Címke: CUPRA

  • Veterán cseh túraautós csatlakozik a Zengő Motorsport mellé a WTCR-ben

    Veterán cseh túraautós csatlakozik a Zengő Motorsport mellé a WTCR-ben

    Az utolsó túraautó Európa-bajnok, Petr Fulín indul szabadkártyásként a WTCR-ben, így nem a Zengő lesz az egyetlen Cuprás csapat Szlovákiában.

    A cseh pilóta két éve már a mezőny tagja volt egy hétvége erejéig. Akkor szintén a Slovakia Ringen teljesített három versenyt, legjobbja pedig egy ötödik hely volt.

    Azóta ugyan nem versenyzett nemzetközi mezőnyben, csak cseh endurance futamokon indult, most egy szigorú edzéstervvel és diétával igyekszik újra formába lendülni.

    „Fontos észben tartani, hogy a többiek már két hétvégén túl vannak, így vannak adataik a gumikról, csapataikat autógyárak támogatják, és minden héten ezekben az autókban ülnek.” ­­– szögezte le a különbséget a háromszoros Európa-bajnok.

    „Én összesen 100 km-t vezettem az új autóval, ami plusz 20 kilogrammot kap majd erre a hétvégére, mivel szabadkártyásként indulok. A Competición minden tekintetben fejlődött az elődjéhez képest. Főleg az első tengely geometriája az, ami előremutató.”

    Ezzel a Zengő három versenyzője mellett Fulín lesz a negyedik, aki az új Cuprát vezetheti majd élesben is. Emellett a korábbi Formula E pilóta, Luca Filippi és a WTCR első ausztrál pilótája, Dylan O’Keeffe után ő lesz a következő szabadkártyás a sorozatban

  • A Cupra gyári pilótája szerint van még tartalék Zengő autóiban

    A Cupra gyári pilótája szerint van még tartalék Zengő autóiban

    Mikel Azcona a pozitívumokat emelte ki az új Cupra kapcsán az első hétvégét követően, amit a Zengő Motorsport színeiben teljesített.

    Boldizs Bencével és Kismarty-Lechner Gáborral egyetemben a spanyol versenyző kezei alatt debütált az új Cupra Leon Competitión TCR. Bár Azcona már tesztelte az autót előtte, a zolderi hétvége volt az első, amikor a Goodyear gumikat használta.

    Kollégái azonban nem voltak ilyen szerencsések, mivel az autók a verseny előtti szerdán jöttek le a gyártósorról, és rögtön a versenyhelyszínre szállították őket. Ezért tündököltek fehérben, nem a Zengő színeiben.

    Azcona, bár az első versenyen 16. lett, a másodikon 18. helyről a 11.-re jött föl, ezzel megszerezte a Cupra első idei pontjait.

    „Nehéz hétvége volt ez számunkra, de jó benyomással jövök el, mert folyamatosan fejlődtünk, akárhányszor a pályára hajtottunk. Végül egy 11. helyet szereztünk, ami jónak mondható.” ­– árulta el a spanyol.

    „Apránként értettük meg a gumik működését, és az autóról is egyre többet tanultunk. Röviden, jó hétvége volt, de az eredmény még nem ezt mutatja.”

    Ami a többi Zengő pilótát illeti, Boldizs Bence harmadikként távozik az újonc kupa (Rookie Award) elszámolása szerint, míg Kismarty-Lechner legjobbja egy 18. hely volt Belgiumban.

  • Ekström: az a baj, hogy a DTM túl unalmas a világ számára

    Ekström: az a baj, hogy a DTM túl unalmas a világ számára

    A DTM kétszeres bajnoka, Mattias Ekström kritizálta a német túraautó bajnokságot, mondván, hogy korábbi csapata, az Audi tette unalmassá azt.

    A Mercedes 2018-as kivonulásával a sorozat a Class One szabályzatot akarta elfogadni, hogy a japán Super GT-vel kezdjen együttműködésbe. Ez végül nem valósult meg, sőt az újonnan érkező Aston Martin is kivonult egy év után, és az Audi is követni fogja 2020 végén.

    Berger csapata ezért a jóval olcsóbb GT3-as autókhoz nyúlhat majd, hogy bevonzza a márkákat, azok kisebb módosításával hozná létre az új technikai feltételeket, GT Plus néven.

    Jelenleg az Audi mellett a BMW szerepelnek gyártóként a sorozatban, és az eddigi 10 versenyből 8-at az előbbi nyert, legutóbb a Nürburgringen. Ezt elnézve pedig a korábbi bajnok, Mattias Ekström is felemelte a szavát egy privát sajtótájékoztatón.

    Mattias Ekström, Audi, DTM
    Fotó: Audi AG, Mattias Ekström, Audi, DTM

    „Nem felel meg a mostani szórakoztatás mércéinek, főleg a többi sporthoz képest.” – szólt korábbi sorozatáról. A svédet nemrég nevezték ki az Abt-Cupra csapat Extreme E pilótájának, miután utóbbi elektromos túraautójának fejlesztésében is részt vállalt.

    „Igen, még néha követem, ha van időm, a DTM volt az életem. Sok évig voltam ott, fiatalként érkeztem, és ott csináltam meg a karrierem. Nem tudok elég köszönetet mondani nekik, az Audinak, vagy a Red Bullnak a támogatásért, amit kaptam.”

    „De amikor azt látom, ami most történik, az egyszerűen unalmas. Az Audi dominanciája dicséret nekik, mert jó munkát végeztek, de a BMW nem teszi jóvá a show-t. A szórakoztatási értéke nem valami magas.”

    Ekström kiemelte, szerinte túl bonyolultak a mostani autók, és olcsóbb masinákkal, de nagyobb mezőnnyel és több márkával visszatérnének a szurkolók is.

  • A Zengő Motorsporttal a volánnál a CUPRA Leon Competición felkészült a WTCR2020-ra

    A Zengő Motorsporttal a volánnál a CUPRA Leon Competición felkészült a WTCR2020-ra

    Sajtóközlemény: A CUPRA Leon Competición indul a WTCR 2020 bajnokságban. A CUPRA új versenyautója a közelgő túraautó világkupa szezonban a magyar Zengő Motorsport csapattal vesz részt, amelyben három autó és a CUPRA pilótája, Mikel Azcona szerepel.

    Azcona a fiatal újonc Boldizs Bence és a magyar bajnok Kismarty-Lechner Gábor mellett foglal helyet a CUPRA Leon Competición volánja mögött. A sportos márka új versenyautója már bizonyította versenyképességét a TCR Olaszország és a TCR Skandinávia futamain. Másfél hónappal a monzai világbemutató után Salvatore Tavano (Scuderia del Girasole a CUPRA Racing részéről) és Robert Dahlgren (PWR Racing) pilóták a CUPRA túraautóval bajnokságaik élére álltak.
    A csapat bejelentését követően Jaime Puig, a CUPRA Racing igazgatója elmondta: „2020-ban a CUPRA-t ismét egy olyan világszínvonalú partner képviseli a WTCR-n, mint a Zengő Motorsport, egy csapat, amely osztja a verseny iránti szenvedélyünket a túraautó-versenyzésben és a fiatal tehetségek felkutatásában. Örülünk, hogy Mikel Azcona velük versenyezhet, miután tavaly fantasztikusan debütált a bajnokságban, és nagyon várjuk, hogy a CUPRA Leon Competiciónt láthassuk a WTCR mezőnyében, azt az autót, amely a pályákon mindössze egy hónap alatt már megmutatta kiemelkedő potenciálját. ”

    Azcona visszatér a WTCR-be

    Míg a magyarok, Boldizs és Kismarty-Lechner 2020-ban debütálnak a WTCR-ben, Azconának ez lesz a második szezonja egy olyan versenysorozatban, ahol tavaly hatodik helyezést ért el a pilóták pontversenyében, négy dobogós helyezéssel és egy győzelemmel.

    A CUPRA és a Zengő Motorsport versenyzője hozzátette: „Nagyon örülök, hogy végre megállapodásra jutottunk a Zengő Motorsporttal. Amint Malajziában véget ért a tavalyi szezon, elkezdtem felkészülni 2020-ra. Tudom, hogy a WTCR a legmagasabb szintű túraautó-bajnokság, és úgy tervezem, úgy élek majd ezzel a lehetőséggel, mintha ez lenne az utolsó. Ráadásul elkészült az új CUPRA Leon Competición, egy autó, amely erre a bajnokságra készült. ”

    Tapasztalt csapat

    A Zengő Motorsport vezetője, Zengő Zoltán rámutatott, hogy „Mikel fiatal pilóta, de már rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és reméljük, hogy jó eredményeket és sok sikert fogunk elérni vele. Nagyon intenzív szezon lesz, sok munka logisztikai szinten, de alig várjuk, hogy pályára léphessünk, hogy versenyezhessünk a többi csapattal. ”
    A WTCR 2020-as szezonja szeptember 12-én és 13-án indul a belga Zolder pályán. A túraautók világkupája ezután a Nürburgring, a Slovakia Ring, a Hungaroring, az Aragon és az Adria pályákra utazik, hogy összesen 16 futamot teljesítsen a bajnokság utolsó nobember 15-i versenyéig.

    CUPRA Leon Competición

    A TCR sorozatban és az egész világon zajló hosszútávú versenyeken kifejlesztett új versenyautó 2,0 literes turbófeltöltős motorral van felszerelve, amely 6800-as fordulatnál 340 LE teljesítménnyel és 410 Nm nyomatékkal rendelkezik, és egy hatfokozatú szekvenciális sebességváltóhoz kapcsolódik. A vadonatúj versenymodell, a CUPRA 4,5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, és eléri a 260 km/h maximális sebességet. Az előző generációs CUPRA TCR-hez képest a CUPRA Leon Competición ötvözi a márka új karosszériáját és a kifejezetten a modellhez tervezett futómű geometriáját, amely súlycsökkentés mellett is biztosítja a merevséget és lehetővé teszi a személyre szabottabb beállításokat minden csapat és versenyző számára.

  • Zengő WTCR 2020: Azcona, Kismarty-Lechner és Boldizs

    Zengő WTCR 2020: Azcona, Kismarty-Lechner és Boldizs

    A Zengő Motorsport örömmel jelenti be: A spanyol Mikel Azcona (24) és a hatszoros magyar bajnok Kismarty-Lechner Gábor (44) csatlakozott a versenyistálló ifjú titánjához, Boldizs Bencéhez (22). A Zengő csapat egy év kihagyással idén újra részt vesz a WTCR sorozaton, ahol 2010 óta versenyeznek. Zengőék egyik legemlékezetesebb csapatsikere a 2015-ben hazai közönség előtt futamgyőzelemmel záró Michelisz Norbert volt. A Zengős-fiúk új CUPRA Competición versenyautókkal indulnak neki az induló túraautó világkupának.
    A MOL és a Zengő Motorsport együttműködése 2011-ben kezdődött és 2016-2017 év kihagyása után immáron 8.éve biztosítja a versenyzéshez szükséges hátteret.

    Zengő Zoltán: „Boldog vagyok, hogy bejelenthetjük a versenyzőinket és az indulásunkat a Túra Autó Világ Kupában(WTCR). Mindannyian érezzük a saját életünkön, ez az év teljesen más, mint az eddig megszokott előző versenyévadok. Sokat kellett várni és dolgozni azért, hogy ma ez a bejelentés megtörténhessen. Büszke vagyok a csapat minden tagjára, a támogatóinkra, szponzorainkra, akik áldozatos munkájukkal segítették, hogy ez az álom ismét valóra váljon. Köszönjük a bizalmat! A versenyzőink reményeim szerint, hatalmas sikereket fognak elérni az új CUPRA Leon Competición versenyautóval ami szintén most mutatkozik be először a WTCR világkupán.”

    Mikel Azcona: „Két hete még azt gondoltam, hogy nem fogok tudni az idei WTCR-en indulni, de végül sikerült a Zengő Motorsporttal megegyeznünk és emiatt nagyon boldog vagyok! Még meg kell ismernem az új csapatom, de úgy gondolom, hogy együtt nagyon jó munkát fogunk végezni! Nagyon várom, hogy elkezdődjön a szezon, főleg azért mert az új Cupra Leon Competición-t fogom vezetni. Az autó sokkal jobb mint az elődje, ez az autó már teljes mértékben a WTCR-re készült.”

    Boldizs Bence: „Nagyon örülök, hogy két ilyen tapasztalt csapattársam lesz. Mikel ugyan még fiatal de rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és bizonyította, hogy pokolian gyors. TCR Europe-ban bajnok tudott lenni, illetve tavaly a WTCR-ben is nagyon jó szezonja volt. Úgyhogy nagyon várom már, hogy megismerhessem, és biztos vagyok benne, hogy rengeteget fogok tanulni tőle. Kismarty-Lechner Gábort karrierem kezdetén ismertem meg, viszont minden évben, bármilyen bajnokságban indultunk mindig ellenfelek voltunk, és nagyon sok óriási csatát éltünk meg riválisként. Nagyon örülök, hogy olyan csapattársam lehet, akinek több mint 20 év tapasztalata van a motorsportban. Biztos, hogy ez aranyat ér az én pályafutásomban, és igyekszem minden tanácsot, és tudást megfogadni.”

    Kismarty-Lechner Gábor: „Lassan 20 éve versenyzem a Zengő Motorsportnál. Óriási öröm számomra, hogy a túraautózás csúcskategóriájában mérettethetem meg magam. A csapatot nagyon jól ismerem, s a saját képességeimmel is tisztában vagyok. Belőlem biztos nem lesz WTCR Bajnok, de bízom benne, hogy tapasztalatommal segíthetek a két fiatal és nagyon tehetséges csapattársamnak, hogy ők egyszer azok lehessenek!! Ez a csapat már kinevelt egy Michelisz Norbit, biztos vagyok benne, hogy újra sikerül! Mikel, várunk szeretettel, Bence, folytassuk a megkezdett munkát!!”

  • A Zengő Motorsport visszatér a WTCR-be Boldizs Bencével!

    A Zengő Motorsport visszatér a WTCR-be Boldizs Bencével!

    Két Cuprával indult majd a WTCR-ben a Zengő Motorsport. Boldizs Bence vezeti majd az egyiket, a másik pilóta kiléte még nem ismert.

    Az új, kizárólag európai versenynaptár lehetőséget biztosít a magyar csapatnak, hogy kisebb költségvetéssel is részt tudjanak venni a túraautózás csúcsát jelentő WTCR-ben.

    „A Zengő Motorsport célja, hogy lehetőséget adjon az olyan fiatal és tehetséges pilótáknak, mint amilyen Bence is. Már megmutatta a képességeit a Hankook Racer Cupban, én a jövő potenciális bajnokát látom benne.” – nyilatkozta Zengő Zoltán.

    „Nem tűzünk ki célokat neki az első évben. Azt szeretném, ha tapasztalatot szerezne, sok versenykilométert tenne meg a profikkal egy pályán, és tanulna a legjobbaktól.

    Boldizs Bence már tesztelte a Cupra TCR-t, de a csapat tárgyalásban áll a gyárral, hogy az új León Competición TCR-rel indulhassanak.

    „Szeretnénk neki minél több tesztelési lehetőséget biztosítani, a mérnökeink rengeteg adattal igyekeznek segíteni Bence felkészülését. Ráadásul már egy nemzetközi virtuális bajnokságban is szerepelnek közösen.” – utalt a TCR Europe szimulátoros sorozatára.

    Zengő azt is elárulta, már nincs messze a megállapodás a második pilótával is, de a sejtelmes utalások ellenére nem árult el nevet.

    „Közel vagyunk ahhoz, hogy egy tapasztalt és tehetséges versenyzőt szerződtessünk, akinek a neve meglepő lesz majd a magyar szurkolók számára. Úgy hiszem, ő, Bence és a Zengő Motorsport nagy célokat érhet majd el a WTCR-ben.”

    A csapat legutóbb tavaly a Hungaroringen szerepelt a sorozatban szabadkártyásként, Tenke Tamással a volán mögött.

  • A Cupra sem fejleszt a WTCR 2020-as szezonjára már

    A Cupra sem fejleszt a WTCR 2020-as szezonjára már

    A Cupra a következő gyártó, aki kizárt bárminemű komoly támogatást az új Leon Competición TCR modelljére a 2020-as WTCR bajnokságra, a koronavírus-helyzetre való tekintettel. A spanyol gyártó tavaly a PWR Racing és a Comtoyou Racing partnere volt. A sportmotores.com-nak nyilatkozott a gyár kommunikációs illetékese:

    „A COVID-19 járvány hatásaként cégünk úgy döntött, hogy gyári alakulatként nem vesz részt a 2020-as túraautó világkupa bajnokságban. Az ügyfeleinket továbbra is támogatni fogjuk a motorsport programjukban a TCR szériákban, mérnöki támogatást adunk a pályákon, és technikai segítséget is adunk majd a Cupra Racing gyárából.”

    A Comtoyou már korábban bejelentette, hogy befejezi az együttműködést a márkával, a PWR Racing még azelőtt áll, hogy bejelentsék a nemzetközi terveiket. A svéd csapat ugyanakkor már biztos, hogy az új modellel áll rajthoz a 2020-as skandináv TCR bajnokságban.

  • Tom Coronel Audi-pilóta lesz, mégis marad a márka a WTCR-ben!

    Tom Coronel Audi-pilóta lesz, mégis marad a márka a WTCR-ben!

    Coronel meghosszabította szerződését a Comtoyou Racinggel, és a tavalyi Cupra után idén egy Audi volánja mögé ül.

    A holland showman a WTCR harmadik évében is új márkával áll rajthoz, miután tavaly a Cupra, előtte pedig a Honda színeit képviselte (de arról is egy WTCC-s Chevrolet-ről nyergelt át).

    „Nekem az a fontos, hogy ugyanazzal a csapattal versenyezhetek évek óta. Én és a Comtoyou tavaly jó párost alkottunk, jól együtt tudtunk működni. Most Audira váltottunk, a csapatnak már van velük tapasztalata.” – összegezte a változásokat Coronel.

    Tom Coronel, Audi, racingline.hu
    Fotó: FIA WTCR

    Ezzel biztos, hogy bár az Audi kivonul a sorozatból, privát csapatokkal még szerepelnek autóik az idei mezőnyben. A 47 éves versenyző már vezethette is az autót, az új gumigyártó, a Goodyear közös gumitesztjén.

    „Az Audi sok mindenben hasonlít a Cuprára, amit tavaly vezettem. Az RS 3-as viszont lenyűgözött most a teszteken. Fogok még egy tesztet futni, az első verseny előtt, hogy jól be tudjuk állítani az autót.”

    Coronel idén 31-es számmal megy, ugyanis ez lesz a 31. szezonja a motorsportban.

    „Néhány emberrel leültem, hogy elemezzem a versenyzési történetemet. Ha figyelembe vesszük a korábbi bajnokságokat is, amik megelőzték a mostanit – például WTCC, előtte pedig ETCC – akkor 413 versenyt futottam. Ennyit senki sem ment egy sorozatban sem.”

    „Ha a többi túraautós versenyemet is számoljuk, akkor 484 ez a szám. Az idei 20 WTCR-rel át is lépem majd az 500-at. Ezt illően kell majd megünnepelni!”

  • Íme az első idei WTCR autó – az új Cupra León Conpetición!

    Íme az első idei WTCR autó – az új Cupra León Conpetición!

    A Cupra erre a szezonra merőben új autóval készül, és elektromos bemutatójával is mindenkit megelőzött.

    Az eddig használt León TCR-t a León Competición TCR váltja, míg a szintén most bemutatott e-Racer immár hivatalosan is első lett az elektromos túraautók közül.

    „Már a TCR autók megjelenésénél is ott voltunk, most folytatjuk az új területek feltárását két új autónkkal.” – mondta Jaime Puig, a Cupra Racing igazgatója.

    Mindkét autót azért terveztük, hogy a legmagasabb szinten versenyezzenek. Versenyképességet szeretnénk ajánlani a partnereinknek, mert a TCR és ETCR szabályzatát figyelembe véve terveztünk meg az autóinkat.”

    Az ETCR programjukről annyit tudni még, hogy az autót fejlesztő Mattias Ekström, illetve még a WTCC-ben megforduló Jordi Gené lesznek a pilótáik. Ekström számára ráadásul az új formátum sem lesz teljesen ismeretlen, hiszen ralikrossz világbajnoki címet szerzett még 2016-ben.

    CUPRA e-Racer, racingline.hu
    Fotó: Cupra, e-Racer

    „Izgatott vagyok, hogy ennek része lehetek.” – mondta a kétszeres DTM-bajnok. „A sorozat elindításától tudom, ez jó sorozat lesz versenyzés szempontjából. Várom már a goodwoodi bemutatót.”

  • Az MG is bejelentette az ETCR programját a Lisheng Shanghai Racinggel!

    Az MG is bejelentette az ETCR programját a Lisheng Shanghai Racinggel!

    A Lisheng Shanghai Racing azon cég, amely bejelentette, hogy megépítik az MG6 XPower TCR autóból az ETCR változatot. Xia Qing, az LSR elnüke nyilatkozott:

    „Még nagyon korai fázisban vagyunk ezen projektben, de amint lehet, le fogjuk leplezni a márka és a modell ETCR-es változatát. Az LSR-nél nagyon hiszünk az elektromos túraautózás koncepciójában, ami az autóversenyzés jövője. Azon remek eredmények mellett, amiket elértünk az MG6 XPower TCR autónkkal, nem akarjuk kihagyni azon lehetőséget, amit az ETCR kínál a kezdetektől fogva.”

    Ezzel a lépéssel hivatalosan kijelenthetjük, hogy ez a negyedik ETCR projekt a Hyundai, Cupra és a Romeo Ferrarisé mellett. Marcello Lotti, a WSC elnökeként, és a széria atyjaként elégedett:

    „Örömmel üdvözöljük az LSR növekvő elkötelezettségét a versenyautók építése és az elektromos túrautózás iránt. Az MG6 TCR-rel már megmutatták a képességeiket, és nagyon várjuk már, hogy az új elektromos autójukat is a pályára vihessék az első tesztre. Az LSR olyan vállalkozásokhoz csatlakozik, akik már leleplezték a projektjeiket, és további bejelentések is várhatóak hamarosan.”