Címke: Cyril Abiteboul

  • Ricciardo érkezése rábírta a Renault munkásait, hogy az ünnepekkor is dolgozzanak

    Ricciardo érkezése rábírta a Renault munkásait, hogy az ünnepekkor is dolgozzanak

    A Renault csapatvezetője, Cyril Abiteboul elárulta, hogy Daniel Ricciardo jöttének puszta ténye olyannyira motiválta a csapatot, hogy az többet dolgozott a karácsonyi szünetben a gyárban.

    „Mit jelentett volna, ha nem igazoljuk le Danielt múlt nyáron úgy, hogy a lehetőség adott? Azt jelentené, hogy nem hiszünk magunkban. Akkor hogy állhatnék a gyár előtt, és hogy motiválnék mindenkit azt mondogatva, hogy minden rendben halad a tervvel, amikor nem csaptunk le arra az elérhető pilótára, aki a mezőny egyik legjobbja? Nagy hiba lett volna tehát elmulasztani ezt a lehetőséget. Most pedig már csak el kell fogadnunk az ezzel járó felelősséget.”

    „Ugyanakkor ez nagy lehetőség arra is, hogy mindenkit motiváljunk. A télen megbeszéltük és eldöntöttük, hogy mennyire nyomjuk meg a gyártási időszakot. Senki sem panaszkodott, hiszen mindenki a lehető legjobb autót adná Daniel alá. Szombatonként is nyitva volt a gyár, az ünnepi zárást is feloldottuk. Általában már az 52. héten, karácsony előtt bezárunk, hogy optimalizáljuk az erőforrásainkat. Most nem így történt, viszont senki nem kritizálta ezt a döntést az új pilótánk miatt.”

  • Ricciardo szerint is sokat izmosodott a Renault motor

    Ricciardo szerint is sokat izmosodott a Renault motor

    A Renault erőforrása a csapat elmondása szerint jelentősen fejlődött, és az adatokat látva most ezt Daniel Ricciardo is megerősítette.

    A Renault keddi bemutatóján a csapatfőnök, Cyril Abiteboul fejtette ki azt, hogy a télen olyan fejlődést sikerült elérniük a hajtáslánc terén, amit eddig a V6-os éra kezdete óta soha. Ezt az új igazolás, Daniel Ricciardo is így gondolja.

    „Nyilván a Renault-család fontos tagjaként betekintést nyertem az adatokba, ezáltal tudom, nem csak azért mondták ezt, hogy lenyűgözzék az embereket. Jó volt ez a tél” – magyarázta Ricciardo a Motorsport.comnak.

    „Viszont a versenyautó az versenyautó. Lehet, hogy a szimulációk alapján elég sok mindenre képes, de aztán előfordulhat, hogy a pályán nem tudja az ember, mit miért csinál és lehetnek olyan dolgok is, amire nem számítasz. Emiatt nem nagyon akarja az ember azt mondani, hogy ez állat lesz. De azért jónak tűnik, amit eddig csináltak, az előző évekhez képest. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy hirtelen jobbak leszünk a Mercedesnél, azonban az eddigiek fényében nagyon pozitív. Jó hallani.”

    Ricciardo csapattársa, Nico Hülkenberg harmadik szezonjára készül a francia alakulatnál, szerinte pont egy ilyen, teljesítménybeli javulás kellett.

    „Ez kellett nekünk” – mondta. „Tavaly is már nagyon hiányzott, szóval most mondhatni megkésetten érkezett. Főleg 2018 második felében voltunk nehéz helyzetben emiatt, de jó hogy most már megjött. Viszont ha más szemszögből nézzük a dolgokat, a Mercedes és a Ferrari is találhatott plusz lóerőket. Ez esetben nekünk is tovább kell fejlődni. Nehéz erről bármi konkrétat mondani.”

  • Jelentős fejlődést ért el a Renault motorja

    Jelentős fejlődést ért el a Renault motorja

    Cyril Abiteboul sejtelmesen, de nagyon pozitívan nyilatkozott a franciák új erőforrása kapcsán, ő ugyanis jelentősnek titulálta a télen elért fejlődést.

    A Renault motor jócskán elmaradt a Ferraritól és a Mercedestől minden téren tavaly, olyannyira, hogy a Red Bull szerint a motor volt a leggyengébb eleme az autójuknak.

    A franciák csapatfőnöke szerint azonban a folyamatos és kemény munka meghozta a gyümölcsét idénre.

    „Nem számszerűsíteném, de azt mondom, hogy elég jelentős. A legpontosabb amit mondhatok, hogy ez a legnagyobb fejlődésünk a V6-osok bevezetése óta.” – felelte Abiteboul a motorsport.com kérdésére.

    „Ez teljesen új, és még tovább mentünk azzal a koncepcióval amit tavaly sikeresen teszteltünk a Red Bull-lal, ez a híres C specifikáció, amit viszont nem vetettünk be. De ez rendben van, mert volt elég információnk és visszajelzésünk.” – folytatta.

    Ez lesz a Renault negyedik éve abból az ötéves tervből, aminek a végére el kell jutniuk az élmezőnybe. Ez azt jelenti, hogy a csapatnak dobogós helyekért kellene harcolniuk az előttünk álló szezonban, de Abiteboul reméli, hogy már idén bele-bele szólogathatnak a győzelemért folyó harcba.

    „Annak érdekében, hogy a fejlődésünk így folytatódhasson ahhoz számos sikertörténetre van szükségünk. A tavalyi bajnoki szereplésünk már annak nevezhető, de az a korrekt, ha azt mondom, hogy a további előrelépéshez több időre lesz szükségünk. Elég profik vagyunk ahhoz, hogy ezt tudjuk. De szerintem az is fontos, hogy időnként megmutassuk a törekvéseinket, hiszem, hogy ez főleg a motor területéről jöhet, amelynél nagyon eredményes telet zártunk. Ami a kasztnit illeti, ehhez kell még egy kis idő, hogy Enstone-ban egy győzelemre esélyes kasztnit rakjanak össze.” – zárta a francia.

  • Abiteboul: Ricciardo szerződtetésével megnőhet az érdeklődés a Renault iránt

    Abiteboul: Ricciardo szerződtetésével megnőhet az érdeklődés a Renault iránt

    Cyril Abiteboul úgy véli Daniel Ricciardo érkezésével még több ember fog érdeklődni a Renault iránt.

    Az ausztrál versenyző tavaly nyáron jelentette be, hogy otthagyja a Red Bullt és a francia alakulatnál folytatja pályafutását. A csapat meg győzte őt célkitűzéseikkel és terveikkel, melyek szerint pár éven belül ismét futamot nyernének és harcba szállnának a világbajnoki címért. Abiteboul azonban kihangsúlyozta, nem 2019-ben várják a csodát, még akkor sem, ha egy olyan kaliberű top pilóta csatlakozott hozzájuk, mint Ricciardo.

    ,,Nem vagyunk még abban a pozícióban, hogy futamokat nyerjünk vagy a bajnoki címért harcoljunk. Ezt meg mondtuk neki is, amikor tárgyaltunk, tehát ő is tisztában van mindennel. Aki ért egy kicsit is a Formula 1-hez az tudja, idő kell ahhoz, hogy csökkenjen a különbség köztünk és a nagy csapatok között. Daniel segítségével, tartani tudjuk a megfelelő irányt, és 2020-ban már a győzelmekért harcolhatunk.” – nyilatkozta a francia szakember a Motorsport.com-nak.

    Abiteboul kihangsúlyozta, az ausztrál szerződtetésével többen is csatlakozhatnak az alakulathoz, ugyanakkor hozzátette a csapat fejlődésének kulcsa az idő lesz.

    ,,Őszintén anyagi szempontból nincsenek korlátozásaink. Ha arról beszélünk, hogy melyik pozícióban van üresedés nálunk, talán még több mérnök és szakember akar csatlakozni most, hogy egy egyértelmű üzenetet küldtünk azzal kapcsolatban, hogy mit is akarunk elérni. Daniel érkezése felgyorsíthatja a dolgokat, ezáltal pedig segíthet abban, hogy csökkentsük az egyik erőforrásunk hiányát, ami nem más, mint az idő.”

  • Lemondott Carlos Ghosn, a Renault elnöke

    Lemondott Carlos Ghosn, a Renault elnöke

    A francia kormány bejelentette, hogy az eddig a Renault elnökeként és ügyvezető igazgatójaként tevékenykedő Carlos Ghosn lemond a posztjáról.

    Ghosn egyébként adócsalás vádjával már november óta le van tartóztatva Japánban, ám egészen idáig a francia autómárka élén állhatott. A 64 éves brazil nem teheti le az óvadékot, és legalább március elejéig börtönben marad.

    „Carlos Ghosn tegnap este lemondott” – jelentette be a francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire csütörtök reggel.

    A Renault elvileg még csütörtökön összehívta vezetőit egy igazgatósági ülésre, melynek keretein belül döntenek majF1d Ghosn utódjairól. Egyes források szerint a jelenlegi Michelin nagyfőnök, Jean-Dominique Senard veszi át az elnöki pozíciót, míg ügyvezető igazgató posztját az a Thierry Bolloré kaphatja meg, aki eddig ideiglenesen töltötte be ezt a szerepkört.

    Ghosn-nak jelentős szerepe volt abban, hogy a Renault 2016-tól ismét gyári csapatként legyen jelen az F1-ben. A csapat vezetője, Cyril Abiteboul viszont már számtalanszor elmondta, hogy a Ghosn-nal történtek nem befolyásolják majd a franciák jövőjét a száguldó cirkuszban.

    „Több mint 40 éve versenyzünk a Forma-1-ben” – mondta Abiteboul. „Egy hosszú távú tervet igyekszünk megvalósítani, ami hat éves. Hat év alatt építenénk fel a csapatot, és remélhetőleg kihívást jelentünk majd az élmezőny számára. Az állandóság megvan, hiszen Thierry Bolloré számára nem ismeretlen az F1, ugyanis már 2016 óta az egyik fontos vezető a csapatban.”

  • Abiteboul: Ricciardo szerződtetése nem minősül felesleges pénz kidobásnak

    Abiteboul: Ricciardo szerződtetése nem minősül felesleges pénz kidobásnak

    Cyril Abiteboul kijelentette Daniel Ricciardo alkalmazása nem kidobott pénz a csapat számára, az ausztrál pilóta megéri az árát még akkor is, ha győzelmeket nem fog szerezni egy ideig az istállóval.

    Ricciardo tavaly érezte úgy, hogy változásra van szüksége, ezért bejelentette, hogy távozik a Red Bull csapattól. Igaz, többen is megkérdőjelezték a döntését, mondván nem versenyképes csapathoz szerződik és csak a magas fizetésért választotta az enstone-i gárdát, akik hajlandóbbak mélyebben a zsebükbe nyúlni, mint az osztrák csapat.

    A franciák még mindig felzárkózó stádiumban vannak, legkorábban futamgyőzelmet is 2020-ban prognosztizálnak, ezért felmerült a kérdés, hogy az ausztrál pilóta szerződtetése nem minősül-e addig felesleges kiadásnak, míg a csapat nem válik igazán versenyképessé, és inkább az összeget személyzeti, avagy infrastrukturális kiadásra is költhették volna. Abiteboul azonban kijelentette megvannak az előnyei annak, hogy egy olyan toplistást pilótát tudnak a fedélzeten, mint Ricciardo.

    ,,A Renault tekintélyes pénzügyi elkötelezettséggel rendelkezik, és nem kérdés az, hogy megengedheti-e magának ezt. A válasz a következő: megengedheti. A forgalmunk 40-szer akkora, mint a Red Bullnak ezért ez fel sem merült. A kérdés inkább az értékre vonatkozik. Van-e értelme ennyi pénzt belefektetni egy olyan versenyzőbe, aki olyan szinten van, mint például Daniel, a tervezetünk ezen szakaszán, egy olyan autóval, amivel mi rendelkezünk? Igen, mi hiszünk ebben. Voltak tárgyalások erről. Mit tegyünk vajon az autóba vagy a versenyzőbe fektessünk be? Úgy érzem most jutottunk el arra a pontra, hogy mind a kettőbe ésszerű mennyiségű forrást beleölhetünk.”

    A csapat célja, hogy felzárkózzon a három top istálló mögé (Mercedes, Ferrari, Red Bull), ami újabb kiadásba fog kerülni a francia alakulatnak, ám Abiteboul tagadja, hogy Ricciardo szerződtetésével más helyről vonnák el a támogatást.

    ,,Szeretném még hozzátenni, hogy a Daniellel kötött kereskedelmi szerződés nagyon is ésszerű, és sehol sem lehet ehhez hasonlót találni az F1-ben. Nyilvánvalóan a megállapodás arányos a képességeivel és a tehetségével és avval, amit a csapatnak nyújthat. Ám ez nem egy hatalmas összeg. Úgy gondolom, ésszerűen jártunk el, és ez nem fog a csapat rovására menni, nem kell pénzt elvonnunk az autó és a motor fejlesztésekből.”

  • Továbbra is kihat a Renault-ra a korrupciós botrány

    Továbbra is kihat a Renault-ra a korrupciós botrány

    Mindössze egy hónappal a téli tesztek kezdete előtt továbbra is zűrzavar uralkodik a Renault felső vezetésében.

    Mint ismert, november végén Japánban letartóztatták a francia autógyár vezérigazgatóját Carlos Ghosn-t korrupciós vádak miatt. A francia üzletember azóta is börtönben van, és óvadék ellenében sem helyezik szabadlábra.

    Időközben a Renault legfőbb részvényese, a francia kormány nyomás alá helyezte az autógyárat, hogy váltsák le a börtönben ülő vezetőt a Michelin jelenlegi ügyvezető igazgatójára, Jean-Dominique Senard-ra.

    Az erősen tapasztalható zűrzavar kihat a Renault Forma-1-es életére is, ugyanis pár napja jelentették be, hogy Thierry Koskas – a Renault Sport nemrég kinevezett elnöke – távozik a vállalattól, így az eddigi elnök, Jérome Stoll – aki január 1.-jén köszönt volna el – marad az elnöki székben.

    Ám a Forma-1-es csapatfőnökük, Cyril Abiteboul tagadja, hogy a Ghosn-ügy bármi kihatással is lenne az F1-es projektre.

    „Nem látom okát, hogy ez az ügy bármilyen hatással is lenne az F1-es vagy bármely másik programra. Az üzenetem az, hogy van egy folyamatos terv a Renault Csoport minden területére, bele értve a Nissant és a Mitsubishit is. A Forma-1 is részese ennek.” – jelentette ki Abiteboul.

  • Wolff szoros versenyre számít idén

    Wolff szoros versenyre számít idén

    A zsinórban öt világbajnoki címet nyerő Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szoros versenyre számít 2019-ben.

    Három domináns bajnoki elsőség után 2017-ben a Ferrari már egész közel volt hozzájuk, 2018-ban pedig még inkább, a szezon során volt olyan, hogy az olaszok diktálták a tempót, ám a szezon végére mégis az ezüstnyilak kerekedtek felül. Wolff arra számít, hogy a vörösökkel továbbra is számolni kell.

    „A Ferrari emelte a tétet az elmúlt években, és szerintem közel azonos volt a teljesítményünk” –magyarázta. „Kis előnnyel ugyan, de sikerült nyernünk, viszont komoly ellenféllé váltak így is.”

    Az osztrák szerint a Red Bull is erős lesz, főleg úgy, hogy megtörtént a várva várt motorpartner váltás, Renault-ról Hondára.

    „A Red Bull a Hondával bekapcsolódhat a buliba. Azonban az új szabályokkal benne van a pakliban, hogy valaki más is csatlakozik.”

    Ez a csapat leginkább a Renault lehet, még akkor is, ha Cyril Abiteboul egyelőre nem mond sokat az idei célokról: „A szezon elején jelentjük majd be a célkitűzést, de lehet arra számítani, hogy nem állunk meg a fejlődésben.”

    Abiteboul bevallotta, hogy ebben nagy szerepet játszik Ricciardo leigazolása is.

    „Úgy sejtjük, Daniel kulcsszereplője lesz annak, hogy teljessé váljon a csapat szerkezete, ugyanúgy, mint a Red Bullnál, pályán és azon kívül egyaránt.”

  • A Renault Alonsóhoz hasonlítja Ricciardo leigazolását

    A Renault Alonsóhoz hasonlítja Ricciardo leigazolását

    Daniel Ricciardo megszerzését legalább akkora üdvrivalgás követte a Renault-nál, mint amikor Fernando Alonso megnyerte a bajnokságot, mondja Cyril Abiteboul.

    A tavalyi év egyik meglepetése volt Ricciardo Renault-hoz igazolása, a hír pedig a francia istálló személyzetére is nagy érzelmeket kiváltó hatást tett, felidézve Alonso bajnoki duplájának időszakát (legalábbis a csapatfőnök szerint). A többszörös futamgyőztes ausztrál érkezése azonban egyben hatalmas nyomás lesz a bajnoki babérokra törő Renault vállain.

    „Nyilvánvalóan hatalmas megkönnyebbülés és fantasztikus hír volt, a gyárak személyzete Viryben és Enstone-ban pedig lenyűgözően reagált rá” – idézte vissza Abiteboul. „Számítottam valamire, ám közel sem olyanra, mint aminek szemtanúja voltam. Fantasztikus pillanat volt, sosem láttam még ilyen reakciót egyik gyárban sem – Fernando Alonso 2005-ös és 2006-os két címére emlékeztetett a szituáció. Még nem nyertünk semmit, de most már megvan az az érzés a csapatban, hogy jó úton haladunk a győzelmek felé. Kötelességünknek érezzük egy olyan motorral és kasztnival előrukkolni, amit ez a srác megérdemel. Sokkal elkötelezettebben állunk hozzá a Renault-hoz, a szponzorainkhoz, a rajongóinkhoz és a Renault-márka motorsportos örökségéhez, mert nem akarom a következő két évben a csalódottságot és a frusztráltságot látni Daniel szemében. Nem akarom azt érezni, amit a McLaren érezhetett Fernando miatt.”

    Rövidtávú csodára az F1-ben nem lehet számítani, ezzel pedig Ricciardo is tisztában van, a Renault nagy megkönnyebbülésére.

    „Egyértelműen közöltem Daniellel, hogy ha egy azonnal indítható szervezetre számít (olyan értelemben, hogy minden készen áll és csak a beindításra vár), ahol neki csak vezetnie kell, akkor keressen más csapatot” – folytatta Abiteboul. „Megmondtam neki, hogy még mindig építkezünk, fejlődünk, így neki is többet kell hozzáadnia ehhez, mint szimplán a csodálatos vezetését. Elvárjuk tőle, hogy nagykövet és vezéralak legyen, aki tapasztalatával és szakértelmével lendíti előre a csapatot. Rengeteg legókocka került már a helyére, legyen szó emberekről vagy tárgyakról, de még szükségünk van az extra szikrára. Szerintem élvezni fogja a kihívást.”

  • Adatokat rejteget el a Honda a Red Bull elől?!

    Adatokat rejteget el a Honda a Red Bull elől?!

    A Renault biztos abban, hogy a Honda bizonyos adatokat és tényeket elrejt a kiemelt partnerük, a Red Bull elől.

    A franciák csapatvezetője szerint a Honda által hivatalosan közölt számadatok csupán spekulációk, és nem a valóságot tükrözik.

    „A Honda még mindig húsz kilowattal mögöttünk van. Tudom, hogy mit mond a Red Bull, de ők elhallgatnak bizonyos tényeket előlük és manipulálják az adatokat. Megértem a kommunikációs stratégiájukat, de ez nem az igazság. Történetesen majd látni is fogjuk, hogy húsz kilowattal el vannak maradva és nem ott vannak ahol állítják.” – nyilatkozta Abiteboul a spanyol Marcanak.

    Helmut Marko viszont abban biztos, hogy a japánok eleget fognak fejlődni ahhoz, hogy a Renault előtt legyenek.

    „Nem szükséges most erről beszélnünk, mert jövőre úgyis meglátjuk, hogy hol leszünk. Abiteboul úr úgyis folytatni fogja az álmodozást, de jövőre majd tiszta lesz a kép.” – reagált az osztrák.