Címke: Cyril Abiteboul

  • Még korántsem ért véget a Ferrari-gate története

    Még korántsem ért véget a Ferrari-gate története

    A hat istálló továbbra is ki akarja deríteni a Ferrari-gate részleteit.

    A Forma-1 lassan visszatér a megszokott medrébe, a versenyek elindulnak, a csapatok készülődnek és leporolják az év elején nagy port kavart Ferrari-FIA paktumot is.

    Ugyanakkor a Szövetség sem felejtette el a megállapodást, ugyanis a büntetőmunkára ítélt Scuderiát máris munkába állította. A legújabb erőforrásokat érintő technikai direktívák megalkotásánál a vörösök is közreműködtek, így törlesztve a rájuk kiszabott büntetést. Az FIA az ERS-rendszer kapcsán plusz egy szenzor beszerelését rendelte el (egyelőre csak a három nagy csapat használja, az idény későbbi szakaszában a többiek is megkapják), míg az olajégetés tekintetében kijelentette, hogy bármikor megvizsgálhatja annak mennyiségét.

    A riválisok a legújabb pontosítások kapcsán ismét felemlegették „lázadásukat”. A hat csapat továbbra sem hajlandó feladni a harcot, (eredetileg heten voltak, de a Mercedes, Ola Källenius kérésére kiszállt a játszmából) ugyanis ki akarják deríteni pontosan mi szerepel abban a titkos megállapodásban.

    ,,A téma még koránt sincs lezárva.” – idézi a német F1-Insider.com Cyril Abiteboult.

    A McLaren csapatfőnöke szintén nemtetszését fejezte ki, ugyanis  véleménye szerint a Ferrari „lehetett volna őszintébb.”

    Helmut Marko már tavaly is azon munkálkodott a Red Bull-lal, hogy kiderítsék a vörösök titkát, így semmiképp sem szeretné annyiban hagyni az ügyet:

    ,,A koronavírus miatt sajnos más dolgokkal kellett foglalkozunk. Ám ez nem azt jelenti, hogyha minden visszatér a normális kerékvágásba, akkor nem fogjuk folytatni és nem fogunk azon dolgozni, hogy megtudjuk, milyen megállapodást kötött az FIA és a Ferrari.”

  • Abiteboulnak mennie kell?

    Abiteboulnak mennie kell?

    Frans Verschuur, aki egy GT4 csapatot vezet, úgy vélekedik, hogy Cyril Abiteboulnak távoznia kell a Renault Forma-1-es csapatának éléről.

    „Véleményem szerint három ember van a Forma-1-ben, akinek mennie kell” – magyarázta a holland. „Abiteboulnak, Claire Williamsnek és Mattia Binottónak.”

    Verschuur ki is fejtette, mit gondol Abiteboulról, akinek a vezetésével a Renault elvesztette Daniel Ricciardót 2021-re: „A Renault-nak jó sok elérhető pénze van. Azonban kiderült, hogy ez az ember alkalmatlan arra, amit csinál. Ilyen rossz eredményeket lehetetlen elérni ennyi pénzzel.”

    „Egyszer beszéltem Frederic Vasseur-rel, és azt mondta róla, hogy nem tud vele együtt dolgozni, mert háború lesz, végül ezért távozott” – utalt a holland Vasseur és Abiteboul közös múltjára a Renault-nál. „Abiteboul csak tönkretesz mindent. Két barátja volt vezető pozíciókban, de mostanra ők távoztak, szóval szerintem szorul a hurok.”

  • Abiteboul nem titkolja, csalódott Ricciardoban

    Abiteboul nem titkolja, csalódott Ricciardoban

    A Renault csapatfőnöke Cyril Abiteboul nem titkolja, hogy csalódott Daniel Ricciardoban, amiért az elhagyja a francia istállót két év után.

    A Ferrarihoz távozó Carlos Sainz helyére szerződik a McLarenhez Daniel Ricciardo 2021-re, noha még csak tavaly érkezett Enstone-ba. Noha a váltás az ausztrál részéről érthető, akit csalódásként ért a Renault tavalyi teljesítménye.

    Abiteboul nemrégiben a stabilitást és a folyamatosságot nevezte meg, mint a siker egyik alappillérének, és ezért csalódott most.

    „Kissé csalódtam, mert nem hiszem, hogy stabilitás nélkül bármit is lehetne építeni. Értve ez alatt a pilótákat és mindenki mást is a vállalatnál.” – fogalmazott a motorsport-total.com-nak

    A francia csapatvezetőt igencsak meglepték a gyors történések a pilóta piacon.

    „Meglepődtem a két Forma-1-es csapat aktivitásán, és azon is, hogy Daniel ilyen gyorsan meghozta a döntését.” – tette hozzá.

  • A Renault nem sieti el Ricciardo pótlását

    A Renault nem sieti el Ricciardo pótlását

    Cyril Abiteboul csapatfőnök szerint a francia csapat nem szeretné elkapkodni az új pilótájuk kiválasztását.

    Nem csak a pénzügyi gondok miatt aggódhat a Renault, de hamarosan dönteniük kell arról, hogy ki váltsa 2021-től Daniel Ricciardot a csapatnál. Cyril Abiteboul, a franciák csapatfőnöke a De Telegraafnak és a Ziggo Sportnak arról beszélt, hogy nem szeretnék elkapkodni a döntést.

    „Először tudnunk kell, hogy hogyan muzsikál az autónk, de még egyetlen egy futamunk sem volt. Az autónk teljesítménye azt is meghatározza, hogy milyen pilótát keresünk, szóval időre van szükségünk, mielőtt meghozzuk a döntést. Ez akár több hónapot is igénybe vehet” – magyarázta Abiteboul.

    Az üres üléshez olyan nagy neveket emlegettek már, mint Sebastian Vettel, Fernando Alonso vagy éppen Valtteri Bottas, de Abiteboul azt mondta, túl korai lenne ezeket a spekulációkat hajkurászni.

    „Először is, információra van szükségünk, utána meghozhatjuk a döntésünket a pilótáról” – mondta.

    „Ez azért is fontos, mivel aki mellett döntünk, nemcsak 2021-ben, de 2022-ben is nálunk versenyzik, amikor már az új szabályok életbe lépnek.”

    A Renault üléséről két elmélet is van, hogy ki kaphatja meg. Először is, az enstone-i csapat kedvezményezettje lehet a költségvetési sapkának. Marco Tronchetti Provera, a Pirelli vezérigazgatója úgy véli, ez egy elég összetett téma, miközben jelenleg olyan szakaszban állnak, ahol új megállapodásokat kell kötni és közben az egyensúlyt meg kell találni a csapatok érdekei között.

    Azonban, a Renault fiatal és tehetséges pilótája Jack Aitken – Ricciardohoz hasonlóan – úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot.

    „Egyáltalán nem lepett meg Daniel távozása” – mondta a Racer-nek. – „Nem vagyok abban biztos, hogy a Renault megteszi a szükséges befektetéseket a junior programjukba. Úgy érzem, nincs lehetőségem a fejlődésre.”

    „Hallottam a Fernando érkezéséről szóló pletykákat is. A csapatnak szüksége van egy vezető egyéniségre, én meg arra gondoltam, „Mi a haszna annak, hogy itt vagyok?” – tette hozzá Aitken.

  • Abiteboul: négy futam 2020-ban rosszabb lenne, mint a semmi

    Abiteboul: négy futam 2020-ban rosszabb lenne, mint a semmi

    A francia csapatfőnök szerint, ha 2020-ban csak néhány alkalommal versenyeznek, az a legrosszabb eredményt hozhatja néhány Forma-1-es csapatnak.

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke a német Auto Motor und Sportnak nyilatkozott arról, hogy a koronavírus-járvány idején a márka életében a Formula 1 nem áll a középpontban, de annak megfelelően adaptálják a stratégiájukat. Azonban nagy kérdés, hogy a szezon elindulhat-e júliusban, ismerte el a francia.

    „Ha alacsony akarjuk tartani a csapatok és a gyártók költségeit, meg kell védenünk a bevételeket. Ezt csak versenyzésével tehetjük meg” – magyarázta Abiteboul.

    „Gazdasági szempontból a legrosszabb az, ha egy, kettő, három vagy négy versenyt szervezünk, majd megállunk. Ha nem tudjuk megteremteni a feltételeket egy szezonra, akkor jobb, ha el sem indulunk.”

    Az Forma-1 a tervek szerint „szellemfutamokkal”, nézők nélkül terhetnek vissza, leghamarabb Ausztriában. Abiteboul hangsúlyozta, hogy legalább 14-15 futamra lenne szükség ahhoz, hogy a bevételek fedezzék a versenyek költségeit. Hozzátette, hogy jelenleg sokkal fontosabb kérdés az, hogy hány csapat élheti túl a helyzetet.

    Tovább folytatódnak a 2021-es költségvetési tárgyalások is: míg például a Ferrari szeretné, hogy a keret magasabb legyen, addig a McLaren még mindig a csökkentés mellett érvel. Abiteboul úgy gondolja, a Renault a kettő között helyezkedik el.

    „Még azt is megéltük, hogy a promóter nemrég hitelt vett a pénzügyeinek átszervezése és az üzleti vállalkozás robusztusabbá tétele érdekében, ami azt mutatja, hogy mindenki veszélyben van” – tette hozzá.

    „Úgy tűnik, hogy a gyártók kicsit fontosabbak a sport felépítésének szempontjából, mivel a privát csapatokat olyan alkatrészekkel látják el, mint például a motor és a sebességváltó. A gyártók nagyrészt támogatják a fiatal pilóták karrierjét, azonban látjuk, hogy néhány szponzor bejelentette, hogy abbahagyja a fiatalok finanszírozását” – fogalmazott a csapatfőnök.

    Abiteboul kiemelte, hogy a Formula 1 számára újabb csapás lenne, ha a gyártókat is elveszítené, ezért biztosítani kell, hogy ugyanaz a 10 csapat maradjon, akik a válság előtt is voltak. A Renault F1-es csapatát teljes mértékben támogatja a márka testülete.

  • Ricciardo: Júliusban már késő lesz megegyezni 2021-re

    Ricciardo: Júliusban már késő lesz megegyezni 2021-re

    Daniel Ricciardo elismerte, hogy a koronavírus-krízis alatt a saját Forma-1-es jövőjén gondolkodik. Előbb a jelenlegi csapatának a tanácsadója, Alain Prost, később a csapatfőnök Cyril Abiteboul is megerősítette, hogy az ausztrál akér elhagyhatja őket 2020 végén. Sebastian Vettel pedig akár érkezhet is Ricciardo helyére. A Sky Italianak az olasz Leo Turini így nyilatkozott a kialakult helyzetről, ő eléggé jól ismeri a Forma-1 belső mozgásait:

    „Amennyire tudom, Vettelnek van ajánlata a McLarentől és a Renault istállójától is. Azt azonban nem lehet tudni, hogy ezen ajánlatok valójában mennyire is érdeklik őt.”

    Ricciardo pedig elismerte, hogy ugyan hírbe hozták a Ferrarival, de a jelenlegi kényszerszünet csak bonyolítja a szituációt:

    „Ez a helyzet mindent csak bonyolít. Örömmel beszélgetnék akár a Renault csapatával is a szerződés megújításáról, de július ehhez már nagyon késő lenne.”

    A Forma-1- pedig ekkor indulna újra, Ausztriában.

  • Más csapatokat jobban megvisel a krízis, mint a Renault-t

    Más csapatokat jobban megvisel a krízis, mint a Renault-t

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elmondása szerint a francia márkára is hatással van a koronavírus okozta krízis, és felül kell vizsgálniuk elkötelezettségüket. Hozzáteszi azonban, hogy a Renault számára a sport nagyon sok értékkel és erővel bír.

    Véleménye szerint ez a krízis egyben lehetőség is Forma-1 számára az átalakulásra. Erről a francia Auto Hebdonak beszélt.

    „Nem egy egyéves halasztás fog minket arra kényszeríteni, hogy újragondoljuk a pozíciónkat, még akkor sem, ha a válság mérete – amit most még nem is ismerünk – arra is sarkallna minket.” – mondta Abieboul. „Ha elérjük ezt a szakaszt, akkor sem mi leszünk az egyetlenek ebben a helyzetben. Néhány csapat – nem nevezem meg őket -, jobban ki vannak téve ennek, mint mi.”

    Véleménye szerint ha valami, akkor továbbra is a nagy csapatok élen való elszigetelődése lehet inkább az az ok, ami miatt a Renault átgondolhatja F1-es szereplését.

    „Ha egyértelműen egy kétsebességű (nagyon két csoportra válik a mezőny) F1-ben találjuk magunkat, akkor átgondoljuk a helyzetünket.”

    „De a kiadási korlátozások, a megújuló technikai szabályok és az új Concorde Egyezmény arra késztet minket, hogy higgyünk abban, hogy visszatérhetünk az élre, ha jó munkát végzünk.”

    „A célok, melyeket 2021-re képzeltünk el, halasztva lettek egy évvel, amit szerintem mindenki megért.”

    „Ez nem jelenti azt, hogy nem próbálunk majd meg jó munkát végezni a pályán jövőre, és ha megnézem a fejlődés üzemét, amit elértünk Melbourne-ig, azt mondhatjuk, hogy képesek vagyunk létrehozni egy elég jó autót.”

    „Tehát továbbra is megfelelő teljesítményszintet mutatunk és harcolunk a középmezőny élén. Ez lesz a célkitűzés 2021-re, mielőtt teljes mértékben 2022-re kezdenénk el készülni.”

  • Ricciardo nem lesz arra kényszerítve, hogy szimulátorozzon

    Ricciardo nem lesz arra kényszerítve, hogy szimulátorozzon

    A Renault főnöke, Cyril Abiteboul elárulta, hogy pilótájukat, Daniel Ricciardót nem kényszerítik az online szimulátoros bajnokságokban való részvételre.

    Ezt azért kellett leszögeznie, mert néhány nappal ezelőtt az ausztrál kijelentette, hogy hidegen hagyja a szimulátorversenyzés.

    „Ez igazi szórakozás, de ugyanúgy számít a teljesítmény is” – mondta Abiteboul a virtuális versenyzésről. „Épp ezért tartjuk szemmel ezt is. Elég szerencsések vagyunk, hogy olyan fiatal pilótáink vannak, akik jók a szimulátorozásban. Ezért indítjuk őket, így van értelme. Így jól lehet kapcsolatot tartani a rajongókkal. Főleg a fiatalabbakkal, akik így tudják mérni magukat a versenyzőkhöz. Azonban semmi olyat nem fogok rákényszeríteni az állandó pilótáinkra, ami közben nem érzik jól magukat. A Liberty arra bátorít minket, hogy részt vegyünk, de arra nincs kötelezettség, hogy a Vettel-Hamilton-Ricciardo csoport is ott legyen. Az emberek továbbra is csinálhatják azt, amit szeretnének.”

  • A Renault nem felejtette el a Racing Point autóit és a Ferrari-FIA ügyet

    A Renault nem felejtette el a Racing Point autóit és a Ferrari-FIA ügyet

    A Renault nem hátrál meg, továbbra is szeretne tisztán látni a Racing Point és a Ferrari-FIA ügy kapcsán.

    Ugyan a kényszerpihenő alatt inkább a költségvetési sapka összege és a szezon újraindítása volt a főtéma, de Cyril Abiteboul nemrég kihangsúlyozta, hogy továbbra is tartják magukat ahhoz az állásponthoz, hogy vizsgálatot kérnek a „rózsaszín Mercedesnek” csúfolt kanadai-brit csapat autói miatt.

    ,,A megbeszéléseken a rövid távú túlélésről és a sport közepes és hosszú távú fenntarthatóságról esett szó. Most az a legfontosabb, hogy a legvitatottabb témákat, amik a télen kerültek elő, mellőzzük. Biztos vagyok benne, hogy még visszatérnek, mivel közvetlen kapcsolatban állnak az F1 üzleti modelljével. Ugyan szép és jó az, hogy meg tudtunk egyezni a költségvetési plafon összegéről, ám ha a csapatok meg tudják osztani egymás között az erőforrásokat, valamint a kutatások és fejlesztések összegeit, akkor láthatjuk, hogy mi nem igazán erre a költségvetési plafonra áhítoztunk. Itt most nem konkrétan a Racing Pointról van szó, arról beszélünk, hogy mit jelent konstruktőrnek lenni és ennek mik az üzleti vonzatai. Később majd értekezünk a Racing Point szabályosságáról. Megjegyezném, ez nem fenyegetés, csak azt mondom, hogy stratégiai megfontolásból és a jelenlegi helyzet miatt el kell gondolkodunk ezen.”

    Az enstone-i alakulat ugyanakkor a Ferrari-FIA ügyet sem felejtette el:

    ,,Ez ugyan még az „előző korszak” története, de nem hagyhatjuk annyiban. Olyan világban élünk, ami teljesen nyitott. Nem akarunk eljárást indítani, csak meg akarjuk tudni, hogy pontosan mi is történt. A jogszerűséget firtató bukkanókra vagyunk kíváncsiak, ugyanis nem akarunk hasonló helyzetbe kerülni. Egyszerű az egész: mi is motorgyártók vagyunk, ezért szeretnénk elkerülni azt, hogy ugyanazok a szabályosságot firtató kérdések nálunk is előkerüljenek. Nem hiszem, hogy ez fennáll, de szeretnénk megtudni a részleteket annak érdekében, hogy végre tovább léphessünk.” -magyarázta álláspontját Abiteboul

  • Ricciardo helye a Renault-nál: egy gyári ülés sorsa a holtszezonban

    Ricciardo helye a Renault-nál: egy gyári ülés sorsa a holtszezonban

    Amennyiben Daniel Ricciardo elhagyja a Renault-t, a csapat legmagasabban jegyzett juniorja nem biztos, hogy készen áll a kihívásra.

    Az ausztrál futamgyőztes már év elején kijelentette, nyitva hagyja az opcióit a következő évre, nem feltétlenül hosszabbít majd a Renault-val. Ricciardo számára jó lehetőség lett volna a 2021-re megbolyduló pilótapiac az élmezőnybe való visszakerülésre.

    Erre a csapat azzal reagált, felkészültek sztárpilótájuk pótlására. Mi több, az akadémia hosszútávú tervei között az szerepelt, egy pilótát szeretnének eljuttatni a Forma-1-be 2021-ig. Abiteboul is kiemelte, a már többéves tapasztalattal rendelkező Ocon mellett szívesen látna még egy fiatalt jövőre.

    A koronavírus azonban keresztülhúzta mind Ricciardo, mind a csapat számításait. A pilóta szerződése idén lejár, de nem biztos, hogy az elhúzódó szezon miatt lesz egyáltalán mozgás az élcsapatoknál. A csapatnak juniorok fejlődése szempontjából jött ki rosszul a versenyek elmaradása.

    Az ígéret: ?? Christian Lundgaard

    Ugyanis Christian Lundgaard idén debütálna az F2-ben. Igaz, a 2019-es szezonzáró hétvégén már beugróként részt vett Abu Dhabiban, de ez lenne az első teljes szezonja a tavaly utolsó csapatként záró Trident színeiben.

    „Nem az én kezemben van a döntés” – kezdte a dán fiatal. ­– „Talán nem is a Renault-éban. Arra várnak, mit lép Ricciardo. Ha ő elmegy, az lehet az én esélyem.”

    Kiemelte, a Formula 3-ról való ugrás nem ideális, de amennyiben versenyezhet idén, jobb esélyekkel pályázik az ülésre.

    „Nehéz megmondani, készen állok-e. Eddig mindössze egy hétvégét teljesítettem a Formula 2-ben, és ki tudja idén versenyzünk-e még. A Renault elvárja tőlem, hogy kész legyek, ha adott lesz a lehetőség. Szerencsére gyorsan tanulok, és könnyen alkalmazkodom az új körülményekhez.”

    Tűzközelben: ?? Guanyu Zhou és ?? Szergej Szirotkin

    A Renault-nak rajta kívül nincs sok másik lehetősége a fiatalokat illetően. A csapat tesztpilótája, a kínai Guanyu Zhou messze nem rendelkezik elég ponttal, idén legalább egy negyedik helyre lenne szüksége az F2-ben, hogy F1-es lehetőséghez juthasson.

    Tavaly a tartalékos szerepkörét töltötte be a csapatban Szergej Szirotkin, idén azonban még nem érkezett hír a sorsáról. Mindenesetre az F2 idei tesztjén vezetett, de versenyezni nem fog, minden ülés foglalt az F2-ben is.

    A többiek: ?? Max Fewtrell, ?? Oscar Piastri, ?? Hadrien David és ?? Caio Collet

    Max Fewtrell tavalyi szezonját követően nem tudott feljebb lépni az F3-ból, míg Oscar Piastri idén kezdene ugyanabban a kategóriában. A franciák akadémiájához tartozik még Hadrien David és Caio Collet is, ők azonban még messzebb vannak a királykategóriától.

    Nem biztos azonban, hogy a mezőnyön kívülről érkezik valaki Ricciardo helyére. Többen is jelezték, Vettel lehet az, aki szerződése lejárta után a Renault-nál köthet ki. A németet ugyan már a McLarennel és legutóbb még a Mercedesszel is összekötötték, így ezt az opciót érdemes óvatosan kezelni.