Címke: Daimler

  • Wolff szerint a Mercedes még sok éven át maradhat a Forma-1-ben

    Wolff szerint a Mercedes még sok éven át maradhat a Forma-1-ben

    Toto Wolff úgy véli, hogy a Mercedes még „sok évig” maradhat a Forma-1-ben.

    Korábban, a Daimler új elnöke, Ola Kallenius már jelezte, hogy valószínűleg az F1 közelgő új korszakában, 2021 után is marad a Mercedes a sportban.

    Wolff azonban hozzátette, az autóipari változásokat azért felül kell vizsgálnia a német márkának.

    „Hisszük, hogy a Forma-1 és a motorsport a márkánk DNS-ének része.” – mondta Wolff. „A legelső Mercedes egy versenyautó volt.”

    „Úgy gondolom, hogy növelnünk kell a munkánk hatékonyságát, biztosítanunk kell a jó gazdasági teljesítményt és csökkenteni kell a Daimler által a mi projektünkbe tett befektetésének mértékét.”

    „Ha ezt mind el tudjuk érni, akkor még sok évig a Forma-1-ben maradunk.”

  • Penske tagadja a Mercedes F1-es csapat felvásárlását

    Penske tagadja a Mercedes F1-es csapat felvásárlását

    Roger Penske tagadja azon értesüléseket, mely szerint megvásárolná a Mercedes Forma-1-es csapatát. A német médiából indult el ezen spekuláció, mely szerint Penske egyike lenne az új befektetőknek. A másik az orosz milliárdos Dmitrij Mazepin mellett, akinek a fia Nikita már vett részt a Mercedes tesztprogramjában. A hírek szerint őket érdekelné a világbajnok csapat felvásárlása. Azonban csak akkor, ha a Daimler úgy döntene, hogy kiszállnának a királykategóriából 2021-ben.

    Elég kérdőjelesek az ilyen értesülések, hiszen Penske nemrégiben vette meg az Indianapolis Motor Speedway-t, valamint magát az IndyCar szériát. A RACER újságírója rákérdezett a Mercedes dolgára, de csak ennyit mondott Robin Millernek Roger:

    „Egyáltalán nem igaz ez a hír, hiszen tele van a tányérom.”

    Mindenesetre a RACER is úgy tudja, hogy eladó a Mercedes, ugyanakkor mindegyik Forma-1-es csapatnak most némileg bizonytalan a jövője. Továbbra sincs megegyezés a kereskedelmi jogokkal kapcsolatban a sport irányítóival. Toto Wolff távolmaradása is a Brazil Nagydíjtól is ad némi témát, és azt is már tudni lehet, hogy megy majd Szaúd-Arábiába a jövő hétvégén a gyári Mercedes Formula E-s bemutatkozására.

    A Haas F1 csapatfőnöke, Günther Steiner is elismerte, hogy a csapatok addig nem is foglalkoznak a jövőjükkel, amíg nem véglegesítették a szerződést, mivel ezzel is gyengítenék az alkupozícióikat.

    A Mercedes megnyerte a az utolsó hat konstruktőri és versenyzői világbajnokságot, a Daimler és a Mercedes-Benz vezérigazgatója, Ola Källenius pedig kifejezte az autógyártó elkötelezettségét a Forma-1 iránt:

    „A Forma-1-el kapcsolatban pedig az, hogy megnyertünk hat bajnoki címet sorozatban, az egy történelmi eredmény. Egy ilyen aktivitás pedig marketing és márkaépítési szempontból rendesen kifizetődő volt. Teljesen mindegy, hogy F1 rajongó vagy-e vagy nem, egy ilyen marketingbefektetést racionálisan kell vizsgálni. Mérlegre tesszük a marketing és média befektetéseinket olyan szempontból, hogy mit érünk el vele, milyen hatása van, vagy mibe kerül ez nekünk. Amennyiben a Nielsen metódusában vizsgáljuk a Forma-1-es aktivitásunk médiaértékét, akkor az évente 1 milliárd eurónyit ér. Tehát ez egy extrém elérés és nagy hatás. Az ára pedig, amit publikusan nem tárgyalunk, feltehetően meglepően alacsony, mert soha ne feledjük azt, hogy ugyan van költsége a Forma-1-es csapatunknak, de bevétele is. Elkötelezettek vagyunk, olyan biztosan, ahogy ma itt ülünk.”

  • Megéri maradni az F1-ben a Mercedes vezérigazgatója szerint!

    Megéri maradni az F1-ben a Mercedes vezérigazgatója szerint!

    Feltehetően marad a Mercedes a Formula 1-ben 2021 után is. A héten a gyári csapat főnöke, Toto Wolff figyelmeztetett, hogy hogy a csillagos márka ugyan jelenleg dominál a királykategóriában, de mivel még mindig nincs aláírva a Concorde Egyezmény, ezért nem garantált, hogy a német márka újra aláír.

    Egy befektetői tanácskozáson Londonban azonban a Mercedes vezérigazgatója, Ola Källenius utalt rá, hogy a Brackleyben székelő gyári csapatuk maradni akar a száguldó cirkuszban. Még annak ellenére is, hogy ugyanitt bejelentették, hogy a Daimler kénytelen egy 1.5 milliárd dolláros megtakarítást eszközölni, ami munkahelyek megszűnésével is jár. Amikor a Forma-1-ről kérdezték, így válaszolt a svéd szakember:

    „Egymás után hatszor nyertük meg a világbajnokságot. Ez kiemelkedő, és kifizetődő is, ha a marketingre gondolunk. Innen nézve ez egy nagyon is értékes befektetés.”

    A Daimlerben tervezett megszorítások azonban rontják a Mercedes esélyeit arra, hogy 2021-re újra szerződhessenek Lewis Hamiltonnal. Brazíliában a hatszoros világbajnok elárulta, hogy felkészült arra, hogy részt vesz pár telefonos egyeztetésen a szerződésekkel kapcsolatban. Egy másik érdekes fejlemény, hogy a csapatfőnök Toto Wolff 2013 óta először kihagy egy versenyhétvégét. Az osztrák szakembert pedig továbbra sokan Chase Carey utódjának látják a Liberty Mediánál. Hamilton erre csak ennyit mondott:

    „Természetesen nem akarom azt, hogy elmenjen, pláne, ha én is maradok a sportágban. Mindig is azon az állásponton voltam, hogy szárnyaljanak az emberek, és tegyék a legjobbat a karrierjükkel, de fontos ugyanakkor látnom esetében azt, hogy hol irányít.”

  • Megnevezte Lauda utódját a Mercedes

    Megnevezte Lauda utódját a Mercedes

    A Mercedes hivatalosan is bejelentette, hogy Markus Schafer veszi át az elhunyt Niki Lauda elnöki posztját a Mercedesnél.

    Az egykori világbajnok Niki Lauda a csillagos márka vezetésében is tevékenyen részt vett, ugyanis végrehajtói jogkörrel nem rendelkező elnök volt a Mercedesnél. Ezen posztjában tevékenyen részt vett, abban, hogy a németek leigazolják Lewis Hamiltont.

    Tavalyi betegsége óta ezen pozíció feladatait megosztották, ám most a Mercedes igazgatótanácsa megnevezte azt a személyt, aki átveheti a májusban elhunyt legenda helyét.

    Markus Schafer fogja innentől betölteni ezt az elnöki posztot, aki korábban a Daimler csoport kutatási és a Mercedes-Benz fejlesztési osztályát vezette. A közleményben ugyan nem Lauda utódjaként emlegetik őt, de a gyakorlatban ugyanazt a szerepet fogja tovább vinni.

    „Az anya vállalatunk elhivatottsága alapvető szerepet játszott a csapat eddigi sikereiben és ez a jövőben is így lesz. A Forma-1 felé nyújtott támogatottság mindig visszatükröződik a vezetésre, a Daimler erős vezérkarára és ez az új kinevezésekkel folytatódni is fog. A Forma-1 egy erőteljes technológiai és marketing platform a Mercedes-Benz számára globálisan, és egy értékes kirakat a vállalat sikereink és értékeinek.” – nyilatkozta Toto Wolff.

    Schafer mellet Frank Markus Weber is új szerepet kapott a vállalaton belül, ő a végrehajtói jogkörrel nem rendelkező igazgató lett.

  • Elhunyt Lee Iacocca, az amerikai autóipar legendás alakja

    Elhunyt Lee Iacocca, az amerikai autóipar legendás alakja

    Kedden este 94 éves korában Parkinson-kórban elhunyt Lee Iacocca, aki az 1980-as években megmentette a csődtől a Chrysler autógyárat, és az amerikai gazdaság sztárjává vált.

    Iacocca olasz bevándorlók gyermeke volt, éttermet működtető családja igen szerény körülmények között élt a pennsylvaniai Allentownban. Karrierjét 1946-ban a Fordnál kezdte, először mérnökként, majd a marketingrészleg vezetőjeként. 1978-ban kiváló eredményei ellenére is eltávolították a cégtől, akkor szegődött el a Chryslerhez.

    Az állandóan szivarozó mérnök-menedzsert keménykezű vezetőként tartották számon. A The Wall Street Journal című lap méltatása szerint csaknem egyedülálló eredményeket ért el az 1960-as évek autóiparában. Ő irányította az azóta ikonikussá vált – és minden idők egyik legsikeresebb amerikai autójaként emlegetett – Ford Mustang kifejlesztését. Az autót 1964-ben mutatták be, és az akkor 40 éves Iacocca hosszú ideig folyamatosan a világlapok címoldalán szerepelt.

    A bemutatása utáni másfél évben több mint egymillió Ford Mustangot adtak el. Az 1980-as években – már a Chryslernél – ő találta ki a „minibusznak” nevezett gépkocsitípust, amely szakértők szerint forradalmasította az autóipart és az amerikai autóvásárlási szokásokat is. Ez lett az amerikai családi gépkocsi.

    Az 1990-es évek elején a Chrysler eladásai ismét csökkentek, Iacocca összetűzésbe került az igazgatótanáccsal és a felső vezetéssel, és ekkor – 1992-ben – nyugdíjba vonult. Három évvel később ő egyengette Kirk Kerkorian útját a Chryslerhez, ami végül ahhoz vezetett, hogy a német Daimler Benz felvásárolta a céget.

    Önéletrajzot és több könyvet is írt, valamennyi bestseller lett. Anyagilag támogatta a New York-i Ellis Islanden lévő Szabadság-szobor felújítását, és amíg beteg nem lett, rendszeres vendége volt televíziós talkshow műsoroknak. Két lánya van. Harmadik feleségétől elváltan, egyedül élt.

  • A Mercedes legalább 2025-ig tervez az F1-ben maradni

    A Mercedes legalább 2025-ig tervez az F1-ben maradni

    Az már köztudott volt korábban is, hogy a Mercedes 2021 után is marad a Forma-1-ben, de most Toto Wolff megerősítette, hogy legalább 2025-ig maradnak.

    Számos csapat jövője kérdéses a 2021-es nagy szabályváltoztatások után, de a bajnokcsapaté már biztos. Az olasz Corriere Dello Sport értesülései szerint a Daimler új elnöke, Ola Källenius már döntött a jövőjükről. Állítólag a jelenlegi Formula E programjukat folytatják, azonban a Le Mans-i terveik hátrébb szorulnak.

    Ez a megerősítés azt is jelentheti, hogy a Mercedesnek nagyobb szava lesz a 2021-es szabályok meghozatalakor.

  • A BMW Group és a Daimler AG közösen fejleszti ki az automatizált járművezetés következő generációs technológiáit

    A BMW Group és a Daimler AG közösen fejleszti ki az automatizált járművezetés következő generációs technológiáit

    A két német prémiumgyártó hosszú távú stratégiai együttműködésének első eredményei már a következő évtized közepén megjelennek az utakon, minden korábbinál fejlettebb vezetést támogató rendszerekkel és az autópályákon aktiválható, nagymértékben automatizált járművezetés innovációival varázsolva könnyebbé az ügyfelek mindennapjait.

    A BMW Group és a Daimler AG egyesíti az automatizált járművezetés technológiai újításainak kifejlesztésére fordított erőit. A két német prémiumgyártó első körben a vezetést támogató rendszerek, az autópályákon aktiválható vezetésautomatizálás és a különféle parkolási megoldások következő generációjának megvalósítására koncentrál, amelyeket a jövő mobilitásának zálogaként egy közösen aláírt egyetértési megállapodás is nyomatékosít. A BMW Group és a Daimler AG hosszú távú stratégia együttműködésként tekint az iránymutató partnerségre, amelynek célja, hogy a következő generációs technológiákat széles körben elérhetővé téve, már a következő évtized közepén sorozatgyártásba küldje.

    „Vállalati stratégiáink következő logikus lépése, hogy a járműtechnológia területén úttörőnek számító két gyártó iránymutató szaktudását egyesítsük. A BMW Groupnál valljuk, hogy egy rugalmasan előállítható, több modellosztályban is alkalmazható, nem kizárólagos platform kifejlesztésére épülő, hosszú távú együttműködés az automatizált járművezetés tömegtermelésének beindítása szempontjából döntő jelentőséggel bírhat. A két vállalat szaktudásának egyesítésével mindkettőnk innovációs erőssége nő, amely a technológia fejlődését is felgyorsítja” – mondta Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja.

    „Az automatizált járművezetés megvalósítása napjaink egyik legforradalmibb kihívása, amelyen az egész Daimler Group nagyon keményen dolgozik” – vette át a szót Ola Källenius, a Daimler AG igazgatótanácsának vállalati kutatásokért és a Mercedes-Benz gépkocsik fejlesztéséért felelős tagja. „Mint ahogyan eddig is, a Daimler-nél a biztonság az elsődleges szempont. Az exkluzív, kivételes technológiai megoldások helyett olyan megbízható, teljes körű rendszer kifejlesztését tartjuk szem előtt, amely érezhető hozzáadott értékkel fokozza ügyfeleink életminőségét. A legkiválóbb partnerekkel dolgozunk azon, hogy jelentős mértékben növeljük a járműtechnológia teljesítményét és mindezt biztonságos módon kínáljuk fel ügyfeleinknek” – tette hozzá.

    A tervezett együttműködés számos egyértelmű előnyt tartogat a BMW Group és a Daimler AG számára: a partnerek szaktudásának egyesítésével és a több modellosztályban is alkalmazható járműszerkezeti megoldások kifejlesztésével a technológia jövőbeni generációinak megvalósulása felgyorsul, amelynek következtében az újítások hamarabb megjelennek az utakon, az innovációs átfedések pedig lerövidülnek. A gépkocsi utasainak és a forgalom többi résztvevőjének biztonsága mindkét gyártó stratégiájában abszolút elsődleges szempont, az iránymutató együttműködés kulcspontja éppen ezért a közösen kidolgozott rendszer megbízhatósága. A két német prémiummárka továbbra is gőzerővel dolgozik azon, hogy megőrizze iránymutató pozícióját a járműfejlesztés területén.

    A közös járműfejlesztés első kézzelfogható eredménye egy több méretosztályban is alkalmazható, az automatizált járművezetés számos szintjén rendszerbe állítható járműszerkezet tömegtermelése lesz, amely az intelligens vezetést támogató rendszerekre épülő és az autópályán aktiválható, nagymértékben automatizált járművezetés innovációit magába foglaló struktúra követelményeinek egyaránt maximálisan megfelel. A két gyártó ráadásul már azon lehetőségekről is tárgyalásokat tervez, hogy a járműautomatizálás magasabb szintjeit is közösen kidolgozott együttműködés kereteiben váltsák valóra, legyen szó akár az autópályákon, akár a belvárosi forgatagokban aktiválható technológiai megoldásokról. Ezek az elképzelések a BMW Group és a Daimler AG közötti iránymutató együttműködés hosszú távon fenntartható mivoltát erősítik, amelynek elsődleges célja a több méretosztályban is alkalmazható, automatizált járművezetésre alkalmas platform kifejlesztése. A két német prémiumgyártó partnersége nem befolyásolja az aktuális járműtechnológiák fejlesztési munkálatait és a folyamatban lévő, más partneri együttműködéseket. A BMW Group és a Daimler AG továbbra is keresi a legkiválóbb technológiai vállalatokkal való együttműködési lehetőségeket és nyitott azon autógyártó vállalatok közreműködésére, amelyek ötleteikkel hozzájárulhatnak a közösen kidolgozandó platform sikeréhez.

    Automatizált járművezetés a BMW Groupnál

    A BMW Group 2006 óta dolgozik a nagymértékben automatizált járművezetés kifejlesztésén, sorozatgyártásra érett, nem kizárólagos platformja megvalósításában pedig számos technológiai specialistával, beszállítóval és alvállalkozással működik együtt. 2017 óta a bajor prémiumgyártó az ezen a területen tevékenykedő divíziókat a München melletti Unterschleißheim városában felépített, automatizált járművezetésre szakosodott innovációs központban egyesíti, a technológia tömegtermelésbe és több modellosztályba való integrálását pedig számos partner segíti. Az innovációs központban egy vadonatúj szoftverfejlesztő részleg támogatja az automatizált járművezetésre kifejlesztett platform technológiai felgyorsulását, amely új iparági mércét is jelent. A csúcstechnológia újabbnál újabb innovációit a BMW Group világszerte több mint hetven gépkocsival teszteli közúton, ahol a tervezőmérnökök hétköznapi szimulációk és a legextrémebb vezetési szituációk közben fejlesztik a járművekben dolgozó mesterséges intelligenciát. A vállalatcsoport technológiai zászlóshajója, a BMW iNEXT, amely az automatizált járművezetés 3. szintjét sorozatgyártásban kínálja majd fel a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek, 2021-ben érkezik meg a piacra, amikor is a következő, 4. szintet képviselő járműtechnológiai innovációk is már kísérleti projektekként jelennek meg az utakon.

    Automatizált járművezetés a Daimler AG-nél

    A Daimler AG párhuzamosan dolgozik az automatizált járművezetés több szintjének megvalósításán. Az aktív biztonsági rendszerek hosszú ideje piacvezető gyártójaként a vállalat a kezdetek óta házon belül fejleszti saját technológiáit. 2019-ben a Daimler AG beindítja San José-ban első, a Bosch-sal közösen kidolgozott kísérleti projektjét, amely a nagyvárosok forgatagában teszteli az önmagát vezető járműtechnológia 4. és 5. szintjét. A program útnak indítása mindkét gyártó történetében jelentős mérföldkőnek számít, az iránymutató együttműködés pedig a tervek szerint tovább folytatódik. A következő évtized hajnalán a Daimler nem csupán a nagymértékben, de a teljes mértékben automatizált járművezetés lehetőségét is ügyfelei kezébe kívánja adni. A technológia a tervek szerint minden vezetési szituációban, minden járműkategóriában maximálisan megbízható működésre lesz képes, legyen szó akár gépkocsikról, kisteherautókról, teherautókról vagy buszokról.

  • Hamilton: Zetsche távozása nem lesz kihatással a csapatra

    Hamilton: Zetsche távozása nem lesz kihatással a csapatra

    Lewis Hamilton elmondta, hogy a küszöbön álló váltás a Daimler élén nem lesz semmilyen befolyással a Forma-1-es csapat életére.

    Ahogy arról már beszámoltunk, Dieter Zetsche 2019 májusában távozik vezetői pozíciójáról helyét pedig a finn Ola Källenuis veszi át.

    Källenius nem lesz idegen az F1-es közegben, hiszen korábban a Mercedes motor részlegét vezette Brixworth-ban.

    „Olat már talán 2014 óta ismerem. Figyeltem a folyamatos fejlődését, és ahogy segítette komoly szintre juttatni a motor részleget. Rendkívül szenvedélyes, hatalmas autóverseny rajongó. Szóval nem hiszem, hogy bármi változna.” – mondta Hamilton.

    A bajnoki címvédő rendkívül hálás a német sportvezető munkásságáért, akit már az első gokartos napjai óta ismer.

    „Dieter és az ő F1-et és a Mercedes-Benzt szem előtt tartó munkássága, illetve befektetése nélkül nem lennénk ott ma, ahol vagyunk. Az ő és a vezetőség hite nélkülözhetetlen volt. A vezetőségi tagok gyakran nem szenvedélyesek, de ők hihetetlenül azok. A versenyek előtti és néha utáni hozzám intézett szavaik nagyon sokat jelentettek nekem.”

    „Végül is Dieter tényleg az a tipikus vezető alkat. Ő volt az, aki már 13 éves korom óta támogatott. Valamint ő volt az a nagy ember is, aki ezt mondta nekem: „Jól van, semmi baj, menjünk előre.’ Mindig nagyra értékeltem az évek során a támogatását, ő az a valaki, akit igazán csodálok.” – vallotta be.

    Toto Wolff szerint is zökkenőmentes lesz majd a hatalom átvétel.

    „Ola régóta tagja a vezetőségnek. Korábban a Mercedes motorjaiért felelt, és az AMG ügyvezető igazgatója is volt. Így mindkét emberrel remek kapcsolatunk van, és Dieter nem távozik. Csupán szünetet tart, és a felügyelő bizottságba fog visszatérni. Ola pedig, mint új vezető, stabilitást fog adni a Forma-1-es projektünknek.”

  • Bernie szerint a Ferrari túl olasz ahhoz, hogy bajnokságot nyerjen

    Bernie szerint a Ferrari túl olasz ahhoz, hogy bajnokságot nyerjen

    Bernie Ecclestone szerint az a baj a Ferrarival és azért nem tudnak versenyre kelni a Mercedesszel, mert nagyon eltávolodtak attól az egyértelmű csapatstruktúrától, ami jellemezte őket a dominanciájuk alatt a 2000-es évek elején.

    Lewis Hamilton és a Mercedes felülmúlta Sebastian Vettel és a Ferrari párosát mindkét bajnokságban az elmúlt hónapokban, pedig sokan azt gondolják, hogy az olaszoknak van erősebb autójuk. A Ferrari az egyetlen csapat, amelyik az összes eddigi Forma-1-es szezonban indult. Fontos része voltak az Ecclestone uralta korszaknak a 70-es évektől kezdődően, és így maradt ez azután is, hogy a Liberty Media átvette a száguldó cirkusz irányítását 2017-ben.

    Az ESPN rákérdezett Mr. E-nél, hogy szerinte miért teljesített 2018-ban a Ferrari a várakozások alatt, amire így válaszolt:

    „Túl olaszok. Mondhatnám azt is, hogy olyanok, mint a régi szép időkben.”

    Itt Ecclestone persze a 80-as évekre, valamint a 90-es évek elejére gondol, amikor esélytelenek voltak a bajnoki címekre. Ezután érkezett a csapathoz a francia Jean Todt, aki átvette az irányítást, és leigazolta az istállóhoz az angol Ross Brawn-t technikai igazgatóként és a dél-afrikai Rory Byrne-t, főtervezőnek. Ezek a lépések tették lehetővé azt, hogy Michael Schumacher 1996-ban átigazolt a Benettontól, és gyakorlatilag ez öt bajnoki címet eredményezett sorban (2000-2004), és hat konstruktőrit (1999-2004), ami a legdominánsabb korszaka volt valaha a Forma-1-nek.

    Pontosítást kértek Bernietől, hogy a Todt és Brawn korszak előttre gondol-e:

    „Igen. Ott volt Todt, aki ránézett a dolgokra egy kicsit, és ami nem igazán volt olaszos, hogy gyakorlatilag Michael irányította a csapatot. Minden más volt. Azt gondolom, hogy egy ilyen jellegű irányítás hiányzik nekik most.”

    Mr. E szerint tehát ahogyan jelenleg a Ferrarit irányítják, az akadályozza őket a Mercedes elleni harcban. Miközben a német gyártó és anyacége a Daimler konszern rábízza a versenycsapat irányítását Toto Wolffra, a Ferrari top vezetői hagyományosan aktív szerepet vállalnak a versenycsapatuk menedzselésében, minden tekintetben. Bernie végül így zárta a gondolatait:

    „A Ferrari teljesen más úton jár mint a Mercedes. A Mercedesnek van tisztán egy csapata, akik semmi mást nem csinálnak, csak versenyeznek, és semmi közük a gyártóhoz. A Ferrarinak első az autótermelés, amit többé-kevésbé összekötnek a forma-1-es teljesítményükkel. Emiatt teljesen másképp működnek.”

  • Lemond posztjáról Dieter Zetsche

    Lemond posztjáról Dieter Zetsche

    Lemond Dieter Zetsche, aki a Mercedes anyacégének, a Daimernek az elnöke.

    A Financial Times jelentése szerint a következő év májusában fog távozni jelenlegi pozíciójából. Helyére egy másik igazgatósági tag, Ola Kallenius kerül majd.

    Zetsche ez után a felügyelőbizottság élére kerül. A Daimler szerint erre a változásra az autóipar változásainak kihívásai miatt van szükség.