Címke: Csepel

  • V. Kamion EB és Fesztivál jön idén, de milyenek voltak az eddigiek?

    V. Kamion EB és Fesztivál jön idén, de milyenek voltak az eddigiek?

    2015 szeptemberére sikerült újra Magyarországra kamion Európa-bajnoki futamot hozni, évekig történő egyeztetések után. Hogy volt ez akkor, és mi történt azóta? Ezt próbáljuk meg röviden most bemutatni.

    Sokak álma valósult meg 2015-ben, amikor 1990 után a monstrumok több mint 1000 lóerős motorjai újra felbőgtek a Hungaroringen. Egyrészt az akkori magyar csapaté, amelynek az akkori csapatfőnöke Jobbágy Ákos nagyon is sokat tett azért hogy hazánkba látogasson a széria, amelynek már akkor Európa-bajnoka volt a szombathelyi Kiss Norbert. Rengetegen könnyes nosztalgiával beszéltek évekig a Hungarocamion, és leginkább Krasznai János egykori vitézkedéséről még a 80-as évek végéről, a hőskor egyértelműen akkor volt. Ma már azonban közel sem olyan egyszerű versenyt szervezni, mint akkor, állami akarattal. Egy kis magyar csapat, azonban Őry Tamás vezetésével azonban nem ismert lehetetlent, és mert nagyot álmodni, és sikerült megegyezniük a széria új promóterével, az ETRA-val.

    Az első év rögtön emlékezetesre sikerült, hiszen volt például Kovács Ákos koncert is, ami eléggé a sajátja a kamionos hétvégéknek, hogy az amúgy is nagy zsivajt még este is fokozzák. A jegyárak olyan barátira sikeredtek, mint kb. idén: akkor még a keményvonalas Ákos rajongók is inkább eljöttek a Hungaroringre emiatt, mint hogy megnézzék más helyszínen a kedvenc énekesüket. Míg Németországban, ahol a versenysorozatnak a legerősebb bázisa van ez egy működőképes, sőt természetes modell, addig Magyarországon sajnos ez nem vált be, és a szervezőknek új utat kellett kitalálniuk. A 2015-ös év kiemelkedő momentuma volt a kamionversenyzés szerelmeseinek, amikor a pace truck-ot Krasznai János vezethette, de akkor még nem tudtuk azt, hogy utoljára…

    2016-ban jól ráérezve arra, hogy a szakértő magyar közönség mit is akar, sikerült megállapodni a Blancpain GT Series szervezőivel a magyar promóternek, így a luxusautós versenyszéria is tiszteletét tette Mogyoródon. Elég jó kombinációs is volt ez, és így már pont ez is volt a „baj”, hogy túl sok érdekesség volt a pályán, odaszögezve a nézőket az üléssorokhoz, így a pályán kívüli attrakciók családi viták középpontjába került. A hazai izgalmakat pedig tovább fokozta az, hogy Kiss Norbert átigazolt az egy évvel korábbi sereghajtó Tankpool24 Racing csapathoz, és megmutatta azt, hogy milyen az, ha egy magyar fiú nyomja a Mercedesnek…

    2017-ben a szervezők újra hívták a Blancpain versenyzőit, akik továbbra is színesebbé tették a motorsport rajongóknak a Kamion EB és Fesztivált, és Kiss is gangot váltott a Mercedesen, így volt miért örülni és lelkesednie a közönségnek. A szokásos gyermekbarát családi programok pedig további mélységet kaptak azzal, hogy szabadtéri múzeumként kiállította a járműveit a Csepel Autó Gyártmánymúzeum is, nagyapák és unokák legnagyobb örömére. Az igazán felkészültek pedig észrevehették, hogy a dobogón a Krasznai-díjat, amelyet a magyar szervezők hívtak életre, és a napi leggyorsabb versenykört teljesítő pilóta kapja, ezúttal Goike György adta át, aki bizony ott volt 1987-ben az első hungaroringi kamionverseny rajtjánál, a Hungarocamion Renault versenykamionban…

    Tavaly a szervezők igazán rápakoltak a retro érzésre, mert nem csak Dinnyés Lászlót sikerült előkeríteniük Svédországból, hanem a lehető legnagyobb titokban épült RÁBA S16 replika versenykamion leleplezése is a rendezvény keretein belül történt. Ez utóbbit a csirketelepi betyár, Béke Tóni keltette életre, és ha már Polgárból először látogatott el a Hungaroringre, hozott magával még egy patentül felújított RÁBA teherautót, illetve egy több mint 600 lóerős Ikarus buszt is. Újdonság volt az is, hogy az augusztus végi, szeptember eleje időpontról a nyár elejére került a Kamion EB és Fesztivál, ahogy annak idején volt az a 80-as években is.

    2019 még előttünk áll, de hogy még többen élvezhessék az ötödik alkalommal összesereglett versenykamionokat, a szerveszők gondoltak egy nagyot, és igazán diszkrét árat szabtak: ha már az ötödik, akkor a hétvégi jegy 5000 Ft. Egyáltalán nem sértő összeg, és ami már biztos, hogy az újra összeállt egykori sikerkovács Európa-bajnok banda Kiss vezényletével újra győzni akarnak. Visszatér majd Béke Tóni is természetesen a BABA-jával, és egyáltalán nem lennénk meglepődve, ha újra előkerülne valamelyik egykori hungarocamionos versenyző.

    Mire számíthatunk azonban Kiss Norbitól a hazai futamán? 2015-ben le sem lehetett taszajtani a dobogóról, ekkor két első helye mellé begyűjtött egy másodikat és egy harmadikat is az MAN-nel. 2016-ban már mindezt a lesajnált Mercedesszel követte el, de nyerni nem tudott, „csak” két második és két harmadik hely volt a mérleg. 2017-ben bebizonyította, hogy a hazai közönség előtt is tud nyerni a Mercivel, és szerzett még egy második helyet is a Hungaroringen. Tavaly pedig egy második és harmadik hely mellett fontos pontokat szerzett itthon.

    Idén tehát minden adott az újabb gála előadáshoz, az pedig hogy jól végzik a dolgukat a magyar szervezők mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a majd ősszel megrendezésre kerülő nyíregyházi rali Európa-bajnoki verseny szervezésében is részt vesznek.

  • Megépült az igazi magyar versenykamion, 1:16-os méretarányban!

    Megépült az igazi magyar versenykamion, 1:16-os méretarányban!

    A hazai kamionversenyzés első fénykorában, amikor még a Hungarocamion szervezte a versenyeket a Hungaroringre és Krasznai János Mercedesszel tündökölt, bizony épült egy magyar versenykamion is, egy RÁBA S16-os lett átalakítva versenycélokra. 1987 és 1989 között tűnt fel a versenypályákon, mert ha nem is teljes versenyszezonra, de több külföldi versenypályán is elindult vele Dinnyés László, aki az állandó versenyzője lett a hazai fejlesztésű szerkezetnek.

    Először, az első versenyen a Hungaroringen még nagy fülkés volt, és nem sokban különbözött az utcán használatos modellektől, persze nyilván az adagolóval és a turbónyomással már akkor is játszottak a Hungarocamion mérnökei, szerelői. Egy évvel később, tehát pont 30 éve már kis fülkés volt, és amennyire csak lehetővé tették a szabályok, próbáltak megszabadulni minden sallangtól, a súlycsökkentés érdekében. A projekt végül pár év kísérletezés után teljesen elhalt, a RÁBA gyár nem látta meg igazán a lehetőséget abban, hogy komolyan is szerepeljenek a kamion Európa-bajnokságon, és Laci karrierje is más irányt vett.

    A már majdnem teljesen elfeledett történet került most ismét napfényre, mikor a 22 éves Bien János gondolt egyet, és nekiállt a kamiont újra megépíteni. Na, nem egy az egyben, hanem „csak” 1:16-os méretarányban, az igazán nehezen beszerezhető/hozzáférhető fényképek alapján. Ő végül a legutolsó, 1989-es állapotot készítette el, olyan ma már kuriózumnak számító cégek logóival felvértezve, mint például az ITT Nokia, Selectronic, Orion TV. Persze még ma is létező cégek is támogatták az akkori magyar kamiont, ilyenek mint Shell és Kuehne + Nagel.

    rába s16
    Itt jól érzékelhető a méret. Fotó: Bien János

    Az első gondolattól a teljesen kész megépült modellig nagyjából fél év telt el, János elmondása szerint. Tényleg rengeteg kutatómunka előzte meg a dolgot, aki akarja, nyugodtan próbálja ki, hogy egyszerű internetes keresési eszközökkel mennyi találatod ad az, hogy Dinnyés László + RÁBA S16. A tényleges érdemi munka ebből olyan 3 hónapot vett igénybe, és napi 2-3 órányi koncentrált időtöltést. Az anyaga 1 mm tömör papír, és az egész 3D-s formázás is tényleg papírból lett megoldva, távtartók alkalmazásával, közbeiktatásával, akár a gumiknál is, hogy meglegyen a megfelelő szélesség. A kamion alapszínét sima felvizezett színezőpasztával oldotta meg a szekszárdi születésű fiatalember, a támogatók eredeti logóit olykor újrarajzolás után egy egyszerű tintasugaras nyomtatóval nyomtatta ki.

    rába s16
    Készül a fülke, az alapszín már kész is. Fotó: Bien János

    Kifejezetten ötletes az átlátszó szélvédő megalkotása, az olyan kb. fél mm vastagságú plexiből készült, mint amibe szokták csomagolni az elegánsabb dezodorokat. A fülkéhez egyébként az interneten talált DAF műszaki rajzát vette alapul János, és elmondása szerint ezzel a résszel foglalkozott leginkább. Különösen nehéz volt a dolog az ívek miatt, másrészről teljesen az eredetire hasonlít belülről is. Be van bukócsövezve, és a műszerfal is olyan, mint amilyenre Dinnyés Laci emlékezhetett, mert vele is, valamint a RÁBA egykori főkonstruktőrével, Szabó Jánossal is felvette a kapcsolatot a az alváz miatt Jánosunk. Az már tényleg igazán hab a tortán, hogy a visszapillantó tükrök is a helyükön vannak, és drótból lett hozzá tartó fabrikálva.

    rába s16
    A nem is annyira kicsi versenykamion, hátulról. Fotó: Bien János

    Bien úrnak egyébként nem ez az egyetlen részletesen kidolgozott modellje, hiszen számtalan prototípus után, amelyekből mindig tanult valamit, az első igazi modellje, egy hókotrós Csepel D754-es volt.

  • Sikerrel zárult a harmadik Kamion EB és Fesztivál

    Sikerrel zárult a harmadik Kamion EB és Fesztivál

    Hatalmas magyar és persze külföldi szurkolótábor előtt aratta újabb futamgyőzelmét a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert. A siker borítékolható volt, hiszen komoly népszerűségnek örved az autósport ezen ága. A több tonnás monstrumok versenyére augusztus utolsó hétvégéjén került sor a mogyoródi versenypályán. A Hungaroringnek azonban nem újdonság a kamionos különítmény, hiszen nem sokkal a megnyitása után már rendeztek itt ilyen versenyeket, egész pontosan harminc esztendeje, 1987 óta. Akkor három éven keresztül zajlottak kamionversenyek, az új időszámítás 2015-ben kezdődött. A csúcs kategóriás prototípusok futamán nemcsak a versenyek kaptak helyet, hanem szakmai rendezvények és gyermekprogramok is várták az érdeklődőket.

    De menjünk szépen sorban. A Hungaroring az Európa-bajnoki sorozat ötödik állomása, ahol négy futamon kellett teljesítenie a több tonnás mezőnynek. Az FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál legnagyobb sztárja továbbra is a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert volt. A tehetséges versenyző két bajnoki cím megszerzése után 2016-ban váltott, és egy német csapatban folytatja pályafutását. A Tankpool24 Racing-hez csatlakozva Norbi kihívást látott a német csapat felzárkóztatásában. A közös munka gyümölcsére nem is kellett sokat várnunk, Kiss Norbi két futamgyőzelemmel és az abszolút tabella második helyével érkezett a hungaroringi folytatásra.
    Az előzetes edzésekből már látszott, hogy Norbit nehéz lesz megfogni hazai pályáján, komoly tempót diktálva a legjobb köridővel ő indulhatott a pole pozícióból. A magyar pilóta elsőségét sikeresen megőrizve rajt-cél győzelmet aratott az első futamon. „Különleges élmény volt a magyar szurkolók előtt nyernem” -mesélte boldogan az idény harmadik futamgyőzelmének megszerzésekor.
    A folytatás már nem ennyire örömteli, a fordított rajtoltatást követően Norbi a nyolcadik pozícióból indulva, komoly lökdösődésnek volt kitéve. Sajnos ennek a tülekedésnek a magyar versenyző esett áldozatául, az Oxxo Racing, vagyis a magyar csapat pilótája Ryan Smith ment neki, az ütközésben a Mercedesben eltört az első rugó, így Norbi a verseny feladására kényszerült.
    A vasárnapi időmérőn is Kiss Norbi volt a leggyorsabb, az élről rajtolva azonban nehezen bírta az összetett élén álló Adam Lacko támadásait, pár körrel később át kellett adnia elsőségét cseh riválisának. Habár körről-körre gyorsabb volt nála, mégsem talált megfelelő előzési helyzetet, így a második helyen zárta a fő viadalt.
    A záró futam sem a magyar pilótának kedvezett, a hetedik körben technikai gondja támadt, idő előtt búcsúzni kényszerült. A nap második győzelme is legnagyobb ellenfeléé, Adam Lackoé lett, aki ezzel az összetettben tovább növelte előnyét, a második helyen álló Kiss Norbi és Jochen Hahn előtt. Két szép dobogós helye mellett a nap leggyorsabb kört elérő indulónak járó, Krasznai János-díj is a magyar versenyzőé lett.

    Az elmúlt esztendőben a kamionok versenyét a sportautók küzdelmei fűszerezték meg. A nagy sikerrel fogadott Blancpain Sprint Series mezőnye most ismét Magyarországra látogatott. A tonnák helyett a lóerők hódítottak, a gyönyörű luxusmárkák széles spektrumát felvonultató sorozat a Fässler, Vanthoor kettős győzelmével zárult.

    A versenyek mellett a rendezők szakmai kiállításokkal is várták az érdeklődőket, ahol a legnagyobb kamion-, pótkocsigyártó és logisztikai céget is helyet kaptak. A Malév busz és a Csepel Autó Gyártmánymúzeum is kitelepült, ahol Békési Gyuri bácsi vezette körbe a leginkább fiatalokból álló kis csoportokat. A rendezvény autóipari jelentőségét jelzi, hogy a kiállítók névsorát színesítette a MOL, az Iveco, a Révész Trans, a Láng, a Delta Truck, az Optitrailer vagy a Fliegl.
    Az eseménynek komoly gazdasági jelentősége is volt, hiszen Magyarország egyik legmeghatározóbb logisztikai szolgáltatója és fuvarozó vállalata, a Révész Group, DAF és Schmitz bejelentette, hogy a 370 új kamiont és 100 pótkocsit szerez be. Az ünnepélyes átadón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beszédet mondott.

    A luxusautók mellett Kovács Miklós egy más perspektívát mutatott a kamionsportból, megmutatta a Silkway Rallye-t, vagyis a 10.000 kilométeres sivatagi kalandot megjárt terepralis kamionját, a Qualisport Torpedo-t.
    A hétvége fergeteges kikapcsolódást kínált az egész családnak, a Kamionkorzó igazi paradé hangulatot idézett, míg a pálya nagyrésze gigantikus játszótérré alakult, minden korosztály megtalálta a számára leginkább tetsző programot. A legkisebbek kipróbálhatták a szüleik által irányított elektromos kisautókat, együtt kereket cserélhettek, a pár évvel nagyobb gyerekek a retró világát idéző pedálos járgányokkal hasíthattak, de várt itt óriás buborékfújó, mászó fal, ugráló vár, arcfestés, és megannyi interaktív játék, csocsó, szimulátor a család kisebb tagjaira. Szombaton és vasárnap pedig 2-2 motocross fresstyle bemutató szórakoztatta a kilátogatókat.

  • Csepel teherautók a Hungaroringen!

    Csepel teherautók a Hungaroringen!

    Olyat álmodott meg, a Truck Race Promotion Kft., azaz a magyar kamionos futam promótere, ami még sosem volt. A kamionversenyzés  első hőskorszakában 1987-1990 között a Hungarocamion volt a verseny szervezője, és a saját flottájuk javarészt Rábákból álltak a másik telepükön pedig SCANIA-k, IVECO-k, Mercedesek, Renault-k teljesítettek szolgálatot a közúton, de 1987-ben a Hungaroringen is. Igen ám, de a cég indulásakor bizony voltak Csepel tehergépjárművek is! Ezek viszont már nem kaptak semmiféle szerepet az első magyar kamionversenyen, ami érthető is, hiszen már akkor eljárt felettük az idő.

    A RÁBA, és az Ikarus mellett azonban a busz és teherautógyártásunk legendás szereplője volt jó ideig a Csepel is, így nagyon is jó gondolat, hogy bemutatásra kerüljenek ezek a járművek is a Kamion EB és Fesztivál keretein belül, egyféle szabadtéri múzeumként.

    A kiállításra kerülő D-344 műhelykocsi és platós csapatszállító, a D-566.02-os platós csapatszállító, és a D-705.30 nyergesvontató eredetileg a Csepel Autó Gyártmánymúzeumban található meg Szigetszentmiklóson, az egykori gyár területén. Most azonban ezek a teherautók kivonulnak a Hungaroringre, ahol a versenyre kilátogató nagyközönség is megcsodálhatja a magyar teherautógyártás múltját. Augusztus 25-én péntektől kezdve tehát érdemes meglátogatni a ring első kanyarjában ezt a szabadtéri kiállítást, ahol a szigetszentmiklósi Sárgaház kollégái, akik  üzemeltetik a múzeumot is, örömmel mesélnek sztorikat is az adott teherautókról. Reméljük, hogy jövőre akár már Ikarusok és RÁBÁ-k is csatlakoznak majd ezen remek retro/vintage kezdeményezéshez.