Címke: csapattárs

  • Ralf Schumacher szerint nem Mazepin a megfelelő csapattárs Micknek

    Ralf Schumacher szerint nem Mazepin a megfelelő csapattárs Micknek

    Pont nélkül és az utolsó helyeken fejezte be a 2021-es szezont a Haas és a két újonca. Az amerikai istálló az egész tavalyi évet beáldozta 2022-ért, így érhetően magasabbak az elvárásaik.

    Csapaton belül Mick Schumacher egyértelműen Nikita Mazepin fölé nőtt, szinte minden mutatóban jobbnak bizonyult orosz társánál. Az új szabályoktól azt várják a Haasnál, hogy valahogy felérjenek a középmezőnyhöz. Ralf Schumacher szerint pedig unokaöccse alá egy erős autót kell adniuk, mivel Mick Schumacher képes a középmezőnybeli közdelemre is.

    „A csapatnak most egy olyan alapot kell létrehoznia, amivel lehetővé teszik Mick számára a pontszerzéseket. Ez persze attól is függ, hogy Mick mit hoz ki az adott helyzetből.” – kezdte a korábbi futamgyőztes.

    „Mick relatíve minidig magányosan vezet, fiatal kora ellenére neki kell irányítani a csapat fejlődését és döntéseket hoznia.” – folytatta.

    Schumacher ezzel egyidejűleg arra is kitért, hogy eléggé csalódott Mazepin teljesítménye miatt, aki így nem tud komoly kihívást jelenteni Mick számára.

    „Mick mindig gyors, de hamar „túlhevül” fejben. Szóval nem tudom, hogy ő-e a megfelelő csapattárs Micknek, egy úttörő csapatban, ahol Mickkel együtt kellene fejleszteniük az autót.” – vélekedett az oroszról.

  • Norris akár példaképével, Rossival versenyezhet együtt 2022-ben

    Norris akár példaképével, Rossival versenyezhet együtt 2022-ben

    Bár Hamiltonnal cserélt egyszer járművet Valentino Rossi, inkább fiatal rajongója, Lando Norris lenne az, akivel szívesen alkotna egy csapatot.

    Az olasz legenda jelenleg visszavonulása után mérlegeli jövőbeli lehetőségeit, és az endurance versenyzésen gondolkozik. Ahol akár egyik leghíresebb rajongójával is alkothatna egy csapatot.

    „Ami a jövő évet illeti, nagyon jó lenne, mert Lando nagyon gyors.” – nyilatkozta a motorsport.com-nak.

    „Autókkal fogok versenyezni, és ha van lehetőségem Landóval tenni, nagy öröm lenne, biztosan élveznénk.”

    Norris nemrég felfedte, beszéltek Rossi utolsó versenye előtt, és tartják a kapcsolatot egymással, mióta egyszer Silverstone-ban találkoztak.

    „Már az elejétől fogva szurkolóm volt, azóta beszélgetünk. Monzában például hasonló sisakja volt, mint nekem. Követem is, mert szerintem nagy tehetség és még fiatal. Ráadásul vicces is. Jövőre kicsit több időm lesz, akkor megpróbálok elnézni egy F1-es versenyre.” – ígérte.

    Rossi már 2004-ben tesztelt egy Ferrarit, de végül nem váltott négy kerékre, két éve pedig Hamilton autóját vitte el egy körre.

    A téli szezonban már biztos, hogy Rossi és a McLaren már egy versenyen fognak részt venni, a Gulf 12 óráson. Ugyanis Rossi a barátaival indul, Norris főnöke, Zak Brown pedig IndyCar pilótáival áll majd rajthoz.

  • Két komoly előnye is lesz a Mercedesnek Verstappenhez képest

    Két komoly előnye is lesz a Mercedesnek Verstappenhez képest

    A zandvoorti időmérő edzés tökéletesen reprezentálta az idei szezont. Max Verstappen és Lewis Hamilton fej-fej mellett zárt a kvalifikáción. Kettejük csatájában kulcsfontosságú lehet a két csapat taktikája.

    A futam előtt a címvédő gárda két komolyabb előnyt is tudhat maga mellett Verstappenhez képest. Egyrészt a csapattárs személye, ugyanis míg Lewis Hamilton társa Bottas közvetlenül mögöttük, a harmadik helyen áll, míg a másik Red Bullos Sergio Pérez már a Q1-ben kiesett.

    Ezen kívül, ami lehet komolyabb előnyt is jelent, az a megspórolt gumik száma. Mindkét Mercedes két-két új szett közepes gumival rendelkezik még, miközben a mezőny többi tagja csak egy sárga oldalfalú friss abroncsot tudott megspórolni. Verstappen és a Mercedesek is lágyakon kezdik meg a Holland Nagydíjat, ám a várhatóan két kiállásos futamot ideális körülmények között a Mercedes még két szett közepes etappal, a Red Bull két szett kemény gumis etappal abszolválhatja.

  • Hill ha tehetné, Alonsót választaná csapattársának

    Hill ha tehetné, Alonsót választaná csapattársának

    Damon Hill elárulta, ha választani kell valakit a jelenlegi mezőnyből csapattársnak, akkor Fernando Alonsót választaná.

    „Azt kell mondanom, hogy Fernando Alonso jelenleg ott van legelöl az általam kiválasztandó csapattársak listáján” – mondta az F1 Nation podcastben. „Persze Esteban Ocon a Magyar Nagydíj után ódákat zengett róla, és hangsúlyozta, milyen jó vele együtt dolgozni. Azt gondolnám viszont, hogy amikor sokkal fiatalabb volt, és már rendkívül gyors és versenyképes, talán egy kicsit nehezebb volt vele dolgozni, de mindannyian élünk, tanulunk és felnövünk. Az érett Fernando Alonso lenne tehát a listám élén.”

    Alonso tehetségét és sikereit figyelembe véve felmerült a kérdés, hogy nem akarna-e gyengébb csapattársat maga mellé 1996 világbajnoka.

    „A pályafutásomat jobb színben tüntette fel, hogy olyan csapattársaim voltak, amilyenek” – tette hozzá. „Alain Prost, Ayrton Senna, Nigel Mansell, David Coulthard, Jacques Villeneuve. A legjobbal szemben akarsz megmérettetni, nem akarsz úgy távozni, hogy nem tudod, mire vagy képes ellenük. Michael Schumacher sosem volt a csapattársam, de versenyeztem ellene nagyjából hasonló autóval, így vele is össze tudtam mérni magam.”

    „Soha nem fogom megtudni, hogyan mérhetem össze magam Lewis Hamiltonnal” – tért rá napjaink Forma-1-ének legsikeresebb alakjára. „Őszintén szólva, szerintem rendszeresen legyőzne, de azért ki kellene próbálni, hogy kiderüljön. Minden autóversenyző szeretné tudni, milyen szinten áll, ezért a mércét a legjobb versenyzők jelentik.”

  • Alonso: Nem Hamilton választja meg a csapattársát

    Alonso: Nem Hamilton választja meg a csapattársát

    Fernando Alonso erősen kételkedik abban, hogy egykori nagy riválisa, Lewis Hamilton szabadkezet kap majd a Mercedestől a 2022-es csapattársának megválasztásában.

    A hétszeres világbajnok nemrégiben hosszabbította meg a szerződését brackley-i istállóval és a Fomula-1-es paddock egyik legfelkapottabb témája is vele áll kapcsolatban. Sokan pletykálják azt, hogy a brit klasszisnak fiatal honfitársa, George Russell lesz a csapattársa 2022-től és azt a Valtteri Bottast váltaná, aki a legfrissebb sajtó értesülések szerint az Alfa Romeonál köthet ki.

    „Mindenki azt gondolja, amit én is” – nyilatkozta a 39 éves spanyol pilóta, aki a visszatérése előtt még a Red Bull-lal is tárgyalt. „Versenyzőként soha nincs lehetőséget megválasztani a csapattársad kilétét. A pilótának a versenyzésre kell koncentrálnia, a csapattársat pedig a csapat vezetősége választja ki, miután végignézték az összes lehetséges lehetőséget.”

    „Azonban nem vagyok, hogy mi a helyzet ezen téren a Mercedesnél. Lehet, hogy van valami egyesség a csapat és a vezetőség között, de őszintén, engem nem igazán foglalkoztat ez” – zárta az Alpine kétszeres világbajnok pilótája.

  • Leclerc: Sainz közelebb áll hozzám, mint Vettel

    Leclerc: Sainz közelebb áll hozzám, mint Vettel

    Chares Leclerc elmondása szerint szorosabb kapcsolatot ápol a Ferrarinál az újdonsült csapattársával, mint Vettellel.

    Carlos Sainz idén érkezett a Ferrarihoz a McLaren csapatától, ahol híresen jó viszonyt ápolt az ottani csapattársával Lando Norris-szal. A spanyolnak egy négyszeres világbajnok helyét kellett megörökölnie, és a jelek szerint az új helyszínen is jó viszonyt ápol a márkatársával. Legalábbis erről árulkodnak a monacói csapattársa szavai.

    „Carlos már számos csapatnál versenyzett, és mindig érdekes ihletet kapni arról, hogy mások hogyan dolgoznak. Az érkezése után egyből megéreztem a hatalmas motivációját, láthatóan már a legelejétől jól akar teljesíteni, ami az egész csapatra átragadt. Szerintem az mindig jó egy csapatnak, ha két pilótával célozhatják meg újra az élmezőnyt.” – kezdte Leclerc.

    „Több időt töltök vele, mint Vettellel. Korábban Vettel és én gyakran elkerültük egymást, én jöttem, ő ment, vagy fordítva. Most viszont Carlos-szal gyakrabban vagyunk együtt, így következésképpen több időt is töltök vele.” – tette hozzá.

  • Norris szoros csatára számít Ricciardóval

    Norris szoros csatára számít Ricciardóval

    Lando Norris harmadik Forma-1-es szezonjára készül, de az első olyanra, melyben nem Carlos Sainz lesz a csapattársa. A McLaren britje mellé a jóval tapasztaltabb Daniel Ricciardo érkezett, viszont így is szeretné folytatni a jó szereplést.

    „Szerintem ádáz küzdelem lesz köztünk Daniellel” – nyilatkozta a Sky Sportsnak. „Alig várom, hogy megtapasztalhassam kettőnk rivalizálását, ami kétségtelenül jó lesz. Ráadásul Daniel egy olyan pilóta, akitől sokat tanulhatok.”

    „Viszont biztosan nem fogom kifogásként használni a tapasztalatbéli különbséget, ha legyőz” – tette hozzá. „Mindketten nap mint nap tanulni fogunk egymástól, ezt már nagyon várom.”

  • Giovinazzi: Räikkönen még mindig a mezőny egyik legjobbja

    Giovinazzi: Räikkönen még mindig a mezőny egyik legjobbja

    Alapvetően sem egyszerű egy pilótának letennie a névjegyét a Forma-1-ben, akkor meg pláne nem, ha a csapattársa a történelem legtapasztaltabb F1-es versenyzője. Márpedig Antonio Giovinazzi ilyen helyzetben, de azonban ezt korántsem bánja.

    A legjobb összehasonlítás a motorsportban mindig az aktuális csapattárs, hiszen ő az egyetlen ember, akinek ugyanolyan technikai van alatta és azonos feltételek állnak a rendelkezésére. Giovinazzi számára emiatt nem volt egyszerű a debütáló 2019-es éve a finn oldalán, azonban tavaly képes volt megmutatni alkalom adtán, hogy mennyit is tanult a Jégembertől.

    „Már egy pár éve vele versenyzek, és mindig is remek volt a kapcsolatunk. Örülök, hogy vele lehetek egy csapatban, a csapat számára nagyon fontos, hogy a két pilóta között remek kapcsolat legyen.” – kezdte a crash.net-nek adott interjújában.

    „Rengeteg mindent tanultam tőle, különösen a versenyek tekintetében, mivel Kimi az egyik legjobb gumikezelő a mezőnyben, és alapvetően a versenyeket is remekül menedzseli. Örülök, hogy továbbra a csapattársa lehetek a következő szezonban, mert még mindig van mit tanulnom tőle.” – folytatta.

    „A teljesítmény tekintetében mindig a csapattársunkra kell figyelni, mivel ugyanolyan autóval vezet, mint te, és ő az első, akit meg akarsz verni. Boldog vagyok, hogy ő a csapattársam, mivel még mindig a mezőny egyik leggyorsabbja. Egy világbajnok, hatalmas tapasztalattal. A karrierem szempontjából fontos, hogy előtte legyek és harcolhassak vele. Nagyon büszke vagyok erre.” – zárta Giovinazzi.

  • Verstappen meg akarja „semmisíteni” Perezt is

    Verstappen meg akarja „semmisíteni” Perezt is

    Max Verstappen célja nem titkoltan az, hogy az újabb csapattársát, Sergio Perezre is megsemmisítő verést mérjen.

    A Verstappen oldalán folyamatosan küszködő Alex Albon helyére érkezett az egyszeres futamgyőztes mexikói, akinek az iménti kijelentés igencsak baljós lehet, noha a mezőny egyik legtapasztaltabb versenyzőjéről van szó.

    A thai pilóta így kiszorult a Forma-1-ből és a DTM-ben fog versenyezni idén.

    Verstappen 2016 óta erősíti a Red Bullt, azóta pedig már több csapattársat is elfogyasztott, előbb Daniel Ricciardo önszántából döntött a távozás mellett, míg Pierre Gaslyt és Alex Albont a gyengébb teljesítmény miatt menesztették a nagy csapatból.

    A holland pedig utalt rá, hogy Perez sem számíthat meleg fogadtatásra.

    „Végül mindenkit legyőztem csapatom belül, és ez egy jó dolog. Ahogy apám mindig mondta, meg kell semmisítened a csapattársaidat. Mindig gyorsabbnak kell lenned a csapattársadnál. Tudom, hogy Sergio is erre törekszik majd. De ez jó, mert a csapat csak így juthat előrébb, két versenyképes autóval, mint ahogy az a Daniellel töltött éveim alatt volt.” – fogalmazott Verstappen.

  • Verstappen korábbi csapattársai elmondták, mit gondolnak róla

    Verstappen korábbi csapattársai elmondták, mit gondolnak róla

    Max Verstappen még mindig csak 23 éves, de már négy csapattársa is volt már a Forma-1-ben, akiket meg is kérdeztek a holland tehetségről.

    Verstappen 2015-ben kezdte F1-es pályafutását Carlos Sainz oldalán, akivel egy teljes szezonon át csatázott, mielőtt a 2016-os szezon első felében felvitték a hollandot a Red Bullba. Amely csapatnál majdnem három szezonon keresztül meccselt Daniel Ricciardoval, aki 2018 végén távozott a csapattól. 2019-ben, illetve 2020-ban pedig Pierre Gasly, illetve Alexander Albon voltak a holland mellett.

    „Ő egy rideg, gyors fickó. Gokartos pályafutásunk során párszor ütközünk, és nem nevettetett meg túl sokszor. De őszintén, ő egy remek srác, és jó vele kikapcsolódni.” – mondta Gasly.

    „Kitartó, és gyors. Igazándiból, nincs olyan rossz szaga, nem fingik olyan sokat, szóval rendben van.” – mondta Ricciardo.

    Ha legyőzött, úgy éreztem jobb munkát végzett nálam, szóval nem éreztem, hogy bármikor ilyen történne….”

    „Ő egy rendkívül őszinte fickó. Szerintem elképesztően magabiztos, és ez akkor látszik igazán, amikor igazán akar valamit. Láttam, hogyan dolgozik, és igen, határozottan egy erős srác Max.” – mondta Albon.

    Sainz elmondása szerint az ő éve Verstappennel rendkívül intenzívre sikeredett, de ez volt az, amit élvezett:

    „Emlékszem, nagyon intenzívre sikeredett év volt. Minden alkalommal, amikor a pályán voltunk gyorsabbak akartunk lenni a másiknál, beleértve a három szabadedzést is.” – mondta.

    „És ez rengeteg szituációban erőt adott, és megmondom őszintén, jó volt. Az volt eddigi pályafutásom az egyik, ha nem a legjobb éve.” – mondta Sainz.