Címke: csapattárs

  • Gasly: Javult a viszonyunk Markoval

    Gasly: Javult a viszonyunk Markoval

    Dr. Helmut Marko már sokkal barátságosabban viselkedik Gaslyval, amióta a francia a Forma-1-ben versenyez.

    A Milton Keynes-i alakulat nemrégiben bejelentette, hogy a 22 éves francia pilóta fogja majd átvenni Daniel Ricciardo helyét a csapatnál. Marko még nem volt biztos abban pár évvel ezelőtt, hogy Gasly hibátlanul teljesítene a száguldó cirkuszban, ezért késleltette a francia pilóta bemutatkozását.

    A Forma-1 helyett Marko Japánba küldte Gaslyt, hogy Super Formulában versenyezhessen.

    „Konkrétan semmit sem tudtam, amikor megérkeztem Japánba. Sem a nyelvet, sem azt, hogy hova menjek a repülőtérről. Egy másik kultúrába csöppentem bele, nem volt könnyű dolog hozzászokni,” – mondta Gasly az Auto Motor und Sport-nak. „Viszont az itt eltöltött egy év sokat segített számomra.”

    A francia az idei szezonban eddig sokkal jobban teljesít az új-zélandi csapattársánál, Brendon Hartleynál, így a Red Bull nyilvánvalóan a francia pilótát választotta Ricciardo helyére. Elmondása szerint már sokkal jobb viszonyban vannak Dr. Helmut Markóval.

    „Fiatalabb koromban Marko rengeteget követelt tőlem, én pedig minden követelésének eleget tettem. Meg akartam mutatni neki, hogy én egy igazi harcos vagyok. Egy olyan harcos, aki sosem adja fel az álmait” – meséli a Torro Rosso franciája.

    Azonban az a tény is ott van, hogy rengeteg olyan pilóta volt akkor a Red Bull junior programjában, akik nem tudtak jó eredményeket felmutatni, kivéve Gasly-t. A Red Bull emiatt is döntött úgy, hogy a francia lesz majd Max Verstappen csapattársa a jövőben.

  • Vettel szeretné, ha Räikkönen maradna

    Vettel szeretné, ha Räikkönen maradna

    Sebastian Vettel egyértelműen kijelentette, hogy ő azt szeretné, ha Kimi Räikkönen lenne 2019-ben is a csapattársa.

    Az elmúlt időszakban számtalan pletyka röppent fel a finn jövőjével kapcsolatban, legtöbbször Daniel Ricciardot, Charles Leclercet vagy Lewis Hamilton emlegették lehetséges utódjaként.

    A négyszeres világbajnoktól meg is kérdezték Monacóban, hogy jó lenne-e ha Leclerc lenne a csapattársa, mire így felelt: „Talán erről inkább Mauriziót [Arrivabene – a szerk.] kellene megkérdezni. De nem látom akadályát neki. Teljes mértékben rászolgált a dicséretekre. Ha nem lenne körülötte ekkora felhajtás, akkor nem érteném, hogy kiket kellene magasztalni, hiszen ő minden sorozatot végig járt, amíg eljutott idáig.”

    Lewis Hamilton még nem írta alá új szerződését a Mercedesszel, de azt elmondta, hogy nem valószínű, hogy Vettel lesz a következő csapattársa.

    „Sebastiannak megvan a joga, hogy beleszóljon abba, hogy miként történjenek a dolgok.” – fogalmazott a brit.

    Ezt a Ferrari pilótája tagadta, azt azonban elismerte, hogy jól érzi magát Räikkönen csapattársaként.

    „Kölcsönösen tiszteljük egymást. Amit a legjobban szeretek, az hogy mellette önmagam lehetek, nincs olyan mentális játszma, mint más csapattársaknál és szerintem ez már egy siker a Ferrarinak. Nincsenek viták, nincsen feszültség.”

    „Azt viszont nem tudom, hogy Kimi valóban maradni fog-e jövőre. Ez nem tőlem függ. Egy napon azonban megfogja hozni a döntést, hogy nincs tovább. Ha pedig megkérdezik tőlem, hogy szívesebben vagyok-e Kimi csapattársa, mint más pilótáé, akkor a válaszom igen.” – jegyezte meg Vettel.

  • Ki az erősebb az egyes csapatoknál?

    Ki az erősebb az egyes csapatoknál?

    Szeretjük a szavazásokat, mert megismerjük belőlük a véleményeiteket, és úgy vesszük észre, hogy ti is szeretitek, ha szavazásokat indítunk.

    Így hát itt a következő alkalom, hogy megmutasd véleményed! Ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek az egyes versenyzőpárosok esetében a duó melyik tagja fog előrébb végezni idén, azaz melyikük győzi le csapattárát.

    Ki az erősebb csapattárs? (egyenként mentsétek a szavazatokat!)

    Hamilton, Bottas
    Fotó: Merecdes AMG Petronas

    [poll id=”53″]

    Ferrari SF71H, Räikkönen, Vettel
    Fotó:. Ferrari

    [poll id=”54″]

    Daniel Ricciardo, Max Verstappen
    Fotó: David Clerihew/Red Bull Content Pool

    [poll id=”55″]

    Sergio Perez, Esteban Ocon
    Fotó: Force India F1 Team

    [poll id=”56″]

    Sirotkin, Stroll
    Fotó: Williams F1

    [poll id=”57″]

    Carlos Sainz, Nico Hülkenberg
    Fotó: Renault Sport

    [poll id=”58″]

    Hartley, Gasly
    Fotó: Guido De Bortoli / Red Bull Content Pool

    [poll id=”59″]

    Grosjean, Magnussen
    Fotó: Haas F1 Team

    [poll id=”60″]

    Alonso, Vandoorne, McLaren, teszt
    Fotó: McLaren

    [poll id=”61″]

    Alfa Romeo Sauber C37, Marcus Ericsson, Charles Leclerc[poll id=”62″]

  • Perezt meglepte Ocon idei teljesítménye

    Perezt meglepte Ocon idei teljesítménye

    Sergio Perez elismerte, hogy lenyűgözte őt csapattársa, Esteban Ocon idén mutatott teljesítménye.

    2018-ban is ők ketten lesznek majd a silverstone-i csapat versenyzői, annak ellenére, hogy többször is ütköztek már idén és az elmúlt futamokon meg tiltották nekik, hogy egymással csatázzanak.

    A mexikói versenyző a francia Auto Hebdo-nak elmondta, hogy nagyon meglepte fiatal csapattársa idei teljesítménye.

    „Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó eredményeket tud elérni az első évében. Még egy nehezebben vezethető autóval is ugyanolyan gyors tud lenni. Ez Esteban nagy erősségé, és ezt el kell tanulnom tőle.”

    „Az utóbbi időben az időmérős teljesítménye is sokat javult, nekem az a jó, ha a csapattársam miatt a határon kell autóznom, mert a mai F1-ben a saját csapattársad a referenciád. Még így is elérhetetlen számunkra a három top csapat.” – tette hozzá a 27 éves pilóta.

    Perez szavait a korábbi McLaren csapatmenedzser Jo Ramirez is alátámasztotta, szerinte Ocon veszélyt jelent Bottas Mercedeses ülésére.

    „Ha Sergio nem ad bele mindent, könnyen Esteban lehet az első számú pilóta a csapatnál. A csapaton belüli belső verseny jó Sergio-nak, de ebből jól kell kijönnie a jövője szempontjából. Néha elcsodálkozok, hogy Valtteri mit csinál a Mercedesnél, mert egyértelmű, hogy nincs azon a szinten, mint Hamilton. Főleg mert Esteban is Mercedes támogatott pilóta.”

  • Ricciardo: Verstappen keményebb csapattárs Vettelnél

    Ricciardo: Verstappen keményebb csapattárs Vettelnél

    Sebastian Vetted rajongói számára talán nem túl hízelgő Daniel Ricciardo legutóbbi nyilatkozata, melyben kijelentette, hogy jelenlegi csapattársát, a néhány nap múlva huszadik életévét betöltő Max Verstappent keményebb ellenfélnek tartja 2014-es kollégájánál, Sebastian Vettelnél.

    Riccardo 2014-ben, Mark Webber visszavonulását követően került a Red Bull nagycsapatához és lett az akkor már négyszeres vikágbajnok csapattársa.

    Ricciardo nem ijedt meg a kihívástól, sőt: ő volt az egyetlen, aki le tudta győzni a domináns Mercedest. Kanadában szerezte pályafutása első futamgyőzelmét, majd a Hungaroringen és Spában is őt intették le elsőként.

    Csapattársával ellentétben Vettel egyszer sem volt képes a dobogó legfelső fokára állni 2014-ben.

    „Nem akarok semmit elvenni Sebtől – ő még mindig egy nagyszerű versenyző -, de úgy gondolom Max az eddigi legkeményebb csapattársam” – mondta Ricciardo.

    „Remélhetőleg Max is ugyanezt mondja rólam” – tette hozzá a brit Channel Four-nak adott nyilatkozatában.