Címke: csapattárs

  • Räikkönen: Nem fog változni a kapcsolatom Vettellel

    Räikkönen: Nem fog változni a kapcsolatom Vettellel

    Jövőre már nem egy csapatot erősítenek, ennek ellenére Kimi Räikkönen nem gondolná, hogy változni fog kapcsolata Sebastian Vettellel.

    A finn és a német már régóta barátok, ám 2015-ben csapattársakká is váltak, amikor a négyszeres világbajnok csatlakozott a Ferrarihoz. Ennek a periódusnak idén vége szakadt, Räikkönen Abu Dhabiban ölthette magára utoljára a vörös overált, 2019-től már a Sauber csapatot erősíti, míg helyére a fiatal Charles Leclerc fog érkezni.

    Habár, nem egy alakulatnál fognak versenyezni, a 2007-es bajnok nem vár változást a barátságukban.

    ,,Biztos vagyok benne, hogy sokszor fogjuk látni egymást. Nem hiszem, hogy változott bármit a kapcsolatunk, mióta megismerkedtünk, ezért nem hinném, hogy attól, mert már nem egy csapatban vagyunk, ez át fog alakulni. Barátok maradunk, biztosan fogunk majd együtt utazni és majd találkozunk is.” –nyilatkozta a finn világbajnok.

    A szakértők úgy látják, Leclerc erősebb ellenfél lesz Vettel számára, mint Räikkönen, ám a német úgy gondolja, hasonló munkakapcsolat lesz köztük, mint amilyen a finn pilótával is volt.

    ,,Leclerc egy jó gyerek, nem számítók tőle semmi rosszra a pályán. Úgy gondolom, olyan riválisok leszünk, mint amilyenek Kimivel voltunk. Mindig megpróbálsz első lenni, és a siker érdekében mindenkit le kell győznöd, beleértve a csapattársad is. Meglátjuk majd mi lesz. Vissza akarjuk vinni a Ferrarit a győztesek utcájába. Az ő karrierje egy másik szakaszban van, mint az enyém, ezért majd az idő eldönti, hogy lesz, de amennyit tudok róla, azt mondhatom, rendes srác.”

  • Perez: Stroll érkezése nem változtat a helyzetemen

    Perez: Stroll érkezése nem változtat a helyzetemen

    Sergio Perez kijelentette, hogy nem aggódik a csapatnál betöltött helyzetét illetően, hiába lesz Lance Stroll a csapattársa 2019-ben.

    A mexikói pilótának feltették azt a kérdést, hogy egy olyan pilóta érkezése, akinek nagyon komoly támogatói hátszele van változtat-e az ő helyzetén csapaton belül, amire így felelet.

    „Nem gondolnám. Mindenkinek érdeke, hogy a csapat sikeres legyen beleértve a tulajdonosokat is, akiknek ezáltal a befektetésük térülhet meg. Szóval ehhez mindkét autónak a lehető legerősebbnek kell lennie. Mindkettőnknek nagyon keményen kell dolgoznia, együtt kell működnünk ahhoz, hogy a csapatot a lehető legelőrébb juttassuk. Mi egy csapat vagyunk, csak így lehetünk sikeresek.” – jelentette ki Perez.

  • Horner szerint Verstappen és Ricciardo volt a legjobb páros a csapatnál

    Horner szerint Verstappen és Ricciardo volt a legjobb páros a csapatnál

    Christian Horner szerint a legjobb kapcsolat Daniel Riccardo és Max Verstappen között volt a Red Bull történetében.

    Az angol csapatfőnök, aki a csapat megalakulása óta vezeti az alakulatot (2005) elárulta a futam utáni megbeszélésen közölte is a megállapítását a két érintettel.

    ,,Talán a legjobb páros, ami a karrierem során előfordult, annak tekintetében, hogy mennyire jó volt a dinamika és a tisztelet kettőjük között, ahogy arra sarkalták egymást, hogy jobbak legyenek, avagy mindkettőjük számára előnyös volt, ahogy a csapattal együttműködtek. Nagy volt az összhang kettőjük között, valamint egy teljesen új szintre tudták egymást emelni.”

    Verstappen 2016-ban csatlakozott a csapathoz és azóta versenyez az ausztrál pilótával együtt, ám az utóbbi úgy döntött, hogy jövőre a Renault-nál folytatja pályafutását.

    Horner szerint Riccardo kivirágzott a Red Bullos időszakában.

    ,,Örömünkre szolgált, hogy a csapatunk tagja volt öt éven keresztül. 2007 óta a Red Bull kötelékében áll, jó volt látni, ahogy fejlődik. Ironikus, hogy mikor először azon gondolkodtunk, hogy ki lépjen a visszavonuló Mark Webber helyébe, felmerült Jean Eric Vergne, Kimi Räikkönen és Daniel. A legnagyobb aggodalmunk vele kapcsolatban az volt, hogy a Toro Rossóban nem igazán került kerék a kerék elleni harcban. Ám mikor megkapta a Red Bullos autót, azóta nem tett mást csak előzött, és vitathatóan, de az egyik legjobbá vált ebben. Fantasztikus versenyeket produkált nekünk.”

    ,,A személyisége rettentően jól passzolt a márkához. Az energiája a csapatban rettentően népszerű volt. Max és a közte levő dinamika, mindig valami csínytevésen munkálkodtak. Egyszerűen remek volt.”

    ,,Annyit tehetünk, hogy sok sikert kívánunk neki a jövőre nézve. Ám egy új fejezet nyílik meg, egy fiatal versenyzővel, akit Pierre Gaslynak hívnak.”

  • Trulli szerint Alonsonak a személyisége miatt kell otthagynia az F1-et

    Trulli szerint Alonsonak a személyisége miatt kell otthagynia az F1-et

    Jarno Trulli szerint Fernando Alonsonak azért kell elhagyni a Formula 1-et mert túl erős karakterrel rendelkezik.

    A kétszeres világbajnok nem fog felhagyni a versenyzéssel, tervei közt szerepel, hogy indul az Indy 500-on, a Le Mans-i versenyen és további ikonikus eseményeken 2019-ben, ám azt sem zárta ki, hogy 2020-ban visszatér az F1-be.

    ,,Alonso remek csapattárs volt, de erős karakter is. A csapatban nem volt egyszerű kezelni, nem, mint pilótát, inkább, mint embert, ezt a karrierje során láthattuk is. Sajnálatos módon a jelleme egy olyan szituációba taszította, ahol nincsenek választási lehetőségei annak ellenére, hogy a legjobbak között van.”

    ,,Nem versenyképes autóban ül, hogy amiatt a Formula 1-ben maradjon, ezért kénytelen visszavonulni. Ugyanakkor mindenki számára eljön ez az idő egyszer.” – nyilatkozta Trulli az Omnisportnak.

  • Mick Schumacher legjobb barátja sem tud semmit Michael állapotáról

    Mick Schumacher legjobb barátja sem tud semmit Michael állapotáról

    Ez egész világ csak sötétben tapogatózik, milyen állapotban lehet Michael Schumacher a 2013-as síbalesete után, míg fia, Mick Schumacher legjobb barátja, Nicklas Nielsen sem tud semmit a hétszeres világbajnokról.

    A dán BT lapnak adott interjújában az ifjú versenyző emellett az ifjú német pilóta tehetségét és személyiségét is méltatta.

    ,,Nagyon jól ismerem őt, nagyon nyugodt srác. Mindenkivel kedvesen és barátságosan viselkedik. Nem olyan, mint Max Verstappen, aki senkivel és semmivel sem törődik, csak győzni akar, Mick hozzá képest felnőtt.” – nyilatkozta Nielsen

    A balesete előtt megismerkedett a hétszeres világbajnokkal is, akit Mickkel egyetemben egyszerű, rendes embernek jellemzett. Ám Schumacher tragikus esete után, senki sem beszélt a 49 éves ex-versenyzőről és állapotáról.

    ,,Teljesen tabu téma volt, nem szabadott róla beszélni.” – kezdte a dán pilóta. – „Még mindig gokartozom egy kicsit Ralf Schumacherrel és a csapatával, és senki sem beszél róla. Talán azért, mert Michael azon van, hogy visszatérjen, és csak akkor kerül ki valami, ha már teljesen felépül, de nehéz megmondani mi történik. Mick nem mondta, hogy szomorú lenne az édesapja miatt, csak annyit, hogy néha nehéz.”

  • Nico Hülkenberg le akarja győzni Daniel Ricciardót jövőre

    Nico Hülkenberg le akarja győzni Daniel Ricciardót jövőre

    Daniel Riccardo érkezése egy nagyon fontos darab a Renault kirakósában, ami nagy löketet adhat a csapat előre lépésének, legalábbis David Coulthard szerint.

    Mióta az ausztrál nyáron sokkolta a Formula 1-et azzal, hogy csapatot vált, balszerencsés futamokat tudhat a háta mögött, ami a francia csapatot egyáltalán nem befolyásolja, várják, hogy a futamgyőztes Riccardo csatlakozzon hozzájuk jövőre.

    ,,Új pilóta, új motiváció, új szemlélet mód, új tapasztalat” – foglalta össze a helyzetet Alan Permane az Auto Motor und Sportnak. – Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretjük Carlost, ám a friss levegő mindig jobb.

    ,,Daniel nyert pár futamot, gyors és motivált.” – nyilatkozta a jövő évi csapattárs Nico Hülkenberg. – „Meg kell csinálnom a házi feladatomat, hogy gyors és konzisztens tudja maradni. Ebben az aspektusban mindig is legyőztem a csapattársaimat eddig.”

    Azonban a Renault nagy szerephez juthat jövőre, Ricciardo szerződtetés mellett, a csapat az enstone-i bázis fejlesztését is kitűzte, tervezetük szerint 2019 végére már 800 alkalmazott dolgozhat a főhadiszálláson.

    Hülkenberg úgy gondolja, hogy a Ferrari és a Mercedes sokkal több erőt tudnak kihozni a motorból az időmérőn. Ám a német becslései szerint a Renault problémáját 60 százalékban, az autó okozza.

    ,,Ők megértettek valamit, amit mi még csak megpróbálunk megfejteni, ez a rejtély még megoldásra vár.” – tette hozzá Hülkenberg, arra utalva, miért is voltak jobbak a top csapatok náluk az idei évben.

    A korábbi Formula 1-es pilóta David Coulthard arra tippel, hogy a francia alakulat javulni fog az elkövetkezendőkben.

    ,,Egy igazi gyári csapatról beszélünk, akik gőzerővel fejlesztenek. Daniel szerződtetése, egy üzenet volt arról, hogy mit is akarnak elérni. Lewis Hamilton egy szuper sztár, Maxnak agresszív stílusa van, míg Vettel német győzelmi mentalitással rendelkezik, azonban Daniel is erre a listára illik.” – tette hozzá a skót.

  • Vettel: A csapatnak az a legcélravezetőbb ha együtt dolgozunk Leclerckel

    Vettel: A csapatnak az a legcélravezetőbb ha együtt dolgozunk Leclerckel

    Sebastian Vettel úgy gondolja, létfontosságú lesz, hogy ő és jövőbeni új csapattársa Charles Leclerc együttműködő munkakapcsolatot hozzanak létre a következő szezonban.

    Miután a Ferrari úgy döntött nem tartja meg Kimi Räikkönent 2019-re, Sebastian Vettelre új kihívások várnak, ugyanis 2015 óta a finn versenyzővel együtt versenyeztek az olasz csapatnál. Míg Leclerc gyorsasága vitathatatlan, addig tapasztalata egyelőre kevés, hiszen jelen pillanatban csak 19 futam áll a háta mögött, (év végére 21), amit a Sauberrel teljesített. Vettel épp ezért úgy gondolja, nem lesz célravezető csapatuk számára, ha acsarkodnak a vezető szerepért, ahelyett, hogy együtt dolgoznának.

    ,,Egyértelműen más lesz, mert Charles nem Kimi és Kimi nem Charles. Még fiatal, ezért sok elképzelése van. Ám úgy gondolom a csapatnak az a legcélravezetőbb, ha együtt tudunk dolgozni.”

    ,,Biztos vagyok benne, hogy jobb akar lenni nálam, ahogy én is nála. A szabályok tiszták. Kiminél hasonló volt a helyzet. Ám, úgy gondolom a kulcs az, hogy együtt tudjunk dolgozni, és ahogy mondtam sok minden fog a fejében járni majd.”

    „A csapattársa leszek, segíteni is fogok neki. Én lennék az utolsó, aki elrejtene előle valamit, vagy játszana vele, vagy hasonló dolgot művelne. Ezért is jöttünk ki Kimivel egymással, mert ebben az aspektusban hasonlóak vagyunk. Szóval meglátjuk majd mi lesz.”

    Habár Räikkönennek nem sikerült meggyőzni a maranellói csapatot, hogy 2019-ben is nekik versenyezzen, ami arra sarkalhatta volna a finnt, hogy befejezze Formula 1-es pályafutását, ám ehelyett, lecsapott a lehetőségre, aláírt a Sauberrel két évre, ami azt jelenti, hogy 40 évesen is a mezőny tagja lesz.

    Azonban Vettel nem gondolja, hogy saját karrierje olyan hosszú időre a Száguldó Cirkuszhoz fogja kötni.

    ,,Nekem még 10 évem vissza van, hogy oda érjek korban, ahol most Kimi tart. Az hosszú idő, annyi ahány éve a Formula 1-ben versenyzek, félidőben járhatok, de nem tudom mi lesz. Ha az összképet nézzük, 400 Nagydíj… nem tudom, soha sem mondhatod, hogy soha, de talán nem maradok ennyit. Ez sok mindentől függ, ha például a következő 10 évben miénk lesz a győzelem a Ferrarival, akkor igen, miért ne?”

  • Hartley úgy véli, bebizonyította, hogy le tudja győzni Gasly-t

    Hartley úgy véli, bebizonyította, hogy le tudja győzni Gasly-t

    Brendon Hartley úgy érzi, bizonyította, hogy le tudja győzni csapattársát Pierre Gaslyt, még akkor is, ha az eredmények nem mindig ezt mutatják.

    A Red Bull tanácsadója Helmut Marko azt mondta a médiának, hogy Hartleynak le kell győznie Gaslyt ahhoz, hogy jövőre is megtarthassa ülését a Toro Rossoban.

    Az új-zélandi versenyző 11. helyen futott be az Amerikai Nagydíjon, ám Esteban Ocon és Kevin Magnussen kizárása után, a pontszerző 9. pozíciót kapta meg, ami az idei szezonban elért legjobb helyezésének számít.

    Mikor a RaceFans megkérdezte, ezen teljesítményét az egyik legjobbnak értékeli-e, Hartley így válaszolt:

    ,,Igen, szerintem jó volt. Úgy érzem jól teljesítettem az elmúlt versenyeken. Nyilvánvalóan minden hétvégén válaszolok a jövőmet illető kérdésekre, avagy épp olvasok róluk. Az is a sajtóban olvastam, hogy le kell győznöm a csapattársamat. Ha a tényeket nézzük, Szingapúrban előtte voltam, aztán jött a csapatutasítás, és végül megint ki kellett állnom a boxba. Oroszországban is szintén jobb pozícióban voltam, de ott az autó tönkre ment. Majd Suzukában az időmérőn is jobban szerepeltem, meg az elmúlt futamon is. Majd meg látjuk mi fog történni.”

    A Toro Rossos pilóta hozzátette, autója nem volt elég jó ahhoz, hogy előkelőbb helyen érjen célba.

    ,,A 11. hely egy kicsit kegyetlen, mikor nagyon jó versenyt futsz. Őszintén, nem hiszem, hogy ennél többet tudtam volna tenni. Jóval Pierre előtt voltam, minden jól működött mind a két autón, viszont ismét szenvedtünk azért, mert nem volt meg a kellő tempónk.”

    Azonban Gasly kicsit másként látta az eseményeket. Elmondása szerint az első körben összeszedett törmelék miatt sikerült rosszabbul a versenye.

    ,,Mindenhol karbon darabok voltak. Át kellett mennem rajtuk, ezért megsérült az autó az első körben. Sok tapadást veszítettem a verseny alatt, és még az abroncsokkal is szenvedtünk. Megpróbáltuk a két kiállásos taktikát, de nem segített semmin. Nagyon nehéz dolgom volt.” – nyilatkozta a francia pilóta.

  • Vettel a legjobb csapattársát veszíti el Räikkönen személyében

    Vettel a legjobb csapattársát veszíti el Räikkönen személyében

    Sebastian Vettel kijelentette, hogy Kimi Räikkönen volt az eddigi legjobb csapattársa, és emiatt szomorú is, hogy jövőre már nem lesznek egy csapatban.

    Vettel és Räikkönen 2015 óta csapattársak a Ferrarinál. A négyszeres bajnok pedig egy interjúban mondta el, hogy a finn volt az eddigi legjobb csapattársa Forma-1-es karrierje során.

    „Vannak dolgok amiket számokban és eredményekben lehet kifejezni, de nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy a csapattársaddal kölcsönösen tiszteljétek egymást. Kimivel a kezdetektől fogva semmilyen problémám sem volt, és nem hiszem, hogy ez a szezon végéig változna.” – kezdte a német.

    „Nyilván ez egy remek lehetőség Charles-nak, de szomorú azt tudatosítani magamban, hogy már nem sokáig leszek egy csapatban Kimivel, mert nagyon jól kijöttünk egymással, még annak ellenére is, hogy eléggé különbözünk, de a kölcsönös tisztelet mindig megvolt.” – folytatta.

    Vettel azt is elmondta, hogy megelégedettséggel látta, ahogy Leclerc végig járta a Ferrari Akadémia útját.

    „Régóta a csapat junior programjának a tagja, jó látni ezt a fajta előrehaladást. A bejelentés óta viszont még nem beszéltem vele, mert nem tudom a számát. Biztos, hogy ezekben a napokban rendkívül elfoglalt. Ha találkozok vele, akkor biztos, hogy megfogom találni a megfelelő szavakat. Lesz majd elég időnk arra, hogy telefonszámot cseréljünk.” – zárta.

  • Gasly: Nem félek Verstappentől

    Gasly: Nem félek Verstappentől

    Daniel Ricciardo távozása után Pierre Gasly kapta meg az esélyt a Red Bulltól, aki most elmondta, hogy egyáltalán nem fél Max Verstappentől.

    A Red Bull nemrégiben jelentette be, hogy Pierre Gasly lesz az elkövetkezendő szezonban Max Verstappen csapattársa. Ez a lehetőség pedig elég hamar érkezett a fiatal francia számára, aki egy erős csapattárs ellen bizonyíthat már jövőre. Azonban ő nem fél a hollandtól, viszont nem is lesz egyszerű feladat ellene versenyezni.

    „Számomra természetesen ez egy valóra vált álom, hogy ebbe a csapatba igazolhattam. Ez volt a célom, mióta 2013-ban csatlakoztam a Red Bull junior programjához. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar eljön.” – kezdte a 22 éves pilóta.

    Nem csak az idei, hanem a korábbi remek teljesítményei is hozzájárultak ahhoz, hogy hamar megkapja ezt a lehetőséget. Gasly nagyon örül, hogy összemérheti tudását csapaton belül is Verstappennel, még akkor is ha kevesebb tapasztalattal rendelkezik, mint a holland.

    „Max tehetséges és van egyfajta személyisége. A Red Bull mindenben támogatta őt, mindent megadtak neki. Ez biztos, hogy nem lesz könnyű, de megpróbálom a lehető legjobbamat majd kihozni magamból. Igyekezni fogok, hogy nyomás alá helyezzem.” – folytatta.

    Gasly azonban nem tudta meg könnyedén a jó hírt, mivel a nyaralása során tönkre ment a telefonja.

    „Úton voltam egy hajón a barátaimmal, amikoris az egyikük a vízbe ejtette a mobilomat. Napokig nem voltam elérhető. Aztán egy e-mailben leírtam, hogy aki el akar érni az az adott számon keressen. A legjobb barátom telefonszámát adtam meg.”

    A Red Bull ezután többször is hívta őt, de Gasly barátja nem tudta beazonosítani a számot így fel sem vette és a franciának sem szólt róla. Két órával az utolsó hívás után aztán üzenetet küldtek és ezután minden megváltozott.

    „Odajött hozzám és ezt mondta: ’Itt van, azonnal vissza kell hívnod. Ma reggel még nem tudtam, hogy ki ez.’ A vonal másik végén a Red Bull vezetői voltak, akik arról tájékoztattak, hogy engem választottak.” – mesélte.