Címke: csata

  • Verstappen: Rendkívül élvezetes csatát vívtunk Sainzcal

    Verstappen: Rendkívül élvezetes csatát vívtunk Sainzcal

    Max Verstappen annak ellenére volt képes megnyerni a Kanadai Nagydíjat, hogy a mögötte frissebb gumikon érkező Carlos Sainz a futam utolsó szakaszában folyamatosan nyomás alatt tartotta őt.

    2021 bajnoka – akit a csapat nem hallott a csapatrádióban a 70 körös futam végén – Montrealban is a tőle megszokott jó formát volt képes nyújtani. A holland fiatalra sem esőben, sem pedig szárazon nem találták az ellenszert a riválisa, akik így még távolabb kerültek tőle az egyéni pontversenyben. A mostani volt Verstappen idei 6. sikere, ami azt jelenti, hogy a 2022-es szezon eddigi futamaiból mindössze 3 alkalommal nem ő állt a dobogó tetején.

    „A biztonsági autó egyáltalán nem segített” – véli Verstappen, akinek immáron 49 pontos az előnye közvetlen riválisával, Charles Leclerc-rel szemben. „Nagyon gyorsak voltak a Ferrarik, és bármennyire voltak frissebbek a gumijaim a biztonsági autós fázis előtt, nehéz lett volna folyamatosan csökkentenem a hátrányomat.”

    „Az utolsó pár kör azonban rendkívül élvezetes volt, nagyon jó volt ilyen szoros csatát vívni Carlosszal (Sainz). Összességében jó volt a tempónk és nagyon kapóra jött, hogy nehéz volt előzni a mai verseny folyamán. A futam utolsó szakaszában már úgy voltam vele, hogy inkább támadnék, mint hogy védekezzek, de szerencsére jó lett a végeredmény a mi szempontunkból.”

    Az utóbbi futamok inkább Verstappenről szóltak, mint Leclerc-ről, amit a következő statisztika is tökéletesen bizonyít. A holland klasszis az utóbbi hat versenyen összesen 95 (!) ponttal szerzett többet monacói riválisánál, ami majdnem 4 futamgyőzelemmel ér fel. Ez pedig egy döntő faktor is lehet majd a végelszámolásnál.

  • Brundle szoros csatát remél a Ferrari pilótái között

    Brundle szoros csatát remél a Ferrari pilótái között

    A Sky Sports szakkomentátora, Martin Brundle egy erős Ferrariban reménykedik, már csak azért is, mert nagyon szeretné megnézni, hogy ezen körülmények között mire megy egymással a csapat két fiatal titánja, Charles Leclerc és Carlos Sainz.

    A maranellói istálló rendelkezik jelen pillanatban az egyik legerősebb pilótapárossal a Forma-1-ben és mindkét versenyzőjük elégedett a csapaton belüli helyzetével, ami miatt még jó sokáig szeretnék erősíteni az olasz istállót. A tavalyi szezonban a Ferrari elindult a fejlődés útján és a számos jó eredményüknek köszönhetően le tudták győzni a McLarent a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért folytatott versenyfutásban.

    Az új szabályok érkezése pedig 2022-ben egy új lehetőséget biztosít a Vörösök számára, hogy akár a bajnoki címért harcolhassanak. Az F1-75 mindkét teszten jól muzsikált: a gyorsasága mellett a megbízhatósággal sem voltak problémák és a delfinezés jelenségét is meg tudták oldani valamilyen szinten. A Barcelonában és Bahreinben nyújtott meggyőző formájuk még a Red Bull csapatfőnét, Christian Hornert is meggyőzte.

    „Számomra a Ferrari az az autó, amelyik a legjobban viselkedett a versenypályán” – véli a Red Bull csapatfőnöke. „Barcelonában és Bahreinben is jól mozogtak a pályán és nem kizárható, hogy akár ránk is veszélyesek lehetnek.”

    Brundle szerint, ha a Ferrari tényleg versenyképes lesz idén, akkor a házon belüli Leclerc-Sainz csata is rendkívül izgalmas lesz.

    „Ha a Ferrari hirtelen elkezdene futamgyőzelmekért harcolni, akkor az is egy izgalmas kérdés lesz, hogy a csapat miként kezeli majd Leclerc-t és Sainzot. Mindketten fiatalok, éhesek a sikerre és minden tőlük telhetőt meg fognak tenni annak érdekében, hogy legyőzzék a másikat.”

    „Tavaly is láthattuk már az egymás elleni meccsüket és már akkor is megvolt közöttük a kölcsönös tisztelet. Mindketten tisztában vannak azzal, hogy a csapatuk érdeke az első, de ha az élmezőnyben találnák magukat egy vb esélyes autóban, akkor már rögtön más lesz a helyzet csapaton belül” – zárta a brit szakember.

  • Tsunoda nagy árat fizetett a kemény védekezéséért

    Tsunoda nagy árat fizetett a kemény védekezéséért

    Ugyan Yuki Tsunoda brilliánsan védte a pozícióját Lewis Hamiltonnal szemben a Török Nagydíj elején, azonban elmondása szerint a védekezés „túl sokat vett ki a gumijaiból.”

    Az Alpha Tauri újonca hosszú körökön volt képes maga mögött tartani a Mercedes hétszeres világbajnokát, akinek a motorbüntetése miatt a 11. helyről kellett felzárkóznia az 58 körös futam során. Hamilton 8 kör után tudta csak megelőzni Tsunodát, ráadásul csupán egy rendkívül bátor manőverrel a hármas kanyar külső ívén.

    A japán fiatal – aki meglepődött azon, hogy hosszabbított vele a faenzai kicsapat – fejlődést mutatott Isztambulban, ugyanis hosszú idő után ismét bejutott a Q3-ba az időmérőn. Azonban mindezek ellenére nem volt elégedett azzal, ahogyan a hétvége folyamán vezetett.

    A futamon sokáig jól állt és minden esélye megvolt arra, hogy pontot szerezzen. Azonban a verseny közepén megpördült és ezzel visszaesett a 14. helyre, amivel a pontszerzésre való esélyeit teljes mértékben eldobta magától. Azonban a japán fiatal legalább nagyon élvezte a Hamiltonnal való csatáját a verseny legelején.

    „Igen, a Hamiltonnal való csatározás során nyírtam ki az abroncsaimat” – értékelt Tsunoda a Török Nagydíj leintését követően a SkySportsnak. „Azt követően nehéz volt felvenni a tempót az előttem haladókkal. Ezt követően még meg is forogtam, ami után már nem volt esélyem a pontszerzésre. Sokat tanultam a mostani hétvégén is, de itt nem szabad, hogy megálljak.”

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost is elismerően nyilatkozott újonca hétvégi teljesítményéről. Az osztrák szakember is a Hamiltonnal való küzdelmét emelte ki és azt is hozzátette, hogy Tsunoda „jól tudta hasznosítani Alex Albon jótanácsait a hétvége során” és „ezzel magabiztosabban vághatnak majd neki a soron következő Amerikai Nagydíjnak a konstruktőri bajnokság szempontjából.”

  • Alonso: Hamilton mindig csak panaszkodni tud

    Alonso: Hamilton mindig csak panaszkodni tud

    Fernando Alonso szerint Lewis Hamilton mindig úgy viselkedik, mint egy örök elégedetlen. A hétszeres világbajnok ugyanis ismét panaszkodott egykori csapattársának manővereire, amiket a Magyar Nagydíj vége felé mutatott be az ellene való védekezése során.

    A két egykori ősi rivális a negyedik helyért csatázott a Hungaroringen a 71 körös verseny utolsó 15 körében és Alonso mindent bevetett, hogy Hamilton ne tudja őt megelőzni. Ezzel a saját pozícióját is védte, ráadásul az élen haladó csapattársát, Esteban Ocont is támogatta, mert a hétszeres világbajnok brit pilótának minden Alonso mögött eltöltött kör után csökkent az esélye arra, hogy utolérje az élen haladó duót.

    A bajnokság újdonsült éllovasa számos alkalommal próbált elmenni Alonso mellett, azonban a kétszeres világbajnok zseniálisan védekezett és maga mögött tudta tartani az egyetlen állva maradt W12-t. Ugyan Hamiltonnak 10 kör után sikerült legyűrnie egykori riválisát, a spanyol megmozdulásaival egyáltalán nem volt elégedett és ennek hangot is adott a rádióban. A Formula 1 regnáló bajnoka szerint az Alpine pilótának manőverei „veszélyesek voltak, különösen ilyen sebességnél”.

    Alonso szerint azonban a manővereiben semmi kivetni való volt. „Lewis folyton csak panaszkodni tud” – idézi a spanyol szavait a Ziggo Sport. „Semmi olyat nem hallottam az FIA-tól, hogy bármelyik védekezésem szabálytalan lett volna, szóval egyáltalán nem aggódom emiatt.”

    Az F1-be visszatérő spanyol Alpine pilóta – aki nemrégiben töltötte be 40. életévét – az utóbbi időben zseniálisan versenyez és a rajongók nem véletlenül választották meg őt a nap versenyzőjének a Hungaroringen.

  • Verstappen: Innentől kezdve egyre nehezebb lesz a Mercedes dolga

    Verstappen: Innentől kezdve egyre nehezebb lesz a Mercedes dolga

    Ígéretesen kezdődött a 2021-es szezon a Red Bull Racing csapat számára, miután Max Verstappen az első két versenyen egy második és egy első helyet szerzett és mindössze 1 ponttal van lemaradva jelen pillanatban az egyéni bajnokságot vezető Lewis Hamiltontól. Nagyon úgy néz ki, hogy kettejük között fog majd eldőlni a bajnoki cím sorsa.

    Az idei szezon eddigi két versenyén a Red Bull volt a győzelem legnagyobb várományosa, azonban a szezonnyitó bahreini futamon Verstappen hiába támadhatta frissebb gumikon a hétszeres világbajnok Hamiltont, szabályos előzést nem tudott bemutatni vele szemben, így be kellett érnie a második hellyel. A Mercedes pilótája azonban hiába vezeti a bajnokságot, az egyértelműnek látszik, hogy a Red Bull a bajnoki címvédő istálló előtt jár egy lépéssel és a Bikák akár Portimaot is könnyen behúzhatják.

    A holland pilóta – aki F1-es pályafutása során még soha nem vezette az egyéni pontversenyt – nagyon bízik abban, hogy csapattársa Sergio Pérez is képes lesz majd pontokat elvenni brit riválisától, mert a végelszámolásnál minden egyes pont számíthat majd.

    „Remélem a szezon során végig képesek leszünk majd harcolni a Mercedesekkel,” – idézi Verstappen szavait a SkySports. „Ha ilyen közel tudunk maradni hozzájuk, az csak nehezebbé fogja tenni a dolgukat. Ha képes vagy két autóval támadni egyet, az egy rendkívül előnyös helyzetnek számít.”

    Verstappent ezen nyilatkozata ellenére hagyja hidegen a befeketedett Ezüst Nyilak tempói. A holland szupersztár csak és kizárólag a saját csapatára szeretne koncentrálni jelen pillanatban.

    „A célunk az, hogy minden egyes hétvégén a miénk legyen a leggyorsabb autó a mezőnyből és hogy éljünk is ezzel a lehetőséggel. Ebben az esetben még a stratégiai szempont miatt sem kell izgulnunk, egyszerűen csak le kell ráznunk magunkról a Mercedeseket és meg kell nyernünk a versenyeket.”

  • Hamilton 2021 után is maradna a Forma-1-ben

    Hamilton 2021 után is maradna a Forma-1-ben

    Lewis Hamilton szavaiból tisztán kivehető, hogy a 2021-es szezont követően is szívesen versenyezne tovább a Forma-1-ben.

    A hétszeres világbajnok brit pilóta és csapata, a Mercedes mindenkit meglepett, amikor csaupán egy 1 évre szóló szerződéshosszabbítását jelentettek be még a 2021-es szezon kezdete előtt.

    Azonban a Forma-1 regnáló bajnoka a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában elmondta, hogy mindez azért volt csupán, mert nem volt idejük egy hosszabb szerződésről tárgyalniuk.

    „Az én helyzetem nem attól függ most, hogy megnyerjük-e a bajnokságot vagy sem,” – árulta el a 36 éves brit pilóta. „Én akartam az 1 éves szerződést, mert azt mondtam Totonak (Wolff), hogy legyen ez, csak az erről szóló tárgyalásokat januárnál már sokkal korábban kezdjük meg.

    „Azonban továbbra is teljes mértékben el vagyok kötelezve a Forma-1 iránt és még mindig imádom azt, amit csinálok. Van egy igazi csata előttünk és én mindig is imádtam az ilyen szoros csatákat.

    „Személy szerint nem gondolkodok még jelenleg a visszavonuláson, azonban ki tudja. A versenyzői karrierem befejezését követően is dolgozhatok tovább a Forma-1-ben, azonban jelen pillanatban nehéz elképzelnem az életemet versenyzés nélkül,” – tette hozzá Hamilton, aki az első futamot követően az élen áll a Forma-1 egyéni pontversenyében.

  • A McLaren sokat vár az új, „Mercedes ihlette” első szárnyuktól

    A McLaren sokat vár az új, „Mercedes ihlette” első szárnyuktól

    A McLaren szerint a vadonatúj első szárnyuk, amit először teszteltek versenykörülmények között az Orosz Nagydíjon, fogja kiaknázni a rejtett lehetőségeket az MCL35-ből.

    A wokingi istálló – akik jelenleg a harmadik helyen állnak a konstruktőri bajnokságban – még az FIA kiírt jelentős alkatrészcserék határideje előtt bemutatta a Mercedes ihlette első szárnyukat Szocsiban.

    Amíg a McLaren vadonatúj orrkúp miatt nem léptek előre valami sokat, a csapatfőnök Andreas Seidl szerint pont ez az alkatrész teszi majd lehetővé, hogy kihozhassák a maximumot a szezon hátralevő hét versenyén.

    „A véglegesítés határideje miatt nyilvánvaló volt, hogy a létező leggyorsabban gyűjtsünk adatokat az új első szárnyról,” – nyilatkozta a Porschétól érkezett szakember.

    „Ezért döntöttünk úgy, hogy a teszteléssel lépésenként haladunk előre, amint a kezeink közé kerülnek az új csomag elemei. A célunk egyértelmű: a szélcsatorna adatok alapján a létező legjobban felhasználni az új első szárnyat, ugyanis ezen adatok szerint ez a legjobb döntés a jövőnk szempontjából.

    „Ezzel a szárnnyal akár a maximumot is kihozhatjuk az autónkból. Ez a célirány a számunkra, amit minél hamarabb véghez is szeretnénk vinni. Fokozatosan szeretnénk az új csomag elemeit kipróbálni a versenyhétvégéken, hogy az első szárny még hatékonyabbá várjon.”

    A Zak Brawn által vezetett istálló továbbra is azon a véleményen van, hogy továbbra is a Racing Point a harmadik erő a Mercedes és a Red Bull mögött. A silverstonei istálló nyakán pedig ott lohol a Renault is, akik a Belga Nagydíj óta nagyszerű teljesítményt nyújtanak és szorgosan gyűjtik a pontokat.

    Mivel a gyártók versenyében folytatott harc a harmadik helyért borzasztóan szoros ezen három gyártó között, Seidl szerint fel kell gyorsítaniuk az autó fejlesztését, hogy képesek legyenek megőrizni a jelenlegi helyüket a tabellán.

    „A nyers tempót és a potenciált nézve a Racing Point a legerősebb hármunk közül. A Renault pedig egy hatalmas formajavuláson ment keresztül Spa óta. Mindeközben pedig nagyon közel voltunk hozzájuk a futamokon és sokszor le is sikerült győznünk őket.

    „Fontos, hogy kielemezzük az orosz versenyt és azt is, hogy a Lando autóján levő új szárny által szolgáltatott adatokat. Jól kell levonnunk a tanulságokat és tovább kell folytatnunk az autó fejlesztését, hogy ott maradjunk, ahol jelen pillanatban állunk.”