Címke: csapatutasítás

  • Szafnauer is kiállt Wolff és a csapatutasítás mellett

    Szafnauer is kiállt Wolff és a csapatutasítás mellett

    A Force India csapatfőnöke Otmar Szafnauer is megvédte Toto Wolffot, miután csapatutasítást alkalmazott az Orosz Nagydíj során.

    Valtteri Bottas indulhatott az élről Szocsiban, ám a verseny után bosszús volt, mivel a Mercedes arra kérte őt, hogy engedje el Lewis Hamiltont, aki így még tovább növelte előnyét a pontversenyben.

    A futam után Toto Wollf rögtön magyarázatot is adott a történtekre.

    „Inkább legyek most rosszfiú, mint Abu Dhabiban idióta.” – fogalmazott.

    A Forma-1 korábbi vezetője Bernie Ecclestone, aki Vlagyimir Putyin oldalán tekintette meg a versenyt, szintén egyetértett a döntéssel.

    Egy másik csapatfőnök, Otmar Szafnauer is megvédte Wolffékat.

    „Az, hogy egy pilóta ennyire ambiciózus, az alap. De nekik időnként meg kell érteniük, hogy az ő érdekeik szembe mennek a csapatéval.” – mondta.

  • Wolff a csapatérdek miatt nem engedte Bottast nyerni

    Wolff a csapatérdek miatt nem engedte Bottast nyerni

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint engedték volna Valtteri Bottast nyerni, ha nem vált volna szükségessé a csere, a Sebastian Vettel okozta fenyegetés miatt.

    Lewis Hamilton a német mögött jött vissza a pályára kerékcseréje után, sikeresen visszavette pozícióját, ám a csata közben abroncsai megsérültek. Ez volt az ok, amiért rászóltak Bottasra, hogy engedje el csapattársát, ezzel védve őt bajnoki riválisától.

    ,,Megmondtuk nekik, hogy versenyezhetnek, de legyenek óvatosak egymással. – mondta Wolff a RaceFansnak. „Továbbá közöltük Valtterivel, ha minden jól megy, és egy-kettőben vagyunk a futam végén, akkor így maradunk (Bottas-Hamilton sorrend), kivéve, ha Vettel veszélyt jelent ránk.”

    A fenyegetés akkor vált valóssá, mikor a csapat észrevette, hogy Hamilton bal hátsó kereke hólyagosodni kezdett, a német világbajnokkal történő csata miatt. A britnek azért kellett megelőzni Vettelt, mert egy körrel később hívták ki a boxba, ezért a Ferrari pilótája egy sikeres elévágási kísérletnek köszönhetően elé került.

    ,,Egy körrel elkéstünk Lewis esetében, ezt a hibát magamra vállalom. Épp beszélgetem Jamesszel, (Vowles, stratéga), mikor ki kellett volna hívnunk, ezért is vesztett pozíciót. Keményen dolgozott, hogy megelőzze Sebastiant, nagyszerű manőver volt, de az abroncsai hólyagosodni kezdtek, eközben Valtteri frissebb gumikon volt előtte.”

    A Mercedes csapatutasítást legutóbb Magyarországon alkalmazott, tavaly, mikor Bottast arra kérték, engedje el a britet. Később visszacserélték a pozíciójukat. A RaceFans kérdésre Wolff elmagyarázta, abban a helyzetben, miért lépték meg azt a lépést.

    ,, Budapesten azt mondtuk, ha nem tudja megelőzni Räikkönent, akkor vissza kell adnia a helyet (Bottasnak), és meg akartam tartani a szavamat. Az viszont Budapesten volt, a szezon közepén, most itt vagyunk Szocsiban a szezon végén. Gondoltam rá, de végül a bajnokságot kellett figyelembe vennem. Amennyiben a végén 5 pont hiányzik, akkor én leszek a világ legnagyobb idiótája a földön, amiért előnybe részesítem Valtteri jó eredményét a bajnoksággal szemben.”

    „Néha valakinek rosszfiúnak kell lennie, és ma én vagyok az. Vasárnap este, én akartam lenni a rossz, több ok miatt is. Vagy esetleg legyek én az idióta Abu-Dzabiban? Inkább leszek rosszfiú ma, nem pedig bolond az év végén.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • A Mercedes megvitatja versenyzőivel, hogy legyen-e csapatutasítás

    A Mercedes megvitatja versenyzőivel, hogy legyen-e csapatutasítás

    A Mercedes fontolóra veszi a csapatutasítást a holnapi versenyre, ahogy azt is megvitatja a csapat a pole-ból induló Valtteri Bottasszal és a bajnoki éllovas Lewis Hamiltonnal, hogy miként helyezkedjenek majd az első kanyarban, főleg mivel a kér Ferraris versenyző fog a nyakukban loholni a rajtnál.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a RaceFans-nek elmondta, hogy holnap délelőtt megbeszélést tartanak majd versenyzőikkel, menedzsmentjükkel és vezető mérnökeikkel, hogy megvitassák, hogyan oldják meg a délutáni rajtot.

    „A szezonnak nem azon szakaszában járunk, amikor még élvezném, ha a Mercedes versenyzői egymással küzdenének az élen.” – mondta Wolff. „Bármennyire is gyűlölöm ezt mondani versenyt kedvelő emberként, de kicsit jobban kell már kalkulálni ebben a fázisban.”

    Hamilton előnye jelenleg 110 pont a bajnokságban negyedik helyen álló csapattársával szemben, és a holnapi versenyt követően Bottas már a matematikai esélyét is elveszítheti a bajnoki címre. Ugyanakkor Wolff szerint Hamilton nem igényel csapatutasítást.

    „Egyikünk sem szereti ezt, hiszen láttunk már ilyet a múltban más csapatoktól is és volt ilyen megbeszélésünk Nico (Rosberg) és Lewis között is. Lewis nem akarja ezt, mert maga akar versenyezni, és Valtteri sem akarja, mert szüksége van erre a győzelemre, mivel nem volt még neki idén. Szóval bonyolult döntést kell meghozni és holnap reggel meg fogjuk vitatni velük, mint mindig, megoldásra fogunk jutni.”

  • Csapatutasítás a láthatáron a Force Indiánál?

    Csapatutasítás a láthatáron a Force Indiánál?

    A Szingapúri Nagydíj rajtjánál látottak megismétlődése esetén a Force India – nem először – megtiltja a versenyzést Esteban Ocon és Sergio Pérez között.

    Pérez és Ocon a hármas kanyarban ütköztek össze rögtön a rajt után, és habár a mexikói folytatni tudta a versenyt, a francia futamának a helyszínen vége lett.

    „Nagyon szerencsétlen baleset volt” – magyarázta Pérez. „Tipikusan olyan incidens volt, amit nehéz elkerülni. Éppen gyorsítottam ki, amikor éreztem, hogy nekem koccant egy másik autó. Először fel sem tűnt, hogy Esteban volt, de amikor a csapat közölte velem a hírt, nagyon rosszul éreztem magam.”

    A szenvedő fél igyekezett diplomatikusan reagálni a történtekre.

    „Nem kommentálom vagy analizálom most az esetet” – mondta Ocon a balesetet követően. „Jó volt a rajtom, megvolt a tapadásom és a lehetőségem, hogy körbeautózzam Checót, de hirtelen egy ütést éreztem és a falban kötöttem ki. Az egész hétvégén remek tempónk volt, mindkettőnk számára erős hétvégének kellett volna lennie, ehelyett itt beszélgetek veletek, miközben javában zajlik a verseny. Nulla pont, szörnyű érzés.”

    A két jómadár 2017-ben számos alkalommal összetalálkozott a pályán, aminek következtében a csapatvezetőség megtiltotta a szabad versenyzést pilótái között. Otmar Szafnauer a szingapúri incidens láttán ismét meglóbálta Damoklész csapatutasításos kardját Pérez és Ocon feje fölött.

    „Több mint egy éve nem történt ilyesmi” – nyilatkozta a Force India csapatfőnöke. „Tavaly Bakuban kezdődött és Spa után hoztuk meg a döntést, azóta egészen mostanáig nem volt probléma. Visszatértünk a régi szabályokhoz, szabad kezet kaptak az első körben, de ezek után lehet, ismét elvesszük tőlük ezt a lehetőséget. Ha továbbra is folytatják ezt, megvannak az eszközeink rá, hogy akár a rajtnál szétválasszuk őket, de remélhetőleg erre nem kerül sor.”

  • Vettel nem kér csapatutasítást

    Vettel nem kér csapatutasítást

    Sebastian Vettel nem akarja, hogy a Ferrari csapatutasítást alkalmazzon, annak ellenére, hogy az Olasz Nagydíjon talán jól jött volna számára, ráadásul a rivális csapatnál Valtteri Bottas egészen hatékonyan játszik Lewis Hamilton kezére.

    Mondja ezt a német versenyző annak ellenére, hogy szemmel láthatóan nem örült neki, hogy csapattársa, Kimi Räikkönen elhappolta előle a pole-t Monzában, ahogy annak sem, aztán a rajnál sikeresen meg is tartotta vezető pozícióját.

    Arra a kérdésre, hogy a Ferrarival előzetesen megvitatták-e a rajtot, Vettel így felelt: „Nem, szerintem elég idősek vagyunk már és nincs szükség rá, hogy átvegyük a rajtot.”

    „Próbáltam kihasználni a lehetőségeimet az első kanyarban, kicsit a második sikánban is, de nem jött össze. Kicsit balszerencsésen alakultak a dolgok.”

    A német versenyzőt arról is megkérdezték, hátrányban érezte-e magát amiért neki a csapattársával is meg kellett küzdenie, míg Hamiltonnak nem.

    „Nem tudom. De nyilvánvalóan felmerülnek ilyen krédések.”

    „De számomra ez egyértelmű: Én örülök, ha három autó ellen versenyzem, valójában akkor is, ha 19 autó ellen. Szerintem sosem volt más a helyzet. Ez rendben is van. Nem várok semmi mást.”

  • Bottas kész beállni Hamilton mögé

    Bottas kész beállni Hamilton mögé

    Valtteri Bottas elmondta, hogy kész eleget tenni a csapatutasításnak, abban az esetben ha ezzel hozzátudja segíteni az ezüst nyilakat a sorozatbeli ötödik duplázásukhoz.

    A finn pilóta továbbra is várja az idei első futamgyőzelmét, pedig már 13 versenyhétvégén túl vagyunk, emiatt pedig nagyon csekély esélyei maradtak az idei világbajnoki címre.

    Bottas hátránya jelenleg 87 pont az éllovas csapattársa, Lewis Hamilton mögött, illetve még a két Ferraris is előtte áll a pontversenyben. A Mercedes pedig már elhintette, hogy az Olasz Nagydíj után már csapatutasítást alkalmazhatnak.

    „Ha egyértelmű a helyzet, vagyis ha ez a legtöbb amit tehetek azért, hogy a csapat megpróbálja megnyerni mindkét bajnoki címet, akkor megértem.” – kezdte. „Pilótaként senki nem akar ebben a helyzetben lenni, de ha az a helyzet, hogy már nincs esélyem a bajnoki címre akkor természetesen szívesen segítek így.”

    A Mercedes évek óta tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy hagyják szabadon versenyezni a pilótáikat, ami anno komoly konfliktust okozott Hamilton és Rosberg között. Mióta azonban a Ferrari komoly riválissá vált a számukra, nekik is változtatni kellett a filozófiájukon.

    Bottas már Németországban is kapott egyfajta „csapatutasítást”, amikor megkérték őt, hogy tartsa a pozícióját és ne támadja Hamiltont, így biztosítva a kettős győzelmet. Magyarországon pedig Toto Wolff szárnysegédnek nevezte őt, miután feltartotta Hamilton üldözőit. Ezeket azonban csupán a körülmények eredményeinek titulálták, sem mint tudatos csapatutasításnak.

    „Ha meglesz a nyers tempóm és lehetőségem ahhoz, hogy nyerjek itt Olaszországban, akkor biztos vagyok benne, hogy a csapat alaposan megfogja vizsgálni ezt a helyzetet. Nem hiszem azt, hogy ha képes vagyok a győzelemre, akkor teljesen megtiltanák ezt nekem. Ez csak attól a helyzettől függ, hogy van-e egyértelmű olyan módja, hogy ne lopjak pontot Lewis elől, vagy ő ne veszítsen pontot. Bízom a csapatban, tisztelik a pilótákat, és sosem intézik túl durván a dolgokat.” – tette hozzá Bottas.

  • Mercedes: Fordított esetben Hamilton sem előzhetett volna

    Mercedes: Fordított esetben Hamilton sem előzhetett volna

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elmondta, hogy ha Hamilton lett volna Bottas mögött, akkor a britet sem engedték volna előzni.

    Az osztrák csapatfőnök továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra sem alkalmaznak csapatutasítást a szezon végéig, noha Hockenheimben pont nem engedték harcolni egymással a két pilótájukat.

    A biztonsági autós fázis után Bottas eleinte keményen támadta a csapattársát, de a csapatvezetés rádión hamar közbeszólt.

    A futam után megkérdezték Wolfftól, hogy ez egy jel volt-e arra, hogy van csapatsorrend náluk, de határozottan tagadott.

    „Nem, abszolút nem. Ha fordított lett volna a helyzet, és Valtteri lett volna elől és Lewis mögötte, akkor ugyanezt az üzenetet mondtuk volna Lewisnak is.  Csupán arról volt szó, hogy az első két helyen hozzuk haza az autót, függetlenül attól, hogy ki van elől.” – fogalmazott.

    „Amikor az újraindítás után elkezdtek csatázni, akkor még a pálya nedves volt, és olyan sok balszerencsénk volt az elmúlt pár futamon, hogy nem akartuk megkockáztatni, hogy megint elveszítünk egy vagy két autót.” – indokolta Wolff.

    Wolff azt viszont tagadta, hogy szükséges volt megbeszélni Bottasszal ezt a helyzetet.

    „Szerintem minden tiszta közöttünk. Annyit mondtam Veltterinek, hogy fordított esetben is ugyanez lett volna a forgatókönyv. Ez az átláthatóság jellemző a csapatunkra, nem fogunk különbséget tenni a pilótáink között. Fontos volt számunkra a kettős dobogó és a kettős győzelem, hogy visszaszerezzük azokat a pontokat, amit a balszerencsénk miatt elbuktunk.”

    Németországi sikerével Hamilton 66 ponttal előzi meg a csapattársát a bajnokságban, de Wolff kihangsúlyozta, hogy addig nem lesz csapatutasítás, amíg nem válik kritikussá a bajnoki harc.

    „A versenyzés a legfontosabb. Azt valljuk, hogy ha a bajnokság utolsó harmadában, vagy negyedében vagyunk és nagy a differencia a versenyzőink között, akkor talán meglépjük ezt a nem túl népszerű lépést. De ehhez még túl korán vagyunk. Most is csak azért tettük meg ezt, hogy hazai pályán kettős győzelmet arassunk. Máshol másképpen cselekedtünk volna.”

    A Mercedes első emberének a Ferrarik helycseréjéről is megvan a véleménye.

    „Ez egy nagyon nehéz kérés, mert az egyik oldalról szeretnéd optimalizálni az eredményt, ahhoz pedig ezt kell tenni. Másrészt viszont meg kell adni mindkét versenyződnek az esélyt a futamgyőzelemre. Kimi nagyon peches volt a szezon elején néhány futamon, ahol általában a stratégia okozta a vesztét és szerintem a Ferrari így próbálta őt kompenzálni. Ez érthető.”

  • Bottas megérti a csapatsorrendet

    Bottas megérti a csapatsorrendet

    Bottas igazi csapatjátékos volt vasárnap délután, miután a győzelem kicsúszott a kezei közül.

    A verseny nagy részében Bottas Vettel mögött haladt a 2. helyen. A német kicsúszott az 51 körben, ezzel előidézve egy biztonsági autós fázist. Ekkor Bottast kihívták új gumikért, míg csapattársa kint maradt és megörökölte az első helyet.

    Az új gumiknak köszönhetően Bottas egyből megtámadta Hamiltont az újraindításnál, de nem járt sikerrel. A Mercedes csapat viszont szólt neki, álljon le és tartsa a pozícióját.

    „Volt egy kis csatánk a safety car utáni első körben” – magyarázta. „Nekem ki kellett állnom, ő viszont kint maradt. Versenyzőként nyilván győzni akarsz” – tette hozzá. „Amikor Seb kicsúszott, tudod, úgy gondoltam ez egy jó lehetőség. De ha a csapat szempontját nézzük, rendkívül jó hétvégénk volt itt Németországban, a Mercedes hazai pályáján. Tehát ez remek.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmagyarázta a döntést.

    „Nem nekünk volt a leggyorsabb autónk itt” – mondta a Sky Sports F1-nek. „Fejlődnünk kell a következő versenyekre, mert ez a legfontosabb.”

    „Akkor még mindig esett az eső, a csata pedig elég intenzív volt” – folytatta. „Hatalmas vesztenivalónk volt, balszerencsések voltunk az előző futamokon és ezen a szakaszon nem akartunk kockáztatni.”

    A Mercedes elég szerencsétlen egész szezonban, gondoljunk csak Bottas defektjére, vezető helyen Azerbajdzsánban. Wolff úgy érezte, ezen a hétvégén muszáj profitálni a Ferrari balszerencséjéből.

    „Ez az autóverseny. A futam nem szombaton, hanem vasárnap zajlik. A balszerencsét, amink volt, visszakaptuk hatalmas szerencse formájában. És ez boldoggá tesz.” – mondta.

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • A Mercedes a balszerencsétől félt

    A Mercedes a balszerencsétől félt

    A Mercedes főnöke, Toto Wolff azt állítja, azért alkalmaztak a Német Nagydíjon csapatutasítást és nem engedték, hogy Valtteri Bottas megelőzze Lewis Hamiltont, mert a verseny utolsó szakaszában a csapat akár mindent el is veszíthetett volna.

    Így aztán Bottas „békén hagyta” Hamiltont, aki így megnyerte a hockenheimi versenyt, miközben riválisa, a hazai pályán versenyző Sebastian Vettel kiesett.

    „Akkor még esett az eső és intenzív volt a csata.” – mondta Wolff a Sky Sportsnak. „Mindent elveszthettünk volna, ha beüt olyan balszerencse, mint az elmúlt versenyeken és nyugodtak akartunk maradni.”

    Bottas azonban joggal volt csalódott, hiszen meglátta győzelmi esélyeit és úgy tűnt, valóban meg tudná előzni csapattársát, de a Mercedes nem engedte.

    „Volt egy kis csatánk Lewisszal a safety car utáni első körben. Nem előztem meg végül és szóltak, hogy minimalizáljam a kockázatot, amit megértettem.”