A Campos Racing pilótája Pepe Oriola nyerte a WTCR első szlovák futamát. Sikerével a spanyol pilóta megszilárdította helyét a bajnoki címért folyó versengésben.
A 24 éves pilóta és a Cupra első győzelmére fél szezont kellett várni a WTCR-ben. A sikerhez az is kellett, hogy a tegnapi időmérő után az első sorokból induló négy Hyundaiból hármat, köztük Michelisz Norbit is kizártak.
Tarquini maradhatott így a pole-ban, de a rajt Comte-nak sikerült a legjobban. A végig jó tempót diktáló Oriola és Vernay duó megelőzte a Peugeot és egymás mögött értek be a célba. A BRC Racing Team pilótája Gabriele Tarquini a végén vissza tudta előzni a franciát, így a dobogó legalsó fokát még el tudta csípni.
„A rajtom jó volt, akárcsak Jean-Karl-nak, elég közel voltunk egymáshoz az első kanyarban, de régóta versenyzek ellene, így biztos voltam benne, hogy nem fog kilökni. Ezt követően igyekeztem Aurélient [Comte – a szerk.] követni, majd elkövetett egy hibát és így már tudtam őt támadni. Megelőztem és azon voltam, hogy ne hibázzak, mert elég nehezek az itteni féktávok.” – mondta a spanyol a futam után.
Oriola előnye elfogyott, miután Vervisch félre állása után be kellett küldeni a biztonsági autót. Az újra indításnál fokozatosan figyelt arra, hogy az Audit maga mögött tartsa, ami sikerült is neki, noha egyszer figyelmeztették a versenybírók.
„Az egyetlen hely, ahol Jean-Karl megpróbált megelőzni az az első szektor volt az újra indítás után, de mindent megtettem, hogy megtartsam a helyemet. Ez sikerült és most nagyon boldog vagyok, ez a siker fontos volt a csapatnak és a Cuprának is.” – tette hozzá.
Ami a magyarokat illeti. A mezőny végéről induló Michelisz Norbi nem fejezte be a futamot, egy körrel a leintés előtt kiállt a bokszba. Nagy Norbi egy remek rajt és kiváló versenyzés után éppen hogy lemaradt a pontszerző helyről, míg Szabó Zsolti – aki szintén büntetést kapott az időmérő után – ugyancsak nem látta meg a kockás zászlót.
A bajnokságban Müller és Tarquini között öt pontra csökkent a különbség, míg Oriola feljött a hatodik helyre, Micheliszt Norbit is megelőzve.
WTCR, Szlovákia, 1.futam végeredménye
| POz |
pilóta |
csapat |
autó |
különbség |
| 1 |
Pepe Oriola |
Campos Racing |
Cupra |
26:24.640 |
| 2 |
Jean-Karl Vernay |
WRT |
Audi |
+1.734 |
| 3 |
Gabriele Tarquini |
BRC Racing Team |
Hyundai |
+2.374 |
| 4 |
Aurelien Comte |
DG Sport Competition |
Peugeot |
+5.525 |
| 5 |
Fabrizio Giovanardi |
Team Mulsanne |
Alfa Romeo |
+5.773 |
| 6 |
Yann Ehrlacher |
Munnich Motorsport |
Honda |
+7.357 |
| 7 |
Tom Coronel |
Boutsen Ginion Racing |
Honda |
+7.725 |
| 8 |
Denis Dupont |
Comtoyou Racing |
Audi |
+8.190 |
| 9 |
Aurelien Panis |
Comtoyou Racing |
Audi |
+8.993 |
| 10 |
Nathanael Berthon |
Comtoyou Racing |
Audi |
+9.813 |
| 11 |
Nagy Norbert |
Zengo Motorsport |
Cupra |
+11.557 |
| 12 |
Yvan Muller |
YMR |
Hyundai |
+12.383 |
| 13 |
Thed Bjork |
YMR |
Hyundai |
+12.594 |
| 14 |
Mat’o Homola |
DG Sport Competition |
Peugeot |
+13.395 |
| 15 |
Petr Fulin |
Fulin Race Academy |
Cupra |
+13.767 |
| 16 |
Kevin Ceccon |
Team Mulsanne |
Alfa Romeo |
+14.019 |
| 17 |
Gordon Shedden |
WRT |
Audi |
+15.569 |
| 18 |
John Filippi |
Campos Racing |
Cupra |
+15.856 |
| 19 |
Rob Huff |
Sebastien Loeb Racing |
Volkswagen |
+22.247 |
| 20 |
Benjamin Lessennes |
Boutsen Ginion Racing |
Honda |
+22.917 |
| 21 |
Mehdi Bennani |
Sebastien Loeb Racing |
Volkswagen |
+24.338 |
| 22 |
Andrej Studenic |
Brutal Fish Racing Team |
Volkswagen |
+24.575 |
| 23 |
Michelisz Norbert |
BRC Racing Team |
Hyundai |
+1 kör |
| 24 |
Szabó ZSolt |
Zengo Motorsport |
Cupra |
+2 kör |
| – |
Esteban Guerrieri |
Munnich Motorsport |
Honda |
Kiesett |
| – |
Frederic Vervisch |
Comtoyou Racing |
Audi |
Kiesett |