Címke: Cyril Abiteboul

  • Abiteboul elmondta, mi a különbség Alonso és Ricciardo között

    Abiteboul elmondta, mi a különbség Alonso és Ricciardo között

    Cyril Abiteboul tisztában van vele, hogy Fernando Alonso és Daniel Ricciardo teljesen más pilóták és személyiségek. Legutóbbi nyilatkozatában ezt fejtegette. Az ausztrállal ugye tavaly óta dolgozhat együtt, míg a kétszeres világbajnok spanyollal nem is túl régóta, hiszen nyáron vált hivatalossá, hogy a Renault-val tér vissza.

    „Ő egy kicsit agresszívabb és rámenősebb” – mondta a francia Alonsóról. „Daniellel viszont nagyon fontos dolgokról beszélni nem oly könnyű, mert eléggé félénk, nem lesz annyira közvetlen olyan dolgokkal kapcsolatban, melyek nem működnek. Egy kis időbe telt dekódolni, mi van a mögött a bizonyos mosoly mögött.”

    „Fernando teljesen más állatfaj. Ő nyers lesz a motorral, az autóval, a stratégiával és a szervezettel kapcsolatban is. Ezt tudjuk. Viszont mindkettejük a legjobbját fogja adni, a maga módján.”

  • A Renault-nál még mindig várnak az FIA válaszára Alonso tesztjével kapcsolatban

    A Renault-nál még mindig várnak az FIA válaszára Alonso tesztjével kapcsolatban

    A Renault-nál még mindig nem tettek le arról, hogy bevessék jövő évi pilótájukat, Fernando Alonsót az Abu Dhabiban rendezendő fiatal pilóták tesztjén.

    Mindazonáltal a riválisok már korábban megvétózták a kétszeres bajnok szerepvállalását, a Renault főnöke viszont még nem adta fel, Abiteboul legutóbb így nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „Ha teljesen őszinte akarok lenni, még mindig várunk az FIA válaszára. Ha nem jön össze, elfogadjuk, de kár lenne érte. Viszont így is megvolt már négy napnyi tesztelés Bahreinben és Abu Dhabiban.”

    Abiteboul rátért arra is, mennyire motivált Alonso, melyet már kollégája, Budkowski is hangsúlyozott.

    „Lenyűgözőek voltak a visszajelzései és a kiegyensúlyozottsága is. Nagyon gyors is volt – a fiatalokkal összehasonlítva, hiszen ezek az alkalmak az akadémiánk bevonásával szerveződtek” – utalt ezzel Abiteboul arra, hogy a szóbanforgó teszteken Lundgaard és Zhou is részt vettek. „Elmondhatom, hogy az öreg semennyit sem veszített a lelkesedéséből.”

  • Abiteboul reméli, az FIA engedi Alonsót tesztelni

    Abiteboul reméli, az FIA engedi Alonsót tesztelni

    Cyril Abiteboul abban reménykedik, hogy az FIA közbelép, és végül engedélyezni fogja Fernando Alonso részvételét az év végi fiatal pilóták tesztjén.

    A Renault már rég kifejezte, hogy szeretnék, ha Alonso részt venne ezen a bizonyos teszten, hiszen ez nagyban segítené az F1-hez való visszaszokásban. Viszont a rivális csapatok nemrég ellenezték a spanyol tesztjét, a Racing Point mellett most a McLaren is kifejezte ezen aggodalmát.

    „Nem beszélhetek arról, miről egyeztettünk az F1-es bizottságban, mert minden, ami ott elhangzik, bizalmas” – kezdte ezzel kapcsolatos nyilatkozatát Andreas Seidl, a wokingiak csapatfőnöke.

    „Csak arról tudok beszélni, hogy mi hogy látjuk ezt a tesztet” – folytatta. „Tiszta sor, hogy mindannyian megszavaztuk az év elején, – vagyis a járvány kezdete előtt – hogy ezek a tesztek csak és kizárólag a fiatal pilóták számára adhatnak lehetőséget. Az FIA ugyan tehet kivételeket, de nem igazán látom, Alonso hogyan felelhetne meg ennek a szándéknak.”

    Abiteboul viszont bízik abban, hogy engedményt tesznek: „A legtöbb csapat elég gyakorlatias, reméljük, hogy az FIA is az lesz. A Renault sokat tesz a fiatal pilótákért.”

  • A Renault a Ferrari pártjára állt a motorszabályok befagyasztása kapcsán

    A Renault a Ferrari pártjára állt a motorszabályok befagyasztása kapcsán

    Amióta köztudott, hogy a Red Bull a Honda nélkül fogja folytatni a szereplését a Forma-1-ben 2022-től, azóta a Bikák ennek a problémának a megoldásán dolgoznak. Az egyik ilyen opció az, hogy a milton keynesiek megveszik a Honda felszerelését és azzal folytatják a munkát. Ez azonban csak akkor lenne lehetséges, ha az aktuális motorszabályokat befagyasztanák, azonban ezt két gyártó is ellenzi.

    Ez a két gyártó pedig a Ferrari és a Renault. Az olasz istálló csapatfőnöke Mattia Binotto először még csak formálisan utasította el Christian Hornerék kérését, azonban nemrégiben elmondta, hogy egyáltalán nem hajlandó támogatni ezt. Ezzel szemben a Renault csak most állt a Ferrari pártjára ezen témában. Erről az enstoneiak csapatfőnöke Cyril Abiteboul beszélt hosszabban.

    A francia szerint, ha a Red Bull fél évvel korábban dobta volna be ezt az ötletet, akkor még talán ők is elfogadták volna azt. Azonban most már késő, ugyanis a francia márka már gőzerővel fejleszti az erőforrásukat 2022-re.

    „Nem áll szándékunkban leállítani a munkálatokat, ugyanis mi már 2022-re is készülünk. Az erőforrásunk fejlődése pedig nagyon fontos lehet a soron következő szezonokban, szóval nem vagyunk hajlandóak eleget tenni a Red Bull kérésének,” – szögezte le Abiteboul.

  • Abiteboul cáfolja az Ocon-Gasly helycserés pletykákat

    Abiteboul cáfolja az Ocon-Gasly helycserés pletykákat

    Cyril Abiteboul tagadja azon értesüléseket, melyek arra utalnak, hogy a Renault szélnek eresztheti Esteban Ocont. Portimaoban felmerültek olyan pletykák, hogy a gyári csapat csalódott Ocon teljesítménye miatt, mióta visszatért a Forma-1-be, ezért a franciák egy másik honfitársukat nézték ki maguknak, a monzai győztes Pierre Gasly lenne az emberük 2021-re. A csapatfőnök Abiteboul azonban cáfolja ezt, és így nyilatkozott a 24 éves versenyzőjükről:

    „Jövőre Ocon velünk lesz, maga mellett tudhatja a bizalmunkat, és különösen az enyémet. Fejlődnie kell ugyanakkor, elérhető célokat kell maga elé állítania, hogy sikereket érhessen el.”

  • Ricciardo a tetoválásáról: Jelenleg két dizájn készül

    Ricciardo a tetoválásáról: Jelenleg két dizájn készül

    Daniel Ricciardo a csütörtöki sajtótájékoztatón elárulta, jelenleg két dizájn is készül a tetoválás kapcsán.

    Még tavaly Silverstone-ban született meg az az ötlet, hogy ha az ausztrál dobogóra áll a Renault-val, akkor Cyril Abiteboul is varrat magára valamit. A felek fogadtak is, ami alapján a mintát a 31 éves pilóta találhatja ki, míg a méretet és a helyet a francia vezető adhatja meg.

    Az Eifel Nagydíjon eljött Abiteboul rémálma, ugyanis Ricciardo a harmadik helyen ért célba, így biztossá vált az, hogy tetoválást kell készíttetnie magának. Természetesen Portugáliában a sajtó arra volt kíváncsi, hogy milyen motívum ékeskedik majd a csapatfőnökön, ezért a sajtótájékoztatóan az ausztrált faggatták arról, hogy mikor és mi kerül majd fel a franciára.

    ,,Van egy művészem, aki jelenleg két dizájnon is dolgozik. Már nagyon közel vagyunk a végkifejlethez. Beszélnem kell még Cyrillel (Abiteboul) a logisztikáról, de remélhetőleg még Bahrein előtt találunk alkalmat arra, hogy elkészíttessük.” -nyilatkozta Ricciardo az Autosport.com-nak.

    A német Skynak azonban további részelteket is elárult:

    ,,Méhészborznak kellene lennie. Nézzük meg, hogy nézne ki.” – tette hozzá az ausztrál, aki megnézné a beceneveként használt állat motívumát főnökén.

  • Abiteboul megvédte Ocont

    Abiteboul megvédte Ocont

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul védelmébe vette francia pilótáját, Esteban Ocont.

    A 24 éves pilótával kapcsolatban szárnyra kaptak olyan hírek, hogy Pierre Gasly veheti át a helyét, mondván nem teljesít elég jól Daniel Ricciardo mellett. Ocon 36 pontot gyűjtött Ricciardo 78 egysége mellett.

    „Ha azokat a pontokat is hozzávesszük, melyeket a megbízhatósági gondok miatt elvesztett, még mindig Daniel mögött lenne, de igazából sokkal közelebb” – kezdte nyilatkozatát Abiteboul. „És Daniel Ricciardóról beszélünk! Sosem volt ilyen erős csapattársa. Voltak jók, főleg Pérez, de szerintem Daniel erősebb.”

    „Reális célokat kell kitűznie, és a jelenlegi teljesítményét elnézve, nem kell szégyenkeznie. Mint sok más fiatal pilóta, ő is türelmetlen néha, ami kis hibákhoz vezet. De nem aggódom amiatt, hogy ebben nem javulhat, hiszen a csapat segítségével sikerülni fog” – zárta gondolatát.

  • Abiteboul önmagát hibáztatja Ricciardo elvesztéséért

    Abiteboul önmagát hibáztatja Ricciardo elvesztéséért

    Daniel Ricciardo év végén távozik a Renault-tól, a csapatfőnök, Cyril Abiteboul pedig hibásnak látja magát ezügyben.

    A legjobb pilóták között számon tartott Daniel Ricciardo 2018 végén távozott a Red Bulltól, hogy a Renault kötelékébe szerződjön, de az idei év után máris otthagyja a projektet, hogy a Mclarennél vágjon bele egy új kalandba.

    Legutóbb, a Nürburgringen a Renault-Ricciardo kombináció végre dobogóra ért, a két év során először.

    „Nagyszerű érzés” – kommentálta Abiteboul. – „Hosszú út áll még előttünk, de most ettünk egy fontos lépést rajta. Már egy ideje sejtettük, hogy ezt meglépjük majd.”

    A francia csapatfőnök vegyes érzésekkel tekint ausztrál pilótájára, az öröm mellett némi bánat is vegyül a gondolataiba.

    „Szomorú dolog ez. Nagyon letört, amikor télen bejelentette, hogy elmegy, mert éreztem, van az autóban potenciál.”

    Cyril Abiteboul, Renault, racingline.hu
    A gondterhelt csapatfőnök, Fotó: Renault Sport

    „A járvány megállított mindent, de magamat hibáztatom, hogy nem tudtam megmutatni neki, mennyi lehetőség van ebben a projektben.”

    A Renault – jövőre Alpine néven – Ricciardo helyére a visszatérő bajnokot, Fernando Alonsót szerződtette le.

  • Alonso már készen áll Barcelonában a Renault tesztelésére

    Alonso már készen áll Barcelonában a Renault tesztelésére

    Hétfő este Fernando Alonso megérkezett Barcelonába, hogy elkezdhesse a felkészülést a 2020-as Renault versenyautó tesztelésére. A spanyol jövőre visszatér a Forma-1-be, ma pedig 100 km-t tesz meg az úgynevezett „filmezős nap” keretén belül azzal a csapattal, akiket 2021-ben már Alpine néven kereshetünk a mezőnyben.

    Szerdán a 39 éves pilóta a Renault 2018-as autóját nyüstölheti majd, amellyel bármennyi kört megtehet a szabályok értelmében. A Circuit de Catalunya szóvivője az El Mundo Deportivo újságnak elég szűkszavúan nyilatkozott az eseményről:

    „Kedden privát aktivitás lesz a pályán.”

    A Renault csapatfőnök Cyril Abiteboul is hasonlóan járt el ugyanezen kérdésnél:

    „Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom ezt.”

    Nem sokkal korábban azonban csak megerősítették ezt.

  • A Red Bull máris találkozott a Renault új vezérigazgatójával

    A Red Bull máris találkozott a Renault új vezérigazgatójával

    A Red Bull keresi már az őket elhagyó Honda utódját 2022-re, a csapat elöljárói pedig találkoztak a Renault illetékeseivel vasárnap reggel a Nürburgringen. Christian Horner és Dr. Helmut Marko a közelmúltban megromlott viszonyuk ellenére egy asztalhoz ültek Cyril Abiteboullal. A Red Bull motorhomejában tartott értekezlet után pedig Horner készített egy képet Markóról, ahogy a Renault új vezérével, Luca de Meoval pózol. Amikor erről megkérdezték az energiaitalosok csapatfőnökét, így felelt:

    „Mivel jelenleg nincs motorunk 2022-re, azt hiszem ezért tiszta sor, hogy meg kell vizsgálnunk minden lehetőséget.”

    A Renault oldaláról Abiteboul azonban óvatosabban fogalmaz:

    „Azt mondanám, hogy ez egy semleges találkozó volt. Fontos volt nekik, hogy megismerjék egymást, mivel nemrég Luca de Meo lett a csoport irányítója. Most ő többekkel is egyeztet a paddockban.”