Címke: Dakar Rally

  • Máris bajba került Alonso a Dakar második napján!

    Máris bajba került Alonso a Dakar második napján!

    Fernando Alonso reménye, mely szerint felveheti a versenyt az élmenőkkel szerteoszlani látszik, miután a hétfői napon a Toyotája két órát is vesztegelt, mert nekiment egy kisebb szikladarabnak.

    Szaúd-Arábiában a második szakaszon Al Wajhból Neomba tartottak a 367 km-es szakaszon, amelyet egyébként Alonso toyotás csapattársa, Giniel de Villiers nyert meg, köszönhetően a hibátlan vezetésének. A résztvevők csak néhány perccel az indulás előtt kapták meg az itinert, ami csak tovább nehezítette a navigálást.

    A Toyota Hilux belső kamerás felvételei szerint Alonso navigátorával Marc Comával egyike volt a leggyorsabbaknak a mezőnyben, de a kétszeres Forma-1-es világbajnok 160 km teljesítése után hirtelen megállt. Egy kővel történt keményebb találkozást követően a Toyota kereke és felfüggesztése elment, amit Coma próbált megjavítani. A párosnak azonban végül meg kellett várniuk a szervizkamiont.

    Két és fél órával később Alonsoék újra úton voltak, de ezen probléma miatt a 38 éves Dakar-újonc jelentősen visszaesett. Az összetettben Orlando Terranova vette át a Dakar autós kategóriájában a vezetést, őt szintén a MINI-vel közlekedő idősebb Carlos Sainz követi, majd jön a Toyota színeiben Nasser Al-Attiyah.

    Holnap 427 km vár a versenyzőkre Neom hatalmas városa körül, kanyonokon és hegyeken át Jordánia határáig, és vissza.

  • Alonso finoman lesajnálta Hamiltont és Rossit

    Alonso finoman lesajnálta Hamiltont és Rossit

    Fernando Alonso úgy jellemezte a Dakar Rally-t, hogy az nem csak egy marketingfogás, és szerinte nem is való például Lewis Hamiltonnak.

    A spanyol versenyző a 2018-as szezon után távozott az F1-ből, és az elmúlt években számos különféle bajnokságban kipróbálta magát. Jelenleg a Dakaron versenyez.

    „Ez nem egy show, ahol motorra cseréled az autód.” – mondta Alonso a La Gazzetta dello Sportnak, utalva Hamilton és Valentino Rossi nem régiben történt jármű cseréjére.

    „Nekem arra nincs is szükségem, jobban szórakozom más bajnokságokban.”
    „Ez teljesen új dolog.”

    A MotoGP sztárja, Rossi azonban azt állítja, hogy járműcseréje Hamiltonnal nem pusztán marketing fogás volt.

    „Ez egy valódi teszt volt.” – mondta aRossi. „Mikor felmerült az ötlet, azt gondoltam ‘király’, de nem akartam csak azért eljönni, hogy menjek 20 kört és aztán négy órán át fotózkodjunk.”

    „Ezért azt mondtam, hogy benne vagyok, de de igazi tesztnapot akarok, mint amilyen a Ferrarival is volt.”

    „1 perc 13 másodpercet mentem Lewis 1:11.7-jéhez képest, de ő csak öt kört ment reggel.”

  • Alonso a 11. helyen nyitott a Dakar Rally-n, a MINI-k nagyon mennek!

    Alonso a 11. helyen nyitott a Dakar Rally-n, a MINI-k nagyon mennek!

    Fernando Alonso az első szakasz után a 11. helyen áll a 2020-as Dakar Rally-n. A spanyol először vesz részt ezen a rangos versenyen, amely már Szaúd-Arábiában zajlik, de jelentősen lemaradt a versenyt vezető Mini-k mögött az első napon.

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok azzal tölti most az életét, hogy mindenféle szériában megméretteti magát, itt pedig a világszinten elismert ralis Toyota csapattal indult el, még ha most 15 perccel le is maradt már. Ma Jeddah és Al Wajh között a litván Vaidotas Zala volt a legjobb, őt követi Stephane Peterhansel, majd idősebb Carlos Sainz, a Forma-1-es McLaren pilóta édesapja.

    Hétfőn Al Wajhból Neomba tartanak majd, ez egy 365 km-es szakasz lesz. Alonso mindenesetre pozitívan értékelheti az első napját, hiszen számos sokkal tapasztaltabb versenyzőnél gyorsabbnak bizonyult.

  • Korábbi munkaadójához tér vissza ideiglenesen Szujó Zoltán!

    Korábbi munkaadójához tér vissza ideiglenesen Szujó Zoltán!

    Holnaptól újra feltűnik a tévében Szujó Zoltán, adta hírül a korábbi munkaadója, az RTL Klub. Az ismert műsorvezető ezúttal a Dakar közvetítések összefoglalóinál segédkezik majd, meghívott stúdióvendégekkel, egy teljesen megújult díszletben. Nyolc éve állt Szujó Zoltán utoljára ezen csatorna alkalmazásában, és 12 verseny valamint egy pihenőnap keresztül követhetjük majd az eseményeket Afrika és Dél-Amerika után ezúttal Szaúd-Arábiában.

    A stúdiódíszlet az egyre ismertebbé váló magyar Machina Agilis, azaz Badics Gergely munkája, aki egyre nagyobb hírnevet szerez magának a retrósított munkáival autósportos körökben. Az pedig már korábban ismertté vált, hogy aki izgatottan várta a Fernando Alonso vs. Szalay Balázs párharcot, egyelőre tovább türelmes kell hogy legyen, mert a magyar pilóta ezúttal nem tudott itt elindulni, így szakértőként vesz részt most a munkában. Ő és csapata az Opel Dakar Team legközelebb Katarban lesz látható februárban.

  • Alonso: Legfőbb célom az lesz, hogy beérjek a Dakaron!

    Alonso: Legfőbb célom az lesz, hogy beérjek a Dakaron!

    Fernando Alonso hamar a volán mögött találhatja magát idén, mert január 5-én kezdetét is veszi a Dakar Rally, Szaúd-Arábiában. A kétszeres Forma-1-es világbajnok célja az, hogy beérjen a célba, árulta el az Autosportnak:

    „A korábbi terepralis eredményeim miatt kicsit már bizakodóbb vagyok. Úgy indulok neki a Dakarnak ahogy, de azért be akarom fejezni. Tudjuk, hogy négy indulóból egy ér csak be a célba. Ez elég csekély, így arra számítok, hogy nagyon kemény lesz.”

    Alonso a versenypályákon már bizonyított, de ahhoz, hogy sikeres legyen a sivatagban is, teljesen más képességek kellenek, és ezt ő is tudja már:

    „Nem is hinném, hogy lenne nehezebb motorsportos műfaj, mint a Forma-1 és a Dakar, de ez egy érdekes kihívás lesz nekem. Papíron lehetetlen lesz megcsinálnom, de komolyan akarom venni az itteni tanulást. El kell fogadnom ezt a belső békémmel is. Nem úgy akarok indulni a Dakaron, hogy megyek, aztán három nappal később be is fejezem, valami buta hiba miatt.”

    Sokan a generációja egyik legtehetségesebb pilótájának tartják Alonsót, így érdemes lesz figyelni majd, miképp veszi majd itt az akadályokat.

  • Alonso élvezettel figyeli Verstappent

    Alonso élvezettel figyeli Verstappent

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Fernando Alonso elismerte, nagyon szereti nézni azt, ahogyan Max Verstappen versenyez – a Dakar mellett erről is beszélt egy nemrég megjelent interjúban.

    A spanyolok kétszeres világbajnoka tavaly hagyta el a száguldó cirkuszt, leginkább a versenyképes autó hiánya miatt, ám nem sokat pihen, hiszen alig telik el majd egy év, máris egy teljesen más szakágban fogja magát kipróbálni, és annak is a legmagasabb szintjén száll harcba. Nem másról van szó természetesen, mint a Dakarról.

    „A győzelem iránti szenvedélyemnek köszönhetően találok mindig motivációt új dolgok kipróbálására” – idézi Alonsót az El Confidental. „A Forma-1-ben csak egy autó nyerhet, és februárban már tudod, melyik az, és azt is, hogy 11. vagy 13. leszel.”

    Mindazonáltal talán láthatjuk még az F1-ben, már többször elmondta, hogy szemügyre veszi majd a 2021-es új szabályokat. Ám most a Dakar a prioritás, igaz tudja, nehéz lenne megnyerni a versenyt.

    „Hazudnék, ha azt mondanám, olyan szinten vagyok, mint Peterhansel, Carlos Sainz, vagy Al-Attiyah. Hat hónap alatt ez lehetetlen. De az a jó ebben a felkészülésben, hogy nagyon sokat fejlődök, emberként és pilótaként egyaránt.

    Végül pedig megkérdezték, szerinte ki a legjobb jelenleg az F1-ben.

    „Nincs olyan az F1-ben, hogy legjobb” – felelte. „Lehetetlen mindent kielemezni. Csak néhány év alatt lehet megmondani, ki a jobb. Manapság Max Verstappent szeretem követni, mert mindig támadásban van, és ez jó a nézőnek.”

  • Alonso a Toyota túraautóját is teszteli

    Alonso a Toyota túraautóját is teszteli

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing Super TC 2000-es járgányát teszteli majd a buenos-airesi, volt Forma-1-es pályán.

    Alonso a Toyotával szerezte harmadik címét a WEC 2018-19-os szezonjában, azóta japánok tereprali részlegét erősíti. Azóta több ralit is teljesített, most is velük készül a 2020-as Dakarra.

    A spanyol klasszis ma a Toyota argentínai gyárát látogatja meg Pilarban egy rendezvény keretein belül. Ezután kerül majd sor a túraautós tesztre az Autódromo de Buenos Aires Juan y Oscar Gálvezen. A Corollát egyébként a Super TC 2000 bajnoki éllovasától Matías Rossitól kapja majd kölcsön.

  • Alonso: Először Dakar és Indy500, utána átgondolom az F1-et

    Alonso: Először Dakar és Indy500, utána átgondolom az F1-et

    Fernando Alonso elárulta, hogy tanulmányozni fogja a 2021-es szabályváltozások tervezetét, és ez alapján fog dönteni arról, visszatér-e a Forma-1-be.

    A 38 éves spanyol azonban először a Dakarral foglalkozik, majd a májusi Indy500-al, és csak utána kerül középpontba a Forma-1.

    „A Dakar után újra meg akarom próbálni az Indy500-at” – erősítette meg a Corriere dello Sportnak. „De aztán óvatosan áttanulmányozom az új Forma-1-es szabályokat. Amikor hivatalosan bejelentik őket [ami október 31-én megtörtént], és úgy fogom gondolni, egynél több csapat is nyerhet, a visszatérésem valódi opció lehet.”

  • Hivatalos: Alonso indul a 2020-as Dakaron

    Hivatalos: Alonso indul a 2020-as Dakaron

    Megtörtént a bejelentés, ami igazából már csak idő kérdése volt: Fernando Alonso rajthoz áll a 2020-as Dakar Rallyn a Toyotával.

    Alonso tavaly év végén vonult vissza az F1-ből, de nem áll le, a tripla korona üldözése mellett most a rallyzásba is komolyabban belekóstol.

    Navigátora továbbra is Marc Coma lesz, mint az eddigi (marokkói és dél-afrikai) versenyei esetében. A négy Toyota Hilux egyikét fogja vezetni Szaúd-Arábiában, Nasser Al-Attiyah, Giniel de Villiers és Bernhard ten Brinke csapattársaként.

    A Dakar, melyet a legnagyobb rallyversenynek tartanak, 2020. január 5-én startol, és két hétig tart majd.

  • Még nem garantált Alonso indulása a Dakaron

    Még nem garantált Alonso indulása a Dakaron

    Fernando Alonso megerősítette, hogy még nem biztos, hogy indul a 2020-as Dakar Rallyn.

    A spanyol még csak teszteken vett részt, éles raliversenyen nem indult. Ez azonban nem sokáig lesz már így, hiszen részt vesz egy marokkói viadalon, ami nemrég vette kezdetét. Ezt az ötnapos eseményt egyébként a januári Dakar bemelegítő futamának tartják. Alonso pedig elmondta, hogy ő maga is ez alapján dönt majd arról, indul-e a legendás versenyen.

    „Fontos pillanat lehet. 8-9 napig tart majd a tesztekkel együtt, sok kilométert teszek majd meg, sokkal többet, mint amennyit eddig összesen. Az az elhatározás, hogy indulok-e a Dakaron, vagy nem, az Marokkó után fog megszületni” – erősítette meg.

    „Tudom, hogy nem leszek a legjobbak szintjén, ugyanakkor remélem, folytathatom a tanulást, illetve gyűjteni fogom a kilométereket. Mindenki azt mondta nekem, hogy néhány napot eltölteni a sivatagban kimaradhatatlan, mint ahogy az is, hogy szerelni kelljen az autódat. Ezek után lehet átélni a száguldást a vadonban, az F1-re jellemző pontosság és kényelem nélkül. Célt inkább nem fogalmaznék meg, mert nincs semmilyen hivatkozási alapom.”