Címke: Dakar

  • Opel Dakar Team: Elkezdődött!

    Opel Dakar Team: Elkezdődött!

    Tizenegy kilométeres bemelegítő szakasszal kezdődött a 2021-es Dakar rali, amely a vasárnapi rajtsorrendet volt hivatott eldönteni. Az 54. helyen rajtoló Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a mély, kijárt nyomban az 51. helyen végzett, innen várja a folytatást.

    „Nagyon vártam már a prológot, egy kicsit izgatott is voltam előtte. Úgy terveztem, hogy óvatosan megyek majd végig ezen a pályán, de a rajt után elkapott a versenyláz, úgyhogy ráálltam a gázra – vallotta be Szalay Balázs, akinek ez a 15. Dakar ralija. – Elég rosszul érintett, hogy utolért a mögöttem induló, még akkor is, ha Robby Gordon régi autóját vezette és egy szaúdi versenyző volt, aki nyilván úgy ismeri a helyszínt, mint a tenyerét. Félrehúzódtam, hogy elmehessen, utána pedig a porában autóztunk a célig, úgyhogy sokszor kellett lassítani. Ennek ellenére nagyon élveztem a napot, az Opel Grandland X remekül működött, az igazi küzdelem pedig csak holnap kezdődik.”

    Bunkoczi László bevallotta, nem igazán kedveli a prológokat, mert azokon nyerni nem lehet, veszíteni viszont annál többet, főleg, hogy az első szakasz előtt nem is igazán számít, hogy hányadik helyen rajtolnak.

    „Nagyon örülök, hogy túl vagyunk a prológon, jobb lett volna előrébb végezni, de mire elrajtoltunk, a mély nyomban már csak nagy kockázatvállalás árán lett volna esélyünk rá – mondta Bunkoczi. – Nem gondolom, hogy ezen bármi is múlt, nagyon sok van még hátra a versenyből, és ezen most semmi sem múlt. Holnap már egy 277 kilométeres szakasz vár ránk, ami majd jobban megmutatja, hol a helyünk a mezőnyben.”

    A prológ után este még sor került az ünnepélyes rajtceremóniára, amelyet ezúttal a dzsiddai tábor területén tartottak meg nézők nélkül, ám nagyon látványos volt, és világszerte nagyon sokan láthatták a televíziók képernyőjén keresztül.

    43. DAKAR RALI
    Prológ. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) és Brian Baragwanath, Taye Perry (dél-afrikai, Century) 5:48, 3. Al-Radzsi, Von Zitzewitz (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 8 másodperc hátrány, …51. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Grandland X) 1:38 p h. Motorosok: 1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 6:01, 2. Barreda (spanyol, Honda) 6 mp h., 3. Sanders (ausztrál, KTM) 13 mp h., …33. Gyenes (romániai, KTM) 1:03 p h., …82. Saghmeister (szerbiai, KTM) 3:36 p h. Kamionosok: 1. Sziarhej Vjazovics, Pavel Haranyin, Anton Zaparoscsanka (fehérorosz, MAZ) 6:38, 2. Visnyeuszki, Novikau, Szacsuk (fehérorosz, MAZ) 1 mp h., 3. Macik, Tomasek, Svanda (cseh, Iveco) 3 mp h., …29. Darázsi, Pacquelet, Thalgott (magyar, francia, francia, MAN) 2:42 p h., …44. Fazekas, Horn, Csákány (magyar, Scania) 11:40 p h.

  • Dakar: Elkezdődött a visszaszámlálás!

    Dakar: Elkezdődött a visszaszámlálás!

    A rendkívüli év rendkívüli intézkedéseket tesz szükségessé a Dakaron is. Az előkészületek általában úgy zajlanak, hogy a csapat folyamatosan úton van ugyan, de marad ideje átgondolni az eseményeket és kipihenni magát, az idén azonban ez a munka inkább hasonlít egy kommandós küldetésre. Három csapatban összesen huszonöt ember járja Szaúd-Arábia dűnéit és sivatagi útjait majdnem másfél hónapja. Az első kontingens azért felelős, hogy véglegesítse az útvonalat, amelyet a térképen megrajzoltak, a második csapat felírja az itinert, a harmadik pedig azt az utat jelöli ki, amelyet a Dakar Classic mezőnye teljesít a verseny története során először. A küldetés nagy kitartást és éles koncentrációt igényel, ugyanakkor enged egy kis teret az improvizációnak és a remek pillanatoknak is. Ez a Dakar rajt előtti esszenciája.

    A fentieket David Castera, a Dakar rali versenyigazgatója írta a 2021-es viadal előtt, amelyről jó néhány új részlet látott napvilágot. Például az, hogy 400-500 kilométer megtétele másfél napba telik a pályabejáró csapatnak, hiszen megesik, hogy egy kősivatagos rész áthatolhatatlannak bizonyul, és akkor alternatív útvonalat kell találni, vissza kell ülni a térkép elé.
    Hogy a lehető legtöbb időt tölthesse a pályán, napkeltétől napnyugtáig úton van a különítmény, amelynek munkáját nehezíti, hogy reggelente elég hideg van: az átlaghőmérséklet 10 Celsius-fok. Azután persze 35 fokig is felkúszik a hőmérő higanyszála, s mielőtt még újra hideg lesz, a nap utolsó sugarainál a csapat a semmi közepén rögtönzött tábort épít. Ez a sivatag igazi varázsa.

    Természetesen ahogy a versenyzők, úgy a pályafelírók sem kerülhetik el a balszerencséjüket a Dakaron. Utóbbiakkal is megesik, hogy elakadnak egy trükkös dűnén, vagy leesnek róla, technikai gondjuk támad, esetleg eltörik valami az autóban, ami két-háromórás időveszteséget jelent.
    A csapattagok mind tapasztalt, sivatagi rókák, és a közös munka során jól kiegészítik egymást. A hétszeres Dakar-győztes Jean-Paul Cottret tapasztalata aranyat ér, amikor igazolja David Castera döntéseit. Sébastien Flute olimpiai bajnok íjász vezeti a másik terepjárót, esténként pedig szakácstudományát csillogtatja az előrecsomagolt ételek elkészítésében verhetetlen.
    A szaúdi sivatagot különböző színű és különböző magasságú dűnék alkotják, a talaj és a növényzet is óráról órára változik, folyamatos félelemben tartva a csapat tagjait.

    David Castera minden nap ott ül a számítógépe előtt, és folyamatosan rögzíti a változásokat és iktatja az új jelzéseket, hogy a Dakar-mezőny a lehető legpontosabb instrukciók alapján vághasson neki a sivatagi show távjának.

  • Alonso szerint a Renault autója jelenleg jobban teljesít, mint ő!

    Alonso szerint a Renault autója jelenleg jobban teljesít, mint ő!

    Fernando Alonso elismerte, hogy az autónak jelenleg jobb a teljesítménye mint neki, miután újra F1-es autóba ült Barcelonában kedden. A Renault tesztje volt ma az első alkalom, hogy a korábbi világbajnok Forma-1-es autót vezethetett, ezelőtt egy két napos teszten volt a McLarennel Bahreinben, 2019 áprilisában. Alonso 100 kilométernyit vezethette az R.S.20-as modellt, egy hivatalosan promóciós rendezvénynek nevezett teszten.

    Elmondta azt is egy videóinterjúban, hogy kellett hozzá némi idő, mire újra alkalmazkodni tudott az autó fékezéséhez és kanyarodásához, és ennek beállítását újra éreznie kell, miután legutóbb más kategóriákban volt érdekelt:

    „Remek napot töltöttünk el Barcelonában, a filmezős napunkon. Csak 100 km volt, de számomra ez különleges jelentőséggel bírt, mivel visszatértem a csapatomhoz, egy Forma-1-es autóba. Jól éreztem magam. Jelenleg elmondhatom, hogy az autó teljesítménye jobb mint az enyém, mivel nem tudom még kihozni a maximumot az autóból. Visszatérni az F1 sebességéhez nem olyan könnyű. Körről-körre javultam, és próbáltam visszajelzéseket adni a mérnököknek. Filmeztünk is, tehát voltak kamerák, és drónok is követtek a pályán. Komoly nyomás volt rajtam emiatt, keményen dolgoztunk ma. Úgy vélem, hogy az autóban van potenciál, ahogy azt láthatjuk is, minden hétvégén. Van még azonban hova fejlődni, ezzel is tisztában vagyunk. Megpróbálunk felzárkózni ugyanakkor most rövidebb idő alatt, mint eddig.”

    Alonso közölte, hogy azzal sem lesz gond, hogy formába lendüljön:

    „Az utolsó három versenyautó amelyeket vezettem, az januárban volt a Dakar autó, augusztusban az IndyCaré, és most az F1, nem is lehetnének különbözőbbek! A Forma-1 egy kicsit könnyebb nekem, mert egész életemben ilyeneket vezettem, 18 évet eltöltöttem a királykategóriában, és most visszatérek. Igaz, hogy kicsit elrontom még a fékezési pontokat, szoknom kell azt, hogy milyen gyorsan érünk be a kanyarokba, a fékhatást, a kanyarsebességet, szóval sok olyan dolog, amihez újra éreznem kell. Ehhez azonban rövidebb időre lesz szükségem, mint amikor olyan teljesen új dolgot próbálok ki, mint például a Dakar vagy az Indy.”

    Alonso azt is tudja, hogy dolgoznia kell a fizikai állóképességén, a 2021-re való felkészülése során:

    „Sok dolgot össze kell rakni. Első a fitnesz lesz, vissza kell térnem a formámhoz, a Forma-1 standardjai szerint kell edzeni, különös tekintettel a nyakra, de az egész testet is. A felsőtestet is újra meg kell erősíteni és ki kell dolgozni az elkövetkezendő hónapokban. A nyakam rendben volt 100 km után, de ezt majd elmondom inkább holnap! Talán csak egy kicsit fájt. Eddig azért oké, de tudom, hogy tovább kell dolgoznom rajta. Tovább kell haladnunk a komfortérzet irányába, üléspróba jön, maga a kormány kialakítása, a pedálok helyzete, sok ilyen dolog, amin túl kell lennünk. A mérnökökkel is megpróbálok jó viszonyt kialakítani, egy jó kapcsolatot, hogy értsük is egymást már abból, ha csak egymásra nézünk. Ezekhez a dolgokhoz idő kell. 2020 hátralévő időszakát már erre szánjuk, és a téli szünetet is, hogy jól ragadjuk meg a pillanatot.”

    Alonso egyébként már a versenyhétvégéken a Renault csapat tagja, még ha csak virtuális formában is egyelőre:

    „Persze, hogy követem a versenyeket otthonról. Van egy jó összeállításom, van egy számítógépem, amit hetekkel ezelőtt kaptam a csapattól. Így nézni tudom Esteban és Daniel belső kameráját is, követhetem a rádiókommunikációt a csapattal, a a versenyzői eligazítást és a stratégiai megbeszéléseket. Tudom, hogy mi történik az adott versenyhétvégén. Az eredmények egyre jobbak. Az utolsó futamon a dobogós helyezés nagyon is megérdemelt volt azért a kemény munkáért, amit végeznek.”

    Arra a kérdésre, hogy mire számít jövőre, továbbra is úgy válaszolt, hogy nem gondolja, hogy nagy változás lenne. Az igazi lehetőséget 2022-ben látja, és az új szabályzásban:

    „Mindannyian a csapaton belül nagyon reménykedünk, látván az alakulat fejlődését a bajnokságban, és azon helyezések miatt, amelyeket megszerzünk a hétvégéken. Ugyanakkor két lábbal állunk a földön, ismervén azt, hogy 2022-ig többé-kevésbé ugyanezen szabályrendszer marad. Tudjuk, hogy a középcsapatok jelenlegi hátrányát jövőre is cipelnünk kell. Reálisan nézve is optimisták vagyunk és pozitívak vagyunk a jövő év tekintetében, hiszen remek a csapatunk, tehetséges emberek alkotják, nagyszerű támogatóink vannak, és rengeteg rajongónk a világon mindenütt. Minden adott ahhoz, hogy jól szerepeljünk 2021-ben.”

  • Alonso is kételkedik a harmadik bajnoki címében

    Alonso is kételkedik a harmadik bajnoki címében

    2021-ben Fernando Alonso visszatér a Forma-1-be, két évnyi szünet után, oda, ahol a spanyol már kétszeres világbajnok lett. Lehetséges-e egy harmadik cím? 2018 végén jelentette be Alonso, hogy elhagyja a Forma-1-et, bár már akkor mondta, hogy döntése nem biztos, hogy végleges. Kalandozott a 24 óráson Le Mansban, az IndyCarban sőt, a Dakaron is, de beváltotta az ígéretét, hiszen jövőre az Alpine pilótájaként visszatér. A helyzetét azonban reálisan látja, ezért így nyilatkozott a Marcának azon kérdésére, hogy benne van-e még egy harmadik bajnoki cím:

    „Mondanám, hogy igen. Ugyanakkor ismerem a határokat, különösen 2021-re, és tudom, hogy nem fogok harcolni a világbajnoki címért. 2022 viszont már izgalmas lesz, és remélem, hogy sok csapat az élen harcolhat majd. Azért térek vissza a Forma-1-be, mert szeretek versenyezni és ez a széria túlélte a koronavírus járványt, viszonylag épen. Egy olyan csapathoz térek vissza, akik azért izgalmasak számomra, mert olyanok, mint a családom. Amikor megkapjuk a zöld jelzést, akkor mindannyian versenyállatokká válunk, akik mindent meg akarnak nyerni, de tisztában vagyok a limitációinkkal és a nehézségeinkkel, amelyek előttünk állnak.”

  • Loeb visszatér a Dakarra a Prodrive-val, de a ralizástól visszavonul

    Loeb visszatér a Dakarra a Prodrive-val, de a ralizástól visszavonul

    A kilencszeres rali világbajnok, Sébastien Loeb, bejelentette indulását a jövő évi Dakaron, de egyúttal jelezte, nem vesz részt a WRC következő szezonjában.

    Mivel a rali világbajnokság idei szezonját is rövidre zárta a koronavírus (végül az is lehet, Monzában fejezik be az idényt), Loeb már októberben tesztelhet a Bahrain Raid Xtreme csapatával, amit a Prodrive fog üzemeltetni.

    Bár eredetileg úgy tűnt, a francia Alonso helyét fogja majd megörökölni a Toyotánál, most Dave Richards csapatánál kap lehetőséget.

    A Hyundai ezt követően bejelentette, jövőre nem igénylik majd Loeb szolgáltatásait, aki így is Dani Sordóval és Craig Breennel osztozott a koreai márka harmadik autóján. A felek azonban nem zárták ki, hogy a jövőben újra együttműködjenek majd.

    „A Hyundai Motorsport a legjobb autót adta alám, amit valaha vezettem. Örülök, hogy a legújabb generációs WRC autókkal is versenyezhettem. Most egy új fejezet kezdődik számomra. Sem én, sem a Hyundai nem akarja végleg lezárni ezt a dolgot.”

    Andrea Adamo is hasonlóan nyilatkozott:

    „A legjobbat kívánjuk neki, és nyitva hagyjuk az ajtónkat előtte, ha bármikor is vissza akarna térni.”

  • Alonso: a Forma-1 a legunalmasabb a motorsportok közül

    Alonso: a Forma-1 a legunalmasabb a motorsportok közül

    Sokféle tapasztalatával Fernando Alonso azt állítja, a Forma-1 unalmas, a többi sorozatnak is nagyobb figyelmet kéne kapnia.

    A spanyol két évet töltött az F1-en kívül, ezalatt nyert Le Mans-ban, valamint elindult a Dakaron és az Indy 500-on is, sőt még túraautót is tesztelt. De jövőre visszatér az Alpine-ná váló Renault-hoz. A 39 éves versenyző most úgy véli, az F1 nyújthat legjobban stabilitást egy pilótának a válság közepette.

    „A motorsport világa nagyon nagy, a figyelem 90 százaléka azonban a Forma-1-en összpontosul. Ráadásul ez máz előre el is van döntve, a legunalmasabb, mert tudjuk, ki nyer, mielőtt elkezdődne a verseny.”

    „Ez a nagy ellentmondás a motorsportban.” – idézi őt a Le Figaro. – „Az F1 mindig is a legjobb lesz, és figyelmet kelt, de a többi kategória látványosabb a nézők számára.”

    Alonso éppen dokumentumfilmet csinál a más sorozatokban tett kirándulásairól, ennek kapcsán is érdemes olvasni a szavait.

    „Remélem [a film] arra ösztönzi majd az embereket, hogy hétvégén nézzenek WEC-et vagy valami mást, amikor szabadidejük van.”

  • Dakar-előkészület: a tervek szerint

    Dakar-előkészület: a tervek szerint

    Az előre meghatározott ütemtervnek megfelelően zajlanak a 2021-es Dakar rali előkészületei – erről biztosította a versenyzőket David Castera versenyigazgató.

    A szaúdi kormány és a szervező ASO minden megtesz annak érdekében, hogy a világ leghosszabb és legnehezebb terepraliversenyét megtartsák, ennek érdekében szoros és folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a szaúdi sportminisztériummal, valamint a franciaországi diplomáciai képviseletekkel.

    Természetesen kidolgoztak egy tervet a járványügyi helyzetre vonatkozóan is – ez manapság központi kérdés –, ennek kapcsán is jól jön majd a Tour de France-on szerzett tapasztalat (a Francia körversenyt is az ASO szervezi). Ezen túlmenően a szervezők afelől is biztosította a versenyzőket, hogy vis major esetén (mint amilyen a verseny 2008-as, terrorfenyegetettség miatti lemondás volt) a versenyzők visszakapják a nevezési díjat.

    Az útvonalról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy az egész verseny Szaúd-Arábiában zajlik majd, ám arról már most beszámoltak a szervezők, hogy december első két napján lehetőség lesz egy előzetes adminisztratív és technikai átvételre Circuit du Castellet versenypályán a behajózás előtt, amit aztán majd Jeddah-ban véglegesítenek, a King Abdullah Sport City Stadionban, ahol a rajtdobogót is felállítják.

  • Alonso már Imolában és Abu Dhabiban is segíti majd a Renault munkáját

    Alonso már Imolában és Abu Dhabiban is segíti majd a Renault munkáját

    Fernando Alonso túl van az idei Indy 500-on, így most már teljesen csak a Forma-1-re koncentrálhat. Ugyan még feltöltődni akart, de máris láthatjuk majd őt Imolában, 2020-ban. Jövőre két évnyi szünet után Alonso visszatér a Forma-1-be. Utoljára 2019-ben a McLarennél volt tevékeny, azóta számos motorsport kategóriát kipróbált. Megnyerte a 24 órást Le Mansban, indult a Dakaron és az Indy 500-on. 2021-ben azonban elkezdődik újra egy régi szerelem: a Renault. Korábban így nyilatkozott a terveiről:

    „Az év második felében ki akarok kapcsolódni, mielőtt visszatérek a Forma-1-be. Komolyan veszem ugyanakkor a feladatot, így pár versenyen meglátogatom majd a csapatot is, hogy miképp alakulnak a dolgok.”

    A spanyol pilóta most Instagramon elárulta, hogy mégis mire lehet számítani tőle, hogy már ilyen korán számítani lehet majd rá:

    „Már dolgozni fogok a Renault csapatának Imolában és Abu Dhabi. Szimulátoros munkát is fogok végezni.”

    A kérdés az, hogy esetlegesen részt vesz-e újra már szabadedzéseken is. Esteban Ocon és Daniel Ricciardo is már kijelentették, hogy nem örülnének annak, ha át kellene adniuk a helyüket, de Alonso is korábban azt állította, hogy nincs szüksége külön tesztre.

  • Új útvonal az Africa Race-en: Dakartól Dakarig

    Új útvonal az Africa Race-en: Dakartól Dakarig

    Jean Louis Schlessert és csapatát mindig is az vezérelte, hogy a lehető legjobb Africa Race-t rendezzék meg, hogy a tereprali és Afrika szerelmesei a hagyományokat követve hódolhassanak szenvedélyüknek.

    Az utóbbi hetekben folyamatosan azon dolgozott a szervezőcsapat, hogy a lehető legjobb megoldást találja meg a versennyel kapcsolatban, ami a Marokkóban kialakult járványhelyzet okán (képtelenség lett volna szeptemberben pályabejárást tartani) az lett, hogy a 2021-es Africa Race mezőnye Szenegálban rajtol, majd Mauritániában kiéli a dűnék iránti olthatatlan vágyát, hogy aztán visszatérjen Dakarba, a Rózsaszín-tó partjára.

    „Volt már olyan Dakar rali, amelyik Szenegálban rajtolt és ott is ért célba, ha jól emlékszem, 1997-ben. Három évvel később pedig Dakarból indultunk, és Kairóban értünk célba – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – A mostani Africa Race jónak ígérkezik, hiszen a mezőny át tud menni Mauritániába, ami azért fontos, mert ott vannak az igazi homokdűnék, amelyek a verseny sava-borsát adják, Szenegálban ugyanis inkább szavannákon vezet a versenyzők útja. Az is megkönnyíti az indulók dolgát, hogy ezeken a szakaszokon már nem lesz fagypont körüli a hőmérséklet éjszakánként, így kényelmesen pihenhetnek majd a szakaszok után. Majdnem biztos vagyok abban, hogy a mezőny még így sem lesz olyan népes, mint az utóbbi években, hiszen sokkal kevesebben engedhetik meg maguknak a mostani helyzetben a maratoni megméretéseket.”

    Ami a nevezési díjat illeti, a pluszban felvetődő logisztikai kihívások ellenére a verseny rendezői úgy döntöttek, nem emelik, vagyis ugyanannyit kell fizetni, mint a korábbi években. Az adminisztratív és technikai ellenőrzést a szokásoknak megfelelően Franciaországban végzik el (az egyik kikötőben), majd a járművek egy komp gyomrában elhajóznak Szenegálba.
    A verseny maga január 5. és 17. között zajlik majd.

  • Fernando Alonso sorozat indul az Amazon Prime-on!

    Fernando Alonso sorozat indul az Amazon Prime-on!

    Fernando Alonso idén mindent megmutat magából! A WEC bajnok, kétszeres Forma-1-es világbajnok, kétszeres Le Mans győztes spanyol versenyző több különféle, és egymástól igencsak távol álló bajnokságban próbálta ki magát az elmúlt időszakban, mint a legtöbben egész életük során.

    Ugyan legutóbbi F1-es évei nem éppen a sikerről szóltak, Alonso nem tud leállni és hajszolja a kihívásokat.

    Mindemellett úgy tűnik, arra is nagy igénye van, hogy az emberek megismerjék valódi énjét. Ennek tükrében nem csak önéletrajzi könyve jelenik meg idén novemberben (mely már előrendelhető magyar nyelven is), hanem szeptemberben egy róla készült dokumentumfilm sorozatban is láthatjuk!

    Az ötrészes sorozatot, mely a Fernando címet viseli, a spanyol The Mediapro Studio készítette és az Amazon Prime Video mutatja majd be, szeptember 25-én. A produkció Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban és Latin-Amerikában kerül majd bemutatásra.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy bejelenthetem a Fernando dokumentumfilm sorozatot, egy nagyon személyes szemszögből bemutatott, kihívásokkal teli szezont” – írta Alonso Instagramon.

    A sorozatban feltűnik majd Fernando testvére Lorena, barátnője Linda , menedzsere  Luis García Abad, és a ralivilágbajnok id. Carlos Sainz is.

    „A sorozat bemutatja majd Fernando nézeteit a lehetséges F1-es visszatérésről” – mondta Javier Mendez, a The Mediapro Studio globálistartalomért felelős igazgatója. „Fernando egy győztes. A célja az év során az volt, hogy demonstrálja, hogy ő a legjobb versenyző bármilyen négykerekű járművel.”

    Ezek szerint tehát a nézők betekintést nyerhetnek azon folyamatba is, miként döntött Alonso a 2021-es F1-es visszatérésről.

    „Fernando Alonso az egyik legnépszerűbb és legismertebb sportoló a világon” – mondta Ricardo Cabornero, a spanyol Prime Video tartalmi vezetője. „Büszkék vagyunk rá, hogy előállhatunk egy ilyen exkluzív projekttel, sosem látott anyaggal.”