Címke: Daimler

  • Több lett a projekt, csökkent a Mercedes profitja

    Több lett a projekt, csökkent a Mercedes profitja

    Mercedes AMG High Performance Powertrains Limited (HPP) felelős a Mercedes F1-es hibrid erőforrásaiért, és szállítja azokat a regnáló bajnok csapatnak, valamint ügyfélcsapataiknak: a Force Indiának és a Williamsnek. Így ezek értékesítése 192 millió fontot (~70 milliárd forint) hozott nekik 2017-ben, Ez az összeg egy évvel korábban „csak” 140 millió font volt, számolt be róla a RaceFans.

    A vállalat adózás előtti eredménye azonban 8,5 millió fontra (~3 milliárd forint) csökkent a korábbi 12,9 millióról.

    Ugyan a Mercedes HPP elsősorban az F1-es erőforrásokkal foglalkozik, de a Daimlernek is biztosítanak erőátviteli mérnöki szolgáltatásokat, így született meg például a Project One nevű hiperautó is. Dolgoztak azonban a Formula E-s erőforrásokon is, a 2019/20-as szezonra, mikor is a Mercedes jelen lesz már az elektromos szériában.

    Arról nem közölt információt a Mercedes, hogy milyen arányban oszlanak meg a cégnél az F1-es és az egyéb tevékenységek, de a feltevések szerint 80/20% lehet az F1 javára. Tovább bontva az „egyéb” 20%-át, a megoszlás 65/35% a hiperautó javára, összevetve az FE-vel.
    A HPP alkalmazottjainak száma is nőtt, a 2016-os 571 fő 2017-ben 637 főre gyarapodott, beleértve többek között a gyakornokokat is.

    A Mercedes HPP 2017-es kiadásainak 83%-a az Egyesült Királyságban ment végbe.

  • Zetsche szerint a Ferrari győzelem jót tett a sportnak

    Zetsche szerint a Ferrari győzelem jót tett a sportnak

    A Mercedes anyavállalatának, a Daimlernek az elnöke, Dieter Zetsche úgy véli, hogy jót tesz a bajnokságban, hogy a szezonnyitót a Ferrari nyerte.

    „Ez jó volt a bajnokság számára.” reagált Zetsche Vettel győzelmére az olasz Ansa hírügynökségnek.

    Sokan úgy vélik, hogy ettől függetlenül a Mercedes nyeri majd a bajnokságot, hiszen a csapat erőforrása majdnem elérte az 1000 lóerős teljesítményt.

    „A Renault, a Ferrari, vagy mi, nem vagyunk messze tőle, de még nem értük el teljesen.” . mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a Kleine Zeitungnak.

    Hamarosan azonban a Liberty Media újabb részleteket közöl a csapatokkal a 2021-től érvénybe lépő motorszabályokról. Noha a Ferrarinak már az eddig bemutatott tervek sem tetszettek, és elragadtatva a Mercedes sem volt tőlük.

    „A Forma-1 csúcstechnológia.” – mondta Wolff. „És közvetítenünk is kell ezt az üzenetet, hogy ne veszítsük el hitelességünket. Az erőforrásoknak alapvetően olyasminek kell lenniük, mint most, ugyanakkor kevésbé bonyolultnak.”

    Mások szerint pedig ha a Ferrari és a Mercedes a kilépéssel fenyegetőzik, akkor menjenek is.

    „Minél előbb kiszáll a Mercedes és a Ferrari, annál jobb, szerintem.” – mondta 1996 világbajnoka, Damon Hill a Twitteren. „Ezek a hatalmas ipari komplexumok tönkreteszik a sportot. Ők nem akarnak játszani. Ők mindent akarnak, és mindig. Az FIA elvesztette a befolyását az F1-ben.”

  • A Geely 10%-os tulajdonrészt szerzett a Daimlerben

    A Geely 10%-os tulajdonrészt szerzett a Daimlerben

    A kínai gyártó immáron a Daimler legnagyobb részvényese. A Geely 9 milliárd dollár értékben vett Daimler részvényeket, ezzel a német márkánál 10%-os részesedést ért el. Ezzel a lépéssel tovább növelte a távol-keleti cég a befolyását az európai autómárkáknál. A Geely a tulajdonosa 2010 óta a Volvo Carsnak, és a közelmúltban bevásárolta magát a Lotusba is.

    A Daimler a Bloombergnek annyit mondott csak, hogy üdvözli az újabb nagy befektetőjét, és úgy tekintenek rá, mint egy újabb cégre, akik bizalmat szavaztak nekik. Jörg Howe, a Daimler globális kommunikációjáért felelős vezető ennyit nyilatkozott:
    ” Li Shufu, a Geely elnöke egy olyan kínai vállalkozó, aki jól ismeri a Daimlert, és nagyra értékeli a versenyképességét, és a jövőbeli fejlesztésekre koncentrál. A Daimlernek már így is erőteljes a jelenléte Kínában, hiszen van egy nagyon erős helyi partnerünk, a BAIC Motor.”

    A befektetésnek köszönhetően a Geely olyan lehetőségekhez és előnyökhöz juthat, amivel világszinten segítheti az elektromos- és önvezető autózás elterjedését, pedig a két cégcsoport még nem említ közös projekteket vagy szellemi tulajdonmegosztást.

  • A leggyorsabb elektromos töltővel erősít a Shell Európában

    A leggyorsabb elektromos töltővel erősít a Shell Európában

    A Shell megállapodott a nagyteljesítményű töltőponthálózatot üzemeltető IONITY-vel, így kezdetben tíz európai ország 80 legnagyobb autópályán található töltőállomásán teszi lehetővé, hogy az autósok az eddiginél biztosabban tehessék meg a nagy távolságokat.

    A nagyteljesítményű töltők átlagosan 5-8 perc alatt töltik fel a legmodernebb elektromos járműveket, háromszor gyorsabban, mint a jelenleg használatban lévő bármely más töltők.

    Az IONITY vegyesvállalatot a BMW Csoport, a Daimler AG, a Ford Motor Company és a Volkswagen Csoport az Audival és a Porschéval hozta létre azzal a céllal, hogy 350 kW erősségű töltőpontokból álló hálózatot építsen ki a főbb európai autópályákon.

    “Az autósok hosszabb utakra is szeretnének menni az elektromos járműveikkel és biztosak akarnak lenni abban, hogy közben megbízható, kényelmes és alkalmas helyen, gyorsan feltölthetik azokat – mondta Kapitány István a Shell globális ügyvezető alelnöke. – Az európai autópályákra telepített elektromos töltőállomás iránti igény gyorsan növekszik. Ennek megyünk most elébe azzal, hogy az IONITY egyik legnagyobb partnereként elérhetővé tesszük a leggyorsabb töltőpontokat 10 európai országban.”

    A megállapodás része a Shell azon globális törekvéseinek, hogy még több és tisztább energetikai megoldásokat nyújtson. Ugyanezt szolgálta ezt megelőzően, hogy felvásárolta az Európa legnagyobb elektromos töltőállomáshálózatát üzemeltető NewMotiont, majd az Egyesült Királyságban a kijelölt Shell töltőállomásokra gyorstöltőket telepített, hogy mind megbízhatóbb töltési megoldásokat kínálhasson az elektromos autóval rendelkezőknek, akár otthon, munkában vagy úton vannak.

    Ezért a Shell úgy véli, hogy többen döntenek majd az elektromos járművek vezetése mellett, ha megbízható és kényelmes töltési megoldásokhoz férhetnek hozzá, akkor és ott, ahol szükségük lesz rá.

    Az elektromos autótöltő megoldások csak egyik módjai annak, amivel a Shell több és tisztább energiát szeretne biztosítani napi 30 millió kiskereskedelmi fogyasztójának. Emellett folyamatosan dolgozik a hagyományos üzemanyagok hatékonyságának növelésén is és támogatja az olyan alacsony kibocsátású, közlekedésben használt
    üzemanyagok fejlesztését, mint amilyen a hidrogén, a bioüzemanyagok és a földgáz.

    „Az IONITY és a Shell közös célja az, hogy megbízható és gyors töltési infrastruktúra biztosításával, elektromos járművel is lehetővé tegyék a kényelmes és hosszú távú utazásokat Európában – mondta Dr. Michael Hajesch, az IONITY vezérigazgatója. – Erőink egyesítésével a Shell kiskereskedelemben régre nyúló történelmét és tapasztalatát ötvözzük a mi modern, gyors töltési technológiánkkal. Ez jelentősen megnöveli majd az elektromos járműveket vezető vásárlóink elégedettségét.”

  • Az elektromos mobilitásra összpontosít Kínában a Daimler

    Az elektromos mobilitásra összpontosít Kínában a Daimler

    Az idei jó eredmények után a kínai piacon bizakodással tekint jövő év elé a Daimler, ahol az elektromos autókra összpontosítja fejlesztési erőfeszítéseit – jelentette ki a kantoni autószalonon Hubertus Troska, a német autóipari konszern kínai érdekeltségének az igazgatója.

    Elmondta: az év elejétől októberig az előző évihez képest 27 százalékkal közel félmillióra nőttek a Daimler eladásai Kínában és ezzel az Audit és a BMW-t is megelőzve a prémium kategóriában az ország legnagyobb gyártójává lépett előre. A Daimler azonban a megszerzett piacvezető rang megőrzése helyett inkább olyan hosszú távú szempontoknak ad prioritást fejlesztési terveiben, mint az elektromos mobilitási üzletág kiépítése Kínában – fejtette ki.

    „Ha van a világon egy ország, ahol érdemes elektromos autót fejleszteni, akkor az Kína” – fogalmazott. Ellentétben Németországgal, ahol az autósok inkább nagyobb távokat tesznek meg autóikkal, a kínai sofőrök többsége elsősorban nagyvárosokban használja autóját. Az elektromos mobilitásra való átállást gyorsítja Kínában a robbanómotoros autók belvárosi forgalomból való teljes, vagy a rendszám szerinti részleges kitiltása, valamint az autógyártókra bevezetett elektromos jármű kvóta is.

    Miközben a kínai autógyáraknak már vannak tisztán elektromos modelljeik, a Daimler ügyfeleinek még várniuk kell az első elektromos modellre: a német autógyár 2019-ben kezdi meg első tisztán elektromos városi szabadidő autó modellje, az EQC gyártását Kínában.

    Hubertus Troska a kantoni autószalonon jelentette be, hogy a Daimler megjelenik egy teljesen elektromos kompakt modellel is a kínai piacon.

  • IONITY: Összefogott a BMW Csoport, a Daimler AG, a Ford Motor Company, az Audi és a Volkswagen Csoport

    IONITY: Összefogott a BMW Csoport, a Daimler AG, a Ford Motor Company, az Audi és a Volkswagen Csoport

    IONITY: nagy teljesítményű töltőpontok egész Európát lefedő hálózata az elektromos mobilitás határainak kiterjesztésére

    A BMW Csoport, a Daimler AG, a Ford Motor Company, valamint az Audi és Porsche márkákat képviselő Volkswagen Csoport pénteken bejelentették IONITY nevű vegyesvállalatuk megalapítását, amelynek célja, hogy egy Európát lefedő, nagy teljesítményű töltőhálózatot (HPC) építsen ki az elektromos járművek számára. 2020-ig mintegy 400 feltöltő pont épül majd fel, ami nagyon fontos lépés az elektromos mobilitás szempontjából, hiszen egy ilyen hálózat segítségével már nagy távolságok is bejárhatók lesznek ezekkel az autókkal. Az IONITY vállalat Münchenben működik, vezérigazgatója Michael Hajesch, ügyvezető igazgatója pedig Marcus Groll. Az IONITY csapata már most is 50 embert számlál, és hamarosan újabb munkatársakkal bővül.

    “Az elektromos autók gyors elterjedéséhez létfontosságú egy nagy teljesítményű töltőhálózat kiépítése. Ezért is fontos mérföldkő az IONITY megalapítása, hiszen azt mutatja, hogy az autógyártók hogyan egyesíthetik erőiket egy ilyen cél megvalósítására. Az első páneurópai HPC hálózat felállításával lehetővé válik, hogy az elektromos autók tulajdonosai hosszú távolságoknak is nekivághassanak. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy az egyes felhasználók gyorsan és kényelmesen tölthessék fel autójukat, és digitális megoldásokkal fizethessenek a szolgáltatásért,” mondta el Michael Hajesch.

    20 töltőállomás építése már 2017-ben megkezdődik

    2020-ig az IONITY körülbelül 400 gyorstöltő állomást épít fel és üzemeltet majd. Az első 20 állomás építése már 2017-ben megkezdődik Németország, Norvégia és Ausztria legfontosabb útvonalai mentén, egymástól mintegy 120 kilométeres távolságra. Ennek befejezése után az IONITY együttműködésre lép néhány fontos piaci szereplővel, például a “Tank & Rast”, a “Circle K” és az “OMV” vállalatokkal, előnyt kovácsolva kiterjedt hálózatukból. 2018-ban már több mint 100 elektromos töltőállomás működik majd, számos márkafüggetlen töltési lehetőséget kínálva az autósok számára, akik 2020-ra HPC csatlakozási pontok ezreire számíthatnak. A HPC hálózat az európai töltési szabványt, a Kombinált Töltési Rendszert (CCS) alkalmazza. Mivel a szolgáltatást minden márka elektromos autója használhatja, és mivel a töltőpontok Európa-szerte sok helyütt elérhetők lesznek, a kontinensen egyre több vásárló érzi majd úgy, hogy az elektromos autózás valódi, értékes alternatívát jelent.

    Közös erővel épül az európai hálózat

    A töltőállomások helyének megfelelő kiválasztása döntő fontosságú az IONITY hálózat sikere szempontjából, akárcsak a már meglévő feltöltési technológiák intelligens összekapcsolása. Az IONITY intenzív tárgyalásokat folytat a jelenleg is működő infrastrukturális kezdeményezésekkel.

    Azzal, hogy egy ilyen jellegű hálózat kifejlesztésébe invesztálnak, az autógyártók világosan jelzik elkötelezettségüket az elektromos mobilitás iránt. A szövetség arra számít, hogy munkájuk során támaszkodhatnak majd az iparágon belüli nemzetközi együttműködésre és erős partneri kapcsolatokra.

    Alapítóként a BMW Csoport, a Daimler AG, a Ford Motor Company és a Volkswagen Csoport azonos részesedéssel bírnak a vegyesvállalatban. A neves partnerek más autógyártókat is arra ösztönöznek, hogy aktívan vegyenek részt a HPC hálózat kiszélesítésében.

    További információ: www.ionity.eu

  • Az Európai Bizottság vizsgálja a vezető német autógyártókkal szembeni kartellgyanút

    Az Európai Bizottság vizsgálja a vezető német autógyártókkal szembeni kartellgyanút

    A német szövetségi gazdasági minisztérium szóvivője, Tankja Alemany elmondta, hogy minden esetben csak egy hatóság folytat vizsgálatot, és a német autógyártók esetében ez a brüsszeli EB, amely szoros együttműködésben dolgozik a német nemzeti versenyhatósággal.

    Mivel ezek a hatóságok függetlenek, a német kormány nem vesz részt a munkában – tette hozzá a gazdasági tárca szóvivője.

    A berlini kormányszóvivői tájékoztatón valamennyi érintett tárca – a gazdasági mellett a közlekedési és a környezetvédelmi minisztérium – részéről jelezték, hogy a sajtóból értesültek az úgynevezett Ötök köre feltételezett kartellezésről. Hangsúlyozták, hogy Berlin a súlyos versenyjogsértés gyanújának haladéktalan és teljes körű kivizsgálását sürgeti.

    Ugyanezt követelik a gyártóknál működő munkavállalói érdekképviseletek a német ipar legnagyobb szakszervezetével, az IG Metallal együtt.

    A Der Spiegel című hírmagazin a hét végén megjelent számában arról írt, hogy az öt gyártó a kilencvenes évek óta több mint 60 munkacsoportban, 200-nál is több munkatárs részvételével egyeztettek titokban technológiai és beszállítói ügyekről, és a gyártási költségekről.

    Az egyeztetések célja a verseny kiiktatása volt – írta a Der Spiegel, hozzátéve, hogy az Ötök körének esete lehet a német gazdaság történetének egyik legnagyobb szabású kartellezési ügye.

    Az ügyről a VW „egyfajta önfeljelentést” tett, és átadott adatokat a hatóságoknak a Daimler is – írta a Der Spiegel.

    Az egyelőre nem ismert, hogy a VW és a Daimler lépése versenyjogi értelemben önfeljelentésnek minősül-e.

    Amennyiben tiltott egyeztetést folytató versenytársak önfeljelentés révén teljes mértékben feltárják a jogsértést a versenyfelügyelet előtt, kisebb büntetést kaphatnak, vagy akár mentesülhetnek is a büntetéstől.

    Azonban a gyártók versenyjogi eljárás mellett kártérítési perekre is számíthatnak, ha beigazolódik a kartellgyanú – mondta a német fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetségének (VZBV) elnöke, Klaus Müller a Süddeutsche Zeitung című lapnak. Hozzátette, hogy akár több tízezer kocsitulajdonos indíthat pert, ha kiderül, hogy a verseny korlátozása révén túl drágán kellett megvásárolni autójukat.

    A Süddeutsche Zeitung hétfői beszámolója szerint a Daimler 2011-től kezdve fokozatosan kivált az Ötök köréből, egyre kevesebb titkos egyeztetésen vett részt. Abban az évben a társaságot több mint egymilliárd euróra büntette az EB kamionok értékesítési árával kapcsolatos versenyjogsértés miatt. Ezért a társaságnál tanfolyamokat indítottak, hatszáznál is több vezető beosztású munkatársnak tartottak továbbképzést versenyjogból, így nagymértékben bővültek ismereteik arról, hogy miről szabad beszélni a versenytársakkal, és miről nem – írta a müncheni lap.