Címke: Cyril Abiteboul

  • Renault: Budkowskiból nem akarunk titkokat kiszedni

    Renault: Budkowskiból nem akarunk titkokat kiszedni

    A rosszindulatú pletykákkal ellentétben a Renault nem ’ipari kémkedés’ céljából vette alkalmazásba az ex-FIA-s Marcin Budkowskit, nyomatékosította Cyril Abiteboul csapatfőnök.

    Budkowski Renault-szerződtetése közbotrányt okozott az F1-es paddockban, mivel az összes csapat jövő évi autójára vonatkozó tervek az FIA-s szakember kezében futottak össze. Az FIA szerződései háromhónapos felmondási időt írnak elő, így Budkowski már akár januárban a Renault mérnöki gárdáját erősíthette volna, a csapatok érthető frusztrációja miatt azonban a Renault beleegyezett, hogy további három hónappal április 1-ig kitolják a felmondási időt. Abiteboul megerősítette, hogy Budkowski tavasz közepéig nem vesz részt a 2018-as kasztni fejlesztésében, ám a bérlistán már szerepel, illetve a Renault egyéb motorsportos tevékenységeit és üzleti struktúráját tanulmányozva igyekszik mihamarabb beilleszkedni.

    „Megértem a többi csapat szkepticizmusát, de egy Marcin-kaliberű embert nem szimplán azért veszünk fel igazgatói pozícióba, hogy kikérdezzük a többi csapat terveiről” – nyilatkozta Abiteboul. „A képességei, a tudása és a tapasztalata az, amiért alkalmazzuk; lenyűgöző CV-je van, az F1-től eltérő területekről is, így tökéletesen passzol a Renault F1-es projektjének következő lépéséhez. Minket nem érdekelnek a többi autó titkai, aminek ékes bizonyítéka, hogy áprilisig lényegében nem is engedjük a kasztni közelébe. Ugyan januártól kezdve már a bérlistánkon szerepel, az F1-es kasztni fejlesztésébe nem lesz beleszólása, inkább az általunk űzött egyéb motorsportokkal lesz elfoglalva. Emellett természetesen szeretném, ha megértené, hogyan működik a Renault mint üzleti struktúra. Át kell esnie egy beilleszkedési folyamaton, mielőtt áprilisban belekezdhetne a kasztnifejlesztésbe és az üzemeltetési tevékenységekbe.”

    Budkowskira nagy felelőséggel bíró szerepkör hárul Enstone-ban, ugyanis tőle várják el, hogy a jelenlegi Renault-alakulatot világbajnoki aspiráns csapattá varázsolja, az autó tényleges fejlesztése így a már meglévő trióra (Nick Chester, Bob Bell és Rémi Taffin) marad.

    „Marcin segíthet nekünk a következő szintre jutni” – magyarázta Abiteboul. „Lényegében annyi lesz a feladata, hogy az aktuálisan stabil középcsapat Renault-t élmenő istállóvá alakítsa; ennek megfelelően Marcin a struktúra megépítésével lesz elfoglalva, és annak biztosításával, hogy az eredeti terveinket követve 2020-2021 környékén már a világbajnoki címért harcolhassunk. Azt szeretném, ha Marcin megépítené a 21. század tökéletes F1-es csapatát.”

  • Briatore miatt van lemaradva a Renault?

    Briatore miatt van lemaradva a Renault?

    A Renault Sport F1 főnöke, Cyril Abiteboul úgy véli, hogy a francia gyártó jelenlegi teljesítménybeli hátránya a Mercedeshez képest még Flavio Briatore 10 évvel ez előtti döntésének köszönhető.

    Sokféle verzió elhangzott már a Renault-tól arra vonatkozóan, hogy mi a lemaradásuk oka, ez azonban egészen új.

    „A Viry-Châtillon csapatot újra kell építeni, mindenkinek újra meg kell tanulnia, hogyan is kell együtt dolgozni.” – mondta Abiteboul az Auto-Hebdo-nak.

    „Ma még mindig fizetjük az árát Flavio Briatore 2007-es döntésének, mikor több száz embert kirúgott, amikor befagyasztották a motorfejlesztéseket. Ez egy visszalépés volt, miközben a Mercedes folytatta tevékenységeit, megvásárolta az Ilmort, befektetett a jövőbe számos utcai projekttel, mely előrevetítette, hogy mi fog történni az F1-ben.”

    „Mióta én átvettem ezt a feladatkört (2014-ben), körülbelül 100 embert vettem fel Viry-Châtillon-ba.” – mondja. „Nyilvánvalóan módosult a struktúra a felelősségek újrafelosztásával. Az embereknek most együtt kell dolgozniuk, és szavak nélkül is érteniük kell egymást.”

  • Abiteboul szerint is Szirotkin menjen 2018-ban a Williamshez

    Abiteboul szerint is Szirotkin menjen 2018-ban a Williamshez

    A Renault Sport F1 vezére, Cyril Abiteboul is támogatja azt, hogy a csapata teszt és tartalékpilótája, Szergej Szirotkin kapja meg a Williams versenyülését 2018-ban. A fiatal orosz lehet jelenleg pole pozícióban a jövő évi rajtrács utolsó szabad versenyülésére. Állítólag gyorsabb is volt, mint Robert Kubica a közös tesztjükön, és több pénzt is vinne a csapathoz.

    Abiteboul szerint a 22 éves pilóta jó csapattársa lehetne Lance Strollnak, mivel a Renaultnál végzett munkája is mély benyomást tett rá. Ezt el is mondta a motorsport.com-nak:
    „Mindig is nagyon elégedettek voltunk Szergejjel. Jó a sebessége, lojális a csapathoz, koncentrált a munkában. Megérdemelné, hogy kapjon egy lehetőséget a Forma-1-ben. Nehéz megmondanom azt, hogy mennyire lenne erős egy F1-es autóban a csapattársa ellen, de egyértelmű, hogy meg kellene adni neki az esélyt.”

    Szirotkin hatszor vett részt szabadedzésen a Renaultval az elmúlt két évben, és két tesztnapot is eltölthetett velük. Abiteboul szerint a csapata jó 2017-es fejlődésében is komoly szerepe volt Szirotkin visszajelzéseinek, amiket akár Enstoneban végzett a szimulátorban, vagy egy versenypályán. Erről így nyilatkozott:
    „A technikai jellegű visszajelzései mindig is nagy segítség volt. Ez igazán meglepő, ha figyelembe vesszük azt, hogy kevés tapasztalata van Forma-1-es autókkal. Meg tudja mutatni, hogy van sebessége, és azt is, hogy nagyon is érti egy autó működését.”

    Sajnos Szirotkin pénteki szabadedzései is az autó technikai problémai miatt olykor meghiúsultak:
    „Nem mindig volt szerencséje! Azt hiszem, hogy két vagy három alkalommal is az első szabadedzésen ahol szerepelhetett volna a csapattal, voltak gondjaink az autóval, függetlenül az ő személyétől.”

    Reménykedett benne, hogy lesz a Renaultnál is lehetősége versenyezni 2018-ban, aztán a csapat végül Carlos Sainzot választotta, akit a Toro Rosso kölcsön adott, egy évre. Az egyetlen elérhető szabad versenyülés így már csak a Williamsnél van.

    A britek januárra halasztották a bejelentésüket. Szirotkin elviekben a fő várományosa az ülésnek, mellette Kubica, Danyiil Kvjat, Paul di Resta és Pascal Wehrlein még azok, akik szóra jöhetnek. Abiteboul​ így látja ezt:

    „Ha őt választja a Williams, az a mi közös munkánknak is köszönhető lesz. Vannak jó képességei, jó a sebessége, de a modern Forma-1-ben ezek nem jönnek ingyen. Ez annak is az eredménye, ha egy csapat erőfeszítéseket tesz egy pilóta érdekében. Azt hiszem, hogy sok kilométert tett meg a jelenlegi és korábbi autónkkal is, és ma már egy más versenyző lett, mint volt egy éve…”

  • Prost: Nincs piszkos játszma, lesz motorja a Toro Rossonak Abu Dhabiban

    Prost: Nincs piszkos játszma, lesz motorja a Toro Rossonak Abu Dhabiban

    A Renault tanácsadója, a négyszeres világbajnok, Alain Prost kiállt a francia gyártó mellett, a Toro Rossoval való összetűzés közepette.

    Korábban a Renault főnöke, Cyril Abiteboul úgy reagált a Toro Rosso mostanság meggyarapodott motorhibáira, hogy biztosan a csapat kezeli rosszul az erőforrást.

    Ezt később a Toro Rosso cáfolt, és komoly szócsata alakult ki Abiteboul, és a Toro Rosso főnöke, Franz Tost között. Tost arra is utalt, hogy a Renault talán direkt szabotálja őket.

    „Ne felejtsük el, hogy ők (Renault) a Toro Rossóval csatáznak a konstruktőri bajnokságban. Ahogy Mr Abiteboul utalt rá, a helyzet talán nem véletlen, de az is biztos, hogy nem a Toro Rosso autóba az ok.” – mondta Tost.

    Erre Abiteboul olyan dühös lett, hogy még azt is megkérdőjelezte, hogy adnak-e egyáltalán erőforrást a másik csapatnak Abu Dhabira. Ezt azonban Prost határozottan ellenzi.

    „Erre nem fogunk reagálni, nem akarunk beszállni ebbe a válaszolgatós játékba.” – mondta a négyszeres bajnok a Sky Sports F1-nek. „Hallottam, amit Franz mondott, és egy valami biztos. Mint azt tudják, a Renault hosszú ideje jelen van az F1-ben, és bizonyítani tudjuk, hogy mindenkinek azonos erőforrást adunk, nem úgy, mint más gyártók. Sosem fogunk piszkos játszmákba belemenni azért, hogy nyerjünk egy pozíciót. A Toro Rossonak lesz erőforrása Abu Dhabiban, ez nem kérdés.”

  • A Toro Rosso lehet hogy kihagyja a szezonzárót Abu Dhabiban!

    A Toro Rosso lehet hogy kihagyja a szezonzárót Abu Dhabiban!

    A Toro Rosso úgy néz ki, hogy akár ki is hagyhatja a szezonzáró hétvégét Abu Dhabiban. A német AMuS cikkéből kiderül, hogy a kisebbik Red Bullos csapatot rendre sújtja a Renault által biztosított MGU-H-k problémája, és a grancia gyártó már majdnem kifogyott a tartalék alkatrészekből is.

    Dr. Helmut Marko meg is jegyezte epésen: „A Toro Rosso jelenleg leginkább egy pótalkatrész boltra hasonlít, öreg autóknak.”

    A Renault főnök Cyril Abiteboul is elismerte, hogy az alkatrész ellátása a Toro Rossonak kritikus pontjához érkezett: „Ezek az elemek nem építhetők meg két hét alatt, komoly elkészítési időt igényelnek.”

    A csapat mostani hétvégéje sem indult jól, egyből büntetéssel kezdenek.

  • Renault: Nem véletlenek az STR hibái

    Renault: Nem véletlenek az STR hibái

    A Renault szerint nem lehet „véletlen egybeesés”, hogy pont a Toro Rosso alatt mennek tönkre az erőforrások.

    Mintha el se telt volna két hét Mexikó és Brazília között: még pályára sem gurultak az autók Interlagosban, már tudni lehetett, hogy Pierre Gasly és Brendon Hartley is legalább tízhelyes rajtbüntetést kap MGU-H-csere miatt. Gasly friss alkatrésze azonban egyetlen mért kör után megadta magát, míg Hartley alatt a kivezető körén füstölt el a Renault. A tíz hely máris 25-re bővült a francia esetében; a friss WEC-bajnok új-zélandinál még nem ismert a pontos szám, de hasonló arányokban kell gondolkoznunk az ő esetében is. Mexikóban még csak az extrém tengerszintfeletti magasságot okolták a Renault-nál, Brazíliában viszont a vád egy része áttolódott a Toro Rossóra.

    „Egyáltalán nem vagyunk elégedettek ezzel a helyzettel és nagyon is komolyan vesszük” – nyilatkozta Cyril Abiteboul Renault-csapatfőnök. „Az elmúlt hétvégék során a Toro Rosso sokkal több meghibásodást szenvedett el, mint más csapatok, ez pedig – a szabályokban foglaltak és a gyártási folyamat megadott időkorlátja miatt – problémákhoz vezet. Nem vagyunk teljesen nyugodtak afelől, hogy a Toro Rosso autójában megfelelően működtetik a motorunkat, ami megmagyarázhatná, miért pont náluk bukkannak fel ezek a problémák. Ebben a sportban nincsenek véletlen egybeesések.”

    A faenzai istálló szempontjából a lehető legrosszabbkor kapták el a ’Verstappen-szindrómát’, mivel a csapat mindössze öt ponttal vezet a Renault és hattal a Haas előtt a konstruktőri tabellán. Franz Tost csapatfőnök szerint azonban a hiba oka nem náluk keresendő.

    „Aggasztó a helyzet” – jött a tömör megfogalmazás Tosttól. „Az installáció terén minden ugyanolyan, mint volt, semmin nem változtattunk az év elejéhez képest. Az autót illetően a Toro Rosso részéről semmilyen olyan eleme nincs a kasztninak, amely bármit is okozhatott volna az MGU-H-val. Semmit nem tehetünk, csak kivárjuk, milyen elemeket és erőforrásokat kapunk.”

    Tekintve, hogy a szabályok a maximum négy erőforrás használatát irányozzák elő, a Viry Chatillon-i lévő Renault-gyárban nem készültek fel arra, hogy egyes elemekből nyolcat is le kell gyártaniuk.

    „Nem számítottunk rá, hogy ilyen problémákkal kell majd szembenéznünk” – vallotta be Abiteboul. „Egy pontban el kell kezdened a meglévő alkatrészekkel ügyeskedni. Mindössze két hét telt el Mexikó óta; a kérdéses elemeket visszaküldtük Virybe, és még egy munkaszüneti napon is dolgoztunk, hogy a lehető legtöbb alkatrésszel készülhessünk el. Logisztikai és időkezelési szempontból van egy bizonyos korlát, ami miatt egy bizonyos alkatrészmennyiséget tudunk csak legyártani. Ez tipikusan a hólabda-effektus esete; ha a lavina elindult, nehéz megállítani. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a helyzet javítására, de nem fogjuk tudni a történtek (amiket még mindig próbálunk megérteni) minden egyes következményét ellensúlyozni.”

  • Renault: Legyen inkább hatodik hely…

    Renault: Legyen inkább hatodik hely…

    Habár előzetesen az ötödik helyet célozták meg, a Renault finomított ambícióin és immáron elégedett lenne egy konstruktőri hatodik hellyel is.

    A Renault 2016-os visszatérését követően a kilencedik pozícióban fejezte be az évet, idénre pedig hosszútávú terveinek első lépéseként az ötödik helyet tűzte ki célul. Két futammal a szezon vége előtt azonban a Williams kisebb előnyt épített ki az ötödik helyen, a hatodikért viszont még kiélezett csata zajlik a Toro Rosso, a Renault és a Haas között. A franciáknak nem éppen volt segítségére a megbízhatóság: Nico Hülkenberg a legutóbbi négy futamból háromban technikai hibák miatt kiállni kényszerült, a Mexikói Nagydíjon pedig Carlos Sainz is erre a sorsra jutott. Cyril Abiteboul csapatfőnök mindezek figyelembe vételével módosított az eredeti célkitűzésen, és csapatát az őket a Toro Rossótól elválasztó öt pont áthidalására szólította fel.

    „A csapat továbbra is magabiztos és összetartó, ami kulcsfontosságú tényező a fejlődés fenntartása és a 2018-ra való felkészülés érdekében” – mondta Abiteboul. „Az eszközeink megvannak, a vállalat stabil, robusztus és kompetens. Idénre az ötödik helyet céloztuk meg a konstruktőri bajnokságban; habár matematikailag még mindig van erre esélyünk, a legutóbbi nullás futamunk után túlzottan is magas akadálynak tetszik. Mexikóban előtérbe került a teljesítménybeli potenciálunk: ugyan mindkét autónk kiesett, de mindkettő bejutott a Q3-ba és az első kör végén a negyedik és ötödik helyeken haladtak – egyértelmű pontesélyesek voltak. Két futam van hátra, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a hétvége befejeztével a hatodik helyen találjuk magunk.”

  • Teljesen új autót épít a Renault 2018-ra

    Teljesen új autót épít a Renault 2018-ra

    A Renault egy teljesen új koncepcióval áll elő 2018-ban: annak ellenére, hogy a szabályok nagyon csekély mértékben változnak, a francia gyártó nem a meglévő modelljét fejleszti tovább.

    A legnagyobb 2018-as szabályváltozás a (még) halo nevű fejvédő rendszer bevezetése – melynek használatát egyébként nem csak a Forma-1-ben, hanem a Forma-2-ben és a GP3-ban is kötelezővé teszik.

    A Renault már jó ideje dolgozik jövő évi versenygépén, a Brazil Nagydíj pénteki szabadedzésein pedig több, már a jövő évre legyártott alkatrészt tesztelnek jelenlegi autójukon.

    „Jelentős előrelépést tettünk meg Enstone-ban, amire a legnagyobb hangsúlyt helyezzük” – mondta Nick Chester, a Renault technikai igazgatója.

    „Egy teljesen új autó lesz, a kevés szabályváltozások ellenére is.”

    „A jelenlegi autónkkal nagyon sokat tanultunk az aerodinamika befolyásáról ezeknél a versenygépeknél, szóval nagy előrelépést kell tennünk jövőre.”

    „Brazíliában több aerodinamikai elemet is pályára viszünk, mely a 2018-as felkészülésünket segíti.”

    A múlt hétvégi Mexikói Nagydíj nem volt túl sikeres a Renault számára – még akkor sem, ha a futamot egy Renault motoros Red Bull nyerte. A gyári istálló mindkét versenyzője, Nico Hülkenberg és Carlos Sainz is feladni kényszerült a futamot, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy Sainzot elővigyázatossági okok miatt hívták ki a bokszba.

    A futamgyőztes Red Bull 3-as rajtszámú autója, Daniel Ricciardo sem ért célba és a Forma-1-ben második versenyhétvégéjét teljesítő Brendon Hartley is ausztrál kollégájához hasonlóan járt.

    „A mexikói verseny nehéz volt számunkra a különböző elfogadhatatlan meghibásádások miatt. Gyors és számottevő intézkedéseket kell hoznunk” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke.

    „A mexikói pálya sajátosságai rávilágítottak a gyengeségeinkre, de egyértelmű, hogy nem találtuk meg a megfelelő egyensúlyt a teljesítmény és a megbízhatóság között.”

    „Az erőforrásunk teljesítménye sokat fejlődött az év során, melyet a verseny eredménye is tanúsít. Most a megbízhatóságon kell dolgozununk, mind a mi, mind az ügyfélcsapatainkat figyelembe véve, még akkor, ha Verstappen szenzációs győzelmet szerzett Mexikóban.”

    „A csapat továbbra is egységes és magabiztos marad, ami elengedhetetlen a teljesítmény növelésének szempontjából az idei és a 2018-as szezont is figyelembe véve.”

    „Megvannak az eszközeink: a szervezünk stabil, erős és hozzáértő” – tette hozzá Abiteboul.

     

  • Szkeptikus a Mercedes és a Renault

    Szkeptikus a Mercedes és a Renault

    A Renault és a Mercedes úgy véli, a kedden felvázolt új, 2021-től érvénybe lépő motorszabályok csak költségnövekedéssel és a mezőny szétszakadásával fognak járni.

    Röviden összefoglalva: 1,6 literes V6-os turbók, MGU-H nélkül, de KERS-szel és +3000 fordulatszámmal. Habár ezek nem tűnnek drasztikus változásoknak, mégis elég ahhoz, hogy a motorgyártóknak teljesen új motorokat kelljen építeniük; a Mercedes és a Renault pontosan ezért jobban örülne annak, ha a hangosabb és erősebb erőforrásokat egyszerű módosítások árán érnék el.

    „A FOM és az FIA által elmondottak ellenére ezek teljesen új motorok” – nyilatkozta Cyril Abiteboul, a Renault F1 igazgatója. „Számomra pedig csak ez a lényeg. Roppant óvatosnak kell lennünk, mivel minden egyes alkalommal, amikor új szabályokat vezetünk be, új terméket is alkotunk – és mindannyian tudjuk, ez milyen hatásokkal jár együtt. Ismét költekezési versenybe torkollik majd az egész, valamint szétszakad a mezőny.”

    A Renault-nak ellenjavaslata is volt: az apróbb változtatások nyomán az új(szerű) motorokat akár már 2019-re is be lehetne vezetni, ha ebbe mindenki beleegyezik.

    „A Renault már hat hónapja azt hangoztatja, hogy tartsuk meg a jelenlegi motort” – folytatta Abiteboul. „Azonban oldjuk fel az üzemanyagmennyiséget érintő korlátokat és csúsztassuk el az üzemanyag-átfolyást és fordulatszámot szabályozó paramétereket. Ami igazán remek ebben a felvetésben, hogy nem kell 2021-ig várni. A világ nagyon gyorsan változik; 2022-re az autógyártók jelentős része a mainál jóval elektromosítottabb utakat fog követni, így úgy vélem, nem feltétlen észszerű most eldönteni, mit akarunk a 2021-től 2026-ig tartó periódusban.”

    A Mercedest sem kell félteni, ha valamivel elégedetlen.

    „A vázlatpontok láttán úgy tűnhet, nincsenek nagy változások és látszólag minden marad a helyén, de igazából hatalmas a különbség” – kezdte a Mercedes részéről Toto Wolff csapatfőnök. „Vadonatúj motorokról beszélünk, amelyekben másféle energiakezelési folyamatok működnek. Abban mindannyian egyetértünk, hogy a fejlesztési költségekkel és a hanggal komolyan foglalkoznunk kell, ám nem szabad a kreativitás kárára új koncepciókkal előállni, mert az elkövetkező három évben ez csak a párhuzamos fejlesztési költségek megnövekedését fogja eredményezni.”

    A sport szabályalkotási procedúráit sok kritika illette az elmúlt időszakban, Wolff szerint pedig a jelenlegi motordilemma is megérdemli a ’nem éppen átgondolt’ jelzőt.

    „Nem vagyunk képesek tanulni a múltbeli tapasztalatainkból” – fűzte hozzá. „Nem új motorokkal kellene előállni, hanem optimalizálni kellene a jelenlegi motorok hátrányait és hiányosságait. Semmi probléma nem lenne, ha ezt az utat követnénk, és a következő két évben a motorok teljesítménye konvergálna. Elvégre rengeteg pénzt öltünk ebbe a projektbe.”

    Az új szabályok egyik nem titkolt célja az új gyártók F1-be csalogatása (az Aston Martin esetében úgy fest, sikerrel is járhat), Wolff szerint viszont ez nem történhet az aktuális gyártók rovására.

    „Az F1-nek vonzó propozíciónak kell maradnia a jelenlegi motorbeszállítók számára, majd csak ezután kell vonzónak lennie a frissen belépők számára” – fektette le a sorrendet Wolff. „Szükség van egy olyan beszélgetéssorozatra, amely során egy mindenki számára megfelelő koncepcióval rukkolunk elő – mi pedig szíves-örömest részt veszünk ezekben a megbeszélésekben.”

  • Renault: Nem készültünk fel tökéletesen Mexikóra

    Renault: Nem készültünk fel tökéletesen Mexikóra

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke elismerte: nem készültek fel tökéletesen a Mexikó Nagydíjra.

    A hétvégén nem muzsikáltak fényesen megbízhatóság szempontjából a francia gyártó erőforrássai: a Toro Rossónál egész hétvégén motorhibákkal küzdöttek, valamint a gyári csapat egyik autója sem fejezte be a futamot.

    A legjobb teljesítményt nyújtó Renault-val hajtott csapatnál, a Red Bullnál is volt probléma: Daniel Ricciardo feladni kényszerült a Mexikó Nagydíjat.

    A teljesítmény viszont kétségtelenül ott volt: Max Verstappen domináns módon szerezte meg karrierje harmadik futamgyőzelmét.

    „Nehéz hétvége volt számunkra a mexikói, több hibánk is akadt. Nico Hülkenberg és a másik partnercsapatunknál történt kiesés is emlékeztető arra, hogy a megbízhatóság továbbra is problémát jelent, amelynek súlyos következményi voltak” – kezdte Abiteboul.

    „A nagy tengerszint feletti magasság önmagában nagy kihívást jelent. A teljesítmény kompromisszumok nélküli megtalálásáról van szó.”

    „Nincs kifogás: már két éve versenyzünk itt, tudjuk, hogy mire számíthatunk. El kell fogadnunk a tényt, hogy a motort menedzselni kell.”

    „Meg kell értenünk, hogy mi ment félre a hétvégére való felkészülés során.”

    „A teljesítményünk megvolt, több Renault-s autó számára is jól sikerült a kvalifikávió. Habár a teljesítmény és a megbízhatóság közötti balansz nem volt  megfelelő.”

    „Verstappen győzelme megerősíti az erőforrásunk potenciálját. Szeretnék gratulálni neki és csapatának a nagyszerű versenyért.”

    „Motiváltnak kell maradnunk az utolsó két versenyen, miközben a céljainkra összpontosítunk.”

    Dupla DNF a gyári csapatnál: ez nem az ő hétvégéjük volt, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy Carlos Sainz elővigyázatosságból adta fel a futamot.