni a versenypályán. Fiatal koromban mindig azon gondolkoztam, mi okozhatja idősebb korban a tempóvesztést. Szerintem ez nagyrészt a kockázatvállaláson múlik, és azon, hogy hajlandó vagy-e nagyon veszélyes helyzetekbe sodorni magad.

    Amikor (kedden) kint voltam a mezőnyben, és néztem, ahogy a srácok egy kicsit megőrülnek… Nem tudom, hogy ez az ösztön még megvan-e bennem” – gondolkozott hangosan Dale Earnhardt Jr.

    A 47 éves versenyző hozzátette, a régi autóba talán beugrott volna egy verseny erejéig, de ez az új gép, Junior szerint elég „őrült”.

    Amikor többen voltunk kinn a pályán, és versenyeztünk, egy pillanatig nem éreztem azt, hogy kontrollálom a történéseket. Csak úgy ott vagy. Azt hiszem a legjobb módja az előzésnek az lesz, ha valaki nyit egy harmadik sort majd.

    John Probst, a NASCAR Racing Innovation vezető alelnöke elmondta, hogy elégedett volt azzal, amit a keddi első teszt során látott, különösen a szeptemberi első Daytona Next Gen teszthez képest, így a nézők is nagy várakozással tekinthetnek a Február 20-án rendezendő Daytona 500-ra.