Címke: Cyril Abiteboul

  • Abiteboul: Soha nem tudjuk már meg, hogy Hubert mire lett volna képes

    Abiteboul: Soha nem tudjuk már meg, hogy Hubert mire lett volna képes

    Amint véget ért az idei Forma1-es és Formula 2-es szezon, Cyril Abiteboul visszaemlékezett a tragikusan elhunyt Renault junior Anthoine Hubertre, aki a Formula 2 spai főversenyén szenvedett halálos kimenetelű balesetet.

    A 23 éves franciának az idei volt az első szezonja a Formula 2-ben és már a szezon első részében sikerült két győzelmet szereznie Franciaországban és Monacóban. Hubert volt az első francia versenyző Alain Prost után, aki formula autós versenyt tudott nyerni saját hazájában.

    A legutóbbi F2-es díjátadón, létrehozták az Anthoine Hubert díjat, amivel a legjobb újoncot jutalmazzák. Az első ilyen díjat a kínai Guanyu Zhou kapta, aki az újonc szezonjában számos dobogós helyezést és egy pole pozíciót is tudott szerezni.

    „Sajnos már soha nem fogjuk megtudni, hogy Anthoine mit érhetett volna el karrierje során,” – idézi Abiteboul szavait a Motorsport-Week.com. „Viszont annak örülhetünk, hogy segíthettük Anthoinet az álmai megvalósításában. Az első Formula 2-es versenyét már Monacóban megnyerte és ezt követően nem sokkal a hazai versenyén is győzedelmeskedni tudott a Paul Ricardon. A kemény munkáját és az elhatározottságát soha nem fogjuk elfelejteni, mindig emlékezni fogunk rá.”

  • Abiteboul: a Renault-nál prioritást élvez a 2021-es autó

    Abiteboul: a Renault-nál prioritást élvez a 2021-es autó

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke szerint a 2020-as szezon kritikus lesz a francia csapat számára, de a jövőre is gondolnak már.

    Bár idén a Renault-nak nem sikerült elérnie azt a célt, hogy közelebb kerüljön a top három csapathoz, Abiteboul ragaszkodik ahhoz a véleményhez, miszerint tettek efelé lépéseket.

    „Ha nyerni akarsz a Forma 1-bem, akkor a legjobb pilótákkal, alvázzal és motorral kell rendelkezned” – idézte a brazil Globo a csapatfőnököt. – „A pilótáinkkal a csúcson vagyunk annak ellenére is, hogy Daniel Ricciardo-nak időbe telt, hogy alkalmazkodjon a csapathoz és az autóhoz, de a pilótákkal kapcsolatban nincsennek gondok. A motor tovább már nem a mi problémánk, így az alvázat kell kiküszöbölnünk”.

    Miután Nick Chester, a karosszériáért felelős technikai igazgató távozik a csapattól, a Renault nemcsak a 2020-ra tekint előre, hanem a 2021-es szezonra is, az új szabályok miatt.

  • A Renault berágott a nagycsapatokra: Miattuk maradtak meg a buta szabályok

    A Renault berágott a nagycsapatokra: Miattuk maradtak meg a buta szabályok

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul szerint egy olyan buta szabály, mint az a regula, ami kimondja, hogy azzal a keverékkel kell rajtolni a versenyzőknek amivel a Q2-ben a legjobb idejüket futották meg, azért maradhat fenn, mert a nagycsapatok szervezkednek és leszavaztatják a szabálymódosításokat.

    A kvalifikáció során a Q3-ba jutott versenyzők azokkal az abroncsokkal indulnak el a futamon, amikkel a Q2-ben a leggyorsabb köridejüket teljesítették. Akik nem jutottak be az időmérő utolsó szakaszába, azoknak szabad a vásár, a felhasználható keverékekből bármelyikkel elrajtolhatnak. A Mercedes a Ferrari és a Red Bull gond nélkül használhatja a keményebb keverékű abroncsokat, a továbbjutás nekik biztosított, míg a többieknek a lágyakon kell próbálkozniuk, ha be akarnak jutni a Q3-ba. Mivel  a tizenegyedik helytől egészen a huszadikig a versenyzők szabadon választhatnak, a hetediktől a tizedik helyen tartózkodó pilóták sokszor ki vannak szolgáltatva hátulról induló társaiknak. A szabályt törölni akarták, ám a szavazás során mégsem olyan eredmény született, mint amire sokan számítottak:

    ,,Megegyeztünk a Stratégia Csoporttal, mindenki egyet érttel azzal, hogy töröljük ezt a regulát. Ám a szavazás után minden maradt a régiben. Őszintén szólva ez eléggé elkeserített.” -jegyezte meg Abiteboul. – „A topcsapatok és a partner alakulataik miatt történhetett ez meg, ők lobbiztak a szabály mellett, ugyanis ez megvédi a nagy csapatokat. Ugyan nem hinném, hogy szükségük van erre, de ez egy extra védelem a számukra. Sőt, ez még a fiókcsapatoknak is nagy segítség. E két kategória adott és  (topcsapatok és fiók csapatok)közöttük van az úgynevezett ‘középosztály’ ahova mi és a McLaren tartozunk. Meg kell vallanunk, néha nekünk is a segítségünkre volt ez a regula, mikor a top 10-be nem tudtunk bekerülni, de azért, mert néha előnyünk származott belőle még nem kellene megtartani. Ez egy buta szabály, amitől meg kellene szabadulnunk, ám senki sem tesz ezért semmit.” -bosszankodott a Renault csapatfőnöke.

  • Abiteboul: A Renault motorja a legerősebb a Forma-1-ben!

    Abiteboul: A Renault motorja a legerősebb a Forma-1-ben!

    Csapatfőnökük, Cyril Abiteboul szerint a Renault erőforrása a legerősebb a száguldó cirkuszban. Ezen állítással szemben sokan úgy vélik a paddockban, hogy a francia gyártó teljesítményben már elmarad a folyamatosan fejlődő Hondától is. Abiteboul azonban elmondta az AMuS-nak, hogy a Renault is nagyot lépett előre:

    „Méréseink alapján miénk és a Ferrari motorja a legerősebb a versenyeken. Aztán jön csak a Honda és a Mercedes.”

    A Mercedesnél természetesen ezt másképp látják, ott egy anonim mérnök nyilatkozott:

    „A Honda, Renault és közöttünk a különbség már elhanyagolható. Csak a Ferrari emelkedik ki.”

    A Mercedes motorfőnöke, Andy Cowell pedig elárulta, hogy a csapatok mérései majd erőforrásaik összehasonlítása javarészt GPS adatok alapján nem igazán pontos:

    „Motorerőt megállapítani, pláne versenykörülmények között, finoman szólva is nehéz.”

  • Ocon szerint 2020-ban a Renault még nem fog nyerni

    Ocon szerint 2020-ban a Renault még nem fog nyerni

    Esteban Ocon Abu Dhabiban elmondta: tudja, hogy nem fog nyerni futamokat 2020-ban a Renault-val, de mindent megtesz ennek érdekében.

    Miután egy évet ült a kispadon a Mercedesnél, a francia az első tesztjeire készül az új csapatával Abu Dhabiban. Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke múlt hétvégén elmondta, a 23 éves Oconban látja a tüzet, amely idén hiányzott az idősebb párosból.

    „Olvastam és mindent megteszek ennek érdekében” – mondta a Le Figaronak Ocon. – „Szeretném összemérni magam Daniel Ricciardoval, mert mindig a legjobbal szeretnék harcolni. Az a célom, hogy előtte legyek”.

    Továbbá tisztában van azzal is, hogy a Renault nem készült fel a futamgyőzelemre. Úgy véli, az eddigi években jó irányba haladt a csapat, de még nincs nyerő autójuk és valószínű, jövőre sem lesz.

    „De fontos dolog, hogy a motivációdat fent tartsd, előrefelé tartani és egy nap elérni a célt. Egy nap világbajnok szeretnék lenni, de hetedik vagy nyolcadik.”

  • Danke, Nico! Búcsúzik a Renault Hülkenbergtől

    Danke, Nico! Búcsúzik a Renault Hülkenbergtől

    Három közös év után távozik a Renault csapatától a német Nico Hülkenberg. A francia istálló a hivatalos weboldalán köszöni az elmúlt éveket, amelyben a csapat több vezető személyisége is megszólalt.

    Hülkenberg 2017 elején csatlakozott a Renaulthoz, amely csapat egy évvel korábban tért vissza a Forma-1-be, így a német tapasztalatára nagy szükség volt Enstone-ban és Viryben is.

    A német érkezése előtt a Renault csupán a kilencedik lett a konstruktőri bajnokságban, nyolc szerezett ponttal. Első közös évükben, azonban már hétszer annyi pontot tudtak szerezni, 57 egységgel a hatodikak lettek, ám a pontok nagy részét Hülkenberg szerezte.

    2018-ban immáron Carlos Sainz oldalán a remek negyedik helyig tudtak feljebb lépni. A 122 pont is rendben volt, amin testvériesen elosztoztak a pilóták. Hülkenberg pedig az egyéni pontverseny hetedik helyén zárt, ami karrierje legjobb eredménye volt.

    Alan Perman sportigazgató a három év alatt rengeteg időt töltött a német a versenyzővel, ő így búcsúzik tőle:

    „Nico egy olyan pilóta, aki mindig megbirkózott a feladatokkal. Folyamatosan versenyezni és fejleszteni akarta az autót, ami mindig nagy segítség volt a számunkra. A visszajelzései kivételesek, mivel képes kizárni az érzelmeit ezekből, még egy pocsék verseny után is képes volt hasznos információkkal szolgálni minket. A technikai meglátásai nagyon fontosak voltak a számunkra. Emlékszem, egyszer 2017-ben Silverstone-ban, mikor az R.S.17-es sajátos kezelhetőségéről beszélt nekünk. Több sebességet akart bevinni a kanyarokba, és érezte, hogy ott vesztünk leszorítóerőt, ahol arra pont a legnagyobb szükség lenne. Ennek érdekében egy új padlólemezt fejlesztettünk. Amikor először gurult a pályára vele, akkor sokáig nem mondott semmit ezzel kapcsolatban a rádión, de amikor bekapcsolta ennyit mondott: Nem mondtam semmit, de ha látnád az arcomat, akkor egy hatalmas mosolyt látnál rajta! Ez összefoglalja őt, ha mond valamit, akkor arra érdemes oda figyelni.” – mesélte.

    Mark Slade, Hülkenberg versenymérnöke is megszólalt.

    „Amikor Nico 2017-ben csatlakozott hozzánk, akkor egy új szintre emelt minket. Gyakorlatilag egyik napról a másikra ismét „felkerültünk a térképre” és olyanok lettünk, mint egy nagy csapat. Amikor tudod, hogy van egy olyan pilótád, aki nagy eredményeket tud szállítani, az egy nagyon komoly tudatalatti motiváció. Nagyon okos, hatékony, és egész jó humora is van. Volt néhány nagyszerű versenyünk együtt, megtiszteltetés volt vele dolgozni. Azt tudnám mondani, hogy ő a legjobb azon pilóták közül, akikkel eddigi karrierem során együtt dolgoztam.” – mondta.

    Cyril Abiteboul csapatfőnök is hálás a németnek.

    „Az egyértelmű, hogy Nico kulcsember volt a fejlődésünkben. Egy olyan versenyzőre volt szükségünk, akinek meg van a tapasztalata, és érett arra, hogy feljebb emeljen minket. Erre a feladatra nála jobbat nem is kívánhattam volna. Nem volt egy könnyű döntés, hiszen sok erős képessége van: nagyszerű versenyző, mindig motivált, többre törekedett, ami ösztönzött minket. Nagyon sok szerencsét kívánunk neki a jövőre nézve, és őszinte köszönetünket szeretnénk kifejezni a Renault csapatért tett erőfeszítéseiért az elmúlt három év során.” – fogalmazott.

  • Panis a karbonsemleges F1-ről: Ki az az idióta, aki ilyet kitalál?

    Panis a karbonsemleges F1-ről: Ki az az idióta, aki ilyet kitalál?

    Két korábbi Forma-1-es versenyző is nemtetszését fejezte ki a sport új, „zöld” terveivel.

    A héten jelentette be a sport, hogy célul tűzte ki, hogy 2030-ra nettó zéró karbonkibocsátású legyen.

    „Olykor eltűnődöm, hogy ki az az idióta, aki ilyen hülyeséggel előáll.” – mondta Olivier Panis az RMC Sportnak. „Őszintén szólva néha nem látom a különbséget aközött, hogy valaki csak polkorrekt, vagy valóban zöld.”

    „Ha a cél az, hogy valóban zöld legyen, akkor nem kell Forma-1-ezni.” – mondta a francia.
    Hasonlóan vélekedik 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve is.

    „Ez azért van, hogy mondhassák: ‘Nézd, zöldek vagyunk, szeress minket!’” – mondta a kanadai. „Ha igazán zöld vagy, akkor ne sportolj, ne járj koncertekre, ne légy autóversenyző. Ki kel mondanunk az igazat, és ez nem egyeztethető össze a motorsporttal.”

    Nem így gondolja azonban ezt a „zöld” témát a Renault főnöke, Cyril Abiteboul.

    „Ezek a tervek azt mutatják, hogy az F1 érzékeny az azt körülvevő világra.” – mondta az Auto Hebdonak. „Nem lehet, hogy beszélünk róla és elképzeljük, tenni is kell és mindenki közreműködése kekk. Erre szükség van.”

    „A Liberty Media nem elégszik meg azzal, hogy a motor kevésbé legyen környezetszennyező. Az egész kategóriát karbonmentesíteni kell.”

  • A Renault nem akar kiszállni a Forma-1-ből!

    A Renault nem akar kiszállni a Forma-1-ből!

    Cáfolja a Renault azon értesüléseket, mely szerint el akarják hagyni a királykategóriát. Múlt héten több jelentés is velük foglalkozott, a pályán elért gyenge teljesítményükkel, a pályán kívüli botrányaikkal, azzal, hogy elvesztették a Red Bull-t és a McLaren-t is a partnereik közül. Olyat is írtak, hogy az új Renault vezérigazgató, Clotilde Delbos talán már azon gondolkodik, hogy kiszállnak a Forma-1-ből. A márka szóvivője azonban az f1only.fr-nek elmondta, hogy ezek a pletykák csak azért születtek meg, hogy „destabilizálják” a gyári csapatot. Hozzátette azt is, hogy a 2020-as autójuk építéséhez folynak a munkálatok Viry Chatillonban és Enstoneban is.

    Időközben a csapatfőnök Cyril Abiteboul közölte, hogy a Renault nagyon is elégedett a top pilótájával, Daniel Ricciardoval, aki nem tudott egy éve megegyezni a Red Bull-lal, 2019/20-ra. A francia Auto Hebdonak nyilatkozott:

    „Érezzük azt a felelősséget, amit felvállalt. Egyre több dolgot tesz meg nem csak az autóért, hanem a csapatért is.”

  • A csapatok szeretnének már tisztán látni a Brexit ügy kapcsán

    A csapatok szeretnének már tisztán látni a Brexit ügy kapcsán

    A Formula 1-es csapatok továbbra is aggódnak amiatt, milyen hatással lesz rájuk az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból (Brexit).

    A britek 2017-ben jelentették be hivatalosan, a 2016-os referendum eredményeire hivatkozta, hogy szeretnének kilépni az EU-ból. Ennek a távozásnak idén márciusban kellett volna megtörténni, ám az időpontot későbbre, október 31-ére módosították, majd végül úgy határoztak, hogy 2020. január 31-ig adnak határidőt a tanácstalan brit parlamentnek.

    Az F1 10 alakulatából 7 állomásozik a Ködös Albionban (továbbá a faenzai székhelyű Toro Rosso aerodinamikai részlege az Egyesült Királyságban található), így a sportág számára is fontos, milyen döntés születik meg végül. Cyril Abiteboul és Clare Williams inkább az emberekért aggódik, míg Zak Brown úgy véli, fennakadások nélkül fogják átvészelni a kilépés utáni időszakot.

    ,,Be kell valljam az elmúlt időszakban elvesztettem a fonalat az üggyel kapcsolatban, de természetesen gondolunk erre és néhány intézkedést már tettünk is. Úgy vélem, tisztában vagyunk azzal, hogyan működnek a dolgok és felkészültünk azokra a forgatókönyvekre, amik a versenyzést érintik. Az még nem teljesen egyértelmű a számunkra, hogyan fogjuk megoldani a logisztikát a két gyár között, ugyanis az egyik Franciaországban található, míg a másik az Egyesült Királyságban. Elképzelhető tehát, hogy elő fog fordulni egy kis csúszás. Az emberi erőforrással kapcsolatban, nos 24 különböző nemzet képviselteti magát a brit gyárunkban, természetesen nem akarjuk elveszíteni ezeket az embereket, ezért lesznek olyan intézkedések amik alapján meg tudjuk majd védeni őket, legalábbis a kezdeti időszakban. Ám ehhez tudunk kell először is, milyen hatásokkal fog járni a Brexit.” – árulta el Cyril Abiteboul.

    Zak Brown elmondta, ők is felkészültek a kilépés utáni időszakra:

    ,,Létrehoztunk a gyárban egy kis Brexit munkacsoportot ami a kilépéssel foglalkozik, tehát felkészülten várjuk az eseményeket. Véleményem szerint mindannyiunk munkájára hatással lesz valamilyen szinten ez a dolog, de szerencsére elég hosszadalmas maga a folyamat, így nem hinném, hogy meglepetésekbe fogunk ütközni.”

    Claire Williams szerint a Brexit a hosszútávú tervezést és a logisztikát fogja megnehezíteni:

    ,,Az elmúlt években létrehoztunk egy bizottság, ami ezzel foglalatoskodik, ugyanis sok szempontból hatással lesz ránk ez az ügy, főleg a személyzeti kérdéskörben. Cyril azt mondta 24 nemzet képviselteti magát náluk, nálunk ez a szám 28. Természetesen nem csak azokra kell gondolnunk, akik nálunk dolgoznak, hanem a családjaikra is, éljenek akár Európában akár az Egyesült Királyságban. Felfognak merülni bizonyos kérdések a határátlépésekkel kapcsolatban, legyen szó teherszállításról vagy épp munkaerő áramlásról. Sok munka van előttünk, és ott még a bizonytalanság is, ami körbe lengi ezt az egészet és ezáltal ez az ügy egy kicsit megnehezíti az életünket. Reméljük, mihamarabb megoldódik minden.”

  • Nem lesz könnyű menet a Concorde Egyezmény aláírása

    Nem lesz könnyű menet a Concorde Egyezmény aláírása

    Cyril Abiteboul szerint az új Concorde Egyezményt nem fogják egyhamar aláírni a Forma-1-es csapatok.

    A 2021-es szabályokat már vázolták, a következő lépés, hogy a Concorde Egyezmény (kereskedelmi és irányítási megállapodások) kapcsán is megállapodás szülessen és aláírják.
    A csapatok összeülnek majd a Liberyt Mediával és az FIA-val, hogy megvitassák, és lehetőség szerint véglegesítsék is a megállapodást. Persze ebben sincs nagy egyetértés.

    Kereskedelmi oldalról, a Liberty szeretné megújítani a pénzelosztási rendszert. Ennek a kisebb csapatok örülnek, a nagyok kevésbé. Vezetés tekintetében pedig szeretnék, ha a Stratégiai Csoportot és azt, hogy a szabályváltozásokhoz egyhangú szavazás szükségeltetik, eltörölnék. De persze középpontban van a Ferrari egyedi vétó joga is

    A Renault csapatfőnöke,  szerint azonban nem lesz egyszerű menet a Concorde Egyezmény aláírása.

    „Arra számítok, hogy a dokumentum kidolgozása sokkal hosszabb időt vesz majd igénybe.” – mondta Abiteboul. „Mind tudjuk, mi történik, ha egy ügyvéd bekerül a képbe, nos esetünkben 12 ügyvédről van szó.”