Címke: Dale Coyne Racing

  • Fittipaldi Grosjean helyett indulhat az Indy 500-on Dale Coynenál!

    Fittipaldi Grosjean helyett indulhat az Indy 500-on Dale Coynenál!

    Pietro Fittipaldi áll majd rendelkezésére a Dale Coyne Racingnek az ovál pályákon, így a csapatnál ő lesz már a második 2020-as Haas pilóta idén. A brazil pilóta már 2018-ban is teljesített hat IndyCar futamot Dale Coynenál, de csak idén indul először az Indy 500-on, mert korábban sérülés hátráltatta ebben. Ő veszi át majd Romain Grosjean #51-es rajtszámú Hondáját, miután a francia versenyző tisztázta, hogy csak road és utcai pályákon indul majd. Fittipaldi lelkes:

    „Különösen izgatott vagyok az Indianapolis 500 miatt. Gyerekkorom óta álom volt, hogy az Indy 500-on versenyezhessek. Dale összes autója versenyképes volt tavaly, de az elmúlt években is, és idén is ez a tervünk.”

    2018-ban Fittipaldi azért volt kénytelen kihagyni az Indy 500-at, mert eltörte a lábát a 6 órás spai hosszútávú sportautó versenyen, egy balesetben.

  • Grosjean: utáltam a F1-es paddockot, de ugyanannyira szerettem is

    Grosjean: utáltam a F1-es paddockot, de ugyanannyira szerettem is

    Kicsit korábban ért véget a tervezettnél Romain Grosjean karrierje, de egy héttel a balesete után rájött, van, ami nem fog hiányozni neki.

    A soron következő Szahír Nagydíj miatt egy helyben maradt a száguldó cirkusz mezőnye, így a francia, balesete ellenére vissza tudott térni a paddockba, hogy megköszönje az életét mentő emberek segítségét.

    „Hiányozni fognak dolgok, például az emberek, akikkel dolgoztam. A versenymérnököm, Ayao Komatsu például 2009 óta dolgozott velem.”

    „De amikor eljöttem a bahreini paddockból, azt mondtam „Annyira utáltam ezt a helyet, amennyire szerettem is”, mert hiányzott, hogy a győzelemért küzdjek.”

    Grosjean az IndyCarba nyergel át a Dale Coyne Racinghez, innen reméli, ez megváltozik majd.

    „Remek lehetőségem lesz ott. Persze, még nem vezettem IndyCart, de biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom. Mindenki, akivel beszéltem, ezt mondta nekem, a mérnököm, Simon Pagenaud és Marcus Ericsson is.”

    „Egy dologra jöttem rá Bahreinben, közel a halálhoz: olyan dolgot akarok vezetni, amit élvezek is.”

  • Grosjean: már kétszer álltam dobogón törött kézzel

    Grosjean: már kétszer álltam dobogón törött kézzel

    A Bahreini Nagydíjon balesetet szenvedő Romain Grosjean éppen debütálni készül az IndyCarban, F1-es karrierje befejeztével elárulta, kétszer szerzett dobogót problémás kézzel.

    A francia a Dale Coyne Racinggel írt alá a tengerentúlon, de novemberi balesete után az oválpályás versenyeken nem vesz majd részt.

    „A bal kezemen még mindig látszódnak a nyomok. De rosszabbul néz ki, mint amilyen. Minden jól működik. A bal kezem ínszalagját is megműtötték, de már minden rendben van.”

    Az első teszt február 22-én lesz. Nem biztos, hogy addigra 100%-ot tudok nyújtani, de elég jól leszek, hogy vezetni tudjak. Mire sor kerül az első versenyre, készen állok majd.”

    A koronavírus az IndyCar szezon kezdetére is hatással volt, ez segíthet Grosjean felépülésének. A francia azonban elismerte, nem ez lenne az első alkalom, hogy kellemetlenséggel kell megbirkóznia.

    „Ez a kezemre játszott, ha megbocsájtanak szóviccért. Ahogy már mondtam, nem aggódom, hogy bármi probléma lenne. Nem kéne ezt mondanom, de már álltam F1-es dobogón úgy, hogy törött volt a jobb kezem, kétszer is.”

    „A fájdalom háttérbe szorul, amikor az ember versenyzik. Szóval már csináltam ilyet korábban is, és dobogós is lettem, nem volt azzal sem baj.”

  • Grosjean a gyermekei által tervezett sisakban vesz részt az IndyCaros tesztjén

    Grosjean a gyermekei által tervezett sisakban vesz részt az IndyCaros tesztjén

    Romain Grosjean azt tervezte, hogy utolsó Forma-1-es versenyén egy nagyon különleges sisakkal áll rajthoz. Azonban közbeszólt a bahreini balesete, így Abu Dhabiban már nem versenyezhetett a gyermekei által tervezett sisakkal.

    Viszont ami késik, nem múlik, ugyanis a nemsokára elkövetkezendő IndyCar-tesztjén ezt fogja viselni. Tudniillik a francia a napokban jelentette be, hogy a tengerentúlon folytatja pályafutását. Ráadásul még az is lehet, hogy az első versenyen is ebben láthatjuk, mert tényleg rengeteget jelent neki.

    Nyilvánvalóan lesz egy-két változást, például a Haas logóját a Dale Coyne Racingére kell cserélni.

  • Grosjean az IndyCarban folytatja pályafutását!

    Grosjean az IndyCarban folytatja pályafutását!

    A Forma-1-ből frissen távozó Romain Grosjean az IndyCarban fogja folytatni a pályafutását. A francia pilóta a Dale Coyne Racing csapatának versenyzője lesz majd.

    Grosjean – akinek nevéhez 180 F1-es rajt fűződik – mind a 13 utcai és épített pályás versenyén rajthoz fog állni az NTT IndyCar Series 2021-es kiírásában és első hivatalos tesztjét február 22-én fogja teljesíteni a Barber Motorsports Parkban.

    A 34 éves francia pilóta azonban az ovál versenyeken nem fog autóba ülni. Ilyen futam lesz a Texas és az Indianapilos Motor Speedwayen, ahol majd a 105. Indy500-at rendezik majd.

    A francia pilóta Forma-1-es pályafutása alatt 10 dobogós helyezést szerzett és mindegyik alkalommal a Lotus pilótájaként örülhetett sikereinek.  2012-ben nyolcadik, 2013-ban pedig a hetedik helyet szerezte meg az egyéni összetettben.

    Azonban az utolsó öt szezonja a Haasnál már közel nem volt olyan eredményes, de alkalmanként sikerült megvillannia. Grosjean az évek alatt rengeteg pontot gyűjtött az amerikai istállónak és a legjobb eredménye a 2018-as Osztrák Nagydíjon szerzett negyedik helye volt.

    „Rendkívül izgatott vagyok ezen lehetőség miatt, hogy 2021-ben az NTT IndyCar Seriesben versenyezhetek majd az Egyesült Államokban,” – mondta a francia pilóta, aki a saját Twitch csatornáján jelentette be a hírt. „Számos lehetőségem volt, mégis erre esett a választásom annak ellenére, hogy még nem állok készen arra, hogy ovál pályán versenyezzek.

    „Az IndyCarban sokkal szorosabb versenyek vannak, mint másik sorozatokban, szóval ehhez majd hozzá kell szokjak. Azonban mindezen nehézségek ellenére már nagyon várom ezt az új kihívást, ami karrierem következő nagy állomása lesz.”

  • Grosjean: Korai még az IndyCarról beszélni

    Grosjean: Korai még az IndyCarról beszélni

    Egyelőre nem tudni, hogy Romain Grosjean hol fog versenyezni az idei szezonban, miután a Forma-1-ből távozott. Azonban a legvalószínűbb célállomás az IndyCar, azon belül is a Dale Coyne Racing.

    A francia F1-es karrierje egy hatalmas balesettel ért véget, ahol égési sérüléseket szenvedett.

    „Közzétettem képeket a kezemről, amikor már majdnem szalonképesnek tűntek” – kezdte az állapotával. „Voltak idők, amikor nem volt túl mókás és olyan dolgokat is láttam magamból, amiket nem feltétlenül akartam. De jól halad a felépülés. Őszintén még mindig fáj és megmarad pár karcolás is, de nem fogok panaszkodni. Igazából ha 28 másodpercen keresztül lángok között vagyok, és egyetlen karcolás nélkül megúszom, csalódott is lennék.”

    Ezután rátért a már említett, IndyCaros jövőre: „Még mindig túl korai bármit mondani, de ami biztos, hogy ismét készen állok a versenyzésre. Több projekt is vonzónak tűnik – Le Mans, az Amerikában zajló versenyek, illetve a Dakar.”

  • Dale Coyne megerősítette, akár Grosjean is érkezhet a csapatába

    Dale Coyne megerősítette, akár Grosjean is érkezhet a csapatába

    Az IndyCar egyik csapatának a tulajdonosa, Dale Coyne hivatalosan is megerősítette, hogy Romain Grosjean a radarján van a 2021-es versenyülésére. Egyesek arra számítottak, hogy a szerdai sajtótájékoztatón esetleg már bejelenti a Dale Coyne Racing Grosjeant. Ami kiderült ott, hogy az egyik autójukat idén Ed Jones vezetheti majd.

    Grosjeannal kapcsolatban Coyne elmondta, hogy véleménye szerint a korábbi Haas pilóta egyértelműen egy jó versenyző:

    „Dolgozunk még néhány dolgon, de nagyon szeretnénk őt. Remélhetőleg sikerül mindent rendezni, és jövő héten bejelentést tehetünk, majd mehetünk tesztelni februárban.”

  • Grosjean lehet a befutó az egyik Coyne ülésre az IndyCarban

    Grosjean lehet a befutó az egyik Coyne ülésre az IndyCarban

    Romain Grosjean feltételezhetően nagyon közel került egy IndyCar üléshez, méghozzá a Dale Coyne Racing csapatában a 2021-es szezonra.

    A francia versenyző Forma-1-es pályafutásának vége egy rémálomba illő esemény volt, a hatalmas bahreini ütközés.

    Még mindig az égési sérüléseivel lábadozik, főként igaz ez a bal kezére. Ezalatt a felépülés alatt Grosjean eldöntötte, hogy versenyezni akar a 2021-es évben.

    A 34 éves francia versenyző mellett felmerültek még olyan nevek, mint például a csapat 2017-es versenyzője Ed Jones, Charlie Kimball, és Pietro Fittipaldi – aki egyébként a tavalyi év utolsó két versenyén helyettesítette Grosjeant.

    Ha a feltételezések valóban igazak, a bejelentés már a jövő hét elején érkezhet, így a franciának volna lehetősége két újonc tesztnapra a tervezett tesztelésen felül, az április 11.-ére tervezett Barber Motorsport Parkban megrendezendő szezonnyitó előtt.

  • Bourdais kénytelen elhagyni a Dale Coyne Racinget

    Bourdais kénytelen elhagyni a Dale Coyne Racinget

    A Dale Coyne Racing a tegnapi nap folyamán jelentette be, hogy az eddigi négyszeres Champ Car bajnok versenyzőjük, Sebastien Bourdais a szponzorproblémái miatt távozni kényszerül a csapatuktól.

    „Elengedni Sebastient nagyon rossz érzés, azonban ennek semmi köze nincs a pilótapiacon levő versenyzőknek vagy bármi másnak,” – nyilatkozta Coyne a Motorsport.com-nak. „Ez rendkívül sajnálatos. Ez egy finanszírozási probléma miatt alakult így. Valami nagy dolog omlott össze két és fél héttel ezelőtt.

    „A rossz hírről közvetlen a sebringi teszten, november 5-én nyertünk tudomást Sebastiennel. Aznap este már mindenki tudott a hírről. Ez nagyon szomorú, ugyanis Sebastien az olyan körülményeknek lett az áldozata, amiket egyáltalán nem lehetett már kezelni.”

    Coyne azt is elmondta, hogy a négyszeres Champ Car bajnok távozása ellenére a 18-as rajtszámú Honda továbbra is Jimmy Vasser és James Sullivan kezében fog majd maradni. Emellett azt is elmondta, hogy szerinte a csapat technikai guruja, Craig Hampson továbbra is az ő csapatában fog majd dolgozni. „Craig is csüggedt,” – tette hozzá Coyne. „Ő és Seb már sok-sok éve barátok és rengeteg sikert értek el közösen, szóval egyáltalán nem boldog a történtek miatt. Azonban sikerült beletörődnie és szerintem továbbra is számíthatunk majd rá.”

    Bourdais távozása egy utolsó utáni lehetőség lehet James Hinchcliffenek, aki hoppon maradt, miután az Arrow McLaren SP nem szerződtette le a rutinos kanadait. Azonban Coyne egyáltalán nem akart bemenni a részletekbe az új versenyző kilétét illetően. „Nyilvánvaló, hogy James-szel is felvettük a kapcsolatot, azonban a korábbiakban már elmondtam, hogy nem emiatt szakítottunk Sebastiennel.”

    Végül Coyne értékelte a Bourdais-val töltött három közös évet. „Nagyon jó volt. Élveztük azt, hogy volt potenciál az autónkban. Például sikerült sorozatban két versenyt is megnyernünk St. Pete-ben (2017-ben és 2018-ban). Jó érzés az, hogy az utóbbi években képesek voltunk felvenni a versenyt az élmezőnnyel az IndyCarban. Sebastien hihetetlenül gyors volt. A legjobbakat kívánom neki a jövőt illetően.”

  • Fittipaldi újra tesztelhet a Jaguarral Marrákesben

    Fittipaldi újra tesztelhet a Jaguarral Marrákesben

    Pietro Fittipaldi a következő hónapban Marrákesben újra részt vesz a fiatal pilóták tesztjén, a Panasonic Jaguar Racinggel. A brazil nem is titkolja, hogy érdekli a Formula E. Tavaly ezt mondta, az e-racing365-nek:

    „Azt hiszem, hogy minden versenyzőnek a Formula E egy nagyon érdekes sorozat, különösen technikai téren, és érkeznek sorra a gyártók is.”

    A 22 éves pilótának sűrű éve volt, amit jelentősen hátráltatott a 4 órás spái verseny időmérőjén bekövetkezett balesete, amelynek eredménye lábtörés lett. Három hónappal később ülhetett vissza Fittipaldi egy versenyülésbe, egy IndyCar autóban láthattuk, Mid-Ohioban. A Dale Coyne Racingnél is fejezte be az évet, majd folytatta a rehabilitációs programját. Novemberben jelentette be a Haas F1-es csapata, hogy hivatalosan is megnevezik a tesztpilótájuknak, és ki is próbálhatta a Forma-1-es autójukat a szezon után, Abu Dhabiban.

    A marokkói tesztről a Jaguárral jövő héten lehet majd többet tudni.